A név ereje
Két
felvonásos Ereri szösszenet, modern!AU & soulmate AU, mert már egy jó ideje szerettem volna ebben a témában
írni. Mellékszálon Erwin Smith/Marie (Dok), Farlan (akinek nem vagyok hajlandó
a nevét Furlannak írni)/Isabel és még egy-két meglepetés. ;) Ha ezt a kis
szösszenetcsokrot nem is, de soulmate AU-s ficeket még fogok hozni, mert a
gyengéim (ahogyan a reinkarnációs történetek is).
Tartalom:
Levi
bőrén ott szerepel a számára tökéletes társ neve, átkozottul viszket is, de a
lélektársa még mindig nem adott magáról életjelet. Kész szerencse, hogy nincs
egyedül és vannak még olyan jó barátai, mint Erwin… És mekkora szerencse, hogy Keith
Shadisen is csupán egy régi barát tud segíteni… Nem is akárki, történetesen az
a férfi, aki elhappolta előle a nőt, akit szeretett.
Klisés,
mi?
De
meg kellett írnom. :D
90+ manga spoiler!
I.
Kilenc: A név
Levi
ingerülten fizetett a taxisofőrnek. Viszketett a bőrén a név az inge ujja alatt, de nem foglalkozott vele. Csak egy név, gondolta, nem számít. Annyi éve már, hogy nem számít. Elhúzta
a száját, majd kiszállt a taxiból.
Odakint
az eddig gyengéden szemerkélő eső mintha tudta volna, nincs többé tető alatt,
egyre jobban rázendített. Hatalmas, kövér cseppekben hullott alá. Levi
elátkozva mindent és mindenkit, de leginkább Erwin Smitht, előrángatta az
ernyőjét a táskájából, aztán elégedetlen, ciccenő hangot adott ki, amikor
észrevett egy csapatnyi kiskölyköt visítozva kergetőzni a szakadó esőben.
Ezek…
–
Idióták – dörmögte az orra alatt, amikor az egyik nagyokos belecsimpaszkodott a
feltupírozott hajú kölyök iskolástáskájába, és addig ügyeskedett, amíg
sikeresen meg nem botlott a saját lábában. Mindketten a latyakban kötöttek ki,
tetőtől talpig összemocskolva magukat, a holmijukat és egy kicsit a társaikat.
Levinak
abban a pillanatban elment a kedve a bámészkodástól. Vele ellentétben, akit a
kollégái az első hónapokat követően „tisztaságmániás
hadnagynak” kiáltottak ki, a kölyköket bezzeg nem érdekelte a sár. A
tupírozott nyavalygott egy sort, a barátait viszont nem érintette meg vele, azok
csak összenéztek és vidáman nevettek a történteken. Amelyik felborította – egy
csenevész, nagyszájú idióta –, nem kért elnézést, bár legalább a kezét
nyújtotta. Levi ezt már csak a szeme sarkából látta, mert időközben megérkezett
a kávézó elé.
A
külvárosban nyíló Café Maria
csakhamar hatalmas népszerűségre tett szert a fiatalok és az idősek körében
egyaránt a különleges nevű ételeivel-italaival, a barátságos, humoros
személyzetével és a kávézóhoz kreált történetekkel. A plakát, amivel
reklámozták magukat, Levi figyelmét is felkeltette: mindenféle giccstől és
felesleges csicsától mentesen ábrázolt egy jelenetet a történetből, mégpedig
egy magas falat áttörő, gigantikus szörnyeteget – egy kolosszális óriást, állapította meg, miután alaposabban megnézte
magának a lényt – és egy fiatal, sötét hajú fiút, aki lobogó, zöld köpenyben
guggolt, hogy felvegye vele a harcot. Mesteri alkotás volt a maga módján, ezt Levinak
is el kellett ismernie, így nem bosszankodott annyira, amiért Erwin Smith ezt a
kávézót választotta a belvárosi Café Sina
helyett találkozójuk helyéül. A maga módján nem is volt annyira rossz.
Levi
felsóhajtott. A név megint viszketett, ezúttal viszont erősebben. Felhajtotta
az ingujját, majd összeszorított foggal, óvatosan megdörzsölte a bőrén a
kacskaringós, fekete betűket. A tizennyolcadik születésnapján arra ébredt, hogy
szinte lángba borult a jobb alkarja; mire felkapcsolta a villanyt és abba tudta
hagyni a fájdalmas sziszegést, a betűk már sorba rendeződtek.
Lélektárs – így nevezte az édesanyja, amikor kisgyerekként
rákérdezett a „névre”. A tizennyolcadik születésnapodon fog
megjelenni, mondta, a számodra
legtökéletesebb társ nevét fogja a takarni. A lélektársadét, akire várnod kell,
Levi. Egy különleges kapocs lesz közöttetek, amit senki sem érthet meg. Ő nem
csupán egy barátod vagy szerelmed lesz… Természetesen bármelyik lehet, felelte
az anyja, miután rákérdezett, nem muszáj
feltétlenül gyengéd érzelmeket táplálnod irántad. De… És ekkor felemelte a
mutatóujját. Azt tudnod kell, hogy ő lesz
a másik feled is egyben. Most már érted, miért olyan fontos a „név”?
Levi
értette. Igazából akkor értett meg mindent. Az anyja alkarján virító betűket, a
puha bőr mindig kipirosodott tőlük, mert véresre kellett vakarnia a
fájdalomtól. Ketten éltek, mindig is csak ketten voltak egymásnak: Kuchel és
Levi, Levi és Kuchel. Se vezetéknév, se pénz, se boldogság. Valami mindig
beárnyékolta az örömüket, és Levi végre tudta, micsoda: az anyja lélektársának
fájó hiánya.
Ennyit erről, fintorodott el. Csak
fájdalmat okoznak, semmi többet.
Levi
a maga részéről nem vágyott különösebben a lélektársára. Miután betöltötte a tizennyolcat
és a név első ízben jelent meg a bőrén, pislákoló izgatottságot érzett; ám a
napok jöttek és teltek, a lélektárs pedig nem jelentkezett.
Az
anyja erre is figyelmeztette: „lehet, hogy nem fog azonnal jönni”.
Az
első év hamar elröppent. Azt még egy és még egy követte.
Az
évek jöttek és mentek, a lélektárs azonban egyszer sem tartott velük.
Huszonéves
korára Levi végül úgy értelmezte, egyáltalán
nem fog jönni. A kezdeti lelkesedést, amikor még remélte, hogy bele fog botlani
a neki elrendeltetett társba, csalódottság váltotta fel, amikor rajta kívül
boldog-boldogtalan meglelte az igazit. A csalódottság helyébe aztán düh és
keserűség keveréke lépett. Nem is kellett neki lélektárs! Mire jutott az anyja
is vele? A nagy büdös semmire!
Elhessegette
a gondolatot. A név viszketett, de az utóbbi hetekben, különösen azóta, hogy a
cégük elkezdett tárgyalásokat bonyolítani egy másik nagyvállalattal, állandóan viszketett. Egy pillanatra
megriadt, hogy ez egyfajta előjel. A barátja, Hanji ugyanis, akivel kénytelen
volt egy lakáson osztozkodni, miután az úgy döntött, hogy a „szárnyai alá
veszi”, erre következtetett, és valamiért madarat lehetett vele fogatni az
örömtől.
Levi
a maga részéről szemernyi lelkesedést nem tanúsított. Ha az elmúlt hat év alatt
nem találta meg azt, akinek a neve a bőrébe ivódott, akkor nem most fog
megtörténni a „varázslatos pillanat”, ahogyan mindenki nevezte, ráadásul már
eldöntötte, hogy nincs rá szüksége. Ha nincs rá szüksége, akkor tényleg nincs
rá szüksége. Nem szerette megváltoztatni a döntését.
Lenyomta
a kilincset, majd a lehető legellenségesebb arckifejezését felöltve belépett a Café Mariába.
Erwin
Smith egy sarokasztalt foglalt be, elegáns öltönyt viselt, a haját hátranyalta;
szőke szemöldöke dúsabbnak és feltűnőbbnek tűnt a mennyezeti világítás
fényében. Levi hálás volt, amiért a pereputtyát nem hozta magával; nem mintha
baja lett volna Erwin feleségével, Marie-val vagy a két poronttyal, akik egytől
egyig szőke hajú, kék szemű… nos, angyaltestbe bújt ördögfattyak voltak. Nem, véletlenül sem.
–
Bocs a késésért – vetette oda, miközben helyet foglalt Erwinnel szemben. A
férfi azon kevesek körét gazdagította, akiket Levi a barátjaként tartott
számon; jóformán a középiskola óta ismerték egymást, jóban-rosszban, minden
körülmények között számíthattak a másikra. Nem is volt kérdés, hogy ugyanannak
a cégnek kezdenek dolgozni, ahogyan az sem, hogy Erwin őt kérje fel a kölyök
keresztapjának. Nevetséges gondolat volt, Marie és Erwin viszont ragaszkodtak
hozzá, így Levi nem utasította vissza.
Ha nekik nem is, talán majd nekem
sikerül megnevelnem őket, gondolta.
Erwint
nem zavarta, hogy várni kellett. Mint kiderült, régimódi ember módjára a
telefonja babrálása helyett újságolvasással ütötte el az időt. A vállalatuk
ismét a címlapra került, Levi pedig majd’ elhányta magát a szalagcímet látva.
–
Ki a szar írta ezt a hányadékot? – dobta félre a lapot undorodva. – Ennyire
élvezik, hogy a sárba tiporhatják Shadist?
–
Egy feltörekvő újságírónő – vonta meg a vállát Erwin. – Valami Langnar.
Levi
keze ökölbe szorult.
–
Rohadék!
–
Nem is az a fontos, hogy ki írta és miért. – Erwin hatalmasat sóhajtott;
fáradtan dörzsölte meg a szemét. Levijal ellentétben nem volt hozzászokva az
éjszakázáshoz, az utóbbi hetekben azonban, főleg mióta Shadist egyre inkább
gyalázták, bármennyire is nem akart, mégiscsak rákényszerült. – Ha ez így
folytatódik tovább… Kezdek komolyan aggódni Keithért. Tudjuk, milyen. Látom,
hogy nagyon megviselték a nemrég történtek. A vállalat nagyot bukott, az
emberek panaszkodnak. Kiszivárgott egy olyan hír is, hogy sokan fel akarnak
mondani. Ha ez tényleg így megy tovább, nemcsak veszteségesek leszünk, hanem
teljesen csődbe is megyünk.
–
Valóban minden esélyünk megvan rá – bólintott Levi. – Beszélgessek el egy
kicsit ezzel az újságírónővel?
–
Inkább nem – rázta a fejét Erwin. – Tudjuk jól, hogy te inkább a nyers erőt
részesíted előnyben.
Levi
vállat vont.
–
Csak akkor, ha idiótákkal van dolgom.
A
viszketés félbeszakította a beszélgetésüket. Levi szitkozódott, miközben az
ujjai dühösen az inge alá kúsztak, hogy megvakarják az érzékeny bőrt. Ritkán
fordult elő, hogy ennyire makacskodjon, de a már-már égető érzés lassan kora
reggel óta tartott. Ha megvakarta, csak rosszabb lett, ám nem tudta megállni,
hogy ne tegye meg. Erwin, aki tudott a problémájáról, együtt érzően és
aggodalommal a szemében pillantott rá. Ha megtaláltad a lélektársadat, ilyen
kellemetlenségekkel nem kellett többé vesződnöd, így hát Erwin is megszabadult tőle,
amint megismerte Marie-t.
–
Hamarosan neked is véget ér a szenvedés.
–
Nem különösebben érdekel. – Levi felhúzta az ingujját. – Csak idegesít.
A
kacskaringós, fekete vonalak körül kivörösödött a bőre.
Ott
volt a név, a tökéletes név.
–
Keith a múlthéten tárgyalásokat folytatott egy régi barátjával. – Erwin hangja
különösen csengett, mintha tudott volna valamit, amit Levi nem. Ez nem volt
újdonság. Szemöldök úr remekül értett hozzá, hogy tudjon információkat
kicsikarni másokból, ahogyan ahhoz is, hogy mikor kell őket továbbcsepegtetnie.
Levi bele sem mert gondolni, ezúttal mit tudott meg és mióta várhatta, hogy
elmondhassa.
–
Remélhetőleg ez a régi barát kirángat minket a bajból.
Erwin
megeresztett egy mosolyt.
–
Gyanítom, az a terv. – Előredőlt, a könyökével az asztalra támaszkodott. – De
ahogy látom, téged ez sem izgat különösebben.
–
Kezdek belefáradni Shadis próbálkozásaiba.
–
De lehet, hogy megváltoztatom a véleményedet. – Erwin kitartóan nézett a
szemébe. Volt valami a tekintetében, amit Levi sehová sem tudott tenni.
Nyilvánvalóan élvezte a helyzetüket, csak Levi azt nem értette, miért. Végül
is… mit tudhat Erwin, amit hallva Levi másképp fog vélekedni Shadisről?
–
És mégis hogyan?
–
Ha megkérdeznéd esetleg a régi barát nevét…
Levi
szeme összeszűkült.
A nevét?
A
gondolattól megmerevedett.
Az nem lehet, hogy…
Erwin
szélesen és őszintén mosolygott. A kezét Levi csuklójára fonta, vastag ujjai
pedig az égető, fekete betűkre simultak.
–
Jaeger – emelte fel a fejét Levi döbbenten. – Shadis barátjának a neve Jaeger.
–
Pontosan – bólintott Erwin. – És nem akármit mondott még Shadis. Azt mondta,
hogy…
–
Hadd tippeljek – vágott a szavába Levi. A régóta nem érzett, izgatottsághoz
hasonló valami mintha felébredt volna benne. Bármennyire is nem akart törődni a
lélektársával, bármennyire haragudott rá, hirtelen minden elszállt. A megfelelő
időben, a megfelelő helyen igenis találkozni fognak. Elkerülhetetlennek
látszott. – Ennek a régi barátnak van testvére, gyereke vagy unokatestvére.
Bárkije, akit el fog hozni a majdani találkozójukra. – Ritkán esett meg, hogy
két lélektárs úgy élte le az életét, hogy sosem ismerték meg egymást. Persze
volt olyan eset, amikor az egyikük meghalt, mielőtt találkozhattak volna; vagy
egyszerűen elkerülték egymást. Vagy találkoztak, de nem akartak egymás életének
részesévé válni. Az ásó, kapa, nagyharang nem volt kötelező, Erwin és Marie
viszont elsőre látásra egymásba szerettek. Levi a maga részéről még nem tudta,
mit reméljen.
–
Pontosan, jól gondoltad. Magával fogja hozni a fiát.
–
Tehát fia van…
–
Igen. – Erwin ránézett. – Téged ismerve…
–
Nem fontos – biccentett Levi. – Én csak… szeretem a magas embereket.
–
Magas fiú, az egyszer biztos – nevetett Erwin. – Tizennyolc éves, nemsokára
tizenkilenc lesz.
Levi
lehunyta a szemét.
–
Erwin… Biztos vagy benne, hogy ő az?
–
Ha nem, akkor kérdezősködünk még. Azt hallottam, ennek a barátnak van egy húga
is. Lehet, hogy nem a fia, hanem a húga. Nem tudhatjuk, amíg nem találkoztok.
De ha találkoztok, akkor minden világos lesz, Levi. Kívánom, hogy megtaláld a
boldogságot.
–
Muszáj lesz, mielőtt a kölykeid megölnek.
–
A kölykökről jut eszembe… – Erwin egyszeriben szégyenlős arcot vágott. Leeresztette
a vállát, a szemét pedig lesütötte.
Levi
hatalmasat sóhajtott.
–
Azt ne mondd, hogy még egy!
–
De! – Erwin izgatottan bólintott. – Marie ismét áldott állapotban van –
jelentette be büszkén, és hirtelen minden világossá vált. Hát ezért
ragaszkodott hozzá annyira, hogy találkozzanak! Ezért nem tágított, amíg Levi
bele nem egyezett! Céges dolgok a francokat! Levi lélektársa és Marie
várandóssága! Személyesen szeretett volna ezekről beszélni.
Levi
hálával a szemében nézte őt, miközben felsóhajtott.
–
A harmadik ördögfióka…
Erwin
büszkén húzta ki magát.
–
Bizony. A harmadik.
–
Mit ne mondjak, nem kapkodtátok el… – Levi szája szélében ritkán látott mosoly
bujkált; azon keveseknek tartogatta, akiket a barátaiként tudhatott (és talán
majd annak, akit a lélektársának). A piszkálódást persze nem tudta megállni, ez
már hozzátartozott a barátságukhoz. – Három kölyök négy év alatt… – jegyezte
meg. – Ha van egy kis szerencsétek, ez végre lány lesz és Marie-ra üt.
Erwin
nem vette magára.
–
Én nem bánnám. Két fiú után jöhetne egy kislány is.
–
Hogy elkényeztesd, mi? – horkant fel Levi.
–
Nos… Nem tagadom, hercegnőként bánnék vele.
Levi
elmosolyodott.
–
Erwin – mondta őszintén –, gratulálok.
Az
asztal fölött átnyúlva megszorította a férfi kezét, és miközben az ablakon
beszűrődő napfény megvilágította a saját jobbján a lélektársának nevét, a
gyomra izgatott görcsbe rándult.
Eren, állt a bőrén feketén és gyönyörűen.
Eren Jaeger.
II.
Kilenc: A találkozás
Shadis
régi barátját Grisha Jaegernek hívták; magas, szemüveges férfi volt, ráadásul
jó hírű orvos, aki mára inkább az üzletnek szentelte az életét, mintsem hogy
betegeket gyógyítson. Levit már a puszta megjelenése is irritálta.
–
Viselkedj – súgta oda neki Erwin figyelmeztetően. – Minden ezen a találkozón
múlik. Jó benyomást kell keltenünk.
–
Shadis barátja – jegyezte meg erre. – Azt ne mondd, hogy képes és nem segít
rajta!
–
Régi rivalizálás – válaszolta Erwin. – Ha jól tudom, elhappolta Keith elől a
menyasszonyát.
–
És ezek után barátok maradtak? – döbbent meg.
–
A nő miatt. Keith… még mindig szereti.
–
Hihetetlen.
Grisha
az egész pereputtyát magával hozta. Levi máskor bosszankodott volna emiatt,
most viszont inkább mindenkit megnézett magának. Grisha felesége sötét hajú,
csinos asszony volt szép mosollyal és különleges, aranybarna szempárral. A fiuk
magas, Grisha szakasztott mása, csak szakáll nélkül. Mikor Levi és Erwin megérkeztek,
éppen élénk beszélgetésbe bonyolódott a nagynénjével, akit Grisha Faye Jaegerként
mutatott be, és akiről hamar kiderült, hogy egy harmincas éveiben járó,
kíváncsi természetű nő.
Tehát nem ő Eren Jaeger, vonta le a következtetést Levi. Ez azt jelenti, hogy… A tekintete Grisha és Carla fiára siklott.
Eren Jaeger néhány évvel volt csak nála fiatalabb, és a kívánsága, miszerint magasabb
legyen nála, teljesült.
Levi
alkarja őrülten viszketett, miközben megindult a Jaeger család felé, hogy
üdvözölje őket. Erwin kissé lemaradva követte, aminek örült, Shadist ugyanis
nem világosították fel, hogy pont Carla gyermekében fogja meglelni a
lélektársát, így tartott a reakciójától. A helyzeten egy árnyalatot az is
javított, hogy a többi barátjuk sem hagyta őket egyedül vesződni Grisha
Jaegerrel. Levi két kamaszkori barátja, Farlan és Isabel – akik tavaly nyáron
házasodtak össze, mivel szintén lélektársak voltak, amikor fiatalon megismerték
egymást –, szintén velük tartottak a megbeszélésre. Levi inkább bízott Farlanban,
mint Isabelben, de ezt a világért sem kötötte volna a nő orrára. Szerencsére
nem kellett attól tartania, hogy galibát fog okozni, Isabel és Faye első
látásra összebarátkoztak, így Eren Jaeger beszélgetőpartner nélkül akadt.
Miközben
Keith bemutatta nekik Grishát és Carlát, Levi azon kapta magát, hogy Erenhez
lép. A kezét nyújtotta a fiú felé, és maga sem tudta, mit várt. Nem csodát, de
valami bizsergést. Vagy legalábbis azt, hogy a viszketés abbamaradjon, amint a
bőrük érintkezik.
De
semmi ilyesmi nem történt.
Alig
tudta levetkőzni a csalódottságát, miközben a fiú szemébe nézett.
–
Levi – mutatkozott be. – Levi Ackerman.
Ha
Eren Jaeger alkarján is az ő neve szerepelt, akkor legalább egy kis
meglepettséget kellett volna mutatni. Ha nem is csattant ki az örömtől, de
valahogyan… Eren Jaeger persze csak annyival reagált, hogy megemelte a
szemöldökét. Látszott rajta, hogy ismerősen hangzik neki Levi neve, de nem úgy
tűnt, mint akit különösebben foglalkoztatta volna Levi személyisége. Mintha…
Levi
arca megrándult a soha ki nem mondott gondolatra. Akár az is előfordulhatott,
hogy Eren Jaegernek teljesen más lélektársat szántak. Lehet, hogy neki Eren
volt a tökéletes, ám ez korántsem jelentette azt, hogy ő is Erennek. Vagy az is
lehetett, hogy ugyanúgy nem érdekelte őt, ahogyan Levi apját sem érdekelte az
anyja.
Levi
nyelt egyet.
Ki
kellett derítenie, mielőtt még jobban belelovagolja magát az egészbe.
–
Megmutatnád… a karodat? – kérdezte a lehető legudvariasabban.
Eren
még inkább felvonta a szemöldökét, de szó nélkül engedelmeskedett a kérésnek.
Ebben nemigen lehetett találni kivetnivalót: azok az emberek, akik nem találták
meg a lélektársukat, olykor kétségbeesetten próbálkoztak meglelni őket. Gyakori
volt, hogy megállították a másikat fényes nappal, az utca kellős közepén vagy a
bevásárlóközpontban, és megkérték, hogy mutassák meg az alkarjukon díszelgő
nevet. Levi olyanról is hallott már, akik így találkoztak. Például Eld Jinn és
a lélektárs menyasszonya (vagy felesége) – Levi nem emlékezett rá, hogy
kimondták-e már a boldogító igent, arra viszont igen, hogy hasonló körülmények
között ismerkedtek meg.
Levi
nyelt egyet.
Eren
karjára nézett. A névre.
A kurva életbe, gondolta. A Reiss családnak a bőre alatt is pénz volt,
annyira gazdagnak számítottak a városban. A család feje, Rod Reiss öt törvényes
és egy törvénytelen gyermeket tudhatott magának. Levi jobban ismerte őket, mint
az átlagember, mert a nagybátyja, Kenny a Reiss családnak dolgozott. Rod
testvérének, Urinak volt a jó barátja, Rodnak meg jóformán az ölebe, még ha Uri
többször is kifejezte emiatt a nemtetszését. Rod nem egyszer kihasználta, hogy
legalább egy valakit az ujja köré tudott csavarni, Kenny meg tessék-lássék
módon eleget tett az utasításainak. Hogy a pokolba kívánta Rodot és titokban
szövetkezett ellene, az egy másik dolog volt. Amiről Rod egyelőre nem tudott,
az nem fájt neki.
A kurva életbe.
A
név nem egyezett. Eren Jaeger alkarján egyértelműen valamelyik Reiss-gyermek
neve szerepelt. Levi hirtelenjében nem tudta megmondani, hogy a legidősebbik
vagy a legkisebb leányé, ahogyan azt sem, hogy a törvényes vagy a balkézről
született kölyök az, azt viszont igen, hogy nem ő.
Eren
nem szomorkodott emiatt, tárgyilagos hangon közölte:
–
Sajnálom. – És a következő mozdulattal elrejtette a betűket Levi tekintete
elől.
Ennyi
volt.
Egy
kézszorítás és egy bocsánatkérés, ennyi volt csupán a hat évnyi várakozás
eredménye. Csak ennyi, semmi több.
Ez most… fáj, állapította meg csodálkozva. Mégis fáj. Azt hittem, nem fog fájni.
Eren
elfordult tőle. Előhúzta a kabátzsebéből a telefonját és egyből nyomkodni
kezdte azt. Amennyire Levi el tudta kapni a képernyőjét, vagy kismilliónyi
üzenete érkezett, a szívecskékből ítélve pedig nem egy szimpla barát.
Egy barátnő, gondolta. Hát
persze. Ismeri és szereti is a lélektársát. Járnak.
Mielőtt
még jobban beletemetkezhetett volna az önsajnálatba mindenki szeme láttára,
Shadis a megmentésére sietett. Nekilátott, hogy beterelje a vendégeiket Shadis
irodájába, és közben kínosan feszengetett, valahányszor Carla Jaeger
megérintette a karját. A nő, akit szeretett (és akinek állítólag a nevét
viselte a kezén), ott állt vele szemben, csak egy másik férfi oldalán. Shadis
pont olyan helyzetben volt, amilyenben Levi is.
De ha beledöglök, akkor sem fogom
magamat így megalázni, határozta el. Csak az hiányzik még, hogy úgy viselkedjek,
mint ő…
Utolsóként
lépett be a terembe, miután udvariasan előreengedte Faye Jaegert, aki valamiért
a nyakát tekerve lesett a folyosó végébe. Levi kérdő pillantását látva csak
elmosolyodott és a fejét rázta; hogy mit vagy kit keresett ennyire, azt nem
kötötte az orrára. Bizonyára a lélektársát. Hiába volt már harmincöt éves, nem
találta meg az igazit. Egyszer megházasodott, még mikor fiatal volt és naiv,
akkor is azért, hogy a szülei ne búslakodjanak miatta, de másfél évig sem
lehetett házas a férjével (aki akár az apja is lehetett volna), amikor egy
borzalmas balesetben elvesztette őt. Az élet még jobban kiszúrt vele: a nyakán
maradt a férje előző házasságából származó három poronty, akiket nevelhetett.
Ennek ellenére nem egy fásult, megöregedett nő látványát nyújtotta. Levi, ha
nem hallotta volna az elejtett pletykákat vele kapcsolatban, álmában sem
feltételezett volna róla ilyesmiket.
A
megbeszélés jól alakult. Grisha Jaeger segítőkészen viselkedett, úgy
beszélgetett Shadis igazgatóval, mintha sosem lett volna közöttük konfliktus
Carla személyében; Levi úgy sejtette, ezzel a feleségét akarta lenyűgözni,
Carla ugyanis elégedetten húzta ki magát és bólintott, miután aláírták a
papírokat.
Eren
ezalatt hol telefonozott, hol a beszélgetést hallgatta; Levi kezdte is nem
bánni, amiért a nagy találkozás a lélektársával mégsem úgy végződött, ahogyan
azt kigondolta. Eren csak bebizonyította, hogy nem érdemes annyi időt, energiát
és álmot fecsérelni a lélektárs keresésére és az utána való vágyakozásra. Az
anyja is nagyot csalódott és csak szenvedést kapott viszonzásul. Levi nem
akarta megadni senkinek sem az örömöt, hogy őt szenvedni lássák. Ha a
kezdetektől fogva csak erről a napról álmodozott volna, és egyszer sem fordult
volna meg a fejében, hogy nem fogadja kicsattanó örömmel a lélektársát, bizonyosan
nagyobbat koppant volna. Erwinnek kellett volna összekaparnia a padlóról. De ez
nem így történt, mert volt elég esze, hogy felmérje a tetteit és azok
következményeit. Olyan döntést hozott, amit a legkevésbé sem bánt.
–
Köszönöm, Grisha – szorította meg a férfi kezét Shadis, a hangja elcsuklott a
hálától. – Nélküled nem is tudnám, mihez kezdenék! Te vagy az utolsó reményem!
–
Ne hálálkodj, Keith – mondta erre Grisha egy széles mosollyal –, hiszen barátok
vagyunk. A barátok ott segítenek egymásnak, ahol csak tudnak.
–
Pontosan – mosolygott Carla is. – Mindig szívesen látunk, ugye tudod?
–
Átjöhetnél valamikor egy ebédre – biccentett Grisha. – Hiányoznak a baráti
csevejeink.
Shadis
arca megrándult, de valahogy lenyelte a keserűségét. Kényszeredett mosolyba
kényszerítette az ajkát, és sikerült megúsznia, hogy Carlának vagy Grishának
feltűnjön. Vagy ha fel is tűnt az utóbbinak, nem tette szóvá. Szemlátomást
Carla előtt nagyon odafigyelt a reakcióira, megválogatta a szavait és egy rossz
szóval sem illette Shadist.
–
Még visszatérünk rá.
Kiléptek
az ajtón, Carla Jaeger pedig összecsapta a tenyerét.
–
Vajon hol van ez a gyerek? – tanakodott a homlokát ráncolva. – Lemaradt az
egész beszélgetésről!
–
Ne aggódj, drágám – sietett a megnyugtatással Grisha –, nincs egyedül.
–
Lehet, hogy eltévedtek – vetette fel Faye.
–
Egyikőtök sem kapott üzenetet? – kérdezte Carla, mire mindhárman Eren felé
fordultak, aki még ekkor sem szakadt el a telefonjától. Pont olyan arrogáns
kölyök volt, akiket Levi mindig is utált. Jellemzően pont egy ilyen alaknak
kellett a lélektársának lennie. Egy olyasvalakinek, aki csak akkor kapott
észbe, amikor a nagynénje orron pöccintette.
–
Figyelsz te ránk, kölyök? – kérdezte csípőre tett kézzel. – Tedd már félre azt
a kütyüt! Megőrülök tőle!
–
Hallottad a nénédet, ugye? – szólt rá Grisha is. – Tedd el a telefonodat, fiam, és válaszolj a kérdésünkre!
Eren
fellengzősen felelt:
–
A barátnőmmel beszélgettem, nem kaptam mástól üzenetet.
Carlát
ezzel egy cseppet sem nyugtatta meg.
–
Hol van ez a gyerek? – bosszankodott. – Ha megint bajba keveredett… –
Elhallgatott, dühös fenyegetőzés helyett inkább a nyakát nyújtogatta, éppen
úgy, ahogyan korábban azt a sógornője cselekedett.
Levi,
Erwin, Farlan és Isabel semmit sem értettek a beszélgetésből. Végül Erwin
kérdezett rá:
–
Milyen gyerek?
Carla
Jaeger azonnal felé fordult.
–
Eren – mondta, mire Levi óvatosan a
fiúra sandított. Eren felemelte a tekintetét a telefonjáról (még az apja
szigorú utasítására sem volt hajlandó eltenni, és ezzel még inkább idegesítette
Levit), de ezúttal sem tulajdonított neki jelentőséget. Lélektárs ide vagy oda,
saját magán kívül senki mással nem foglalkozott. Levinak kedve támadt behúzni
neki egyet. Csak azért nem tette meg, mert akkor a cégük – pláne, hogy az
incidens közvetlenül a szülők előtt következett volna be – bizonyosan
elvesztette volna Grisha Jaeger támogatását.
–
Mi van vele?
–
Eren a fiam – magyarázkodott Carla.
Levi
összevonta a szemöldökét.
–
Öhm… ezt tudjuk, Mrs. Jaeger.
Carla
Jaeger arcára zavartság ült ki.
–
Hogyan? – kérdezte meglepetten. – Keith említette őt is?
–
Be is mutatta, nem? – kérdezett vissza Levi értetlenül.
Erwin
a fejével Eren felé intett, mire Carla…
–
Oh. – Csupán ennyit reagált. Oh, mintha ezzel minden világos lett
volna. Levi még mindig nem értette, mi történt. Már éppen rákérdezett volna
erre is, amikor Carla folytatta. Vagyis hát, folytatás helyett inkább felnevetett. Rázni kezdte a nevetés, még
a könnye is kicsordult. Keith és Grisha szájtátva, néma csodálattal a szemükben
figyelték. Mikor abbahagyta, ragyogó mosoly ülte meg az ajkát, amitől még
szebbnek látszott, mint eddig. – Eren a kisfiam
– jelentette ki. – A másik fiam –
helyesbített, mikor elkapta Faye tekintetét. A nő karba fonta a kezét, és
megemelt szemöldökkel, kíváncsisággal az arcán nézett Carlára.
–
A másik… fia? – ismételte Levi döbbenten. A fiúra pillantott, aki végre
félretette a telefonját, és próbálta ép elmével felfogni, hogy mit mondott
Carla Jaeger. – Úgy érti, hogy ez a fiú…
–
Elfelejtettem bemutatkozni – törte meg a csendet Eren… vagyis inkább Mr. Ismeretlen. Mert nem ő volt Eren
Jaeger, ez az információ, bár nagy nehézségek árán, mégiscsak eljutott Levi
tudatáig. A fiú, akiről azt hitte, Eren Jaeger, valójában valaki egészen másvalaki
volt. A fiú, aki megtalálta a lélektársát, boldog is lehetett azzal a
Reiss-lánnyal, mert közben nem tette tönkre mások boldogságát. – Zeke vagyok –
nyújtotta a kezét Levinak. – Zeke Jaeger. Eren az öcsém. Pontosabban a
féltestvérem – tette hozzá sietve. – Semmi rosszindulat – sandított Carlára,
aki kényelmetlenül fészkelődött a rávillanó tekintetek kereszttüzében –, de
Carla csupán a mostohaanyám.
Levi
elfogadta Zeke Jaeger jobbját. A fiú magas volt, szőke hajú és kiköpött Grisha
– nem csoda, hogy semmit sem örökölt Carla Jaeger finom vonásaiból, más asszony
szülte, Grisha Jaeger híres első felesége. Levi teljesen megfeledkezett róla,
hogy Erwin említette, a férfi újraházasodott, miután a nő elhagyta őt.
–
De ha te Zeke vagy, akkor Eren…
– Én vagyok Eren Jaeger! – harsant fel egy vékony, ám dühös gyermekhang a folyosó
végéből, s mintha varázsszóra minden megelevenedett volna.
Levi
úgy pördült meg, mint akinek az élete múlt rajta. (Az élete és a jövője is múlt
rajta.)
És…
a pillanat, amiről annyian áradoztak, éppolyan varázslatos volt, amilyennek naiv
kisgyerekként, az anyja szoknyája mellett megálmodta. Nem kellettek szavak vagy
tettek ahhoz, hogy bizonyossá váljon a lélektársa kilétét illetően… Minden úgy
történt, ahogyan azt az anyja elmondta. Egyszerűen
csak tudta.
Tudta,
hogy a kisfiú, aki egy csinos, szőke hajú nő kezét fogta, Eren Jaeger volt.
Egy
kilencéves, viharos szemű gyermek, egyelőre makulátlan bőrrel a kezén, mert a
név – remélhetőleg Levi neve, nem másé –, kilenc évvel később fog csak felbukkanni
az alkarján. Ugyanaz a kiskölyök, akit korábban a Café Maria előtt látott civakodni a vele egykorú, idegesítő
kölykökkel. Akinek a jelenlététől annyira őrülten viszketett a bőre, és aki
miatt annyira szenvedett.
A lélektársam.
Annyira nagyon tetszett!!!Ez a lélektársi dolog nagyon érdekes,eddig kevés ficben találkoztam vele.kösziii:):)
VálaszTörlésFeljegyeztem és nagyon örülök, hogy tetszett! ^^ Én angolul nagyon sokat olvastam, de természetesen szerettem volna megírni a saját verziómat is.
TörlésNem feltétlenül ehhez a szösszenethez, de érkezni fog soulmate AU-s fic, ez biztos. :)
Köszönöm, hogy írtál! ^^
Lesz folytatás? Én nagyon örülnék neki
VálaszTörlésElkezdett íródni egy 3. felvonás, de végül csak az első két részt töltöttem fel, mert nem tudtam, mekkora sikere lesz. :) De akkor meglátom, mit tehetek a közeljövőben. ^^
Törlés