Vihar
7. fejezet
~
Kimerültség ~
Levi hadnagy minden
egyes rejtett zugot ismert odalent, és miután eljutottak odáig, ahová szemlátomást
eredetileg is tartottak, bujkálásuk első három napját azzal töltötték, hogy
kitakarították a házat. Jean fáradt el a leghamarabb, de makacsul összepréselte
az ajkait, valahányszor találkozott a tekintete Erenével; úgy tűnt, végleg feladta,
hogy konfliktust kezdeményezzen vele. Eren titkon hálás volt, amiért így
döntött, mert a feje azóta lüktetett, amióta felébredt, és ahogy teltek az
órák, egyre jobban rázta a hideg.
Lehunyta a szemét,
majd félig térdelve, kézfejével megdörzsölte a homlokát. Nem javult, csak
rosszabbodott, ráadásul az asztalt, amiben megtámaszkodott, ujjnyi vastag por
lepte be; sovány vigasz volt számára, hogy egyes helyiségekre még ennél is elkeserítőbb
állapotban találtak rá. Lenézett a tenyerére, aztán felsóhajtott; csak remélni
tudta, hogy a hadnagynak nem kelti fel vele a figyelmét.
Persze a hadnagy nem
tartózkodott „otthon”, még az éjszaka közepén hagyta őket magukra. Hogy hová
ment, azt nem árulta el, Erennek azonban voltak ötletei, mint például az, hogy vagy magát az
Alvilágot járta be, vagy visszatért a felszínre. Bármerre is tartott, Hanji
követte. Néha nehéz volt eldönteni, melyikük is parancsolt inkább, melyikük volt az,
aki tulajdonképpen Erwin parancsnok helyébe lépett.
Miután valamennyire
felocsúdtak a viszontlátást okozta eufóriából, Hanji lehajtotta a fejét, majd
elsuttogta, hogy Erwint valóban felakasztották, pont úgy, ahogyan azt Levi
hadnagy előre sejtetni vélte Sasha apjának egy-egy mondatából kikövetkeztetve.
Erwin Smith, a Felderítő Egység tizenharmadik parancsnoka meghalt, s napok
kérdése volt, kit választanak meg tizennegyediknek.
– Bárki is legyen,
akik igazán hűségesek, azok soha sem fogadják el – jelentette ki Hanji, szája
szegletében büszke mosoly játszott. Levi hadnagy nem szólalt meg, csak
rábólintott. – Nem maradtunk teljesen egyedül, Levi, nem maradhattunk. Mike és
Nanaba még élnek, és tudom, hogy soha
sem árulnának el minket. Nem is tudnak semmit. Erwin egyedül bennünk bízott…
Erwin… Erwin végre elkezdett hinni
nekem, csak… csak túl késő volt már.
Fájt neki, Eren ezt
egyből tudta. Hanjit és Levi hadnagyot is megviselte Erwin váratlan (vagy
éppenséggel várt?) elvesztése, még akkor is, ha igyekeztek nem kimutatni. Minél
inkább tűntek kedveszegettebbnek, annál inkább fokozódott a feszültség is. Nem
létezett többé biztos pont az életükben. Eddig is csak éltek és túléltek,
mostanra viszont talán csak túléltek. Nem tehettek akármit.
Nem mehettek oda, ahová akartak, nem számíthattak mások segítségére. Hanji
ugyan azt remélte, hogy a Felderítő Egység nem hagyja őket magukra, Armin
azonban megsúgta Erennek, hogy annak már réges-rég vége lett. A Felderítőknek
akkor befellegzett, amikor a király aláírta és pecséttel hitelesítette az eléje
fektetett papírlapot Eren és Erwin kivégzéséről.
Levi hadnagy
mindenkinél másabb módon élte meg mindezt. Mint mindig, most is magába
zárkózott, s a közömbösség álarca mögé rejtőzve ült közöttük, és ha Krista vagy
Sasha a részvétét fejezte ki, csak bámult rájuk, annyit sem mondva, hogy „Köszönöm.”. Összedőlt volna a fal –
talán mind a három –, ha egyszer az életben nyíltan vállalta volna az érzéseit.
Eren frusztráltan
dörzsölte meg megint a homlokát, ahogyan erre gondolt; fejfájása ettől még
elviselhetetlenebbé vált.
Másnap már
takarítottak. Szigorú utasításokat kaptak, és amíg dolgoztak, elfelejtették az
addig történteket. Mintha soha sem kellett volna elmenekülniük, mintha mind
együtt lettek volna, mintha Sasha nem sérült volna le, mintha és mintha…
Minden, ami addig a zord valóság volt, puszta illúziónak hatott abban a
képzelt, óriásmentes világban, amiben boldogan éltek.
Krista csilingelő hangja
rázta fel az elmélkedésből.
– Végeztünk a
többivel – jelent meg hirtelen az ajtóban, szőke haját a takarítás miatt laza
copfba kötötte. Nem egyedül érkezett, Mikasa és Armin szintén vele tartottak.
Armin éppen valamit hevesen gesztikulálva magyarázott lánynak, az pedig
homlokráncolva bólogatott. Krista nem kapcsolódott be a beszélgetésükbe, hanem
egyből Eren elé szökkent. – Huh, szörnyen nézel ki, Eren. – Hangjából
helytelenítő él csendült ki. – Nagyon sápadt vagy. Jól érzed magad?
Nem, Krista – gondolta ingerülten
–, nem érzem jól magam.
Próbálta magába fojtani,
de nem sikerült, hangosan felzihált; szinte már szédült a fejfájástól. Valaki
leguggolt elé, először azt hitte, hogy Krista, ám csakhamar kiderült, hogy
Armin volt az. Mikasa megérintette a vállát, és kétségbeesetten szólongatta.
Jean mondott neki valamit, azt azonban Eren már egyáltalán nem értette. Füle
tompán búgott, feje pedig majd’ szétrobbant, annyira sajgott.
– Eren! – hallotta
Mikasa sikolyát, aztán többé semmit; a sötétség magával rántotta, s ő
engedelmesen hagyta azt.
** * **
Krista és Connie
seprűvel a kezükben tartották meg a pihenőjüket, mikor váratlanul kivágódott a
bejárati ajtó és vidám kurjantás szakította félbe halk beszélgetésüket.
Mindketten összerezzentek, és riadtan kapták a fejüket a hang irányába.
– Hahó, osztag,
megjöttünk!
Hanji jókedvűen
mosolygott, míg Levi hadnagy csupán összefonta a karjait a mellkasa előtt, és
összehúzott szemöldökkel mérte végig őket.
– Hé, kölykök – szólt
hűvösen –, hol vannak a többiek?
Connie ijedtében
lesütötte a szemét. Krista megborzongott, majd összeszedte minden bátorságát,
és magabiztosan felszegte a fejét. Hangja ugyan cérnavékony volt, amikor
észrevette, hogyan sötétül el a férfi arca, de azért megpróbálta:
– Uram… Kérem,
várjon…
– Lenz, magyarázatot,
de nagyon gyorsan!
Krista felsóhajtott.
– Ők most… nem érnek
rá takarítani, uram.
Levi hadnagy
felrántotta a szemöldökét.
– Eren? – kérdezte
sürgetően.
– Az ágyat nyomja –
vonta meg a vállát Connie, mire a férfi szeme összeszűkült. Krista valamiért –
először maga sem tudta, pontosan miért – nem lepődött meg, mikor a hadnagy
szúrós pillantása Connie helyett szinte azonnal őrá vándorolt. Köhintett egyet,
hogy bátorítsa magát, s mosolyt erőltetett az arcára.
– Nem érezte jól magát,
uram – magyarázta nagyot nyelve. Ez alkalommal könnyebben bánt a szavakkal,
elmúlt az idegessége. – Lepihent az egyik szobában, amelyiket nemrégiben
kitakarítottunk. Legutóbb, amikor ellenőriztem, még aludt.
Levi összeráncolta a
homlokát.
– Nem érezte jól
magát? – ismételte meg kétkedve.
– Úgy tűnik, valaki
szeretne valami kibúvót találni a feladatok alól – kuncogott Hanji.
– Kibúvót? – morogta
Levi sötéten. Elindult a két szoba felé, de alig tett néhány lépést, amikor
váratlanul ujjak fonódtak a csuklója köré. Egyetlen másodpercig tartott az
érintés, ám annyi éppen elég volt hozzá, hogy összeránduljon tőle. Krista vette
a bátorságot, hogy hozzáérjen, kék szemében látványos helyet foglalt az
aggodalom. Határozottan fogta meg a hadnagy csuklóját, és igyekezett annyi
komolyságot sűríteni a hangjába, amennyit csak tudott. Remélte, hogy elég ahhoz
a bármihez is, amit valójában el akart érni.
– El is ájult, uram.
– Szinte lehelte a szavakat, Levi azonban úgy tűnt, így is megértette őket.
– Megvizsgáljam? –
kérdezte Hanji aggódva. – Nem tudhatjuk, hogy csak egy nem várt betegség
terítette le, vagy… vagy esetleg a képességei… – Felcsillant a szeme, az
óriások még az alvilági mocsokban is felvidították. – Még annyira keveset
tudunk az óriásokról, az Intelligensekről meg még náluk is kevesebbet! Eren
biztos megengedné, hogy megvizsgáljam… Egy újabb kísérlet, igen, egy újabb, talán
ezúttal sikerrel járunk…
Krista riadtan
eresztette el a hadnagy karját, mikor elkapta annak tekintetét. Eszébe jutott az a beszélgetésük Erennel: Nifáról, a
furcsa érzésekről és különösképpen a hadnagyról, és Kristának elég volt
egyetlen pillantást vetnie a férfi arcára, egyből tudta. Tudta, hogy az talán le is rázta volna magáról, ha nem
gondolja meg magát és engedi el mindenféle noszogatás nélkül, s nem pusztán
azért, mert nem állhatta mások érintését.
Levi megemelte a
szemöldökét; arca elsötétült.
– Ha tényleg beteg, a
közelébe nem mész, pápaszem! – figyelmeztette előre. Tekintete még mindig
összeakadt Kristáéval, és Krista nem tudta, mit tegyen, még lélegezni is
elfelejtett, annyira megrémült. Mindketten tudtak valamit – azt a valamit, amit nem kellett volna –, s aligha
válhattak szövetségessé. Már maga az elképzelés is nevetséges volt. – Hol van?
– hallotta meg aztán a hadnagy hangját, ami kirángatta az elmélkedésből.
Lenyelte félelmét, és
megválaszolta a kérdést.
– Abban a szobában, uram.
Mikasa, Armin és Jean vele vannak.
– Jean? Ő meg minek?
– értetlenkedett Connie. – Én azt hittem, odakint lófrál valamerre.
– Ő segített
Mikasának.
– És ott ragadt?
Levi hadnagy
felmordult.
– Lényegtelen,
Springer. Menj te is a kis barátnődhöz – mondta végül. – Ő a másik szobában
lábadozik, jól tudom?
– Egy-két nap és
teljesen helyrejön – jegyezte meg gyorsan Hanji. – Már alig biceg, nem úgy,
mint valaki, aki nem hajlandó megmutatni a sérülését… Nem is tudom, ki lehet
az.
– Törődj a magad
dolgával, pápaszem – vetette oda a férfi ingerülten, majd kikerülte Kristát.
Összeért a válluk, ahogy elhaladt mellette, és mindketten megrándultak tőle.
Krista nem kételkedett benne, hogy elöntötte az arcát a vér; a tenyere mögé
rejtőzött, utána meg rögtön Connie mögé, aki szintén elpirult, miután a férfi
szóba hozta Sashát.
Levi hadnagy nem
foglalkozott velük többet.
– Hagyjuk – dünnyögte
Hanji.
Krista bólintott. Még
mindig zavartan szorongatta a seprűjét, ugyanakkor megkönnyebbült: a hadnagy
visszatért, és éppen oda tartott, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Erenhez
ment, aki megannyi lázálommal hadakozott kipirultan, kétségbeesetten
hánykolódva a verejtéktől nyirkos ágyban.
Minden rendben lesz – gondolta.
– Most már minden rendben.
** * **
– Uram! – Jean – „a lóarcú kölyök”, azonosította magában
Levi – azonnal a szívéhez emelte
jobbját, amint az ajtócsikorgás megtörte a csendet. Armin – „az Arlert-kölyök” –, aki vele
ellentétben Eren ágya előtt térdelt, sietve feltápászkodott, hogy hasonlóképpen
cselekedjen. Mikasa velük ellentétben csak egy fejbiccentéssel volt hajlandó
üdvözölni. Armin figyelmeztetésképpen belekönyökölt az oldalába, mire, bár még
mindig ülve, a mellkasához húzta a kezét. Egy szót sem szólt, még dühödten
villogó szemét sem szegezte rá vádlón. Erent figyelte, s minden egyes
nyöszörgésére megrázkódott ültében. Levi nem bánta.
Jean és Armin
összenéztek; látszólag nem tudták eldönteni, melyikük fogjon bele a
magyarázatba. Levi szánt szándékkal nem könnyítette meg a helyzetüket;
összefonta a karjait a mellkasa előtt, hátával pedig az ajtónak támaszkodott.
Hanji kivételesen nem ellenkezett, hanem odakint maradt. Behallatszódott Connie
hangja, amint azt mondja, megnézi Sashát, majd Kristáé, aki Nifa felől
érdeklődött.
– Levi elküldte
valahová, hamarosan visszatér – válaszolta Hanji.
Levi erre
összepréselte az ajkait.
Hamarosan, pápaszem? – kérdezte
ironikusan. – Órákkal ezelőtt kellett
volna visszaérkeznie, de még mindig sehol. – Persze ez utóbbit a világ
semmi pénzéért sem kötötte volna a kölykök orrára. Lenz legutóbb sírva fakadt
és valami Ymir nevét hüppögte – róla
időközben kiderítette, hogy az a magas, sötét hajú lány, aki a többi kölyökkel
érkezett Annie elfogása után –, Springer és Blouse pedig úgy szorították egymás
kezét, mintha bekövetkezett volna az apokalipszis. Fél óra múlva rájuk sem
lehetett ismerni; mintha soha nem tapasztalták volna meg a rettegés tetőfokát,
tréfálkoztak és nevetgéltek, a stratégia felől kérdezősködtek, és aznapra
minden visszatért a rendes kerékvágásba.
– Uram, öhm… azonnal
folytatjuk a takarítást, de Eren…
– Tudok róla –
szakította félbe a fiút élesen.
– Ó, öhm… – Armin
zavartan sandított az ágyban fekvő barátjára. Levi követte a tekintetét, noha csak
egy pillantást vetett rá, aztán félrekapta a fejét. Bőven elég volt annyi is. A
kölyöknek kipirult az arca a láztól, ráadásul elhalóan nyöszörgött; a testén
olykor-olykor végigfutó remegések semmi jóra nem utaltak. Nem kellett vizsgálni
– bár gyanította, hogy Hanji ragaszkodni fog hozzá a pontos diagnózis miatt –, egyértelműen
beteg volt. Armin ezalatt befejezte mondandóját: – M-mi megyünk és segítünk
Connie-nak, ugye, Jean? – Jean – „a lóarcú kölyök” – morgott valamit
válaszul, közben viszont Mikasát figyelte. A lány Eren jobbját szorongatta, és
fejét lehajtva bámulta összefűzött ujjaikat.
– Kimerültség –
állapította meg fél órával később Hanji. Jean és Armin visszatértek a
feladatukhoz, egyedül Mikasa őrizte továbbra is Eren álmait. – Gondolj bele,
miken ment keresztül ez a szegény gyermek, Levi. Még Annie-t sem heverte ki,
erre menekülnie kellett, még viharban is... Alig pihentetek valamit. Látom
rajtatok, hogy mindannyian fáradtak vagytok. Sasha lába is azért nem gyógyul
gyorsabban, mert állandóan megerőltette. Te is tudod, attól, hogy Connie
segített neki, még ugyanúgy meg kellett birkóznia mindazokkal, amikkel ti is:
az esővel, a hideggel, az élelem- és vízhiánnyal, az egész napos lovaglással.
Levi összeráncolta a
homlokát.
– Tehát megfázott?
– Beteg – ismerte el
Hanji –, de nemcsak a teste, Levi… A lelke is nagyon kimerült. H-ha igaz,
amiről beszámoltál…
Levi felrántotta a
szemöldökét; felhorkant.
– Hazudtam én neked
valaha, pápaszem?
Hanji a fejét
ingatta.
– N-nem…
A férfi megvetően
horkantott.
– Minden egyes szó
igaz, amit mondtam, amit Eren mondott – jelentette ki határozottan. – Selma Dok
a Jaeger család közeli barátja volt, a lánya meg, ez a Kreusa Erennel egykorú.
Aznap, amikor megérkeztek a túlélők Shiganshinából, te is szembesülhettél
velük, nem igaz? Utána még jobban beleástad magad az ügybe, nem?
– Megkíséreltem
felgöngyölíteni – sóhajtotta válaszul a nő –, azonban kudarcot vallottam. Nile
Dok úgy védelmezte, hogy esélyem nem volt ellene.
– De most azt
rebesgetik, hogy Nile Dok halott, nem igaz, Nifa? – Levi a fiatal lány felé
fordult, aki addig szótlanul hallgatta a beszélgetésüket. Jobb keze ökölbe
szorult, arca elfelhősödött. Bólintott.
– Igen – suttogta
rekedten. – Mind meghaltak. – Remegni
kezdett, szemét lehunyta borzalmában. – Odafent
teljes a káosz, Levi – folytatta megtörten. – Nile Doknak elmetszették a torkát
a saját konyhájában, a feleségére meg a folyosón, a hálójukba vezető ajtó előtt
találtak rá holtan. Az ajtó nyitva volt, mindenhol vér, rengeteg vér, Levi, a három gyermek pedig… Ó, te jóságos ég, a
három gyermek… – Összerándult, mikor Levi megérintette a karját. Szemhéja
megrebbent, egyenesen a férfi szemébe nézett. – Legalább megkegyelmeztek nekik
– lehelte. – Gyors haláluk volt.
Levi sokáig nem
válaszolt. Csak nézte Nifát, és nem tudta szavakba önteni azt, amire igazán
gondolt; soha nem is volt képes rá.
– Egyedül maradtam – hallotta
újból a lány hangját. – Senkim sincs.
Megint felhorkant,
félrefordította a fejét. Emlékezett arra a napra, amikor Nifa örökre
belekontárkodott az életébe. Aznap szélesebbre tárta az ajtót, a lány pedig,
aki akkor gyermek volt még, kíváncsian beljebb szökkent. A fiú már várhatta,
hogy hazatérjen, mert a kanapén ült. Látszólag mélyen elmerült olvasmányában,
valójában azonban a könyv fejjel lefelé pihent az ölében. Meglepetten ráncolta
a homlokát, mikor észrevette, hogy Levi nem egyedül érkezett.
– Levi? Hát ő meg? – kérdezte döbbenten.
– Nifa vagyok – csiripelte a kislány,
Nifa, mire Levi felsóhajtott.
– Velünk fog lakni – mondta.
Farlan felállt, félretette a könyvét; zavartan nézett Nifára.
– Velünk? Mégis… Levi, várj már!
– Nifa vagyok, téged hogy hívnak?
– T-tessék? Öhm… Farlan, öhm, Farlan Church. – Levi óvatosan hátralesett: barátja, Farlan addigra már letérdelt az
aprócska gyermek elé, és éppen a kezét nyújtotta felé. Bizonytalan mosoly
terült szét az arcán, a kislányé viszont messziből ragyogott. – Örülök, hogy megismerhetlek, Nifa – mondta
neki lágyan.
Órákkal később,
miután a kislány kimerülten szuszogott Farlan ágyában, orráig húzva a molyrágta
lepedőt, az ajtó túlsó oldalán Farlan értetlenkedve járt fel és alá. Olykor-olykor
megszakította a kérdésözönét, hogy a hajába túrjon vagy csak ideges mozdulatot
tegyen a kezével, Levi pedig közömbösen figyelte.
– De mégis hol akadtál rá? – faggatta a
fiú. – Felőlem maradhat, végül is ez a te
otthonod… És helyes kölyöknek tűnik, de hol akadtál rá? Nem vagy az a típus,
aki csak úgy a szárnyai alá venne egy gyereket.
– Találtam.
– Levi, kérlek! – Farlan elvesztette a
türelmét. – Nem vagyok vak, sem ostoba,
láttam a horzsolásokat és a zúzódásokat, a rongyos ruháját… És ahogy forgatta a
fejét, mintha minden új lenne neki, mintha soha sem élt volna az Alvilágban,
és…
– Valószínűleg nem is élt.
– H-hogyan?
Levi mélyet
sóhajtott.
– Úgy gondolom, valaki szánt szándékkal
idehurcolta.
– Valaki? Ezt a szegény gyermeket? Úgy érzem, van is tipped, ki lehet
az a személy.
– Néhány nappal ezelőtt fedeztem fel – vallotta be. – Céltalanul
bolyongott az utcákon. Azt hittem, eltévedt és árva, aztán váratlanul
felbukkant mellette egy férfi.
– Az apja?
– Nem hiszem. Magas, szőke férfi volt. Mondott neki valamit, majd
egyszerűen otthagyta.
– És Nifa nem követte?
– Nem.
– Szegény gyermek! – Levi
elfojtotta a horkantását. Elég volt néhány szomorú mondat a kislány sanyarú
sorsáról, s az máris megnyerte magának Farlant. Farlan persze mindig is ilyen
volt, szerette az oltalmába venni másokat, akik segítségre szorultak, és Levi
tudta, hogy ezek után, ha úgy is határoz, hogy kidobja Nifát, nem egyedül
távozna a házból.
Nifa azóta felcseperedett. Azóta, hogy végleg elváltak, egészen
mostanáig azon gondolkodott, vajon életben maradt-e.
– Örülök, hogy nem
esett bajod – dünnyögte végül a lánynak, mire Hanji felvinnyogott.
– Ó-ó, Levi, te is
elkaptad Eren betegségét?
Nifa felkuncogott.
– Lehetséges,
máskülönben nem mondana ilyet, nem igaz?
– Végezzétek a
dolgotokat. Még mindig nem látom, hogy ragyogna ez a helyiség.
– Ünneprontó vagy –
biggyesztette le az ajkait Hanji –, pedig nem mindennapi, hogy elismered,
valaki fontos neked.
– Csak az a gond,
hogy nem a megfelelő személynek mondta – jegyezte meg Nifa. Levi keze, mely a kilincs
felé nyúlt, megállt a mozdulatban.
– Nifa
– szólt figyelmeztetően, de Hanji addigra ráharapott a kimondatlan történetre.
– Na, gyere, drágám –
karolta át Nifát –, mesélj csak el szépen mindent. Kíváncsivá tettél. Mi a
helyzet a mi imádott, tisztaságmániás hadnagyunkkal?
– Ó, hát az úgy
kezdődött, hogy…
Levi felnyögött;
feladta a küzdelmet. Lenyomta a kilincset, majd belépett a szobába.
** * **
Hé, Eren, ugye te mindig a barátom leszel?
Hé, Eren, ugye sosem fogsz elfelejteni? Ugye mindig emlékezni fogsz
rám?
Hé, Eren...
Eren…
Eren…
Eren…
Eren szemhéja
megrezzent, lassan ébredt fel hosszú álmából. Csak résnyire nyitotta ki a
szemét, ám még így is érzékelte, hogy Mikasa elaludhatott, miközben betegágya
mellett virrasztott; kézszorítása kevésbé volt görcsös, lazán fonódtak össze az
ujjaik, s a néma csendben tisztán hallatszott, ahogy mélyen veszi a levegőt.
Mást is hallott, csizma koppanását a földön, majd
ajtónyikorgást. Oldalra fordította a fejét, és nézte, amint az ajtó feltárul.
Egyetlen pillanat erejéig elkapta Levi hadnagy szinte riadt tekintetét, aztán
gyorsan lehunyta a szemét, és alvást színlelt. Mikasa előtt is megjátszotta
magát, mikor lázálmából másodjára magához tért. Bármennyire is szerette a
lányt, túl fáradtnak érezte magát ahhoz a kérdésáradathoz, ami akkor várt volna
rá, ha nem titkolta volna el ébrenlétét.
Levi hadnagy az
ágyához lépett, majd felrázhatta Mikasát, mert panaszos nyögés törte meg a
csendet. Egyikük sem beszélt, legalább hanggal nem, a tekintetükkel
kommunikálhattak, ugyanis Mikasa engedelmesen felállt. Szűnni nem akaró
csikorgás, ahogy a lány hátratolta, a férfi meg kihúzta a széket. Eren szíve a
torkában dobogott ezalatt. Légzése kapkodóvá vált, görcsösen markolta a
lepedőjét.
– Tudom, hogy nem
alszol, kölyök. – Levi hadnagy hangja fáradtan csengett. Eren nem lepődött meg
a szavain; mindeddig egyszer sem sikerült megtévesztenie a férfit, s sejtette,
hogy nem a mai próbája lesz az, amit sikeresként könyvelhet el. – Szeretnék
valamit elmesélni.
Eren ajkai elnyíltak;
nem szorította többé a lepedőt. Felnyögött; még mindig sajgott a feje, ezért a
halántékát dörzsölve-masszírozva ült fel. Levi hadnagy elvette a tálcáról az
egyik tiszta csészét, majd öntött a kancsóból. Forró víz zubogott a teafűre, a
férfi pedig elnézte azt; homlokán a ránc elmélyült. A teát Krista készítette –
Mikasa még Armin noszogatására sem mozdult ki a szobából –, Eren gyomra azonban
háborogva tiltakozott, hogy bármit is magához vegyen.
– Hogy érzed magad,
Eren?
– Egy kicsit jobban,
uram. Korábban… Szinte semmire sem emlékszem.
– Magas lázad volt, a
barátaid aggódtak értek.
Eren felsóhajtott.
– Borzasztóan fáj a
fejem – suttogta, mire a hadnagy tekintete rávillant. – Nem, uram, most nem
álmodtam… – tette hozzá gyorsan. – A-azt hiszem. – Beharapta az alsó ajkát,
bizonytalanul bámulta remegő kezét. – H-ha mégis – folytatta rekedten –, akkor egyszerűen
nem tudom felidézni.
Levi bólintott.
– Szeretnék neked valamit
elmesélni – ismételte meg; hangja halk volt, pillantása szinte lágy.
– H-hadnagy? –
kérdezte a fiú zavartan.
– Szeretnék mesélni
neked a múltamról, különösképpen azokról a személyekről, akik a legközelebb
álltak hozzám. Hanjiról, Erwinről… és azokról a barátokról, akik abból a másik
életemből származnak, voltak és vannak talán még most is az oldalamon.
Miért? – akarta lehelni a kérdést Eren, azonban inkább
elharapta azt. – Miért éppen most, uram? Mi
vezetett idáig? – Aztán villámcsapásként érte a felismerés. „Kérdezz!”,
szólította fel akkor a férfi, ő viszont nem élt a lehetőséggel. Levi hadnagy el
akarta mondani. Egyrészt ott volt Nifa, aki képtelenségeket fecsegett
össze-vissza, másrészt ott volt Krista is, meg Erwin, akinek emléke nem hagyta
nyugodni őket.
Hallgatott.
Levi hadnagy sokáig
nem szólalt meg; elgondolkodva forgatta a csészét a kezében, arcán megvető kifejezés
ült. Saját magát vetette magát, saját
magán nevetett fel horkantva.
– Nifa gyermek volt
még, amikor rátaláltam – mormogta végül. – Akkoriban csak egy barátom volt,
Farlannak hívták... És később… később megismertük Isabelt… – Elakadt a hangja,
szürke szeme parázsként izzott a szoba sötétjében, és mikor ráemelte Erenre, a
fiúnak nyelnie kellett tőle. – Isabel sok mindenben hasonlított rád, Eren – sóhajtotta. – Túl sok mindenben. Persze ez akkor volt,
azóta… nos, azóta minden megváltozott… – Szája széle felfelé görbült. Mosoly volt az, mosoly, de keserű. Eren
sosem látott még ehhez hasonlót a férfi arcán, a keserűség ellenére is éveket
fiatalított rajta. A barázda ugyan nem tűnt el a homlokáról, ám testtartása
elernyedtek. Leeresztette a vállát, félretette a csészét. – Igen – mondta –,
mindketten meghaltak. Csak mi maradtunk egymással Nifával.
És mesélt.
Mesélt Farlanról, az
első, igaz barátjáról, akivel az alvilági utcákat róva ismerkedett meg,
Isabelről, akit Farlannal közösen mentettek meg, s azt sem titkolta el, hogyan
találkozott Erwin parancsnokkal.
– Mind meghaltak – fejezte be csendesen. –
Mindannyian. Farlan, Isabel, Erwin… Mindannyian.
Egyetlen keskeny
vonallá préselte az ajkait; elfordította a fejét, és inkább a teáscsészéknek
szentelte minden figyelmét.
Eren nyelt egyet.
– Uram…
„Sajnálom…”, ez volt a soha el nem suttogott mondat. Eren tettekkel
fejezte ki a benne tomboló érzéseket, óvatosan két keze közé kulcsolta a férfi
jobbját, mely enyhén remegett, s gyengéden megszorította azt.
„Sajnálom…”, kapcsolódott össze a tekintetük, és Eren
hirtelen zavarba jött saját magától. El akarta engedni a hadnagy kezét, azonban
annak ujjai úgy fonódtak az övéibe, mintha mindig is összetartoztak volna.
Riadtan csillogott a szeme. Tudott róla, ahogyan arról is, hogy arccsontján
skarlátszínben lángolt a bőre, de engedelmeskedett a férfi akaratának; nemcsak
egyik végtagját sem mozdította, ő maga sem mozdult.
Később nem tudta
megmondani, mennyi ideig érintették, egyszer egy örökkévalóságnak tűnő
pillanatnak hatott, máskor csupán néhány
másodpercnek. Levi arca megfejthetetlen volt, miközben egymásba kulcsoló
ujjaikat bámulta, s Eren nem mert megszólalni. Szíve rendületlen ütemben
kalapált, és talán kérdeznie kellett volna, kérdeznie a hadnagy múltjáról,
kérdezni Farlanról, Isabelről és Nifáról, megtudakolni, milyen körülmények
között és miért váltak el a lánnyal, de inkább magába fojtotta kíváncsiságát.
Az ajtó váratlanul és
nyikorogva tárult fel. Eren ijedten rántotta el a kezét, fejét meglepetten
kapva a hang irányába. Krista keskeny tálcával egyensúlyozva lépett beljebb, a
leves még gőzölgött; szeme kerekre tágult, mikor meglátta őket egymáshoz közel
hajolva. Döbbenete csak egy pillanatig tartott, utána felragyogott az arca.
– Eren! – üdvözölte
boldogan. – Látom, jobban vagy, ennek nagyon örülök!
– Krista – mosolygott
a fiú.
– Készítettem egy kis
levest. Mikasa akarta behozni, de Jean feltartotta, később viszont meglátogat,
ebben biztos vagyok.
Levi hadnagy felállt.
Biccentett egyet Kristának, majd kikerülte őt.
– H-hadnagy! – Eren
szinte riadtan szólt utána. – Öhm… Visszajön még?
– Pihenj – utasította
a férfi.
– D-de…
– Pihenj és egyél,
vissza kell nyerned az erődet. – Azzal kettesben hagyta őket.
** * **
Hitch unottan
nézegette a körmét, miközben hátával a falnak támaszkodott. Marlowe mit sem
sejtve szuszogott odafent, és annyira fáradt volt, hogy akkor sem ébredt fel,
amikor három koppanás után résnyire nyílt a bejárati ajtó. Hitch sötéten
elmosolyodott. Az alak belépett, majd becsukta maga mögött az ajtót. Nem
köszönt, csak bámulta őt komoran, szemében szikrázó haraggal.
Hitch felkuncogott.
– Szép estét, drágám
– köszöntötte csendesen. – Jó ideje annak, hogy utoljára láttuk egymást, nem
igaz?
– Hívtál, ezért
eljöttem. Mondd, mit akarsz, aztán takarodj innen!
– Én csak
figyelmeztetni szerettelek volna, már az sem elég? A jó szándék vezérel,
drágám. Az a nő, Dok kapitány küldött ide minket. Feladatot adott, cserébe
pedig Annie jólétét ígérte. Azt hiszi, ennyire ostobák vagyunk. Jó, Marlowe
tényleg az – ismerte el kelletlenül. – A vak is látja, hogy Annie Leonhart a
Nőstény Óriás. Nem kell ehhez beavatottnak lenni. Csodálkozom is, hogy még
mindig nem jött rá.
– Dok kapitány?
Hitch elvigyorodott.
– Ó, tudtam én, hogy
erre a névre felfigyelsz.
Az alak hátrahúzta
csuklyáját, felfedve sápadt arcát.
– Kérlek – szólt
suttogva. – Mondj el mindent.
Hitch óvatosan bólintott
egyet.
– Úgy lesz, Kreusa – mormolta –, úgy lesz.
Megjegyzés- és magyarázatáradat:
Halihó! ^^
Elnézést, amiért megkésve érkezett, remélem, azért tetszett ez a
fejezet. :) A nyolcadikat egy hét múlva hozom, ez alkalommal igyekszem
betartani az ígért időt.
Úgy gondoltam, magyarázok egy keveset, hogy mindenki számára érthetőek
legyen bizonyos dolgok.
Tehát: először is, ha valaki esetleg amiatt aggódna, hogy az Ereri szál
mellett megjelenik egy Levi-Krista-Eren szerelmi háromszög, azt megnyugtatom, ilyesmi
nem fog megtörténni. Eren még véletlenül sem fog gyengéd érzelmeket táplálni
Krista iránt, és ennek az ellenkezője sem fog megvalósulni. Szigorúan Levi és
Eren van, valamint Krista meg az olthatatlan szerelme Ymir iránt, ez utóbbi
viszont annyira mellékvágányon, hogy csak na. :)
Krista, bár nem szép ilyet mondanom, jelenleg csak egy eszköz, arra
kell, hogy Levi hadnagy egy kicsit megnyíljon. Részben miatta mesélt Erennek a
múltjáról, részben pedig azért, mert mégiscsak elvesztette a legjobb barátját
(korábban pedig ugyebár az egész osztagát), és egyszerűen muszáj volt kiadnia
magából a fájdalmát. És persze azért is, mert úgy érezte, Erennek tudnia kell
róla. Valami már alakulgat közöttük, Eren meg eléggé esetlen, ráadásul tizenöt
éves, tehát kb nulla tapasztalattal rendelkezik, Levi azonban mégiscsak
felnőtt. Ő már tudja, csak nem ért az ilyesmihez, és mondjuk úgy, ezzel
próbálja/próbálta szegény fiúnak a tudtára adni, mennyire megbízik benne,
mennyire közel engedte magához.
Második megjegyzéspont: Hamarosan írok egy összegzést a saját
szereplőimről, ki kinek a kicsodája, kivel milyen kapcsolatban áll, nehogy
valaki elvesszen. :) Hajlamos vagyok sok szereplővel dolgozni, és nem biztos,
hogy mindenki követni tud.
Ó, és még valami: nem tudom, pontosan, hogy haladok a következő
fejezettel, de vagy azt, vagy a kilencediket nagyon fogjátok szeretni. ;) Beharangozónak:
Ereri. ;)
Remélem, velem tartotok. ^^
Kellemes hetet kívánok mindenkinek, véleményeiteket pedig nagy
szeretettel várom! Ne féljetek írni! ^^
Szia,megint én vagyok az első:D már nagyon vártam az új részt:):) külön öröm volt látni hogy Levi is emberből van...( ajjhhh..én is elfogadnék egy Levit:D) és Erennek nyilik meg...igen a bizalom fontos.és volt egy kis meghitt pillanatuk ésss..ez nagyon tetszett:):) nagyon jól leirtad öket,ez volt a kedvenc részem...na meg Nifa,az a làny nem semmii:D adja az ívet,rendesen:D köszönöm,Devilgirl^^
VálaszTörlésSzia! ^^
TörlésÖrülök, hogy ennyire vártad (és még külön érdeklődtél is *-*); motivált, hogy minél gyorsabban befejezzem a fejezetet. :)
Levi egyszerűen tökéletes *-* Ritka, hogy ennyire beleszeretek egy karakterbe, de most megtörtént: egyszerűen nem tudok nem róla írni vagy rajzolni. :D Nifa pedig próbálkozik. ;) Szívén viseli a hadnagy szerelmi életét. :)
Nagyon köszönöm, hogy írtál, igyekszem a folytatással!
Detti ^^
Szia,mikor várhatom a következő részt?? *.* szabályosan függővé váltam:D Devilgirl^^
VálaszTörlésSzia!
TörlésÖrülök, hogy ennyire tetszik! ^^ Várhatóan hétfő-kedd körül érkezik. :))
Detti ^^
Szia..,mikor?? mikor?? mikor???:):) O.O ? Devilgirl^^
VálaszTörlésSzia!
TörlésHuhh, gőzerővel dolgozom rajta, de ebből a keddből péntek lesz. :( Többet nem csúszok vele, ez biztos, mert jól állok, csak annyira fáradt voltam tegnap is meg igazából ma is, hogy nem sikerült még befejeznem. De kárpótlásul tényleg nagyon szeretni fogjátok azt a fejezetet. ;)
Detti ^^
Eddig szerintem ez a legjobb fejezet! Annyira aranyos az a jelenet... Awwwwwwwwwww....... *-* IMÁÁÁDOOOOOOM!!! NAAAGYON NAAAGYON várom a kővetkező fejezetet! Ez a kedvenc ereri fic-em!
VálaszTörlésSzia! ^^
TörlésKöszönöm, hogy írtál, örülök, hogy ennyire tetszik! *-* A folytatás néhány órán belül érkezik. :)
Detti ^^
Mikor?? naaaa....lééégysszziiii...:(:( péntek van...~.~ Devilgirl
VálaszTörlésTudom-tudom, érkezni fog, tényleg! :) Még egy kicsit bírd ki! ^^
TörlésSzia!
VálaszTörlésNem hiszem el, hogy lemaradtam három egész fejezetről. Már eltelt egy hónap. Tejóságoség...
Szóval a Felderítő egységnek befellegzett. Egy korszak lezárult előttük és a talaj egyszerűen kicsúszott a lábuk alól. Szerintem Hanji lenne a majdnem tökéletes ember Erwin helyére; valahogy Levi nem az a vezető típus. Mármint nem tudom elképzelni, hogy ennyi embert vezessen, lelkesítő beszédeket mondjon, plusz valljuk be, nem az a diplomatikus alkat. Ő inkább megbújik az árnyékban és csak akkor lép elő, ha feltétlenül szükséges.
A takarítás mindenesetre jó ötlet, eltereli a gondolatokat és ad egy kis biztonságérzetet, hogy valami nem változott.
Bizony, a hadnagy nem nyílik meg egykönnyen. De képtelenség magadban tartani minden fájdalmadat és érzésedet, egyszer előtörnek, ha akarod, ha nem... és ez a drágámmal is megtörtént. És örülök, hogy pont Erennek mesélt. :)
Nem vagyok én gonosz, de örülök Eren ágynak dőlésének. Krista és Nifa sem volt elég, szóval kellett még egy kis katalizátor, és az aggodalom tökéletes erre a szerepre. Végre haladtak, hurrá!
Hmm, Krista egy eszköz, de annak legalább jó. A hadnagyban feléledt a versenyszellem. ;)
A Nifával közös múltja nagyon megindító volt, és végre valaki, akit nem veszített el.
Ha nem értelmeztem félre, akkor Levi szerelmes volt Isabelbe... hű. Bevallom őszintén, én mindig inkább testvérekként tekintettem rájuk, szóval ez egy kicsit furcsa számomra. Főleg, hogy talán egy kicsit Isabelt látja most Erenben.
Annyira tudtam, hogy Hitch benne van! Azért vetettem el az ötletemet, miszerint ő Selma lánya, mert valahogy nem lett volna logikus, hogy Kreusa ilyen kézenfekvő közelségben legyen hozzájuk. De tudtam, hogy valami nem stimmel. És persze már megint jól összezavarodtam. :P Kíváncsian várom, mit lép most Kreusa, hogy milyen szerepet szánsz neki a jövőben.
Jól csavarod-csűröd a szálakat, engem legalábbis kellően felidegesít az, hogy nem látom az igazságot. :D
Köszönöm a munkádat, ugrok is a következőre fejezetre!
Üdv.: Aurea
Szia Aurea! ^^
TörlésElőször is nagyon köszönöm, hogy írtál, nagyon örülök, hogy ismét olvashatom a véleményed. :)
Egyetértek veled, én is Hanjit tartom a legtökéletesebb embernek Erwin helyére, én sem tudnám elképzelni, amint Levi kiáll mindenki elé és lelkesítő beszédet mond :D Az valahogy nagyon nem ő lenne. Most egyelőre úgy tűnik, Hanjival ketten vezetik a Felderítőket, de egyelőre a várakozáson kívül semmit sem tudnak tenni. Még csak egy töredékét tudják mindannak, ami valójában a világukban zajlik. Később persze, ennyit nyugodtan elárulhatok, változni fog a helyzet, és ha valaha is lesz valami a Felderítő Egységből, nos, akkor annak az élen valószínűleg Hanjit láthatjuk. :)
Örülök, hogy tetszett a közös múlt Nifával. :) Persze nem hagyom még ennyiben, valamelyik fejezetnél ígértem egy olyasmit, hogy mindenkinek a múltja tisztázódni fog az elejétől a végéig. Hitch, Nifa, Kreusa, talán még Annie is. :)
Nem-nem, Levi nem volt szerelmes Isabelbe. Én is inkább azt a nézetet osztom, hogy olyanok voltak egymásnak, mintha a testvérek lettek volna. :) Ennek a jelenetnek inkább az volt a fontossága, hogy Eren sok mindenben emlékezteti Isabelre, és pont ezért aggódik érte. :) Csak hát a hadnagy nem tudja olyan jól kifejezni magát (de én megteszem helyette később. ^^)
Bizony, Hitch is benne van. Fúha, igazából ki az, aki nincs benne? Ez lesz majd a legjobb kérdés. Szeretem bonyolítani a szálakat, sikítsatok, ha úgy érzitek, elvesztetek és akkor magyarázok! Kreusa lassan megmutatkozik, Hanji története és még sok más is hátravan. A 10. fejezet után a tervek szerint kicsit eseménydúsabb lesz a történet. :)
Még egyszer köszönöm, hogy írtál! Várlak szeretettel a következőnél!
Detti ^^