Levi x Eren
Szabadság
Szárnyai
2. (és talán nem utolsó?) felvonás
modern!AU
Közkívánatra
a Szabadság Szárnyai folytatása: Eren sokféleképpen elképzelte már az első
randevúját Levi-jal, de az meg sem fordult a fejében, hogy teljesen véletlenül,
az éjszaka kellős közepén történjen meg. Avagy első csók, picit esetlen Levi,
Mikasa esetleges szerelme Eren iránt, illetve leheletnyi utalás Eren/Mina
Carolinára (szerintem Mina nagyon cuki ^^), mert a középiskola már csak ilyen,
szerelembe esünk. :)
Aki
nem olvasta az előző szöszt, annak tömören: Levi a Szabadság Szárnyai teázó
tulajdonosa, Farlan és Isabel élnek, Eren nem szereti a teát, Armin viszont
igen, és érte bármire hajlandó – avagy Hanji (és Isabel) nagy Ereri shipper.
Szerintem
az előző olvasása nélkül is érthető, de ezt majd döntsétek el ti. ^^
– o –
– Lekéstem a
buszt. – Eren sietve eltartotta a fülétől a telefonját, de a vonal túlsó végén
felcsendülő aggódó kérdések áramlata így is elérte. Armin arra sem hagyott
időt, hogy valamelyiket megválaszolhassa, Eren azonban nem kísérelte meg
félbeszakítani, csendes beletörődéssel tűrte, hogy összeszidja.
– Ilyenkor
óránként járnak, jól tudom? – Ezt legalább egy árnyalatnyival szelídebb hangon
kérdezte. Eren majdnem elfelejtette, hogy telefonon beszélgetnek, ösztönösen
bólogatással és hümmögéssel válaszolt. Armin azonnal kommentálta, amiért nem
volt képes normális válaszadásra, és a hangján ezúttal tisztán érződött, hogy
aludhatott már, mikor Eren felhívta. Eren elszégyellte magát, tényleg nem akarta felébreszteni.
– Igen – felelte
halkan. – Valahogy csak hazakeveredem, amiatt ne aggódj, csak jobbnak láttam,
ha inkább téged hívlak, mert Mikasa… Mindketten tudjuk, mi történne, ha
tudomást szerezne erről. Megmondanád neki, hogy… Összefutottam valakivel? És emiatt
a későbbi busszal megyek.
– Jean?
– Korábban
elbúcsúztunk egymástól.
– Csodálatos. –
Armin nagyot ásított. – Hol vagy pontosan? Ne állj az üres buszmegállóban
egyedül… Téged ismerve pillanatokon belül találkozol olyan alakokkal, akik beléd
köthetnek. Született tehetség vagy, Eren.
– Mintha nem
tudnám ellátni a bajukat – morogta.
– Hát… Mindegy.
Hol vagy?
Eren
összeszűkítette a szemét a váratlan témaváltás hallatán.
– Most úgy
teszek, mintha nem hallottam volna – mondta kegyesen, majd körbenézett. – Öhm…
A Szabadság Szárnyai még nyitva lehet ilyenkor? Mégiscsak egy teázó…
– Egy próbát
megér, de ha szeretnéd, felhívom Levi-t és megkérdezem.
– Levi? Csak
így, Levi? Mikor lettetek ennyire jóban?
– Amióta
rendszeresen odajárunk, és mindig hozat a kedvenc teámból? Jaj, Eren, ne
kombinálj. Csak azért ajánlotta fel, hogy szólítsam így, mert idegesítette,
hogy folyton a vezetéknevét használtam, és nem, véletlenül sem Mikasa miatt.
Azt mondta, van egy nagybátyja, őrá emlékezteti.
– Nem kombinálok,
de biztos…
– Menj már a
teázóba, Eren! – Armin elvesztette a türelmét, hangjában ingerültség és
álmosság keveredett, a legrosszabb párosítás. – Leteszem, aztán felhívom
Levi-t. Isabel szerint a fél életét ott tölti, úgyhogy biztos bent van. Vagy ha
esetleg mégsem, úgy emlékszem, pár utcára lakik. Csak elég lesz a nevedet
mondanom, és mire kettőt pislogsz, már ott áll előtted.
– Ne kombinálj,
Armin. – Eren elvigyorodott; nem tudta megállni, hogy ne vágjon vissza. Amikor
belegondolt a fiú szavaiba, csakis a hideg szél tehetett róla, hogy
megborzongott, és véletlenül sem melegedett ki, közvetlenül ezután, mert… nem
volt miért, nem igaz? Hanji csak őrült
volt és nem bírt nyugton ülni a fenekén, ezért hadovált össze-vissza, meg
próbálta őket rávenni olyan dolgokra, amik tényleg
őrültségek voltak, és Levi meg… nos, Levi meg Levi. Egyszerűen nem lehetett szavakba önteni, hogy milyen is volt
valójában, Eren éppen ezért fel is adta, hogy megtegye. Levi csak Levi volt.
– Hát hogyne,
blabla. Leteszem, Eren.
A vonal
megszakadt, mielőtt Eren reagálhatott volna: Armin valóban letette. Eren összeráncolta a homlokát, és egy pillanatig
hezitált. Alig néhány utcányira volt a Szabadság Szárnyaitól, ahol az utóbbi
hetekben a legtöbb idejét töltötte, ám a gondolat, hogy az éjszaka kellős
közepén, majdnem egy teljes órán át kettesben ücsörögjön Levi-jal, annyira
megszédítette, hogy majdnem megbotlott a saját lábában. Ellenőrizte az időt a
telefonja kijelzőjén, aztán mély levegőt vett.
Az
sem biztos, hogy el fog jönni. Normális ember ilyenkor alszik… – Hogy
most győzködte magát vagy arra törekedett, hogy minél inkább lelombozza, azt
nem tudta. Azt viszont igen, hogy nem kellett volna Jeanra hallgatnia. – Csak a baj van vele, Mikasa is előre
figyelmeztetett… Remélem, sosem tudja meg – húzta el a száját. Már csak az
hiányzott, hogy Armin után Mikasától is megkapja magáét.
De Levi nem
aludt, sőt… Arminnak átkozottul igaza volt, és Eren elhatározta, hogy sosem
fogja neki elárulni, hogy tíz perc sem telt el, a férfi pedig befordult az
utcasarkon. Eren finoman ökölbe zárta a kezét, nehogy integessen, így is félig
azt kívánta, bárcsak sosem hívta volna fel Armint. Felkavaró volt a férfit
látni, tudni, hogy kettesben lesznek.
Sosem voltak még kettesben, pedig Hanji és Isabel egyből szövetkeztek, amint
világossá vált számukra valami,
amiről sem Eren, sem Levi nem akartak tudomást venni.
– Kölyök.
Levi nem
pillantott rá, amikor megállt előtte, hanem az aranyló kulcsot figyelte hosszú,
sápadt ujjai között. Eren örült neki, mert hirtelen annyira forrónak érezte
magát, hogy megijedt a reakciójától. Ilyen még sosem fordult elő, amikor a
többiek társaságában találkozott a férfival. Persze akkor Levi nem nézett ki
úgy, mint akit az ágyból ugrasztottak volna. Nem tűnt kifejezetten fáradtnak,
de a haján és a ruháján látszott, hogy negyedórával korábban, ha nem is aludt,
mert túlságosan is ébernek tűnt, igenis pihent.
– Köszönöm –
találta meg végül a hangját, miközben a férfi hátát figyelte. Kulcs fordult a
zárban, a Szabadság Szárnyai ajtaja pedig lassan feltárult. – Hamarosan itt a
buszom, de Armin… Ő… Szereti túlreagálni – folytatta a magyarázkodást, miután
botladozva beljebb jutott. – Szégyellem magam, amiért iderángattunk.
– Éjjel nem a
legszebb környék – rántotta meg a vállát Levi. Még mindig nem fordult felé, de
a hangja meglepően mély volt. – Aki hajlamos bajba keveredni, annak tényleg nem
a legideálisabb hely egy üres buszmegállóban ácsorogni hajnali kettőkor.
Mondjuk a hozzád hasonló kölyköknek ilyenkor aludnia kellene, ahogyan a kis
barátod is tette, de te… egy lóarcú idiótával róttad a felesleges köröket, jól
tudom? – Felé fordította az arcát, és fénylő, szürke szemében szokatlan
komolyság csillogott. Eren csodálkozva nézte. Armin mindig is szeretett sokat
fecsegni, de hogy hogy tudott ennyi információt belesűríteni egyetlen rövid
telefonbeszélgetésbe, különösen azután, hogy szinte szívrohamot kapva ébredt a
mobilja csörgésére, azt végképp nem értette.
– Jeannak
szerelmi bánata volt! – mentegetőzött ahelyett, hogy tovább töprengett volna. –
Lehet, hogy egy idegesítő seggfej, de akkor is a barátom!
– Csak volt? –
húzta fel a szemöldökét Levi. – Enyhítetted? – kérdezte horkantva. Eren
meglepetten nézett fel. Nem káprázott a szeme, a nevetős fény, még ha nem is
tartott tovább egyetlen kósza pillanatnál, valóban megcsillant a szürke
íriszben. Levi jól szórakozott. A vele közös beszélgetésen szórakozott
jól, és ez… borzongtató volt.
– Azt nem mondanám
– csóválta a fejét. A zavartság ott fodrozott a levegőben, s Eren nem tudta,
mit tehet meg és mi az, amit nem. Kettesben volt a férfival, akit több heten
keresztül csak bámult, miközben Hanji, valahányszor úgy találkoztak, hogy ő is
a teázóban töltötte a szabadidejét, nem felejtett el célozgatni a randevúra. (Mert elmondása szerint
Levi a középiskola óta nem randizott, az pedig nem tegnap volt, hanem sok-sok
évvel korábban, és mert Eren hihetetlenül édes, és nekik feltétlenül randizniuk kell, és mi az, hogy még nem tették meg, hát
mikor találkoztak először?) – Egy rakás szerencsétlenség tud lenni, ha a
nővéremről van szó – mondta végül sután, kirángatva magát az emlékekből.
– Mikasa? – Levi
remek tanítványnak bizonyult a neveket és a különböző gyerekkori történeteket
illetően, Armin büszke lehetett rá. Ajkán halvány mosolyféleség suhant át,
ahogy Erenre pillantott, és átkozottul jól állt neki. Túl jól. – Nocsak. Tehát az olyan lányok jönnek be neki, akik rá
sem néznek? Gondolhattam volna. Pedig ezzel a lópofával nem kéne erőltetni,
nem?
– Talán nem
esélytelen.
– Nem? A
fogadott nővéred valaki másba szerelmes.
Eren meglepetten
kapta fel a fejét.
– Mikasa
szerelmes valakibe? Mégis kibe? – ráncolta a homlokát.
Levi kihúzta a
széket a pulthoz közelebbi asztalnál, majd intett neki, hogy a foglaljon
helyet. Eren mindenféle tiltakozás nélkül engedelmeskedett, közben pedig azon
töprengett, amit a férfi mondott. Levi megvárakoztatta a felelettel, előbb a
pultnál foglalatoskodott, és Erennek kellett némi idő, hogy rádöbbenjen, mi történik.
A férfi két gőzölgő csészével érkezett vissza, a tea és kávé aromája betöltötte
a helyiséget.
Eren torkát
összeszorította valami – valami meghatározhatatlan érzés. Hála?
Levi odatolta
elé a csészét, aztán leült vele szemben.
– Természetesen
beléd.
– Dehogyis! Ő a
fogadott testvérem.
– Fogadott –
vonta meg a vállát Levi. – Nem vérszerinti. Előfordul az ilyesmi.
– De nem velünk!
– Eren orrcimpái megremegtek. Egyszerre érzett dühöt, undort és döbbenetet, még
a feltételezés is, hogy Mikasa esetleg szerelmes lenne belé, sértő volt. Mikasa a családja volt, az
egyetlen, aki megmaradt neki, miután elvesztette a szüleit, és Mikasa… Annak
idején megmentette az életét. Otthon nyújtottak neki, lehetőséget egy boldogabb
jövőre, és Mikasa azóta is hálával gondolt vissza arra a napra. A hála mellé túlzott
védelmi ösztönök társultak, de mindezek nem jelentették… Mikasa nem lehetett belé szerelmes. – Ha
szerelmes – mondta hangosan –, akkor sem számít. Ő a nővérem és ezt ő is tudja.
Levi
elgondolkodva bólintott.
– Legyen –
hagyta rá.
Eren nyelt
egyet, mielőtt előredőlt volna ültében. Keze valahogy megtalálta a férfiét, és
annak elkerekedett a szeme az óvatos, puhatolózó érintéstől. Eren mosolyogni
szeretett volna, de nem volt benne biztos, hogy az a valami, ami átszaladt az
arcán, nem lett inkább zavart vicsor. A torkában érezte a szívét, az arca pedig
átforrósodott.
– Mit művelsz? –
Levi hangja alig volt több puszta suttogásnál. Egészen riadtnak tűnt, ahogy
egymáshoz simult a kezük, s amikor az ujjaik is összefonódtak, majdnem
elrántotta a jobbját. Talán meg is tette volna, ha Eren nem szorítja meg finom
erővel. – Kihűl a kávéd, kölyök, nekem meg a teám.
– Azt hittem,
méregnek tartod a kávét. – Eren szelíden nézett rá. Emlékezett Isabel szavaira,
mikor legelőször beültek a barátaival a teázóba, és még a lélegzete is elakadt
a felismeréstől: Levi, aki a kávé létezését is gyűlölte, azzal töltötte az
idejét az éjszaka közepén, hogy készítsen egy csészével. Megtehette volna, hogy
teával kínálja, mert végtére is, egy teázóban voltak, de tiszteletben tartotta
Eren ízlését. Eren nem szerette a teát, a kávét viszont igen. A kávé mérgek
mérge, de Eren… (Köszönöm.)
– Az is. – Levi
meg sem próbálta titkolni ellenszenvét, tekintete undorodva villant a gőzölgő
csészére. – Jobb lenne, ha leszoknál róla, ártalmas a szívnek.
Eren
felkuncogott, nem eresztette a kezét; ujjbegyével finoman simított végig rajta.
Hirtelen, ahogy tudatosult benne, hogy legközelebb biztosan megint nem ketten
fognak ücsörögni a teázóban, felbátorodott. Soha vissza nem térő lehetőség
bontakozott ki előtte, nem engedhette meg magának, hogy elszalassza.
– Hamarosan jön
a buszom. – Eren lustán cirógatta a puha bőrt. – Gyorsan repül az idő, nem
gondolod? Valahogy a teázóban eltöltött órák mindig olyan gyorsan elszállnak…
Mire feleszmélek, már Mikasa rángat kifelé, nehogy lekéssük a buszt. És persze
olyan ritkán látlak. Odajössz hozzánk, de csak Isabel miatt… Vagy Armin miatt.
Vagy Krista miatt. És közben mindig bámulsz. És akkor Hanji is felbukkan, és tudom,
csak segíteni próbál, de mindkettőnknek menekülni támad kedve, nem?
– Eren… – Levi
megköszörülte a torkát, ám amikor megszólalt, a hangja még így is rekedten
csengett. – Van fogalmad róla, hány éves vagyok?
– Nahát! – Eren
meglepődést mímelt. – Csak nem öregebb vagy nálam?
– Eren…
– Túlélem –
jelentette ki határozottan. – Akkor is, ha nem egy vagy két évről van szó.
– Idejét nem
tudom már, mikor jártam középiskolába.
– De én már nem
középiskolás vagyok – nézett rá jelentőségteljesen. – Elég a próbálkozásokból,
egy cseppet sem foglalkoztat, hány éves vagy.
– Majdnem
kétszer annyi idős vagyok, mint te.
– És akkor mi
van?
– Nem is ismersz
– érkezett a következő érv, amire Eren szemforgatással reagált.
– És? Valahogy
így szokott kezdődni, nem?
– Ha megismersz,
rá fogsz jönni, hogy én nem… Talán nem vagyok olyan tökéletes, mint amilyennek
gondolsz. Különben is… Még fiatal vagy, nagyon fiatal. Ez csak… kamaszkori
fellángolás.
– Hát persze! –
csattant Eren ingerült hangja. Villámlott a szeme a hirtelen fellobbanó
haragtól. – Kérlek, hadd döntsem el én, hogyan érzek, mit szeretnék! Idősebb
vagy nálam, na és? Nem vagy tökéletes? Istenit, Levi, egyikünk sem az! Nem
létezik tökéletes ember! Mi is volt az utolsó? Kamaszkori fellángolás? Nem
vagyok már kamasz, és tudom, mi fellángolás és mi nem! Ha ennyire nem kellek,
hetekkel ezelőtt kellett volna távolságot tartanod tőlem, de te egyszer nem
tiltakoztál, amikor Hanji és Isabel célozgattak ránk! Igaz… – Eren haragja a
hangjával egyszerre csendesedett el. – Egyet sem értettél – lehelte. Biztos
volt benne, hogy a fájdalom nyilvánvalóan megülte a szemét; pocsékul érezte
magát, és bánta, amiért engedte Arminnak, hogy felhívja a férfit. – Nem
csináltál semmit – folytatta suttogva. – Akkor kellett volna kijelentened, hogy
nem akarsz velem randizni, amikor először felmerült, hogy te meg én… – Végleg
elhalt a hangja, megszólalni sem tudott.
– Eren… Én nem…
Eren nem
válaszolt, a torka annyira elszorult, hogy ha akart volna, akkor sem tudott
volna. Valami csípte a szemét, és csak remélte, hogy a könnyei
észrevehetetlenek maradnak.
– Nem
tiltakoztam… mert nem akartam tiltakozni.
Eren felemelte a
fejét. Remegett.
Levi nyelt
egyet, tekintete szinte parázslott, és Eren türelme valamikor akkor fogyott el,
amikor ismét megpróbált tőle elhúzódni. Ezúttal sem hagyta, de most nem az
óvatos finomkodással tartotta magánál. Váratlanul mozdult, váratlanul és
gyorsan, és érezte a döbbenet ízét Levi ajkán, amikor először vette birtokba.
Szédületes volt vele csókolózni, szokatlan melegséget érzett, és ahogy a keze a
tarkójára simult, hogy még közelebb húzhassa magához, Levi, aki mindaddig
mozdulatlan kőszoborrá dermedve tűrte, hogy ostrom alá vegye a maga köré emelt
falat, lassan felengedett. A szájába nyögött, meglepetten és egészen vékony
hangon, és az az édes hang egyenesen Eren ágyékáig hatolt; egyszerűen muszáj
volt még több erővel, még nagyobb vággyal folytatnia a felfedezését, mielőtt
végleg el kell szakadniuk egymástól.
A Trosti Középiskola
harmadik évében majdnem egy fél éven keresztül együtt volt egy lánnyal. Mina
Carolina is a száznegyedik osztályba járt, ahová ő is, és azalatt, míg együtt
voltak, természetesen többször is csókolóztak, de valamiért egyik csókjuk sem
hasonlított arra, mint amit most tapasztalt. Levi-jal minden annyira más volt, eleven és valós, s
csak másodpercek teltek el, ám ő majdnem eszét vesztette a vágytól, annyira
folytatni akarta. Folytatni és folytatni, csókolni, amíg csak lehet. Az sem
érdekelte, ha az utolsó buszt is lekésni, semmivel sem foglalkozott. Egyedül a
jelen érdekelte, mindaz, amit éppen megélt – nem is akárkivel, hanem Levi-jal
az oldalán.
Nem lehetett
ártatlan és bizonytalan csóknak nevezni, noha Eren a nyelvén érezte, hogy a
férfi kizökkent a magabiztos világából, amint leomlottak a védelmező falai,
valahogy pont tökéletes volt, ahogy mindketten megtalálták a bátorságukat és
mertek érinteni, ízleli, szeretni. Lassú, lusta felfedezés, határozott
simítások, és Eren tudta, hogy menthetetlenül felizgult, pedig már rég nem volt
az a kamaszsrác, aki majdnem elment egyetlen, kevésbé ártatlan csókocskától.
Levegőért
kapkodva szakította el a száját a férfiétől, és annak íriszében meglapuló sötét
vágy szinte felette az ezüstös szürkeséget. Arccsontján kipirult bőre, az ajka
pedig duzzadt volt a csókok hadától. Ő is mohón lélegzett, a kezét meg olyan
erősen szorította ökölbe, hogy a bütykei kifehéredtek.
Eren
megnedvesítette az ajkát, mire Levi pillantása rárebbent. Amikor újra megtette
– mert muszáj volt, egyszerűen túlérzékenynek érezte –, az égető tekintet
végigkövette az apró mozdulatot, s az asztal, a köztük levő távolság túl
nagynak és zavarónak tűnt. Nem volt helyénvaló, azok után pláne nem, hogy
mennyire jólesett Levi-jal csókolózni.
Ismét előredőlt,
a kezét nyújtva, és Levi hasonlóan cselekedve, óvatosan a tenyerébe simította a
forró arcát. A teázó halvány fényében, a kongó ürességben csókolta meg Eren
újból, ezúttal sokkal gyengédebben, kevésbé kiéhezetten, és aztán…
Aztán
Levi átvette az irányítást. Nem falta mohón az ajkait, a tempó éppolyan
komótos, az érintés meg lepkeszárny-finom maradt, mint amilyen korábban, ám
sütött belőle az egyértelmű dominancia. Ha nem is randizott a középiskola óta,
a tehetsége nem veszett el, legalábbis Eren csak erre tudott gondolni, miközben
lehunyta a szemét és élvezte a csókjuk ízét, meg arra, hogy túlságosan is
keveset tudott a csókokról. Ez még az elsőnél is jobb volt. Levi ajka az ajkán,
nyelve a szájában, a keze mindenhol, olyan helyeken is, ahol a legjobban
lángolt a bőre, az ing alá becsúszva, kicsit visszafogottan, ám határozottan
simogatva.
Aztán
félbeszakadt.
Amilyen hirtelen
kezdődött, olyan váratlanul is ért véget. Eren bánta is meg nem is. Végre kitisztult
az elméje, hogy felfogja, korábban csörömpölés hallatszott, a forró tea meg
kávé pedig eláztatta a Szabadság Szárnyai földjét, az idő meg annyira eltelt,
hogy tizenkét percük maradt a busz megérkezéséig.
– Ne törődj
vele! – Levi hangja vágytól karcos volt, amikor megszólalt, tekintetével az
őket körülvevő káoszt bámulva. – Később feltakarítom. Ilyenkor úgysem alszom.
Ezek után meg… Úgysem aludhatnék, nem igaz?
Eren a
nadrágjára sandított. Jó érzés volt látni és tudni, hogy ugyanolyan hatást
gyakorolt a férfira, amilyent ő is rá, a kétség azonban görcsbe rántotta a
gyomrát. A kérdés ott lógott a levegőben: Most
hogyan tovább, Levi?, a férfi pedig mintha megérezte volna a kimondatlan
gondolatokat, elkapta a csuklóját. Nem rántotta közelebb magához, csak finom
szorításába zárta, és a homlokán a barázda elmélyült, ahogy elgondolkodva
figyelte Eren arcát.
– Ha ennyire nem
félsz…
– Egy cseppet
sem – jelentette ki Eren határozottan. Levi felhorkant.
–
Találkozhatnánk – mondta halkan. – Valamikor máskor, emberibb órában, emberibb
körülmények között. Valahol egészen máshol, nem ott, ahol amúgy dolgozom. És
véletlenül sem úgy, hogy Hanji bármikor betoppanhat. – Eren Levi-jal egyszerre
borzongott meg. – Azt nem élném túl.
– Én sem –
suttogott vissza riadtan. – Értékelem a segítségét, de… van, amikor elég
belőle.
– Pontosan –
értett egyet Levi szárazon. – Bőven elég.
Eren mélyet
sóhajtott. Az órájára pillantott, aztán világfájdalommal ingatta a fejét.
– Le fogom késni
a buszomat – dünnyögte. – Azt hiszem, muszáj mennem, így is hatalmas fejmosást
fogok kapni.
– Azt nem
kétlem. – Levi morogva húzta a szájához és érintette meg az ajkával a kézfejét.
Eren teljesen belepirult ebbe az egyetlen, bensőséges érintkezésbe. Levi
elengedte a kezét, és hagyta, hogy magára kapja a kabátját. Tényleg indulniuk
kellett, bármennyire is nem akartak. – Elkísérlek a megállóig és meg is várom
veled, amíg megjön a buszod.
– Igazán nem…
– Ez nem egy
szép környék – vágta el a tiltakozását ellentmondást nem tűrő éllel. – Gyere.
– Legyen –
egyezett bele Eren halvány mosollyal az arcán. – Nem bánom.
Hideg szél
süvített a kihalt utcában, az egyik lámpa fénye csak halványan pislákolt. Levi
morgolódva fejezte ki a nemtetszését, mikor észrevette, és gondosan bezárta a
teázót, mielőtt csatlakozott volna Erenhez. Egymás mellett haladtak a
megállóig, s Eren bizalmatlanul nézelődött; örült neki, amiért a férfi
ragaszkodott hozzá, hogy elkísérhesse. Nem félt, de kellemetlen gombócot érzett
a torkában: éjjel mintha maga az Alvilág bontakozott volna ki Trostban, nem
éppen lehetett biztonságos körzetnek nevezni. Eren tulajdonképpen csodálkozott,
amiért Levi nem valahol máshol, mondjuk Mitrasban nyitott kávézót, a fővárosban
ugyanis sokkal több rendőr tevékenykedett. Amikor ezt hangosan is kifejtette a
férfinak, annak szája széle kevésbé láthatóan, ám felfelé görbült. Szomorú volt
a mosolya, s Erennek nyelnie kellett tőle, miközben átkozta magát, amiért nem
bírta magában tartani a gondolatait.
– Nem érdekes.
Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
– Én nem félek
az Alvilágtól. – Levi mégsem tett úgy, ahogyan kérte. Szürke tekintetét megülte
valami, amit Eren nem tudott megfejteni, keserű fájdalom, makacs őszinteség.
Megálltak a
buszmegállóban, ami valóban kongott az ürességtől, de Eren pillantások
kereszttüzében érezte magát. Noha bármerre fordult, egy lelket sem látott,
egyszerűen tudta, hogy nincsenek kettesben: mintha a környék valamennyi
zsiványa őket bámulta volna, lépni azonban nem mertek. (Miért?)
– Csütörtök? –
váltott témát hirtelen a férfi.
Eren
megzavarodva nézett rá.
– Hogyan?
– Csütörtökön
találkozhatnánk. – Levi halkan beszélt, és közben óvatosan körbepislogott. –
Csütörtökön korábban végzel, pénteken pedig nincsenek óráid, nem igaz?
Találkozhatnánk, ha te is szeretnéd.
– Milyen jól
ismered az órarendemet – lepődött meg Eren, mire a férfi megvonta a vállát.
– A kis barátod
nagyon beszédes, de úgy hiszem, Hanji és Isabel is sokat fecsegtek.
– Ó, igen, de
nem kellett maguktól fecsegniük. – Eren rávigyorgott. – Természetesen én magam
faggattam ki őket, hogy melyik napokon, milyen gyakorisággal dolgozol. Nem
mondhatjuk, hogy nem ragadtam meg a lehetőséget, hogy összefussunk.
– Tisztára
mintha a középiskolában lennénk – nyögött fel Levi. – Két hormontól megkergült
tinédzser. Istenem, pedig már a harmincas éveimben járok.
– Nekem még
szabad, alig kerültem ki onnan.
– Köszönöm, hogy
emlékeztetsz, mennyivel vagy fiatalabb nálam.
Eren
felkuncogott.
– Hétkor? –
kérdezte végül lágyan. – Addigra ide tudok érni. Vagy… – Elbizonytalanodva
harapta be az alsóajkát. – Egyáltalán hol szeretnél találkozni? Gondolom, nem a
teázóban… Hanji, Isabel meg a többiek…
– Az egyetemed
előtt – mondta Levi gyorsan. – Odamegyek eléd. – Eren csodálkozva nézett rá. –
Farlan tartja a frontot, nem lesz baj.
– Biztos?
– Biztos –
bólintott a férfi. Eren legszívesebben ismét megcsókolta volna, de így is
szélsebes tempóban haladtak. (Túl gyors,
túl jó.) – Jön a buszod. – Levi mintha
kitalálta volna a gondolatát. Úgy érintette meg Eren kezét, mintha magához
rántaná, de végül azonban nem tette; helyette az ujjbegyével apró köröket
kezdett írni a puha bőrön. Eren mindegyik körbe beleremegett.
– Csütörtök este
hét – szögezte le még egyszer. – A könyvtárban leszek, ha megérkezel, írj.
– Úgy lesz,
kölyök. – Levi szórakozottan bólintott. Látszott rajta, hogy nem szívesen
engedte el, és Eren is nem szívesen lépett el tőle, hogy felszálljon a buszra.
Hátában késként szegeződtek a soha nem látott pillantások, és egy pillanatra
elfogta az aggodalom, amiért a férfit egyedül hagyja. Levi intett a fejével. –
Ne foglalkozz velük – mondta. – Ismerem őket.
– Levi…
– Jó éjszakát –
búcsúzott. Eren tiltakozása elhalt.
– Jó éjszakát.
Felszállt a
buszra, Levi pedig mindaddig nem mozdult, csak állt a megállóban és nézte őt,
míg el nem indultak. Eren nekidöntötte a homlokát a hideg ablaküvegnek, és
sóhajtva bányászta elő a telefonját a nadrágja zsebéből.
Már
úton vagyok, hamarosan otthon – pötyögte be
gyorsan az üzenetét, majd elküldte Arminnak. A válasz szinte azonnal érkezett,
Armin valószínűleg nem tudott visszaaludni:
Tudom. ;-) Vigyázz magadra.
Eren
összeráncolta a homlokát.
Te
ezt mégis…
Örülök, hogy jól sikerült a randi.
:-)
Mélyen elpirult,
ahogy elolvasta, mit írt neki a fiú.
Ez
nem randi volt – írta hevesen dobogó szívvel, aztán
odabiggyesztette: (Még. ^.^)
Ami késik, nem múlik. Amúgy… Azt
hiszem, Mikasa tudja.
A
randit vagy a buszt?
Talán mindkettőt? Kérlek, ne ölj
meg!
Eren hangosan
felnyöszörgött, amint elképzelte, mi vár rá otthon. Meg sem lepődött, amikor
egymás után háromszor csipogott a telefonja. Egy nem fogadott hívás, két
üzenet, mindkettő Mikasától. A lány felébredhetett, és Armin… Nos, Armin sosem
tudott jól hazudni, erről mindenki tudott.
– Ó, te jó ég!
Mikasa újból
hívta, Armin pedig sejtette, miféle vallatás vár rá, ha hazaérkezik, mert még
egy utolsó üzenetet küldött, aztán többet nem beszéltek. Eren teljesen az
üvegnek dőlt, jólesett neki annak hűvössége. Életében először köszönettel
tartozott Jeannak és a szerencsétlenkedésének, mert máskülönben nem késte volna
le a buszát, nem találkozott volna úgy Levi-jal, hogy nem lihegett a nyakukba
Hanji, Isabel, Mikasa vagy a többiek, és akkor… Sosem jutottak volna el odáig,
hogy egyeztessenek egy hivatalos randi-időpontot. Örömét még az sem tudta
elrontani, hogy belegondolt, hány kört kell még lefutnia ahhoz, hogy Mikasa is
megbékéljen.
– Uh – nyögte,
Armin üzenete pedig találó volt.
Sok sikert, Eren.
Készült:
2017. 05. 17 – 05. 21.
Csak le akartam írni, hogy ezek itt annyira ők!
VálaszTörlés(... és túl jól áll neked az AU.)
Mondd, hogy tervezel a közeljövőben Ereri modern!AU (kis)regényt.
Szia! ^^
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy így gondolod. ^^
Igen, egy modern!AU kisregény mindenképpen tervbe van véve, bár még nem tudom, mikor fog érkezni, továbbá az is biztos, hogy a Szabadság Szárnyaihoz írok még szösszeneteket, mert nagyon megszerettem. ^^ Regényben még nem gondolkodtam, bár a következő egyértelműen AU lesz, csak nem modern változatban. ^^
Köszönöm, hogy írtál!
Detti