2017. augusztus 7., hétfő

Levi x Eren – Szabadság Szárnyai (novella) – 4. felvonás (+18)

Szabadság Szárnyai

4. felvonás

modern! AU,
a Szabadság Szárnyai 4. felvonása.
Páros: Levi x Eren, utalás szintjén Eren/Mina Carolina, Eren/Mikasa, Jean/Mikasa, Thomas Wagner/Mikasa (vagy valami ilyesmi) – megjegyzés: ez egyértelműen egy Levi x Eren szösszenet, Eren/Mikasa sosem fog megvalósulni, és talán Mikasa sem akarja igazán. ^^ Jean viszont akarja a Jean/Mikasa szálat… de vajon megkapja-e? Még számomra is rejtély.
Korhatár: +18 (!) (kéretik komolyan venni ^^), erotikus tartalom bőven befigyel
Újabb megjegyzés: huupppsz, egy Kenny is betoppan, tehát manga spoiler, de csak árnyalatnyi.
És végre maga a novella tartalma: A jól sikerült randi után Levi üzenetben a Szabadság Szárnyaiba rendeli Erent, ám nem olyan könnyű csak úgy ott hagyni Mikasát, pláne, ha a lánynak sürgős mondandója van. Miután mégis sikerül leráznia, Eren elázik a buszmegállóban egy különös alaknak köszönhetően, utána meg végre találkozik Levi-jal. Az elázás miatt az este egészen máshogyan alakul, mint azt tervezték… Avagy titkok és döntések. :-)

– o –

– Tehát értsem úgy – emelte fel Eren a kezét, hogy megakassza Mikasát a mondandójában –, hogy azzal a szerencsétlen Thomasszal egész este minket hajkurásztatok? Vagy csak mindent félreértelmeztem, és valójában Jeant szeretted volna féltékennyé tenni ezzel a hülyeséggel? Előre közlöm, ha az utóbbi járt a fejedben, amikor kiötlötted ezt a „zseniális” tervet – forgatta meg a szemét –, akkor sikerrel jártál: Jean teljesen pipa lett.
– Jean? – Mikasa szemlátomást összezavarodott. Értetlenkedve ráncolta a homlokát, miközben közelebb csúszott Erenhez a kanapén. – Mégis miért akartam volna féltékennyé tenni? Pont Jeant! – Eren hálát adott az égnek, amiért „pont Jean” mégsem jött át Arminhoz, hogy megvitassák reménytelennek titulált szerelmi életét, mert a végén még Mikasa – tudtán kívül – ismét összetörte volna a szívét. Armin, aki felcsapott kerítőnek, szintén mély letargiába zuhant volna, amiért nem sikerült boldoggá tennie két jó barátját. Jean boldogságához ugyanis egyértelműen Mikasa kellett, de vajon Mikasa esetében…? Erennek még mindig a fülében csengett Levi hangja, és az, hogy a férfi arra célzott, Mikasa esetleg gyengéd érzelmeket táplál iránta. De ez lehetetlen volt. Mikasa olyan volt Eren számára, mintha csak a nővére lenne, Mikasa meg… úgy tekintett rá, mintha csak az öccse lenne, nem igaz? Nem lehet, hogy…
Eren elkapta a tekintetét. A lány annyira közel került hozzá, hogy amikor felé fordult, összeért a térdük. És ez nem volt elég: Mikasa gyengéden megfogta a kezét, és az ölébe húzva melengette. Vagy valami ilyesmit csinált. Eren sosem értette, miért kell fogdosnia. Lehetséges lenne, hogy…
– Nem fontos – mondta gyorsan, és a biztonság kedvéért kihúzta a jobbját Mikasa szorításából. A lány arca mintha kipirult volna. Lejjebb kellett volna csavarnom a fűtést, amikor Armin megkért rá – gondolta Eren –, vagy… – Mikasára sandított, összevonta a szemöldökét. – Ha mondjuk levenné a sálat… – De nem mert rákérdezni. Mikasa soha, semmilyen körülmények között nem vált meg attól a sáltól, amit még Eren csavart a nyaka köré gyerekkorukban. Akkor sem, ha már annyira melege volt, hogy halálra rémisztette vele Kristát vagy Sashát.
Eren. – Mikasa időközben visszanyerte önmagát (és vele együtt az arcszínét is). – Azt hiszem, félreértettél. – A hangja annyira komolyan csengett, hogy Eren kénytelen volt odafigyelni, bármennyire is szabadult volna. Az a keze, amelyik megmenekült Mikasa támadása elől, a telefonját szorongatta; a képernyő fel-felvillant, valahányszor újabb üzenete érkezett, így pontosan láthatta az időt is. Rohamosan közeledett a pillanat, amikor a Szabadság Szárnyai bezárt, és amikorra neki igenis oda kellett érnie. Igaz, Levi reggeli üzenetében az szerepelt, hogy egészen addig várni fogja, amíg el nem jön, Eren nyugtalanul gondolt az esetleges késésre. A férfi is komolynak tűnt, pont, mint Mikasa, és Erenen lassan ideges izgatottság lett úrrá.
– Előfordulhat. Tudod, Mikasa, én most igazán nem érek rá, hogy…
– Eren. – A lány szeme hidegen csillogott. – Szeretnék veled megbeszélni valamit.
– Értem én, de…
– Eren, ezt nem halogathatjuk tovább – rázta meg a fejét. – Mindenképpen meg kell beszélnünk.
– Jó, de pont most? – nézett rá elkínzottan a fiú. – Tudod, sürget az idő, és…
– A törpe megvár – jelentette ki Mikasa határozottan. Eren frusztráltan sóhajtott.
 – Figyelj, ha az áldásomat szeretnéd kérni, azt nem adhatom meg. Thomas rendes srác, de abszolút nem illik hozzád, és szerintem ezt te is tudod – tette hozzá, amikor elkapta Mikasa elszörnyedt tekintetét. – Ha viszont ezt tisztáztuk – állt fel és nyújtózott ki –, én akkor most…
– Eren! – csattant fel a lány. – Engem nem érdekel Thomas!
Eren meglepetten torpant meg. – Nem?
– A legkevésbé sem – biztosította Mikasa. – Teljesen másról szeretnék veled beszélni, és nem – mondta gyorsan –, Jeanhoz sincs köze.
– Levi?
– A törpe? Dehogyis. – Mikasa fintorgott. – Leülnél végre, hogy megbeszéljük?
Eren ellenőrizte az időt, majd hangosan káromkodott egyet.
– Ne haragudj, tényleg – mondta –, de most nem a legalkalmasabb. – Azzal hátat fordított a lánynak, és sietve a bejárati ajtó felé iramodott. Nem pillantott többé vissza, de a nappaliból kiszűrődő hangok alapján Mikasa a tenyerébe temette az arcát. Bár Eren pozitívumként könyvelhette el, hogy legalább nem eredt utána és nem állította meg, mégis valami furcsa hidegséget érzett a mellkasa tájékán. Ritkán esett meg, hogy megbántotta Mikasát, most mintha mégis ez történt volna.
Holnap végighallgatom – fogadkozott. – Biztos megbékél.
Az érzés kicsit múlt, amíg utazott. Nézte az elsuhanó utcákat, a bűnözőszerű alakokat, amint üveggel a kezükben megtántorodnak, jól szituált embereket, akik óvatosan odébb húzódtak ezt látva, aztán egyszer csak megérkezett. Leszállt a buszról, a szél pedig azonnal összeborzolta a haját. Dühösen simított végig a tincseken, de alig oldotta meg ezt a problémát, amikor megbotlott a saját lábában.
Nyavalyás cipőfűző! – vicsorogta, majd ingerülten lehajolt, hogy megigazítsa. Hideg cseppek hullottak a bőrére, az eső szemerkélni kezdett. Amikor felegyenesedett, legnagyobb meglepetésére egy magas, sötét hajú férfival találta magát szemben, aki kíváncsian fürkészte őt a kalapja alól. Nem szólalt meg, tekintetével viszont mintha méregette volna. Erennek eszébe jutott, hogy nem látta őt a megállóban, amikor beért a busz. Vajon mióta állhat itt?
– Öhm… Segíthetek? – kérdezte bizonytalanul, miután a férfi nem törte meg a csendet. A nagy, kövér cseppek a férfi csizmájának orrára zuhantak, az ugyan elvonta a figyelmét Erenről, de csak néhány másodperc erejéig. Utána megint Erent bámulta. Eren megborzongott, ám nem fordította el a fejét, makacsul állta az ismeretlen pillantását.
– Nahát – dünnyögte végül a férfi. – Álmomban sem gondoltam volna.
– Öhm… – Eren beharapta az ajkát, amit aztán gyorsan megbánt. A férfi követte a tekintetével az apró, jelentéktelennek tűnő mozdulatot, hogy aztán jóízűen felnevessen. Leemelte a kalapot a fejéről, nyakáig érő haját pillanatok alatt áztatta el az egyre zubogó eső. – Azt hiszem, nem értem. – Az esernyőt a kezében tartotta, ám valamiért nem nyitotta ki. Legalább neki nem kellett ernyő nélkül ácsorognia a szakadó esőben… Maga döntött úgy, hogy inkább elázik, nem úgy, mint Eren, aki a nagy kapkodásban otthon felejtette az esernyőjét.
A Szabadság Szárnyai szerencsére az utca végében volt. Ha az idegen nem akadályozta volna meg a furcsa viselkedésével, hogy továbbmenjen, már réges-rég Levi teázójában ücsörgött volna. Kivételesen a teát sem utasította volna vissza, a forró ital segített volna, hogy átmelegedjen. De persze ennek nem így kellett történnie! Az ismeretlen még mindig nevetett, és majdnem Eren is csatlakozott mellé, amiért a lábából egyszerűen kiszaladt az erő. Valamiért nem tudta rávenni magát, hogy otthagyja a férfit. Volt benne valami furcsán ismerős, amit sehová sem tudott tenni. Nem a haja, nem is az öltözéke… sokkal inkább a szeme. Szúrós volt… és első látásra szürkének tűnt, Eren azonban meglátta a mögötte meglapuló kékséget.
– Nahát – mondta újból a férfi, éppen abban a percben, amikor az utca végéből valaki Eren nevét kiáltotta. A fiú a hang felé fordult, és Farlant pillantotta meg. Távozni készülhetett, mert már a feje fölött tartotta az esernyőjét, amikor a bejárati ajtót becsukva, a válla mögött elnézve észrevette Erent. Az idegennel nem foglalkozott, Erennel viszont, aki a férfi némasági fogadalmának köszönhetően alaposan elázott, annál inkább.
– Te jó ég, Eren! Hol az ernyőd? Meg fogsz fázni! – sietett végig az utcán. – Miért nem jöttél be a teázóba, ha egyszer megérkeztél?
Eren óvatosan az ismeretlen sandított, aki időközben kinyitotta az ernyőjét.
– Hűvösek az éjszakák – mondta, majd elfordult tőle. – Örülök, hogy találkoztunk, Eren.
Eren majdnem megkérdezte, honnan tudja a nevét, de Farlan addigra már odaért, és hirtelen ráeszmélt, hogy pont a férfi szájából hallotta. Bekerült az esernyő alá, és megérezte maga körül Farlan karját is. Levi barátja magához ölelte, és végig dühösen szidta, amiért nem sietett azonnal a teázóba.
– Felelőtlenség! – harsogta. – Felelőtlenség, Eren!
– Nem fáztam meg. – Szavait meghazudtolva hatalmasat tüsszentett. Addigra már elértek a teázó ajtajához, az ismeretlen férfi pedig, aki mindezt okozta, mintha nem is létezett volna. Hogy melyik pillanatban szívódott fel, azt Eren nem tudta megmondani; az egyik percben még ott állt, Erennek hátat fordítva, a következő percben viszont már eltűnt. Valószínűleg felszállhatott egy másik buszra, bár Eren sem a busz megérkezését nem látta, sem azt, ahogyan a férfi elsétált.
Vajon ki lehetett és mit akarhatott? – Ez a kérdés még azután is ott motoszkált benne, miután Farlan szélesre tárta előtte az ajtót, és a fejét csóválva beterelte a meleg helyiségbe. Farlan szerencsére nem kérdezősködött, talán fel sem tűnt neki, hogy Eren valaki más miatt fázott meg – mert az már biztossá vált, hogy megfázott, a rövid séta alatt legalább tízszer tüsszentett egymás után, nedves ruháiban pedig szinte reszketett.
Levi a pult alatt kotorászott, de azonnal felemelte a fejét, amikor a szélcsengő megszólalt. Eren suttogásként hallotta a nevét a szájából, legalábbis először. Ez egészen addig tartott, amíg meg nem pillantotta a fiú átázott testét, rajta Farlan kabátjával. Pillanatok alatt szelte át a köztük levő távolságot, hosszú ujjaival Eren álla alá nyúlt.
– Eláztál – állapította meg, mire Eren tüsszentett egyet. – És valószínűleg meg is fáztál.
Eren megeresztett egy bágyadt mosolyt.
– Ugye milyen ügyes voltam?
– Dicséretet érdemelsz – bólintott Levi. – Ehhez is csak te értesz, kölyök.
– A buszmegállónál fedeztem fel – kotyogott közbe Farlan. Levi felé fordult, felhúzta a szemöldökét.
– Nem az úton ázott el?
– Amíg ideért? – Farlan a fejét rázta. – A kis lökött valójában úgy döntött, gyökeret ereszt a megállóban, az eső meg éppen akkor zendített rá. A lehető legrosszabb kombináció. Reménykedjünk benne, hogy holnapra nem lázasodsz be. – Ezt már Erennek mondta, mire a fiú ismét megborzongott. – Mindene átázott – sóhajtotta Levi-nak. – Hazaugrom, hozok neki száraz ruhákat. – Eren legnagyobb meglepetésére hirtelen ravaszkásan elvigyorodott. – Addig is jobb lenne, ha levetkőztetnéd… és bebugyolálnád valami melegbe. Bármi megteszi, Levi. Akár az inged is…
Levi felhorkant, a szemét forgatta.
– Összeesküvést szőttél a többi árulóval?
– Én? – Farlan kuncogva mímelt meglepettséget. – Ugyan miért tennék ilyet?
– Én is erre vagyok kíváncsi, te szarházi.
Farlan nem vette magára.
– Ne felejtsd az ingedet – kacsintott. – Bár lehet, hogy nem lesz jó a kölyökre.
A tekintet, amit ezért az aprócska megjegyzésért kapott, annyira gyilkos volt, hogy Eren már azt sem tudta, azért borzong, mert fázik, vagy azért, mert megcsapta a félelem. Levi ölni tudott volna, valahányszor a magasságát kritizálták. Még Farlantól sem nézte el.
– Tudom-tudom – legyintett Farlan. – Ezért még számolunk, Church.
– Ha ilyen jól tudod… – Eren tüsszentéssel harapta le a végét, emiatt az orrát fintorította. – Akkor miért nem hallgatsz?
– A kölyök nem sérült meg komolyabban – nyugodott meg Levi. – Ő legalább tudja.
Farlan megrántotta a vállát.
– Sietek vissza – mondta kedvesen, mire Eren hálásan pislogott rá. Ez a hála egészen addig tartott, amíg hozzá nem fűzte: – Az inget, Levi. – Aztán kislisszolt a bejárati ajtón, mielőtt bármelyikük is tiltakozhatott volna.
– Ne nézz így rám! – húzta el a száját Eren, amint találkozott a tekintete a férfiéval. – Én csak siettem hozzád, mert Mikasa feltartott, és azt hittem, sosem szabadulhatok. – A telefonját nézve éppen időben érkezett (volna, ha nem tartották volna fel).
– Ehhez képest mégis késtél, Eren – mutatott rá Levi. – Különben is… – Szemöldöke felszaladt a homlokára, ahogy hirtelen rájött, mit is mondott korábban Farlan. – Miért ácsorogtál a szakadó esőben a buszmegállóban, ahelyett, hogy egyből idejöttél volna? Ha ennyire siettél…
– Én siettem, csak aztán az a fura, kalapos pasas a buszmegállóban…
– Fura, kalapos pasas? – szakította félbe Levi meglepően élesen. Eren egyből elhallgatott, hogy aztán tüsszentések hadával zendítsen rá. Levi arca megvonaglott, úgy tűnt, mintha kérdések áradatát próbálja magába fojtani. Végül sikerülhetett neki, mert Eren arra eszmélt, hogy ujjak simulnak az ingének gombjaira, majd egyesével kibújtatják őket a gomblyukon. Levi könnyedén fejtette le róla, és amikor már az egyik szék támlájára helyezte, Eren csak akkor eszmélt rá, hogy félmeztelen áll előtte. – A nadrágot is – követelte Levi. – Mindened elázott.
Eren elvörösödött.
– Jó, hogy az alsónadrágomat nem téped le rólam… – motyogta, miközben a nadrágszíjával babrált. Most már egyértelműen nemcsak a hidegtől borzongott, de a világért sem ismerte volna el.
– Azt is le kell venned – hangzott az utasítás. – Mindened elázott. Megfázol.
– Az alsónadrágom nem ázott el! – sietett a válasszal Eren, még jobban elvörösödve. A füle töve is lángolt, annyira zavarba jött a férfi megjegyzésétől, és ezen vajmi keveset segített az az átható pillantás, amivel Levi tetőtől talpig végigmérte őt. – Az rajtam marad. Már különben is mindegy, azt hiszem, bedugult az orrom. Meg lehet fázni ilyen hamar? Legfeljebb tíz percet állhattam az esőben!
