9.
fejezet
A szabadság szövetségesei
Bár
az éjszaka hátralevő részében sikerült nyugodtan aludni, Eren reggel mégis
kialvatlanul és nyúzottan ébredt; a szeme alá sötét árnyékot nyomott a
fáradtság. Jó érzés volt, hogy nem láncolták ki teljesen, így legalább a
karja-lába nem tudott elgémberedni. Felült, borzas haja az arcába hullott.
Hosszúra növesztette az elmúlt évek során, ráfért volna már egy rendes
hajnyírás, ahogyan az álombeli alaknak is. Az ajkába harapott, majd lassan
kifújta a benntartott levegőt. Remegő kezét bámulta, amit a combján pihentetett,
és amikor a cella ajtaja felé sandított, arra lett figyelmes, hogy Marcót
időközben leváltották, az új őrök közül az egyik – Armin – pedig elszunyókált, ráadásul a leglehetetlenebb pozícióban,
a fejét hátravetve, majdhogynem a nyakát törve.
A
lány, akit aznap mellé osztottak, ellenben éber maradt és ismerős; komolyan
fürkészett, miközben fekete sálját az orra hegyéig húzta. Rövid, sötét hajú
lány volt, finom vonású, keleti szépség – legalábbis részben. Eren nem
töprengett rajta, hogy kit lát: azonnal felismerte benne a másik állítólagos
legjobb barátját, Mikasát, akit sokak
szerint le sem lehetett vakarnia róla. Ez persze most megváltozott – vagyis
Eren erre számított. Nem tudta, hogyan fognak egymáshoz viszonyulni, de ahogyan
Armin is, úgy Mikasa sem nagyon kereste a társaságát az elmúlt napokban, pedig
jó ideje már, hogy a szigetre hozták.
De így végképp nem értem – ingatta a fejét lassan. Levi hadnagy a hajón azt mondta, Mikasa… törődik velem – sandított
lopva a szeme sarkából a lányra. Hát… – húzta
el a száját –, nekem ez az állítás most
eléggé bűzlik. Persze tényleg nem várta el a keleti felderítőtől, hogy
fontosnak tartsa őt, azok után nem, hogy Dirk Reiss töltötte be a szívében
keletkezett űrt a családja elvesztése után, nem Eren. Minden merőben más lett,
Mikasa meg elsősorban ehhez a mássághoz igazodott. Mit akarhatott Erentől? Egy
szerencsétlen, eldiai fiútól, aki egész életében nyomorban és eltiprásban élt?
Mikasa meg a falak által ketrecet alkotó börtönben. Mindannyian foglyai voltak a
világnak, mindannyian ki akartak onnét törni. A maguk szánalmas módján
ugyanazért küzdöttek oly’ elszántan: a szabadságért.
Eren
sóhajtott egyet, és végül a lányra emelte a tekintetét.
–
Helló, Mikasa – köszönt, mire az ellökte magát a faltól. A sáljába
kapaszkodott, az ujjai kétségbeesett erővel szorongatták a megkopott anyagot.
Vajon ki tekerhette a nyaka köré? – tűnődött Eren. Dirk
Reiss? Ha igen, akkor mégis miért hasonlít annyira az enyémre? Megérintette
a sajátját, amit mindig magánál hordott. Mikasa sálja nem az övé volt, bár
legalább olyan viseltesnek tűnt a gyér világításban is. Eren azonban, miután
jobban megnézte magának, észrevette a különbségeket: az anyag csak elsőre
látszott teljesen feketének; az alját szürkés virágok mintázták, ráadásul a
végén rojtok is csüngtek díszítésül.
Nem az enyém – gondolta –, és
ez így most… helytelen.
Mikasa
előrelépett, a kezében kulcs csillant. A cella nem nyikorgott, mikor kinyílt
előtte, s mire Eren feleszmélt, már ott állt előtte. Gyorsan és csendesen
mozgott, az árnyékkal eggyé válva suhant, támadott és érintett. Eren érezte,
ahogy a háta a hideg falnak préselődött, a lány hűvös ujjai meg az arcélére
simultak.
Egy
pillanatig komolyan azt hitte, hogy meg fogja ütni. Annak tudatában, amit
hirtelen átélt, el tudta hinni, hogy Mikasa megteszi.
De
Mikasa nem így tett.
Hogy
is tehetett volna így? Pont vele?
Őrültség volt egyáltalán feltételezni is ilyesmit!
A
lány átölelte, az arcát meg a vállgödrébe fúrta. Annak ellenére, hogy milyen
hideg volt a teste, a könnyei forrón csordultak le az arcáról és siklottak
végig Eren nyakán. Az érintése áramütésszerűen érte, a sokktól tágra nyílt a
szeme; gyakorlatilag minden ízében megmerevedett, ahogy viszonozta a kétségbeesés
szülte szorítást. A viszontlátás öröme a bőre alatt lüktetett. Még erősebben
ölelt, még jobban magához vonta a lányt, az meg hagyta, nem pedig tűrte, mert
közben úgy remegett, mint aki perceken belül összecsuklik; a könnyei megállás
nélkül, szüntelen gördültek le újabb meg újabb cseppekben, csiklandozva
szánkáztak le Eren bőrére.
–
Eren…! Eren…! – Eren, Eren, Eren. A
neve mantrává vált a lány ismétlő suttogásával, de egy cseppet sem bánta.
Ölelte és ő is a nevét mormolta, a füléhez hajolt, a haját simogatta. Mikasa
vele volt, egyedül vele, újra mellette… És minden másmilyenné kezdett válni, ahogy újra egymásra találtak.
–
Ne haragudj – súgta a fülébe. – Amiért nem voltam itt neked, amikor szükséged
lett volna rám.
