Az óceán túloldalán [Ereri] – Prológus [manga spoiler 90+ (!!!)]

Az óceán túloldalán

MANGA SPOILER 90+

Párosítás: Levi/Eren – mellékszálon: Armin/Annie/(Bertolt), Jean/Mikasa, Sasha/Connie, Pieck/Porco Galliard, Zeke/Frieda; tiszavirág életűen: Eren/Pieck, Eren/Florian Reiss, Levi/Abel Reiss

Korhatár: +18

Tartalom:

„Eren emlékezett. Végre-valahára mindenre emlékezett. Olyasmikre is, amikre nem lett volna szabad, mert nem ebben az időben történt meg vele, hanem valamikor máskor, sokkal régebben. Neked, Eren, duruzsolta a hangocska, kétezer évvel későbbre. Hogy tanulj a hibáidból és többé ne kövesd el őket. Ez az utolsó lehetőséged, ha meg akarod őket menteni. Mikasa és Armin… Mindenkinek az élete forog kockád. A te kezedben van a sorsuk.”

Az óceán túloldalán történtek, avagy a Marley arc egy teljesen más kontextusba helyezve. A küldetés sosem fejeződött be, minden újra megismétlődött. Amikor viszont újra elkezdődött, minden megváltozott.

854-re Marley négy éve áll már háborúban, Eren Jaeger együtt vívja a barátaival, Galliarddal és Pieckkel, és közben olyan dolgokra emlékezik, amik sosem történtek meg vele – legalábbis nem most, nem ebben az időben. A vállán cipeli apja szégyenteljes bűnét is, és csak reménykedik, hogy nem lesz belőle is „áruló”.

Avagy egy Ereri fanfiction, ami 90. fejezet után veszi fel a történet szálát [Marley arc]; a múlt újraismételt változatában Eren sosem találkozott Arminnal és Mikasával, sosem élte át a Shiganshinában történt borzalmakat, az óriások pusztítását. Ez az Eren tizenkilenc éves, és Marley egyik büszke harcosa, a Támadó Óriás erejének a birtokosa. Mikasa és Armin helyett Pieck és Galliard a legjobb barátai, és elszántan küzd, hogy ne csak Grisha fiát lássák, hanem őt magát, Eren Jaegert. De nem olyan könnyű az, ha közben olyasmikre is emlékezik, amik nem történtek meg… Legalábbis nem ebben az időben.

Az elején szorosan követi a mangát, kb. annak a 98-99. fejezetéig – bár a későbbiekre is található apró utalás –, utána természetesen más irányt veszünk.

Prológus

Neked, kétezer évvel későbbre

„Születésünktől fogva szabadok vagyunk. Akik ezt el akarják venni tőlünk, legyenek bármilyen erősek is, engem nem érdekel. A lángoló víz, a jeges tájak… egyik sem érdekel! De az lehet a világ legszabadabb embere, aki látta mindezeket.”

– Eren. Figyelsz rám?

A lány, aki fölé hajolt, fekete sálat viselt a nyaka körül, kilátszott alóla a ruhája gombja. Sötét, fényes haja rövid volt, alig érte el a vállát.

– Később találkozunk, Eren…

** * **

Szárnysuhogásra tért magához, fülsértő volt és józanító. A madár éles hangot hallatott, miközben szárnyával riadtan csapkodva elrepült fölötte. Legalább nem körözött, mint azok a dögök, amelyek vidáman lakmároztak a csatamezőn felejtett, elesett katonák húsából. Ez a madár messze szállt, de valamiért mindig visszatévedt, akárcsak a suttogás a fiú fülébe: Később találkozunk, Eren…

Eren Jaeger résnyire nyitotta a szemét, amikor a madár ismét visszatért, ujjai finoman megrebbentek. A homokba markolt velük, abba kapaszkodott, de nem érezte magát képesnek rá, hogy felüljön. Testében szüntelen fájdalom lüktetett, mindene zsibongott tőle. Mivel nem tudott megmozdulni, jobb híján a madarat figyelte. Eleinte szótlanul, utána mégis megtörte a közöttük feszülő csendet, bár maga sem értette, hogy miért tette ezt. Őrültségnek tűnt, hogy egy madárhoz beszélt, őrültségnek és képtelenség, ahogyan az is, hogy még életben volt azok után, ami történt.

– Hé. – Rá sem ismert a hangjára, reszelős volt és annyira halk, hogy alig hallotta, ráadásul egészen eddig fel sem tűnt neki, mennyire összeszorult a torka. Nem érzett félelmet, amikor fegyvert nyomtak a kezébe, sőt akkor sem, amikor megindult az egysége nyomában a frontvonalra. Nem érzett, pedig talán kellett volna.

A gyerekeket az árkokhoz terelték. Mielőtt elvált volna tőlük, még elkapta Reiner Braun unokatestvérének, Gabinak az arckifejezését; a kislány korát meghazudtoló elszántsággal nézett farkasszemet az ellenség erejével. Sem a fegyverropogások zaja, sem a rengések nem rémítették meg, bezzeg másokat! Bezzeg a tapasztaltabbakat! A többieken látszott némi nyugtalanság: Falco Grice a kezét tördelte, barátja, Udo a szemüvegét igazgatta. Zofia, hogy saját idegességét leplezze, lehajtotta a fejét és súgott valamit Gabinak. Eren, amíg az égbolton szárnyaló riadt teremtést nézte, azon tűnődött, vajon mi történt velük. Amikor a csata kirobbant és egymást túlharsogva kiabáltak, neki is mennie kellett, nemcsak másoknak. Egyiküket sem látta többé. Mindenki eltűnt körülötte, az összes barátja, ismerőse, felettese… Mindenki, a madarat kivéve. A madár… A madár…

Tágra nyílt a szeme.

Repülj – gondolta, ahogy követte az útját. Bárhová, csak el innen.

Mintha összeakadt volna a tekintetük – vagy megint csak a képzelete űzött vele csúfos tréfát? –; a madár pontosan azt tette, amire utasította: a messzi távolban folytatta az útját, s többé nem jött vissza.

Jó.

Megnyugodott.

Most már biztonságban vagy. Legalább te…

Eren körül hirtelen minden és mindenki megelevenedett. Puskák szóltak, a katonák félrelökték a lábuk elé kerülő tetemeket. Valamiért abbahagyták az árokásást is, az elmúlt órákban szinte semmit sem haladtak előre.

– Eren? – kiáltotta valaki a nevét. – Te jó ég! – Dobogó léptek zaja hallatszódott; Eren arra eszmélt fel, hogy letérdeltek mellé. Erős, határozott kéz simult a vállára óvatosa, hogy megmarkolja azt, majd finoman megrázta, hogy magához térítse. Ébren vagyok, akarta Eren mondani, ébren, csak kábultan… Felszisszent a fájdalomtól, de legalább teljesen kijózanodott. Az alakra hunyorgott, aki fölé hajolt, és amikor felismerte, hatalmas sóhaj szakadt fel belőle.

– Galliard…

Annyi ember közül pont ő, pont Galliard…

Porco Galliard, az egyik legjobb barátja. Alányírt, szőke haja a körülmények ellenére is tökéletesen hátrafésült volt, egyenruhája és csizmája viszont talpig sáros, így eléggé mulatságos látványt nyújtott. Eren legszívesebben rávigyorgott volna, de nem érezte magát annyira jól, hogy megtegye.

– Eren! – szusszantotta a fiú. – Végre!

– Eren? – csendült a távolból egy szigorú hang. Magath hadnagy? – Eren Jaeger?

– Igen, ő az! – Galliard megemelkedett egy kicsit, úgy kiabált vissza. Szemlátomást hatalmas kő esett le a szívéről, emiatt annyira nem figyelt magára, hogy majdnem beletúrt a tökéletes frizurájába. Eren prüszköléshez hasonló hangot hallatott, ahogy kibuggyant belőle a nevetés. – Végre megtaláltalak! – Galliard visszahajolt hozzá; homloka kisimult a megkönnyebbültségtől, a mély barázdák a semmivé lettek. – Azt hittem, egy rövid időre téged is kinyiffantottak!

– Engem is? – Eren köhögve ült fel. – Csak nem tapasztalat, Pock? – vigyorgott gyengén.

– Ezt nem hiszem el! – Galliard a szemét forgatta a kedveskedő becézést hallva, száját pedig bosszúsan húzta el. – Hányszor mondjam még el Piecknek, hogy ne hívjon így?! Bármit csinálok, nem ért a szép szóból!

– Ahányszor csak akarod – vonta meg a vállát Eren. Ez az apró mozdulat is fájdalommal járt. – Úgyis úgy fog hívni.

– Ez igaz – morogta Galliard sötéten. A dühe elpárolgatott. Aggodalom váltotta fel, ahogy a szeme sarkából Erenre sandított. Tetőtől talpig végigmérte a fiút, mire Eren elfordította a fejét. – Egyben vagy, Jaeger?

– Fogjuk rá – válaszolta halkan. – Te jól vagy?

– Igen. – Galliard hallgatott egy kicsit. – Lassan mennünk kell – mondta aztán. Mielőtt Eren kérhette volna, a hóna alá nyúlt. – Segítek felállni. Minél előbb el kell tűnnünk innen!

– A többiek? – Eren összeszorította a fogát, miközben Galliard közreműködésével talpra küzdötte magát. Azt hitte, sosem lesz rá képes, a legapróbb mozdulat is fájdalommal járt. – Gabi, Falco? – A legfontosabb embert szándékosan a végére hagyta, lélegzet-visszafojtva kérdezett rá: – Zeke-ék?

– Ne aggódj, Falco is szépen kiütötte magát, de jól van. Még ha nem is látszik rajta, szívós kölyök. Ha már szóba került, emlékeztet valakire. – Galliard – valószínűleg azért, hogy bebizonyítsa, egy cseppet sem fél – még egy kis kuncogást is megengedett magának.

Eren valamiért nem tudott a nevetésre gondolni. Hagyta, hogy Galliard mindvégig segítse; teljes súlyával a fiúra nehezedett, és a nyaka köré fonta az egyik karját, úgy támasztotta meg magát, amint megindultak a biztonságos árok felé.

– Sietnünk kell! – sürgette közben a fiú. – Gabi magánakciózik!

– Hogy mit csinál? – kerekedett el a szeme. – Hogy érted, hogy…

– A fejébe vette, hogy robbantgatni fog! – Galliard helytelenítően ingatta a fejét. – Nem lehetett visszatartani… Ha így folytatja, ő is ki fog nyiffanni… Csak veled ellentétben jobban kéne ügyelnie, hogy a feje a csinos kis nyakán maradjon… De hát lehet neki beszélni? Tudjátok, hogy én vagyok a tökéletes választás, felesleges időpocsékolás a tesztelgetés – utánozta a kislányt gúnyosan –, úgyis én leszek az, aki átörökli a Páncélos Óriás erejét, satöbbi-satöbbi. Néha már nagyon unom, te nem?

Eren már nem tudott válaszolni a kérdésre, ugyanis váratlanul új hang harsant fel. Mindkét fiú ereiben meghűlt a vér, ahogy felismerték a hangát. Nem akárki szakította őket félbe, ráadásul nem is akármit üvöltött…

– GALLIARD, JAEGER!

– A francba! – Eren hangosan szitkozódott. – Magath hadnagy!

Galliard sem tűnt vidámabbnak.

– Jobb, ha kitalálsz valamit, Jaeger – súgta a fülébe; ajkán halvány vigyor suhant át. Mindig ezt csinálta; néha finoman, néha egészen bántón csipkelődött, sőt voltak alkalmak, amikor nem is titkolta, hogy kifejezetten Eren bosszantása a célja.

Minden gyermekkorukban, az emberpróbáló kiképzések során kezdődött – akkor találkoztak először. Mindketten azért vállalkoztak a tréningre, hogy egy nap átörökölhessék a kilenc óriás valamelyikét. Mindez a történelmükhöz kapcsolódott – Eldia és Marley történelméhez, egy sokáig tartó háborúhoz, mely végül Marley győzelmével zárult –, a felmenőik vétkéhez. Olyasmiért büntették őket, amit nem is ők, hanem a felmenőik követték el. A felmenőik… Eren torka kiszáradt, ahogy erre gondolt, A kilenc óriás erejének átöröklésével akartak kitűnni és visszaszerezni a családjuk régi dicsőségét; így akartak kiszabadulni a ketrecükből, amibe a felmenőik bűnei miatt kényszerültek. Csak a legerősebbek maradhattak talpon, egyedül azok részesülhettek abban a megtiszteltetésben, hogy a gettókban nyomorgók fölé emelkedjenek.

Nevek villantak Eren elméjébe, ahogy visszaemlékezett azokra az időkre: Pieck, Marcel, Porco. Reiner, Bertolt, Annie. Mindannyian ugyanazért küzdöttek, de csak keveseknek sikerülhetett a méltó elismerés. Kilenc esztendővel korábban négy harcost választottak ki egy titkos küldetésre: Marcel, Reiner, Bertolt és Annie együtt hagyták el Liberiót, négy évvel később azonban csak ketten tértek vissza a szülőföldjükre. Eren akkor előbb Bertolt, majd Reiner jobbját szorította meg, és azon gondolkodott, mit mondjon nekik. Nem akarta őket kifaggatni – pláne, hogy a feletteseik szigorúan megtiltották a kérdezősködést és a fecsegést –, de az nyilvánvaló volt, hogy elvesztették a Nőstény Óriás erejét: Annie Leonhart kristályba zárva aludta az igazak álmát a föld alatt, egy, magát Felderítő Egységnek nevező szervezet gondoskodott az őrzéséről. Porco Galliard fivére, Marcel Galliard is elesett, ám ő még a küldetés legelején, a Mária fal felé tartva. Megmentette Reiner életét, és hagyta, hogy az egyik ördög elevenen felfalja.

– Hé! – háborodott fel, amint eljutott a tudatáig, hogy mit mondott Porco. – Miért pont én? – sziszegte oda. – Miért nem mondjuk te?

Galliard megrántotta a vállát.

– Te feküdtél eszméletlenül a csata kellős közepén, nem én!

Ez igaz, gondolta, de vajon miért csináltam ilyet? Valamiért… nem emlékszem rá, mit csináltam, amióta megkezdődött az árokásás… Vajon mit csináltam… és miért?

– Én is ezt szeretném tudni! – vágta rá Galliard, mire meglepetten nézett rá. – Már megint hangosan gondolkodtál, Jaeger! Leszokhatnál róla, különösen Magath hadnagy előtt! Tudod, hogy ő nem díjazza az ilyesmit! Vagy netalán olyan mélyen húztad a lóbőrt, amíg ki voltál ütve, hogy azt hiszed, még mindig álmodsz?

– Nem… – Eren lesütötte a szemét, amikor megérkeztek Magath hadnagy elé. Látszólag elszégyellte magát, belül viszont… Ő maga sem tudta, pontosan mit érzett. Minden annyira zavaros volt. Magath hadnagy – szerencséjére – csak egy pillantásra méltatta, utána minden figyelmét Gabinak szentelte, aki meg… Eren nem akart hinni a szemének, amikor azt látta, hogy a kislány semmi mást nem visel, még a karszalagját sem, csak egy vékony ruhát. Mint kiderült, Magath hadnagy engedélyt adott rá, hogy a terv sikerének érdekében levehesse magáról a csillagot. De nemcsak ez volt különös, hanem az is, hogy valamit a bokájához kötve vonszolt maga után. Nem is akármit: egy kézigránátot.

– Hát akkor? – kérdezte még Galliard, miután beugrottak Magath és Colt mögé az árokba.

Eren azonnal körbenézett. Hullámokban öntötte el a megkönnyebbültség: a gyerekek jól voltak – legalábbis többé-kevésbé. Falco fejét be kellett kötözni és kicsit mintha szédült volna, Eren azonban első ránézésre valóban nem látott rajta súlyos sérülést. Falco bátyja, Colt Grice egy biccentéssel erősítette meg a gyanúját.

Hála az égnek – mosolyodott el, majd a gyerekekhez lépett. Falco, Udo és Zofia rögtön körbevették. Miközben finoman megveregette Falco vállát, eszébe jutott, hogy még nem válaszolt Galliardnak, ezért most megtette:

– Csak olyan… – sóhajtotta –, mintha egy nagyon hosszú álmot láttam volna. – Galliard nem vette le róla a tekintetét, azonban a gyerekek is hallgatóztak. Különösen Falco, aki mindig is felnézett rá. – Egy nagyon hosszú álmot… Vajon miről is? – tűnődött el. Megdörzsölte az arcát, de még mindig nem tudta felidézni, hogy miről álmodott – ha egyáltalán álomnak lehetett nevezni mindazt, amit korábban átélt. Mivel a gyerekek nyugtalannak látszottak, Galliardnak csak ennyit mondott: – Mindegy, nem emlékszem.

Falco, Udo és Zofia elfordultak. Már nem volt érdekes a beszélgetés.

Ennyit erről, mi? – Eren a fejét ingatta; ő is inkább a messze távolba nézett. Összeráncolta a homlokát, amikor meglátta Gabit. – Mit csinál ez a lány? – Reiner bátor unokatestvére, Gabi ekkor felemelte a karját; szemlátomást megadta magát az ellenségnek. Magath hadnagy és Colt sugdolózni kezdtek. Semmit sem lehetett érteni belőle, a feltámadó szél magával ragadta a mondandójukat. Csak beszélgetésfoszlányok érték el Eren fülét, azokból viszont semmire sem lehetett következtetni.

Vajon mit láttam? – jutott megint az eszébe. – Milyen álom lehetett? Egy végtelennek tűnő, borzalmas álom…

– Miért megy el ilyen messzire? – suttogta mellette Falco. Eren lepillantott rá; összetalálkozott a tekintetük. Falco arcán rémület és aggodalom keveredett egymással. – Eren – lepődött meg –, miért sírsz?

– Hogyan?

Eren megérintette az arcát.

Ó, most már értem.

Most, hogy Falco felhívta rá a figyelmét, már érezte a legördülő, forró könnycseppeket.

– Bár tudnám, Falco – mormolta. – Bár tudnám.

Többet nem tudtak beszélni, Gabi a karját lendítette és a vonatot hatalmas füst- és porfelhő vonta be, ahogy felrobbant.

– Galliard, siess! – süvöltötte Magath hadnagy.

Az ellenség feldühödve tüzelt, Falco pedig, mielőtt Eren megállíthatta volna, előrerontott.

– Ne! – kiáltott utána, de a gyerek mintha meg sem hallotta volna.

Galliard, a kurva életbe – káromkodta el magát –, ajánlom, hogy tényleg siess!

Ahogy a Marcangoló Óriás testet öltött, Falco az egyik árokba rántotta Gabit. A kislány ezalatt a fejét védte. Nem esett semmi baja, Galliard pedig gondoskodott róla, hogy továbbra se legyen. Úgy kapaszkodott meg a földben, hogy közvetlenül az árok fölé érkezett, hatalmas testével egyenesen a két kisgyereket óvta a puskacsövek ropogásától. Lebámult rájuk, majd elrugaszkodott, és hatalmas kezével bebizonyította, miért hívták Marcangolónak, a semmivel tette egyenlővé a szerelvényt. Félelmetes pusztítás tárult Eren szeme elé, a szívós állkapocs összezárult a sínek körül, ugyanabban a pillanatban pedig a Hordár Óriás – benne másik jó barátja, Pieck – is előremozdult. Az óriása négykézláb közlekedett, arcát páncél mögé rejtették, hátára nehéz szerkezetet szereltek, onnan záporoztak a lövések az ellenséges katonákra.

Most jött el az én időm – szorította ökölbe a kezét. Magath hadnagy pillantása rávándorolt. Én következem – mondta magának mire a hadnagy, mintha csak megértette volna a kimondatlan gondolatát, rábólintott. Gyerünk, Eren! – szólította fel magát. – Képes vagy rá! Meg tudod csinálni!

A harapása lassú volt és forró, az utolsó másodpercig hezitált, hogy megtegye-e vagy sem. Hirtelen meglátta Gabit és Falcót, amint egymásba kapaszkodva próbálják átvergődni magukat az ólomgolyók hadán, s ez a látvány mindent eldöntött, többé nem teketóriázott. Amikor megtörtént, az aranysárga fény örvényszerűen robbant a magasba, Eren pedig az árokban guggolók fölé magasodott az óriásának tizenöt méterével.

Galliard felé kapta a fejét, és Eren szinte látta maga előtt, ahogy az óriás testében elvigyorodott. A Marcangoló mindössze ennyi figyelmet szentelt neki – Pieck még talán annyit sem, amit később mindenképpen a szemére akart vetni –, azt követően visszafordult a sínekhez, hogy folytassa a pusztítást, amibe belekezdett.

Az égből ejtőernyős alakok hullottak alá, a levegőben változtak óriásokká. Amint földet értek, igazi leckét tanítottak az erődöt birtoklóknak, egymás után ragadták meg az embereket. Sűrű vér zúdult a magasból, ahogy az óriások nekiláttak lakmározni, a fegyverropogást túlharsogta az emberek fájdalmas és rémült sikoltozásai. Halálsikolyok voltak, a végső kétségbeesés hosszan csengő hangjai.

Itt az idő – gondolta Eren, miközben csatlakozott Galliard mellé. A magasban megpillantotta Reinert, kisvártatva pedig magát a Páncélos Óriást is, akire olyannyira vártak. Jól van.

A félelem nem rántotta görcsbe a gyomrát, idegesség helyett inkább elszántságot érzett. Reiner unokatestvére, Gabi tizenkét éves volt, és akár az életét is adta volna az ügyükért. Ha ő nem riadt vissza, akkor Eren sem tehette meg, főleg úgy, hogy ő a kislánnyal ellentétben a tizenkilenc töltötte. Rég volt már, amikor Gabihoz hasonló gyermekként láthatta első ízben az óriások igaz erejét. Túl régen volt. Akkor még eltorzította az arcát a rémület, a teste pedig kővé dermedt. Egy tapodtat sem tudott mozdulni, a merevség a végtagjaiban, a csomó a torkában elviselhetetlenné vált.

De ez akkor volt. Azóta sokat változott. Mindannyian változtak.

Eren lusta mosolyra húzta az ajkát.

Végre – gondolta –, végre készen állunk a támadásra.

Folytatás kb. 2 hét múlva.