Eren. – Levi hangja határozott volt és borzongtató. – Le az alsónadrággal.
H-hogy m-micsoda?! – Eren biztos volt benne, hogy az övé viszont annyira elvékonyodott, hogy amikor megszólalt, úgy hangzott, mintha sipított volna. – Nem!
– Leszarom, Eren. – Levi vállat vont. – Le is téphetem rólad.
Eren háta nekiütődött a pultnak. Észre sem vette, melyik percben kezdett hátrálni, de valamikor megtörtént, mert már nem volt hova menekülni, Levi meg a testével ejtette kelepcébe. Felszegte a fejét, bőrét túlhevültnek érezte, és valami csiklandozta a mellkasát belülről, mert már nemcsak tüsszentenie kellett, hanem köhögnie is. Mégis, mindezek ellenére… maga a szituáció, amibe belecsöppent, zavarba ejtő volt. Levi közel hajolt hozzá, a csípőjük egymásnak feszült, hosszú ujjai pedig, melyek korábban ügyesen hámozták ki az ingéből, a köldöke alá simultak, oda, ahol még jobban lángolt a bőre.
– Hű… – nyögte ki az első gondolatát. – Te most…
– Letépem rólad az alsónadrágot? – emelte meg a szemöldökét Levi. A hangja karcossá vált, a tekintetében pedig mély vágy lapult meg. – Ó, igen, Eren. De ha érzed magadban kellő erőt, akkor te is megteheted.
– Letéphetem a nadrágodat? – Eren össze-vissza fecsegett az idegességtől. – A-az nem hinném, hogy…
– A sajátodra gondoltam, nem az enyémre.
– Azt majd később, mi?
Levi halványan elmosolyodott. Elhúzta a kezét Eren nadrágjától, majd óvatosan a homlokára simította.
– Lázas nem vagy – állapította meg. – Ez is több a semminél. Ha holnapra tényleg az leszel, akkor az az én hibám lesz. – Ez nem kérdésként hangzott el, hanem kész tényként közölte a fiúval. Eren próbált ellenkezni, elmondani, hogy nem Levi tehet róla, hanem az a furcsa férfi a megállóban, de nem sikerült. Valahogy minden összemosódott, amikor engedett a nadrágja, s a bokájánál érezte azt.
– Levi… – Végül ennyit tudott kinyögni.
– Vedd le őket – intett a férfi. – Mindent. – Ellépett tőle, és hátrament az irodába. Eren kibújt a nadrágjában és a cipőjéből, az alsónadrágot viszont csak azért is magán tartotta. Rákvörösen várta, hogy Levi visszatérjen, és amikor ez megtörtént, szinte kitépte a kezéből a vékony pokrócot.
– Ennyit az ingről? – kérdezte dideregve.
– Farlannak furcsa ötletei vannak – mormogta Levi.
Eren legyintett.
– Csak csatlakozott a klubhoz.
– Én inkább azt mondanám, hogy több időt tölt Hanjival, mint azt kellene.
Eren felnevetett.
– Lehet – eresztett meg egy halvány vigyort.
– Lehet – ismételte meg Levi –, de az viszont hogy lehet, hogy az alsónadrágod még rajtad van?
– Ennyire szeretnéd látni a meztelen testemet?
– És ha igen? – vonta meg a vállát. – Akkor mit teszel?
Mondjuk azt, hogy átkozottul elvörösödöm – vágta rá Eren gondolatban, miközben érezte, hogy átforrósodik az arca. Ezen nem segített, hogy Levi szemében különös fény csillant, amikor odaállt mellé, hogy megigazítsa rajta a pokrócot. Keze Eren vállára simult, lassan, ugyanakkor szelíd erővel kezdte masszírozni, és Eren annyira meglepődött, hogy nyikkanásszerű hangot hallatott. Rögtön megpróbálta elfojtani, azonban már így is elérte Levi fülét. A férfi hümmögött, de nem hagyta abba.
– Hol késik Farlan?
– Biztos jönni fog – hümmögte a nyakába Levi. Eren megborzongott a forró leheletétől. – Úgy látszik, mégis egyben maradsz – mondta. – Ez… nagyon jó hír. Ha holnapra megbetegednél, arra kelnél, hogy a szaros pápaszemű az arcodba hajol, és ahelyett, hogy segítene, csak mindent rosszabbá tenne.
– T-tapasztalat? – kérdezte Eren elakadó lélegzettel.
– Valami olyasmi. – Levi ajka végigsiklott Eren bőrén, ujjai még mindig finoman masszírozták a vállát. – Nem hiszek a gyógyszerekben, ő viszont megpróbálta lenyomni a torkomon. Bosszúból, amikor meggyógyultam, bevágtam a fürdőkádba. Ritkán fürdik, mivel nem szeret.
– Akkor azt éreztük rajta – kuncogott Eren. – A fiúk, mármint Reiner és Connie fogadást kötöttek.
– És ki nyert?
– Reiner. Connie mindig veszít.
Levi… – Eren maga is meglepődött, mennyire mélyen csengett a hangja. – Miért hívtál ide?
– Hogy nézett ki az a férfi?
– T-tessék?
– Aki miatt késtél. Furcsa, kalapos.
– Hát úgy, ahogy mondtam – válaszolta Eren értetlenül. – Magas, sötét hajú. Kalapot viselt… És azt hittem, akar tőlem valamit, de csak feltartott. Miatta áztam szét… és miatta csókolgathatod a nyakamat, szóval tulajdonképpen hálásak is lehetnénk neki. Még egy ilyen remek lehetőséged nem biztos, hogy adódott volna az éjszakára, és így nemcsak a nyakamat csókolhatod, hanem még láthattál alsónadrágban is. Fogadjunk, hogy felejthetetlen látványt nyújtok.
– Azt – mormogta bele a bőrébe Levi. – Még felejthetetlenebbet nyújtanál meztelenül.
– Az biztos.
– És ez a férfi mondott valamit?
– Semmit, Levi, semmit – forgatta meg a szemét türelmetlenül. – Visszatérhetnénk ahhoz a részhez, amikor belecsókolsz a nyakamba, közben pedig elmeséled, miért is rángattál ide? Tudtam, hogy túl jól sikerült a randi, de nem gondoltam volna, hogy ennyire látni akarsz. Sőt… Így akarsz látni. Biztos az időjárást is te intézted el. Remélted, hogy elázom, mire ideérek, és akkor láthatsz teljesen meztelenül.
Levi felhorkant.
– Nem sietünk – húzódott el tőle. – Előbb… beszélgetünk.
Beszélgetünk? – Eren meg sem próbálta titkolni csalódottságát. – Csak beszélgetünk?
– Van egy sötét énem – mondta erre Levi hirtelen, mire Eren tekintete rávillant. – A múltam… Mielőtt Erwin felkarolt… Volt egy nehéz időszakom.
– Erről nem akartál beszélni legutóbb. – Eren szelíden simított végig a férfi kézfején. – Azért hívtál ide, hogy mégis elmondd? Ennyire… számítana?
– Talán nem akarnál velem többet találkozni, ha megtudnád a teljes igazságot.
– Talán? – húzta fel a szemöldökét Eren. Nem eresztette Levi kezét, sőt határozottan vette a két tenyere közé. – Mindketten… követtünk el bizonyos dolgokat az életünkben – fogalmazott végül így –, amikre nem vagyunk büszkék. Én is, nemcsak te. Én… – Magába fojtotta a gondolatot. Ha lehunyta a szemét, három vérbe fagyott test villant az elméjébe, és az apja, amint megragadja a vállát, hogy leteremtse. Akkor megmentette Mikasa életét, és újból megtette volna, de… az életet élettel vásárolta meg. Kettőt küldött sírba egy helyett, a harmadikkal meg Mikasa végzett. A penge egyenesen a férfi szívébe hatolt, a kiérkező rendőröknek pedig a döbbenettől elakadt a lélegzetük. Két kisgyerek… Csupán két kisgyerek. Ahogyan Levi-nak is megvolt a maga múltja, úgy Erennek is.
– A férfi, akivel találkoztál… – szólalt meg ismét Levi. – Azt hiszem, voltál olyan szerencsés, hogy belefutottál a nagybátyámba.
– A nagybátyádba?
– Mielőtt megérkeztél… nálam járt az a rohadék – mondta fogcsikorgatva. – Alig tudtam kidobni. Gondolom, rájöhetett, hogy várok valakire, aki fontos nekem, és úgy döntött, szaglászni fog egy kicsit a buszmegállónál. Onnan tökéletesen ráláthatott a Szabadság Szárnyaira, és megnézhette magának azt a valakit, aki miatt ennyire ki akartam rakni a szaros szűrét. – Levi gúnyosan horkant fel. Arcvonásai egészen ellágyultak, amikor Erenre nézett. – Rád ijesztett, igaz?
– Egy kicsit – vallotta be Eren. – Akkor… mégsem őrült volt, csak…
– Őrült ő a maga módján. Jobb, ha messziről elkerülöd.
Eren megnedvesítette az ajkát, mielőtt kérdezett volna:
– A nagybátyád – kezdte –, ő nevelt fel, igaz?
– Igen. Az anyám meghalt, amikor gyerek voltam, ő meg… mondjuk úgy, megtanított túlélni. Megtanultam, hogyan kell életben maradni az utcán, hogyan kell legyőzni azt, aki fölém akar kerekedni… és nem sokkal azután, hogy kilépett az életemből, megismertem Farlant és Isabelt, és… Meggyűlt a bajunk a törvénnyel. Néhányszor.
– Néhányszor – ismételte Eren.
– Néhányszor.
– És erről… erről szeretnél velem részletesebben beszélgetni? – kérdezte óvatosan.
– Csak nem akarom, hogy valami olyasmibe ugorj bele, amit nem szeretnél – magyarázkodott Levi. – Az… nem lenne igazságos… Az életem… akár egy kisiklani készülő vonat, amit megpróbálnak visszatéríteni az utolsó pillanatban…
– Vajon akkor az enyém milyen? – Eren a fejét rázta. – Elcseszett alakok vagyunk, Levi. Mindkettőnk vonatja kisiklani készül… Kapaszkodunk, amibe kapaszkodni tudunk… Nem muszáj most elmondanod az összes apró kis titkodat. Van, amire én sem vagyok büszke… De ezek velünk járnak.
– Eren… A túlélésért… Én…
– Öltél már embert, Levi? – Eren visszafojtotta a lélegzetét, miután feltette a kérdését. Azonnal megbánta, amiért belekezdett, különösen akkor, amikor meglátta Levi tágra nyíló szemét. Remek kezdés volt egy kialakuló kapcsolat szétzúzásához. Eren biztos volt benne, hogy még a reményt is lerombolta vele, de ha már mégis belement, nem táncolhatott vissza. Levi őt nézte, meglepően őszintén, meglepően szelíden. Eren szorítása meglazult a keze körül, lassan hagyta, hogy kicsússzon a markából. Levi rájöhetett, mi jár a fejében, mert nyomban a csuklója után kapott. Egymás szemébe néztek, és Eren folytatta: – Nem? Vagy mégis? – Levi még mindig nem válaszolt. – Értem… Mert én igen, Levi. Nem is egyet. – A szavak megállíthatatlanul törtek fel a torkán. Az apja, amint kézen fogja, amint bekopognak az Ackerman család házának ajtaján, Mr. és Mrs. Ackerman vértócsában, holtan, Mikasa meg… Mikasát meg elvitték. Ismét Eren apja, amint nyomatékosan arra utasítja, hogy maradjon a helyén, utána meg Eren, aki nem bírt magával, aki azonnal Mikasa megmentésére sietett. És az áldozatok: előbb az egyik férfi, aztán a másik. És a harmadik, akinek Mikasa döfött kést a szívébe. Mindent elmondott, az utolsó történetmorzsáig. Mindent.
– De ez veled jár – mormogta végül Levi. Eren torka kiszáradt erre a kijelentésre. Egymás szemébe néztek, és Levi folytatta: – Ha nem teszed meg, a nővéred… Egyikőtök sem maradt volna életben, vagy ha mégis, akkor sokkal rosszabb helyre kerültetek volna. Amiket viszont én tettem…
Eren belecsúszott az érintésébe. A hidegtől fázósan borzongott meg, és a szemét lehunyva találta meg az ajkával Levi száját. Érezte a pokróc alatt a férfi ujjait, amint végigsimítanak a hasfalán, s enyhén megrándult, mikor megcsippentették a mellbimbóját. Az érzés szokatlan volt, remegések hada szaladt végig a testén, a bőre libabőrös lett. Az ujjak finoman morzsolgatni kezdték a bimbóját, és ugyanabban a pillanatban Levi a nyakába csókolt.
Mire Eren feleszmélt, már Levi ölében ülve csókolóztak, s minden egyes új élményt reszketve és vakon élt át. Csók a szemhéján, csók az orra hegyén, az ajkán, a kulcscsontján, közben azok a kíváncsi, fürge ujjak hol a mellkasán zongoráztak, hol az alsónadrágja korcára tapadtak, óvatosan az anyag alá lopakodva, hogy lángra lobbantsák meztelen bőrét. Minden egyes érintés eleven volt és égető, minden egyes csók és cirógatás szikrákat pattogtatott végig Eren gerince mentén. A háta ívbe feszült, torkából mély nyögés tört fel. Érezte maga alatt a férfi keménységét, és tudatában volt a saját testének is, annak, hogy mennyire felizgult. Túl közel kerültek egymáshoz, ráadásul túl kevés ruhát viselt ahhoz, hogy megőrizze józanságát.
Levi keze lejjebb siklott a testén, megállapodott a combján, milliméterekre az alsónadrágja szárától. Elszakadtak egymás szájától, mohón nyeldekelték a levegőt, és közben egymás vádtól ködösült szemébe bámultak. Eren, bár nem láthatta a saját arcát, Levi-ét elnézve biztos volt benne, hogy legalább annyira – ha nem jobban! – kipirult, mint a férfi, az ajka meg duzzadt lehetett az ezernyi csóktól és finom harapástól, amiket az elmúlt percekben váltottak. A nyaka sajgott ott, ahol a férfi kapzsin megszívta a bőrét, oda bizonyosan begyűjtött egy jókora lilás foltot, de nem zavarta. A legkevésbé sem érdekelte, hogy Mikasa vagy Armin szívrohamot kapnak-e majd, ha meglátják, ahogyan azt is tudta, hogy túl fogja tenni magát, ha Hanji és Isabel rászállnak. Még Reiner és Jean kommentjei is leperegnek majd róla. Átkozottul megérte, mert amikor Levi óvatosan a fogai közé csippentette, semmihez sem fogható érzés hatalmasodott el rajta. Remegni kezdett a teste, a csípője meg hullámozni, és valahogy minden túlontúl intenzívvé vált.
Eren – hallotta meg a nevét; Levi hangja rekedt suttogásként törte meg a köztük levő csendet. Eren ránézett, de nem mondott semmit. Levi az egyik kezét még mindig a combján nyugtatta, a másikkal a csípőjénél fogva tartotta őt az ölében. Eren még mindig nem emlékezett, mikor került át a székéből a férfi ölébe, hogy ő csúszott vagy a férfi húzta, ám ezzel sem törődött. Semmi sem számított, csak Levi.
Átvetette a lábát a férfin, és lovagló ülésben elhelyezkedett felette. A pokróc lehullott a válláról, ő maga pedig felszegte a fejét. Tágra nyílt a szeme, ahogyan Levi-é is, amikor finoman megmozdította a csípőjét. Leheletfinoman moccant előre, a kellemes bizsergés viszont azonnal jelentkezett. Levi erősebben markolta meg a csípőjénél fogva. Eren egy pillanatra azt hitte, hogy meg akarja állítani a mocorgását, aztán amikor zavarában kővé dermedt, a férfi meg a szabad kezével masszírozni kezdte a combját, gyengéden noszogatva a folytatásra, ráébredt tévedésére.
ErenSemmi baj.
