Vihar
9. fejezet
~
Annie könnyei ~
Eren reggel arra ébredt,
hogy a hadnagy hátratolta a székét és felállt; bele sem mert gondolni, meddig
maradhatott előző este, ahogyan abban sem, hogy mikor érkezhetett. Úgy tűnt,
mint aki el sem mozdult az ágya mellől, annak ellenére, hogy csak addig kérte,
hogy ne hagyja magára, míg el nem nyomta az álom. Ez volt az első olyan
éjszaka, amikor nyugodtan aludhatott, nem kínozták a múltbeli emlékek és nem
kellett torokfojtogató érzésre riadni, mint az ezt megelőző hajnalokon.
Felült; utána hátával
az ágy támlájának támaszkodott, és lehúzta a lepedőt a csípőjéig. Dél fele
járhatott az idő, többet pihent a kelleténél, a hadnagy azonban nem keltette és
parancsolta meg, hogy csatlakozzon a többiekhez. Eren nem bánta. Noha elmúlt a
láza és lassan kezdte visszanyerni az erejét, még nem volt benne biztos, hogy
reggeltől estig képes lenne megállni a helyét.
Lehunyta a szemét és
mélyet sóhajtott; mutatóujjával végigsimított kicserepesedett ajkán, arca pedig
nyomban lángba borult, ahogyan eszébe jutott az a különös érzés… A hadnagy,
amint végigcirógatja a sajátjával…
Mégis... mi a franc volt ez?
Nem tudott felelni
rá. Sejtelme sem volt, miért történhetett meg mindez, csak azt tudta, hogy
mellkasát jóleső melegség töltötte el, valahányszor felidézte az érintést, a
férfi ujjait a tarkóján, komoly pillantását magán.
Összezavarodott. Nifa
célozgatásai messze nem értek a valóság közelébe, és kavargó érzésein az sem
segített, hogy korábban Kristával már
beszélgettek valamiről, ami talán
ennek a közelében állt, de még édes kevés volt ahhoz, hogy rájöjjön, mit is
akar valójában, mi is történt közte meg a hadnagy között. Valahogy sosem vetődött
fel benne, hogy valaha is gyengéd érzelmeket tápláljon bárki iránt is. Nyílt
titok volt, hogy Jeant lenyűgözte Mikasa keleti szépsége – jót kuncogtak a
felsülésein –, Ymir meg rajongott
Kristáért. Senki sem törődött vele, hogy mindketten lányok voltak, egyszerűen természetesnek vélték, hogy szeretheti
szőke barátjukat. Egy olyan világban, ahol az óriások léteztek és embereket
ettek, s bármelyik nap áttörhették a Rózsa vagy a Sina falat, nekik nem volt
joguk hozzá, hogy mások fölött ítélkezzenek. Senki sem törődött velük, nem
súgtak össze a hátuk mögött. Ymir vidáman magához rántotta Kristát, és
vigyorogva azt harsogta, „Házasodjunk
össze, Kristám!”, és nem szólták meg őket ezért.
Ez… ez mégis mi volt? Hogy kellene viselkednem?
Meleg tenyér simult a
homlokára, míg a szemét pihentette; tényleg alábbment a láza, hidegnek érezte a
homlokát.
– Eren, hála az égnek
– suttogta Mikasa, amikor találkozott a tekintetük. Nem egyedül látogatta meg,
Armin is az ágyra nehezedett, és megkönnyebbülten mosolygott rá. – Nagyon
aggódtunk érted.
– Jobb színben vagy,
Jaeger – jegyezte meg Jean az ajtóból. Erennek addig fel sem tűnt, hogy lóarcú
barátja is csatlakozott hozzájuk.
– Krista Sashával és
Connie-val takarít, de azt üzente, hogy hamarosan beköszön ő is.
– Sasha felépült?
– Ugyan – legyintett
Armin. – Már semmi baja. Jean szerint az utolsó napokat szimulálta.
– Biztos vagyok benne
– bólintott az említett. – Élvezte, hogy Connie körülugrálja. – Elvigyorodott,
szemében játékos fény gyúlt lángra. – Ki gondolta volna, hogy Burgonyalány és
az a kis Törpe ennyire megszeretik egymást, nem igaz? – Kacsintott egyet, mire
Eren elpirult. Nem tehetett róla, akárhányszor valaki szóba hozta őket, eszébe
villant az a pillanat, amikor Kristával megzavarták az első csókjukat. Még így,
annyi idő elteltével is kínosnak érezte.
– Jean!
– Jaj, Armin, kérlek!
– Jean vigyora kiszélesedett. Beljebb lépett, lehalkította a hangját. – De
azért Jaegernek sincs oka panaszra, nem? Úgy hallottam, Krista egy pillanatra
sem hagyott magadra, amíg lábadoztál!
Mikasa szeme
megvillant.
Eren az orrnyergét
masszírozva engedett ki magából egy mély sóhajt.
– Jean, megtennéd,
hogy valahol máshol rontod tovább a levegőt? – kérdezte a fiútól fáradtan. –
Leköteleznél – tette hozzá halkan. Jean arca elfelhősödött, eltűnt róla a
pimasz vigyor. Bólintott, aztán elfordult tőlük.
– Pihenj még, Eren!
– Eleget lustálkodtam
– rázta meg a fejét. – Segíteni szeretnék.
– Ne erőltesd meg
magad, jó?
– Mikasa…
– Csak a javadat
akarom, Eren.
– Mikasa – szólt
közbe Armin kedvesen. – Szerintem ezt nyugodtan Erenre bízhatod. Biztos vagyok
benne, hogy ő sem akar visszazuhanni abba az állapotba, amibe volt, úgyhogy
megnyugodhatsz, nem fogja megerőltetni magát, igaz, Eren? Hé… Eren, igaz, ugye?
Eren kényszeredetten
mosolygott. Mikasa ezek után beletörődően felállt, és az ajtó túloldalán
várakozott, míg ő lassan átöltözött. Megkönnyebbült, amiért a lány visszafogta
magát és nem erősködött, annak meg még inkább örült, amiért Jean szinte azonnal
követte őt. Túl fáradtnak érezte még magát ahhoz, hogy bármelyikükkel is
vitatkozzon. Armin szerencsére nem faggatta, segített neki az öltözésben,
közben pedig szelíden figyelte őt. „Mesélj,
ha szeretnél!”, üzente a tekintetével, Eren viszont makacsul hallgatott.
Voltak dolgok, amiket nem mesélhetett el Arminnak. Krista más volt, vele
könnyebben beszélhetett az érzéseiről. Krista megértette őt – valószínűleg Ymir
miatt.
Egy csónakban evezünk – gondolta.
Miután elkészült,
lenyomta a kilincset, és kilépett az ajtón. Barátai közül senki sem tudott az
álmairól, Selma Dokról vagy Kreusáról, aki valahol odakint bolyongott,
beavatottnak egyedül a hadnagy számított – meg Hanji, bár a betegségének
köszönhetően még nem mondhatta el neki az elmúlt hetek eseményeit. Hogy Nifa
mennyit tudott, az rejtély volt Eren számára. Levi hadnagy azt mondta, ne kösse
az orrára, de ez nem jelentett semmit, ettől függetlenül Hanjival elárulhatták
neki, mik történtek a múltban.
Míg egymás mellett
haladtak, óvatosan Arminra sandított: szőke barátja komolyan sétált, tekintetét
a padlóra szegezve, s amikor egy pillanatra felemelte a fejét, arcán halvány,
ám széles mosoly terült szét. Eren gyengén viszonozta azt, de közben egyre csak
azok az emlékszeletek jártak a fejében, amikbe az álmai által nyert
bepillantást. Nem tudta, meg merje-e kérdezni a fiút a szüleiről. Armin ritkán
beszélt róluk, tulajdonképpen nem is ismerte őket, annyira fiatal volt, mikor
eltűntek. A nevét is a nagyapjától kapta. Az öreg Arlert úr talán tudott volna
némi információval szolgáltatni, azonban az óriások gondoskodtak róla, hogy
többé ne tehesse meg.
Mindenki, aki
beszélhetett volna, meghalt vagy eltűnt, csak Selma Dok maradt, ő volt az
egyetlen biztos pont. Kreusáról azt sem tudták, hogy él-e még vagy sem, s
ugyanez vonatkozott arra a fekete hajú óriásnőre, aki hozzájuk hasonlóan
Intelligens volt. Nem látták többé, Annie
pedig… Annie mély álomba szenderült, és talán abban a világban, amelyről
álmodott, nem árulta el a barátait.
Talán – horkant fel Eren keserűen –, de őt ismerve… Semmiben sem vagyok biztos, végtére is azt sem tudom, ki volt
valójában.
A keskeny folyosó
végéből, az ajtó mögül hangok szűrődtek ki, Eren felismerte bennük Sasha és
Connie gondtalan nevetését. Benyitott a szobába, és az első, akit
megpillantott, a lány volt, amint hátán feküdt a földön, és egész testét rázta
a remegés, úgy nevetett. Connie seprűvel a kezében hajolt fölé, huncutul
csillogó szemét le sem véve róla, míg Krista, aki mögötte állt, szintén egy
seprű társaságában töltve idejét, finoman a szája elé helyezte a kezét, úgy
fojtotta el vidám kuncogását.
– Nézzétek, ki van
itt! – kurjantotta Connie, amint észrevette az ajtóban álló fiúkat. – Eren!
– Eren – vigyorgott
Sasha. Eren beljebb lépett, majd szégyenlősen mosolygott rájuk. Nem telt bele
néhány másodpercbe, Krista már csüngött rajta a maga félénk módján.
– Hé – üdvözölte
melegen, szemében pedig különös, lágy fény ragyogott fel. – Több ilyen ne
legyen, jó?
– Igyekszem. Jó újra
köztetek lenni, srácok!
– Mikasa és Jean vele vannak, jól sejtem? – kérdezte
Armin váratlanul, mire Krista és Connie összenéztek.
– Igen – válaszolta a
fiú elkomorodva. – Levi hadnagy és Hanji szintúgy.
– Még mindig nem
került ki onnan?
– Hanji szerint jobb
lenne nem megpróbálkozni a széttörésével, kitudja, miféle károkat okoznánk –
magyarázta Krista.
– Ugyan már – mondta
Connie sötéten. – Kit érdekel, ha bántódása esik! Több száz embert
mészárolt le, szerinted törődött velük? Nőket és gyermekeket is megölt, amikor
megküzdött Erennel. Ártatlanok haltak meg, mindezt miért? A semmiért?
– Biztos megvolt rá az
oka, Connie.
– Jaj, Krista, csak
egy okot mondj, ami feljogosít rá, hogy ilyet tegyél!
– Azt nem mondtam,
hogy feljogosít – tiltakozott a lány –, csak azt, hogy hitt valamiben. Lehet,
hogy megvezették. Nem tudhatod.
– Valóban nem
tudhatom, hiszen nem kezdett még dalolni.
– Hé, hé, hé… – Eren
összeráncolta a homlokát. Felemelte a kezét, és úgy szakította félbe barátait.
– Ti meg mégis mi a francról beszéltek? Armin, mi folyik itt?
A szőke fiú
elfordította a fejét, kerülte a pillantását.
– Connie, Krista? Miről
maradtam le, amíg beteg voltam?
Barátai nem voltak
hajlandóak válaszolni.
Keze ökölbe szorult,
dühösen nézett rájuk.
Hol vannak a többiek? Vajon mi történt, amiért ennyire zaklatottak?
Végül egészen mástól
kapta meg az áhított információt.
– Annie Leonhart
magához tért – csendült fel egy hűvös hang mögötte, mire ijedtében
összerándult. Nem kellett megfordulnia ahhoz, hogy tudja, Levi hadnagy
összefonta a karjait a mellkasa előtt, miközben végighordozta szigorú
tekintetét a többieken.
Hirtelen mindenki megtalálta
az elfoglaltságát. Connie felhúzta a földről Sashát, s míg a lány a
portörléshez tért vissza, addig ő a sepregetéshez. Krista hasonlóképpen
cselekedett, ám mielőtt nekilátott volna munkájának, fejével bátorítóan
biccentett egyet a hadnagy irányába.
„Beszélj vele!”, parancsolta
ellentmondást nem tűrően.
„Ne félj tőle!”
Eren elpirult, amikor
megértette a kimondatlan célzást, de ez alkalommal ezek a kedveskedések nem
voltak elegendőek ahhoz, hogy erőt merítsen belőlük. Lehunyta a szemét, és
nyomban a száján érezte azt a finom érintést… Kellemes borzongás szaladt végig
a gerince mentén. Nem tudta, hogyan kellene viselkednie a hadnagy társaságában.
Abban nem kételkedett, hogyha esetleg a többiek előtt tett volna bármiféle
utalást rá, hogy előző este megváltozott a kapcsolatuk, még azelőtt búcsúzott
volna az életétől, hogy bocsánatot kérhetett volna, azonban nem volt benne
biztos, hogy ezek után mit kellene tennie. Végig ringassa magát abban a hitben,
mintha mi sem történt volna, vagy adjon valamiféle jelet… valamire. Igazából semmit sem tudott, és ha Nifának igaza volt, a
hadnagy sem. Jó volt, nagyon jó, ugyanakkor furcsa és zavarba
ejtő, amellett pedig túl kevés – édeskevés ahhoz, hogy eldöntse, mit akar.
De Annie felébredt,
és Eren nem engedhette meg magának, hogy
a hatalmába kerítsék azok a különös érzések. Kéz kulcsolódott a csuklója
köré, a szorítás egyszerre volt határozott és gyengéd, s amikor az ujjak az
arcára simultak, álla pedig tulajdonképpen megpihent a hadnagy tenyerében, már
nem akadékoskodhatott többet. Egymásra bámultak, és egy röpke pillanatig
kimondatlan kérdések millióit árasztotta
a férfira, aki csak szemöldöke megemelésével és szemének villanásával
jelezte, hogy tudomásul vette őket.
– Annie… – lehelte.
Sokkoltan ismételte meg a hallottakat. – Magához tért?
Levi bólintott,
érintése felerősödött.
– Gyere velem, Eren –
kérte halkan. Eren nyelt egyet. Levi pillantása, mely ezúttal is a
megfejthetetlen pajzs mögé burkolózott, ádámcsutkájának mozgására rebbent,
aztán vissza az arcára. Nem szólította fel ismét, sőt meg sem várva a
reakcióját, a csuklójánál fogva húzta magával. Eren nem ellenkezett, botladozva
hagyta, hogy kivezesse a helyiségből, s még be sem csukódott mögöttük az ajtó,
amikor meghallotta, hogy Sasha és Connie nekiestek Krista kifaggatásának.
Kemény és hideg volt
a fal, aminek hátával nekiütközött, feje ellenben valami puhával érintkezett:
Levi hadnagy a saját tenyerével védte meg a koppanástól. Eren félhangos
nyikkanással vette mindezt tudomásul.
A fojtogató csendben
nem hallatszott más, csak kapkodó légvétele, mely idővel türelmetlen zihálásba
torkollott.
A csók finom volt, ám
ugyanolyan bizonytalan, mint előző este. Hogy melyikük kezdeményezett végül,
azt lehetetlen lett volna megállapítani; majdhogynem egyszerre kaptak egymás
után, Eren azonban egyet tudott: Levi hadnagy szája keserédes volt, amilyen ő
maga is, gyengéd, majd birtokló. A mélysötét vágy mögött olyasmi is meglapult,
amire kevesen gondoltak volna, őszinte és tiszta érzelem, valami, amit elsőre,
mivel egész testében reszketett, nem sikerült meghatároznia.
Levi a feje fölé
emelve, erőteljesen a falnak szorította mindkét kezét. Eren nem nevezhette
egyértelműen durva mozdulatnak, ám nem finomkodott, úgy ejtette fogságba,
csípőjével a hidegnek préselve, hogy hiába ficánkolt, nem tudott kiszabadulni.
Valójában nem is akart. Tett ugyan egy kétségbeesettnek tűnő kísérletet, hogy
legalább a végtagjai szabadok legyenek, aztán feladta. Ujjai meg-megrándultak,
szíve pedig nagyot lódult.
Ezúttal egyértelműen
csókolóztak, nemcsak összeért a szájuk a maguk bátortalan módján. Levi nekidőlt
a testével, és amikor a fiú ajkai válaszul meglepetten elnyíltak, kihasználta a
lehetőséget, s nyelvével követelődzően hatolt a szájába. Nem tartott sokáig a
pillanat, amíg kiélvezték egymás ízét, de az a kevés idő éppen elég volt ahhoz,
hogy Eren megremegjen, lába meg jelezze tiltakozását. Megbicsaklott a térde, és
lejjebb csúszott a falon, végre szemmagasságba kerülve a férfival. Ahogy ez
megtörtént, szinte azonnal belenyögött a csókba, valamelyest tompítva
kuncogását: mindeddig bele sem gondolt, Levi hadnagynak mennyire erőlködnie
kellett ahhoz, hogy felérjen hozzá.
Ez most más – gondolta. – Másabb, mint tegnap.
