Szabadság Szárnyai
6. felvonás
Tartalom: Kenny váratlan felbukkanása komoly döntés elé állította Erent, de kész rá, hogy meghozza. Avagy Kenny mindenki életét gyökeresen felforgatja, Leviéval kezdve.
– o –
–
Tehát nem elég, hogy sokkal idősebb is nálad, a problémás múltját még problémás
családi háttérrel is megspékelte? – Mikasa hangját nem tudta elnyomni a csobogó
víz hangja. Eren nekivetette a hátát a hideg csempének, és lehunyt szemmel
élvezte a nyakába zúduló melegséget. A zuhanyzás ellazította ugyan, de így csak
még többet tudott gondolkodni, ami a jelen helyzetben a lehető legrosszabb volt,
ami vele történhetett. – Igazán nem értem – folytatta eközben Mikasa kíméletlenül
–, miért nem szakítottál vele, amikor lehetőséged adódott? Egészen tűrhetően
viselkedett az ebédnél, ez igaz, viszont sosem jó, ha egy kapcsolatban a másik
fél ennyire… – Hangja mormolássá szelídült, ahogy ráébredhetett, hogy Erent nem
érdekelte a véleménye. Vagyis érdekelte, de nem olyan véleménye, amelyben a
szakításra akarta buzdítani. Segítő szándék ide vagy oda, Eren egy valamiben
volt biztos, abban azonban teljes mértékben: semmi esetre sem fogja kiadni Levi
útját. Az ő múltja sem volt piskóta a férfié mellett, és ez az állítólagos
nagybácsi – Kenny –, aki teljesen
váratlanul bukkant fel ismét az életükben, nem tudta elűzni őt Levi mellől.
–
Levi nem mondta, hogy miért jöhetett vissza? – kérdezte Armin, mikor Eren a
dereka köré törülközőt csavarva, víztől csöpögő hajjal kilépett a fürdőszobából.
Armin az ágyon helyezkedett el törökülésben, és összehúzott szemöldökkel
figyelte, ahogy végig apró vízcseppeket hagy maga mögött figyelmetlenségében. –
Ugye tudod, hogy azt te is fogod feltörölni? – mutatott rá a nyirkos padlóra,
mire Eren elfintorodott.
–
Gondom lesz rá.
Armin
felsóhajtott.
–
Úgyis elfelejted – mondta csüggedten. Mikasa, aki a fürdő ajtajától a háló
küszöbéig vonult, amikor Eren elzárta a vizet, aprót biccentett a fejével, majd
sarkon fordulva így szólt:
–
Hozom a rongyot és feltörlöm helyette.
–
Hé! Megcsinálom!
–
Eren – pillantott hátra a válla
fölött –, túl jól ismerünk, úgyis elfelejted.
–
Ez igaz, de…
–
Tehát Levi nem mondott semmit? – Armin kihasználta az alkalmat, hogy Mikasa
elment a rongyért, és ismét rákérdezett. Eren hatalmasat sóhajtott, majd
elhúzta a száját. Nem, Levi az égvilágon semmit sem mondott, talán ő is csak
sejteni merte, hogy mit akarhat tőle a nagybátyja. Vagy ha nem sejtette, hanem
ténylegesen tudta, valamilyen okból kifolyólag nem kötötte azt Eren orrára. –
Ne aggódj. – Armin biztatóan mosolygott. Néha annyira naiv volt, hogy mindent
elhitt, amit mondtak neki, máskor viszont Mikasát is megszégyenítő
összeesküvés-elméleteket tudott gyártani. – Nem azért nem tette meg, mert nem
bízik benned.
Eren
elkeseredetten tépett a hajába, majd amikor ráeszmélt, hogy még mindig vizes,
egy lemondó mozdulattal a törülközőjébe törölte a kezét.
–
Végül is… nem tudom, mi van köztünk. Úgy értem, találkozgatunk, ez világos, de
nem tudom, hogy ezt kapcsolatnak merjem-e nevezni… Úgy értem, még nem
beszéltünk meg semmit… Vagy ez az ő korában magától értetődő és fölösleges
külön kijelenteni, hogy igen, együtt vagyunk? Vagy csak én ragozom túl az
egészet? Lehetséges, hogy…
–
Eren, nyugalom! – szakította félbe Armin nevetve. – Ne kombinálj! Nem lenne
egyszerűbb megbeszélni vele, hogy érzed magad? Tudom, van egy sajátos stílusa,
de nem fog emiatt egy idióta kölyöknek tartani.
–
Hát persze, hogy nem fog! – Eren szája sarkát halvány vigyor ülte meg, ahogy
végiggondolta a lehetőséget. – Így is annak tart, ez csak bebizonyítaná, hogy
tényleg az vagyok.
–
De az ő idióta kölyke – rántotta meg a vállát Armin, majd összeráncolta a
homlokát. – Oké, ez hülyén hangzott – ismerte el. – Ne haragudj.
Eren
széttárta a karját.
–
Mindegy, hogy hangzott, ha ez az igazság.
De
ettől függetlenül csalódottnak érezte magát. Nem akart csak egy idióta kölyök lenni Levi szemében. A férfi idősebb volt
nála és tapasztaltabb; minden normális ember egy idő után elunta volna, hogy
állandó gardedámot játsszon egy olyan valaki felett, aki nem tudott rendesen
mosni magára.
Armin
persze nem így értette, ő teljes mértékben kedveskedőnek szánta, a nyilvánvalón
azonban mit sem változtatott.
–
De igazam van, nem?
–
Igen… – Eren az ajkába harapott, mielőtt folytatta volna. – Meg kéne beszélni,
különben… Ha így folytatjuk, abba bele fogok őrülni.
–
Mibe fogsz beleőrülni? – kérdezte Mikasa, aki jellemzően végszóra tért vissza a
hőn áhított ronggyal, majd nekilátott feltörölni a vizet, amit Eren hagyott
maga után. A fiú közben gyorsan belebújt a szekrényéből előhalászott kinyúlt
felsőbe – ami gyanúsan más színben pompázott, mielőtt a múltkor kimosta –, és
ahogy megállt a tükör előtt, elgondolkodva húzta végig a fésűt a haján. Nem
tehetett róla, bárhogyan is fésülte, a tincsek szanaszét meredeztek, nem
lehetett velük kezdeni semmit.
–
Lehet, hogy meg kéne növesztenem?
–
A hajadat? – kerekedett el Armin szeme, Mikasa pedig ezzel egyidejűleg
abbahagyta a törlést. – Ez meg hogy jutott eszedbe?
Eren
megrántotta a vállát.
–
Nem tudom.
–
Jól állna – biztosította Mikasa rövid töprengés után. – A hosszú haj mellett
még kifejezőbb lenne a szemed különös színe. Sosem tudom eldönteni, hogy kéknek
vagy zöldnek mondjam… A kettő keveréke.
–
Akár az óceán – mosolyodott el Eren. – Anya mindig ezt mondta.
Mikasa
arcán is halvány mosoly suhant át ezt hallva.
–
Igen… – mormolta, ahogy visszaemlékezett. – Tényleg ezt mondta.
–
A régi szép idők… Túl rég voltak.
–
Egy nap majd visszatérünk hozzájuk – dőlt hátra Armin az ágyon. – Ezt még
Hannes mondta. Emlékeztek rá, ugye?
A
mosoly elhalványult, a helyét súlyos fájdalom vette át. Évek teltek el, a
szeretteik elvesztése azonban még mindig fájt, az érzés nem tompult. Eren nem
tudta feldolgozni a traumákat, amiket át kellett élnie, de legalább ezzel
tisztában volt. Az édesanyja halálával kezdődött, az édesapja eltűnésével
folytatódott, és végül, a legvégén látnia kellett annak az embernek is a
halálát, akire szinte második apjaként tekintett, aki a múltja részese volt. Az
anyja még élt, amikor rátalált a bejárati ajtóban összerogyva, a karjába húzta
és remegő kézzel tárcsázta a mentőket, a mentők helyett azonban Hannes érkezett
elsőként. Hannes rendőr volt, bár nem a legjobb, mert a munkája helyett jobban
szerette az alkoholt, s Eren nem egyszer kapta rajta egy-egy járőrözés
keretében, hogy a barátaival sunyiban iszogatott, vagy amikor nem az utcákat
járta, akkor az irodában vidáman kártyázgatott.
–
Csak egy egyszerű, halandó ember volt – hunyta le a szemét Eren. – Nem volt
hős… A félelmei rabja. Akkor nem értettem… Sokáig nem értettem, de most már
tudom, miért nem tudta megmenteni anyát… Öregfiú, hiányozni fog – sóhajtotta. –
Az utolsó pillanatokban… Az utolsó pillanatokban sem bánta meg, amiért vissza
akarta fizetni az adósságát. Láttam a szemében, ahogy szabaddá vált. Nem félt
többé.
Mikasa
és Armin szótlanul hallgatták végig, utóbbi meglepett hümmögéssel törte meg a
hirtelen beálló csendet.
–
Megváltoztál, Eren. Ki gondolta volna, hogy egyszer neked is benő a fejed
lágya?
–
Eljött az ideje, nem igaz? – nevetett halkan. – Én is érzem, hogy változom, de
ez egy jófajta változás… A világ egyre inkább feltárul előttem, és egyre jobban
meg tudom érteni, mi miért történik… És ez jó. Lassan el tudom dönteni, hogy én mit akarok.
–
Bármit, ami Levijal közös, nem? – kacsintott Armin.
–
Talán. – A hazugság sosem ment neki jól. – Jó – adta meg magát, amikor elkapta
a barátai szigorú tekintetét –, csak azt akarom. Nem érdekel, mit akar ez a Kenny,
nem érdekel, hogy milyen szörnyűségek derülnek még ki, azt tudom, hogy a
részese akarok lenni. Szerintem az én múltam legalább annyira zűrös, mint az
övé… És igazatok van, tisztáznom kell mindent. A randizgatás csak randizgatás?
Vagy ez már komolyabb? Ezekre a kérdésekre csak úgy kapok választ, ha beszélünk
róluk.
–
Hihetetlen – mormolta Armin, majd összenézett Mikasával. A lány szemét
forgatta, és úgy tűnt, elzárkózott attól, hogy válaszoljon Eren monológjára. –
Akkor meg mire vársz? – kérdezte így helyette ő egy hatalmas sóhaj kíséretében.
Néha külön türelmet igényelt, hogy meggyőzzék Erent valamivel kapcsolatban, és
ezzel természetesen a fiú is tisztában volt, ezért igyekezett kevésbé nyaggatni a barátait a
problémáival. – Menj és mondd meg neki! Nem veszíthetsz semmit! Ettől még nem
fog idiótának tartani.
–
Ettől tényleg nem – értett egyet Mikasa is –, maximum csak azért, mert folyton
magadba zárkózol. Ha neked ő kell… – Ezt még mindig nem tudta feldolgozni, mire
Eren elmosolyodott. Mikasa többnyire úgy védelmezte, akár az anyatigris a
kölykét, de pont így szerette őt és ezzel együtt fogadta el olyannak, amilyen:
remek barátnak és nagyszerű testvérnek. – Ki vagyok én, hogy visszatartsalak? –
csóválta a fejét a lány. – Menj csak!
Nem
kellett kétszer mondaniuk. Másfél órával később már a Szabadság Szárnyai szélcsengője jelezte, hogy vendég érkezett, Eren
pedig gombócot érzett a torkában, amikor megpillantotta, hogy a helyiség
zsúfolásig megtelt betévedő emberekkel. Ez lehetett a délutáni csúcsforgalom,
de Petrának nem kellett kapkodnia, Eren legnagyobb meglepetésére három férfival
kellett osztoznia a feladatán, így Isabel és Farlan is inkább a raktárban
tevékenykedtek. Az érkezésére persze mindketten kikukkantottak, Isabel
jókedvűen rikkantott egyet, Farlan pedig a maga csendes módján, ám annál
nagyobb örömmel köszönt neki. Eren nem töltötte kerteléssel az idejét,
összevont szemöldökkel azonnal így kérdezett:
–
Új dolgozók?
–
Bizony – felelte Farlan. – Oluo, Gunther és Eld – mutatta be a férfiakat, majd
elmosolyodott. – Nagyon rendesek mindhárman, ráadásul Petrának is jól jön a
segítség, és így jobban tudunk figyelni Isabelre.
–
Csak vigyázz, a végén még meghallja – vigyorgott Eren. Gunther és Eld egyből
összebarátkoztak, míg Petrát Oluo környékezte meg. A férfi stílusa nagyon
emlékeztette Erent valakire, és amikor oldalra sandított, Farlan egy
biccentéssel erősítette meg a gyanúját: Oluo Levit utánozta, csak kevesebb
sikerrel. – Apropó, ha már így szóba került Levi… Őt merre találom?
Farlan
megvakarta a tarkóját.
–
Akartam is mondani, hogy elkerültétek egymást, előbb ugrott haza. Mostanság…
hm, van egy kis problémája… De ha jól tudom, már értesültél róla… A nagybátyja,
Kenny visszatért, és persze azonnal felforgatta az életét. Ahhoz képest, hogy
sokáig azt sem akarta neki elmondani, hogy rokonok… Most bezzeg eljátssza a
szuper nagybácsi szerepet. – Farlan fintorgott. – Nem is értem.
–
De a bátyus biztosan örülne neked, ha meglátogatnád – szólt ki Isabel a
raktárból a szemöldökét vonogatva. – Neked mindig örül, és végre lenne
lehetősége körbevezetnie a szerény hajlékunkban.
–
Tényleg nem nagy szám – ismerte el Farlan –, de azért otthonos.
–
Értettem – nevetett Eren; az idegesség, ami eddig is alattomos lassúsággal
kúszott fel a testén, most mintha gyökeret vert volna. Persze semmi oka nem
volt rá, Levi a múltkor náluk ebédelt és nem kifogásolta azt a silány munkát
sem, amit takarítás címszóval végeztek (bár azért Eren igyekezett kitenni
magáért és erre utasította a barátait is). Ezek után most rajta volt a sor,
hogy megmutassa, hol élnek.
Kíváncsi vagyok a lakására, gondolta,
majd nagyot nyelt. A gombóc még mindig nem tűnt el a torkából, sőt mintha
nagyobb lett volna. Remek, már csak ez
hiányzott. El fogom szúrni. Mindig mindent elszúrok.
Farlan
megérezhette, hogy mi jár a fejében, mert biztatóan megveregette a vállát.
–
Csigavér, Eren. Menj bátran. Előbb vagy
utóbb úgyis elhívott volna, és akkor nem úsztad volna meg a közös vacsorát
velem meg Isabellel. Szerintem jobban jársz, ha most mész először. –
Elmosolyodott, aztán így folytatta: – Mondom a címet, jó?
–
Oké. – Eren gyorsan bepötyögte a telefonja GPS-ébe a koordinátákat, utána
hatalmasat sóhajtott. Talán mégsem olyan
jó ötlet, amire készülök. Ez kész őrület. Igaz, Farlan és a barátai is arra
kérték, hogy ne kombináljon, mégsem tudta megállni, hogy ne tegye meg. Az
idegességtől hányingere támadt, ezért sietve elköszönt Farlantól. Jobb, ha minél hamarabb túlesek rajta, döntötte
el.
–
Hajrá – kacsintott még rá Isabel, mielőtt kilépett volna a teázó ajtaján. Levi
nem hazudott, amikor azt mondta, hogy a közelben lakik, néhány perc elteltével
Eren már a kapucsengőre tenyerelve csengett. A meglepetés erejével érkezhetett,
úgy tűnt, sem Isabel, sem Farlan szája nem járt el, hogy meglátogatja, mert amikor
Levi ajtót nyitott, automatikusan összeráncolta a homlokát is. Ziláltnak tűnt a
külseje és a kezét az oldalán pihentette.
–
Eren, mégis honnan… – Majd legyintett, ahogy rájött a válaszra. – Farlan, igaz?
Eren
az ajkába harapott, a csend valamint Levi fürkésző pillantása zavaró volt. Néha
úgy szeretett volna olvasni a gondolataiban, tudni, hogy ilyenkor mi jár a
fejében. De persze nem tudott. Azt sem tudta, mennyi idő telt el, míg össze nem
szedte a bátorságát, hogy rákérdezzen:
–
Zavarok?
Levi
nem hívta be elsőre, ez csak azt jelentette, hogy rosszkor érkezett, nem igaz?
A külsejéből ítélve…
Szép volt, Jaeger, gratulált
magának. Jobb lenne, ha most azonnal
sarkon fordulnál, és…
–
Nem – mondta végül a férfi hosszas gondolkodás után, egy halk sóhaj kíséretében.
– Kerülj beljebb, csak… volt egy látogatóm korábban… és még nem tüntettem el a
nyomokat. – Látszott rajta, hogy alaposan átgondolta, hogyan fogalmazza meg,
ami a lakásán történt, s Eren már kezdte úgy érezni, hogy tényleg a
legrosszabbkor érkezett. Ki más járhatott nála, aki ennyire felkavarta? Hát
persze, hogy Kenny.
Levi
elállt az ajtóból, és udvariasan előreengedte. Eren előre felkészítette magát,
hogy ne lepődjön meg, mégsem tudta megakadályozni, hogy a döbbent káromkodás ne
csússzon ki a száján, amikor megpillantotta a nappali gyanánt használt
helyiséget és az ott uralkodó katasztrófát: a kanapé felborulva, a
könyvespolcról a könyvek szanaszét a földön, föld a cserepes növényekből, no
meg zsákok mindenhol, ez utóbbiak azt jelezték, hogy Levi valóban nekilátott
takarítani.
–
Látom, Kenny jól megizzasztott – jegyezte meg, miközben átlépett az egyik
cserépdarab fölött. Hálás volt, amiért Levi nem ragaszkodott hozzá, hogy
lehúzza a cipőjét az előszobában, amilyen szerencsésnek bizonyult az utóbbi
években, biztosan belelépett volna az egyik szilánkba.
–
Kicsit összezördültünk – rántotta meg a vállát a férfi. – Nagy családi
összeborulás, biztos tudod, hogy működik az ilyesmi.
–
Ó, igen… – mormolta erre Eren. –
Egyszer volt részesem… – Az apja családjára gondolt, majd a fejét rázta, hogy
elűzze a rossz emlékeket. Volt, amit jobbnak látott kitörölni, mintsem
folyamatosan azon rágódni, hogy hol rontotta el.
–
Kenny gondoskodott rólam, amikor kölyök voltam. Akkoriban egész jól megértettük
egymást.
–
De ahogy látom, ez most már nem így igaz. Mondta, miért tért vissza?
–
Azon kívül, hogy engem bosszantson? – pillantott rá Levi fáradtan. – Nem, egy
szóval sem említette. Nem pénzt akar, hiszen én sem örököltem semmit az
anyámtól… a nagyapjukat pedig nem ismertem, tehát fogalmam sincs, hogy
hagyott-e valamit az anyámra. Mindegy is, de… nos, igen, itt lakunk. Farlannal
meg Isabellel.
–
Nagyon… otthonos helynek tűnik.
–
Képzelem. – Aztán mégis hozzátette: – Megteszi, csak Kenny szétbarmolta.
–
Helyrepofozzuk és már minden olyan, mint régen.
–
Csak azután lesz minden olyan, mint régen, ha Kenny elhúzott – morogta Levi
sötéten. – De egyelőre úgy tűnik, nem áll szándékában teljesíteni ezt a
kívánságomat. Vérszemet kapott, hogy pokollá teheti az életemet.
Eren
csodálkozva mérte végig a károkat. Kenny nem olyan személynek tűnt, mint aki
könnyedén elveszíti a türelmét, és Levi is jobban tudta volna türtőztetni
magát, ha Eren nem zavart volna be.
–
De mégis min tudtatok ennyire összeveszni?
–
Azt még eltűrtem, hogy engem a szájára vett… – Levi nem fejezte be elsőre, csak
miután végiggondolta a feleletét. – Jobb lenne, ha egy ideig elkerülnéd a
teázót, Eren, nem szeretném, hogy jobban összeismerkedjetek. Kennyt nehéz
kezelni, és ami a leginkább nyugtalanító, hogy feltűnő érdeklődést mutat
irántad. Meg egy másvalaki iránt. Nem vagyok benne biztos, de… Kicsúszott a
zsebéből egy cetli, amikor összeverekedtünk, az előbb találtam meg… – A fejével
az asztal felé bökött, amin valóban ott pihent egy összegyűrt papírdarab. Eren
óvatosan elvette, hogy széthajtogassa, majd összevonta a szemöldökét: a papíron
csak egy szó állt, mégpedig annyi, hogy „a
lány”.
–
Milyen lány? – kérdezte Eren. – Keresne valakit?
–
Fogalmam sincs – rázta a fejét Levi –, de lehet, jobb, ha nem is folyunk bele.
A lényeg, hogy téged kerüljön el messziről, ezt pedig csak úgy tehetjük meg, ha
egy darabig nem jössz ebbe az utcába. Már így is tudja a nevedet, és ez pont
elég ahhoz, hogy rád találjon. Hidd el, ért hozzá. Pontosan tudja, hova
szúrjon.
–
Attól félsz, hogy én leszek a gyengepontod, amit ki fog használni?
–
Ez nem egy sejtés, Eren. Tudom, hogy
így lesz.
Eren
bólintott. Összeszorította a fogát, mert egy cseppet sem tetszett neki a dolgok
jelenlegi fordulata, Levi azonban sokkal jobban ismerte nála Kennyt; ha arra
kérte, hogy egy időre húzódjon meg, hát teljesítenie kellett.
Levi
felsóhajtott.
–
Biztos vagy benne, hogy akarod ezt így?
–
Szerinted itt lennék, ha nem akarnám? És te biztos vagy benne, hogy akarod ezt
így? Nem vagyok egy főnyeremény, nekem is kijárt a részem borzalmakból, hiszen
tudod jól… Lehet, hogy jobb lenne…
–
Szerinted itt lennék, ha nem akarnám? – szakította félbe komolyan, mire Eren az
ajkába harapott. Jogos, gondolta.
–
Akkor… körbevezetsz, miután összetakarítottunk mindent? – kérdezte, és nagy kő
esett le a szívéről, amikor észrevette, hogy Levi szája sarkában apró mosoly
bujkál. Megvárta, hogy a férfi bólintson, utána lelkesen talpra ugrott. Még
mindig nem kérdezett rá a kapcsolatukra, de az előbb arra is gondolt. Valami
alakult közöttük, valami olyasmi, amit mindketten akartak. Gyerekes
ostobaságnak tűnt rákérdezni, pedig pont azért érkezett, hogy megtegye.
Habozott és a habozását Levi is észrevehette, mert összevonta a szemöldökét.
–
Eren – szólította meg –, miért
jöttél?
–
Hogy lássalak? – Levinak nem lehetett hazudni, ezért inkább így kérdezett: –
Ugye tudod, hogy amikor azt mondtam, hogy akarom ezt az egészet, azt úgy
értettem, hogy…
–
Tudom, hogy értetted, Eren. – Levi
nagyot sóhajtott. – Ilyenkor annyira öregnek érzem magam.
–
Úgy tudtam, hogy ezt fogod mondani… – motyogta Eren. – Csak reméltem, hogy… –
Levi karjai hirtelen fonódtak a dereka köré. A férfi két lépéssel átszelte a
köztük levő távolságot; a szája cserepes volt és kesernyés a korábban fogyasztott
teától, de Eren nem zavarta. A csók így is rövid ideig tartott, alig érintette
meg finoman és már el is húzódott tőle, az a kevés azonban elengedő volt ahhoz,
hogy Eren lábujja is belebizseregjen.
–
Jól van, kölyök. Mindent tisztáztunk?
Eren
sűrűn, a csóktól kábultan bólogatott.
Levi
elmosolyodott, aztán azzal a lendülettel a kezébe is nyomta az egyik
szemeteszsákot. A lakásban valóban kaotikus állapotok uralkodtak, és
semmiféleképpen sem hagyhatták, hogy Farlan és Isabel is szemtanúi legyenek
mindennek. Levi állítása szerint Isabel megrémült volna, Farlan pedig
túlkombinálta volna. Eren egyetértett vele, ő sem érezte magát nyugodtnak,
főleg annak tudatában, hogy Kenny konkrét tervekkel érkezett vissza.
Ez nem jelent jót, gondolta,
de nem tehetünk mást. Várnunk kell.
Hosszú
nap elébe néztek, és a munka javarésze még hátravolt.
–
Akkor takarítsunk – sóhajtott fel, majd leguggolt, hogy helyrehozza mindazt,
amit Kenny elrontott.
Készült: 2017. 12. 18. – 2018. 01. 19.
Megjegyzés: Szeretem Farlan és Eren kialakuló barátságát, a közeljövőben várható még hasonló jelenet. ;) Kennytől sem szabadulunk annyira könnyen, az is biztos, komoly oka van, amiért hirtelen meglátogatta Levit. De ez még a jövő zenéje. :D
A következő szösszenetekben ismét a
mellékszálak kerülnek egy kicsit előtérbe – természetesen Levi és Eren is
szerepelni fognak azért! –; a tervek szerint Jean és Armin beszélgetése,
valamint Historia és Ymir története fog érkezni. ^^