A nyugtató szavak, a lágy cirógatások lassan érték el Eren tudatát. Semmi baj? Levi ezt suttogta a fülébe, miközben magához szorította, Eren viszont nem akarta ennyivel befejezni. Pattanásig feszítették a mézesmadzagot, Farlan meg szemlátomást elakadt valahol a ruhákkal, pedig annyira bizonygatta, hogy sietni fog. Titkokról hullottak le a leplek, az egymásba fektetett bizalmuk őszintének és megingathatatlannak látszott. Eren döntött, és csak remélni tudta, hogy egy olyan döntést hozott meg, amelyet kevésbé fog később megbánni.
Gyorsabban mozdult, a mutató- és a középső ujjával pedig Levi álla alá nyúlt, hogy csókra invitálja. Amikor ez megtörtént, a férfi belesóhajtott a csókjukba, és anélkül, hogy a tarkójára simította volna a kezét, mint azt oly’ gyakran megtette, áttolta a nyelvét a szájába, még jobban elmélyítve egymás feltérképezését. Combján pihentetett balja az alsónadrág alá kíváncsiskodott, Eren pedig elszakadt tőle, hogy még mélyebben, még artikulátlanabbul felnyögjön. Nem tudott uralkodni a testén, az érzésein, semmin sem. Szinte megveszett pusztán attól, hogy a férfi a karjaiban tartotta. Nem volt már az a tizenöt éves kamasz, aki a nadrágjába élvezett csupán attól, hogy megcsókolhatott valakit – akkor éppen Minát –, de Levi-jal valamiért úgy érezte, képes lenne annyitól is elmenni, hogy csak csókolóznak és kóstolgatják egymást. Így is addig feszítették, hogy biztos volt benne, nem fog tudni talpon maradni a remegő lábával, ha Farlan végül mégiscsak betoppan.
– Szabad – nyögte önkívületben, mire Levi szeme kipirult arcára villant. Halovány bólintás és tettek jelezték, hogy megértette a kimondatlan lehetőséget, Eren a térdénél találta az alsónadrágját, és egy kicsit meg kellett emelkednie ültében, hogy teljesen megszabadulhasson tőle.
Miután a pokrócra került és teljesen elfelejtődött, hogy valaha is létezett, Eren remegő ujjaival Levi nadrágjának gombjaihoz kapott. Annyira reszketett, hogy percek kellettek ahhoz, amíg egyesével kibújtatta az összest a gomblyukon. A szíve ezalatt olyan ütemben verdesett a mellkasában, ahogyan egy rémült madár a szárnyait csattogtatta; Eren biztos volt benne, a férfi is tisztán hallja az ijesztő dobogást.
– Kérlek… – nyöszörögte. – Kérlek… – De hogy mire kérte pontosan, azt maga sem tudta. Felnyüszített, mikor Levi elemelte a balját a combjáról, hogy inkább azzal fogja a csípőjét, az így szabaddá váló jobbjával meg az öléhez nyúlt, és kínzó-lassan a kezébe vette a farkát.
Az érintés, amire a legjobban vágyott, végre bekövetkezett. Eren hirtelen túlérzékenynek érezte magát. A zöldfülű gondolatok, amikben olyasmin rágódott, hogy túl kicsi, túl vékony vagy csak egyszerűen túl furcsa, vagy csak túl tapasztalatlan, távoztak, amint Levi vágytól szürkébe hajló szemébe nézett. A kékség csak nagyon halványan, ezernyi pettyként perdült táncra a gyér világításban, Eren azonban így is látta. Mindent látott, mindent érzékelt, mindent akart… és mindent megkapott. Többet is, mint amit az estétől remélt.
A hosszú ujjak lassan, ám határozottan simogatták körbe a makkját, mely síkos volt már az előnedvtől. Remegett a combja, ahogy maga közé szorította Levi-t; a fejét annyira hátrafeszítette, hogy beleroppant a nyaka. Nem bírta tovább állni a férfi tekintetét, muszáj volt szorosan lehunynia a szemét, úgy élveznie a könnyed, őrjítő érintéseket. Ha az arca eddig lángolt, mostanra… a felismerhetetlenségig rákvörösben pompázhatott.
Levi teljesen köré zárta az ujjait, majd egy óvatlan pillanatban, amikor már az őrültségig fokozta Erenben a vágyat, váratlanul megszorította a kezét. Erenből újabb mély nyögés szaladt ki, melyet sóhajtások követtek, s egy idő után minden összemosódott körülötte. Levi keze mozogni kezdett a merevedésén, egyre gyorsabban simogatta, hogy aztán hirtelen, amikor a gyönyör majdnem a tetőfokára hágott, eleressze. Eren szemhéja minden egyes alkalommal felpattant, száján meg vagy cifra káromkodás jutott a felszínre, vagy egy nagyon furcsa, nyikkanásszerű hang, amiért rögvest elszégyellte magát.
– H-ha abbahagyod… – találta meg végül a hangját. Kellő pánik vegyülhetett belé, mert Levi olyan hangot hallatott, ami akár kuncogásnak is beillhetett volna, közben pedig az ujjbegyével végigsimított Eren arcélén.
– Abbahagyni? – kérdezte szórakozottan. – Miért tennék ilyet?
– Mert egy seggfej vagy – vágta rá Eren a csípőjét előrelökve.
Levi felhúzta a szemöldökét, keze mozdulatlan maradt Eren farkán.
– Az lennék? Egy seggfej?
Az óvatos szorításra Eren felzihált.
– K-kérlek, f-folytasd! – könyörgött. – Megőrülök!
Levi engedelmeskedett. Vagyis elsőre nem. Eren szeme kerekre tágult, amikor a háta nekiütődött a szék támlájának, a fenekével meg nagyot huppant a kemény fán. Meg sem lepődött, hogy a mozdulat során a térde megbicsaklott; erőtlennek és túl forrónak érezte magát ahhoz, hogy bármilyen mozgásra is hajlandó legyen, a csípője is csak ösztönből tette, amit tett.
De nem is kellett megmozdulnia, legalábbis eleinte nem. Levi visszanyomta a székbe, amikor megkísérelt előrehajolni, ő maga pedig lassan, megfontoltan a térdére ereszkedett előtte. Eren szíve menten megállt egy örökkévalóságig tűnő pillanatra, amíg Levi a farkát tanulmányozta, hogy utána pillantása az arcára vándoroljon. Összeakadt a tekintetük, és Levi szája szegletébe mintha mosolyféleség kúszott volna. Eren a zsigereiben érzékelte az elégedettségét, utána viszont… Utána semmit a felfoghatatlan vágy miatt. Levi a kezébe vette, ahogyan az előbb is tette, de…
– Te jóságos ég! – nyüszítette Eren, és érezte, ahogy a farkán megrándulnak Levi puha ajkai. Ez egy mosoly volt. Egyértelműen mosoly. Egy elégedett, kibaszott mosoly, mialatt nyelvével megízlelte az előnedvtől síkos makkot és végigkövette az egyik bíborlila ér útját a teljes hosszon. Eren egészen beleszédült. – Ne hagyd abba… – nyöszörögte. – Csak… ne… hagyd… – Felzihált, a farkát mélyebbre tolva Levi szájában, Levi pedig ellazította a torkát. Bátorítóan simogatta Eren lábszárát, mozgásra ösztökélve őt, és amikor Eren először moccantotta előre a csípőjét, az eleven érzéstől mindketten felnyögtek. Levi hangja tompán csendült fel, a nyögés egyenesen Eren farkába hatolt.
Levi mozgatni kezdte a fejét, fel és le, fel és le, és közben tovább simogatta őt – igazából mindenhol, ahol csak érni tudta: a lábszárát, a combját, a heréit… mindenütt megérintette, mindenütt lángra lobbantotta a testét, folyékony masszává varázsolva őt. Egészen addig cirógatta, masszírozta, amíg Eren elméjéből az összes, valaha értelmes gondolat kiveszett, átadva a helyét az őrült vágynak és a közelgő gyönyör ígéretének.
Eren ujjai megtalálták az útjukat Levi szénszínű hajába, finoman húzták meg a fekete tincseket, miközben előrelökött a nedves forróságba. Fátyolos sóhajok törtek fel belőle, a remegése csillapíthatatlanná vált, és éppen meg akart szólalni, valamit, bármit mondani szeretett volna, Levi azonban ezt a pillanatot választotta arra, hogy még mélyebbre engedje a szájában.
Ez volt a tökéletes pozíció. Eren mozdult, nyögött és sóhajtott, szorosabban túrt Levi tincseibe, azzal a kezével, amelyikkel pedig nem a hajába markolt, hogy mozgassa a fejét, kétségbeesetten kapaszkodott a székbe. Az recsegő-ropogó, panaszkodó hangot hallatott, de nem érte el a célját, egyikük figyelmét sem tudta magára fordítani.
A gyönyör pontról pontra csúcsosodott ki Eren testében. Nem az érkezése volt váratlan, hanem az intenzitása. Semmiben sem hasonlított ahhoz az orgazmushoz, amit Eren a takaró alatt, az éjszaka csendjében élt meg, ráadásul úgy, hogy a fogát annyira mélyen kellett az alsóajkába marnia, hogy ne kiáltson fel és ne keltse fel a hangjával a barátait, hogy kiserkent a vére is. Ez még annál is elevenebb volt, annál is őrjítőbb. Hullámokban öntötte el, s mire elkezdődött, már úgy reszketett a combja, mint még soha sem. Felhördülve élvezett el, csillogó szeme egészen tágra nyílt.
Levi az arcát figyelte, amikor a torkát elöntötte a meleg, sós élvezet, és mindaddig nem engedte ki a szájából, amíg az utolsó cseppjét le nem nyelte.
Eren zihálva csúszott lejjebb a széken, amint az utolsó remegés is elhalt a testén. Furcsa, elakadó hang térítette magához, és amikor Levi-ra kapta a fejét, arra lett figyelmes, hogy a férfi a térdének nyomja a homlokát, miközben megremeg. Arccsontján a bőre égette Erent, és amikor a tincseinél fogva feljebb húzta a fejét, hogy megnézhesse magának az arcát, nem kellett sokat törnie magát, hogy mi történhetett. Levi kihúzta a kezét a saját combja közül, aztán levegőért kapkodva Eren lábához gördült, de úgy, hogy a hátával támaszkodjék neki. Eren satuba szorította őt, és tovább túrt a hajába, gyengéden masszírozva a fejbőrét.
– Ez… – mormolta zavartan. – Nagyon… – Inkább nem fejezte be. Jobbnak látta. – A végén csak letépted rólam az alsónadrágodat is, pedig azt mondtad, hogy nem fogod.
Levi erre felhorkant.
– Én úgy emlékszem, te könyörögtél, hogy tépjem le.
Eren elpirult.
– A lényeg, hogy megtetted.
Levi felsandított rá.
– Igen – mondta. – Végre egy döntés, amit nem bánok meg.
Mielőtt Eren válaszolhatott volna, megszólalt a szélcsengő. Arra sem maradt idejük, hogy a pokróc után nyúljanak, a szélcsengőt máris Farlan sikoltása követte, aztán ideges kiabálás (még mindig Farlan részéről), lelkes vihogás (Isabel?, ő vajon mikor kerülhetett ide?, tűnődött Eren), a végén pedig Levi határozott és dühös felcsattanása, hogy forduljanak már el. A pokróc Erenre került, Levi meg, aki csak odáig jutott, hogy kigombolja a nadrágját és valamennyire kiszabadítsa a farkát, sietve rántotta fel a cipzárját a gombok után.
– De hát te nekem azt mondtad, hogy teljesen elázott! – Isabel kivételesen teljesítette a parancsot, elfordult tőlük, amíg eltakarták magukat, és szemrehányóan bökte mellkason Farlant. – Pedig a vak is látja, hogy csak a játék része volt!
– Játék? – szörnyülködött Farlan. – Te mégis miről beszélsz?!
– Vannak, akik az extrém helyzetekre izgulnak – vonta meg a vállát Isabel. – Bátyus, mi nem ítélünk el, és persze téged sem, Eren – villantott egy ragyogó mosolyt a fiúra. – Amúgy hoztunk száraz ruhát… Bár… Most már tudjuk, hogy mindez csak egy jó ürügy volt, de azért nem kéne megbetegedned. Te vagy az, aki megszínesíti a Szabadság Szárnyai szürke hétköznapjait.
Isabel… – Levi hangja hirtelen túl nyugodttá vált.
A vihar előtti csend – gondolta Eren, majd alig rángatta magára a Farlantól átvett nadrágot, amikor Levi ismét megszólalt:
– Kifelé! Takarodjatok ki innen!
Isabel behúzta a nyakát, Farlan pedig a karja után kapott.
– Azonnal megyünk! Bocsánat a zavarásért, majd… Később majd beszélünk…
– De hát…
– Isabel, indulunk! – Kinyílt a bejárati ajtó, átlépték a küszöböt. – Te jóságos ég, ezt is megéltük… – nyögte Farlan. – Levi-t is rajtakapni valakivel… ráadásul nem is akárkivel… te jó ég, Isabel, te mégis mit művelsz?
– Csak gyorsan leadtam a drótot Hanjinak. Azt mondta, mindenről tudni akar.
– Te megírtad neki, hogy…
– Természetesen – hallatszott még a lány értetlen válasza. – Mégis miért ne tenném? A mindenbe minden beletartozik. – Aztán becsukódott a bejárati ajtó, Levi és Eren pedig egyszerre néztek egymásra.
– Nincs véletlenül egy lakásod? – szaladt ki a fiú száján az első gondolata, mielőtt megállíthatta volna magát.
– Nincs. Ezzel a két idiótával lakom együtt.
– Szuper – nyugtázta Eren. – Mert én is… – Hallgatott néhány másodpercig, mérlegelte, hogy mondja-e vagy sem, végül mégiscsak hozzátette:
– Akkor mi leszünk a szabadég alatt szexelő páros.
Levi szeme elkerekedett.
– Vagy csak használjuk a kulcsot, kölyök – mondta végül hitetlenül.
Eren fáradtan rábólintott, a jóleső kielégültséggel egyszerre érkezett az álmosság is.
– Az is egy megoldás.
– A lehető legjobb megoldás – felelte Levi szárazon.
Mindkettőjük telefonja egyszerre szólalt meg. Levi volt az első, aki reagált, kihúzta a nadrágja zsebéből, majd egyetlen egy pillantást vetett a képernyőre, utána undorodva dobta félre a készüléket.
– A szaros pápaszem – magyarázta, mire Eren bólintott. Az ő telefonja egymás után háromszor csipogott, ami semmi jót nem sugallt.
Az első üzenet Hanjitól érkezett:
Egy teázóban szexelni! Szép volt, Eren! Tudtam, hogy te vagy a tökéletes választás Lee-Lee számára. Holnap mindent el kell ám mesélned! ;)
A második Armintól:
Hanji most írta, mi történt. Ugye nem fáztál meg?
Tipikus Armin – gondolta Eren. – Legalább ő sosem fog rákérdezni, hogy milyen volt… Pedig tudnék mesélni.
A harmadik, egyben utolsó üzenet feladója nem más volt, mint Mikasa. Eren torka elszorult, ahogy visszaemlékezett, hogyan hagyta ott a lányt, mikor az valami halaszthatatlan dolgot szeretett volna vele megtárgyalni. Kissé félve nyitotta meg, és magán érezte Levi pillantását, miközben szemével végigfutotta a lány üzenetét.
Mikasa nem pötyögött hosszú sorokat, mindössze két mondatot ír, de ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy Eren végleg összezavarodjon. Vajon mi történhetett? Mit akarhatott korábban? Ha nincs köze Jeanhoz és Levi-hoz… és Thomashoz sem… Akkor vajon mi lehet az?
Felsóhajtott.
Az üzenetben csak ennyi állt:
Eren, beszélnünk kell.
Várlak.

Készült: 2017. 07. 31. – 08. 06.

Megjegyzés: folyt. köv. a közeljövőben ;)

2 megjegyzés:

  1. Kedves Dettanetta,

    Huh, hát először is meg szeretném jegyezni, hogy nagyszerű lett ez a kis szösszeneted!

    Minden benne volt, aminek benne kell, a szereplők is (sok más történettel ellentétben) végre olyanok maradtak, amilyenek az alap történetben is, külön pirospont a felnőtt Erenért, imádtam! Levi pedig.. hát fú.. normális, ha nem találok szavakat rá? :D

    Külön nagyon tetszett, hogy a mellékszereplők sem mellékszereplők, fontos szerepük van és figyelsz is rájuk, hogy mikor és hol kerüljenek elő.

    Nem utolsó sorban pedig szeretném megemlíteni, hogy nagyon szépen fogalmazol! :)

    Köszönöm szépen az élményt, biztosan elolvasom még pár(millió)szor :P

    Egy elégedett olvasód :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon örülök, hogy tetszett, kicsit aggódtam, hogy nem sikerül elkapnom a karaktereket, főleg, hogy mindent modern korba helyeztem.

      Erent először nem akartam "megöregíteni", de a modern világban valahogy jobban illett hozzá, hogy már egyetemre jár és nem középiskolába. Úgy tűnik, jó megoldás volt. Ami Levit illeti, az ő esetében nehéz szavakat találni (és egyáltalán levegőt venni), ő maga a tökéletesség. :D (Pont ezért is félek, hogy el tudom-e találni.)

      A mellékszereplők még érkezni fognak, túl megszerettem ezt a szösszenetcsokrot, szeretnék még írni hozzá egy-két novellát. :)

      Nagyon köszönöm, hogy írtál!

      Detti ^^

      Törlés