10,5.
fejezet
Gondterheltség
~
egy újabb kiegészítő fejezet/egyperces inkább; kimaradt pillanat, avagy közvetlenül
az előző fejezet folytatása, csak ezúttal Zeke szemszögéből
–
Ennek az egésznek nem így kellett volna történnie.
Pieck
édesapja vizet forralt a teához, aggódva sandított a háló felé. Zeke nem szólta
meg érte, ő maga is legalább annyira aggódott a két kölyökért, mint az
idősebbik férfi; a java még hátramaradt. Megmentették Eren életét, de Marley
sok mindenről nem tudott még. Marley… Mindig csak Marley.
Zeke
elfogadta a csészéjét, nagyot szippantott.
Pieck
apja megvakarta a tarkóját.
–
Tartsuk magunkat a tervhez, igaz? – Amikor nem a tarkóját dörgölte, akkor a
kezét tördelte. Szánni való ember látványát keltette, pont ezért volt tökéletes
Zeke terveihez. Zeke mindig tervezett, másból sem állt az élete.
Az egész életem körülötted forog,
Eren – szusszantott kicsit
mérgesen. Remélem, értékeled.
Eren
néha fel sem fogta, mennyi mindent köszönhetett neki.
Magath hadnagy, mi? – Lágyan elmosolyodott, ahogy a férfira gondolt, ám a
teáscsésze mögé rejtette. A megfakult mintát figyelte a csészén, jó rég darab
lehetett, valamiféle monogramot karcoltak belé, amiből csak egy „A” betűt lehetett kivenni. Megrántotta
a vállát, a régi világból alig maradt hátra valami. Marley olyanná formálta az
embereket, amilyenné ő akarta. Elpusztította az eldiait, s tisztességes marleyi
emberré kívánta Ymir népének valamennyi lakóját teremteni.
Magath számomra csak Theo, de ezt
kevesen tudják.
Miután
elárulta Grishát és Dinát, ha nem lett volna Mr. Xaver és Magath, meg persze a
nagyszülei, Eren születéséig teljesen magára lett volna utalva. A világ
problémái a nyakába zuhantak, napról napra gondterheltebb és gondterheltebb
lett. Hogyan tovább? Hogyan éljen azzal a tudattal, hogy a halálba küldte a
saját szüleit? Hogy fogja tudni eltitkolni, hogy az anyja a királyi család
leszármazottja? Hogy így őáltala az ő vérében is uralkodói vér csörgedezett?
Aztán
megjött Eren, és vele együtt minden más lett.
Eren
új értelmet adott az életének – és egy cseppet sem bánta. A sok nyűg, a sok
galiba, amit a kölyök okozott, nem számított, mert Zeke kisöccse volt. A
karjában tartotta, ringatta, megvigasztalta, ha elesett vagy rémálma volt,
megtanította, hogy kösse be a cipőfűzőjét, és akkor is ráerőltette a
nyakkendőt, ha már a puszta látvány is futásra késztette. Izzasztó percek –
olykor negyedórák – vártak mindkettőjükre – szerencsére az aprócska házban
könnyű volt kergetőzni. Aztán Eren karszalag nélkül próbált az utcára rontani,
és a nagyanyjuk jajgatott, a nagyapjuk a szívét markolta, Zeke meg hanyatt
vágódott, hogy elkapja, hatalmas puffanás hallatszott, valami reccsent is, Eren
meg ártatlanul állt, keze a kilincsre simult – alig érte még fel –, és
értetlenül nézett rájuk. Zeke nem kiáltott. Átkozottul fájt a törött csuklója,
de nem kiáltott.
–
Gyere ide, Eren – hívta oda magához szelíden, mire Eren odacammogott;
sötétbarna tincsei szerteszét meredeztek. Úgy festett, mint egy felborzolt
keselyűfióka. Zeke megeresztett egy kis kuncogást, majd megérintette a
karszalagját (természetesen azzal a kezével, amelyik épségben maradt). – Soha
ne menj úgy ki a házból, hogy ez nincs rajtad, megértetted? – Eren, aki addigra
megszeppent, és megértette, hogy valami rosszat tett, remegő szájjal bólintott.
Zeke válaszul még jobban összekócolta a haját. – Papa, a csuklómnak annyi –
mondta aztán a nagyapja felé pillantva. Az idős férfi egész testében
reszketett, arcába akkor kezdett visszatérni némi élet.
–
A szívemnek is – motyogta. Megköszörülte a torkát, hangosan pedig így szólt: –
J-jól van, fiam. Gyere, megnézem neked.
–
Mekkora pech – panaszolta Zeke, miközben segítettek neki feltápászkodni. – Ha
már átörököltem volna az erőt, egy perc alatt helyrehoznám.
–
Hosszú út vár még rátok, ifjú harcosom – simogatta meg a nagyanyja vigasztalóan
az arcát. – Hosszú út és fényes jövő, mert tudod, mi a kötelességed…
A kötelességem… – Zeke tekintete Erenre siklott. Ó, igen, a kötelessége. Persze, hogy tudta. Amióta találkoztak,
minden világosabb lett.
A kötelességem, hogy megmentsem
Eldiát – gondolta elszántan. Hogy életben tartsam a családomat… és
befejezzem azt, amit egykor elkezdtünk.
–
Tehát, uram. – Letette a teáscsészét, a hasát kellemes melegség járta át. A
kései órák ellenére igenis szüksége volt erre a csészére. Egyszer sem adta fel
Erent – sem gyerekkorában, sem most, hogy idősebbek lettek. Egyetlen éve maradt
hátra, egyetlen év, amit a világuk megmentésére áldozhatott, és persze, sehogy
sem állt vele. – Fordíthatnánk komolyabbra is a szót?
–
Sejtettem, hogy előhozakodik vele, Mr. Jaeger. Tehát Eren jelenlegi helyzete…
–
És a kapcsolata a mi kis éles eszű, ifjú hölgyünkkel – somolygott Zeke az orra
alatt. – Arról sem szabad megfeledkeznünk.
–
Ó, hogyne-hogyne.
–
Tehát…
Tehát.
Míg
Eren Paradis szigetén „sínylődött”, addig Zeke játszotta a tisztességes marleyi
harcos szerepét. Bármilyen körülmények is adódtak, az eldiaiak nem tehettek
mást – játszották tovább a szerepüket.
Az óriások kora lehanyatlóban van – emlékeztette magát. Az új fegyverek, a páncéltörő golyók… Ebben nem hazudtam: hamarosan nem
lesz már ránk szükségük. Ha pedig nem lesz, akkor egy éjjel talán arra
ébredünk, hogy felperzselik az internáló táborokat. Vajon mi történne akkor, ha
mind meghalnánk? Lassan megvannak az eszközeik, hogy elpusztítsák a falakon
belül élőket…
Az
ajkát harapta, nehéz gondolatok fogalmazódtak meg benne.
–
Gondterheltnek látszik – jegyezte meg végül Pieck apja, mire finoman vállat
vont.
–
Mindannyiunknak megvan a maga baja, nem igaz, uram?
A
férfi arca erre jól láthatóan elsötétült.
–
Ó, igen – suttogta, s ismét aggódva lesett a szobába. – Túl nagy a teher, amit
a vállára vesz.
–
Túl nagy – értett egyet Zeke.
Az egyetlen, aki igazán kihúzhatja
Erent a slamasztikában, az Magath hadnagy.
Az
egyetlen pedig, akiben még reményt látott…
–
Igen… – motyogta. Hátratolta a székét, sietősen búcsúzkodott. – Még meg kell
ejtenem egy gyors telefont… – motyogta, mire Pieck apja a homlokát ráncolta.
–
Mr. Jaeger? – kérdezte, de Zeke már nem válaszolt. Ellenőrizte a karszalagját a
karján, majd fogta magát, és kilépett a hűvös éjszakába.
Megjegyzés: Az egyik kedvenc kiegészítő fejezetem, mert Zeke és
Eren testvéri kapcsolata többet érdemel. <3
Zeke
mindent Erenért tesz. De tényleg.
A 11. fejezet augusztus 2/3-a körül
kerül feltöltésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése