Levi x Eren – Szabadság Szárnyai (novella) – 3. felvonás

Szabadság Szárnyai

Levi x Eren

3. felvonás

modern!AU,

A Szabadság Szárnyai 3. felvonása: Eren és Levi elmennek az első hivatalos randijukra. ^^ Elöljáróban: Hanji, Isabel és Armin shippelik őket, felbukkan Eren középiskolai szerelme egy jelenet erejéig, a randi végén pedig Levi és Eren rájönnek valamire. Változatlanul leheletnyi Jean/Mikasa valamint Eren/Mina Carolina – senki se ijedjen meg, Eren Levi-é. ^^

Eren idegesen simította le a gyűrődéseket az ingén, miközben a tükörképét vizslatta az egyetem mosdójában. Sosem szeretett kiöltözni, de mégsem mehetett egy egyszerű pólóban. (Igazából mehetett volna, legalábbis nem látta az értelmét a díszruhának, Armin azonban olyan csúnyán meresztette rá a szemét, hogy kelletlenül felvonult a szobájába egy gyors átöltözésre.) Az idegességtől persze görcsbe rándult a gyomra és izzadni kezdett, a lehető legrosszabb kombináció. Az sem segített, hogy odafent úgy határoztak, pont Jeant küldik segítőnek. Jeant, aki annyira szerencsétlen volt a szerelem terén, hogy Mikasa előbb mondott igent Thomas Wagnernek – ugyanabba az osztályba jártak a középiskolában, a száznegyedikbe – a végzősök báljára, és hoppon maradt Jean végül Armint vitte magával. Shadis professzornak majd’ kiugrott a szeme a helyéről, mikor első ízben pillantotta meg a női ruhába öltözött Armint (aki akár Krista eltitkolt ikertestvérének is beillett volna lófarokba kötött, szőke hajával). Ez egy hosszú és borzongtató történet volt, Jean nem szerette reklámozni, Eren viszont annál inkább; minden alkalommal felhozta, valahányszor a fiú belékötött.

– Eléggé röhejesen festesz, Jaeger – kúszott be a hangja Eren tudatába. Néha visszafoghatatlan vágyat érzett, hogy orrba vágja a fiút.

Nem fordult meg, a tükörből látta, hogy Jean az ajtófélfának támaszkodott, karját meg összefonta a mellkasa előtt. Ajkán gúnyos-elégedett mosoly ült, Erennek kedve támadt letörölni. Egyedül az öltözéke állította meg abban, hogy valóban megtegye, és persze az, hogy nem hiányzott egy véletlenül szerzett monokli az első hivatalos randira.

– Mondja a feltupírozott hajú ló. – Eren összeszorított fogán keresztül szűrte a szavakat. Jean természetesen azonnal ugrott a visszavágásra.

– Mi az, hogy ló? És… hé! Mi a bajod a hajammal?

– Semmi, Jean, semmi – legyintett. – Ne foglalkozz vele, csak ideges vagyok.

Jean végigsimított a haján, aztán összeráncolta a homlokát.

– Mégis miért? – értetlenkedett. – Egyszer már randiztál vele, hála nekem.

– De az nem hivatalos randi volt!

– De kettesben voltatok, Jaeger, ráadásul az éjszaka kellős közepén, amikor a legmocskosabb gondolatok is megfordulnak egymás fejében – magyarázta unottan. – Ennek bizonyítéka, hogy rávetetted magad, mint egy kiéhezett oroszlán, és…

– Nem vetettem rá magam! – hördült fel Eren tiltakozva. – Csak csókolóztunk!

– Ugyan, Jaeger! – Jean a szemét forgatta. – Mindent elmondtál Arminnak, Armin meg nekünk. Tudom, amit tudok, és máskülönben nem vagyok ostoba sem: két olyan ember, aki hetek óta húzza a másik agyát, végre lehetőséget kap, hogy kettesben lehessen, ne akard bemesélni, hogy annyira ártatlan csókocskákat adtatok egymásnak. Mondd csak… – Jean lehalkította a hangját, mosolya pedig vigyorrá szélesedett, és így még irritálóbbnak tűnt, mint korábban. – A nyelve a szádban volt?

– JEAN!

Eren biztos volt benne, hogy az egész második emelet tisztán hallotta a felháborodott kiáltását. Jean kinevette. Természetesen remekül szórakozott rajta, főleg azon, hogy mennyire mélyen elpirult, és azt a fáradságot sem vette, hogy legalább félig palástolni próbálja, hogy enyhítsen a zavarán.

– Kifelé! – mordult rá. – Nincs szükségem az atyai tanácsaidra és az idióta kérdéseidre.

– Ez felér egy beismerő vallomással, Jaeger.

– El sem hiszem, hogy az érdekel, hogy a nyelve a számban volt-e vagy sem! – nyögött fel. – Nem gondoltam volna rólad, hogy ilyesmikre izgulsz.

– A francokat izgulok ilyesmikre! – vörösödött el a fiú. – Csupán kíváncsi voltam – emelte fel a kezét védekezőn. – Armin össze-vissza beszélt mindenfélét, a végén meg közölte, hogyha akarok valamit, kérdezzelek meg. Én csak éltem a lehetőséggel, Jaeger.

Eren megkönnyebbülten lélegzett fel: Armin nem árulta el. Nem is feltételezte volna róla, hogy kifecsegje a titkait, Jean azonban annyira határozottan állította, hogy tőle hallotta a részleteket, hogy egy pillanatra elbizonytalanodott. A gúnyos mosoly lassan kúszott fel az ajkára, nem tudta megállni, hogy ne vágjon vissza valamilyen módon.

– Inkább arra legyél kíváncsi, hogy hol tölti ma a szabadidejét Mikasa.

– Csak nem…? – Jean arcából kiszaladt a vér. – Találkozik… valakivel?

– Kitudja – felelte Eren titokzatosan. – Nagyon kicsinosította magát mára. 

– Biztosan nem randizik… – Jean fél füllel figyelt rá, miközben maga elé motyogott. – Amekkora Eren-mániás, nem szervez magának programot arra a napra, amikor tudja jól, hogy Erennek a teázós törpével lesz randija. Vagy talán pont azért szervez programot, hogy titokban követhessék őket?

Eren hitetlenkedve nézett rá.

– Ó, Jean, ez már igazi összeesküvés-elmélet.

– Vajon ki lehet az?

A fiú rá sem hederített, mire Eren vigasztalóan megveregette a vállát. Jean egy rakás szerencsétlenség volt, valahányszor szóba került Mikasa – még Erennél is bénább, ami csodának számított –, Eren pedig majdnem bevallotta neki, hogy jobbnak tartja Thomas Wagnernél. (De csak majdnem.)

– Kitartást, engem vár a randim.

– De célzást sem tett rá?

– Viszlát, Jean – búcsúzott el erélyesen. Hogy a fiú követte-e vagy sem, a legkevésbé sem érdekelte. A legnagyobb problémája az volt, hogy tudjon megfelelően lélegezni, amíg kiér az egyetem elé, és hogy ne ájuljon el azonnal, amint meglátja Levi-t. Csak remélte, hogy nem vitte túlzásba a kiöltözést, bár amennyire azt megállapította, a férfi sosem mutatkozott kopott farmerben (egyáltalán ismerte a farmernadrágot?) vagy kinyúlt pólóban. Jean szerint, aki mindig egymilliószor végigsimított a haján és a ruháján, néha egy percen belül vagy tizenötször, Eren az esetek többségében inkább tűnt huligánnak, mintsem egyetemistának.

Amint kiért az egyetem elé, egyből megpillantotta Levi-t; a férfi kifejezéstelen arccal ácsorgott egy csapatnyi lány társaságában, akik cserfesen mosolyogtak és vidáman faggatták ottlétének okáról. Erent csak azért nem öntötte el a méreg, mert Levi a legkisebb figyelmet sem szentelte nekik, és mert az egyik lány – az, amelyik visszafogta a többieket – Krista volt. Kristára mindig lehetett számítani, egy istennő földi megtestesülése volt.

Odafent vagy nagyon szerették Erent, vagy nagyon utálták: Levi átkozottul jóképű volt, a fehér ing és a sötét nadrág kombinációja egy cseppet sem tűnt egyszerűnek rajta, valahogy illett hozzá, a természetéhez. A késő esti hideg miatt nyaka köré sötétkék sálat tekert, ami gyönyörűen kiemelte szürke íriszében meglapuló kékséget. Mintha ott sem lett volna, pedig igenis ott volt, és Eren szíve kihagyott egy ütemet, amikor első ízben felfedezte.

Levi vagy nem vette észre egyből, vagy nagyon jól titkolta. Eren inkább az utóbbira gyanakodott, mert amikor Krista kiszúrta és lelkes kalimpálásba kezdett, a férfinak a szeme sem rebbent.

– Eren – mosolygott a lány vidáman. – Már azt hittük, sosem jössz.

Eren az órájára pillantott: hét óra tizenkét percet mutatott. A késést Jeannak köszönhette. Levi pontosan hét előtt három perccel küldte el az üzenetet, miszerint megérkezett az egyetem elé, és Eren időben le tudott volna robogni a lépcsőn (még a gyors ruhaigazítás belefért volna), ha Jean nem tartja fel.

– Elnézést a késésért. Öhm… Sziasztok, lányok. Levi.

A lányok – Krista csoporttársai, állapította meg magában Eren – elfintorodtak. Ahogy Eren nem örült a jelenlétüknek, úgy ők sem az övének. Egyedül Krista sugárzott a boldogságtól, de Eren őt még sosem látta bánatosnak, így ez nem jelentett semmit. Levi szeme nem ragyogott fel, amikor megállt előtte, Erent azonban nem zavarta; nem illett volna hozzá, ha kitörő lelkesedéssel üdvözölte volna.

Kellett néhány másodperc, amíg a váratlan féltékenység tovaszállt. Jean ártatlannak mit sem nevezhető kérdése legalább segített benne, hogy lenyugodjon: Levi nyelve igenis a szájában volt – bár ezt a világért sem mondta volna ki hangosan Jean előtt –, és a férfi éppúgy kívánta őt, ahogyan ő, érezte a vágyának egyértelmű bizonyítékát, tehát nem kellett tartania a lányoktól. Senkitől sem kellett tartani, nem igaz? Levi viselkedése, amit akkor tanúsított, mikor kettesben voltak, igenis azt sugallták, hogy nem érdeklődött a lányok iránt – vagy inkább azt, hogy igenis érdeklődött Eren iránt.

– Nem is zavarunk tovább – suttogta Krista titokzatosan –, éppen búcsúzkodni készültünk.

– Beszélj a magad nevében! – háborodott fel erre az egyik lány. Krista figyelmen kívül hagyta; Eren felé fordult, és óvatosan megszorította a kezét. Eren egyre kíváncsibb lett, Armin és Mikasa vajon hány embernek újságolhatták el (Mikasa esetében a panaszkodás esélyesebbnek tűnt), hogy randizni fog Levi-jal.

– Ünnepelnünk kell! – rázta meg a fejét Krista ellentmondást nem tűrően. Eren kérdő tekintete láttán gyorsan hozzáfűzte: – Franz végre megkérte Hannah kezét! Hát nem csodálatos?

– Komolyan? – Eren csodálkozva fordult a szeplős lány felé. Az összes csacsogós lány közül messze a legnormálisabb volt, a barátja, Franz pedig szintén azok közé tartozott, akikkel Eren szívesen beszélgetett. – Ez fantasztikus! Gratulálok!

– Sok boldogságot – préselte ki a szavakat Levi is, mire Eren hátán kellemes forróság kúszott végig. Annyira örült, hogy ismét láthatta a férfit, hogy egy pillanatra mintha semmi és senki sem létezett volna rajtuk kívül, sem Hannah és Franz undorítóan nyálas szerelme, sem a bosszantó lányok, sem Krista, aki végül megint a megmentésükre sietett.

– Kellemes estét, srácok! – Gyorsan két puszit nyomott Eren arcára, Levi-ra pedig rámosolygott, aztán mielőtt bárki is tiltakozhatott volna, megragadta a korábban leghangosabban ellenkező lányt a karjánál fogva, és magával húzta. – Majd találkozunk, Eren! Sziasztok!

Eren addig integetett, amíg el nem tűntek a szemük elől; akkor leeresztette a kezét, és hatalmasat sóhajtott. Magán érezte a férfi tekintetét, de egyszerűen nem merte felé fordítani a fejét. Végre kettesben voltak, ha nem számították az egyetem előtt lézengő diákokat, és sejtelme sem volt, hogyan szólaljon meg, mit mondjon, ahogyan azt sem tudta, merre fognak menni ezek után. Semmit sem beszéltek meg a találkozón kívül.

– Mindannyian egy egyetemre jártok? – bukott ki végül a kérdés Levi-ból, megtörve a kínos csendet. Eren meglepetten nézett rá. – Az összes kölyök – tette hozzá, amikor elkapta a fiú kérdő pillantását. – A lóarcú, a szeplős vakarcs, a lány, aki felzabálja a süteményeinket – Eren felkuncogott Sashára gondolva –, az idióta haverja, a két nagydarab, a szőke hercegnő a magát fiúnak képzelő lánnyal… Meg a kis barátaid, Armin valamint Mikasa. – Mire a végére ért a felsorolásnak, Eren teljesen elképedt. Nem számított rá, hogy a férfi ennyire megjegyzi azokat, akikkel valaha is megfordult a Szabadság Szárnyaiban, hiszen sosem kislétszámban érkeztek.

– Hűha! – Csillogott a szeme, és Levi ajkai mintha elnyíltak volna, ahogy őt figyelte. – Emlékszel az összes barátomra?

– Törzsvendégek vagytok – horkant fel. – Természetes, hogy emlékszem rájuk.

Eren nem hagyta annyiban.

– A nevüket is tudod? – folytatta a kérdezősködést. – A múltkor egész jól ment néhányuknak.

– Kérlek! – Levi a szemét forgatta; arcán mintha halvány mosoly suhant át. Csak mintha, Eren ugyanis nem volt benne biztos, hogy nemcsak a szeme káprázott. Egy dolog volt egyedül bizonyos: Levi szigorú vonásai ellágyultak, ahogy lopva rásandított, Eren pedig ámulva itta magába a látványát. Sokkal jobban állt neki, ha mosolygott, mint amikor kifejezéstelenül vagy mogorván bámult a semmibe; nem lehetett betelni vele, annyira jóképűvé és lehengerlővé varázsolta.

Eren a kézfejébe fojtotta a kuncogását, mint egy idétlen kölyök. Annak is érezte magát.

– Természetesen nem – válaszolta meg az eredeti kérdést. – Mindannyian egy középiskolába jártunk, de természetesen nem mentünk tovább ugyanabba az irányba. Bertolt és Reiner, a két nagydarab – tette hozzá, amikor észrevette, hogy a férfi homlokán a ránc elmélyül – másik egyetemet választott, Sasha és Connie szintúgy. A fiúként viselkedő lány, Ymir ugyanarra a szakra iratkozott be, ahová Krista is. Tudod, ő nagyon… védelmező – fejezte ki magát sután, mire Levi felhorkant.

– Az a kislány nem szorul különösképpen védelemre.

Eren kötelességének érezte, hogy elmagyarázza:

– Ymir és Krista… Tudod, ők…

Levi azonnal félbeszakította:

– Tudom, kölyök.

– Oh! – Eren egészen zavarba jött, a pír lassan kúszott az arcába. – Ennyire nyilvánvaló? Úgy értem… Mi is… Mi is ennyire nyilvánvalóak vagyunk? – kérdezte suttogva.

Levi felhúzta a szemöldökét.

– Mi is? Miért, mi lennénk valamik? – Eren biztos volt benne, hogy lángol az arca, még a füle tövét is forrónak érezte. – Vajon azok lennénk? – Levi elgondolkodva hümmögte maga elé, és ahogy lopva rásandított, Eren hirtelen ráébredt, hogy csak ugratja. Még a száját is eltátotta, annyira meglepődött. – Gyere, kölyök – érezte meg aztán a férfi érintését a csuklóján. Az ujjak lejjebb csusszantak, összefonódtak az övéivel. Elakadt tőle a lélegzete. – Gondolom, nem terveztél semmit estére.

– Minek? – találta meg korábban elvesztett határozottságát. – Úgy látom, készültél helyettem is. Pontosan merre is megyünk?

– Majd meglátod.

Negyedóra elteltével döbbenten foglalt helyet a Café Mariában, ami egy eldugott, nyugodt kis kávézó volt, nem is annyira messze Eren egyetemétől. Eren egyszer járt a testvérkávézójában, a Café Rose-ban, akkor is nyitáskor, s csak azért, mert az akkori barátnője, Mina Carolina mindenképpen ki szerette volna próbálni az egyik különlegességüket. A Café Rose persze sokkal hivalkodóbb volt a Café Mariánál, de messze elmaradt a harmadik kávézótól, a Café Sinától, ami köztudottan a belváros luxuskávézói közé tartozott.

– Ez egy kávézó – nézett fel az itallapból Eren hitetlenkedve. Levi a szemét forgatta.

– Nahát, ha nem mondod, sosem jöttem volna rá – gúnyolódott szelíden, mire Eren a fejét rázta.

– Ez egy kávézó – ismételte meg magát. – Itt nem kapsz teát.

– A Szabadság Szárnyaiban pedig nem kapsz kávét – vonta meg a vállát Levi –, te mégis törzsvendég vagy.

– Óóó…

A ráébredés hosszú sóhajként gördült le Eren ajkáról. Elmosolyodott, és amikor Levi jól kivehető undorral az arcán maga elé húzta az itallapot, ujjai futólag végigsiklottak a kézfején. Arra a rövid, ám gyönyörű pillanatra mindketten egymás szemébe néztek. Köszönöm, üzente Eren a tekintetével, amire a férfi egy újabb vállvonással felelt. Bár közömbösen viselkedett, Eren elkapta a lopott pillantást, amit rávetett; titokban igenis figyelte őt, és ez megmelengette a szívét.

– Vehetnénk helyette valami édességet – ajánlotta végül. – Késő van már a kávéhoz. – Félretette az itallapot, és kíváncsian húzta végig az ujját a süteményeken. – Muffin – mormolta. – A muffin mindenhol finom, főleg ha csokis.

Levi intett.

– Jó estét kívánok, mit hozhatok?

A pincérnő, aki az asztalukhoz sietett, meglepően fiatal volt, fekete haját két copfba kötötte. Ajkán udvarias mosoly ragyogott fel, mely hirtelen csapott át őszinte döbbenetbe, amikor tekintete Leviról Erenre vándorolt. Levi felvonta a szemöldökét, arra viszont, hogy kérdezzen, már nem maradt ideje.

– Eren? – hallatszott a csodálkozó suttogás a pincérnő szájából, mire Eren ajkai elnyíltak.

– Mina?

– Ó, te jóságos ég! – lelkendezett a lány. – El sem hiszem, hogy itt látlak!

– Hát én sem…

– Milyen kicsi a világ!

– Valóban… Pont a Café Mariában – motyogta Eren. – Azt hittem, ha már mindenképpen kávézóban fogsz dolgozni, akkor az a Café Rose lesz, főleg hogy közel van a lakásodhoz. Még mindig a Karanes utcában laksz, igaz?

– Igen – mosolygott Mina. Finoman vállat vont. – A Café Mariába könnyebb bekerülni, ráadásul éppen üresedés volt, amikor munka után néztem. – A pillantása Levi-ra siklott, Eren pedig érezte, hogy elpirult.

– Öhm… Mina, ő Levi… öhm… Levi, ő itt Mina Carolina – mutatta be a lányt ügyetlenül. – Ugyanabba a középiskolába jártunk. Azóta nem láttalak, hogy végeztünk – mondta a lánynak.

– Jó lenne ismét találkozni a többiekkel. Rég láttam őket is.

– Tartod valakivel a kapcsolatot?

– Annie-val hébe-hóba beszélgetünk, a többiekkel nem igazán. A múltkor összefutottam Marcóval, annyira megörültem, hogy láthattam, és most téged is. – Mina szelíden beszélt, Eren azonban zavartan kezdett fészkelődni. Mina mégiscsak a barátnője volt, és most a Café Mariában találkoztak, ahol Levi-jal randiztak. Levi tekintetén látszott, hogy tisztában vele, Mina nemcsak egy kellemes ismerősként vett részt Eren középiskolás éveiben.

– Öhm… Mina…

– Oh. – Mina nem törődött Eren zavartságával, Levi-t is megajándékozta egy széles mosollyal. – Rendelnétek, igaz? Mit hozhatok? – Levi a torkát köszörülte. Végül két muffint rendeltek meg egy csésze kávét Erennek, ez utóbbit Levi halkan súgta meg Minának. A lány kuncogott. – Látom, hamar kiismerte. Szerintem imádni fogja a Támadó Cappuccinót.

Levi arcán halvány mosoly suhant át.

– Ebben nem kételkedem – mormogta. Miután Mina elment, Eren zavartan hajolt előre.

– Nem kellett volna – mondta, mire a férfi felhorkant.

– Randizunk, nem?

– De-de. – Eren még jobban elpirult. – Tudod… Öhm… Mina… Ő meg én…

– Kétszer annyi idős vagyok, mint te, Eren. – Levi félúton elkapta a kezét. Eren szeme sokkoltan kerekedett el, amikor az ajkával finoman végigsimogatta azt. Nem engedte el, továbbra is gyengéden az érintésében tartotta. Jóleső érzés volt, Eren hátán kellemes borzongás szaladt végig. A pillantása az összefonódott ujjaikról a férfi szájára siklott. Emlékezett a csókjaik ízére, túl jó volt, túl jó, alig várta már, hogy megismételjék.

Mina visszatért.

– Remélem, ízlik. – Rámosolygott Levi-ra, aztán felhúzta a szemöldökét. – Ha nem siettek – mondta, mielőtt visszament volna a pult mögé –, talán még találkozhattok a barátommal – nyomta meg erőteljesen. – Annyit meséltem már a középiskolás barátaimról, hogy nagyon szeretett volna megismerkedni veletek.

– Oh.

– Oh, bizony – kacsintott a lány, majd elfordult tőlük. – Jó étvágyat, drágáim.

A muffin kellően csokis volt, Eren behunyt szemmel élvezte az ízét, amikor meg kortyolt egyet a cappuccinóból, észrevette, hogy Levi elgondolkodva fürkészi. A cappuccino telitalálat volt, a kései órák ellenére is nagyon jólesett, elűzte az ólmos fáradtságot. Lenyalta az ajkáról a kávéhabot, figyelmét pedig nem kerülte el, hogy Levi végigkövette sötét tekintetével az apró, jelentéktelennek tűnő mozdulatot.

– Csókolózhatnánk – szaladt ki Eren száján. Azonnal megbánta, hogy kimondta. – Mármint… Beszélgethetnénk. Beszélgetni jó, nem? Beszélgessünk!

– Beszélgethetünk – válaszolta Levi, szája széle felfelé görbült –, utána meg csókolózhatnánk. – A szeme mély vágytól sötétlett.

Először tényleg beszélgettek – olyasmikről, amiket már tudtak egymásról, majd olyasmikről, amiket még nem.

– Soha többet nem tértünk vissza Shiganshinába – mesélte Eren. – Armin nagyapja vett minket magához, gyakorlatilag ő nevelt fel. Shiganshina nem egy olyan város volt, ahol nap mint nap gyilkosságok történtek. Máig nem értem, miért pont anyának kellett… Anya… Az egész egy rossz rémálom – dörzsölte meg a szemét. – Apát többet nem láttuk. Nem tudom, él-e még… Teljesen megváltozott, miután anya meghalt… Rá sem lehetett ismerni. Eltűnt és kész. Nem hinném, hogy életben van… Azóta csak mi vagyunk egymásnak, Mikasa meg én, meg persze Armin. A nagyapja nemrég hunyt el.

– Sajnálom, amiért felhoztam.

– Kíváncsi voltál, nem? – Eren zaklatottan hörpintette fel a maradék kávéját. – Én is kíváncsi vagyok az életedre… Armin jó barát, ami személyes, azt senkiről sem mondja el. Ő… Azt hiszem, csak nagyon azt akarja, hogy te meg én…

– Az anyám meghalt, amikor gyerek voltam, az apámat nem ismertem. – Levi noszogatás nélkül válaszolt a kimondatlan kérdésre. – A nagybátyám nevelt fel… A múltam ezen része valami olyasmi, amit szeretnék elfelejteni. Később, amikor már magamra hagyott, hogy egyedül boldoguljak, megismertem Farlant és Isabelt… Utána pedig Erwin Smitht. Erwin… – Levi elgondolkodva hümmögött. – Ő segített rajtunk. Az életem gyökeresen megváltozott. Tisztességes munkám lett, megnyithattam a teázómat, amire mindig is vágytam… Megismertem azt az őrült pápaszemes boszorkányt…

Végül csókolóztak. Nem a kávézóban, a tekintetek kereszttüzében, hanem attól nem messze, a fák árnyékában, ahol senki sem láthatta meg őket. Az első csók lassú volt és bizonytalan, Eren háta keményen nyomódott a fa törzsének, a hajába meg megsárgult falevelek hullottak. Kicsit sem lehetett romantikusnak nevezni. Eren idegesen söpörte le őket a fejéről, és amikor az egyik beleakadt a hajába, dühösen szitkozódott. Levi szemében nevetős fény csillant.

A második már a csók volt, amire azóta vágyott, hogy a férfi először a szájára hajolt. Eren beleremegett és belesóhajtott, és ujjaival a fekete tincsek közé tépett, a csípője meg ösztönösen mozdult előre, hogy egymáshoz simuljanak.

– Te jó ég… – nyöszörögte, mikor elváltak. Alig bírt lábon maradni, a térde megbicsaklott. – Szó szerint levettél a lábamról…

Levi elvigyorodott.

– Szeretnél ismétlést?

– A csókodból? Ez nem is kérdés – hördült fel Eren.

– A csókomból is.

Abból is akarta. Mindenből akarta.

Úton haza – pötyögte az üzenetet negyedórával később, amikor már a buszon ült. – Minden ok, nagyon jól éreztem magam. ^.^

Armin szinte azonnal válaszolt:

Ennek örülök. ;-) Mindent el kell mesélned, ugye tudod?

Jó-jó. Hamarosan otthon.

Mikasával nem találkoztál?

Mikasa?

Eren csodálkozva bámulta a képernyőjét.

Thomasszal randizott, nem?

Jeannal esetleg?

Eren összevonta a szemöldökét. 

Armin… – írta lassan. – Valamiről tudnom kéne?

Hátöhm… Lehetséges, hogy szegény Thomast elrángatta valamerre… Lehetséges, hogy Jean utánuk ment… Egyikükkel sem találkoztál?

Hogy micsoda???!

Szünetet tartott, aztán hozzáírta:

Miért kellett volna találkoznom bármelyikükkel is?

Öhm… mindegy. Majd megtudod, Eren… Majd megtudod.

– Ezt nem hiszem el – sóhajtotta Eren. Már majdnem megnyomta a hívógombot, hogy részletesen kifaggassa Armint, amikor a telefonja újra pityegett egyet. Ez alkalommal nem Armin írt.

Holnap este, zárás után gyere a Szabadság Szárnyaiba – állt az üzenetben. – El akarok valamit mondani.

Eren nyelt egyet, miután olvasta.

Csak tudnám, hogy fogom addig kibírni… – gondolta, majd felsóhajtott.

Alig várta már, hogy ismét láthassa a férfit.

Készült: 2017. 05. 30 – 07. 07.

Megjegyzés: a 4. felvonás készülőben, nagyon megszerettem ezt a szösszenetcsokrot. ^^