Levi x Eren – Szabadság Szárnyai – 5. felvonás

Sziasztok! ^^

Több időbe telt, mint ahogy azt szerettem volna, de meghoztam végre a Szabadság Szárnyai szösszenetcsokrom ötödik felvonását.

Szorosan kapcsolódik a negyedik felvonáshoz: megtudjuk, kibe szerelmes Mikasa valamint Armin, a végén pedig Eren ismét a Szabadság Szárnyaiban köt ki, ezúttal azonban egy váratlan látogató is érkezik… avagy figyelem, manga spoiler, érkezik Kenny! ^^

Szabadság Szárnyai

5. felvonás

Eren a konyhában talált rá Mikasára. A lány nem kapcsolt villanyt, hanem inkább a sötétben ült. Lábát felhúzta, a térdén könyökölt; vajszínű hálóinge fölött szürkésfekete köntöst viselt. A telefonja az asztalon pihent, képernyője fel-felvillant, valahányszor üzenete érkezett. Eren messziből látta, hogy nem is egyet kapott már, de csak annyira érdekelte, hogy egy pillantást vetett rá. Egyikre sem válaszolt, még egy sort sem. Eren egyből tudta, hogy azért, mert arra várt, hogy ő megérkezzen.

– Megjöttem – köszönt be halkan, miután lehúzta a cipőjét. Nem cserélte papucsra, zokniban közelítette meg a lányt, aki a megszólításra lassan felemelte a fejét. Szürke szeme furcsán fénylett, és mintha a szempilláján elárvult könnycseppek csillantak volna meg. Eren nem volt benne biztos, hogy jól látta, ezért úgy döntött, figyelmen kívül hagyja. Mikasa nem szeretett gyenge lenni, ő pedig nem akarta emlékeztetni rá, hogy neki is van egy kevésbé bátor oldala. – Azt hittem, már alszol – mondta, miközben helyet foglalt vele szemben. Mikasa összébb húzta magán a köntösét, majd ráemelte a pillantását.

– Egy szemhunyásnyit sem aludtam – közölte. – Eren, ezt most már végképp nem halogathatjuk tovább, ugye tudod?

Eren nyelt egyet. Nem válaszolt.

Lehetséges lenne, hogy Mikasa…?

Elűzte a gondolatot.

– Régóta szerettem volna veled erről beszélgetni – folytatta a lány –, csak nem tudtam, hogyan kezdjek bele… Féltem, hogyan fogsz reagálni. Mindketten tudjuk, mennyire forrófejű vagy – tette hozzá a fejét ingatva. Eren tiltakozásra nyitotta a száját, aztán mégis hallgatott. Elég volt egy pillantás Mikasától, hogy belássa, a lány csak az igazat mondta. – Én… Még most sem tudom, hogy vezessem fel. Egészen eddig vártam rád, erre meg… – Lesütötte a szemét, arcába mintha halvány pír kúszott volna. Eren már semmit sem értett. – Nem vagyok szerelmes Thomas Wagnerbe, Eren. Sem Jeanba. Jean nagyon rendes fiú – ismerte el –, de nem tudok úgy gondolni rá, azóta meg különösen nem, hogy tudom, van valaki, aki nagyon szereti őt, csak inkább a színvallás helyett a titkolózás mellett döntött.

– Valaki szerelmes Jeanba?! – szakította félbe a lányt hüledezve Eren. – Te jóságos ég, mégis ki az az elvetemült, ha nem te vagy az? – hajolt előre. Még a lélegzete is elakadt, ahogy végiggondolta a hallottakat. Valaki szerelmes volt Jeanba, és ahelyett, hogy elmondta volna neki, mély hallgatásba burkolózott. – Vajon ki lehet az? – gondolkodott tovább félhangosan. – Borzasztó ízlése lehet az illetőnek.

– Borzasztó ízlése lehet, de mégis rám gondoltál? – ráncolta a homlokát Mikasa.

– Te a brokkolit is megeszed – vonta meg a vállát Eren –, pedig az is eléggé undorító. Nehogy azt hidd, hogy jó ízlésre vall.

Mikasa a szemét forgatta. 

– Túl válogatós vagy, az a te hibád.

Eren felhorkant.

– Maradjunk a témánál – terelte vissza a szót Jeanra. – Még mindig nem tudom, ki az, aki ennyire szerencsétlen.

– És tőlem nem is fogod megtudni – jelentette ki Mikasa. – Nem árulom el.

– Krista nem lehet, mert köztudott, hogy Ymirrel…

– Eren, nagyon kérlek, ne találgass! Nem fogom elárulni.

Eren mintha meg sem hallotta volna.

– Sasha? – tippelt. – Bevallom, én mindig is azt hittem, hogy ő meg Connie… De mi van, ha tévedtem? Mint kiderült, az utóbbi időben nagyon sokat tévedtem.

– Jaj, Eren! – sóhajtotta a lány. – Néha annyira idióta vagy!

– Ezen most meg kéne sértődnöm, de túlzottan érdekel, ki lehet az. Te jó ég – kerekedett el hirtelen a szeme. – Kérlek, mondd, hogy nem Annie az! Azt nem élném túl! Jean annyira röhejesen festene Annie mellett! Annie mellé valaki olyan illik, aki… – Elharapta a gondolatot, és elkapta a tekintetét Mikasáról. A lány arca egyértelműen kipirosodott, pedig sosem látszott még meg rajta, ha zavarba jött valamitől, sőt… ahelyett, hogy őt fürkészte volna, ez alkalommal inkább az asztalterítőnek tulajdonított komoly figyelmet. Eren is a mintát kezdte nézni, és amikor szöget ütött a fejében valami, amit még a nevén sem mert nevezni, döbbenten szorította a szájára a kezét, hogy elfojtsa kiáltását. – Hallgatlak – mondta. – Én… Jobb, ha hagyom, hogy te beszélj.

– Nem vagyok szerelmes Thomas Wagnerbe – ismételte meg Mikasa, hangjából enyhe ingerültség csendült ki. – Sem Jeanba, sem Connie-ba, sem a többi fiúba. – Mély levegőt vett, és az asztal peremébe markolva kapaszkodott meg. Remegett a keze, és úgy csillogott a szeme, akár egy sötét drágakőé. – Eren – szólította meg. – Beléd sem vagyok szerelmes.

Összekapcsolódott a pillantásuk, és Eren lassan bólintott.

– Most már biztosan tudom – súgta. – Csak azt hittem…

– Mind azt hittétek – vágott a szavába Mikasa. – De rosszul hittétek. Ha valaha is éreztem irántad valamit… Az elmúlt. Az nem szerelem volt, hanem… nagyon erős szeretet? Hála? Kötődés? – morfondírozott. – Nem szerelem, ebben biztos vagyok. Most már biztos vagyok, Eren, mert már tudom, milyen az, ha valakit szerelemmel szeretek.

Eren elmosolyodott.

– Mert szerelmes vagy Annie-ba. Ez volt az, ami nem várhatott, igaz?

Mikasa elpirult.

– Igen – vallotta be. – Kezdett minden kicsúszni az irányításom alól… Mindenki meggyanúsított, mindenki azt feltételezte rólam, hogy nem örülök a boldogságodnak azzal a törpével… mármint… Levi-jal. – A nevét azért csak vicsorogva ejtette ki. – Nem mondom, hogy kedvelem, mert akkor hazudnék, de… sokkal rosszabbat is kifoghattál volna magadnak. Ha ő kell neked, hát ő kell neked.

– Erre azután jöttél rá, hogy leellenőrizted szegény Thomasszal – szúrta közbe Eren. – Tehát tényleg utánunk settenkedtél az első randinkon! – borzadt el. – És mi mindent láttál?

– Mindent – rántotta meg a vállát Mikasa, Eren legnagyobb elszörnyedésére. – De ez a minden kellett ahhoz, hogy azt mondhassam, megbízom a törpében.

– Nem benne kell megbíznod, Mikasa… Hanem benned, a fogadott testvéredben.

– Eren, én csak…

– Tudom, hogy féltesz, tudom, hogy meg akarsz óvni minden bajtól, de már nem vagyok kisgyerek. Nem szorulok a védelmedre, meg tudok állni a magam lábán, képes vagyok harcolni és túlélni nélküled is. Ettől még nem leszel kevesebb a szememben. Ettől még ugyanúgy foglak szeretni, ahogyan te szeretsz engem, csak… hagynod kell, hogy kibontakozzak. Esélyt kell adnod nekem, hogy bebizonyíthassam az előbb mondottakat.

A lány felsóhajtott.

– Én most megadom neked ezt az esélyt, Eren – mondta, és finoman Eren kezébe csúsztatta a jobbját. Eren ujjai köré fonódtak, gyengéden megszorították. Egymás csillogó szemébe bámultak, s mindketten mosolyogtak.

– Tehát Annie – mondta aztán Eren hitetlenül. – Pont Annie.

– Annie… Magam sem tudom, hogyan, mikor, miért.

– Nem is kell az ilyeneket tudnod. – Eren úgy határozott, nem hajol át az asztalon. Felállt, s Mikasa automatikusan emelkedett fel ültéből, hogy a karjába vonhassa. Hogy ki ölelt át először kit, azt később egyikük sem tudta megállapítani. Annyi biztos volt, hogy Eren olyan erősen szorította magához, mint még soha sem, és Mikasa is úgy bújt oda hozzá, mint még soha.

A konyha sötétjében, a fel-felvillanó telefon társaságában ölelkeztek, és mintha parketta reccsenése hallatszott volna valahol a közelükben. Nem szakadtak el egymástól, de nem lepődtek meg, amikor kisvártatva Armin lesett be álmosan a helyiségbe. Pizsamát, mamuszt és köntöst viselt, az orrára meg szemüveget biggyesztett, hogy jobban lásson. Ritkán hordta, pedig Eren többször is megdicsérte, hogy jól áll neki.

– Elmondtad neki? – kérdezte, miután felmérte a helyzetet. Mikasa hümmögött, kezével meg hívogatóan intett. Armin tétovázott, de amikor Eren is úgy helyezkedjen, hogy ő is odaférjen, beszaladt az ölelésükbe.

– Végre vége a titkolózásnak! – sóhajtotta. 

– Vége lenne? – ingatta a fejét Mikasa, amint kibontakozott az ölelésből. – Talán valakinek még mesélnie kellene.

Armin megigazította a szemüvegét, és leheletnyit elpirult. 

– Talán – ismerte el –, de nem hiszem, hogy most kellene megtennem.

Eren a fejéhez kapott.

– Te vagy az! – döbbent rá. – Te vagy az, aki Jeanba… Úristen!

– Talán mégis szorult beléd némi értelem – állapította meg Mikasa, mire Armin elvigyorodott. Szégyenlősen vonta meg a vállát, és kicsit félénken pislogott Erenre.

– Igen, én vagyok – mondta. – Talán érzek valamit Jean iránt.

– Talán? – horkantotta Mikasa. – Armin teljesen belebolondult!

– Én tényleg azt hittem, hogy csak egy jó poén volt, amikor női ruhába öltöztél Jean kedvéért… – emlékezett vissza Eren. Jean annyira készült, hogy elhívja Mikasát a végzősök báljára, hogy amikor megtudta, hogy a lány már igent mondott Thomas Wagnernek – Thomas volt az első, aki oda mert állni elé, biztosan csak ezért ment el vele –, kijelentette, hogy nem hajlandó elmenni a bálra. Hiába győzködte Marco és Krista egymást váltva, csatlakozott be az érvelésbe Sasha, Connie, Reiner valamint Bertolt (még Ymir is odaszúrt egy-egy kedves mondatot), Jean hajthatatlannak bizonyult egészen addig a pillanatig, amíg Armin be nem állított a bál napján egy egyszerű, fekete, ám határozottan női ruhában. Semmit sem bízott a véletlenre, még a hajszínéhez hasonló parókát is vásárolt és magas sarkú cipőt is húzott. Connie, aki Sashával beugrott Jeanhoz, hátha barátjuk az utolsó percekben meggondolja magát, eltátotta a száját, amikor meglátta. Valahogy senki sem merte megkérdezni Armintól, mikor vált ennyire profivá a magas sarkúkban való járásban, de egyszer sem botlott meg, még akkor sem, amikor a táncparkettre rángatta Jeant. – Ezek szerint – gondolta át Eren a történteket – semmi sem volt véletlen. Te már akkor is…

– Igen – mosolyodott el halványan a szőke fiú. – Akkor is és most is.

– De hát te adod neki a tanácsokat, hogy… – Eren elhallgatott, és zavartan sandított Mikasára.

– Hogy hogyan hódítson meg engem? – kuncogott fel a lány. – Tudok róla, ne aggódj emiatt.

– Mindenről beszámoltam Mikasának – magyarázta Armin –, de ne gondold azt, hogy… hasztalan tanácsokat adtam Jeannak… Én… Csak azt szeretném, hogy boldog legyen – bökte ki. – Ha a boldogságot nem mellettem találja meg, hanem valaki más mellett, akkor bele kell törődnöm. Sosem kényszeríteném rá magamat, pláne hogy ez annyira esélytelennek tűnik. Világéletében Mikasába volt szerelmes, és valaha is a szerelemre terelődött a beszélgetésünk, csak lányokról beszélt.

– Az még nem jelent semmit! – legyintett Eren. – Tudod jól, hogy jártam Minával.

– De azt is tudom, hogy megnéztél magadnak másokat is, nemcsak Minát.

– Ez nem igaz!

– Dehogynem – vágta rá Mikasa és Armin egyszerre.

Eren felsóhajtott, megadóan emelte fel a kezét.

– Én akkor is elmondanám neki. Bár amekkora seggfej, meg sem érdemel téged.

Armin felkuncogott.

– Kedves tőled, de még átgondolom – ígérte egy halvány mosollyal a szája szegletében. Eren széttárta a karját, és még egyszer az ölelésébe húzta a barátait.

– Akkor nincs több titok? – kérdezte. – Mindenki elmondott mindent?

– Lenne még valami – húzódott el Mikasa. – Tulajdonképpen ez az, ami miatt nem várhattam tovább a vallomással.

– Igazán? Mégis mi lenne az?

– Annie-ról van szó… Ő… Ösztöndíjat kapott – mondta halkan –, és nagyon úgy néz ki, hogy bekerülhet a Katonai Rendőrség elit osztagába. De ha elfogadja, márpedig megparancsoltam neki, hogy fogadja el, akkor az azt jelenti, hogy nem ingázhat órákat minden egyes nap. Ugye, Eren, érted, mire szeretnék kilyukadni? – pillantott óvatosan a fiúra, Eren azonban mosolygott.

– Hogy kénytelenek leszünk új lakótársat keresni?

Mikasa beharapta az alsó ajkát.

– Valami olyasmi – bólintott. – Szeretnék vele tartani. Ha nem bánjátok…

Eren erre felsóhajtott.

– Mióta is titkolózik előttem? – fordult Arminhoz.

– Egy jó ideje – csóválta meg a fejét. – Én győzködtem, hogy valljon színt, de tudjuk, mennyire forrófejű vagy, féltünk, hogy…

– Ó, te jó ég, ennyire szörnyű lennék? – horkant fel Eren. Mikasa és Armin összenéztek.

– Muszáj megválaszolnunk a kérdésedet? – kérdezte végül a fiú. Eren a szemét forgatta.

– Nem, így is értettem – sértődött meg. – Tehát szörnyű vagyok. Olyasvalaki, akinek nem lehet csak úgy elmondani akármit…

– Hát… Ezt te mondtad, nem mi – vigyorgott rá Armin. – Tegyél róla, hogy ezentúl mindent elmondhassunk neked! Kezdetnek beszámolhatnál róla, mi vitt rá, hogy te meg Levi a teázóban essetek egymásnak!

– De azt én nem szeretném végighallgatni – jegyezte meg Mikasa sietősen. – Vizuális típus vagyok, a végén még felfordulna a gyomrom.

Eren és Armin nevettek.

– Örülök, hogy rendeztük a félreértést, srácok.

– Igen – bólintott Mikasa. Végre rendesen megnézte az érkező üzeneteit, majd homlokráncolva nézett fel. – Ha már tényleg nincs több titok – kezdte óvatosan –, akkor Annie délelőtt beugrana.

– Maradjon ebédre is – intett Eren jókedvűen.

– Hogy őt is mirelit pizzával vagy gyorséttermi kajával mérgezzük?

– Kivételesen főzhetünk is – vonta meg a vállát. – Nyugi, Armin, megcsinálom én – tette hozzá gyorsan, amikor észrevette, hogy barátja összehúzza a szemöldökét.

– Minden egyes alkalommal meglepsz valamivel – dőlt hátra a fiú. Megvillant a szeme, ajkára pedig finom mosoly szökött fel. – Tehát Mikasa nem hazudott, amikor azt mondta, tudsz főzni. Amióta ismerlek, egyszer sem varázsoltál a konyhában, úgyhogy mit ne mondjak, vannak kétségeim.

– Nem vagyok egy konyhatündér, de biztosíthatlak, egyikőtök sem fog ételmérgezést kapni… Annie különösen nem, ne aggódjatok.

– Ha viszont Annie átjön, akkor jöjjön Levi is – javasolta Armin. – Az úgy igazságos Mikasával szemben.

A lány erre felnyögött.

– Inkább kínzás – javította ki –, de jöjjön, ha jönni akar – tette hozzá nagylelkűen. – Egy ebédet kibírok.

– Csak Jeant ne hívja ide senki! – rémüldözött Armin. – Nem most kell összeboronálni minket… Sőt egyáltalán nem kell minket összeboronálni, oké? Ezt elsősorban neked mondom, Eren, mert ha akarsz, te is tudsz ám szervezkedni, és az ötleteid általában kész katasztrófák. Igen, jól hallottad, kész katasztrófák, kivétel nélkül. Remélem, legalább a főztöd jobb lesz.

Eren bólintott, majd elvigyorodott.

– Hidd el, Armin – húzta ki magát büszkén –, jobb lesz.

Valóban jobb volt, és ezzel nemcsak Armint lepte meg, hanem Levit és Annie-t is; mindketten elismerően néztek a tányérjukra, Eren pedig elégedetten vigyorgott, miközben szedett magának is egy keveset az ételből.

– Azért ne legyél ennyire elszállva magadtól, Jaeger – dőlt hátra Annie. – Nem rossz, de nem te nyered a következő főzőversenyt, az is biztos.

– Hát hogyne, Annie.

Amíg ők egymással csipkelődtek, Eren legnagyobb meglepetésére Levi Mikasa felé fordult, és mindenféle rosszindulat nélkül halk beszélgetést kezdeményezett. Finoman fogalmazott, Eren azonban nem tudott lopva nem feléjük sandítani, amikor meghallotta, hogy Levi Mikasa családja felől kérdezősködött. Fojtott kérdések és válaszok hangzottak el, Mikasa legalább annyira meghökkent, mint Eren.

– Csak ennyit tudok – mondta végül Mikasa bizonytalanul. – Utána Jaeger doktorék magukhoz vettek, a távoli rokonaim közül meg senki sem keresett. Lehet, azt sem tudták, hogy apáék meghaltak.

– Lehet – hagyta rá Levi mormogva. Eren néha igazán nem értette őt.

Miután megebédeltek, Mikasa és Annie eltűntek a lány szobájában, Armin pedig kelletlenül feltápászkodott, amikor megszólalt az ajtócsengő. A hangok alapján Jean állított be – hívatlanul, tényleg hívatlanul, még véletlenül sem kapott üzenetet –, Eren pedig vigyorogva várta meg, amíg Armin elég bátorságot gyűjtött, hogy behívja a házba; utána ő is és Levi is szedelőzködtek, mivel a férfi Isabelre bízta a teázót.

– Farlan a beszerzéssel foglalkozik – magyarázta –, és amikor meghívtál, nem akartam visszautasítani…

– Igazán mondhattad volna! Megbeszélhettünk volna egy másik alkalmat is… Nem ragaszkodtam volna a mai naphoz.

– Nem – felelte egyszerűen Levi. – Nem akartam lemondani.

– Oh.

Oh.

Eren érezte, hogy átforrósodott az arca. Felgyorsult a pulzusa, pedig már rég nem az a hormonoktól megkergült tinédzser volt, aki eldobta az agyát egy ilyen egyszerű megjegyzéstől. Nem csinálhatott magából egy komplett bolondot, pláne Levi előtt nem, aki sokkal érettebb volt nála (nemcsak a kor alapján).

Sietve bekiáltott Arminnak, hogy a Szabadság Szárnyaiba mennek Levijal, aztán zsebre vágta a lakáskulcsát. Lekapta a kabátját a fogasról, és gyorsan belebújt, hogy ne veszítsen az öltözködés miatt sok időt. A sáljával először majdnem megfojtotta magát, olyan gyorsan kötötte meg a nyaka körül; lazítania kellett a csomón, és amikor fél szemmel Levira sandított, nem lepődött meg, hogy a férfi szórakozott tekintetével találta szembe magát.

– Meg ne fulladj, kölyök, ennyire nem kell sietni.

– Isabel van a teázódban – emlékeztette Eren széles vigyorral az arcán. – Teljesen egyedül.

Levi szeme erre egy kicsit összeszűkült.

– Igazad van… – mormogta, miután végiggondolta. – A végén még felgyújtja.

Eren elnevette magát.

– Azért ennyire rosszat nem kell róla feltételezni! Biztos vagyok benne, hogy jól boldogul.

– Te még nem ismered őt úgy, mint én.

– Remélem, fogom… – Eren mindezt már csak magának motyogta, miközben elindult lefelé a lépcsőn, de alig tett meg egy lépcsőfokot, amikor észrevette, hogy a férfi nemcsak nem reagált a halk megjegyzésére, hanem nem is követte. – Öhm… Levi? – Fordult felé a homlokát ráncolta. – Minden rendben? – Ugye nem baj, hogy ezt mondtam az előbb?, akarta kérdezni, azonban nem maradt már rá lehetősége. A következő pillanatban arra eszmélt, hogy durva ujjak simulnak a hajába, és az az egy lépcsőfok pedig annyit segített, hogy a korábbi magasságkülönbségük szinte teljesen megszűnt.

Levi könnyedén csókolta meg, anélkül, hogy lábujjhegyre kellett volna emelkednie vagy lerántania a fejét. Eren szeme meglepetten nyílt tágra.

Oh. Oh. Oh.

Hirtelen minden csak ennyi lett. Az is régen történt meg vele, hogy egyetlen csók ilyen hatással legyen rá, hogy ennyire elfelejtsen gondolkozni – a saját nevére sem emlékezett. Már nem érezte a hideget, sőt inkább melege lett.

A varázslat túl rövid ideig tartott, Eren kábultan próbált a férfi szája után kapni, amikor levegőért kapkodva elhúzódtak egymástól. Levi szája szegletében önelégült mosoly bujkált, és kabátját a vállára vetve, úgy sétált el Eren mellett, mintha mi sem történt volna.

– Huh? H-hogy? M-mi?

– Isabel.

– Oh.

Isabel, tényleg!

Eren csak néhány másodperces késéssel, pipacsvörösen követte, miközben magában megállapította, hogy Mikasa nem tévedett, amikor azt mondta a férfira, hogy egy igazi rohadék. Udvariasság ide vagy oda, Levi értett hozzá, hogy az legyen.

Mégis ki sétálna csak úgy el egy ilyen csók után? – bosszankodott még akkor is, miután felzárkózott Levi mellé.

Amíg utaztak, Levi halkan mesélt, ráadásul anélkül, hogy Erennek kérdeznie kellett volna. Mintha elhatározta volna, hogy megossza az életének egy újabb szeletét Erennel, és a fiú nem is merte volna elrontani az újabb meghitt pillantott az ostoba kérdezősködéssel. Voltak idők, amikor a hallgatás sokkal többet jelentett a szavaknál. Ez is ilyen volt.

– Mindig is arra vágytam, hogy egy saját teázót nyissak. Ez sosem vált volna valóra, ha nem ismertem volna meg Erwint.

Eren mindeddig nem találkozott a híres Erwin Smithtel, aki átsegítette Levit azon a bizonyos nehéz időszakán, amiről nem szeretett beszélni, ám tudta, hogy előbb vagy utóbb meg fogja ismerni. Még jóformán alig találkozgattak egymással, semmi ok a sietségre. Levi kevés barátot tudott magának, abból a kevésből is – néhányukon kívül – majdnem mindenkit letagadott. Erwin Smitht nem, ő a kivételt képezte. Erwinre jó barátként gondolt és kimondottan tisztelte.

– Ő találta ezt a helyet, ő segített nekünk, hogy megnyithassam a Szabadság Szárnyait. Tulajdonképpen Petrát is ő szerezte – jegyezte meg, ahogy eszébe jutott az új, fiatal alkalmazottja, akit Eren is nagyon kedvelt. Petra mindig mosolygott, valahányszor a teázóba látogatott, és viszonylag hamar feltalálta magát. Farlan és Isabel is kedvelték, és a vendégek is mind pozitívan nyilatkoztak róla. – Hálás vagyok neki – mondta Levi lágyan.

Erent csak azért nem fogta el a féltékenység a rejtélyes, jótét lélek Erwin Smith miatt, mert már korábban, amikor tényleg csak a nevét hallotta és semmi többet nem tudott róla, megtörtént. Levi, amikor végre ráébredt, hogy mi a baja, határozottan ingatni kezdte a fejét. Gyorsan eloszlatta Eren aggodalmát, sőt mintha egy kicsit bosszantotta, amiért egyáltalán egy ilyen „ostobaság”, ahogyan fogalmazott, megfordult Eren fejében.

Erwin Smith sokáig egy Marie nevű nőbe volt szerelmes, aki végül, miután Erwin teljesen elköteleződött a munkája iránt, az egyik közös barátjukhoz, Nile Dokhoz ment feleségül. Erwin azóta sem tette túl magát rajta.

– Szegény Erwin!

– Azért ennyire nem kell sajnálni, magának köszönheti.

– Ez igaz – értett egy Eren. – A munkáját választotta a szerelem helyett.

– Nehéz döntés volt.

– Ezt senki sem vitatja, Levi.

Leszálltak a buszról, Eren pedig dideregve dörzsölte össze a kezét. Ennyit a korábbi, kellemes melegről; már bánta, amiért csak a sálját kapta magára, a kesztyűjét meg a komódon felejtette. A leheletét figyelte, mely tisztán látszódott a levegőben, s meglepetten nyikkant fel, amikor váratlanul kéz simult a derekára.

– Előbb meg akarsz fulladni, most meg halálra akarsz fagyni?

Levi közelebb húzta magához. Kicsit talán túl közel is, mint amennyi megengedett lett volna az utcán, de valahogy a Szabadság Szárnyai felé vezető út és a környéke mindig kihalt volt. Eren csodálkozott, hogy lehetett egyáltalán forgalmas a kis teázó, hiszen tényleg annyira eldugott volt, hogy a főútról csak a legszemfülesebbek vehették észre.

Köszönet érte, hogy te közéjük tartoztál, Marco, gondolt a barátjára, aki nélkül soha sem ismerhette volna meg Levit. Élete legjobb döntése volt, amikor belement abba, hogy Armin szülinapját ott ünnepeljék meg.

– Egyet megtanultam az életem során, Eren – mormolta a férfi –, mégpedig azt, hogy olyan döntést kell hozni, amit a legkevésbé fogsz majd megbánni. Nekem is voltak pillanatok az életemben, amikor döntenem kellett. Nem tudom, mi a helyes döntés, talán soha sem fogom megtudni. Én így döntök…

Eren bólintott, majd játékosan az oldalába könyökölt. Levi meglepetten nézett rá.

– Ki gondolta volna, hogy ennyire bölcs is tudsz lenni?

A meglepettséget enyhe bosszúság váltotta fel.

– Szeretnéd, hogy abbahagyjam a melegítésed?

– Felidegesítene a vacogásom.

– Túlélem.

– Hihetetlen vagy! A homlokráncolás is visszatért!

– Egy bosszantó kölyök miatt.

– De te szereted ezt a kölyköt, nem? – kérdezte Eren évődve, majd zavartan vörösödött el, ahogy rájött, mit mondott. – Öhm… Mindegy, nem fontos, hagyjuk. – Nemcsak Levit lepte meg a váratlan vallomásával, hanem saját magát is; erre egyikük sem számított, és mindketten zavarba jöttek.

– Eren…

– Nahát, megérkeztünk! – kiáltott fel. – Nézd, még áll a teázód!

– Még… – Levi homlokán a ránc még jobban elmélyült. – Eren… – szólt a fiú után, de az addigra már belépett a teázóba.

Csak semmi pánik! – nyugtatgatta magát. – Nem rontottál el semmit, csak kiszaladt a szádon… Türelmes vagy, várni fogsz… és majd később… – Te jóságos ég, a szíve még mindig úgy dörömbölt a mellkasában, mintha ki akart volna onnan ugrani. Szerencséje volt, hogy a hátát mutatta Levinak, így a férfi nem láthatta az arcát. Még a korábbinál is vörösebbnek érezte magát, és amikor Isabel felkapta a fejét a szélcsengőre, és észrevette őt, abban is biztos lett, hogy tényleg az is volt.

– Hűha! – füttyentett a lány. – Mégis mit műveltetek? Nagyon vörös vagy, Eren.

– Köszönöm az észrevételt…

Isabel nevetett, majd megpróbálkozott egy kacsintással.

– Mindent bele, srácok.

– Isabel, inkább jelentést kérek – forgatta meg a szemét Levi. – Minden rendben volt, amíg Erennel ebédeltünk?

– Igenis, uram – szalutált a lány. – Minden a lehető legjobban alakult, bátyó! Az előbb ment el az utolsó vendég is. Nem kell aggódnod, tökéletesen ura voltam a helyzetnek. Én vagyok a legkiválóbb kadét a világon.

– De kadét is maradsz, kölyök.

– Cöh.

Alig tudtak búcsút venni a lánytól. Eren a végén komolyan elgondolkodott rajta, hogy ki a veszélyesebb, Isabel vagy Hanji, mindketten ugyanis a rövid idő alatt többször próbára tették már a tűrőképességüket. Amikor végül kettesben maradtak, Eren a pult előtti székek egyikét foglalt el, könyökével pedig a pultra támaszkodott, úgy figyelte, amint Levi még tesz-vesz egy kicsit. Bár ketten voltak, a munka nem távozott Isabellel; Levi úgy fogalmazott, amit Isabel elrontott vagy kevésbé alaposan vitt véghez, azt helyre kell hoznia.

– Nem lehet, hogy túl magasok az elvárásaid?

– Megszoksz vagy megszöksz – vonta meg a vállát a férfi. – Nem magas elvárás ez, hanem igényesség kérdése.

Eren kuncogott.

– Biztos vagy benne, hogy nem kell segítség?

Levi meglepetten kapta felé a tekintetét. A meglepettség mellé elégedettség is társult, amiért Eren felajánlotta a segítségét. Ennek ellenére egy tagadhatatlan mosollyal a szája sarkában, évődve így kérdezett:

– Úgy gondolod, hogy képes lennél megfelelni az elvárásaimnak?

Most Erenre került a sor, hogy egy vállvonás kíséretében válaszoljon.

– Soha sem tudhatjuk meg, ha nem teszel próbára.

– Hát jó – bólintott Levi, egy rongyot nyújtva felé. – Segíthetsz az asztalok letakarításában. Isabel egészen tűrhető munkát végzett – hangsúlyozta –, ám távol állunk még a tökéletestől. – A tekintete elsötétedett, ahogy az asztalra sandított. – Azt hittem, az elmúlt évek során sikerült már megtanulnia, hogyan kell megfelelően takarítani.

Eren megint kuncogott.

– Ne aggódj, rám bízhatod.

– Majd meglátjuk.

Levi legnagyobb meglepetésére az asztalok teljesen megfeleltek az elvárásainak, sőt túlszárnyalták az Erenhez fűzött reményeket. Eren büszkén húzta ki magát – bár a dicséret az átlagember számára nem volt egyértelmű, megtanulta már, hogyan kell a sorok között olvasni –; hálát adott az égnek, amiért idővel hallgatott Armin üres fenyegetőzéseinek és beszállt a takarításba.

– Nem rossz.

Nem rossz – gondolta Eren –, azaz tökéletes, mi?

Vigyorgott, és amikor Levi a szájára hajolt, hogy lecsókolja az „ostoba vigyorát”, elégedetten sóhajtott.

– Hm, máskor is segíthetnék – vetette fel. – És kaphatnék utána jutalmat.

– Hát hogyne, kölyök. – Levi felhorkant. – Aztán vigyázz, a végén még az összes alkalmazottamat megjutalmazom.

Eren szeme erre összeszűkült. A féltékenység váratlanul és elsöprő erővel robbant fel benne, újabb okot adva Levinak az elégedettségre. Félrebillentette a fejét, majd nemet intett.

– Nem áll neked jól, ha viccelődsz – jelentette ki sértődötten. – Ne tedd.

– Féltékeny vagy, kölyök?

– Nem egyértelmű?

Levi ujjai gyengéden végigsiklottak az arcélén.

– Kézmosás, Jaeger – utasította, mikor Eren is hasonlóan akart cselekedni. – Van egy kis dolgom a raktárban, aztán mára bezárok. Oda megyünk, ahova szeretnél.

– Jól van. Türelmes típus vagyok.

Levi csak egy kételkedő szemöldökvonással felelt, majd mielőtt Eren felháborodva nekieshetett volna, hátat fordítva a raktárba vonult, hogy befejezze a munkáját. Eren ezalatt kezet mosott, aztán megigazította még a székeket, hogy tényleg minden tökéletes állapotú legyen, Levi magas igényeinek megfelelve. Utána még kétszer körbefordult a helyiségben, de már semmit sem látott, amin javítani kellett volna.

Az óra halk ketyegését hallgatva, miközben visszaült a pulthoz és unottan bámészkodott. Levi nem szólt ki, hogy mindjárt jön, Eren azonban biztos volt benne, hogy sietni fog. Jobb híján a telefonja babrálásával kezdte elütni az időt.

Armin két tucat felháborodott üzenetet küldött, amiért titokban meghívta Jeant, és amiért le is tagadta, hogy ő volt az, aztán megköszönte, mert összességében nagyszerűen telt a délutánjuk – azt leszámítva, hogy Jean szíve ismételten összetört, amikor megtudta, hogy Mikasát a legkevésbé sem érdeklik a férfiak. Jean persze nemcsak Armint, hanem őt boldogította néhány búskomor üzenettel, Eren azonban el sem olvasta őket. Biztos volt benne, hogy Armin majd kezelésbe veszi a barátjukat. Mikasának pötyögött egy gyors választ, hogy Levijal marad és jelentkezik, mielőtt elindul, utána pedig a közösségi oldalon lógott.

Vagy a percek teltek borzasztóan lassan, vagy Levi nem végzett a munkájával olyan hamar, mint amilyen hamar azt szerette volna. A közösségin sem történt semmi izgalmas: Sasha rekordot döntött a hamburgerevésben, de igazából minden héten megdöntötte valamelyik ételből a rekordját, Connie-ról pedig kiderült, hogy az est hátralevő részét a fürdőszobába zárkózva fogja tölteni, ugyanis ő volt az, aki csúfos vereséget szenvedett Sasha által.

Mi a tanulság? – kérdezte magában Eren a fejét csóválva. – Sose versenyezz Sashával. Garantált, hogy ő fog győzni.

Bertolt és Reiner egy Titánok nevet viselő eseményre voltak hivatalosak, amire Eren is kapott meghívót, meg mint kiderült, Ymir és Annie is, csak ők teljesen figyelmen kívül hagyták és egyáltalán nem jeleztek vissza. Ymir Kristával töltötte a napját, Marco pedig végre befejezte a legújabb kedvenc könyvének az olvasását. Eren kíváncsiságból csekkolta a tartalmát. A „Neked, két ezer évvel későbbre…” egy emberevő óriásokkal teli világot vázolt fel, ahol az emberiség előbb három, később pedig kettő fal mögé szorult.

– A végén még én is elolvasom… – mormolta. – Armin ki fog térni a hitéből.

– Nem rajongunk a könyvekért?

Az ismerős hang annyira hirtelen csendült fel a háta mögül, hogy majdnem kiejtette a kezéből a telefonját. Egyszerre kapott utána a hang gazdájával; a fekete kesztyűbe bújtatott ujjak meglepő erővel fonódtak a csuklója köré. Egész testében megrándult, és amikor felemelte a fejét, a szíve kihagyott egy dobbanást: a férfi, aki lehajolt, hogy segítsen, nem Levi volt, ezt már akkor tudta, amint meghallotta a hangját, de egyértelműen ismerős volt. Ugyanaz a kalapos férfi, aki akkor, a buszmegállóban, a szemerkélő esőben megszólította. Nemcsak Eren ismerte fel őt, hanem ő is Erent.

– Nahát-nahát – mondta. – Micsoda kellemes meglepetés.

Eren a kezére pillantott. Az első látásra gyengédre vélt szorítás egy cseppet sem volt gyengéd; a kalapos férfi vasmarokként szorította a jobbját, ujjai között a telefonjával. A telefon képernyője már rég elsötétült, Levi pedig a zárt ajtók mögött semmit sem hallatott. A félelem csak egy néhány másodpercig tartotta fogságban, hamar legyűrte: elrántotta a kezét, és ahogy felegyenesedett, a kalapos férfi is így tett, sőt mi több, elégedetten somolygott.

– Nahát. 

– Ismerem magát – szaladt ki a száján. – A buszmegállóból.

– Kitűnő memóriád van, fiatalember. – A férfi félrebillentette a fejét, elgondolkodva tanulmányozta. Éppolyan különösen viselkedett, mint azon a napon, amikor először találkoztak.

Eren a bejárati ajtó felé sandított, majd nagyot nyelt.

Szólnom kellene Levinak, gondolta.

– Sajnálom, uram, mára már zárva vagyunk – jelentette ki végül határozottan. – De holnap nagy örömmel fogadjuk a teázónkban.

– Nem látom az egyenruhádat vagy valamit, ami alapján azt mondhatnám, hogy itt dolgozol.

Eren zavarba jött.

Mit mondjak, ki vagyok? A tulajdonos barátja? Barát-barátja?

– Persze nem is kell látnom – mondta eközben a kalapos férfi –, hiszen nem itt dolgozol, hanem csak a tulajdonossal randevúzgatsz, nem igaz?

– T-tessék?! – Eren leesett állal nézett rá. – Ezt mégis…

– Honnan tudom? – A férfi elmosolyodott, megvillantva a fogát. – Természetesen onnan, hogy követtelek benneteket. Pontosabban azóta, amióta először találkoztunk. Álmomban sem gondoltam volna, hogy mire visszatérek, a Fiú végre talál magának valakit. Úgy tűnik, a dolgok ezúttal szerencsésen… vagy talán kevésbé szerencsésen alakultak számára.

– Mégis ki a franc maga? – suttogta Eren, ösztönösen hátrébb lépve. Ezzel hatalmat hibát követett: a háta a pultnak simult, a kalapos férfi pedig egyenesen fölé tornyosult, karjával elzárva előle a menekülés valamennyi útvonalát. Nemcsak a hangja volt ismerős, hanem a tekintete is. Ismerős, emlékeztető.

– Ki a franc maga? – kérdezte még egyszer, ám a válasz már nem a kalapostól érkezett. A raktárba vezető ajtó váratlanul kinyílt, Levinak pedig, bármit is akart éppen mondani Erennek, a torkán akadt a szó. Arcvonásai megkeményedtek, a keze meg egyből ökölbe szorult, amikor meglátta a férfit.

– Kenny. – Morgás tört fel belőle, megmagyarázhatatlan düh. Eren megint összerázkódott. Sosem hallott tőle még ilyen morgást, nem a szokásos ingerültsége vagy közömbössége szólt belőle, hanem valami egészen más: a múlt haragja. Összeszűkült a szeme, különösen akkor, amikor ráébredt, hogy ki az, akit Kennynek nevezett férfi a pultnak szegez. – Engedd el! – mordult rá. – Engedd el és takarodj innen!

Eren legnagyobb meglepetésére Kenny engedelmeskedett a parancsnak, legalábbis egy részének: elengedte őt, de legkevésbé sem állt szándékában, hogy távozzon. Karba fonta a kezét a mellkasa előtt, majd elnevette magát. Levijal ellentétben nagyszerűen szórakozott a kialakult helyzeten.

– Hát így kell fogadnod a nagybátyádat, kölyök?

– Nagybátyádat? – ismételte meg Eren döbbenten. Levi felé fordult, és csodálkozva kérdezett rá:

–  Ő a nagybátyád?

– Az anyám testvére – válaszolta Levi. – Anyám halála után… magához vett. – Eren lehetetlennek gondolta, hogy Levi képes rá, hogy még ennél is dühösebbnek tűnjön, de csakhamar kiderült, mekkorát tévedett. Kenny, aki ezek szerint valóban Levi nagybátyja volt, nemcsak nem kívánatos volt a Szabadság Szárnyaiban, hanem már a puszta jelenléte is gyűlöletet váltott ki a férfiból. – Kenny – vicsorogta –, tűnj innen, amíg még szépen mondom!

Kenny felrántotta a szemöldökét.

– Szépen? Eléggé felvágták a nyelvedet az utóbbi időkben – állapította meg enyhén bosszúsan. – Pedig miután visszatértem a városba és találkoztam a kölyökkel, azt hittem, meg tudott egy kicsit változtatni.

– Találkoztál Erennel? – Levi annyira nyugodt, simulékony hangon kérdezte, hogy Eren ösztönösen megborzongott; rejtett fenyegetés lapult a nyugodtság mögött, és a máskor könnyedén szürkének mondható íriszt most teljesen felette a rejtőzködő kékség. Levi szeme sötéten és haragosan fénylett, teste feszült volt, a száját pedig egyetlen keskeny vonallá préselte össze, miközben Kenny válaszát várta.

Kenny sötéten kuncogott. Erenre pillantott, és nyájasan így szólt:

– Hát nem elfelejtettem bemutatkozni? Pedig annyira jót beszélgettünk.

– Azt nem mondanám… – mormogta erre Eren, mire Levi felé kapta a tekintetét. Düh és aggodalom csillogott egyszerre a szemében, Erennek nyelnie kellett, mielőtt megszólalt. – A frászt kaptam tőle, mert nagyon furcsán viselkedett…

Levi erre Kennyre nézett.

– Hagyd őt békén és menj el!

– És kihagyjam a lehetőséget, hogy megismerjem az unokaöcsém választottját? – Kenny a fejét ingatta. – Sajnálom, azt nem tehetem. Különben is, oka van, amiért visszajöttem, Fiú.

– Akkor térj vissza valamikor máskor! – mordult rá Levi. – Jelenleg nem kívánatos személy vagy. – Mikor látta, hogy Kenny egy tapodtat sem mozdul, mély levegőt vett, hogy lecsillapítsa a haragját. – Én vagyok a tulajdonos – folytatta higgadtabban –, ha nem mész el magadtól, akkor hívom a rendőrséget.

– Hihetetlen, mennyire nem vagy ma vendégszerető kedvedben. – Kenny újabb fejcsóválással reagált, de legalább ez alkalommal már elindult a bejárati ajtó felé. – Hát jó – mondta, miközben az egyik keze a kilincsre simult. Baljával megemelte a kalapját, és jókedvűen megeresztett egy mosolyt. Nem Levinak szánta, hanem Erennek, amit a fiú éles levegővétellel, Levi pedig ingerült morgással vett tudomásul. – Még nem végeztünk, ugye tudod? Visszatérek, ha a kölyök már nincs itt… – Az ajtó csilingelés és nyikorgás kíséretében kinyílt, Kenny meg összevonta a szemöldökét egy pillanatra. – Mit is mondtál, hogy hívják? – kérdezte Levitól. – Eren?

– Takarodj innét, Kenny!

Kenny lassan elmosolyodott.

– Hát jó – suttogta, majd még egyszer, utoljára hosszan Erenre nézett, mielőtt távozott volna. Összekapcsolódott a tekintetük, és az övéjében volt valami kifejezetten nyugtalanító, valami olyasmi, ami alapján Erennek az az érzése támadt, hogy nem a buszmegállóban találkoztak legelőször. De ha nem ott, akkor mikor? És vajon mit akarhat Kenny tőle (és persze Levitól?) Bármennyire is szeretett volna hangosan rákérdezni, nem tette. Levi szorosan melléállt, az ujjaik pedig finoman egymáséba fonódtak. Eren elfordította a fejét, és a szemét lehunyva nyugalmat parancsolt a dübörgő szívverésének. Még elérte a fülét Kenny kuncogó hangja, utána az ajtó becsukódott a férfi mögött.

– Később találkozunk, Eren…

Készült: 2017. 08. 07. – 12. 17.