Áruló üvöltés
Párosítás: Levi/Zeke
Figyelmeztetés: manga spoiler (112!)
Tartalom: A manga 112.
fejezetének Levi-Zeke pillanata Zeke szemszögéből.
Megjegyzés: Sajnálom, nem sajnálom. :D
Zeke visszaszámlál – egy, kettő, három. Idejét sem tudja már,
mióta vár erre a napra, de az utolsó csepp bor is elfogyott, Eren pedig
kiszabadult. Biztosan haladnak a végkifejlet felé. Minden úgy alakult, ahogyan
eltervezték. Minden.
Féloldalt Levira pillant – amióta
betette a lábát Paradis szigetére, a hadnagy nem mozdult mellőle. Az emberiség
legerősebb katonája, Ackerman, tehát
az óriástudomány alterméke, hangzott el aznap Hanji parancsnok szájából, s Zeke
nem is gondolkodik el rajta, hogy miért rá bízták a felügyeletét. Levi hadnagy
Shiganshinában is bebizonyította, hogy félelmetes ellenfél. Zeke nagyot nyel,
borzong az emlék hatásától. Soha többé nem szeretne vele ismét megmérkőzni, ám
tudja, hogyha megteszi, amit meg kell tennie, a küzdelem elkerülhetetlen lesz.
Levi… majdhogynem legyőzhetetlen, az
emberiség legszívósabb példánya. Még egy ilyen lehetetlen szituációban is, ami
a hatalmas fák erdejében várni fog rá, képes lesz rá, hogy életben maradjon.
– Ne legyél nevetséges – jelenti ki
éppen Levi. Frusztráltnak tűnik, úgy fogja a fejét, mint akit gyötrelmes
fájdalom kínoz. Zeke tudja, hogy azért, mert valóban az kínozza; súlyosbodott a
fejfájása, ami szintén azzá teszi, ami: az Ackerman klán tagjává. Túl sokat
voltak összezárva ahhoz, hogy úgy olvasson a férfiból, akár a saját tenyeréből:
Levi tagadhatatlan Ackerman, duzzad benne az erő, a vérében ott pulzál az
aktiválódott ösztön. Vajon mikor? Miért? A földalatti városban nevelkedett, már
úgy került a felszínre, hogy rabszolgává vált. Mi történhetett vele? Mikor jött
el az a pillanat? Zeke eltűnődik, szívesen rákérdezne. Levi eközben folytatja,
irritálja a jelenléte: – Van egy másik szarházi, akit meg kellene etetnünk egy
óriással. – Zeke felé mutat, meg sem próbálja eltitkolni a bosszúságát. – Éppen
ez itt.
Zeke a könyvébe mélyed, türelmesen
várakozik. Minden egyes eltelt másodperc egy örökkévalóságnak tűnik, ám nem
zavarja: ha mindezidáig kibírta, akkor ez már semmi. Csak azt az egyet bánja,
hogy… meg kell tennie. Egymás társaságául szolgáltak a hatalmas fák erdejében,
ugyanazon a sátron osztoztak, ugyanazt a teát szürcsölték. Eren nem tévedett,
mikor azt állította, egyformák. Zeke és Levi… még ők is egyformák.
– Nem tudom, hogy Zeke tényleg
irányítja-e Erent vagy sem. – Levi olyanokat mond ki, amiket nem kellene. Zeke
gerincén borzongás futkos végig, nem akarja, mert annyira egymáshoz szoktak,
mégis meg kell tennie. Ezt az egyet… Ezt az egyet igazán bánja. A sátor sötétjében semmi sem számított. Amikor nem
látta senki, azt tehettek, amit csak akartak, és mindketten nagyon is akarták.
– De csak végeznünk kell Zeke-kel és akkor kész. Csak le kell tépnem a
végtagjait – sandít hátra a szeme sarkából. Ó,
Zeke nagyon is felkészült erre. Ó,
nagyon is.
Ha
egy kicsit más körülmények között találkoztunk volna – gondolja
szomorúan –, akkor minden más lenne. Ha
nem ilyen lenne a világ… Akkor nem kellene. – Levi közelgő alakját figyeli,
alacsony férfi ugyan, de izmos. Zeke jól tudja, mennyire, ahogyan azt is tudja,
milyen a csókja íze, mennyire határozott, egyszerre erős és szelíd az érintése.
Azt is tudja, milyen hangot ad ki, mikor elélvez, és azt is, hogy milyet,
amikor a kezébe veszi őt. Mohó, színtiszta
vágy.
Beszélgetni kezdenek, rákérdez a
borra, mint aki nem tudja, és amikor meghallja a választ, alig sikerül
elrejtenie elégedettségét: ez az, ez az, amire annyira vágytak. Ez az egyike,
amiért kibírta a pökhendi katonák pocskondiázását. Mind meg fognak fizetni…
Mind vissza fogják kapni.
– Olvass tovább – utasítja Levi
ridegen, mire Zeke mélyet sóhajt.
– Te vagy a főnök – mondja, s a
játék megkezdődik.
Levi elmegy, ő pedig kinyújtózik –
minden egyes másodperc egy szívdobbanás, minden egyes másodperc egy
örökkévalóság. Zubog a vére, az izgalomtól felgyorsul a lélegzete. A könyv,
amit hétszer olvasott, nem számít már, felejtős. Az éjszakák, amiket együtt
töltenek, élénkebbek, mint valaha.
– Bárcsak… – mormolja, de nincs bárcsak, nincs másik lehetőség, csak az
van, ami. Abban a valamiben meg kell tennie… Meg kell hoznia ezt az áldozatot.
Senki sem érti, mit akarnak Erennel. Senki sem érti, hogy ők valóban Eldia
vezetői, az egyetlenek, akik megmenthetik a világot, aki felszabadítást
adhatnak Ymir két ezer éves átka alól.
Futni kezd, és bánja, annyira
bánja, és nem néz hátra, de tudja, szinte látja maga előtt, milyen arcot vág
Levi, mikor ráeszmél… Mikor ráeszmél, hogy csak egy pillanat erejéig vesztettem
szem elől, ő pedig…
A hatalmas fák közé hatol, hallja a
döbbent hangokat, felismerik futó alakját, és akkor… Pont akkor, mielőtt
bármelyik fán pihenő katona cselekedhetne, nagyra tátja a száját az árulás
üvöltése elhangzik, visszhangot ver a gigászi erdőben.
Áruló üvöltés ez valóban, Zeke
tudja, a hangja bezengje a rengeteget.
Csak ekkor… Csak ekkor sandít
hátra, nézi meg magának Levit, vési az emlékezetébe örökre a vonásait.
Aranysárga fény robban fölöttük a magasban, szerteszét a faágakon – a megannyi
ostoba, naiv, részeges idióta, aki jóízűen ivott a borból, még ostobább lesz,
mint eddig volt. Mind megfizetnek azért, amit tettek, az összes gúnyolódásért,
a megalázásért, amit Zeke-nek el kellett viselnie…
Mindenki agyatlan óriássá változik,
csak azok nem, akik nem ittak.
Zeke…
És Levi.
Levi.
Zeke megremeg, találkozik a
tekintetük: Levi arcán nyílt félelem, szeme sarkában mintha könny csillanna; a
fogát összeszorítja, a meglepetés ereje mozdulatlanná dermeszti. Ha tényleg ő
az emberiség legerősebbje, ha tényleg Ackerman, akkor meg fog vele birkózni. A
lényeg, hogy Zeke egérutat tud nyerni. Egérutat, és közben reménykedhet, hogy
egy nap… ha mindketten szabadok lesznek… Ha lehetne valahogy… Vagy ha nem most,
egy másik életben. Ha valahogy lehetne…
Ha
csak egy kis feloldozást kaphatnánk – hunyja le a
szemét, lassan elfordítva a fejét Levi Ackermanról. A legnagyobb bűnünk… talán nem is az volt, hogy egymásba szerettünk,
nemde, Levi? A legnagyobb bűnünk… az, hogy újra meg újra eláruljuk egymást.
Az óriások súlyos puffanással a
földet érnek, közvetlenül Levi lába alól… és Zeke elindul. Fut, messze fut a
hatalmas fák erdejében, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tud, és a távolból
Levi üvöltése hallatszik, penge feszül a nagydarab óriások nyakszirtjének,
húsba mélyed, húst tép fel, gőzölgő vér ömlik elő.
Zeke megborzong.
Sajnálom…
Lépte nyomán újra meg újra eszébe
jut az áruló üvöltés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése