Vihar
27. fejezet
~ Kreusa
döntése ~
– Kreusa… –
Eren szíve a torkában dobogott, csak arra volt képes, hogy a nevét nyöszörögje.
A gondolatai őrült tempóban kavarogtak az elméjében, miközben Yoel ellépett
tőlük. A férfi kinyújtott tenyerén egy kés pihent, szórakozottan mélyesztette
bele a penge élét a bőrébe, ám nem annyira, hogy megsebezze. Eren szemmel
tartotta, noha Kreusához beszélt. – Ezt nem teheted… Ezt nem… Kreusa…
A lány
ráemelte hideg, kék szemét. Eren nyelt egyet, ahogy véletlenül
összekapcsolódott a tekintetük. Hirtelen olyan távol érezte magától, mintha egy
mély, áthidalhatatlan szakadék húzódott volna közöttük. Tényleg csak egy
pillanat volt, míg egymásra néztek, utána Eren elkapta a fejét. Yoel
veszélyesebbnek látszott. Yoel volt az igazi ellenségük, nem? Kreusa nem
árulhatta el őt, ugye?
– Miért
nem, Eren? – kérdezte aztán a lány, elkergetve a hamis illúziókat. De, elárulhatta, ha azt akarta. – Miért
nem tehetném meg? Ha ez az egyetlen megoldás, amivel megmenthetem Ymirt… Te nem
áldoznál fel engem, ha Levi hadnagy élete lenne a tét? Te nem tennéd meg
ugyanezt a szerelmedért, Eren?
– Levi
hadnagy? – Yoel arca őszinte meglepettséget tükrözött. – Ki az a Levi hadnagy?
A szeretőd? – Kimondatlan kérdés volt: pont
egy férfi? Yoel meglepettsége undorba csapott át, amikor Eren nem válaszolta
meg. A tekintete maga volt egy vallomás, és Yoel fel-felhorkantott nevetés
közben. – Levi hadnagyot lőttem le – fejtette meg végül. – A szeretőd halott. A
nagyanyád halott. Látod, Eren? Mondanám, hogy végleg egyedül maradtál ebben az
ördögi világban, de Kreusa meg én még itt vagyunk neked, ó, és persze a
rokonaid édesanyád által. Carla Hoover.
Ó, igen, drágaságom – villant meg a szeme, amikor meghallotta Eren elakadó
lélegzetét –, az édesanyád a Hoover családhoz tartozott. Robert és Sylvia
Hoover egyetlen lánya. Anyád öccse, Tilo hagyta, hogy a fia, Bertolt megegye őt
Shiganshina előtt.
– Bertolt?!
Kreusa egy
pillanatra elfelejtette, min kell gondolkodnia; hasonlóan döbbentnek tűnt, mint
Eren. Yoel rá sem hederített, egyedül Eren érdekelte.
– Bertolt
Hoover – mondta a fiú szemébe –, azaz a Kolosszális Óriás.
– A
Kolosszális…
Eren élesen
szívta be a levegőt.
–
Folytassa! – szólította fel; orrcimpája remegett a dühtől. – Ha már úgyis fel
akar falatni a saját unokatestvéremmel, azt hiszem, jogom van tudni, hogy kik
az ellenségeim. Kik azok, akik ezek szerint elárultak. Annie Leonhart, Nifa
Arlert, Krista Lenz, Ymir, Hitch Dreyse. Kérdem én, kik azok, akik még
elárultak? – Neveket sorolt, és úgy érezte, az eszét fogja veszteni. A végső
pillanatban, amikor a legéberebbnek kellett volna lennie, megbolondult.
Beleőrült mindabba, ami körülvette, a múltjába, amit ismert is meg nem is.
Amire emlékeznie kellett volna, valamiért mégis elfelejtette.
– Reiner
Braun, azaz a Páncélos Óriás. – Yoel kaján élvezettel hozta a tudomására a
titkokat, vagyis azoknak egy részét. – Azon gondolkodom, kit és miért tartasz
közülük az ellenségednek. Vannak, akiktől tartanod kell, ezt nyugodt szívvel
árulom el. Most már tudod, hogy Céline Dreyse lánya, Hitch volt az, aki Kreusa
anyját a házatok felé csalta, mégpedig Selma utasítására. Selma és én együtt
döntöttük el, hogy véget vetünk édesanyád életének. Bevallom, én azt hittem,
Carla Hooverbe még szorul annyi becsület, hogy megküzdjön velünk, pontosabban
Aletheával. Nem olyannak ismertem, aki nem küzdött azért, hogy élhessen.
Meglepett, mikor azt hallottam, egyszerűen csak feladta. Miért tett volna
ilyesmit?
– Értem
tette – felelte Eren. – Értem és Mikasáért.
– Mikasa?
Hát ő meg? Újabb szerető? Fattyú féltestvér?
– A
fogadott testvérem – vicsorogta Eren. – És válogassa meg a hangnemét, ha róla
beszél! Nem tűröm el, még ebben az állapotban sem!
– Nem sokat
tudnál tenni, kölyök.
– És ne
hívjon kölyöknek! – Eren végleg elvesztette a türelmét, Yoel pedig szemlátomást
különös örömét lelte benne. Tagadhatatlanul kéjes mosoly vándorolt az ajkára,
és egyre csak szélesedett, ahogy Eren eszét vesztetten rángatni kezdte a
láncokat. Pusztulj, pusztulj, pusztulj! Egyfajta
mantrává vált. Zihálva kortyolt a levegőből, a homlokán izzadtság gyöngyözött.
– Hogy
döntöttél, Kreusa? – Yoel végre a lányára pillantott. A mosolya mit sem fakult.
– Megölöd az unokatestvéredet, hogy a szerelmed
élhessen?
– Maga
nemcsak tőlem, hanem Kreusától is undorodik – éledt fel Eren bátorsága. Ahogy
figyelte Yoel arcát, a hanglejtését, valahányszor Ymir szóba került… Gyűlölte
Ymirt, okkal, hiszen ő volt a felelős az anyja haláláért, ugyanakkor megvetette
őt is meg Kreusát is, amiért egymásba szerettek. – Kreusa… – Eren a lányra
nézett. – Ha meg is teszed, téged sem fog életben hagyni. Egyikünket sem akar.
– Miért
bántanám a saját lányomat? – húzta fel a szemöldökét Yoel. – Én nem hazudtam.
Ígéretet tettem, hogy Ymirnek nem esik bántódása. Hogy lesz egy hosszú és
boldog életetek, drágám.
– És miért
kéne elhinnünk minden szavát? Kreusa, ne hallgass rá!
– Az
életedért könyörögsz, Eren Jaeger?
– Nem! A
barátomért könyörgök, hogy térjen észhez!
– Túl késő,
Eren – mondta hirtelen Kreusa. Hangja hűvös volt, akár a jég, tekintete pedig
megfejthetetlen. Lassan Yoel felé fordította a fejét, és amikor bólintott, Eren
szíve kihagyott egy dobbanást. – Döntöttem.
** * **
– Johanna?
Johanna, hallasz engem?
A hang
mintha egy áthatolhatatlan védőburkon túlról szólt volna. Levi hadnagy
fájdalmasan markolta meg az oldalát. Résnyire nyílt a szeme, de csak homályos
foltokat látott maga előtt. Érezte a vére melegét, a teste minden porcikája
sajgott.
A hang ismerősen csengett.
– Johanna,
térj magadhoz!
–
M-meghalt? – Levi összeszorította a fogát, úgy kérdezte. Valaki térdelt Johanna
mellett, és ujjai óvatosan simultak az idős asszony holtsápadt arcára.
– Nem, még
nem – hangzott a megkönnyebbült válasz. – Azt hittem, elkéstem… Bár bizonyos
értelemben így is elkéstem, nem igaz, Levi hadnagy?
Az alak
Levi felé fordította a fejét, arcát megannyi szeplő borította.
– Hogy érzi
magát? – kérdezte Ymir.
– Pocsékul
– nyögte Levi. – Lelőttek.
– Sikerült
elállítanom a vérzést. Mit gondol, fel tud állni?
Levi a
fogát vicsorítva, sziszegve tornázta fel magát.
– H-hol
van? H-hol van Eren?
– A Mária
falon túl.
Levi az
oldalára szorította a kezét. Nekidőlt a pince hűvös falának, nehezen lélegzett.
A sebe fájdalmasan lüktetett, Johanna pedig még mindig eszméletlenül feküdt a
földön. Még élt, bár nem lehetett tudni, mennyi ideig.
– Jól van?
Ymir
ránézett.
– Talán még
nem késő – suttogta. – Jöjjön, hadnagy! Sietnünk kell!
– Te… –
Levi arca megvonaglott a fájdalomtól. – Tényleg… nem az vagy, akinek… mutattad
magad, igaz, kölyök?
Ymir
megrázta a fejét.
– Valóban –
mormolta; a pillantása valamiért Johannára esett. Levi összeráncolta a
homlokát. Volt benne valami furcsa, amit sehová sem tudott tenni, ezért úgy
döntött, egyszerűen rákérdez. Ymir a múltkor őszintén beszélt a múltjáról, s
mintha Johanna is a részét képezte volna. A nevét mindenképpen tudta, és ez azt
jelentette, hogy már többet tudott, mint Eren, amikor lement a pincébe.
– Ki vagy
te?
– Ymir
vagyok – mondta a lány, mire Levi szeme összeszűkült.
– Ymir? Csak Ymir?
– Nem…
Annál jóval több.
– A
barátja?
Ymir ajka
halvány mosolyra görbült.
– Ugyan
már, hadnagy – mosolygott –, mindketten tudjuk, hogy nem ez az igazság. Miért
találgat? Miért nem mondja ki azt, ami igazán megszületett az elméjében? Talán
az lesz az, ami a kőkemény valóság.
Levi a
szemébe nézett.
– A
testvére vagy – mondta, s Ymir rábólintott.
– A nővére
– suttogta.
Levi
megnedvesítette az ajkát, mielőtt kérdezett volna; porszáraznak érezte a
torkát, a gondolatai csak úgy kavarogtak a fejében.
– Hogyan
lehetséges mindez? – Aztán elhallgatott. – A kristály? – húzta fel a
szemöldökét kérdőn. – Azt mondtad, ugyanolyan kristályba zártad magad, ahogy
Annie Leonhart. A kristályban nem öregedtél egy napot sem. Akkor kerültél bele,
amikor még… fiatal voltál. Tizenéves. Tizenkettő-tizenhárom, hiszen most
csatlakoztál a Felderítő Egységhez.
– Pontosan
– biccentett Ymir. – Ez egy bonyolult történet, hadnagy. Elégedjen meg
annyival, hogy valami olyasmit követtem el a múltban, amire még csak nem is
emlékszem. Tudja, ki az az a Rene Jaeger?
– Eren és
Kreusa nagyapja.
Ymir
lehunyta a szemét.
– Életem
megkeserítője – mormolta. – Ő volt az, aki mindent tönkretett. Aki szörnyeteget
csinált belőlem.
– Akkor
Johanna még nem volt Rene felesége.
– Nem –
rázta meg a fejét Ymir. – Mindketten gyermekek voltunk még. Rene első feleségét
Kristának hívták. Ő Yoel édesanyja.
– Krista?
– Innen
ered az én Kristám neve is – mosolyodott el Ymir. A mosoly végül tovaveszett,
nem illett a történetéhez. – Rene Jaeger – folytatta komoran – egy nap úgy
határozott, engem is eszetlen óriássá tesz. Én voltam a Langnar család
idősebbik lánya, engem választott, nem Johannát. Johanna akkor még nagyon
fiatal volt, én meg… Mégiscsak hét év a korkülönbség közöttünk.
– Langnar? – szakította félbe Levi élesen.
A nő, Ilse Langnar neve mélyen az emlékezetébe vésődött. Tőle hallottak először
„Ymir úrnőről”, aki valójában Ymir volt. És most Ymir azt állította, a teljes
neve Ymir Langnar. – Az egyik
Felderítőt is így hívták. Ilse, a harmincnegyedik falakon túli expedíció
áldozata.
– Azt
hiszem, az öcsénké. – Ymir bizonytalanul nézett rá. – Nem tudom, uram. Túl sok
évet vesztegettem el, mikor pedig újra a testem birtokában lehettem, már semmi
sem volt olyan, mint régen. Alkalmazkodnom kellett egy teljesen új élethez.
– Folytasd.
– Közben
mennünk kell – rázta a fejét Ymir. Fájdalom csillant a szemében, ahogy a húgára
nézett. – Johanna, sajnálom… – Levi tiltakozni akart, Ymir azonban benne
akasztotta. – Ha meg akarja menteni Erent, akkor áldozatokat kell hoznunk.
Igen… Most a húgom lesz ez a bizonyos áldozat. Mit gondol, uram, képes lesz
harcolni? A felszerelését magán hagyta, azt hitte, megölte.
Levi nyelt
egyet. Szédült és gyengének érezte magát – de ahhoz nem eléggé, hogy ne tudjon
harcolni.
– Voltam
már szarabb állapotban is – húzta el a száját megvetően. – Nem lesz baj.
– Jól van.
Ymir sem
festett jobban, ruhája rászáradt a vére. Sebek nem látszottak rajta, a
képességének köszönhetően könnyedén regenerálódott.
– Ha
odaérünk, át fogok változni. Segítenie kell, hadnagy. Nem tudom, mi fog minket
várni, de ha Yoel Jaeger csak egy kicsit is hasonlít az apjára, akkor joggal
félthetjük a szeretteinket.
– Mit
tettél azon a napon, Langnar? – kérdezte Levi.
Ymir
felsóhajtott.
– Megettem
Krista Jaegert, Yoel anyját.
Elindultak.
Levi
kérdezősködött.
– Azok
után, hogy megetted azt a nőt, visszanyerted az emberi formádat, igaz? Erennel
és Kreusával is ez történt. Eren Grisha Jaegert, Kreusa Rene Jaegert falta fel.
Emberek lettek ezáltal, emberek egy démoni képességgel.
– Pontosan.
– És utána?
Hogy kerültél a kristályba?
– Nem
tudom. – Ymir őszintén felelt. – Azt hiszem, ösztönből védtem meg magamat.
Rene… ő… szabályosan megveszett, amikor Krista meghalt. Alig tértem magamhoz,
alig értettem valamit… Krista nem volt, Rene meg úgy bámult rám, mint egy
torzszülöttre. – Megrázta a fejét. – Nem akartam elhinni, amikor megláttam
Johanna vonásait Erenben. Amikor megtudtam, hogy Grisha Jaeger Eren édesapja.
Amikor kiderítettem, hogy Johanna férjhez ment ahhoz az emberhez, aki
tönkretette az életünket. Tudja, hadnagy, a szüleink sosem heverték ki az
elvesztésemet. Az anyánk félig belebolondult, az apánk meg addig nem nyugodott,
míg az öcsénket a falakon belülre nem küldhette. Valahogy így került a Langnar
család a Mária falon belülre. Tovább merészkedtünk: Rózsa fal, igaz?
