Múltadba zárva [Ereri] – 13. fejezet (90+ manga spoiler)

13. fejezet

Armin

I.

Kruger

A modern világ Arminja vastag, fekete keretes szemüveget viselt; haját rövidebbre vágatta, kék szemében páni félelem ült. Úgy állt modern Levi mellett, hogy Erennek szemernyi kételye sem maradt afelől, hogy kényszerítették. Bármit is akartak tőle, nem saját elhatározásából tette. Ha az elején még igen, az menet közben megváltozott. Remegve lesett Levi felé, aki még mindig a karjában tartotta a zokogó Mikasát; a pengét vörösre színezte a lány kiserkenő vére.

„Azt hitted, te vagy az egyetlen?”, a fülében újra meg újra ott csengtek Levi gúnyos szavai. Onnantól kezdve nekilátott, hogy alaposan megnézze magának Armint. Mikor, miért, hogyan? Vajon mi váltotta ki? Mikor került át a modern világból Jaeger világába, mit tudott meg, mikor és hogyan jutott haza? Ilyesfajta kérdések kavarogtak az elméjében. Levi azt állította, a fiú, aki előttük állt, a modern világ Arminja volt. Ezen a különös, köztes helyen nem is maradhattak egymás testében. Ezen a helyen visszakapták a saját testüket, amit valamiért elvettek tőlük.

– A királyi család tagja vagy – ismételte Eren Levi szavait. – Ymir Fritz leszármazottja.

Armin még mindig nem szólalt meg. Hezitált. Kérdőn sandított Levira, szemlátomást nem tudta, hogy válaszolhat-e, vagy örök hallgatásra van kötelezve. Az ajka elnyílt, a hangok a torkán akadtak. A tekintete válaszokat sikoltott.

Levi lustán intett.

– Csak nyugodtan. Nincsenek titkok, nemde?

Armin erre megnedvesítette az ajkát.

– Az anyám – mormolta. – Az anyám Reiss-lány volt.

– Az én világomban is? – kérdezte hirtelen Jaeger.

Armin zavartan rázta a fejét.

– Azt nem tudom – suttogta. – Bármi lehetséges.

– Azzal majd később foglalkozunk – súgta oda Eren. – Most koncentráljunk inkább arra, hogy mit akar vele Doppelgänger Eren. – A szőke fiúhoz fordult, így kérdezett: – Miért van szüksége rád az alku megkötéséhez? Mit akar tőled?

– És mit értett azalatt Levi, hogy „egészen addig a pillanatig”, meg hogy „minden elcsesződött”? – toldotta meg Jaeger a homlokát ráncolva. – Mi történt? Hogy értette, hogy nem követted az utasítást, és hogy elkezdtél a saját fejed után menni? Miért tettél volna ilyet? Hiszen te… az ellenségünk vagy.

Erre Armin arca megrándult.

– Ellenség, mi? – motyogta. – Pedig akkor… Trostban…

– Trost? – Jaeger szeme tágra nyílt. – Mi történt Trostban? Hogy érted, hogy Trostban… – halt el a hangja. Elcsendesülve tett egy lépést előre, majd még egyet és még egyet, és talán egészen a fiúig sétált volna, ha Eren nem reagált volna azonnal, s kapta el a karját az utolsó pillanatban, hogy megfékezze. Szerencsére időben észbe kapott, és sikerült megállítania.

Hosszasan néztek egymás szemébe. Eren igazából türelemre intette. Ez az Armin a modern világhoz tartozott, az ellenségük volt, és nem hagyhatták, hogy átverje őket. Hogy kihasználja a gyengeségüket, és aljas módon csapdába csalja őket. Ez a világ más volt. Merőben más. Ezt nem felejthették el.

– Hirtelen kezdődött. – Armin hangja halk volt, bizonytalan és remegős, akárcsak a tekintete. Ő is előrelépett, és valahogy sikerült aggasztóan közel kerülnie hozzájuk. Eren szíve szerint a háta mögé húzta volna Jaegert, hogy megóvja. Jaeger csak tizenöt volt. Isten szerelmére, csak tizenöt! Egyidős volt Callummal! Az öccse is lehetett volna…

Meg kell védenem – gondolta. Még ha nem is szorul védelemre… Még ha sokkal több szörnyűséget is kellett már átélnie, mint nekem… Akkor is úgy érzem, hogy a kötelességem. Oldalt pillantott, elnézte a kölyök arcát; saját, kamaszkori énjét a rövidre nyírt tincsekkel, ugyanazt az elszántságot rajta, amit egykor ő is érzett. Pont olyan volt, mint Callum. Ugyanolyan makacs, ugyanolyan bajkeverő – aki váratlanul hatalmas változáson esett át. Jaeger egy dologban különbözött Callumtól: túl hamar nőtt fel.

Valószínűleg már a lélekcsere előtt elindult egy folyamaton. Azon a napon, amikor a falat áttörték, az anyját pedig a szeme láttára falták fel, valami elpattanhatott benne, de akkor még – legalábbis Jaeger barátainak véleménye alapján – nem változott meg annyira drasztikusan. A felnőtté válás útja hosszú volt, ám itt, a modern világban elkezdett megkomolyodni, ahogy megismerte a világ árnyoldalát, az emberiség sötét és borzalmas titkát.

Miért kell elpusztítani egy szegény, ártatlan gyermeket? – tette fel magában a kérdést újra meg újra. Miért kellett elvenni tőle a gyermekkorát? Belekényszeríteni valami olyasmibe, ami a felnőttek dolga? Eren… Ha tehetném, visszapörgetném az időt. Ha tehetném, tennék valamit, hogy megakadályozzam mindezt… hogy a dolgok idáig fajuljanak, és hogy minden teher a te válladat nyomja.

Végül finoman maga mögé húzta.

– Kérlek – súgta. – Engedd, hogy megvédjelek. – Jaeger azonban a fejét ingatta.

– Nem kell, Kruger – súgta vissza. – Én vagyok… A küldetés… Az óriáserő… – Eren szíve elszorult a keserűségtől. Jaeger szomorúan nézett rá, szüntelen a fejét ingatta; sütött róla a mély, tömény fájdalom. – Nekem kell… Az én feladatom…

Eren lehunyta a szemét.

Bár ne lenne a tiéd – gondolta. Bár átvehetném. – De Jaeger már nem figyelt rá.

– Mi történt Trostban? – kérdezte újból Armintól, mire a fiú az ajkába harapott. – Akkor kerültél ide? Trostban? – Hitetlenül kérdezett, Eren érezte a remegését. Trost? A trosti csata váltotta volna ki? Vajon az az Armin, aki Jaeger barátja volt, mindvégig tudta volna, kicsoda is Eren valójában? Mindvégig sejtette, hogy mi áll a drasztikus változás mögött?

Armin élesen szívta be a levegőt.

– Én mindig is… álmodtam a világotokról – vallotta be csendesen. – A te világodról – nézett Jaeger szemébe. A fiú erre összerezzent.

– Connie azt mondta, egyik alkalommal egy nagyon hosszú álomból ébredtetek – suttogta. Egy olyan álomból, amely nagyon régen játszódott, és amiben az emberek három biztonságos fal mögé húzódtak az emberevő óriások elől. Azt látták, ami velem történt. Az én világomat. Álmodtak rólam, egymásról… és arról is, amit én még nem éltél meg. Így fogalmazott. – Armin mondani szeretett volna valamit, Jaeger azonban nem hagyta neki. Remegett a hangja, ahogyan folytatta: – Tudod, először azt hittem, erre mindenki képes. Azt hittem, mindannyian láttatok, hiszen… Kruger álmodott rólam, és azt hiszem, én is álmodtam róla. Hogy lehetséges mindez, ha Connie és Nicolo azt állították, azok élték meg ezeket az álmokat, akikben királyi vér csörgedezik? Hogyan… Ha te is azért láthattad a világomat, mert a Reiss család tagja vagy? – Jaeger nyelt egyet, ellépett Erentől. – Connie és Nicolo nem tudták… Azt mondták, csak Zeke és Historia… Hogy csak ők… De te… Vajon te… – Összeszorította a szemét. – Mi történt Trostban? – tette fel a kérdést újból. – Én… válaszokat akarok, Armin.

– Ami veletek történt… Gyanítom, az Alapító Óriás ereje tehet róla – fogalmazott óvatosan a fiú. – Ymir ereje végtelen, Eren. Az erő, ami benned lakozik, képes rá, hogy világokat hidaljon át. Képes rá, hogy elérje Krugert a modern világban… Hogy elérje Doppelgänger Erent… mert gyanítom – pillantott hátra a válla fölött Levira –, ő is látott téged, Eren. Látott talán mindkettőtöket. Az Alapító ereje valami olyasmi, amit nem lehet egykönnyen megragadni.

Eren erre felhorkant.

– Újabb meg újabb meglepetéssel szolgál, mi?

– Valahogy úgy – felelte.

Jaeger ránézett. A hangja hidegen szólt.

– Utoljára kérdezem… Mi történt Trostban?

– Nem tudom, pontosan mi által aktiválódott. A ti esetetekben Kruger halálát nevezhetjük katalizátornak. Abban a pillanatban, amikor a balesetetek bekövetkezett, a lelketek egymásba kapaszkodott. Hogy Zeke esetében hogyan történt, az nem az én reszortom megkérdezni – nézett nyomatékosan Erenre. – Én csak saját magamról tudok nyilatkozni. Hogy velem hogyan és mikor történt… 850-re tehető, a trosti csatára. A pillanatra, amikor majdnem meghaltam. Vagyis, inkább a pillanatra, amikor Armin Arlert majdnem meghalt.

– H-hogyan? – A kemény él eltűnt Jaeger hangjából, megvillant a tekintete. Hirtelen az egész arckifejezése teljes átalakuláson esett át; tágra nyílt a szeme, elnyílt az ajka, és mintha szédült volna, mintha kapaszkodót keresett volna Eren karjában. Egyfajta támasztékot, amit csak egy testvérben lelhetett meg.

Armin is megrendültnek látszott.

– Amikor csúsztam hátrafelé… az óriás nyelvén… Az már én voltam. Amikor kinyúlt, megragadott és felemelt, az már én voltam, Eren – lehelte. – Én, a modern világ Arminja. Akit megmentettél… az én voltam. Engem mentettél meg – nézett a fiú szemébe. – Az életemmel tartozom neked, Eren, én is, meg a barátod, a másik Armin is. Nélküled… mindketten halottak lennénk.

– Armin potenciális halála váltotta ki? – ráncolta a szemöldökét Eren. – Veled nem történt semmi szokványos, igaz? – gondolt arra, amit Levitól tudott meg. Jaeger világában Jaegert sem fenyegette semmi, a lélekcsere egyszer csak végbement, mert Eren élete veszélybe került a modern világba. Elképzelhetőnek tartotta, hogy nemcsak azért kapcsolódott össze a lelkük, mert az emberi testének szüksége volt az óriáserőre, hogy életben maradjon. – Mi van akkor, ha Ymir miatt történt minden? Doppelgänger Eren azt mondta, aznap meg kellett volna halnom. A balesetemet ő idézte elő. Azt remélte, a lelkem valahogy elpusztul, mikor átkerül Jaeger testébe, de ezzel nagyon mellélőtt. – Levi felé fordult, a következő kérdést egyenesen neki tette fel: – Gondolod, hogy Ymir Fritz közbeavatkozott mindkét alkalommal? Hogy azért maradtam életben, mert ő megmentett valahogyan, Armin pedig… – A fiúra siklott a tekintete, érezte, hogy egyre gyorsabban dobogott a szíve, ahogy száguldozni kezdtek a gondolatai. Armin Ymir vére volt a modern világban. Ymir megtehetett ilyesmit? Dacolhatott az Ördöggel ismét? Tudta, hogy Doppelgänger Eren lépni fog? Ha Eren és Jaeger lelke tényleg csak az Ördög műve miatt talált egymásra, akkor mi magyarázza azt, hogy Armin és modern Armin, Zeke és modern Zeke is lelket cseréltek? Armin és Zeke is a királyi család tagjai voltak – legalábbis a modern világban biztosan mindketten. A királyi családtagok a modern világban álmodtak Jaeger világáról. Miért? Hogyan lehetséges?

Levi arcára elgondolkodó mosoly ült ki. A ráncok a homlokán elmélyültek. Különös tekintettel bámulta őket, Eren és Jaeger párosát, talán magában újra meg újra hasonlóságokat és különbségeket keresett rajtuk Doppelgänger Erenhez viszonyítva. Doppelgänger Eren az arcukat viselte ugyan, ám teljesen más személyiséggel rendelkezett. Vajon Levi tudta egyáltalán róla, hogy ő maga az Ördög? És ha tudta, akkor magától jött rá, vagy Doppelgänger Eren avatta be? Nem volt szüksége Levi védelmére, a férfi valamiért mégis megadta neki. Valamiért támogatta őt, és még ide, a köztes helyre is eljutott, ami azt jelentette, hogy Kiyomihoz hasonlóan végzett magával a modern világban. Eren beleborzongott a gondolatba, hogy önként elvette az életét. A saját Levijára gondolt – mikor is lett teljesen az övé? –, és elfogta a szédülés.

Hála az égnek – gondolta –, hogy ő mit sem tud arról, mibe keveredtem… Nem tudja, hogy juthat el ide… Nem tudja, hol vagyok… – Mert Kiyomi a saját Felderítő Egységét hozta magával, mikor a megmentésére sietett. Valahogy átjutott a modern világból az ő világába, magával hozta a felderítőket, és gondoskodott róla, hogy Eren kilehelje a lelkét, s eljusson a köztes helyre. Ha akadt is ott egy Levi, aki szemtanúja volt a jelenetnek, az csak a modern világ Levija lehetett. Az övé a falak mögött, a biztonságban, mit sem sejtve lehetett kétségbeesve, próbálta keresni, mielőbb fellelni a megoldást, hogy eljuthasson hozzá. Eren, elnézve jelenlegi helyzetét, őszintén kívánta neki, hogy soha ne sikerüljön.

Kiyomi és a modern világ felderítői kétszer támadtak. Egyszer lecsaptak Eren esetében, egyszer pedig valahogy visszajutottak a saját világukba, majd megölték Erent és hosszú hajú Mikasát. A lány az Ackerman család tagjaként semmit sem mutatott a legendás erőből. Csak zokogott Levi karjában hosszasan, aztán fokozatosan elcsendesült, míg olybá’ tűnt, mintha a férfi egy rongybabát tartana. Eren erőtlennek látta a lányt, teljesen kiszolgáltatottnak; leengedte a karját, többé már nem kapálózott, nem próbált szabadulni sem. Mikasa elfogadta a sorsát.

– Nem tudom, mit tett és mit nem az az ostoba liba – mondta végül Levi. – Őt ismerve biztosan belekontárkodott a dolgokba, emiatt nem kell aggódnunk. – A szemét forgatta, elhúzta a száját. – Ymir Fritz egyszer már átverte és elzárta az Ördögöt. – Tehát tudja. Eren az ajkába harapott. Ez nem jó, gondolta. Nagyon nem jó. – Elképzelhetőnek tartom – folytatta Levi –, hogy másodszor is akciózott valamit, nehogy Eren végre győzzön. Nehogy… egy kicsi boldogságot is kapjon.

Eren erre gyakorlatilag véresre harapta az ajkát.

– Annyira rossz lenne az életetek? – kérdezte. Szájában vér fémes ízét érezte, józanítóan hatott rá. Vajon mi is történik velük, ha meghalnak a köztes helyen? Egyáltalán meghalhatnak? Kell-e bármitől is tartaniuk, aggódniuk amiatt, hogy Mikasa másodszor is meghal? Mi van akkor, ha ez az egész nem több egy blöffnél, és a tudatlanságukat kihasználva, Levi valójában a semmivel tartja őket sakkban?

– Mi csak igazságot akarunk szolgáltatni – felelte Levi. – Ez a világ tele van fájdalommal és szenvedéssel, Eren… és mindenről Ymir tehet.

– Nem éppen Doppelgänger Eren? – szűkült össze Jaeger szeme. – Ő találta meg „minden élet forrását”, ő hozta a világra az óriásokat.

– Ő csak békét szeretett volna! – emelte meg a hangját Levi. – Az emberek tették szörnyeteggé! Ő valójában nem az! Ő… maga az Isten – suttogta –, éppúgy, ahogy azt Kiyomi mondta.

– Ha a másik Levi hallana most téged… – Jaeger undorodva nézett rá. – Ő nem olyan, mint te.

– Nyilván. – Levi együtt érzően viszonozta a pillantását. – Az ő elméjét megmérgezték. Ő mit sem tud a világ kegyetlenségéről.

– A világunk egy tükör.

– És azt hiszed, ez tesz téged a jófiúvá?

– Téged mindenképpen gonosszá – felelt Jaeger helyett Eren csendesen. – Ebben az egyben biztosak vagyunk.

– Olyan gonosz lennék azért, mert hiszek valamiben? Azért, mert ki akarok törni a szenvedésből?

– Én nem tapasztaltam, hogy annyira rossz lett volna a modern világban élni. Inkább abban a világban volt félelmetes, amit Ymir alkotott.

– És ezzel most adtál nekem igazat, Eren! – mosolyodott el fanyarul Levi. – Elismerted, hogy a modern világ, az Ördög világa valójában jó. Hogy akkor mitől is van tele szenvedéssel? A falak miatt. A világ falai miatt. Amiatt, hogy Doppelgänger Eren nem több egy fogolynál. Ő csak szabadságra vágyik, Eren. Szabadságra és szeretetre. – Tudom. – De hogy kaphatja meg mindezt, hogyha valaki elvette tőle a lehetőséget, hogy szabad lehessen? És ez a valaki Ymir volt, Eren. Az a valaki, aki először becsapott, először árult el másokat, az Ymir volt.

– Oka volt rá!

– Milyen ok? Eren, fogalmad sincs semmiről!

– Na és neked? – vágott vissza. – Te ott voltál? Kétezer éve volt, Levi! Mit sem tudsz arról, hogy milyen is volt valójában Doppelgänger Eren és Ymir Fritz! Doppelgänger Eren bosszút szeretett volna állni már gyerekként is a világon! Azért, amit vele tettek! Igen, érthető! A világ ellenfele fordult! Doppelgänger Eren abban a szituációban áldozat volt! A világ kezdte el! A világ! Felfogtam! Ymir elárulta! Ymir azért árulta el, mert békét akart! Akkor az már jóvá teszi őt, azt hiszed, így gondolom, mi? De nem, nincs igazad! Nem így gondolom! Semmit sem tudunk arról, hogy milyenek voltak, én személy szerint ezt gondolom! Mi csak az elszenvedői vagyunk a kettőjük csatájának! – Jaegerre pillantott, a fiú gyereknek számított még, azért nem érthette. Sokat komolyodott, sokat nőtt, de nem lett felnőtt egyik napról a másikra, nem érthette meg úgy a világot, ahogyan Eren. Ahogyan Eren sem látta még úgy, olyan fényben, ahogyan mondjuk Levi. – Nem azt mondom – folytatta csendesebben –, hogy Ymir jó ember, kérlek, ne érts félre, ugyanakkor nem tudom kimondani azt se, hogy Doppelgänger Eren az egyetlen áldozat. Az áldozat itt a világ. Áldozatul esett két ember hatalomvágyának. Doppelgänger Eren és Ymir játszóterévé vált, ahogyan mi, a benne élő emberek is. Mindegy, melyik világról beszélünk, mindkét világra igaz. Nem vagyunk szabadok, hát valahogy azzá kell válnunk!

– Armin segítségével – lehelte erre Levi; már-már megrendülten hallgatta végig Eren monológját. – Armin segítségével meg tudjuk tenni! Hiszem, hogy szabadok lehetünk! Neked is hinned kell benne, Eren! Nélküle…

– Ez az, amit az Ördög akar…

– És te mit akarsz? – kérdezte hirtelen Jaeger.

Eren első pillanatban azt hitte, Levihoz beszélt. Amikor jobban megnézte magának, vette csak észre, hogy Jaeger mindvégig Armint bámulta a veszekedésük során. Bizonyára magában kereshette azokat a pillanatokat, amikor a két Armin testet cserélt. Pörgethette az eseményeket, próbálhatott rájönni, mikor éppen melyikükkel is beszélt. Melyikük is volt az, aki mindvégig mellette állt… és melyikük volt az, akit igazán a barátjának nevezhetett. És Armin… hasonlóan cselekedett. Egymást nézték, egymást keresték ahelyett, hogy értelmetlen veszekedések folytattak volna a semmi közepén, ahogyan Eren és Levi tették.

Jaeger hangja szelíd maradt, akárcsak a tekintete. Az óceánszínű szempár mélyéről mohóság csillant fel, megmagyarázhatatlan érzelem, vágy, ami a hangjából is kicsengett egy kicsit, ahogy Arminhoz szólt:

– Te mit akarsz, Armin?

Nem Trost volt az első alkalom – fejtette meg Eren, ahogy elnézte Armin arcát. Nem lehetett Trost az első alkalom, amikor Jaeger és modern Armin találkoztak egymással. Két vadidegen nem viselkedhetett így. Az a tény, hogy Armin azt állította, lelket cserélt Jaeger legjobb barátjával, nem kovácsolhatta őket össze ennyire. Egyetlen alkalom nem jogosította fel rá őket, hogy így viselkedjenek egymással. Hogy ennyire… döbbentek legyenek. Ennyire akarják, ennyire vágyják a másik reakcióját.

Ez csak akkor lehetséges, hogyha… Ó… – Elmosolyodott.

Sokkal régebb óta álmodtál erről a másik világról, igaz, Armin? Engem egyetlen egyszer sem kerestél… Pedig Kiyomit ismerted, és ő biztos elárulta neked, hogy hol találhatsz. Hozzám nem volt semmi közöd… De őt, Eren Jaegert ismerted, mert nem egyszer cseréltél lelket a másik Arminnal. Hozzá… kötődsz már, igaz, Armin? Számodra… most már nemcsak Doppelgänger Eren létezik, hanem ez a másik is, Eren Jaeger, aki viszont Doppelgänger Eren ellenfele. Te most… őrlődsz, hogy mit tegyél. Keresed a választ a világban, keresed azt, hogy mi helyes, s mi az, ami helytelen. Keresed, de nem találod. Megértelek, én is így vagyok vele. Azt hiszem, Zeke is így volt vele…

Zeke, a modern világ Zeke-je egy repedést jelentett a tükör addig sima felületén. Ha azelőtt találkoztak volna, hogy megtörtént volna a lélekcsere Zeke részéről, Eren lehetségesnek tartotta, hogy bátyja fegyvert szegezett volna a homlokának. Akkor még ellenségek voltak, ám a lélekcsere mindent megváltoztatott. Zeke-et mindvégig más motiválta. Zeke a modern világban Paradis oldalán állt, az pedig így Eren ellenségévé tette. A másik világban látszólag Jaeger ellensége volt, valójában azonban a szövetségese. A két Zeke találkozott egymással, s képesek voltak a változásra. Nem választották egyik oldalt sem – mindketten az öccseik mellett döntöttek, Eren és Jaeger sarkallták őket, hogy ilyen meg olyan döntéseket hozzanak. Őket védték.

Eren most Arminra emelte a tekintetét, sikerült magára vonnia a fiú figyelmét.

– Az elején követted az Ördögöt, igaz? Doppelgänger Eren a legjobb barátod volt.

– Ő mentett meg – suttogta erre Armin. – Nélküle… senki voltam, ahogyan a másik Armin is…

Jaegernek elakadt a lélegzete.

– Ez nem igaz – mondta halkan. – Sosem voltál senki, ahogyan Armin sem.

– Mindig… megvertek… Én… sosem voltam olyan erős, mint ti… – hallatszott a motyogás. Eren és Jaeger összenéztek.

– Ez nem igaz – ismételte Jaeger határozottan. – Te… biztos vagyok benne, hogy csodálatos ember vagy, Armin. Biztos vagyok benne, hogy nélküled Doppelgänger Eren nem jutott volna el idáig. Ha nem is vagy erős, a te stratégiáddal Doppelgänger Eren bármire képes. Eljutott ebbe a világba, elérte a lélekcserét… és most itt áll a kapuban, hogy visszakapja régi erejét. Mindent neked köszönhet, jól sejtem, Levi hadnagy?

Levi bólintott.

– A kölyök jól beszél – mondta Arminnak. – Nélküled semmit sem tudtunk volna tenni, ezt annyiszor elmondtam már. Miért becsülöd le magadat állandóan? – ingatta a fejét. – Bízzál már egy kicsit magadban, kölyök! Valóban csodálatos ember vagy. Páratlan, ha ez így jobban tetszik… – mire Armin válla árulkodón remegett meg. Szeme könnyektől fénylett, lassan kezdtek lecsorogni az arcáról.

Aki így tudott beszélni másokhoz, az nem lehetett gonosz. Aki így tudott szeretni, az nem lehetett velejéig romlott.

Eren szíve tandemben vert.

Még nem késő! – gondolta izgatottan. Ha csak egy kicsi is van benne abból a Leviból, akit én ismertem meg… Ha csak egy kicsi is… Akkor még nem késő! Meg tudjuk állítani! Bármi is legyen ez az egész, bármit is akarjon a doppelgänger, meg tudjuk fékezni! A küldetést, bármi is legyen az, be tudjuk fejezni! Be KELL tudnunk fejezni!

Halkan szólalt meg, az izgatottságtól mindene remegett.

– Mire kell Armin? Hogy akarja visszaszerezni az erőt az Ördög?

– Egy újabb alkuval. – Levi hangja rekedten csengett. – A fiú a vére, a leszármazottja, el tudja venni tőle az erejét. „Minden élet forrása” nemcsak annyi erőt jelentett, amennyit Jaeger világa látott belőle. Jelentett egy olyan erőt is, amely Ymirt ezen a köztes helyen a halála után is életben tartotta. Az erő, ami Ymirben van, arra szolgál, hogy távol tartsa az Ördögöt Jaeger világától. Ez az erő, mondhatni, az Alapító ereje is. Az erő, ami Eren Jaegerben van, gyakorlatilag Ymir itteni erejének megtestesülése. Sejted már, hogyan lehetséges mindez?

– A láthatatlan fonál – bökte ki Eren. – Az Alapító a Koordinátor.

Levi változtatott a fogásán, a szívére tette a kezét. Mikasa még mindig nem mozdult.

– A láthatatlan fonál valamennyiünket összeköti, nem igaz? Ahol összpontosul minden, az a Koordinátor. Az a hely, ahol megtörténik, ez a köztes hely. Aki által megvalósul pedig, nem más, mint Ymir, aki kivetítette az erejét, hogy részesülhess benne, de aki még így is föléd magasodik, Eren Jaeger. Itt, a köztes helyen, mondhatni, semmilyen hatalommal nem rendelkezel, Eren.

Tehát Ymir a jelenlegi védelmezőnk – gondolta Eren. A napnál is világosabb.

– De nem számíthattok Ymirre – folytatta Levi úgy, mint aki belelátott a fejébe. – Azzal, hogy kiszabadult Doppelgänger Eren, megmutatta, hogy az ereje fokozatosan gyengül. Azt hittétek, csak úgy a kedvetekre mentett meg titeket? Fogalmatok sincs, mekkora erőbe került neki… Mennyire elfáradt… Most már nem tudja megállítani az Ördögöt. Nem tudja sokáig lezárva tartani a Kaput.

– A Kaput? – ismételte Eren. – A két világ közti Kaput?

– Amin keresztül átjutott a lelkünk? – kérdezte Jaeger is. – Arról a Kapuról beszélsz?

Levi bólintott, majd a csuklójára pillantott.

– Kifutunk az időből – mormolta. – Lerövidítem a mesét. Ez a fiú itt – intett Armin felé – Ymir vére. Doppelgänger Eren vissza akarja kapni az erőt Ymirtől, de Ymir saját magától soha nem adná át, erőszakkal pedig nem veheti el. Az erő mindig is egy alku tárgya volt, bármilyen szándékkal is kötessék. Ymir nem fog alkut kötni Doppelgänger Erennel, ugyanakkor amennyire legyengült, muszáj, hogy az erejét átruházza valakire. És az a valaki nem te leszel, Eren, arra mérget vethetsz. Az erőt a királyi család kezében kell tartani, ezt az ideológiát sulykolta az utódaiba Karl Fritz. Mit gondoltok, vajon miért öröklődött mindig a királyi családban? Hogy nem akadt olyan idő, amikor valaki más örökölte át? Nem azért, mert csak így tudott uralkodni a család. Karl Fritz óta a falakon belül egy imposztor uralkodott a Fritz név alatt, míg az erő megmaradt a királyi család kezében… egészen addig, míg valaki tönkre nem tette mindezt.

– Az apám – suttogta Jaeger. – Megölte a Reiss család tagjait… Kivéve Historiát és Historia apját.

– Grisha Jaeger. – Levi megvetően horkant fel. – A férfi, aki mindent tönkretett. Mennyivel egyszerűbb volna, ha most Frieda Reiss állna előttünk. Az a lány… készségesen átadná az Alapító erejét, hiszen kötné az ideológia. Megértené a jelentőségét. Te nem érted, Eren. Soha nem is fogod megérteni.

– Azt akarod, hogy Ymir Arminnal kösse meg az alkut. – Jaeger hidegen nézett rá. – Ez lett volna mindig is a tervetek. Armin Doppelgänger Eren legjobb barátja, zokszó nélkül kötné meg vele ezt követően az újabb alkut. Armin… mindvégig csak egy áldozat lett volna.

– Nem lenne semmi baja! Ne nézz így rám, nem halna meg!

– Tényleg nem esne bajom… – Armin hangjába bizonytalanság kúszott. – A-azt hiszem – tette hozzá sután.

– Csak hiszed! – Jaeger szeme összeszűkült. – De végül is mit számít? Doppelgänger Eren bárkit feláldoz a hatalomért, nem igaz?

– Soha nem tenne ilyet! – kiáltott Levi. – Azt hiszed, ismered, mi? Fogalmad sincs róla, milyen ember ő valójában!

– Mert te annyira ismered, mi?

– Persze, hogy ismerem! – vágta rá hevesen. – Szeretem őt! – mire Eren szeme elkerekedett.

– Hát ezért… – suttogta.

A vallomás nemcsak őt döbbentette meg, Jaeger megszólalni sem tudott. Tágra nyílt a szeme, és mondani szeretett volna valamit, akármit, de egyszerűen nem találta a szavakat. Döbbenten kapta a fejét Armin felé, mire a szőke fiú bólintott egyet, megerősítve őket abban, hogy Levi nem hazudott.

Ami Erent illette, csak arra tudott gondolni, hogy nem tévedett, mikor észlelte, hogy kell lennie valami különleges kapocsnak Levi és Doppelgänger Eren között. Doppelgänger Eren legjobb barátai Kiyomi és Armin voltak, ám a szerelme… Levi, mint Eren számára.

– Ezért hiszel benne annyira…

– Te nem hinnél a másik Levinak ugyanígy? Nem várnád el, hogy ő is bízzon benned?

– De. – Eren hatalmasat sóhajtott. Elfogadta, elismerte. – Én is ugyanígy tennék.

– Na, látod, Eren – szólt egy hideg hang. – Úgy tűnik, mégsem én vagyok a rosszfiú.

Doppelgänger Eren sétált át a fényeken, arca meg-megvonaglott az égető erőtől. Őt Kiyomi követte, sziszegve és fújtatva simogatta megégett karját. Mindketten csatlakoztak a végjátékhoz.

Eren teljesen feléjük fordult.

– Tehát Ymir csupán a leszármazottjának adhatja át az erejét. Az ideológia, amiről azt hittük, Karltól ered, valójában sokkal régebb óta gyökeredzik. Magától Ymirtől született, mégpedig azért, mert csak egy királyi vérű tudja megtestesíteni azt a hatalmat, amivel Ymir rendelkezik. Jaeger kezében ezért sem működött soha sem az Alapító ereje. Ezért nem is tudott a létezéséről…

– Pontosan – biccentett Doppelgänger Eren, tekintetével Ymir véres, rongyos alakját fürkészve. Eren szinte teljesen megfeledkezett az Alapító lányról. A lányról, aki valójában mégsem volt annyira szent, mint amilyennek beállították.

Doppelgänger Eren így suttogott: – Nézzetek csak rá, mennyire szánalmas! Jártányi ereje sem maradt már, mindenét felhasználta arra, hogy megmentsen titeket, hogy megmentse a világot. Hogy őrizze a Kaput… és kétezer éven át börtönben tartson engem. – A tekintete továbbsiklott, megállapodott Armin alakján. – A barátom vagy még, igaz? A legjobb barátom. Szeretlek, Armin.

– Én is szeretlek… Eren… – érkezett a halk felelet.

Doppelgänger Eren megelégedett a válasszal.

– Akkor tudod, mit kell tenned! – intett. – Vedd el tőle.

– Armin… – Jaeger kétségbeesetten szólt hozzá. – V-várj…

A fiú megállt, mielőtt elérhette volna Ymirt. Eren tisztán látta az arcán a fájdalmat.

– Így is, úgy is meg fog történni. Doppelgänger Erennek igaza van: jártányi ereje sem maradt. Ha nem teszek semmit, akkor felemészti az ereje. Akkor meg fog halni, és az erő pedig automatikusan továbböröklődik valaki másban. Valaki olyanban, aki méltó rá. Aki az uralkodói család sarja… és aki közel van. Bennem. – Mély levegőt vett, tekintetét egyenesen Ymirre szegezte. Talán könnyebb volt neki úgy, hogy nem nézett Jaegerre. Talán könnyebben hozta meg a döntést és választott két Eren között, hogy bebizonyítsa, Levi tévedett, mikor azt állította, megváltozott.

Változás lett volna? – tűnődött el Eren. Lehet, hogy Armin soha nem is változott meg… Lehet, hogy mindvégig ilyen ember volt… csak félrevezették. Az Ördög félrevezette.

– Ha nem teszem, meghal. – Armin finoman térdre ereszkedett Ősanyja előtt, megérintette annak apró, koszos kezét. Nem törődött a lány mocskával, szelíden és telis-tele szeretettel fogta meg, nyúlt hozzá. Éreztette vele, hogy a munkája véget ért, éreztette vele, hogy meg fogja szabadítani a szenvedéstől. – Ha megteszem – folytatta gyengéden –, azzal megmenthetem. Nem vagyunk rossz emberek, Eren. Ezt akarom nektek most bebizonyítani. Levi, Doppelgänger Eren… Legyen szó Ördögről vagy sem, egyformák vagyunk. Egyformán emberek. Minden emberben van egy kis sötétség… Kiben több, kiben kevesebb, de senkinek sem születik úgy, hogy velejéig romlott. Az emberek teszik azzá őket… De ez nem azt jelenti, hogy nem visszafordíthatatlan.

– Armin. – Doppelgänger Eren türelmetlenül szólt közbe. – Ne húzd az időt. Csináld!

Armin bólintott, lenyelte a könnyeit.

– Ymir… – suttogta a lánynak. – Most már nem kell félned. Nem kell tovább harcolnod… Szabad vagy, Ymir. Eljöttem hozzád, hogy felszabadítsalak… – Összefűzte az ujjaikat, óvatosan szorította meg őket. – Kérlek, bocsáss meg, amiért ilyen sokáig megvárattalak… – mire Eren látta, hogy Ymir Fritz visszaszorított. Ez volt az első alkalom, amikor jelét adta annak, hogy még kitartott. Egészen addig tartott ki, míg Armin meg nem érkezett, hogy átvegye tőle a terhet.

– Armin… – Ajka a fiú nevét formálta. Az ujjaik körül aranysárga fények kezdtek szikrázni.

– Ymir Fritz, kérlek, add át az erődet! Kérlek, engedd, hogy megmentselek! – mire a fények felizzottak.

Vakító ragyogás töltött be mindent, Eren semmit sem látott. Ymir és Armin alakját elnyelték az aranysárga sugarak; olybá’ tűnt, mintha ők maguk eggyé váltak volna a fényekkel. A ragyogásból csak két valami tűnt ki: két vöröslő, dobogó szív, Armin és Ymir szíve, amit egymáshoz kötött a „láthatatlan fonál”, s „minden élet forrásának” ereje.

Az erő átöröklésre került, Armin lilán örvénylő szeme bizonyítékként szolgált rá. Zihálva kortyolta a levegőt, remegve maradt a térdén, és fogta továbbra is Ymir kezét, miután a fények kialudtak.

– Pont, ahogy terveztem! – mormolta Doppelgänger Eren elégedetten. – Jól van, jó fiú, ügyes fiú. Nagyon jól csináltad, Armin. Csak így tovább. Most a következő lépés… az alku… De előtte… – Valami felvillant az óceánszínű szempár mélyén, valami olyasmi, amit látva Erent átjárta a jeges iszonyat. Doppelgänger Eren nemcsak az erőt akarta visszaszerezni. Azzal vált gonosszá, hogy bosszúra szomjazott, ez tette őt Ymir ellenségévé egykor. És a bosszút…

Eren felkiáltott.

– NE! ÁLLJ!

Arminnak csak annyi ideje maradt, hogy felemelje a fejét. Mire tudatosult benne, hogy Doppelgänger Eren fegyvert rántott, már elkésett. A fegyver eldördült, Eren és Jaeger pedig egyszerre sikoltottak.

A golyó egyenesen Ymir Fritz nyakszirtjébe fúródott.

Kék volt a szeme. Éppolyan kék, mint a leszármazottjáé.

Semmi nem maradt belőle, se test, se csontok, se hamvak. Teljesen megsemmisült, szertefoszlott és eltűnt örökre, mintha soha nem is létezett volna, és Eren utoljára még látta a kéken ragyogó szemét, a beletörődő, boldog-szomorú szemét, mert végre felszabadult, végre megpihenhetett.

Hogy mi történik, ha valaki meghal a köztes helyen?

Végleg meghal, értette meg Eren.

Doppelgänger Eren golyót lőtt Ymir Fritz tarkójába – az egyetlen gyengepontjába –, és mindörökre végzett kétezer éven át a legnagyobbnak tartott ellenségével. Ezek után leeresztette fegyverét, majd várakozón Arminra nézett.

– Jöhet az alku – mondta, és nem törődött vele, hogy rajta kívül mindenki döbbent arcot vágott. Erre a lépésre sem Kiyomi, sem Levi nem számított. Armin lélegezni is elfelejtett. Azért is vállalta magára az erő átöröklését, hogy megmentse Ymir életét, erre Doppelgänger Eren hidegvérrel meggyilkolta. Vajon tényleg ismerték őt? Vajon… a kétezer év alatt maradt egyáltalán benne valamennyi jóság?

Armin nem mozdult.

– AZ ALKU, ARMIN! – üvöltött rá Doppelgänger Eren. – Most te jössz! Gyerünk, KÖSD MEG VELEM AZT A KIBASZOTT ALKUT!

– Azzal, hogy üvöltesz, nem fogja gyorsabban csinálni… – mormogta Kiyomi. Armint bámulta. – Armin, meg kell tenned. Ez a dolgunk. Minden Eren érdekében teszünk. Mindent azért teszünk, hogy szabadok lehessünk. Elvették tőlünk a szabadságunkat… Ymirnek meg kellett fizetnie a bűneiért, és most az a világ következik, amit alkotott. Mire vársz? Tedd meg! Tedd meg Erenért! Tedd meg értünk!

– É-én… – Armin arcáról könnyek csorogtak le. – Én nem tudom megtenni… Én képtelen vagyok rá… Miért is kellene… hiszen ők ugyanazt akarják, amit mi… Ott voltam… Láttam… Ők csak szabadok akarnak lenni, ahogyan mi is… Miért lenne a bosszú… az egyetlen megoldás…

Jaeger erre meglepetten nézett rá.

– Te nem akarod megtenni? – kérdezte döbbenten. – Nem kívánod a halálunkat?

– Ez a világ egy tükör… de minek mutat tükröt… nekünk, embereknek a világainkról… Hát nem látjátok? – kiáltott fel elkeseredve. – Nem látjátok, hova vezet a bosszú és a gyűlölködés? Ördög, nem látott, mit tett veled is? A világot megmérgezi… de milyen jogon döntünk afölött, hogy ki élhet és ki nem? Mindenkinek joga van hozzá! Miért nem nézünk előbb magunkba? Azt hiszed, te talán olyan tökéletes vagy? Ymir okkal árult el! És igen, ami téged illet, te joggal haragudsz a világra is. Mindketten hibásak voltatok!

– Na, ne szórakozz velem, Armin! – csattant fel Doppelgänger Eren. – Azt hittem, megértetted! Ők kezdték! ŐK KEZDTÉK EL EZT A HÁBORÚT!

– ÉS TE FOLYTATOD! – kiabálta vissza Armin. – Ahelyett, hogy megbocsátanál… Ahelyett, hogy keresnéd a megoldást…

– MÁR MEGTALÁLTAM A MEGOLDÁST! – üvöltötte. – Mi a francért csinálod ezt te is? Mi a franc van veletek? Azt hittem, te más vagy… Azt hittem, nem vagy olyan, mint az Ősanyád… Hogy te érted…

– Hát éppen ez az, Eren! ÉN már értem! Most már NEKED kéne értened!

– VÁÁÁÁÁ!!!

Doppelgänger Eren eddig bírta. Villogott a szeme, mikor elbömbölte magát, szájából fröcsögött a nyál. Eren soha nem akarta így látni magát, még tükörben sem. Egyszerűen… iszonyatos látványt nyújtott.

– Megparancsolom, hogy pusztítsd el a világot, Armin! MEGPARANCSOLOM! – mire Armin összerezzent.

– Eren, én…

– HA NEM AKARSZ YMIR UTÁN KERÜLNI, AKKOR MEGKÖTÖD VELEM AZ ALKUT, ÉS SEGÍTESZ BENNE, HOGY ELPUSZTÍTSAM A VILÁGUKAT!

– Eren! – zihált fel Kiyomi. – Hogy beszélsz?!

Doppelgänger Eren élesen szívta be a levegőt. Torz vonásai egy pillanatra kisimultak, Eren azonban biztosra vette, hogy komoly erőfeszítésébe tellett.

– Kérlek… – suttogta. Armin erőt vett magán. Fölállt, a kezét nyújtotta. Doppelgänger Eren elmosolyodott, Kiyomi pedig boldogan bólintott. Barátok voltak ők hárman a maguk módján. Mindenki követhetett el hibákat. Doppelgänger Eren is szenvedett, nemcsak Ymir. Eren, látva Armin kétségbeesett hezitálását, arra jött rá, hogy a szőke fiú valójában ez alól a borzalmas szenvedés alól kívánta felszabadítani legjobb barátját. Ezért egyezett bele a tervbe. Ezért volt hajlandó az alkura.

– Kérlek, tedd meg, Armin! – könyörgött neki a doppelgänger. – Kérlek, tedd meg!

Ugyanakkor, vele egyszerre Jaeger is megszólalt:

– Kérlek, ne tedd meg.

A hangja elérte Armint.

Az örvénylő, lilás írisz égszínkékbe hajlott.

Kérlek.

A „kérlek” mindkét oldalról elhangzott.

II.

Jaeger

A kétségbeesett hangot hallva, Armin felé fordult. Vért sírt.

– Eren, én… – mire Eren a kezét nyújtotta. Éppúgy nyújtotta felé, ahogyan ő Doppelgänger Eren felé; a szíve már-már a bordáját döfte, olyan iramban dobogott. Szörnyű volt végighallgatni mindazt, amit Levi, Doppelgänger Eren és Armin mondtak. Armin, a modern világ Arminja testet cserélt az ő Arminjával. Ő… annak idején, Trostban modern Armint mentette meg. De az csak egy alkalom volt a sok közül… Modern Armin többször is lelket cserélt, és erről mindkét Armin hallgatott. Vajon akkor… mielőtt lelket cseréltek volna Krugerrel, melyik Armin volt az, aki…

Abban a pillanatban, amikor kinyújtotta a kezét, Doppelgänger Eren, érezve a vesztét, hasonlóan cselekedett.

– Armin – szólt türelmetlenül. – Ne légy ostoba. Tudod a dolgod.

– Kezdem azt érezni, hogy egyáltalán nem tudom…

– Armin! Ne csináld ezt! Már egyszer megbeszéltük!

– Eren, én ezt nem érzem helyesnek! – kiáltotta a fiú. – Ezt nem tehetjük! Ezek az emberek… nem pusztíthatjuk el a világukat! Nem állhatunk mindenkin bosszút! Nem állhatunk olyanokon bosszút, akik nem tettek semmit!

– Hallod egyáltalán, miket beszélsz?! Mi az, hogy nem tettek semmit?!

– Nem ők tették!

– Armin, nagyon szépen kérlek, ne húzz fel, mert különben nem állok jót magamért! Hát elfelejtetted, miket meséltem? Elfelejtetted, hogy hagyott hátra minket Ymir? Azt hiszed, hogyha az a világ tudomást szerez a miénkről, nem akar majd eljönni hozzánk? Hogy nem ügyködik már most azon, hogy uralhatná mindazt, amit az évszázadok alatt nálunk felfedeztek? Azokat a vívmányokat, amiktől Ymir „megóvta” őket… Armin… Szerinted nem akarnának majd megölni minket? Előbb kell lépnünk! Tennünk kell valamit, mielőtt ők fognak! Ez a két világ sosem fog békében létezni egymás mellett! Az az ellentét, ami a mi világunkban is kialakult… minden Ymirnek köszönhető, Armin! Ezt te is tudod!

– Hallom, amit mondasz – felelte erre a fiú halkan –, csak azt nem tudom elhinni, hogy a te szádból hallom. Megváltoztál, Eren.

Doppelgänger Eren félrebillentette a fejét, arcáról sütött az értetlenkedés.

– Megváltoztam? – ismételte élesen. – Én mindig is ilyen voltam.

– Akkor félreismertünk.

– A legjobb barátod vagyok, Armin – jelentette ki dacosan. – Együtt annyi mindent átéltünk már… Mindig megbíztál bennem. Mindig hittél nekem. Mindig követtél…

– Lehet, hogy most már nem akarom ezt tenni, Eren. Ez nem merült fel benned soha sem?

– Elmondtam neked, miféle szörnyűséget tett az óriások világából származó Grisha Jaeger. – Úgy tűnt, Doppelgänger Eren bevetette az utolsó trükkjét. Erennek tágra nyílt a szeme, ahogy meghallotta az apja nevét. Doppelgänger Eren nem a modern világbeli Grisha Jaegerről beszélt, hanem arról a Grisháról, aki az ő apja volt. – Nem elmondtam, hogy végzett a kölyök apjával? – intett Kruger felé. – Egyikük sem különb… Árulók egytől egyig. Aljas szörnyetegek. – Eren szeme még jobban elkerekedett.

– TESSÉK?!

Doppelgänger Eren sajnálkozó arcot vágott.

– Az apád megölte az apját – mutatott Erenről Krugerre. – Ilyen egyszerű.

– Grisha is… átjutott ebbe a világba? – kérdezte Kruger cérnavékony hangon. – Az apám… elhagyott… Az anyám… elmenekült. É-én ezt nem értem. Az anyám azért menekült el, mert rájött, miféle emberekkel kötött az apám szövetséget. A Felderítő Egység… Istenem, Keith! – csapott a homlokára. – De akkor…

– Nem érted, Eren? – kérdezte Armin csöndesen. – Ez az egész Ymir és az Ördög játéka. Hogy ki a gonosz és ki nem… azon múlik, hogy ki melyik oldalon keveredik bele. Az anyád elmenekült, Keith pedig követte… és gyanítom, ez az egész arra vezethető vissza, hogy az anyád elutasította az apád gonosz terveit. Az apád támogatta a Felderítő Egységet, az Ördög szövetségesévé vált. Felnevelt egy fiút… Egy fiúról lemondott, de a másikat felnevelte.

– Az Ördögöt – értette meg Eren. – Kruger helyett az Ördögöt szerette a fiaként.

– Lecserélt engem… az Ördögre? – sokkolódott Kruger.

– Úgy hiszem.

– Úgy is volt – erősítette meg a doppelgänger. – És ezek után… Grisha Jaegernek sikerült átjutnia a világunkba… Azon a napon, amikor a Mária falat áttörték, ő pedig azt követően lemészárolta a világotokban a Reiss családot… És megszerezve az Alapító Óriást, talán magával Ymirrel is beszélhetett. A lényeg, hogy eljutott a modern világba, eljutott a modernbeli énjéhez, majd mikor megértette, miféle világ is volt ez… Megölte modernbeli énjét, hogy soha, semmilyen körülmények között ne tehessen kárt bennetek. Sem benned, Kruger, sem benned, Jaeger. Az óriások világába tartozó Grisha Jaeger mindkettőtöket a fiának vallott, TŐLEM védett benneteket. A két világ közti Kapu akkor gyengült meg első ízben. Gyakorlatilag neki köszönhetem, hogy megerősödhettem… hogy eljuthattam ide. Ez volt az első alkalom, hogy egy nem királyvérű kezébe került az Alapító ereje. Amikor megjelent Ymir színe előtt, nem fogadta el az ideológiát. Ymir utat nyitott neki a másik világba – hogy kényszerből, vagy nem kényszerből, ezt nem tudom –, és ezzel felborult a kétezer éven át tartó egyensúly. De hiába köszönhetek neki mindent, nem tudok elsiklani afelett, hogy mit tett az apámmal. – A tekintetét egyenesen Krugerre szegezte. – Remélem, nem gond, hogy apámként gondolok rá én is. Így akár ikrek is lehetünk, nem gondolod?

– Dögölj meg – suttogta Kruger. – Gyűlöllek.

– Az apját kéne gyűlölnöd – felelte erre a doppelgänger. – Ő tehet mindenről. Ő meg Ymir.

– Gyűlöllek.

– Gyűlölj csak – intett egykedvűen. – Nem érdekel. Te meg miért vagy ilyen szótlan, Eren? – sandított Erenre. – Most már ismered… apád szörnyűséges bűnét… Csak nem elvitte a cica a nyelvedet? Ennyire lesokkoltunk volna? – Nevetett, a szeme azonban hidegen fénylett. Gyűlölet tombolt benne, torzzá tette őt, undorítóvá. Eren rá se bírt nézni. Furcsamód Armint sem szerette volna a közelébe engedni.

– Kérlek – mondta újból. A kétségbeesés a torkát kaparta. – Kérlek, Armin. Látom rajtad… Tudom, hogy nem akarod megtenni. Nem kell, nem tartozol semmivel sem neki. Bármilyen gyerekkorod is volt – gondolt a saját világbeli Arminjára –, nem tartozol neki semmivel. Nem kellettem hozzá, hogy az én Arminom erős legyen. Doppelgänger Eren sem kellett hozzá, hogy te legyél erős. A magad módján mindig is az voltál. Te… sosem vesztettél, hiszen nem futottál el. Ezt mondta nekem Armin első alkalommal, és tudom, hogy te is ezt mondtad Doppelgänger Erennek. Ennek az egész őrületnek… vége lehet, ha nem mások akaratának engedelmeskedsz, hanem meghozol egy olyan döntést, amit te magad szeretnél. Amire a legjobban vágysz.

Doppelgänger Eren a vesztét érezhette, ez most már nyilvánvalóvá vált.

– Ne hallgass rá! Csak át akar verni! – Páni félelem csendült ki a hangjából. A szeme tömény gyűlölettől parázslott, legalább akkora intenzitással, mint ahogy Kruger bámult rá. Eren megértette Kruger gyűlöletét, csak azon csodálkozott, hogy nem őfelé irányult. Végtére is, az ő apja ölte meg Kruger apját, még ha… előbb-utóbb valamelyikük valóban rákényszerült volna erre a szörnyű tettre.

Borzongással vegyes hálával sandított Krugerre.

Nem érdemlem meg – gondolta. Miért nem fordítasz hátat ezek után? Miért ragaszkodsz hozzám még mindig ennyire? Kruger ugyanis nem fordította el a tekintetét, nem csinált semmit azon kívül, amit eddig is: védelmezte őt, amennyire csak tudta, úgy, mint egy idősebb testvér a kisebbet.

Eren kinyújtott keze egyszer sem remegett meg.

– Sajnálom – lehelte végül Armin. – Nem tudsz te semmit, Eren Jaeger… Én… Bármennyire is nem érzem helyesnek, bíznom kell benne. Bíznom kell, hogy a végén… a dolgok úgy fognak alakulni… – A hangja elhalt, saját maga sem hitte el, hogy Doppelgänger Eren vágya egy nap mégis mást fog eredményezni a biztos pusztulásnál. Az ajkába harapott, reszketett. A parancs újfent elhangzott, Doppelgänger Eren megragadta a csuklóját.

– Add át az erődet, Armin Arlert, és pusztítsd el a gyilkosok kéjlakját, a világot, amit egykor Alapító Ymir alkotott! – harsogta, mire Armin lehunyta a szemét. Aranysárga szikrák kezdtek pattogni körülöttük, Kruger nemet üvöltött, Eren pedig… Eren előrelendült, és az utolsó pillanatban, amikor csak annyit kellett volna tennie, hogy ő is megfogja Armin kezét, végül nem tette meg. Nem húzta vissza, de nem kényszerítette rá a fiúra az akaratát.

– Ez a te döntésed – mondta csendesen. – Én nem parancsolok. Én csak kérlek, Armin. Ismerjük egymást, nem? Többször is találkoztunk… és te egyszer sem adtad a jelét, hogy nem a másik Armin lennél. Tudom, hogy ezt nem merő rosszindulatból tetted, biztos vagyok benne. Azt hiszem, lassan már azt is tudom, mikor voltál ott te, és mikor ő. Ahogy Kruger és én elkezdtünk egymással törődni, úgy ti is, igaz? Ahogy Kruger és én elkezdtük megkedvelni az embereket egymás világában… te is éreztél ilyet, nem? Ha csak egy kicsit is… de fontosak lettünk számodra, nem igaz?

– Nem igaz! – üvöltötte Doppelgänger Eren. – Komolyad azt hiszed, hogy Armint egy kicsit is érdekled? Nézz már magadra! Szánalmas kis mitugrász vagy, semmi több, Jaeger! Egy kiskölyök, akinek ott a tojáshéj a seggén, és aki hősködni próbál, miközben mindenki arra vállalkozik, hogyha kell, meghal érte… Egy senki vagy. Egy gyilkos fia. Csak tudnám, miféle szörnyetegek lehetnek a barátaid, ha még így is követnek téged! – Zihálva vette a végén már a levegőt, Eren megrendülten hallgatta. – Jól van, jól van! – nyugtatta magát. – Jól van… Armin, most már csinálhatjuk. – Erősebben szorította a fiú kezét. – Gyerünk, add át az erődet, és pusztítsuk el együtt a világot! Álljunk együtt bosszút rajtuk! Védjük meg magunkat és a népünket! – De ezek a szavak már nem érték el Armint, Eren tisztán látta. Találkozott a tekintetük, hosszasan fonódott össze.

Armin lebámult a feléje nyújtott kézre.

– Kérlek.

Eren csak ennyit mondott. Ennyi elég volt, hogy eljusson Armin szívéhez.

A fiú elrántotta a kezét Doppelgänger Erentől, a mellkasához húzta. Tekintete hol az egyiken, hol a másikon pihent meg, míg végül újból bele nem nézett Eren őszintén csillogó, óceánszínű szemébe, és többé nem állt szándékában elfordítani a fejét. Csak állt földbegyökeredzett lábbal, állt, és nézte őt, itta magába a látványát.

Eren még mindig felé nyúlt. Nem szólt többet semmit.

Doppelgänger Eren remegett a haragtól, de nem tehetett semmit. Armin előrelépett, és tenyerét lassan Eren nyirkos kezébe csúsztatta, szorosan összefűzve az ujjaikat. Az aranysárga fény, ami korábban haloványan szikrázott, most egyenesen izzani kezdett körülöttük. Eren maga volt Ymir, az Alapító Óriás hordozója, Armin pedig a királyi család tagja. Ketten együtt bármire képesek voltak. Akár arra is, hogy megállítsák az erőtlen, romlott Ördögöt. Akár arra is.

– Ez a helyes – mondta neki. – Ezt mindig is tudtam, Eren. Attól a perctől fogva, hogy először megérintettél… Hogy képes lettél volna meghalni értem… a barátodért pontosabban, hiszen nem tudhattad, hogy ő valójában én vagyok… Attól a perctől fogva tudtam, hogy nem lehetsz gonosz. Tudtam, hogy Eren – lesett a doppelgänger felé – tévedett azzal kapcsolatban, hogy mindannyian gonoszak vagytok. Az a valaki, aki képes lenne az életét adni a barátjáért, nem lehet gonosz. Te nem vagy gonosz, Eren. Csak egy fiú, aki szabad akar lenni. Ugyanakkor – folytatta, mikor látta, hogy Eren közbe akar szólni –, azért sem tudtam azonnal dönteni, mert az Ördög is csak egy fiú, aki szabad akar lenni. A szabadsághoz vezető út nincs előre kikoptatva. Az, hogy ki-ki hogyan jut el odáig… Ez az, ami nem mindegy. Hogy lennénk attól szabadok, hogy elpusztítunk egy teljes világot merő bosszúból? Ha a bosszú vezérel bennünket, akkor valójában soha nem is leszünk szabadok, hiszen mindvégig a rabjai leszünk ennek az alantas emberi vágynak, hogy azt adjuk vissza, amit másoktól kaptunk. Hogy másokat elnyomjunk. – Mély levegőt vett, a fények teljesen körbevonták őket. – Csak úgy lehetünk szabadok – mondta gyengéden –, hogyha átlépünk e vágy fölött, és ahelyett, hogy gyilkolnánk, megpróbálnánk megérteni a világot. A küldetést be kell fejezni. Az erőt vissza kell adni – de nem az Ördögnek. Egy ilyen iszonytató erő egyetlen emberi teremtmény kezébe sem való.

Nem volt való emberi kézbe, Erent mégis elöntötte a forróság; érezte az erőt, ami Armin testében lakozott, s érezte azt is, amivel Ymir korábban megajándékozta. Az Alapító ereje mélyen szunnyadt benne, önmagában, királyi vérű leszármazott nélkül képtelen lett volna rá, hogy használja. De Arminnal az oldalán… Armint érintve… Ketten megtehették. Armint érintve, egyszerűen tudta, hogyan kell használnia az erőt. Az uralma alá tudta hajtani, és másokat is az erő alá tudott gyűrni vele.

És ezt Armin is tudta.

– Kérlek, Eren – suttogta. – Kérlek, használd bölcsen. Ments meg minket. Mindenkit.

Eren bólintott. Igen, ezt kellett tennie. Neki kellett megtennie, mindig is őneki. Ez az ő küldetése volt, senki másé.

Doppelgänger Eren azonban még így sem adta fel, megindult feléjük viharos léptekkel; arcát teljesen eltorzította a harag.

– AZT MÁR AZTÁN NEM! – bődült el. – LEVI!

A férfi várakozón nézett rá.

Doppelgänger Eren fújtatott.

– Öld meg! – krákogta. – Öld meg Mikasát! – mire a penge a lány torkába nyomódott. Egy hangot sem hallatott. Ő nem. Mások igen.

– NE!!!

Doppelgänger Eren eszelős vihogásba kezdett.

– Tudjátok, mi történik, ha valaki meghal a köztes helyen?

Ymir után tudták.

Ha valaki meghal, az végleg meghal.

Ha Levi megöli Mikasát, Mikasa végleg meghal.

Doppelgänger Eren pont erre játszott – és ezt mindannyian tudták.

– NE!!!

Kruger volt az egyetlen, aki tehetett is valamit: üvöltve rontott rá Levira, hogy megállítsa. A fények még erősebben kezdtek ragyogni, Eren nehezen látott, de azért látott valamit: Kruger és Levi dulakodtak egymástól, a kés remegett a férfi szorításában.

Kérlek, mentsd meg őt, Eren.

Kérlek.

Doppelgänger Eren ordított. Krugernek sikerült valahogy kitépnie Mikasát Levi karjából, majd valahogy magával rántotta a férfit is a földre… Nyögés hallatszott, puffanás, és Eren tisztán látta Kruger tágra nyílt, döbbent tekintetét, ugyanazt a döbbenetet, ami Levi szemében is tükröződött. A penge a lány torka helyett Kruger hasába mélyedt, s elsőre egyikük sem akarta felfogni, hogy mi történt.

Vér volt, mindenütt vér… Rengeteg vér.

Ne, kérlek, ne.

Ne.

És akkor Eren és Armin tekintete újfent találkozott. Az erő, ami mindkettőjükben szunnyadt, kapcsolódott…

Az aranysárga fény a magasba robbant.

A Koordinátor ereje mindannyiukat bekebelezte.

---

Megjegyzés: Szóval, az egész történet azon a teórián alapul, miszerint az eredeti sztoriban is lesz egy újabb alku, amit a teória szerint Eren (mint „Ördög”) fog megkötni Historiával (mint „Ymir”).

Figyelmen kívül hagyva a 122. fejezetben megtudottakat Ymir múltjáról, kicsit átvariáltam a dolgokat (látható ez már Ymir múltja esetében is), és ebben a történetben az Ördög, aki nem mindig volt Ördög, hanem volt idő, amikor csak Erenként ismerték, „minden élet forrásában” való mártózást követően szert tett az óriások erejére. Ő lett így az első óriás, és később, a legendához hűen, alkut kötött Ymirrel. Mivel Ymir ezek után elárulta, sosem kapta vissza az erejét, most pedig azután áhítozik. Éppen ezért Ymir leszármazottját akarja felhasználni, és könnyű dolga van, hiszen a modern világban Doppelgänger Eren (vagyis az Ördög) legjobb barát modern Arminnal (aki pedig a modern világban Ymir leszármazottja). Ymir átruházta az erejét Arminra, és innentől Arminon múlik, hogy alkut köt-e Doppelgänger Erennel, vagyis visszaadja neki az Ördög erejét. Dióhéjban ennyi.

Doppelgänger Eren múltjával kapcsolatban érkezni fog egy novellacsokor is, mégpedig onnantól kezdve követhetjük végig az életét, hogy valahogy meglelte „minden élet forrását”. Megismerhetjük az akkori barátait, a családját, az alkut Ymirrel, és így gyakorlatilag azt az utat, ami elvezette ahhoz, hogy Ördöggé válhasson. (Mert ismétlem, nem mindig volt Ördög.) Továbbá, mint az a fejezetből kiderült, Doppelgänger Eren és modern Levi együtt vannak. A Múltadba zárva kötet után érkezni fog egy rövidebb történet, amiben igazából Doppelgänger Eren életét követhetjük végig a modern világban, még a lélekcsere előtt egy kicsivel, majd a lélekcsere alatt. Doppelgänger Eren/modern Levi szál befigyel majd.

Akiről pedig nem beszéltem még, az „Grisha”. Mivel a modern világban nem léteznek óriások, sokáig úgy gondoltam rá, mint aki ott bolyong valahol a világban, csak valamiért nem avatkozik bele a történetbe. Amióta színre lépett azonban Doppelgänger Eren, úgy éreztem, meg kell változtatnom a tervemet. Modern Grisha ebben a történetben halott, mégpedig canon Grisha keze által halt meg. Ha úgy vesszük, az első, aki átjutott a modern világba, az canon Grisha volt, mégpedig azért, mert megölte a Reiss családot, és szert tett úgy az Alapító erejére, hogy nem királyvérű. Különösebb jelentősége ebben a történetben nem lesz, a folytatásban lesz motiváció Doppelgänger Eren számára, hogy még bosszúszomjasabb legyen. Itt igazából csak el akartam rendezni ezt a szálat is, hogy ne lógjon úgy a levegőben. :D

Folytatást december 10-ére ígértem, de tekintve, hogy kész vagyok a maradék fejezetekkel, hamarosan a novellacsokorral, és már megírtam a Prológust a folytatásból, lehetséges, hogy előrébb hozom. Ha pedig nem, akkor december 10-e után fognak érkezni sűrűbben a fejezetek, mert addigra már letudom a manga új fejezetének fordítását is, és a vizsgaidőszakom miatt kevesebb időm jut majd az írásra.

Szóval… Folytatás hamarosan, addig pedig itt hagyom ezt a képet: