Jean x Mikasa – Egy nem is olyan szörnyű esküvő (novella)

Egy nem is olyan szörnyű esküvő

(Jean/Mikasa)

modern!AU

Megjegyzés: nem tartozik a Szabadság Szárnyai szösszenetcsokorhoz, de említés szintjén Levi/Eren, Armin/Annie valamint Sasha/Connie. Marco, Mina Carolina és a többiek élnek. Kicsit habos-babosra sikeredett, de én nagyon élveztem írni. ^^

– o –

Jean gyűlölte az esküvőket. Egyrészt azért, mert mindenki undorítóan boldog volt, másrészt azért, mert nem szeretett egyedül feszengeni a párok tömegében. Az egyetlen lány, akit elhívott volna magával, egy magas, sötét hajú férfival érkezett, aki, bár legalább tíz centivel alacsonyabb lehetett nála, ráadásul kellően mogorva arccal szemlélte a vidáman mulatókat, remekül illett mellé. A napra a koronát Connie Springer megjegyezése tette fel:

 – Öregem, ez nagyon ciki. – Connie állítólag a barátja volt, de Jean ilyenkor komolyan fontolóra vette, hogy annak nevezheti-e. A helyzeten kicsit sem javított, hogy Connie barátnője (vagy éppenséggel menyasszonya?, ugyanis Jean sosem tudta, éppen hányadán álltak egymással), Sasha Blouse felkuncogott, amikor meghallotta a kommentet. Jeant azonnal elfogta a harag.

 – Hé! – vicsorgott rájuk. – Fogjátok már be!

 – De hát ez nagyon jó – vihogta Sasha. Fodros, lila ruhát viselt, és valahonnan sikerült elcsennie egy burgonyát is, amiből jóízűen falatozott. Jean a fejét csóválta – hát mégsem véletlenül aggatták rá a Burgonyalány becenevet. – Mikasa mindig is értett hozzá, hogy kell elegánsan kosarat adni.

– Elegánsan?! Elegánsan?! – hüledezett Jean. – Ez neked elegáns?

– Beletiport a lelkivilágodba, mi, haver? – Connie és Sasha összevigyorogtak, sőt mi több: a fiú bátorítóan hátba veregette. – Na, ne búslakodj, hamarosan te is találsz magadnak valakit.

– Bizony. – Sasha is elmosolyodott. – Talán jobbat is, mint Mikasa.

Gyenge hazugság, gondolta Jean.

– Nála nincs jobb! – tiltakozott. – Ő a legtökéletesebb… a leggyönyörűbb… a leg… – Érezte, ahogy zavarában elvörösödött. Connie és Sasha előtt sosem szerette hangoztatni, mennyire szépnek találta Mikasát, főleg azt nem, hogy mennyire őrülten szerelmes belé, mert a barátai rendszerint elviccelték a komoly pillanatokat. Bezzeg Marco vagy Armin! Jean két másik barátja figyelmesen végighallgatta, utána pedig őszintén elmondta a véleményét! De persze könnyű volt úgy osztani az észt, ha már rád talált a boldogság: Marco három jól sikerült randevún volt túl az elmúlt másfél hétben – természetesen ugyanazzal a személlyel –, Armin pedig… Az ördögbe is, Armin esküvője miatt csípték ki magukat ennyire! – Hol van az ifjú pár? – kérdezte inkább hangosan, hogy más irányba terelje a beszélgetést; a cukkolásánál bármi jobb téma volt. – Egy ideje nem látom őket. Már le is léptek, hogy megtartsák a nászéjszakát?

– Elvesztek a gratulálok tömegében – intett a fejével Marco, aki éppen akkor csatlakozott hozzájuk. Nem egyedül érkezett, és Jean már ezen felhúzta magát.

Csak én vagyok az egyetlen szerencsétlen, aki nem tudott meggyőzni valakit, hogy jöjjön el vele erre a flancos esküvőre?!

Úgy tűnt, igen. Eren Jaeger oldalán egy csinos, fekete hajú lány feszített – Mina Carolina, mutatta be Eren udvariasan, amint sor került rá –, aki, bár már a húszas éveiben járt, hozzájuk hasonlóan, mint azt Sasha kiderítette, haját két copfba hordta. Amikor Jean odapillantott, éppen az ifjú párnak gratulált, és annyira édesen mosolygott, hogy Jean majdnem megmásította a korábbi véleményét Mikasáról. De csak majdnem. Azért ez a Mina Carolina Mikasa nyomába sem ért.

– Jaj – kapta fel a fejét Sasha izgatott hangjára. A tény, hogy Eren sem egyedül jelent meg, mindenki fantáziáját megmozgatta. Eddig semmit sem hallottak Mina Carolináról, Armin azonban úgy köszöntötte, mint aki már régóta ismerte, nem az esküvőn találkozott vele először. – Vajon ez a lány a barátnője?

– Erennek? – ráncolta a homlokát Connie.

– Mégis ki másnak, te ütődött! Persze, hogy Erennek!

– Hát… Nagyon úgy tűnik.

– Menjünk oda mi is! – indítványozta Sasha. – Gyere te is, Jean. Fogadjunk, hogy még csak annyit sem mondtál Arminnak, hogy sok boldogságot.

Jean erre elhúzta a száját.

– Nem tehetek róla – dörmögte –, egyszerűen frászt kapok a menyasszonytól. Vagyis… most már a feleségétől – javította ki magát –, ha már nem tudtuk megakadályozni az esküvőt.

– Hidd el, haver, nem vagy vele egyedül – borzongott meg Connie. – Olyan hideg a tekintete.

– Ha Arminnak ő kell, akkor ő kell – torkollta le őket Sasha. – A lányt Mikasa és Eren is leellenőrizték. Ha ők az áldásukat adják rá, akkor mi igazán nem problémázhatunk, nem gondoljátok?

– Hogy is hívják? – suttogta Connie. – Nem szeretném elrontani, a végén még a puszta tekintetével fog nyársra döfni. Valami Anne, igaz?

– Annie, Connie, Annie. – Sasha a szemét forgatta. – Annie Leonhart. Szégyen, hogy nem tudod megjegyezni az egyik legjobb barátod szerelmének a nevét!

– Nem tévedtem akkorát!

Mielőtt Sasha tiltakozhatott volna, Jean tekintete összeakadt Erenével. A fiú a magasba lendítette a karját, úgy kezdett el integetni nekik.

– Sasha, Connie, Jean – vigyorgott rájuk messziből. – Helló, srácok!

– Eren – üdvözölte Sasha mosolyogva. – Ki a csinos barátnőd?

– Komolyan, mintha nem tudná – nyögött fel Connie. Erent nem hozta zavarba.

– Srácok, bemutatom Minát.

– Mina Carolina – mosolygott a lány kedvesen. Túl csinos és túl visszafogott ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljon Erennel, gondolta egyből Jean rosszmájúan. – Eren csoporttársa vagyok az egyetemen. – Ez persze mindent megmagyarázott.

– Nahát! Annyira örülök, hogy megismerhetlek! – lelkendezett Sasha. – Mióta vagytok együtt? Ezek szerint az egyetemen ismerkedtetek meg? Miért nem hozott el még magával sehová?

– Öhm… – Sasha úgy letámadta szegény Mina Carolinát, hogy az csak kínosan feszengett. Jean legnagyobb meglepetésére Eren ezúttal elvörösödött. Mindketten hebegni-habogni kezdtek mindenféléről, és addig ügyeskedtek, míg a végén Sasha egyik kérdésére sem kellett válaszolniuk, mert Armin és Annie elléptek a két – Jean szerint kolosszális méretű – fiútól, akikről korábban kiderítették, hogy Annie barátai a szülővárosából, és most már minden figyelmüket Jeanéknak szentelték.

Annie menyasszonyi ruhája egyszerű volt, mindenféle habos-babos szörnyűségtől, fodortól, csillámtól mentes. Jean hálával a szemében mérte végig; borsózott a háta a túl giccses esküvőktől. A legrosszabb, amin részt kellett vennie, és majdnem elhányta magát, az Franz Kefka és Hannah Diamant (most már Hannah Kefka) esküvője volt, de tőlük már a középiskolában is tisztes távolságot tartott, mert lépten-nyomon egymást nyalták-falták vagy a folyosón, vagy a tanteremben.