Levi mély
levegőt vett. Ymir legalább annyira bizonytalanul mozgott az alagútban, mint ő,
de már látszott a kinti világ fénye, így nem kérdezett. Lüktetett az oldala, és
csak remélni merte, hogy lesz még benne annyi erő, hogy megküzdhessen
mindazokkal, akik Eren és Kreusa életére törtek.
Ymirrel
ugyanazt akarták: megvédeni azt az embert, akit a legjobban szerettek.
Levi keze
finoman ökölbe szorult.
– Az
óriások, akiket irányítasz… Ezt a képességet Krista Jaegernek köszönheted?
– Azt
hiszem, igen. – Ymir megérintette az ajkát az ujjbegyével, mintha csak rá
akarna harapni. – Krista Jaeger különleges asszony volt. Azt pletykálták, a
családjának valamiféle köze volt az első óriások létrejöttéhez. Nem tudjuk,
honnan érkeztek, miért érkeztek… Voltak pletykák, hogy emberek hozták őket
létre. Tudja, fegyvernek egy háborúban. Krista Jaeger vissza tudta vezetni a
családját azokra az időkre, amikor először felbukkantak. Én mindössze ennyit
tudok. Talán tényleg közük volt hozzájuk… Talán ezért rendelkezett valamiféle
képességgel. Azok az óriások az én életerőmből táplálkoznak. Képes vagyok őket
irányítani, de ha én meghalok, úgy ők sem engedelmeskednek többé.
– A beszélő
óriás megölte Ilsét.
Ymir
összerezzent.
– Ha velem
valami történik – mormolta –, az kihatással lesz rájuk.
Ilse
Langnar halott volt. Ymir hibájából volt halott.
A kinti világ
fénye Levi szemébe vakított.
Ymir
kezében penge villant, elgondolkodva forgatta meg, mielőtt kiléptek volna.
– Mit
gondol, hadnagy? Készen áll?
Levi Erenre
gondolt.
– Igen.
Az
aranysárga robbanás a kint sorakozó katonák arcára fagyasztotta a döbbenetet.
** * **
– Igen – nézett egyenesen az apja szemébe
Kreusa. – Megteszem.
Yoel
szemében mohó fény villant. Leguggolt a lány elé, durva ujjai az arcára
siklottak.
– Igazán? –
lehelte. – Valóban megteszed?
– Kreusa…
– Igen. –
Kreusa figyelmen kívül hagyta Eren kétségbeesett pillantását, sőt szándékosan
kerülte a tekintetét. Eren biztos volt benne, hogy azért, mert hogyha mégis
egymásra néznének, akkor meggondolná magát. Kreusa végtére is Krista volt, a barátja, az
unokatestvére, a bajtársa. Nem ölhette meg… Ugye?
De meg is
értette. Ha fordított helyzetben lettek volna, ha Levi hadnagy élete lett volna
a tét… még akkor is, ha semmi sem garantálta, hogy Yoel igazat mondott, nem
kockáztatott volna. Kreusa Ymirért egyezett bele Yoel tervébe, Eren pedig Levi
hadnagyért vállalta volna el ugyanezt a feladatot.
Yoel Kreusa
füléhez hajolt; sutyorogtak.
Eren
lehunyta a szemét, és Levi hadnagyra gondolt. Yoel el fogja oldozni Kreusát,
Kreusa fel fogja ölteni az óriásalakját, utána pedig… utána minden könnyű lesz.
A halál egyszer sem fordult meg a fejében, pedig akkor, Trostban már majdnem
megízlelte. Ha az apja nem fecskendezte volna belé a szérumot, nem élte volna
túl azt a csatát. Ő is egy lett volna a harmincnegyedik osztag áldozatainak,
éppúgy, ahogy Thomas, Mina és a többiek voltak.
Levi
hadnagyot a kemény padlón hagyták hátra, Erent azonban mégis éltette a halvány
remény. Talán mégsem halt bele a sérüléseibe, talán valaki a többiek közül
utánuk merészkedik a pincébe és megtalálja. Talán pont Mikasa. Ő sosem bírta
elviselni, ha Eren távolságot tartott tőle.
Mikasa, kérlek! Menj le a pincébe! Kérlek, menj le a pincébe!
Mikasa nem
szívlelte a hadnagyot, de végül elfogadta a kapcsolatukat, és akkor sem hagyta
volna meghalni, ha teljes szívéből gyűlölte volna.
Ha rátalálna, még meg tudná menteni… Őt is és Johannát is…
Yoel
leszedte a láncokat Kreusáról; a lány reszketve egyenesedett fel. Eren
könnycseppeket pillantott meg a szeme sarkában, és tiszta látta, hogy szája
széle megremegett, amikor felé fordította a fejét. A kés Yoel kinyújtott
tenyerén pihent.
– Kéred?
– Nincs rá
szükségem – felelte Kreusa összeszorított foggal. – Ebben nem különbözünk
egymástól, Eren – mondta a fiúnak halkan. A szájához emelte a kezét, és
egyetlen, hosszú percig mintha megbabonázva bámulta volna azt. Yoel nem
sürgette, de jobbjával finoman a vállára markolt.
– Meg tudod
csinálni, drágám – mormogta a lány a fülébe. – Én tudom, hogy képes vagy rá. A
vérem vagy, Kreusa. Az anyád is belátta, hogy nem érdemes ellenállnia. A mi
oldalunk áll. Neked mellettünk van a helyed, gyermekem, engedd hát, hogy
felemeljelek közénk.
– Ennyire
magasztos lenne közétek tartozni? – suttogta Kreusa. Yoel elfojtott egy
kuncogást.
– Ó, de még
mennyire, gyermekem!
Kreusa
lehunyta a szemét.
– Jól van –
találta végül meg a hangját. Amikor felemelte a fejét és ezáltal
összekapcsolódott a tekintete Erenével, a fiú határozottságot látott ragyogni a
kék szempárban. A félelem, a bizonytalanság tovaszállt, kőkemény elszántságot
tükrözött a pillantása, és Eren valamiért abbahagyta a vergődést. A szíve olyan
ütemben dörömbölt a mellkasában, hogy félő volt, már Yoel is pontosan tudja,
mennyire megrémült, mégis igyekezett nem kimutatni. Nem adhatta meg ezt az
örömöt a férfinak. – Sajnálom – érte el a fülét Kreusa szenvtelen bocsánatkérése,
mire Eren felhorkant.
– Én is –
mondta. – Én is sajnálom, Krista.
A lány arca
megrándult a régi-új neve hallatán, de már nem táncolt vissza: harapás
hallatszott, fogával a bőrébe mart, s az aranysárga fény robbanásszerűen
töltötte be a helyiséget.
** * **
– ANNIE!
Armin nem
akarta elhinni, amikor meghallotta, hogy Mikasa a lány nevét sikoltja. Mikasa,
aki mindig is ellenségesen viselkedett Annie-val, szinte aggódva figyelte őt.
Mivel harcolni csak hatalmas kínok közepette tudott, mikor Alethea Fritz
mosolyogva megindult feléjük, Jean kivonta kardját, hogy védelmezze.
Annie őket védte. Értük kockáztatta az életét Alethea Fritzzel szemben. Mikor Hitch
óriássá változott, hogy harcoljon a támadó óriások ellen, Reiner továbbhurcolta
Armint. Azt mondta, sem Hitch, sem Sasha nem szorulnak rá a védelemre, Armin
pedig hiába tiltakozott, Reiner nem engedte, hogy maradjanak.
És akkor
megpillantották Annie-t. A lány nem halt meg, csak megsérült. Valahogy
kikecmergett a faltömb alól, és meghúzódott a kődarabok között, amíg nem tudott
teljesen regenerálódni. Reiner láttán megfeszült. Ami akkor történt, örökké
Armin emlékezetébe vésődött. Annie – annak ellenére, hogy nem gyógyult meg –
nekiesett a nagydarab fiúnak, és vehemenciája megrémisztette Armint. Hogy
került kés a kezébe? Hogy tudott ennyire jól támadni? Reiner elengedte a fiút.
A robbanás a levegőbe dobta őket, s mire Armin feleszmélt, Reiner óriásának
csontvázával nézett farkasszemet, a fiú meg köddé vált. Megragadta a
lehetőséget, eltűnt a szemük elől.
– Annie!
Most Armin
kiáltott.
Alethea
lassan mozgott, a mosoly-vicsor rémisztővé varázsolta az arcát, de határozottan
nem a gyorsaság jellemezte. Annie előnyben volt – egyrészt a gyorsasága,
másrészt a harci képességei miatt. Az apja alaposan kiképezte, minden egyes
mozdulatával meglepetést okozott Fritz király lányának.
Felbőszítette Aletheát. Amikor szélesre tátotta a száját, az
üvöltése pedig bezengte egész Shiganshinát, Armin ereiben megfagyott a vér.
Annie megmerevedett; addigi magabiztos arckifejezése pillanatok alatt változott
meg, rémület vette át a helyét.
– M-most mi
történt? – hebegte Sasha. – Ez ugyanaz a hang, amit a Nőstény Óriás, izé, Annie
adott ki magából az erdőben?
– Attól
tartok – nyögte Armin. – Ez pont az.
– MINDENKI,
FELKÉSZÜLNI! – üvöltötte Jean. – JÖNNEK AZ ÓRIÁSOK!
Valamennyi
óriás, aki Shiganshinában tartózkodott, irányt váltott. Armin keresni próbálta
a szüleit a tekintetével, azonban sehol sem találta őket. Egyedül Nifát
pillantotta meg, akinek egy-egy vállát Hanji valamint Connie foglalták el.
Hanji egész arcát vér borította, Connie pedig meglehetősen sápadtnak látszott.
– ARMIN,
TŰNJETEK EL ONNAN! – kiabálta Hanji, ám mire kimondta, már mindannyian tudták,
hogy elkésett a paranccsal. Az óriások megrohamozták őket, emberfeletti erővel,
emberfeletti számban, Jean meg olyan hangosan káromkodott, hogy Sashának
elakadt a lélegzete döbbentében.
De nem őket
támadták.
Valamennyi
óriás Annie-ra vetette magát, s Armin szeme ijedten kerekedett el.
– Annie… –
lehelte a lány nevét. – Védjétek
Annie-t! Széttépik! Szét fogják őt tépni!
Sasha
megtapogatta a törött lábát, a fájdalomtól könnybe lábadt a szeme.
– HOL AZ
ÖRDÖGBE VAN HITCH?! – ordította Jean. – NEM AZT MONDTÁTOK, HOGY VELETEK VOLT?!
Armin
kieresztette a karjaiból Sashát. Nifa döngő lépteitől megremegett alattuk a
föld, Connie meg néhány pillanat múlva zihálva egyenesedett fel előttük az
ugrásából. Mintha végleg magához tért volna, ismét lett színe az arcának,
valamivel jobb a hamuszürkénél, szemében meg lázas fény csillogott az aggodalom
mellett.
– Sasha,
jól vagy? Bízd rám! – kiáltotta aztán, mikor észrevette, kire vándorol Annie
tekintete. – Menj! Igen, menj már! Az én barátnőm! – Halványan, de még mindig
elpirultak Sashával a kijelentésétől.
Armin
elvigyorodott, utána rendezte a vonásait és komolyan bólintott.
– Értettem!
– Jean,
Mikasa! – Hanji csatlakozott melléjük. – Mikasa, fel tudsz állni?
– Nagyon
összetörte magát, parancsnokasszony – válaszolt Jean a lány helyett.
Mikasa
összeszorította a fogát.
–
Megpróbálhatom – szűrte a szavakat, mire Hanji bólintott.
–
Szükségünk van rád. – A pillantása Annie-ra siklott. – AKI CSAK TUDJA, VÉDJE A
NŐSTÉNY ÓRIÁST!
Nem volt rá
szükség: bár az óriások rávetették magukat a Nőstény Óriás testére, az már
füstölögni kezdett, a magasba egy apró alak szökkent fel, s mielőtt bárki
észhez kaphatott volna, egyik kardjával egyenesen szemen döfte Alethea Fritzet.
Az óriások már csak a füstölgő testét marcangolták teljes erőből, Annie pedig
emberi alakban esett neki Fritz király lányának. Arcára mély nyomot vésett az
óriásalakja, ám erejéből mit sem vett vissza az átváltozás, szédületes
gyorsasága megdöbbentette Armint.
Alethea
sikolya éles volt és fülsértő; vér ömlött a szeméből, Annie a meglepetés
erejével sikeresen megvakította. Armin maga sem értett, hogyan tudta megtenni,
valahogy ő is megpördült a levegőben, ahogyan Mikasától látta, és Alethea Fritz
nyakszirtjébe mártotta a kardját.
– VIGYÁZZ!
– figyelmeztette Annie sikoltva.
Az óriások
abbahagyták a Nőstény Óriás testének felzabálását, a test szinte teljesen
elpárolgott. Hanji és Jean összenéztek, míg Connie ideges káromkodásba kezdett.
Nifa, aki még mindig óriásalakjában pihent, megfeszítette az izmait; felkészült
rá, hogy szembeszálljon a szörnyetegekkel.
– Öhm… meg
tudunk ölni ennyit? – vinnyogta Sasha. – Istenem, nem! Dehogy tudunk! Te jó ég,
meg fogunk halni!
– Fogd már
be! – rivallt rá Jean. – Még nincs vége… De azt mondja már el valaki, hol a
pokolban van Hitch?
–
Otthagyott minket, hogy harcoljon – szipogta Sasha. – Csatlakozott Mr. és Mrs.
Arlerthez.
– Hozzájuk
aztán biztos nem – csóválta a fejét Hanji. – Én mindvégig velük voltam.
– Hol
vannak? – kérdezett rá Mikasa, gyanakvóan húzva össze fekete szemöldökét. –
Őket miért nem látom?
Hanji
elfordította a fejét.
– Ne
mondjatok semmit a fiúnak – intett Armin felé. – Nifa szeretné.
Sasha a
szája elé kapta a kezét.
– Nem…
– Nincs idő
a siránkozásra – emlékeztette őket Mikasa. Nyögve próbált feltápászkodni, Jean
viszont azonnal ugrott, hogy segítsen. – Jól vagyok – mondta a fiúnak. – A-azt
hiszem… – A lába alól kiszaladt a talaj. – A francba! – szitkozódott. – Ha
egyszer a levegőbe kerülök, jól leszek. Levi hadnagy is meg tudta menteni Erent
törött lábbal, én is meg tudom csinálni. – Megrázta a fejét, hogy felocsúdjon.
– A pince – suttogta. – Bertolt a Kolosszális, Reiner a Páncélos. A pincébe
mentek… Eren után.
– Akkor
csatlakoznunk kell hozzájuk, nem igaz?
Annie
hangja volt.
– Mi a… –
Jean elhallgatott: a Mosolygós Óriás teste éppúgy füstölgött, ahogy korábban a
Nőstény Óriásé. – Hol van az a ribanc?! Armin, nem vágtad ki a nyakszirtjéből?!
– Kivágtam!
– A fiú arca merő vér és seb volt.
– Számított
rá – magyarázta Annie. – Amint kiszabadult az óriásából, belevágott Armin
arcába.
– És hol
van most? – szűkült össze Mikasa szeme. – Ő is…
– Nifa – fordult
a nővére felé Armin. – Ymir óriásai közelednek! Rátok bízhatjuk?
– E-ezt
hogy érted? – hebegte Sasha. – Hova megyünk?
– A pincébe
– közölte Mikasa. – Eren után megyünk.
– És az
óriások…
– Nifa,
elboldogultok?
– Én is itt
maradok velük – törölte meg véres arcát Hanji.
– Én is –
mondta gyorsan Connie, mire Sasha felnyikkant.
– D-de…
– Maradok.
– Connie az ajkához emelte a lány kezét. – Minden rendben lesz.
– Pontosan
– csettintett Hanji a nyelvével. – Megcsináljuk. Menjetek!
– D-de…
– Menjetek!
Sasha tiltakozása
abbamaradt. Hanji, Connie és Nifa csatlakoztak Ymir óriásaihoz, és egyikük sem
nézett többé vissza. A Mosolygós Óriás testéből semmi sem maradt. Jean az ölébe
emelte Mikasát, Armin és Annie pedig hagyták, hogy Sasha rájuk támaszkodjon.
– Leviszünk
titeket a pincébe – magyarázta a szőke lány. – Ott biztonságban lesztek.
– Ha
belehalok is, akkor is odamegyek, ahol Eren van – vicsorogta Mikasa. Annie a
szemét forgatta.
– Mozdulni
sem bírsz! Ennyire ostoba te sem lehetsz!
– Örülj,
amiért életben hagytalak, Annie… A mi körünk még nem ért véget.
Annie
megrántotta a vállát.
– Rendben,
küzdjünk! – állt meg. – Ebben az állapotban porrá alázlak.
Mikasa mély
levegőt vett, Jean azonban elhallgatatta.
– Ne most.
– Igaza van
– mondta Armin is. – Fogytán az időnk. Sietnünk kell!
Mindannyian
bólintottak. Hosszú volt az út a Jaeger család pincéjéig, s mögöttük a káosz
lassan bontogatta szárnyait.
A szabadság
még messze volt.
** * **
Kreusa
óriásalakja legalább tizennégy méteres volt, pedig Eren alacsonyabbra számított,
pont azért, mert emberi formában nem éppen a magasak körét gazdagította. Szőke
haja hosszabb volt a kelleténél, bőven a válla alá ért, kék szeme meg úgy
világított, mintha egy drágakő lenne. Eren megborzongott tőle.
Ez lenne a vég?
A könnyek
lefolytak az arcáról, észre sem vette, melyik pillanatban kezdett el sírni.
Kreusa óriásalakja a szeme láttára bontakozott ki az aranysárga fényből, a
szeme láttára elevenedett meg a saját halála – Kreusa által.
Yoel
nevetett. Akkor is rázta a nevetés, amikor Kreusa megindult Eren felé, hogy
fölfalja, s akkor sem hagyta abba, amikor a fiú fölé tornyosodott. Eren
lehunyta a szemét. A szájára akarta szorítani a kezét, hogy elfojtsa a
kiáltását, de a láncok miatt még ezt sem tudta megtenni. Emlékek villantak fel,
az anyja, ahogy a mosolygó szörnyeteg – az elmondottak alapján Alethea Fritz
eszét vesztetten – kiemeli a romok alól, összezúzza, aztán a szájába tolja;
utána más képek is: Petra a fára simulva, Oluo, Eld a fűben, Gunther a fáról
lelógva, Marco, vagyis amennyi hátramaradt belőle…
Ez lenne a vég?
Mintha
hangokat hallott volna.
– YOEL! –
kiáltotta valaki, egy nagyon ismerős valaki, mire Eren szeme felpattant. Kreusa
eltépte a láncait, aztán a szájához emelte éppúgy, ahogy Alethea Fritz öt évvel
korábban az édesanyját… És megállt. –
YOEL! – hangzott el ismét a kiáltás, és Eren lassan a hang felé fordította a
fejét.
– Y… m… i… r… – Kreusa torkából embertelen hörgésként törtek fel a szavak. Ymir állt a
trónterem ajtajában, az oldalán pedig… te
jóságos ég, az oldalán pedig Levi
hadnagy, kivont karddal…
– KREUSA,
NE CSINÁLD! – kiáltotta Ymir, Levi azonban nem emelte meg a hangját.
– Kreusa –
szólt –, ne merészeld. – Ezzel mintha
megadta volna a kezdőlöketet a lánynak. Eren felüvöltött, és Kreusa már
majdnem… te jóságos ég, majdnem…
Abbahagyta.
– Mit
művelsz, te ostoba? – szisszent fel Yoel. – Miért álltál meg? Olyan vagy, mint
én, a lányom vagy. Meg kell tenned… Közös a bosszúnk. Ymirért teszed. Életben
hagyom őt, ígéretet tettem.
Eren
zihálva nézett a lány szemébe.
Kérlek, Kreusa.
– Mozdulj
már, te ócska kurva!
Kérlek, Kreusa.
A lány
mintha hallgatott volna a kimondatlan kérlelésre. A teste előbb megfeszült,
utána elernyedt, a szorítása is ellazult. Eren, ha akart volna, könnyedén
kicsúszhatott volna a markában, ám mégsem tette meg. Valami azt sugallta, hogy
ne mozduljon.
Kreusa
kitépte saját magát a nyakszirtjéből.
– Nem! – sikoltotta. – Nem, Yoel! Én nem
vagyok olyan, mint te!
– Nem? –
Yoel szeme megvillant. – Biztos vagy benne?
Kreusa
óriása válaszolt rá, az üvöltése borzongást csalt ki Erenből. A fiú kicsusszant
a szorításából – vagy magától engedte el? –, és a szeme ijedten kerekedett el,
ahogy ráébredt, hogy keményen a padlónak fog csapódni – de: mégsem következett
be.
– Meg ne
halj nekem, mielőtt újra látnád a nagyanyádat – suttogta Levi hadnagy a fülébe,
s Eren könnyekkel a szemében, rémülten dobogó szívvel kapaszkodott meg a
nyakában.
– Nem fogok
– suttogta. – Megígérem, Levi…
– Elnézést,
hogy félbeszakítom a romantikus újraegyesülést… – Ymir hangjából pánik csendült
ki. – D-de a-azt hiszem, van egy kis problémánk…
– Annyira
nem is kicsi – mormogta Levi.
A robbanás
a falnak repítette őket, Yoel óriása pedig, melynek mérete kis híján vetekedett
a Kolosszális Óriáséval, lassan föléjük emelkedett…
Megjegyzés:
Ha valaki
elveszett volna a családfa-áradatban, annak súgok, hogy hamarosan hozom a
teljes és valós családfát, amin mindenki rajta lesz. :D Ymir és Johanna
testvérek, a Langnar család tagjai, de Ymir és Kreusa nem rokonok, mert ugye
Johanna csak Eren nagyanyja, Kreusáé nem.
A 28.
fejezet a nyaralásom miatt várhatóan július 18-án fog érkezni, és addig, hogy
ne maradjatok olvasnivaló nélkül, hozok majd egy rövid szösszenetet. ^^
Szia! :) Két napja találtam rád, és már be is fejeztem az összes fejezetet. :) Én is írok, és őszintén elismerésem. Nagyon szépen, kidolgozottan, összetetten, megfontoltan írsz. Minden apró részletek jelentése van, és te nem vétesz benne logikai hibákat. :D Szóval nagyon ügyes vagy! :D
VálaszTörlésNagyon élveztem minden fejezetet, bár bevallom kezdetben félve álltam neki mert a LevixEren párost én sosem kedveltem annyira, mert nem értettem, de gondoltam adok egy esélyt, mégiscsak egy szép hosszú MAGYAR fanfiction. És láss csodát megfogott! Nagyon hű maradt Levi magához - ő a kedvencem - és tényleg nagyon jó, nem elkapkodott. :D Szóval csak dicsérni tudnálak na. Pont ma fejeztem be a fejezetek és mindig néztem a dátumot remélve hogy még mindig írsz. És írsz! :P Szóval várom már most a következőt! :) És remélem hogy belekezdesz egy újba is ha ennek sajnos vége lenne!!!
Mikasa és Jean párosát pedig imádom. :) Mikasa a másik kedvencem így én mindig Levi/Mikasa-s voltam, de így is szuper és élvezem minden fejezetét! :D
Szia! ^^
TörlésNagyon örülök, hogy tetszett, főleg ha nem vagy nagy LevixEren shipper. Igazából eleinte én sem voltam az, Levit elsősorban Petrával shippeltem, aztán megfordult a fejemben Mikasa is. Talán várható velük kapcsolatban egy-két rövid szösszenet. :) De tényleg nagyon örülök, hogy az utolsó megírt fejezetekig elolvastad a történetem. ^^ Megnyugtatlak, ha valaha is félbehagynám, akkor arról adnék valamiféle életjelet, de amekkora Shingeki lázban égek már évek óta, nem hiszem, hogy ez be fog következni, ráadásul konkrét terveim is vannak, úgyhogy további hosszabb történetek is várhatóak, ez biztos.
Levi nekem is a nagy kedvencem, kicsit féltem, hogy pont őt nem sikerül jól megragadnom. Annak meg végképp örülök, hogy tetszik a Jean/Mikasa szál. ^^
Jelenleg nyaralok, és nagyon korlátozott a lehetőségem az írásra, ezért a folytatás kb 18-án érkezik, de azért remélem, sikerül hamarabb befejeznem. :)
Nagyon köszönöm, hogy írtál, várlak vissza szeretettel!
Detti ^^
Szia!
VálaszTörlésIsmét egy remek fejezet olvashattam. Ezt köszönöm szépen. Most, hogy a dolgok ennyire tetézni látszanak, remélem hamar érkezik a folytatás...
Szia!
TörlésKöszönöm, hogy írtál! Egy-két nap kérdése és érkezni fog a folytatás, csak a nyaralás alatt sajnos nem úgy tudtam írni, ahogy szerettem volna. :)