A végén
felbátorodtak. Levi még utoljára, mielőtt elhúzódott tőle, fogával végigkarcolta
az alsóajkát, aztán eleresztette a kezét, és ténylegesen ellépett tőle. Halvány
pír festette meg az arcát, ajka pedig duzzadt volt a csóktól, csakúgy, mint
Erené. A fiúval ellentétben nem zihált, de mélyebben vette a levegőt.
Eren szeme tágra
nyílt.
– Uram – suttogta,
Levi hadnagy azonban már el is fordult tőle.
Jól van, jól van.
Annie kristálya ép
maradt, ő maga továbbra is fogoly volt benne, ám határozottan ébernek tűnt.
Tekintetével követte az előtte elhaladókat, s amikor Eren belépett, mintha fény
villant volna fel benne, de a fiú ez utóbbi felől nem volt teljesen
meggyőződve. Mikasa kivont karddal állt vele szemben, Jean bizonytalanul,
szintén fegyverrel a kezében mellette, felkészülve, hogy bármiféle gyanús
körülmény esetén rögvest cselekedjen. Hanji velük ellentétben a legkevésbé sem
tartott efféle fenyegetettségtől, ám semmiféle lelkesedést nem mutatott a lány
iránt, komoran nézte őt. Nifa, aki a balján helyezkedett el, szintúgy. Hogy
mennyire ismerhette Annie-t, arról Eren vajmi keveset tudott.
– Össze kellene zúzni
– morogta Jean.
– Nem hinném, hogy az
segítene a helyzetünkön – kommentálta Nifa. Eren csatlakozott melléjük. Levi
hadnagy odaállt mögé, szemlátomást kutatóan vizsgálva Annie-t. A lány arcát
ugyanis könnyek maszkírozták, mire Eren gyomra görcsbe rándult. Bár félretette
valódi érzéseit Annie iránt, mikor összecsaptak, még mindig barátjaként
tekintett rá. Ha nem is barátjára... Mélyen csalódott benne, és egyszerűen nem
akarta elhinni, hogy tényleg megtette: megölte Petrát meg a többieket,
ártatlanokat… És tényleg megkísérelte őt elrabolni.
Miért, Annie?
Csak ezt szeretném tudni, csak ezt!
– Mesélj, Pápaszem! –
szólította fel Levi a nőt. – Látni akarom az arcát, amikor elmondod, amit
tudsz.
Hanji még jobban
elkomorodott.
– Biztos vagy benne,
hogy ezt akarod, Levi?
– Gyerünk.
– Legyen hát –
egyezett bele a nő kelletlenül. Eren mellé lépett, kezét a fiúra vállára tette.
– Hé, Annie – szólt halkan a lányhoz, mire annak tekintete rárebbent. – Jól
van, látom, valóban észleled, mi zajlik körülötted. Ennek örülünk, ez azt
jelenti, hogy fel is fogod, amit most elmesélek neked.
Annie összeszűkítette
a szemét. Még mindig könnyezett, de már mutatott valamit abból az énjéből is,
akivel Eren csak a végső pillanatokban találkozott.
Hanji megköszörülte a
torkát; folytatta.
– Hé, Annie – kezdte
–, ismered azt a nevet, hogy Selma Dok?
Annie tekintetében
különös fény gyúlt lángra.
– Ezt igennek veszem,
jó? – Hanji elmosolyodott. – Selma Dok öt évvel ezelőtt tűnt fel,
Shiganshinából érkezett. Hogy mit tudni róla? Férje, gyermeke meghalt, megették
őket az óriások. Legalábbis ez az, amiről az emberek általánosan értesültek, nem igaz? Kérdem én, Annie, mi az igazság? Te mindent tudsz, nem? Tudsz
valamit, és azért kerültél ebbe az őrült fogdába, mert meg akartad védeni a
titkaidat, ugye? Milyen kár, hogy még nem tudsz beszélni! Annyi mindent
kérdeznék tőled!
– Osztagvezető –
súgta oda Nifa karcos hangon.
– Igaz is… – Hanji
mélyet sóhajtott. – Erről majd később, nem? Eljön az a nap, amikor dalolni
fogsz nekem.
– Osztagvezető…
– Hé, Annie, mi lenne
a reakciód, ha azt mondanám, hogy tudom, Selma Dok valójában a falakon túli
világból származik? Mi lenne, ha elmondanám, hogy mindenről tudok? Mi lenne, ha
azt mondanám, találkoztam már Kreusa Dokkal?
Eren döbbenten kiáltott
fel.
– Az lehetetlen!
Jean és Mikasa, akik
mit sem értettek az egészből, szótlanul hallgatták, Eren azonban nem tudott
uralkodni magán.
– Hanji – suttogta –,
hogy érted, hogy találkoztál Kreusa Dokkal? Ismered őt?
– Gyermek volt még.
Shiganshinából érkezett… Túlélte a
kis barátaid támadását, Annie. Ehhez mit szólsz?
– Hanji…
A nő nem fordult Eren
felé, ugyanakkor válaszolt a kérdéseire.
– Selma Dok magára
hagyta a lányát, nem igaz, Annie? Elhitette mindenkivel, hogy meghalt, közben
viszont az a szegény gyermek nagyon is élt. Kérdem én, mit akart mindezzel
elérni? Valahogy nem tudtam rájönni. Titkok, titkok… Megannyi titok volt,
Annie! Eleinte azt sem tudtam, mihez kezdjek. Hiába jártam Nile Dok után, az
mindannyiszor elhajtott. És aztán megtaláltam azt a kislányt… Ugyanaz a kislány
volt, akit Selma Dok oldalán láttam. Ugyanaz a kislány volt, aki aztán
váratlanul eltűnt. Összezavarodtam. Egy fiatal lánnyal volt. Akkor még nem
ismertem, ma már viszont igen… És mindenről tudott, minden egyes szörnyűségről,
a falakon túli világról, az emberiség elleni háborúról, Mária, Rózsa és Sina lerombolásáról.
Tudod, kiről beszélek, nemde, Annie? Te mindent tudsz. Felelj hát! Mesélj nekem
Ankáról…
Eren felnyikkant,
magára csalva Hanji pillantását.
– Igen, Eren – felelte a nő –, arról az
Ankáról. Anka Rheinberger, akit mindig Dot Pixis közelében láthattál azzal a
másikkal, Gustavval. – Elhallgatott, hogy szünetet tartson; amikor újból
megszólalt, búgott a hangja. Kipirult az arca, szemébe pedig lázas fény
költözött. – Mi a baj, Annie? – kérdezte. – Csak nem olyan fordulatot vettek az
események, amikről nem kellene tudnunk?
Annie sírt.
Anka – mozgott az ajka –, Anka… – És sírt, egyértelműen sírt. Tudtak dolgokat, mégsem tudtak mindent.
A közelében sem jártak az igazságnak.
Eren emlékezett
Ankára, a nőre, aki mindig Pixis tábornokot kísérte. Huszonéves nő lehetett,
rohamosan közeledve a harmincas évei felé; vállig érő barna haját a füle mögé
igazítva viselte, szeme pedig világosbarna volt. Bár nem akadt alkalom, hogy
többször is szót váltson vele, volt valami a tekintetében, amiért nem
csodálkozott el Hanji kijelentésén.
– Elég volt – mondta
aztán a hadnagy, és megint megmarkolta a csuklóját. Eren követte. Annie lehunyta
a szemét, és többé megtagadta, hogy rájuk nézzen. Hanji nem folytatta tovább,
de talán tudott volna még mondani. – Pihenj le, Eren. – A férfi hangja
gyengéden csengett. – Mihamarabb vissza kell nyerned az erődet.
– Igenis, uram.
Pillantása megpihent
a hadnagy száján, és hirtelen elszégyellte magát ezért a gondolatért. Most már
végképp nem tudta, hogyan viselkedjen a közelében. Remegett a keze, ezért a
lepedő alá próbálta rejteni, ám nem Levit nem sikerült átvernie.
– Mire gondolsz most,
Eren? – kérdezte halkan.
– A hadnagy előző
este… és most is…
– Eren…
– A-azt hiszem, jó ez
így, uram. – Eren úgy érezte, megtalálta a bátorságát. Megeredt a nyelve, és
nem félt többé állni a férfi tekintetét. – Ez így… – Hagyta, hogy teste az elméje
helyett is engedelmeskedjen: összefűzte az ujjaikat, és lebámult rájuk. Levi
hadnagy hasonlóképpen cselekedett, döbbent értetlenség ülte meg a szemét, ajkai
pedig enyhén elnyíltak. Megtehette volna, hogy kihúzza a kezét a fiúéból,
azonban nem tette. – Ez így most jó, uram – mondta Eren szinte lehelve. Többre
nem volt képes, ám a hadnagy ennyivel is megelégedett. Bólintott.
Aztán úgy maradtak:
fogták egymást kezét, és közben teljesen másfelé néztek, és ez így most tényleg
jó volt. Egyetlen érintés is elegendő volt ahhoz, hogy Eren szíve megnyugodjon.
Mintha az elmúlt hetek lidércei sosem hagytak volna rajta nyomot,
megkönnyebbültnek és furcsán boldognak érezte magát.
Ez így most jó volt...
Nagyon jó.
Megjegyzés-áradat:
1., A 10. fejezet jobb esetben jövő hét hétfőn várható, de mivel aznap
lesz egy nagyon komoly tétű zh-m, ezért nem ígérem biztosra. Mindenesetre
annyit megígérhetek, hogy a heti egy friss tervet valamilyen szinten tartani
fogom, október közepe-végétől pedig szinte biztos, hogy visszaáll a régi rend
és nem lesz kimaradás. :)
2., Elcsattant a második csók, és igen, eléggé esetlenek. Levi hadnagy
köztudottan béna a romantikus kapcsolatok terén, Eren meg eddig nem
foglalkozott ilyesmivel, ráadásul az ismeretségi körében sem nagyon látott
párkapcsolatot… Hát majd valahogy együtt fejlődnek a tervek szerint. :)
3., A következő fejezetben a tervek szerint Levi és Eren megvitatja (?),
mi ez az egész közöttük. (Megpróbálják, na.) Hanji elmeséli A-tól Z-ig, mit
tudott meg eddig a Dok családról, továbbá fény derül arra is, hogy Ankának mi
köze van ehhez az egészhez. Talán még Annie is megszólal… ^^
4., Ha valaki esetleg nem tudná, kicsoda Anka Rheinberger, annak egy
kis segítség: http://attackontitan.wikia.com/wiki/Anka_Rheinberger
Szia, jajj de nagyon vártam:D éééés az a csók...*.* huuuhh...én is akarok egy olyat Levitől^^ na de,mik derülnek itt ki..jajjj alig győzöm kivárni a folytatást:):) mikor kezd beindulni Levi...mindig pont ott hagyod abba ahol nem kéne:D nembántáskéntmondom^^ Hanji pedig mindig mindent tud..vagy nagyon jól tud következtetni...köszönöm. Devilgirl^^
VálaszTörlésSzia! ^^
TörlésKöszönöm, hogy írtál, nagyon örülök, hogy ennyire vártad, igyekeztem vele, de az élet gyakran közbeszólt. :/ Nem kell aggódni, lesznek majd finomságok Eren és Levi között, csak ki kell várni őket. :D Hamarosan tényleg beindulnak a dolgok. :)
Detti ^^
Szia, csak holnap lehet olvasni a kövi részt???^^ egy hű olvasód.
VálaszTörlésSzia!
TörlésSajnos ez a hét most biztosan kimarad a zh-k miatt, olyan szerencsés vagyok, hogy mindennap írok és van olyan nap, hogy nem is egyet. Leghamarabb pénteken tudnám hozni az új fejezetet, de lehet, hogy csak vasárnap lesz belőle. :( Azért igyekszem, de nem ígérek semmit.
Detti (:
Szia,érdeklődnék kicsit,hogy mikorra várható az új rész??:):) és a szösszenetekkel hogy állsz?? Devilgirl^^
VálaszTörlésSzia!
TörlésBevallom, csak most lett annyi időm, hogy foglalkozzak az új résszel, és eddig még nincs meg belőle olyan sok... Hétfő estét mondanék, de azért igyekszem, hátha be tudom fejezni hamarabb. :) Szösszenetet még nem tudok biztosra mondani, az is készülget, csak kb október közepéig teljes káosz az életem.
Detti ^^
Szia!
VálaszTörlésHű, a hadnagy egész éjjel Eren mellett virrasztott (ha már olyan keveset alszik), ami ha belegondolunk, nagyon ijesztő. De azért szép gesztus is, hogy ennyire védelmezi még az álmát is.
Jean nem is tudja, mekkorát téved. Azt az arcot látni kéne, amikor rájön. Meg persze a Mikasáét. Jaj, lesz itt még cirkusz. :D
Egészen meglepett az, hogy a hadnagy Kristáék előtt fejezte ki az érzéseit Eren iránt, tetszett, de meglepett. Bár gondolom ott volt az, hogy Kristának meg kell mutatni, kié is Eren. ;)
Na ez már csók volt! Levi birtokló magatartása imádnivaló, főleg, hogy egyelőre nem viszi túlzásba - Mikasával ellentétben.
És Eren is lépett végre. Most olyan cukormázosan tündériek, hogy az idillnek szinte biztos, hogy hamarosan végeszakad. De addig én is és ők is élvezik a csetlést-botlást, ami végülis csak célravezető volt. Ah, túl édesek. És olyan jó, hogy a puszta jelenlétükkel meg tudják egymást nyugtatni és erősíteni.
Érdekes a többiek különböző hozzáállása Annie-hez. Valaki bízni akar benne, valaki meggyűlölte. Annie pedig jó nagy szarban van... Szegénynek elég kilátástalannak tűnik a helyzete, és igazából sajnálom. Rá sosem mondhattuk (és amúgy senkire sem a történetből), hogy egyértelműen gonosz, mert voltak olyan megnyilvánulásai, amik ennek ellentmondtak.
Én erre az Ankára már nagyon nem emlékeztem. De nem csalódtam benned, hogy behoztál még egy fontosabb szerepű karaktert, csakhogy még bonyolultabb legyen az egész. :D
Amikor Erenék, Kreusáék és mindenki más is összegyűl, akkor nagyon epic lesz a helyzet. Bár lehet, hogy a radikális, "mindenkit csődítsünk egy helyre, és nézzük meg, mi lesz" megoldás a helyett, a lassú, egyenként kinyírós technikát választod. Vagy valami tök mást.
Mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket.
Köszönöm ezt a fejezetet is!
Üdv.: Aurea
Szia Aurea!
TörlésÉn tényleg nem tudom, hogy lehet életben maradni olyan kevés alvással, én nemrégiben arra kényszerültem, hogy megpróbáljam, de két-három nap után feladtam. Amúgy tényleg ijesztő lehet, hogy valaki közben merően bámul... De szerintem Eren már megszokta, hiszen Mikasának is ez a jó szokása.
Hajaj, Jeannak bizony koppanni fog az álla, az biztos! És szerintem hullámokban árasztja majd el a megkönnyebbülés, hiszen Eren többé nem akadály, szabad az út Mikasa szívéhez. (Ami azért nem olyan könnyű.) Úgy gondolom, Mikasa pedig már most sejt valamit. Egy-egy pillantás is elárulhatja az embert, és igaz, hogy a hadnagy nagyon védi magát mindenkitől, de a többieknek (Nifa, Hanji, Krista, Eren) még lenne mit tanulniuk.
Igen, ez is benne volt. Eren az övé, még akkor is, ha tudja, hogy nem kell versenyeznie Kristával, hiszen a mi kis apróságunk nem szíve teljesen más irányba húz... Jobb a biztonság. Figyelmeztetés és egy leheletnyi birtoklás is. Igyekszem odafigyelni, hogy ne essen át a ló túloldalára ez utóbbival kapcsolatban, reméljük, sikerül. :)
Most már belecsöppentünk a romantikába! Lesznek hasonló finom (és finomabb) jelenetek, a korhatár is lassan értelmet nyer, de azért nem kapkodják el! :)
Igen, Annie számomra mindig is egy nagy kérdőjel volt, különösen azok a könnyek mind a kétszer az animében... (Most per pillanat nem emlékszem, hogy a mangában is volt ehhez hasonló jelenet, de mintha igen...) Van benne valami jóság, ez biztos.
Érdekesek az elképzeléseid, mi lesz majd, ha mindenki találkozik mindenkivel. Bár lassan fény derül egy-két apróságra, annyit elárulhatok, hogy csak utána jön még a java! :)
Nagyon köszönöm, hogy írtál, a következő fejezet készülget, lentebb már írtabb, nagyvonalakban mi a helyzet, úgyhogy tényleg egy kis türelmet kérek még, hamarosan hozom! :)
Detti ^^
Szia,mikor lesz fent?? :(:(:( tegnap is felnéztem:(:( Devilgirl
VálaszTörlésSzia!
TörlésHajaj, tényleg ne haragudjatok, nagyon nehéz hetem van/lesz. De október 20-a után már visszaállok a heti egy fejezetre, addigra többé-kevésbé minden rendeződik. Egy kis türelmet kérek még, gőzerővel írom, amikor csak van szabadidőm. Nem merem ígérni a hétvégét, de legkésőbb jövőhét vasárnapig biztosan érkezni fog. :)