Hála az égnek, hogy egy életre megszabadultam tőlük, sóhajtott fel megkönnyebbülten. Remélem, elfelejtenek meghívni a keresztelőre…

Szerencsére sem Annie, sem Armin nem akartak nagy felhajtást. Annie, aki szőke haját mindig feltűzte, most elegáns kontyba csavarta, egy-egy tincs azonban így is kiszabadult a szoros viseletből. Egyetlen virág került a tincsek közé, az is Krista jóvoltából, aki ragaszkodott hozzá, hogy Annie viselje.

– Csodálatos – dörmögte Jean, majd megveregette Armin vállát. – Gratulálok. Sok boldogságot.

– Jean… Köszönjük – mondta Armin meghatottan; Jean már várta, melyik pillanatban kezd el sírni, mint egy gyermek. Annie csupán egy kurta bólintással és egy halvány mosollyal felelt, ez utóbbi így is ijesztőre sikeredett. – Ne haragudj, amiért nem tudtunk hamarabb elszakadni, de Annie barátai is megérkeztek a határon túlról, ráadásul valamiért az az érzésem, hogy az apja nem kedvel… Mindegy is. – Armin kínjában halkan nevetgélt. – Aztán itt vagytok ti is… Ahhoz képest, hogy alig hívtunk meg néhány barátot, annyian vagyunk, hogy csak pislogok.

– Mindenki hozott magával valakit – sötétedett el Jean arca, ahogy észrevette Mikasát és a Törpét (mert magában már így nevezte el az ismeretlen férfit). Amikor Armin követte a pillantását és hatalmasat sóhajtott, elég bátorságot gyűjtött, hogy rákérdezzen: – Ő a barátja? Esetleg… – A legrosszabb verzió mindezidáig még csak az eszébe sem ötlött. – A vőlegénye?

– H-hogyan? – Armin nagy szemeket meresztett. – Öhm… Tulajdonképpen…

– Mindegy – rázta meg végül a fejét csüggedten. – Inkább nem akarom tudni.

– Látod, Jean – csapott a vállára Connie –, az a pasi minden, ami te nem lehetsz.

– Minden? – Jean erre felhorkant. Na, azért ez már mindennek a teteje! – Nem látjátok, mennyire törpe?

– Nem minden a magasság! – húzta ki magát Eren, akiről lerítt, hogy gőze sincs róla, mi volt éppen a téma, amikor becsatlakozott a beszélgetésükbe, és csak az utolsó kommentet hallotta, de azt is a szívére vette. Úgy felfújta magát, mint anno a középiskolában, amikor valaki megjegyzést tett a „szent küldetésére”. Jean igazán nem értette, miért viselte meg (a középiskolai logikusnak tűnt, na de ez…), Eren ugyanis éppen akkora volt, mint Mikasa, tehát a magasságára nem lehetett panasza. De persze Eren mindig is különcködött.

Érdekel is engem, hogy mi baja, rántotta meg a vállát. Hangosan nem reagált a felháborodásra. Ha megtette volna, megint ugyanoda lyukadtak volna ki, ahová legutóbb; akkor úgy összevesztek, hogy Ymir, Krista barátnője – a lány kérésére – egyszerűen kipenderítette őket a házból.

– Tudod, Jean… – Armin időközben nekilátott, hogy valamiféle magyarázatot adjon Mikasa rejtélyes udvarlójának ittlétére, Jean azonban csak fél füllel hallgatta. – Hé, Jean, figyelsz te rám? Éppen azt mondom, hogy Levi…

– Tehát így hívják? – szűkült össze a szeme. – Levi? Milyen… bosszantó.

– Mégis mi bajod a nevével?!

– Inkább neked mi a bajod, Jaeger? Úgy viselkedsz, mint egy nem normális, pedig semmi közöd hozzá!

Ha Mina Carolina nem kapaszkodott volna bele Eren karjába úgy, mintha az élete múlna rajta, a fiú már réges-rég Jean torkának ugrott volna.

Van, ami nem változik, csóválta meg a fejét Jean. De vajon miért védelmezi ennyire ezt az öreg törpét? Lehetséges, hogy ennyire összebarátkoztak? Nem, az nem lehet! Mikasa eddig még sosem randizott. Egy normális fogadott testvér… eltávolítja a potenciális udvarlókat a nővére közeléből, nem segít neki, hogy összejöjjön vele!

– Jaeger – kezdte –, ez a Levi…

– Nagyon rendes srácnak tűnik – vágott a szavába Connie. Sasha hevesen bólogatott.

– Ó, igen, nagyon rendesnek.

– Oh. – Eren egészen megnyugodott ettől. – Így gondoljátok?

– Igen – mosolygott Mina Carolina is. – Szeretném végre megismerni.

– Még te sem találkoztál vele? – csodálkozott Jean.

– Csak mi találkoztunk vele – mondta erre Armin, maga és Annie felé intve. Újdonsült felesége éppen Eren zakóját igazgatta, és közben valamilyen megjegyzést tehetett, mert a fiú zavarában elvörösödött.

– Akkor itt az ideje, hogy megismerkedjünk vele mi is.

Vagy nem, tette hozzá magában Jean. Nem tudom, jó ötlet-e. A végén még beégetem magam előttük… Megint. Ahhoz ugyanis túl jól értett, különösen akkor, ha az állítólagos barátai is segítettek.

– MIKASA! – Sasha meglengette a karját, és akkorát kurjantott, hogy Jeannak még a füle is csengeni kezdett tőle. – ITT VAGYUNK, ERRE GYERTEK! CSAK NEM HITTED, HOGY MEGÚSZOD AZ ESKÜVŐT ANÉLKÜL, HOGY KÖSZÖNTÉL VOLNA NEKÜNK?!

– Tudod, Sasha… – Jean hatalmasat sóhajtott, amikor Mikasa és Levi megindultak feléjük. – Ha csak egy fokkal halkabban üvöltöttél volna, akkor biztos nem hallják meg.

– Ugye? Szerintem is, ezért kiáltottam ekkorát.

Jean felnyögött.

– Ez most ugye csak egy rossz vicc? 

– Milyen vicc? – értetlenkedett a lány, de Jeannak már nem maradt ideje, hogy elmagyarázza, Mikasa és Levi ugyanis megérkeztek. Mikasa elbűvölően festett a sötétkék ruhájában; a megjelenésén az sem tudott rontani, hogy erre a kivételes alkalomra sem szabadult meg a nyaka köré tekert sáljától. Partnere – ez a Levi nevű alak – túl jól illett mellé a nyilvánvaló korkülönbség ellenére is, ráadásul… Jean szeme meglepetten elkerekedett. Mintha hasonlítottak is volna egymásra!

– Mi a…

– Vigyázz – hajolt a füléhez Connie vigyorogva –, a végén még elcsöppen a nyálad!

– Miért csöppenne el? – ráncolta a homlokát Eren. – A torta még messze van.

– Jaj, Eren! – Mina Carolina a szemét forgatta, miközben küldött egy mindentudó mosolyt Jeannak. Bár most találkoztak először, pillanatok alatt összerakta a képet. Jean nem tudta eldönteni, hogy ennek örüljön vagy inkább bosszankodjon.

– Most miért? Igazam van! A torta később jön.

– De ugye jönni fog? – kapott a lehetőségen Sasha páni félelemmel a hangjában. A ruhájához illő, sötétebb lila retiküljében Jean már meg sem lepődött, hogy zsebkendő vagy rúzs helyett burgonyákat gyömöszölt. Amint felmerült annak az esélye, hogy nem érkezik több étel, nagyot harapott belőle, és talán az egészet befalta volna, ha Armin nem sietett volna a megnyugtatással.

– Jönni fog, ne aggódj – biztosította. – Kicsit később, mert csak most fejeztük be a főfogást, de jönni fog. Nincs esküvő torta nélkül!

–  Akkor jó – nyugodott meg Sasha. Nem titkolta, mekkora kő esett le a szívéről, sőt mi több, a burgonyát is visszalökte a retiküljébe. Mikasa felé pördült, a könyökével pedig sikeresen állba vágta Jeant, aki ezen már végképp nem lepődött meg. Valamiért mindig ő jött ki pechesen az ilyen helyzetekből. – Szóval – mosolygott Sasha sejtelmesen –, Mikasa, örülök, hogy összefutottunk.

– Nehéz lett volna elkerülni – bólintott rá Mikasa. – Tudod, Sasha, ha egy fokkal…

– Ki a partnered? – vágott a szavába a lány mindenféle kertelés nélkül. – Sosem láttalak még! Sasha Blouse vagyok. – A kezét nyújtotta, ami első ránézésre ragacsosnak látszott, ahogy néha félredobta a kést és a villát, és úgy esett neki a falatozásnak. Ekkor egyszerre több dolog történt: Mikasa partnere, Levi rámeresztette a szemét, a száját pedig undorodóan elhúzta, Armin felkuncogott, Mikasa halványan elmosolyodott, Eren meg… Jean legnagyobb döbbentére Eren hangosan felnevetett.

– Levi – vetette oda a Törpe, mert Jean eldöntötte, hogy csak azért is így fogja hívni, ha őt mindig Lópofaként mutatták be a háta mögött. Ha Eren is ismerte, akkor biztos volt benne, hogy Törpe is így ismeri. – A kézfogást hagyjuk későbbre. Mondjuk azután, hogy alaposan megmostad.

– Tisztaságmániás – vágta rá Eren nevetve; még a könnye is kicsordult, annyira jól szórakozott.

A ritka pillanatok egyike, amikor Eren kedvel valamit vagy valakit, gondolta Jean.

Connie a fejét vakarta. Ő, mint mindig, azzal, hogy idiótaként viselkedett, olyan mederbe tudta terelni a beszélgetést, amivel megkönnyítette a feszengők helyzetét. Ezúttal éppen Jeanét, mégpedig azzal, hogy homlokráncolva Annie felé fordult, és így kérdezett:

– Te, Annie, akkor te most Annie Arlert vagy?

– Hihetetlen, hogy ilyen problémáid vannak – csóválta meg a fejét Armin. Levi a szemét forgatta, Mikasa és Mina Carolina elfojtottak egy mosolyt, Eren pedig a feltörő nevetését. Annie idegei kötélből voltak, miközben válaszolt:

– Igen, az vagyok.

– Hm. Szerintetek is jól hangzik, hogy Sasha Springer?

– Tökéletesen, Connie – előzte meg a többieket a válaszadásban Jean. – Haladjunk, különben napestig itt dekkolunk.

– De hát az terv! – vigyorodott el Eren. – Hajnalba nyúló mulatozás.

– Hát… ez igazán remek… – Jean kényszeredett mosollyal az arcán fordult Levi felé. – Jean vagyok – mutatkozott be, mert ha a többieken múlt volna, erre sosem került volna sor. – Jean Kirstein. – Levit azonban egy cseppet sem érdekelte. Felvonta a szemöldökét, és látszólag nem értette, miért kötötte az orrára Jean a nevét, ha egyszer nem kérdezte. Sőt az is lerítt róla, hogy a háta közepére kívánja ezt az egész flancos esküvőt, csak Mikasa elrángatta, hogy ne jöjjön egyedül.

Pedig velem is jöhetett volna, húzta el a száját erre a gondolatra Jean. Én elhívtam volna, ha egy szóval is említette volna, hogy nincs partnere!

Hangosan persze nem mondhatta ki ezeket a gondolatokat.

– Jean Kirstein – ismételte meg Levi a nevét elgondolkodva. Mikasára nézett, a lány viszont megrántotta a vállát. Nem kívánt magyarázkodni Jean kilétét illetően. Hát persze, hogy nem… Jean a fogát csikorgatta.

– Lópofa! – rikkantotta Eren és Connie kórusban, majd Eren folytatta:

– Emlékezned kell rá, hiszen annyit meséltem róla! 

– Oh. – Levi homlokán kisimult a ránc, ahogy eszébe juthatott neki Jean neve és a hozzákapcsolódó történet. Miért is lepődöm meg, hogy Lópofa kapcsán egyből beugrott neki, hogy ki vagyok. Jean hatalmasat sóhajtott, amikor meghallotta a folytatást: – Így már emlékszem.

Eren ezek után átvette a szót Mikasától, aki igazából egyik barátját sem mutatta be Levinak – „Egy újabb furcsaság a mai napra nézve…”, gondolta Jean –, és alig néhány perc elteltével Törpeuraság a társaság közepébe csöppent. Ezt végképp nem akarta, éppen ezért csak tőmondatokban válaszolt a felmerülő kérdésekre. Mina Carolina kedves kérdezgetésére kiderült, hogy tényleg sokkal idősebb Mikasánál – „Harminc fölött van! Harminc fölött!”, háborgott Jean –, és egy Szabadság Szárnyai nevezetű cégnek dolgozik egy bizonyos Erwin Smith irányítása alatt. Mikasával a nagybátyjának köszönhetően ismerkedett meg, akivel Jean ugyan még nem találkozott, de eldöntötte, hogy utálni fogja.

A helyzet fél órával később sem változott: Jean változatlanul magányosnak érezte magát, Connie és Sasha idétlenül vihorásztak, Eren lefoglalta Levit, Armin és Annie eltűntek, Mina Carolina pedig Marcóval társalgott. Ezalatt Mikasa…

Hova tűnt Mikasa?

Egy furcsa színű koktél társaságában találta, éppen gyanakodva szaglászta. Annak ellenére, hogy ezzel a Levijal érkezett, egy cseppet sem foglalkozott vele – igaz, valamiért Törpe is hasonló magatartást tanúsított. Ezt Jean sehova sem tudta tenni.

Nem kellene őrülten szerelmesnek lenniük?

Úgy tűnt, szerintük nem.

– Én a helyedben azt nem innám meg – szólította meg végül bátortalanul. – Elég hülyén néz ki, ízre sem lehet sokkal jobb.

Mikasa felé kapta a tekintetét, majd néhány pillanatnyi gondolkodás után igazat adhatott neki, mert letette a poharat.

– Egyedül érkeztél?

– Látsz velem valakit? – Jean megrántotta a vállát. – Egyedül jöttem. – Mikasa hümmögve bólintott. – De ahogy látom – folytatta Jean –, te nem. Rendes pasas ez a Levi, csak egy kicsit öreg.

Mikasa erre megemelte a szemöldökét.

– Először engem is zavart a korkülönbség – ismerte el szokatlan hangon –, de aztán megbékéltem vele. Ha tényleg szeretik egymást, akkor nem avatkozom bele.

– Pontosan – értett egyet Jean, majd meglepetten kerekedett el a szeme, ahogy megértette, mi hangzott el. – Ha tényleg szeretik egymást? – ismételte meg. – Hogy érted, hogy tényleg szeretik egymást? Kik? Úgy érted, hogy ti szeretitek egymást, nem? Mármint… – Jean esetlen mozdulatot tett a kezével. – A t-te pasid, nem?

Mikasa szeme kitágult, a borzalom az arcára volt írva.

– Várj egy percet! Te azt hiszed, hogy az a törpe meg én…

Jean eltátotta a száját.

Törpe?

– Öhm… Igen?

Mikasa nyelt egyet. Nem válaszolt, de az egyértelmű borzalom, amihez most már a hitetlenkedés is társult, nem tűnt el az arcáról.

Ez vajon azt jelenti, hogy…

Mikasa, még mindig tágra nyílt szemmel, a fejét rázta.

– Nem jártok? – Jean remélte, hogy a hangját csak ő hallotta annyira reménykedőnek; Mikasa jelenlétében sosem tudott közömbösen viselkedni. – Nem azért hoztad el az esküvőre, mert ő a barátod?

– Levi a rokonom. A távoli unokatestvérem – pontosított –, aki nem mellesleg Erennel jár, nem pedig velem. Hála az égnek.

– AZ A TÖRPE A ROKONOD?!

Azon az információn már fenn sem akadt, hogy a pasas Erennel járt – Eren mindig szeretett különcködni –, azon viszont jobban, hogy egészen eddig abban a tudomásban volt, hogy esélye sincs Mikasánál. Persze ez még így sem jelentette azt, hogy lenne esélye, Mikasa sosem pillantott még rá úgy, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy többet akarna tőle barátságnál. Most is inkább tűnt döbbentnek.

– Igen! Te komolyan azt hitted…

– Mind azt hittük! – kiáltott vissza Jean zaklatottan. – Mindenki! Connie, Sasha, Marco!

– Nagyon sajnálom. – Mikasa finoman vállat vont. – Nem akartalak megtéveszteni benneteket, de Eren mindenképpen Levijal szeretett volna jönni, csak aggódott rajta, hogy mit fognak szólnak az emberek. Mármint azok, akik még nem tudtak róluk. Például Annie családtagjai és barátai.

Hirtelen teljesen összeállt a kép.

– És akkor ezért megkérte a csoporttársát, Mina Carolinát, hogy jöjjön el vele – mondta Jean csüggedten –, Levi meg gálánsan felajánlotta, hogy elkísér téged, így mindketten jól jártok. Jól sejtem?

– Pontosan – biccentett Mikasa. – Senki sem hívott el és nem akartam egyedül jönni.

Jean néha nagyon bánta, hogy nem tudott csomót kötni a nyelvére. A szavak azelőtt buggyantak ki a száján, hogy átgondolhatta volna őket.

– Én elhívtalak volna… Ha tudtam volna, hogy lenne esélyem – tette hozzá halkan, mire Mikasa meglepetten pillantott rá a szeme sarkából. A nyomasztó és súlyos csend, ami beállt a kijelentése után, túl sokáig tartott. Jean a végén kezdte már azt hinni, hogy Mikasa figyelmen kívül hagyja, és úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna, de akkor… Ugyanabban a nyugodt stílusában, mint mindig, hirtelen így szólt:

– Mindig is volt esélyed.

Jean leesett állal viszonozta a pillantását.

– H-hogyan? – hebegte vékony hangon.

Mikasa megnedvesítette az ajkát, mielőtt válaszolt volna:

– Mindig is volt esélyed, csak sosem éltél vele.

– Hát persze, hogy nem éltem vele! – mondta Jean hüledezve. – Hiszen halálosan szerelmes voltál Erenbe!

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyon sokat jelent nekem, de…

– Én inkább szerelemnek nevezném. És kérdezd meg a többieket, ők is velem fognak egyetérteni!

– Mindegy. – Mikasa vállat vont. – Az régen volt, most meg most van.

– De…

– Elhívhattál volna. – A hangjából vádló él csengett ki. Elhívhattál volna, de nem tetted, hát akkor viseld a következményeket, súgta egy alattomos kishang Jean fülébe. Mire akar kilyukadni? Mielőtt rákérdezhetett volna, a semmiből Armin bukkant elő. Félrecsúszott a nyakkendője és furcsán kipirultnak tűnt, de ez utóbbit Jean az alkoholnak is felírta, nemcsak Annie közreműködésének – Armin ugyanis egyáltalán nem bírta, újdonsült felesége barátainak noszogatására azonban már az előző napi botrányos legénybúcsún is kirúgott a hámból.

– Hát itt vagytok! – Mikasa összevonta a szemöldökét, de nem szakította félbe. – Ymir intézi a zenét, lehet táncolni! Jean, ugye felkéred Mikasát? Azt említettem már, hogy gyertek, mert lesz tánc?

– Szerintem azt már ne idd meg – csóválta a fejét Mikasa. – Mennyit ittál, hogy ennyire megártott?

– Reiner, ő Annie egyik barátja… – Armin megvakarta a tarkóját. – Hozott valami nagyon erőset. Előtte meg valami mással kínált…

– Igyál sok vizet – tanácsolta Jean. – Attól jobb lesz.

– Hé, Armin, ezt kóstold meg! – rikkantotta a távolból egy nagydarab, szőke férfi. Jean Reinerként azonosította, amikor meghallotta Armin elkeseredett nyögését.

– Itt már semmi sem segíthet… De azért igyekszem.

Mikasa aggódva nézett utána.

– Eren megígérte, hogy nem hagyja, hogy hülyeséget csináljon.

– Felnőtt férfi – vonta meg a vállát Jean. – Tud magára vigyázni. Inkább Eren miatt kellene aggódnod, nem gondolod?

– Amíg Levi mellette van, tud viselkedni. Ez az egyik dolog, amiért elfogadtam, hogy járnak. – Mosoly suhant át az arcán, majd a fejét kezdte ingatni. – Bármennyire is nem tetszik, az a törpe határozottan a legjobbat hozza ki Erenből.

Jean még sosem hallotta Mikasát így beszélni. Ő csak a túlságosan is védelmező Mikasát ismerte, aki már a puszta gondolatát is gyűlölte annak, ha Eren egy méternél távolabb került tőle. Persze, ahogy felnőttek, mindenki megváltozott. Mikasa is sokat változott; hagyta, hogy Eren szabad legyen. Nem kellett engedélyt kérni, nem kellett magyarázattal tartozni. Jean mindvégig ott volt mellette, és így a változást páholyból nézhette végig. Azt, ahogy mindenki megkomolyodott. Mindenkinek benőtt a feje lágya, még Connie és Sasha is sokat változtak, különösen azután, hogy egymásra találtak.

– Kezdődik a tánc. – Mikasa a parkett felé sandított hosszú, fekete pillája alól, utána pedig vissza Jeanra. – Szeretek táncolni. – Ezt olyan halkan jelentette ki, hogy Jean először azt hitte, rosszul értette. De a célzás valóban megtörtént. Mikasa őt nézte, amikor megismételte, és mintha halványan elpirult volna. Persze Jean ebben sosem lehetett biztos, Mikasa nem az a fajta ember volt, aki csak úgy elpirult.

– Hát öhm… Ha szeretnéd…

– Menjünk. – Átvette a gyeplőt. Jean a makogásával megtette az első lépést, onnantól kezdve nyugodtan bízhatta rá. Az ujjaik egymáséba siklottak, és Jean szíve olyan erővel dörömbölt a mellkasában, hogy majd’ kiugrott. Aztán Mikasa vezetni kezdte, és a parkettre érve, a hangos füttyszó és taps kíséretében, Armin és Annie után nem sokkal ők is összesimultak. Connie és Sasha is csatlakoztak (Connie hiába tiltakozott foggal-körömmel, Sasha nem engedett a táncból), és Jean szemtanúja volt, ahogy Eren, miközben Mina Carolinát rázta a nevetés mellette, összeszűkült szemmel bámulta meg Levit.

– Csak nem akarja, hogy…

– Eren mindig is makacs volt – jelentette ki erre Mikasa. – Kíváncsi vagyok, melyikük fog győzni.

Jean nem felelt többé. Az egész szituáció… hogy a kezét Mikasa derekára simíthatta anélkül, hogy az megpofozta volna, hogy lassan billegtek egyik lábról a másikra, hogy néha a zenéről is megfeledkeztek… hihetetlennek tűnt. Nem valósnak. Egy álomnak. Pedig valóban megtörtént, és amikor Mikasa a vállára hajtotta a fejét, az érzés még elevenebb lett. Érezte Mikasa bőrének puhaságát, a hajának finom illatát, és ezt az élményt semmi sem ronthatta el, az sem, hogy Sasha megtaposta Connie lábát, az sem, hogy Armin véletlenül elszakította Annie csodaszép ruháját a bénázása közepette. Minden hiba megbocsátható volt, mert a karjában tarthatta Mikasát.

– Tudod, mi a jó ebben az egészben? – hümmögte a fülébe a lány. A kérdése kiszakította a romantikus andalgásból; összeráncolt homlokkal sandított rá. Fogalma sem volt, mire gondolt, és ezt Mikasa egyből megértette, mert elmosolyodott. – Sasha elkapta a menyasszonyi csokrot. Újabb esküvő elé nézünk, és azon az esküvőn nem leszel egyedül. Legalábbis merem remélni, hogy akkor már bátrabb leszel.

– Bátrabb leszek – vágta rá Jean. – El foglak hívni.

Mikasa kihívó fénnyel a szemében bólintott.

– Úgy legyen – mondta. – Alig várom már.

Jean viszonozta a mosolyát. A zene felerősödött, és amikor eljött a megfelelő pillanat, megpörgette Mikasát. A testük újra egymáshoz simult, Connie pedig felemelte a hüvelykujját, amikor összeakadt a tekintetük. Sashával veszettül vigyorogtak, és Jeannak ekkor végre feltűnt a gyűrű a lány ujján.

Hát tényleg lesz egy újabb esküvő, remek! Az esküvő költségekkel járt, pláne akkor, ha a legjobb barátaid vagy rokonaid házasodtak. De Mikasáért megérte hatalmas összegekbe verni magát. Mikasáért minden megérte. A sok évnyi várakozás is. A türelem. Amikor mindenkit visszautasított, csak azért, mert a lányra várt.

Jean teli szájjal vigyorgott. 

Élete legszebb napja volt.

Készült: 2017. 08. 24. – 2018. 02. 10.