–
Eren! – Mikasa a fejét ingatta, miközben elhúzódott tőle. – Nem maradhatsz itt
tovább. – Körbeintett, a szája dühös fintorra görbült, ahogy végighordozta a
tekintetét a szűkös cellán. – Nem vagy fogoly. Azért vagy itt, mert ide tartozol. Nem érdekel, mit mondott
Frieda vagy Levi, egy ujjal sem érhetnek hozzád! Addig garantáltan nem, amíg én
itt vagyok!
–
Mikasa, én…
–
Haza szeretnél menni, igaz? – Mikasa nem hagyott neki időt; végigsimított az
arcán, ott ragadt az érintése. Eren most már kevésbé érezte hűvösnek az ujjait,
sőt mintha felmelegedtek volna, ahogy finoman rájuk csókolt. A lánynak az arca
is kipirult, szürke szeme fénylett a könnyek hadától. – Eren, menjünk… –
mormolta. – Gyere velem haza, jó? Oda, ahová mindig is tartoztunk. Az a hely
nem a királynő egyik cellája, hanem Shiganshina… Ahol egykor felnőttünk. Ahol… minden félresiklott.
–
Annyi mindent szeretnék neked elmondani. – Eren mély fájdalommal a szemében
mosolygott a lányra. – Annyi mindent… – sóhajtotta. – De mégsem tehetem. Én…
meg kell értenetek, hogy nem harcolhatok a barátaim ellen.
–
És ha meg tudnád őket győzni? – nézett rá Mikasa kihívóan. – Pieck és Galliard…
Meg a bátyád, Zeke… Gondolod, hogy képesek lennének végignézni a halálodat?
Mert én képtelen lennék, ezért is fogadkozom itt és most.
–
Mikasa…
–
Elmondom még egyszer – emelte fel a kezét és vele együtt egy kicsit a hangját
is –, mert látom, nem érted. Amíg élek, nem eshet bántódásod, Eren, legyen szó
a Felderítő Egység felől érkező fenyegetésről, vagy éppenséggel az óceánon túl
élő ellenségeinkről. Senki sem árthat neked. Erre itt és most megesküszöm.
–
Ha csak úgy rájuk zúdítjuk, hogy mostanság Paradis szövetségeseként tengetem a
napjaimat… – Eren elhúzta a száját a gondolatra. – Te hogyan reagálnál egy
ilyen hírre, Mikasa? Mert aligha hiszem, hogy a bátyám, Zeke kiugrana a bőréből
örömében. Ő mindig is… annyira komolyan vette a feladatunkat. Ő… teljes mértékben
a hazánknak és a küldetésünknek szentelte magát.
–
Pieck szeret téged.
–
És én is szeretem őt – felelte. – De ez nem jelent semmit. Pieckben… buzog a
tettvágy… és a kötelességtudat. H-ha úgy alakulna… É-én… – Nem vagyok benne biztos, hogy nem próbálna meg kiharapni a
nyakszirtemből. Különösen akkor nem, ha egyértelműen áruláson kap rajta. Pieck…
kiszámíthatatlan ilyen téren, ismerte el magában kelletlenül. Csak magában
tette, hangosan sosem merte volna. Mikasa látszólag így is megértette. Nem kellettek
ahhoz szavak, hogy tudja, mi jár a fejében, hiszen mindig is ismerték egymást.
–
Jól van. – Mikasa elhúzódott tőle, a szemében hideg fény villant. – Annyi
bizonyos, hogy nem hagyom, hogy fogolyként élj, amíg nem bizonyítottál. Nem
érdekel Frieda, nem érdekel a királynő sem. Senki sem kényszeríthet rá, hogy
ezt eltűrjem. Most szépen el fogsz innen tűnni, Eren.
A
fiú erre felvonta a szemöldökét.
–
Megszöktetsz? – kérdezte csodálkozva, egy cseppet sem reménykedően. Igazából
már egyáltalán nem törődött vele, hogy fogolyként kell élnie vagy sem. Nem
tudta eldönteni, hogy az élete egy rossz rémálommá változott, vagy éppenséggel
egyfajta jó irányba terelődött. Egyelőre azt tudta, hogy körülötte jóformán minden fenekestül felfordult. – Ez nem
biztos, hogy jó ötlet…
– Nem hagylak itt! – Mikasa csattanó hangjára Armin összerezzent, de nem
ébredt fel. Eren azonnal odakapta felé a tekintetét, néhány másodperc
elteltével azonban megkönnyebbülten lélegzett fel: Armin semmi jelét nem adta,
hogy bármit is észlelt volna a diskurzusból. Mikasa Eren karjára simította a
kezét, és amikor ismét megszólalt, sikerült megreguláznia a haragját:
–
Nem hagylak itt – ismételte meg csendesebben. – Tényleg nem érdekel, kivel
megyek szemben. Most azonnal eltűnünk innen! – Azzal hátat fordított neki, és
elszántan szegte fel a fejét. – Kövess! – intett. – Hamarosan szabad leszel.
Mielőtt
Eren bármit is mondhatott volna, szélesre tárta a cella ajtaját, s nesztelen
léptekkel annak túloldalán termett. Armin eközben még mindig szunyókált. Ő bizonyára ellenezné a küldetést – villant
át a gondolat Eren elméjében, miközben bizonytalanul felzárkózott Mikasa mellé.
Azt mondaná, ezzel magamra haragítanám
Paradist. Hogy… őrültség lenne egyáltalán megkísérelni is a szökést, hiszen…
hova mehetnék? Hogy tudnék elmenekülni előlük? Nincs hová mennem. És anyát és a
testvéreimet is elveszíteném.
Az
ajkába harapott, Mikasa azonban feltűnően nyugodt maradt. A kezét a kardján
tartotta, de nemcsak ennyiből állt a felszerelése: rejtett kések, sőt még
pisztoly is lapult nála, és olyan elszántan indult meg, hogy Erennek nem volt
afelől kétsége, hogy bárkit és bármit le tudna győzni, ha sor kerülne rá.
Nevetséges
volt maga a gondolat is, hogy megszökjenek, ám valamiért ösztönösen megbízott
Mikasában.
Ugyanazon
a folyosón haladtak végig, amin korábban is, így el kellett haladniuk a bűnös
szoba előtt is. Míg Erennek összeszorult a gyomra, ahogy visszaemlékezett Levi
és Abel látványára, Mikasa egyet sem félt. Mintha egyáltalán nem tulajdonított
volna neki jelentőséget, hogy csupán egy ajtó választja el a falak
hercegnőjétől és az emberiség legerősebbjének nevezett katonájától. Igaz,
Ackerman révén nem kellett attól tartania, hogy nem tudja túlszárnyalni Levit.
Ereje teljében, fiatal kora ellenére is majdnem elérte az ő szintjét, hát még
évek múltán!
Ő egy igazi szörnyeteg – gondolta, majd váratlanul megtorpant. A lány is
megállt, és a folyosó végében álldogáló köpenyes alakokra fordította a
tekintetét; a csuklya alól nem látszott ugyan az arcuk, de tisztán kivehető
volt, hogy felszerelést viseltek magukon. Úgy készültek, mint akik csatába
vonultak.
És ez talán így is van – nyelt egyet Eren. A
kérdés csupán az… hogy kinek az oldalán szállnak harcba? És… kik ezek?
Hárman
voltak – az egyikük bizonyosan egy lány, az alakjából ítélve. Eren újabb
nyelésre késztette magát, és amikor a legalacsonyabbik – a lány – előrelépve
hátralökte a köpenye kámzsáját, felcsuklott meglepettségében.
A
lány Annie volt.
** * **
Tehát tényleg él. – Ez volt Eren első gondolata, amint megpillantotta a
lány alacsony, karcsú alakját. Annie Leonhart nem sokat változott ahhoz képest,
ahogyan Eren emlékezett rá, csupán nőiesedett. A haját ugyanúgy nem eresztette
szabadon, mintha félt volna valamitől, s a tekintete éppolyan jeges és kifürkészhetetlen
volt, mint annak idején. A szája széle mosolyra húzódott – vagy inkább fintorra, vélte Eren –, amint rásiklott, és ahogy
előrelépett, Eren ösztönből hátrálni szeretett volna.
–
Kilenc év – törte meg a csendet halkan, egy apró sóhaj kíséretében. A mosolya
kiszélesedett, a szeméből eltűnt a kemény él, hogy teret adjon egy kis
szelídségnek. Ritkán vagy éppenséggel talán soha nem látott érzelem volt Annie
arcán, Eren nem tudott vele betelni. És ekkor eljutott a tudatáig az is, amit a
lány mondott. Kilenc év. Kilenc év
telt el azóta, hogy Marley Paradis szigetére küldte Marcelt, Bertoltot, Reinert
és Annie-t. Kilenc év, hogy Eren utoljára látta őt. Hogy egyáltalán valami
biztosat tudhattak felőle.
Annie
mosolygott és közben a fejét ingatta helytelenítően.
–
Mondanám, hogy semmit sem változtál… de szörnyű ez a frizura, Eren.
Eren
szíve nagyot dobbant.
Annie!
Ez tényleg ő! Ez a stílus…
Elvigyorodott.
–
Az őszinteséged, mint mindig, most is lenyűgöző.
–
Köszönöm. – Annie komolyan felelt. Időközben átszelte a köztük levő távolságot,
s így teljes valójában Eren és Mikasa előtt állhatott. Míg Eren szóhoz is alig
tudott jutni, Mikasa fintorgott és látszólag türelmetlenkedett.
–
Észre fogják venni! Siessünk! – sürgette őket, mire Annie elhúzta a száját.
–
Ez igaz… – mormolta. – Gyorsan kell csinálnunk.
–
Annie… – Eren még időben kapta el a csuklóját. Az érintésre mindketten
megfeszültek, Mikasa tekintete pedig egy pillanatra hosszan elidőzött rajtuk. –
Annie… – ejtette ki ismét a lány
nevét, ezúttal gyengédebben, mint korábban. Annie rábámult, és a kemény páncél,
ami mögé az érzelmeit rejtette, hirtelenjében mintha repedezni látszott volna.
Egymás szemébe néztek, és Erennek nyelnie kellett, hogy elűzze a gombócot a
torkából. Csak remélni merte, hogy a hangja nem hangzott annyira remegősen,
mint ahogy érezte. Nem akart megszégyenülni a szigetiek előtt.
–
Mi az?
Csak egy szó – gondolta –, de
remélem, neked is legalább annyit jelent, mint nekem.
–
Hiányoztál.
A
szíve majd’ kiugrott a mellkasából.
Annie
ezúttal is jobban leplezte az érzelmeit, bár egy másodperc erejéig Eren biztos
volt benne, hogy valamit igenis látott az arcán, nemcsak odaképzelte! Olybá’
tűnt, mintha Annie egy könnycseppet pislogott volna ki. Vagy mintha a szája
sarka rándult volna meg árulkodóan. A válla mindenesetre nem remegett, és
egyáltalán nem csüggedt el annyira, hogy sírva fakadjon. Bezzeg Eren! Ő a maga
részéről alig bírta visszatartani a könnyét! Legszívesebben a karjába zárta
volna a lányt és addig nem eresztette volna, amíg Annie is hasonló állapotba
kerül.
–
Menjünk, Jaeger.
–
Bizony-bizony. Kifutunk az időből – dörmögte a magasabbik köpenyes. A hangja
alapján egy férfi volt, de Eren nem tudta beazonosítani, hogy kicsoda. Eren sem
tartozott az apró termetű emberek közé, ez a férfi viszont bőven túlszárnyalta.
Hatalmas testéhez erő is tartozott, a csuklya alatt meg valamiért kalapot
viselt, amit Eren sehová sem tudott tenni.
A
másik alakot könnyebb volt beazonosítani, hiszen többször találkoztak már… Az
öccse, Callum volt az. Vidáman
hunyorgott rá a folyosó félhomályában, teljesen kiélvezve, hogy mekkora
döbbenetet okozott a felbukkanásával, majd lustán intett egyet.
–
Hallottátok a főnököt, nem igaz?
–
Te mégis… H-hogyan…
–
A bátyám vagy – vette elejét Eren nyöszörgésének egy vállvonás kíséretében. –
Fogalmazzunk úgy, hogy a kis barátnőd remekül tud érvelni. Na és igazából úgy
vagyok vele, hogyha Kennyt meg tudta győzni, akkor miért ne adjak ennek az
egész őrültségnek én is egy ötletet?
–
Kennyt? – nyögte Eren.
–
Bizony-bizony – bólogatott Callum, a fejével a kalapos férfi felé biccentve. –
Torokmetsző Kenny Ackerman, személyesen.
Kenny
udvariasan megemelte a kalapját, és nem felejtett el rávigyorogni Erenre.
–
Eren Jaeger – mondta. – Már régóta akartam veled találkozni… kölyök.
–
De most végre találkozott – felelte erre Eren óvatosan. A „Torokmetsző”
ragadványnév nem hangzott túl biztatóan ahhoz, hogy csak úgy leeressze a
védelmét a férfival szemben, az meg, hogy az Ackerman családot gazdagította,
csak hab volt a tetején. Nem kellett zseninek lennie ahhoz, hogy tudja, Levi
nagybátyja állt előtte; a férfi, aki felnevelte őt is meg Mikasát is. A férfi,
aki a Reiss család szolgálatában tevékenykedett, s egykor Uri Reiss bizalmasa
és legjobb barátja is lehetett.
Kenny
vigyorgott, de a vigyora is veszélyes volt, ahogyan ő maga is.
–
Ó, bizony. Tehát te lennél Eren. A híres-neves Eren.
–
Az egyetlen.
–
Mondod te – vonta meg erre a vállát Kenny. – Én viszont mást mondok, kölyök. –
Mielőtt Eren megszólalhatott volna, lustán orron pöccintette és még ki is
nevette. Ezzel nemcsak azt érte el, hogy Mikasa és Callum szeme elkerekedjen,
hanem azt is, hogy meglepetten megugorjon álltában. Levegőért kapkodott, és
döbbenten nézett Kennyre.
–
Én csak annyit mondok – szólt közbe Annie –, hogy tényleg kifutunk az időből,
ha ostoba csevegésekre fecséreljük a szökés lehetőségét. – A pillantása Erenre
siklott, a tekintete pedig megkeményedett. – Eren… El kell tűnnöd innen, ez
most már nem kérdéses. Ezek az emberek… A falimádó szekta… – Az ajkába
harapott. – Nem lesz jó vége, ha sokáig maradsz itt. Valamire készülődnek,
aminek köze van hozzád. Ha kell, kiláncolnak és úgy használnak fel.
–
Azért nem kell ennyire elragadtatnod magadat, Leonhart! – csattant fel Callum.
– Biztos vagyok benne, hogy Erwin parancsnok…
–
Cseszek Erwin parancsnokra! – Annie hangja jegessé vált. – Gyerünk! – Azzal,
mielőtt bárki is megerősíthette volna bármelyikük állítását is, Eren csuklója
után nyúlva megragadta a fiút, majd elindult, hogy mihamarabb kijuttassa a
Reiss család otthonából. Eren, akit teljesen váratlanul ért, majdnem megbotlott
a saját lábában, úgy igyekezett tartani a tempót Annie-val. Callum hasonlóan.
Bezzeg Mikasa és Kenny, ők nem hiába viselték az Ackerman nevet, pillanatok
alatt Annie oldalára szegődtek.
–
Ne aggódj, kölyök – suttogta a férfi. – Mindenről gondoskodtam.
A
következő folyosóra befordulva Eren megértette, mire célzott: valamennyi őr
fegyvertelenül, eszméletlenül feküdt. Kenny elégedetten vigyorgott, amint
elkapta Eren döbbent tekintetét.
–
Jó vagyok vagy jó vagyok, kölyök? – kérdezte a szemöldökét vonogatva.
Eren
az őszinteség mellett döntött:
–
Döbbenetes, Mr. Ackerman.
A
megszólítást az udvariasság diktálta, válaszul azonban csupán horkantást
kapott. Kenny Mikasára nézett, az arcán sötét árnyék suhant át.
–
Kölyök. – Amikor megszólalt, a hangja rekedtesen csengett. Eren ösztönből
torpant meg, és így sikeresen a térdére is zuhant, mert Annie nem érzékelte a
megállását. A lány dühösen fújtatott, Eren meg a térdébe hasító fájdalomtól
sziszegve fogadta el Callum felé nyújtott jobbját. Kenny lenézett rá, az arca
pedig komoly volt, ahogyan a hangja is.
–
Hívj csak Kennynek, kölyök. Az lesz a legkönnyebb.
Eren
zavartan bólintott.
–
Jól van… Kenny.
A
név furcsán csengett a szájából, nem illett hozzá. Kenny őt nézte, ő meg
Kennyt. Erent olyan érzés fogta el, mintha mindketten tudtak volna valamit
egymásról, ami sokat jelentett. Valamit, amire nem tudott rájönni, amire nem
tudott visszaemlékezni.
A
már-már meghittnek nevezhető pillanatot, ahogy egymás szemébe bámultak, Annie
ingerült hangja szakította félbe. A lány bosszús volt, és ezen vajmi keveset az
a tény, hogy Eren igyekezett igazán bűnbánó arcot vágni, amiért majdnem ő is
elvágódott miatta.
–
Mehetnénk végre?! – kérdezte sziszegve. – Ha így folytatjuk, tényleg elkapnak
minket!
–
Mehetünk. – Ezt már Eren jelentette ki. Hirtelen magabiztosnak érezte magát, és
ahogy az öccsére pillantott, aki annak ellenére kockáztatta az életét, hogy
annyira nem kedvelte – vagy legalábbis nem annyira kedvelte, mint mondjuk Grace
–, elfogta a hála. Megértette, hogy ezek az emberek mire vállalkoztak, és azt
is kezdte érteni, hogy miért vállalkoztak. Ökölbe szorította a kezét, majd
biccentett egyet Annie-nak.
–
Tűnjünk el innen! – mire a lány már hátat is fordított neki. A feszültség
tapintható volt, Eren az egész testében tudta az idegességet; alattomos
lassúsággal terjedt szét benne. Azzal is tisztában volt, hogy csak akkor fog
megszűnni, ha végre kijut az új börtönéből. Mert nem kellett cellarácsok ahhoz,
hogy fogoly legyen. Őt a világ ejtette fogságba, és hiába küzdött, nem tudott
szabadulni belőle.
Mintha egy nagyon hosszú, véget nem
érő álmot álmodnék – gondolta. És
olybá’ tűnt, hogy tényleg az volt. Egy nagyon hosszú, soha véget nem érő álom.
Egy rémálom a sötét, kegyetlen jövőről. Az eldiai nép, Ymir népének sorsáról.
A
világ pusztulásáról.
** * **
Kijutni
a királyi család rezidenciájának mégsem bizonyult olyan könnyűnek, mint azt
beharangozták. A sokadik folyosón befordulva Erennek komoly kételyei támadtak
azzal kapcsolatban, hogy nem hoztak még nagyobb bajt a fejükre a szökéssel, de
valahányszor az öccse rajtakapta, hogy az ajkába harapott, csak ingerülten
morgott valamit az orra alatt. Eren gyanította, hogy nem túl kedveset, mert
tisztán hallotta, amikor idiótának is nevezte, ráadásul Kenny vigyorából és
Annie horkantásából ítélve remek, találó megjegyzés lehetett; Callum büszkén
pillantott hátra a válla fölött.
–
Túl sokat aggodalmaskodsz – jegyezte meg, miután elcsípte a tekintetét. – Ha
azt mondtuk, megoldjuk helyetted, akkor megoldjuk helyetted. Felesleges azon
rágódnod, hogy mi fog történni veled vagy éppenséggel velünk – tette hozzá,
mintha belelátott volna Eren fejébe. Eren már nem is tudta, kiért aggódott
jobban, magáért vagy azokért, akik segítettek rajta. – Nem lesz semmi baj.
Megvan a védőangyalunk.
–
Védőangyal? – Eren suttogni is alig mert. – Te meg mégis…
Callum
előremutatott. A sokadik folyosó után – Eren menet közben már nem számolta, sőt
a kiutat sem próbálta többé memorizálni – zsákutcába futottak – vagy legalábbis
elsőre zsákutcának tűnt. A folyosó végében kőfal zárta el előlük az utat,
hatalmas festményt aggasztottak rá. Eren meg sem lepődött, hogy a portré a
Fritz család egyik tagját ábrázolta. A száznegyvenötödik falakon túli király,
Karl Fritz valamelyik lánya lehetett, Eren csak futólag pillantott a feliratra.
Nem a felirat érdekelte, de nem is a festmény. A lány, aki rájuk várt, alacsony
volt és úgy beleburkolta magát a köpenyébe, hogy a szeme is alig látszott ki
belőle, Eren mégis ráismert. Frieda húga volt, a féltestvér.
Historia.
–
Mi a…
–
Hihetetlen, nem? – vigyorgott rá Callum. – Úgy tűnik, mindenki ezen az átkozott
világon… a te oldaladon áll, Eren. Valamit tudsz, az egyszer biztos.
–
De…
–
Eren. – Historia – hercegnő? – előrelépett
és megszólította. Erennek kételyei támadtak a rangja felől, afelől viszont,
hogy segíteni fog nekik, egy mákszemnyi sem. A hangja ugyan nem csengett édesen
és ártatlanul, mint amilyent a kinézetéhez kapcsolt volna, ugyanakkor nem
hangzott hidegen sem. Sokkal barátságosabbnak látszott a nővérénél, és ennek
Eren kimondottan örült. Még egy manipulatív Frieda, könyörtelen Abel vagy
éppenséggel angyalbőrbe bújt Florian cseppet sem hiányzott.
–
Innentől kezdve… – Eren a lányra emelte a tekintetét, amint meghallotta
beszélni. Historiának mintha erre lett volna szüksége ahhoz, hogy erővel is
felruházza magát. – Innentől kezdve – ismételte meg – a támogatásomat fogod
élvezni. Lehet, hogy én vagyok a törvénytelen féltestvér, de attól még én is a
Reiss családhoz tartozom. Van beleszólásom a dolgokba.
–
Ő a királynőnk kedvenc testvére – kotyogta el Kenny. – Ez köztudott.
Historia
a szemét forgatta.
–
Mindegy – címezte Kennynek, majd ismét Eren felé fordult. – Kövessetek!
Kivezetlek innen és biztonságba helyezlek! – ígérte.
–
Haza is tudsz juttatni?
Historia
habozott.
Amint
Callum Erenre kapta a tekintetét, a fiú egyszerűen tudta. A körülmények ellenére egyiküknek sem fűlött ahhoz a foga,
hogy visszajuttassa őt Liberióba. Ugyanakkor azt akarták, hogy biztonságban
legyen.
Sem itt, sem ott nem vagyok biztonságban
– gondolta. Talán ezért is hezitálnak ennyire.
–
Megpróbálhatom. – Historia végül beleegyezett. Olyan erővel harapott az alsó
ajkába, hogy a fogával felsértette a bőrt, s nemcsak piroslott, hanem még a
vére is kiserkent, az ujjaival közben meg idegesen babrált a szőke hajával, de
nem visszakozott. Beleegyezett, így hát beleegyezett. Nem vonta vissza a
szavát. Nem mondta azt, hogy biztosan megcsinálja, csupán azt ígérte, hogy
megkísérli. A kettő nem volt ugyanaz, mégis kimondatlanul boldoggá tette vele
Erent. Teljesen felvillanyozódott tőle.
–
Fenség, kérem – szólt Mikasa. – Mutassa az utat!
Historia
rámosolygott, megnyitotta a titkos alagutat, amit a festmény rejtett előlük.
–
Igenis, Ms. Ackerman – mondta viccelődve, mire Mikasa futólag elmosolyodott.
Eren a fejét kapkodta. A közvetlenség arra utalt, hogy Historia és Mikasa
nemcsak ismerősök, hanem barátok is voltak, ahogyan egykor.
Jól van ez így. Mosolyra húzta az ajkát; belépett az alagútba. A
festményt úgy alakították ki, hogy remekül el tudta rejteni a titkos utat; Eren
sosem jött volna rá, hogy a rezidencia rendelkezik ilyennel. Maga az alagút
sötét volt és hideg, a falak nyirkosak, a fáklyák alig-alig pislákoltak. Többfelé
ágazott, megannyi folyosó nyílt belőle. Aki nem ismerte pontosan az útvonalat,
az könnyedén elveszhetett. Eren megszaporázta a lépteit, majd pillanatok alatt
felzárkózott Historia és Mikasa párosa mögé.
Historia
vezette őket, Mikasa pedig a védelméről gondoskodott; Eren és Callum egymás
mellett sétáltak. A sort Kenny és Annie zárták, mindketten fegyverükkel a
kezükben, teljes mértékben felkészültek az esetleges támadásra.
Eren
a száját rágcsálta.
–
Nem lesz semmi baj – nyugtatta Callum, amint észrevette. – Bízz bennük. – A
fejével Mikasa felé bökött. – Elszánt, pláne, ha rólad van szó.
–
Tudom. – Az ajkán halvány mosoly játszott, miközben felelt az öccsének. A
folyosók útvesztője, a sötét alagutak egyszer csak a végéhez értek. Historia a
válla fölött hátrasandított, és meglepően szelíden ennyit kérdezett:
–
Készen állsz?
–
Tartanom kellene valamitől? – húzta fel a szemöldökét. Historia válaszul
kilökte az ajtót.
A
felszínre érkezve Erent elvakította a világosság. Az út során a szeme már
egészen hozzászokott a sötétséghez, így néhány másodpercig sűrűn kellett
pislognia, hogy ne sértse annyira. Csak ezután tudott szemlélődni.
–
H-hol vagyok? – kérdezte döbbenten. – M-mi ez a hely?
–
Ez is a Reiss családé – felelte Historia, körbemutatva. – A Reiss család mindig
is nagyon befolyásos volt, függetlenül attól, hogy királyi vér folyik az
ereinkben. A népünk sokáig nem tudott róla. Nem véletlen változtattunk nevet.
Nemes család maradtunk, akik a háttérből irányították az álkirályt, azt a
szegény bolondot…
Az
alagutak a királyi palotából egy, első ránézésre elhagyatott kápolnához
vezettek, a hátulsó bejárata (rejtett pincéje) felől érkeztek a felszínre. Eren
megilletődve állt, nézte a kápolnának tűnő valamit, és nem tudta figyelmen
kívül hagyni a mellkasában szétterjedő, ismerős érzést. Ismerte a kápolnát.
Járt már ott.
–
De ez nem lehet ugyanaz… – nyögte, ahogy végiggondolta. – Ez a kápolna…
–
Természetesen nem ugyanaz, amelyik Orvud körzetében van – bólintott Historia. –
Hasonló, de nem ugyanaz. Javarészt ugyanazért épült. Nem ragaszkodtunk
túlságosan a múlthoz. Ez a világ merőben más, mint amire te emlékszel, Eren.
–
De ha ennyire más, akkor az emberek is, akik benne élnek, nem?
–
Pontosan.
Eren
keserűséget érzett a szájában. Lenyelte a felgyülemlett nyálát, és inkább
elfordította a fejét, hogy ne kelljen látnia a lányt és annak különösen
csillogó szemét. Historia a szempillája alól pillantott rá; csinos arcú,
mosolygós angyalnak látszott, ártatlannak, miközben belül… lehet, hogy belül
pont olyan romlott volt, mint a többi testvére. Eren igazából már senkiről sem
tudta, hogy mit gondoljon.
Kiben bízhatok meg? – vacillált. Egyáltalán
megbízhatok ezekben az emberekben? Mi a garancia rá, hogy nem fognak hátba
támadni?
Semmi
nem garantálta ezt. Eren újból nyelt, majd megindult Historia és Mikasa
nyomában. Nem tudta megmondani, mennyi idő telt el, az sem, hogy mennyi
kilométert tettek meg – annyit kutyagoltak, hogy majd’ leszakadt a lába! –, egy
idő után kivilágosodott, a nap meg felbukott a fák ága mögül; égetően sütötte a
nyakukat. Nem mentek be a kápolnába, hanem azt megkerülve egy poros úton
igyekeztek előre, talán céltalanul bolyongva, talán nem. Eren semmit sem
tudott. Nem beszélgettek, csak feszülten lesték a tájat. Mikasa, Kenny valamint
Annie egy pillanatra sem vették le a kezüket a fegyverükről; készen álltak rá,
hogy ha a helyzet úgy hozza, harcoljanak.
–
Ez az egyetlen hely, ahol biztonságban leszel, Eren.
Erennek
melege volt és idejét nem tudta már, mikor ivott utoljára. Szomjasnak érezte
magát, fáradtnak és idegesnek. Egy farm, állapította meg, miután körbenézett.
Ez volt Historia Reiss zseniális rejtekhelye. Egy átkozott farm.
–
A családomé – magyarázta halkan, mikor elkapta Eren tekintetét. A fiú
elfintorodott.
–
A Reiss családé?
–
Az anyámé.
–
Oh.
–
Oh, bizony. – Historia nem mosolygott többé; elkomorodott. – A nagyszüleim még
élnek. Szereznek lovakat, ha megkérem őket.
–
A hír nem terjed olyan gyorsan, nem igaz? – Eren mérlegelt. – Ha lóháton
közlekedek, talán…
–
Ha eljutsz a Mária falig, akkor már minden rendben lesz – jelentette ki Callum.
– Ha megtaláljuk a módot, hogy visszajussunk Shiganshinába, könnyebben tudunk
majd…
–
A Mária fal túlsó oldalán emberként esélyed sincs. Abban a minutumban óriássá
változok… és onnantól meg sem állok, amíg el nem érem Marleyt.
–
De valóban ezt akarod csinálni, kölyök? – érdeklődött Kenny. – Ez lenne a remek
terved? Mi a garancia rá, hogy nem nyiffantanak ki azonnal, amint betetted oda a
szép kis lábadat? Na és a kislányt? – bökött Annie felé. – Gondolom, őt sem
hagyod itt.
–
És engem sem – húzta ki magát Mikasa. – Ahova Eren megy, oda megyek én is.
–
Őrület. – Kenny a fejét csóválta. – Ezek egytől egyig idióták.
–
Azok volnánk? – vonta fel a szemöldökét Eren. – Lehetséges. Mindegy. Én senkinek az életét nem
teszem kockára, egyedül a sajátomét. Ha ők vállalják, akkor vállalják. Nem
kérem meg rá őket, az egyszer biztos.
–
De… miért akarsz ennyire visszamenni, Eren? – Historia kinyúlt, megérintette a
karját. Az érintése szelíd volt, a tekintete komoly és érdeklődő. – Miből
gondolod, hogy onnan könnyebb lesz harcolni az igazadért? Miből gondolod, hogy
nem fognak feláldozni?
–
Nem tudom – suttogta. – Semmit sem tudok. Csak reménykedem.
–
És ez a reménykedés…
–
Erőt ad.
Eren
lehunyta a szemét, majd felsóhajtott. Mikor ismét megszólalt, magát is meglepte
vele, mennyire könnyedén találta meg a megfelelő szavakat. Mintha valóban erő
lett volna úrrá rajta, ahogy hátat fordított Historiának és vele együtt a
múltjának, hogy meginduljon a farm felé, ahol a lány nagyszülei tengették
békésen az életüket. Hirtelen minden könnyebb lett. Világosabb. A szavak
kicsusszantak a száján, és nem bánta meg őket.
Megjegyzés: A következő fejezet egy kiegészítő fejezet lesz, amiben megismerhetitek majd Mikasa
múltját, és megtudhatjátok azt is, hogyan reagált a hajón történtekre. :D Mivel
hétfőn elutazom, ezért várhatóan július
9-10-e körül kerül feltöltésre. A 10.
fejezet július 17-én érkezik.
Kedves Detti!
VálaszTörlésMost 2.5 fejezet összefoglalóját fogod itt megkapni, ugyanis eljutottam odáig, hogy elolvassam őket. Meg minden mást is, de előbb az Óceán túloldalán.
A nyolcadok fejezet tetszett, de azt hiszem, hogy ez amolyan vízválasztó fejezet volt nekem, nem is tudom miért. Azt hiszem, hogy három részletben olvastam el, mire a végére értem. Pedig, ahogy írtam összességében tetszett, ám voltak olyan karakter, akikben picit csalódtam. Talán az egyik ilyen pont Fireda, aki mindenképpen támadni akar és mindenáron. Persze, megértem őt, de... valahogy nem ilyennek tűnt eddig, valahogy sokkal racionálisabbnak. Akit, vagyis akiket viszont imádtam az Grace és Callum volt <3. És lehet furcsa lesz, de Callum és Eren kapcsolatát valahogy sokkal jobban szeretem, annak ellenére, hogy Grace is tüneményes. Nem tudom megmagyarázni miért! De így van és ez a kilencedik fejezetben csak fokozódott. A nyolcadik fejezet vége fájt, legalább annyira mint Erennek. Apropó Eren és Levi. Hogy lehet ennyire figyelmetlen xD? Abel konkrétan a az első öt fejezetben elmondta neki kvázi, csak figyelni kellett volna de neeeem, Eren inkább most szenved és persze senki sem válaszol. Mondjuk azt nem értem, hogy miért. Bár gondolom majd ez is kiderül :D.
A nyolc és feledik fejezetet imádtam. Esküszöm ebben a történetben pár kivétellel jobban szeretem a Marley karaktereket. Tetszett, ahogy Pieck kikelt önmagából mindenki meglepetésére. Mondjuk Zeke viselkedése meglepett, azt hittem kevésbé tud majd higgadt maradni, de végül is csak kiderült, hogy ő is vissza akarja szerezni Erent, nem is kicsit. Bár most hirtelen eszembe jutott, hogy lehet Zeke összejátszik Paradissal? Ki tudja, majd kiderül.
És akkor az aktuális kilencedik fejezet. Nem vagyok EreMika shipper, ezt tudod nagyon jól. De... azt az egymásra találós jelentet majdnem megkönnyeztem és egy fél másodpercig talán shippeltem is őket. Annyira szép volt, annyira szívszorító, hogy bár ebben a világban nem úgy történtek a dolgok, de Mikasának még mindig Eren, az Eren. És talán pont ez kellett neki, hogy végre valaki ne csak az emberiség utolsó reményét, vagy marley katonáját, esetleg Grisha fiát lássa benne, hanem egyszerűen csak Eren legyen, aki minden mit csinál és honnan jött ő csak Eren. (És szerintem még sosem írtam le ennyiszer Eren nevét egymás után xD).
A fejezet nagy meglepetése pedig Kenny volt! Nem hittem, hogy segíteni fog Erent szöktetni, Leviből előbb néztem volna ki, bár ki tudja, lehet ő is felbukkan még, bár valamiért nem hiszem. Mindenesetre imádtam, hogy kivételen egy oldalon állnak, nem pedig meg ki akarja csinálni a csapatot. Ahogy azt is öröm volt látni, hogy Historia mellettük áll. Annie, pedig Annie volt, aki semmit sem csinál ok nélkül és minden nagyon taktikusan átgondol :D. Nos, kíváncsian várom a következő fejezeteket és azt, hogy mi fog kisülni ebből a szökésből, mert úgy érzem, hogy Frieda és a többiek nem fogják annyiban hagyni.
Fruzsi ^^
Szia!
TörlésFú, olyan hosszú lett ez a vélemény, hogy így, bár pakolnom kéne a holnapi útra, egyszerűen nem hagyhattam válasz nélkül. :D Nagyon köszönöm! Kicsit később reagálok a leveledre is, csak itt már minden bőrönd egymás hegyén-hátán van. :D
Megmondom őszintén, nem csodálom, hogy vízválasztónak érezted. Emlékszem, amikor írtam, nagyon sokat ültem felette, mert itt tértem el először a vázlatomtól (tanulság, sose írj vázlatot, mert nem jársz vele jól...), és aztán törtem a fejemet, hogy mit hogyan. Így utólag nem bánom, hogy így alakultak a dolgok. Sejtettem, hogy Frieda csalódást fog okozni, igazából én is csalódtam benne egy kicsit, de... nem mondok semmit, az a legbiztosabb. Előbb-utóbb minden értelmet nyer. Úgy örülök, hogy Callumot és Grace-t viszont szeretted! Abszolút megértelek, Grace tényleg nagyon aranyos és nagyon cuki, de... Callum korban amúgy közelebb áll Erenhez, ráadásul éppen a lázadó korszakát éli. :D Míg Grace egyből elfogadta Erent, Callum egyszerre akarja szeretni és utálni is. :D Eren amúgy egy jó nagy idióta, akinek soha nem esik le semmi, és öhm, elképzelhető, hogy vagy 6-8 fejezeten keresztül még homályban lesz, és semmit sem fog érteni. xD Kész szerencse, hogy Levi nem annyira zárkózott, mint amilyennek ismerjük, illetve hogy tudja, hogy mi volt vele meg Erennel, mert hát... ha Erenen múlna... xD Nem látom esélyét, hogy öregkoruk előtt összejönnének. :D Válaszolni pedig... Hogy reagálnál, ha hirtelen azt mondanák neked, hogy szerelmes voltál valakibe, akire most alig emlékszel? Amikor Eren megtudja, nem egy vállvonással fogja lereagálni, az biztos. Pláne, hogy ott van neki Pieck.
Zeke viselkedésére lesz magyarázat, de egy kicsit az is közrejátszik benne, hogy próbálja a legjobbat kihozni az adott helyzetből.
Neeeee, nem állt szándékomban, hogy shippeld őket egy pillanatra sem! :D De értem, kicsit én is elérzékenyültem, amikor írtam. A következő kiegészítő fejezetben érkezik a múltja, és akkor szerintem jobban össze fog állni a karaktere. De igen, Mikasának Eren még mindig Eren. Ő tényleg csak Erent látja benne, és nincsenek elvárásai.
Nem tudom, miért, Kennyt én egy olyan embernek képzelem, aki lépten-nyomon borsot törne Levi orra alá. Levi nem lesz elragadtatva Eren szökésétől, az egyszer biztos! Ő sosem járulna közre, főleg azok után, hogy végre visszakapta Erent. Kennyről meg még annyit, hogy itt is Uri mellett állt, talán jobban, mint az eredeti sztoriban, és szerintem ő egy olyan ember, aki mindvégig látta, hogy amit Uri csinál, az nem jó. De az sem, amit Frieda próbál annyira elszántan megvalósítani. Kicsit úgy is képzelem, hogy Uri az Alapító Óriás révén látta ezeket az ösvényeket, és látta azt is, hogy Eren milyen szerepet fog betölteni a történetben. Talán egy-egy elejtett mondat alapján Kenny összerakta a képet. Lehet, erről is hozok majd egy kiegészítő novellát, még meglátom. Ez a része még nekem sem annyira tiszta, csak éreztem, hogy kell, hogy ő is szövetséges legyen. Historia mellettük áll, hiszen Eren is mindig kiállt mellette, és mert ő az a karakter, aki a legjobban tudja, milyen, ha belekényszerítenek valamilyen szerepbe. Grisha fia, Marley harcosa... Erennek pont ugyanolyan most a sorsa, mint Historiának, mikor Krista volt, és mikor királynőt csináltak belőle.
Nagyon jól sejted, lesz itt még bonyodalom bőven, és lesz majd egy kiegészítő fejezet is később, hogy hogy reagálták le egészen pontosan a szökést. :D A folytatás július 9-10 illetve július 17, addig pedig szorgosan írom a 26. fejezetet. (Bizony, már itt tartunk!)
Detti ^^