Álmok
Soulmate AU, canon era
Párosítás: Levi/Zeke
Tartalom: Levi és Zeke lélektársak, akik álmodnak egymásról.
Megjegyzés:
1.) Különálló történet, nem részese egyik
szösszenetcsokornak sem, amit eddig írtam.
2.)
MANGA SPOILER
(111!), ennek tudatában olvasd!
3.) Lélektárs AU, amiben a
lélektársak álmaikban találkoznak először. Hasonló
koncepciójú volt az „Álmomban már láttalak…” is, csak az
Levi/Eren
változatban.
4.)
Teljesen más irányt vett, mint amilyennek akartam írni… de mindegy. Majd még
dolgozom ezzel a változattal, és alakítok rajta egy másik szösszenetben. :)
5.) Valahogy megfeledkeztem arról, hogy ezt megírtam ÉS
nem töltöttem fel.
Levi
gyerek még, mikor először álmodik a lélektársáról. Tudja, hogy ő az, mert mielőtt
a betegségtől és éhségtől legyengülten meghalt abban a koszfészekben, az anyja
szeretett mesélni a világukat meghatározó, különleges kapcsolatról. Bizonyos
emberek egyszerűen azért születnek a világra, hogy valakinek a társává
szegődjenek, és életük végéig boldoggá tegyék egymást.
A
lélektársa apró, gyűrött arcú vakarcs, tudatlanul szuszog még büszkeségtől
dagadó apja karjában. Az anya abból az ágyból figyeli, amiben megszülte, boldog
és szőke, mint a gyermek, szemében örömkönnyek csillognak – világra hozta a
személyt, akit Levinak rendeltetett a sors. Levi eltűnődik rajta, vajon miről
álmodhat a kiskölyök. Vajon egy ilyen parányi kis csöppség első álmai is őróla
szólnak?
Néha
őt látja, néha mást. Az évek rohamtempóban telnek, végignézi a kölyök
növekedését. Nem sok közöttük a korkülönbség, ahhoz viszont elég, hogy Levi
többet tudjon erről a különös kapocsról, jobban megértse az álmaikat, és jobban
vágyjon rá, hogy egymásra találjanak. Amíg fiatal és a koszos, sötét Alvilágban
sínylődik, ezek a vágyálmok azok, amik miatt újra talpra tud állni. Kenny,
Isabel, Farlan. (Végül Erwin, aki kimenti.)
Levi
levegőért kapkod. Merően más világban élnek: a lélektársa vért izzad azért,
hogy erőssé váljon, „harcosnak” kell lennie, de Levi nem érti, egyszerűen nem
érti, mitől harcos a harcos és mitől katona a katona. Hiába öregedik,
egyszerűen nem érti, milyen az a világ, amiben a lélektársa él. Egyáltalán… hol
van? Ismeretlen táj, ismeretlen szavak hangzanak el, a kölyök eldiai és falak
ketrecében tengődik. Falak – internálótáborok, ahová Marley fejesei száműzték
azokat, akiket eldiai címszóval illetnek. És valahol messze, tőlük messze
létezik a „Paradicsom” – Paradis –, ahová azokat küldik, akik valami rosszat
követnek el. Akik nem tudják elérni a tisztességes marleyi rangot. Hogy is van
ez?
Zeke – gondolja, miközben azon rágódik, vajon hol lehet. Így hívják.
Nyolcszáznegyvenötre
Zeke magas, jóképű kölyök, szemüveget visel, eszesnek tűnik, mégis otthon
marad. Marley küldetést emleget, Levi csupán foszlányokat lát a kölyök életéből
– minden annyira gyorsan, annyira értetlenül történik. A Felderítő Egység
havonta kivonul, hogy óriásokat öljön, és Levi magába zárva cipeli az emberiség
legnagyobb titkát, még Erwin előtt is elhallgatja. Hogy is mondhatná el neki? Mit
is mondhatna? Hogy a falakon túl… emberevő óriások várnak rájuk, akik maguk is
egykor emberek voltak? Hogy az igazi ellenség… Hogy valójában nem az óriások
ellen kellene küzdeniük?
Erwin
nem hinné el. Senki sem hinné el, mert az emberiség történelmét meghamisították.
Az emberek nem emlékeznek a száz évvel ezelőtti időkre, mikor még nem álltak a
falak. Az álmokból Levi azt is tudja, miért: a királyi család a leghatalmasabb
óriás, az Alapító erejével rendelkezik, az ragadta el a két ezer év emlékét.
Okokat is tud, annyi mindent tud, hogy minden este borzasztó fejfájás kínozza.
Vajon ő is álmodik rólam? – dől végig az ágyában. Vajon…
Nyolcszáznegyvenöt
a változás éve. Találkoznak. Álmukban találkoznak, szemtől szemben állnak
egymással, mintha mindketten kiléptek volna a valóság dimenziójából, hogy
valami olyasmibe kerüljön, ahol tisztán láthatják egymást… A fiú, Zeke tényleg
kölyök a maga módján, alig múlt húsz, enyhén borostás az arca. Kíváncsian
fürkészik egymást, nem szólnak, csak méregetnek. Körülöttük elmosódott a táj,
Levi véres és kegyetlen álmai a Shiganshina körzetet ellepő óriásokról
összefonódik azzal a teljesen más világgal, amiben Zeke él, és amiben idegen
népek ellen harcol egy szőrös, igazi bestiára emlékeztető szörnyóriással.
Levi
hümmög, a homlokát ráncolja, összevonja a szemöldökét. Mielőtt elválnak
egymástól, Zeke hirtelen elmosolyodik. Szelíd a mosolya, kedves, nem illik egy
hidegvérű gyilkoshoz. Levi nem tudja, mit gondoljon róla. Mit gondoljon egy
olyan emberről, aki hatalmas áldozatot hozott: halálba küldte a tulajdon
szüleit.
Aztán
elérkezik a nyolcszázötven, felbukkan egy fiú, aki ugyanolyan erővel
rendelkezik, mint Zeke, és akit meglepő módon Jaegernek hívnak. Eren Jaeger, hangzik el több szájból is. Az Óriásfiú. Az emberiség utolsó reménye.
Levi
megszólal.
–
Van
egy öcséd? – szalad ki belőle a kérdés. Erre egyikük sem számít, Zeke
szeme meglepetten kerekedik el.
–
Egy… öcsém? – ismétli
döbbenten. – Nekem? – Felvillan valami a tekintetében, mohó vágy és
kíváncsiság keveréke, és ahogy tesz egy lépést előre, Levi önkéntelen
leutánozza azt. Megállnak egymás mellett, szánalmas, hogy ez az első
beszélgetésük, és ahelyett, hogy egymást faggatnák, Eren Jaegert tárgyalják.
Zeke
semmit sem tud. Megremeg a szája széle, az erős férfi, aki kemény álca mögé
rejtőzött, hogy megőrizze élete legnagyobb titkát, hirtelen megtörni látszik.
Az apja él – vagy legalábbis élt –, eljutott Paradis szigetére, családot
alapított, elfelejtette mindazt, amit hátrahagyott. Látszólag elfelejtette,
valójában mindig is azért küzdött.
Beszélgetni
kezdenek. Zeke kíváncsi, mindent tudni akar Erenről, Levi pedig elmondja neki,
amit eddig tapasztalt. Nem is kérdés, hogy a szárnyai alá veszi a kölyköt – a
lélektársa kisöccsét –, hogy mindig kihúzza a szarból, egyengeti az útját,
ügyel rá meg a barátaira. Zeke anyjáról mit sem tudnak.
–
Mondd
– töri meg egyszer a csendet Zeke –, miért hallgatsz?
Levi
nagyot nyel. Miért is?
–
Nem tudom – feleli. – Úgy
érzem, hallgatnom kell.
Zeke
bólint, alaposan átgondolja.
–
Hamarosan… – mormolja. – Talán
találkozunk.
Persze,
hogy találkoznak. Zeke megérkezik, a pusztulás szörnyetegét testesíti meg,
ragakói mészárosként híresül el. Levi elalszik a székében, miközben a lábát
pihenteti, végignézi a mészárlást, a legnagyobb bűnök egyikét, amit Ragako
faluban követ el. Végignézi Mike kínhalálát is. Végignézi azt is, hogy az
óriások Utgard váránál felfalják a bajtársait, akik az életükért könyörögnek.
Aztán
egy nap… Azon a napon.
Tényleg találkoznak.
Egymás
titkát cipelik mélyen magukba zárva, hallgatnak, mégis teszik a dolgukat. Az
egész olyan, akár egy tánc, egy halálos, véres és fájdalommal teli tánc. Levi a
meglepetés erejével támad, maga sem tudja, meddig hajlandó elmenni, Zeke meg
nem védekezik, a rohadék pontosan tudja, mit miért – kiért – kap. A végén, amikor Pieck megmenti, Levi még mindig dühtől
fújtat. Utoléri, látja, amint a két testvér, Zeke és Eren végre beszél
egymással. Zeke hiába az apja szakasztott mása, Dina fiát testesíti meg, míg
Eren… Carla másaként áll Zeke előtt.
Zeke
ígéretet tesz: vissza fog térni. Az ígéret Erennek szól, Levi mégis egy kicsit
magáénak érzi. Vissza fog térni, és akkor minden más lesz. Olyan világban
élnek, ahol csak álmodhatnak egymásról, de sosem érinthetik meg egymást, de
talán… egyszer talán fordul a kocka.
Reménykednek
– és egy nap elérkezik nyolcszázötvennégy.
Egy
nap hús-vér emberként, végre újra találkoznak.
Készült: 2018. 12. 06. –
12. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése