Vakáció Liberióban 2.0 [modern AU; novella; manga spoiler (90+)]

Vakáció Liberióban 2.0

Modern!AU

Párosítás mellékszálon: Grisha/Carla; korábban/utalás szintjén: Grisha/Dina

Tartalom: Eren Liberióban tölt egy hetet, és Zeke lehetetlenre vállalkozik, megpróbálja összebarátkoztatni az ott élő kölykökkel. Nem mondhatni, hogy ez volt élete legjobb ötlete.

Megjegyzés:

0.) Júniusi aktivitásom egyik jeleként fejeztem be. 2.0, tehát az előző szösz folytatása. (És nem vagyok kreatív a címeket illetően.)

1.) Eren égetni valóan rossz gyerek, aki szereti kiborítani az apja volt feleségét (meg úgy alapvetően a környezetét), Zeke apakomplexusos és teljes mértékben szerelmes, Dina pedig olyan karakter, amilyennek sosem képzelném, hogy lenne, és aki nem tudja feldolgozni, hogy elváltak Grishával.

2.) Eren a fejébe vette, hogy szegény Mr. Xaver „cukros bácsi”. Ez természetesen nincs így, csak Eren tart mindenkit az ellenségének, aki egy kicsit Zeke közelébe merészkedik. :D

3.) Zeke szerelmes valakibe – aki nem Mr. Xaver! –, Porco talán utálja, talán nem Reinert, Eren pedig talál magának két remek szövetségest is, akik közül az egyik TALÁN tetszik neki. Tehát érkeznek a Marley arc szereplői… (Mert imádom őket.)

4.) MANGA SPOILER (90+), ennek tudatában olvasd!

---

Eren szereti gyakorolni a „kapást”, de viszonylag hamar elunja. Zeke türelmesen magyaráz, újra meg újra megmutatja, hogyan kell csinálni, és egy idő csatlakozik hozzájuk egy középkorú, Zeke-hez hasonlóan csálé szemüveges férfi, aki az a bizonyos „Tom”, vagyis a „cukros bácsi”, legalábbis Eren szerint. Zeke kétségbeesetten próbálja meggyőzni az ellenkezőjéről, de Eren okos gyerek a korához képest, átlát a helyzeten. Ez a Tom az apjukat utánozza. Ez a Tom túl sokat tapogat, és túl furcsán mosolyog. Valami nem stimmel vele, így nem is kérdéses, hogy Dina után ő lesz Eren új áldozata.

– Szóval… – kezd bele ördögibbnél ördögibb tervébe olyan hangon, ami egyáltalán nem ad gyanakvásra okot, mert a mosolya széles és ártatlan; olyan, akár egy ma született bárány. A megtestesült ártatlanság. – Honnan is ismeri Zeke-et?

– Ó, ez egy hosszú történet – mosolyog behízelgően Mr. Xaver. – Olyan kicsi lehetett, mint most te, amikor először találkoztunk.

– Aha. – Most már biztos, győződik meg Eren. Ez az alak veszélyes. – És miért van vele ilyen jóban? Nincs jobb dolga? Nincs családja? – faggatózik most már cseppet sem kedvesen, mert kibújt a szög a zsákból, ez a Tom veszélyes, ez a Tom nem Zeke mellé való. Nincs mese: meg kell tőle szabadulni. Remélhetőleg jobban, mint Dinától.

Zeke szeme persze ijedten kerekedik el, Eren meglátása szerint mindig is naiv lélek volt.

– Eren! – szól rá kissé éles hangon. – Hogy beszélhetsz így Mr. Xaverrel?

– Úgy, hogy nagyra tátom a számat, és…

– Ne szemtelenkedj! – Zeke összevonja a szemöldökét, szigorú arcot ölt magára. Ha Grishát próbálja utánozni, akkor nagyon jól csinálja, ha Eren anyukáját, akkor van még mit gyakorolni. Eren senkinek sem hajlandó engedelmeskedni, egyedül az anyukájának. Carla rémisztő, ha felbosszantják. – Nem illik ilyet kérdezni, ezt vésd jól az eszedbe!

Mr. Xaver – a rohadék cukros bácsi – elnézően kuncog.

– Hagyd csak, fiam – mondja, és az, hogy fiamnak szólítja, annyira bizalmasan cseng, hogy Eren levegő után kapkod. – Gyerek még – folytatja. A hangjába pici keserűség vegyül. – Még nem tudja… – mormolja. – Ő még nem érti… – mire Zeke odalép mellé, és megszorítja a vállát. Ahogy egymás mellett állnak, mintha Zeke nem is az apjuk fia lenne, hanem ezé a különc Mr. Xaveré. Erent végtelenül felbosszantja ez a gondolat.

– Hé! – mordul rájuk. – Én is itt vagyok!

Zeke nagyot sóhajt.

– Igen – dörmögi. – Itt vagy. Kérj szépen bocsánatot Mr. Xavertől.

Mr. Xaver, az álszent rohadék nyilván azonnal tiltakozik.

– Hagyd csak, fiam – mondja ismét, és Erennek viszket a tenyere; Mr. Xaver kéjes mókusarca megérett egy pofonra, ha nem egyből kettőre. Eren gyakorlott a verekedésben, tudja, hova kell ütni, hogy fájjon, csak azt nem tudja, mikor kell feladni. Ha feladod, és nem küzdesz tovább, nem győzhetsz, ezt az elvet hajtogatja mindig.

Már éppen meglódul Mr. Xaver felé, mikor Zeke megragadja a grabancánál fogva.

Mr. Xaver nevet.

– Talán össze kellene ismertetned a többi gyerekkel – javasolja. Biztos azért, gondolja rögtön Eren, hogy kettesben maradhasson Zeke-kel. Beteg állat. – Egy-két évet még könnyen át lehet hidalni, ráadásul vannak, akik vele egykorúak.

– Vagy kisebbek – mutat rá Zeke, de azért bólint. Felvillanyozódik, és ez nem jó. Nagyon nem jó. – Gyere, Eren – markolja meg a kezét –, bemutatlak néhány barátomnak.

Eren gyanakvóan, teljes rémülettel a szívében követi – vagyis hagyja, hogy Zeke erőszakkal maga után húzza. Az a nyavalyás Tom Xaver lelkesen és büszkén integet utánuk – átkozottul büszke lehet magára, amiért keresztül húzta Eren tökéletes tervét –, és már-már atyai mosollyal figyeli őket, mintha mindketten a fiai lennének.

Aha, persze.

– Majd ha fagy – vicsorogja Eren, és amikor megérkeznek a játszótérre, ahol egy csapatnyi gyerek gyűlt össze, hirtelen nem is tudja, mit érez pontosan. Izzadni kezd a tenyere, a szíve gyorsabban kalapálni, és biztos benne, hogy szívbetegsége van, mert Armin erről is olvasott a nagypapája miatt, aki súlyos szívbeteg, és belé van ültetve valami izé, aminek Eren időközben elfelejtette a nevét, és csak ez lehet, őrá is ez a sors vár.

Éppen akkor készül makacskodni, amikor Zeke elrikkantja magát. A gyerekek feléjük figyelnek.

Eren rosszul van.

– Menjünk innen – kérleli Zeke-et. – Nem akarok velük találkozni.

Zeke lemosolyog rá, a vonásai ellágyulnak.

– Ugyan, Eren, ne csináld már.

– Nekem már van barátom – jelenti ki hevesen. – Armin! Nincs szükségem több barátra! Rád sincs szükségem – teszi hozzá duzzogva, mire Zeke arcán átsuhan valami szokatlan érzés. Megbántottság? Eren nem biztos benne, de a bűntudat dolgozni kezd benne.

Az alsó ajkát rágcsálja, egyik lábáról a másikra billen. Lopva a gyerekek felé sandít, akik elvesztették az érdeklődésüket, és azon tűnődik, vajon hogyan is kell barátkozni. Nem jó benne, nagyon nem jó. Igaz, hogy van már barátja Armin személyében, ám ebben ki is merül a baráti köre. Yvonne néni fiait nem tartja számon barátokként, és azok sem őt. Ellenségek, mert jó érzés velük összeverekedni.

Mire feleszmél, Zeke letérdel elé. Hosszú ujjai az arcára simulnak.

– Eren – billenti felfelé az arcát. Kényszeríti, hogy egymás szemébe nézzenek, és ez nem jó, mert Zeke hiába olyan külsőleg, mint Grisha és Dina szerelemgyereke, a pillantása se nem Grisha, se nem Dina, hanem egyértelműen Zeke. Az a Zeke, aki Eren féltestvére is. Vagyis Eren bátyja, mert most a báty néz le rá, nem csupán Zeke. – Megijedtél?

– Dehogyis! – tiltakozik, a hangja azonban erőtlen, alig több puszta suttogásnál. Tényleg megijedt. Izgul, mert nem tudja, hogyan kell viselkednie, és mert nem akar csalódást sem okozni. Talán tényleg jó lenne, ha nemcsak Arminnal beszélgethetne… Ha lenne még valaki, még ha Liberióban is, nem Shiganshinában.

– Ez nem olyasmi, amit szégyellned kéne – mondja Zeke lágyan. – Nincs benne semmi rossz. Teljesen természetes, ha az ember megijed egy kicsit az ismeretlentől. Félsz, hogy nem fognak kedvelni, igaz?

Eren beharapja az ajkát, lassan bólint egyet.

– Sejtettem – nyugtázza Zeke elégedetten, majd mosolyog egyet, összedörgöli az orrukat. Mosolyt csal vele Eren arcára, mindketten kuncognak a végére. Eren egy cseppet sem bánja, amiért így viselkedik vele. Még ha Zeke nem is olyan menő, mint az óceán, Eren kedveli, és az sem tudja ezt tönkretenni, hogy Zeke Dina fia. Ő Zeke, Dina meg Dina. – Biztos vagyok benne – hallja a mosolygó, suttogó hangját a fülénél –, hogy egy csapásra megkedvelnek. Csak add önmagadat, jó? Égetni valóan rossz kölyök vagy, de mi pont így szeretünk. – És átöleli, Eren pedig hagyja, sőt belefúrja magát az ölelésébe, és amikor eljön a pillanat, hogy el kéne engedniük egymást, erővel csimpaszkodik Zeke nyakába. Zeke nevet, végül eltolja magától. – Jól van – csapja össze a tenyerét. – Bemutatlak a többieknek, jó?

Eren bólint, a szívbetegsége most köszöni szépen, egész jól megvan. Talán mégiscsak kihúzza ezt a nyaralást, és nem fog azelőtt elpatkolni, hogy megleckéztetné Yvonne irritáló, beképzelt kölykeinek egyikét (ha nem az összeset).

– Szóval. – Zeke magához hívja a gyerekeket. – Hadd mutassam be nektek az öcsémet, Erent. Egy hétig lesz nálunk, remélem, sikerül barátokra lelnie – mosolyog biztatóan a kölykökre. Eren magabiztos arcot vág, a kezdeti bizonytalanság alábbhagyott. Kihúzza magát, a szívéhez emeli a jobbját, a balját meg hátrateszi. A maga módján tiszteleg, és a gyerekek Zeke-kel együtt értetlenül figyelik.

– Szenteld rá a szívedet – sziszegi oda neki Eren. – Ilyenkor ezt kell csinálni.

– Aha. – Zeke ügyetlenül leutánozza, a gyerekek nagyokat pislognak. – Szóval… – Megvakarja a fülét, látszólag kiesett a szerepéből. – A Galliard-testvérekkel kezdem – dönti el végül. – Szóval, ő itt Marcel Galliard – mutat egy barna hajú, felfelé ívelt orrú fiúra. Kedves a mosolya, cseppet sem tűnik olyan nagy bunkónak, mint a mellette álló, rá nagyon hasonlító fiú. Az a fiú, aki Marcel öccse, és aki akkora szerencsétlen, hogy Porcónak hívják, szőke, hátranyalt hajú, Erent egy kismalacra emlékezteti. Mivel Zeke arra kérte, hogy adja önmagát, egyből az orrára is köti. Majdnem a legelején összeverekednek, Zeke kétségbeesetten próbálja nyugtatni a kedélyeket. A sötét hajú lány, aki addig kíváncsian pásztázta, hangosan felnevet.

– Tényleg olyan vagy, mint egy malac, Porc – vigyorog, mire Porcót elönti a harag.

– Ha nem lennél lány, most megütnélek, Pieck! – pattog. – És nem megmondtam, hogy ne hívj így?!

Rajta kívül mindenki nevet.

Zeke elnyom egy mosolyt.

– Ő Pieck – mutatja be, mire Pieck kezet ráz Erennel. Nem egy szépség, de a maga módján csinos. Erennek tetszik a stílusa, és valamiért izgatottan kalapál a szíve (Már megint a szívbetegsége.) – Vigyázz vele, minden rosszba belerángatja az ember fiát, aztán meg ártatlanul pillog, ha elkapják.

– Ez nem is igaz.

– Ó, dehogynem – vágják rá a gyerekek kórusban.

Egy langaléta, csendes fiú előrelép.

– Bertolt vagyok – mutatkozik be. – Bertolt Hoover. Örülök, hogy megismerhetlek.

– Reiner – mondja a mellette álló. – Reiner Braun.

– Annie Leonhart.

– Ő pedig Colt – kócolja össze a legkisebb gyerek szöszke fejét Zeke. – Kisebb nálad két évvel, éppen ezért nagyon kell rá vigyáznod, megértetted? – És a pici, szőke kisfiút azzal Eren felé tereli. – Tudtad, hogy Colt nagybátyja, Mr. Grice jóban van Grishával?

– Ő az a Mr. Grice, aki el akar költözni? – emlékezik vissza Eren Dina sztorijára.

Colt szája széle lefelé görbül.

– Nem akarom, hogy a bácsikám elmenjen – szipogja, mire Zeke most őt zárja a karjába, nem Erent.

– Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokszor fog majd jönni látogatóba. És az unokatestvéreidet is hozza majd magával, emiatt ne fájjon a fejed!

– De én is menni akarok. És játszani akarok velük! Falco olyan uncsi.

– Falco az öccse – magyarázza Zeke. – Még kisbaba.

– Akkor tényleg unalmas – bólint Eren egyetértőn.

Colt szeme tele van könnyel, mire Pieck odacsapódik mellé.

– Na, ne lógasd az orrodat! – mondja neki. – Itt vagyunk mi is. Majd mi szórakoztatunk.

– Jaja – vigyorog Porco. – Ránk mindig számíthatsz, kölyök.

Nem kell sokat vigasztalni, hamarosan elapadnak a könnyei. Eren örül neki, mert nem nagyon tud mit kezdeni a könnyekkel – egyedül Armint meg az anyukáját látta eddig sírni, mindkettőjüket finoman átölelte, így nyugtatta meg őket. (Ezt mégsem teheti egy vadidegennel.)

Miután Colt végre megnyugszik, Marcel odafordul felé.

– Akarsz velünk játszani? – kérdi, mire Eren szeme tágra nyíl. Hol a csapda? Mit terveznek? Az első gondolata mindig egy összeesküvés-elmélet, és csak akkor enged fel egy kicsit, mikor Pieck rávillantja csintalan mosolyát. Pieck szép és okos lány, meg akar benne bízni. Zeke noszogatja kicsit, előrelökdösi, és roppant elégedett arcot vág, mikor Eren odabotladozik Marcelhez.

– Mit játszotok? – ráncolja a szemét gyanakvón.

– Én „Ki a gyilkost?” szerettem volna, de leszavaztak – mormolja Annie. A tekintete hideg, a célpontja egyenesen Reiner. – Az ő hibája – int a fejével a szőke fiú felé.

– Nem vagyunk hozzá elegen! – veszi a védelmébe Bertolt.

– Az egy szar játék – fintorog Porco.

– Hé! – Marcel és Zeke kórusban szólják meg. – Vigyázz a szádra! – majd összemosolyognak. Zeke arca sugárzik a boldogságtól, míg Eren továbbra is ráncba gyűri a sajátját. Ilyenkor olyan fejet vág, mint egy bosszús kisbagoly, legalábbis az anyja szerint (márpedig nem kell mindig mindent elhinni a szülőknek, sokszor direkt félrevezetnek).

– Ez a gyilkosos? – derül fel végül. – Azt én is szeretem!

Colt rátüsszent egyet, és ezzel el is dől a dolog, mert egálba kerülnek.

Most már Zeke az, aki átgondolja az eddigi életét, és Eren meg, aki szabályosan ragyog. Megnyerte a főnyereményt, ráadásul senkit sem kellett eltennie láb alól! Micsoda egy nap!

– Tudod – könyököl az oldalába erővel Annie egy órányi izzasztó játék után. – Egész jó fej vagy annak ellenére, hogy Zeke a testvéred. – Erennek könnybe lábad a szeme a fájdalomtól.

– Ah – nyögi keservesen. – Köszi, Annie.

Annie elmosolyodik.

Veszélyes lány.

Eren kezd megbízni újdonsült barátaiban, éppen ezért egy óvatlan pillanatban, amikor Zeke Coltnak magyaráz valamit bizalmasan, odainti őket magához. A gyerekek körülállják, a gyanútlan, ostoba emberek számára úgy tűnik, egy újabb játékról tanakodnak. Zeke pont ilyen ember, ezért nem sejt semmit. Erennek addigra sikerül előrukkolnia a TÖKÉLETES tervvel.

– Meg kell szabadulnom néhány… problémás alaktól – jelenti be komolyan. Egy hétéves komolyságával néz végig a gyerekeken, és ezt nem szabad alábecsülni. Kicsi a bors, de erős. Eren nem fél senkitől és semmitől, ő az emberiség utolsó reménye, a szabadságért bármire hajlandó.

– Problémás alak? – visszhangozza Bertolt aggódva. – Kicsoda?

– Nem mindegy? – horkan Reiner. Felmutatja a hüvelykujját, vigyorog. – Számíthatsz ránk, Eren.

– Na, nézd csak, hogy menőzik! – fintorog Porco. Eren még nem ismeri őket annyira, de azt a vak is láthatja, hogy Reiner és Porco nem bírják egymást. Vagyis Porco nem bírja Reinert, Reiner meg mindenáron szeretne barátokra szert tenni Bertolt és Marcel személyén kívül. Azért szurkol neki, hogy összejöjjön. Talán Porco nem is utálja annyira Reinert. Talán. Erent a legkevésbé sem érdekli.

– Szóval – vakarja meg a tarkóját. – Ismeritek Mr. Xavert?

– Nem – vágják rá csípőből a többiek.

Eren nagyot szusszant.

– Mr. Xaver a pasas, aki zaklatja Zeke-et.

– Zaklatja? – kerekedik el Bertolt szeme.

– Biztos zaklatja? – kérdi rögtön Marcel. – Ez mennyire biztos?

– Arról az alakról beszélünk, aki úgy ólálkodik Zeke körül, mint egy kivert kutya? – szól közbe Annie igencsak érdeklődő hangon. Eren meglepődik, amikor meglátja felcsillanni a lelkesedést a lány szemében. Tehát ezért is ő a kedvence Pieck után! Annie a tökéletes barát, Pieck pedig… Pieck egyszerűen csinos. Eren szíve huncut iramban dübörög, jelzi, hogy súlyosbodott a betegsége.

Ki kell tartanom! – szólítja fel magát. Addig nem halhatok meg, amíg el nem távolítom azt az alakot Zeke közeléből! És amíg meg nem szabadulok Dinától… Bólint egyet saját magának, összecsapja a tenyerét.

– Igen – bólint újból. – Róla van szó.

– Megvan a pasas képe – hümmög Annie. – Kicsináljuk?

– Igen! – ragyog Eren szeme. – Őt is meg Dinát is!

– Dina nem az anyja?

– Nem számít! – legyint Eren. – Nem való a családunkba.

Összedugják a fejüket, terveket szövögetnek, Zeke pedig még mindig nem sejt semmit. Colt megvigasztalódott ismét, kézen fogva sétálnak – Colt esetében totyognak – oda a többiekhez. Eren addigra teljesen és tökéletesen elégedett, el sem hiszi, hogy Zeke-et végre értelmes emberek is körülveszik, nemcsak a gyönge selejt.

– Baseballozzunk! – indítványozza, mire Zeke a homlokát ráncolja.

– De korábban azt mondtad…

– Hívhatod Mr. Xavert is.

– De hát…

Zeke nem sejt semmit, csak teljesen döbbent.

– Bocsánatot szeretnék kérni tőle – pillog fel rá Eren angyalian és ártatlanul. Ő az ártatlanság mintapéldánya, éppen ezért a legveszélyesebb ember a földkerekségen.

Zeke ekkor fog gyanút.

– Eren… Te…

Vagy mégsem.

– Végre megértetted, amit magyaráztam? – hatódik könnyekig.

– Hogy ez mekkora idióta – dörmögi Porco. Marcel nyomban a lábára lép.

– Akkor játsszunk egyet! – lelkesedik be Zeke is. – Gyerünk!

Alig fél óra elteltével Carla döbbenten áll, kezét a szája előtt tartja, Grisha homlokán kidagad egy ér, meg az egész teste rázkódik valamitől, talán éppen a sokktól, Dina meg… Dina a törött ablaküveget figyeli, a lábát fel kellett polcolni. Jaeger nagypapa éppen Tom Xaver harci sérüléseit látja el, Zeke a férfi minden egyes szisszenését hallva feljajdul, nekilát, hogy szabadkozzon, Mr. Xaver minden egyes alkalommal leinti, megnyugtatja, és Eren szerint átkozottul gusztustalanul (elnézően) mosolyog. Igazán kár, hogy nem fordult fel.

– Tehát… – köszörüli meg a torkát Grisha. – Hogy is történt?

– Ez a gyerek egy szörnyszülött! – szipákolja Reiner mamája, Karina Braun, és vádlón szegezi az ujját Erenre. – Ő tehet mindenről! – És ez valóban igaz, mert Eren rángatta bele újdonsült barátait a TÖKÉLETES tervébe, ami MÉGSEM sült el olyan TÖKÉLETESEN, de hát ez olyan hiba, ami megbocsátható. A legjobbakkal is megesik, hogy végül hoppon maradnak, nem igaz? Dina és Tom a csatát megnyerték, ám a háború még hátravan.

A vádaskodást hallva Carlának is megjön a hangja.

– Kikérem magamnak, hogy beszél a fiamról?!

– Ahogy azt megérdemli! – fröcsögi Karina. – Gusztustalan kis patkány!

– Oposszum – feleli segítőkészen Eren. – Azt jobban szeretem a patkánynál.

– Felőlem kacsacsőrű emlős is lehetsz, te kis…

– Karina – szól Dina hidegen. – Elég lesz.

Eren kivételével mindenki meghökken.

Eren nem meghökken. Nem, ő nem.

Ő megszeppen.

Dina?

Karina levegő után kapkod, izzik a szeme a gyűlölettől. A szobában szinte mindenkit gyűlöl, Reiner pedig megszégyenülten áll mögötte, a kezét tördeli, nem mer senkire és semmire sem pillantani. Marcel és Bertolt a vállán tartják a kezüket, Porco a szeme sarkából aggodalommal és sajnálattal az arcán sandít rá. Annie karba fonja a kezét, nem mozdul sem ő, sem a szigorú tekintete apja, Pieck pedig az apjába kapaszkodik. Colt már nincs velük, Mr. és Mrs. Grice elvitték, hogy megmosdassák, mert valaki hozzájárulásának köszönhetően, aki nyilván nem hülye, és nem vallja be a bűnét (és aki biztosan Pieck volt, mert egyedül az ő ruhája sáros még) tetőtől talpig sár borította be, és így nem bújhat ágyba. Jobb is így, gondolják igazából mindannyian, mert az események irányítása kicsúszott a kezükből. A végére nagyon elharapóztak a dolgok, és Eren nem érti, Mr. Xaver miért mosolyog ennyire irritálóan, Dina meg miért veszi őt a védelmébe Reiner mamája előtt.

– De Dina…! Nézz csak magadra! Ez a kis szörnyeteg…!

– A fiam öccse – vág a szavába könyörtelen hangon Dina. – Éppen ezért nem tűröm, hogy ilyen szavakkal illesd ő a saját házamban!

– Tulajdonképpen a ház még mindig az én nevemen van – kontárkodik közbe Grisha. Cseppet sem nyugodott meg, a döbbenetét viszont nem tudja palástolni, ráadásul a férfiúi önérzete sem hagyja annyiban. A legrosszabb párosítás.

– Közös tulajdon – legyint Dina dühösen. – Pofa be.

Grisha befogja. Karina is.

Karina szájába akár egy légy is berepülhetne, akkorára tátja felháborodásában. Erent az utálatos Yvonne nénire emlékezteti, szörnyű, hogy Liberióban sem szabadulhat a kígyóktól.

Dina nem áll fel, de az ajtóra mutat.

– Kiféle! – parancsolja ellentmondást nem tűrően. – Aki sértegeti a fiam öccsét, vagy bárkit a családomból, az kifelé! Mindenki más maradhat – teszi hozzá egy árnyalatnyival higgadtabban. Szusszant egyet, elmosolyodik. Megpaskolja maga mellett azt a kevéske helyet, ami maradt, és odainti magához Erent.

– Mit kell ilyenkor… – De Carlának nem kell mondania semmit. Eren szája széle remeg, a szívbetegsége nem hagy neki egy másodpercnyi nyugalmat sem, a szíve hangosan és rendületlenül dörömböl, Dina arcvonásai pedig lágyak. Egészen… szimpatikus ember látszatát kelti, de ez biztos csak csapda. Csapdának kell lennie, mert ha Eren ördögfióka, akkor Dina maga a hét Pokol Sátánja.

– … – préseli ki magából mégis. Nem lehet érteni.

– Mondott valamit? – kérdi unottan Mr. Leonhart.

– Mozgott a szája – jegyzi meg Grisha tágra nyílt szemmel. – Kisfiam, mit mondtál?

Eren megismétli:

– …

– Hangosabban! – nógatja Carla döbbenten. – Nem halljuk.

– HANGOSABBAN! – süvölti Porco is. – Süketek vagyunk! ÁÚ! MARCEL! Ezt most miért kellett?!

– Fogd már be – forgatja a szemét Marcel. – Semmit sem hallunk.

– Ez nem Pock hibája – kuncog Pieck. – Eren az, aki szégyenlős.

Eren elvörösödik.

Őt bámulják, ez nem is kérdés, és pont ezért nincs az az Isten, hogy még egyszer kimondja, amire nagy nehezen rávette magát. Ezért a Pokolra kerül, nincs mese. Imádkozni kell, részt venni a misén, és nem törődni a szektás, határimádó őrültekkel, akik keresztet akasztottak a nyakukba, és akik nem akarják, hogy megszűnjön a belső határőrizet, és akik a külső határok közös ellenőrzését kívánják.

Dina keze az övére simul.

Oh.

TE. JÓ. ÉG.

– Előfordulnak balesetek – jelenti ki egykedvűen.

– Spongyát rá – toldja meg Mr. Xaver is.

Mosolyognak.

Eren nyel egyet, a szíve továbbra is furcsán ficánkol.

Ez nem jelent semmit – ismétli magában. Ez nem jelent semmit. Ez nem jelent semmit.

Nem jelent semmit, mégis oly’ sok mindent jelent. A csatának vége, és ami a háborút illeti…

Megcsörren Zeke mobilja, a fiú pedig azonnal felveszi.

– Ó, drágám – szól be, mire Eren szeme elkerekedik.

– Drágám? – szörnyed el teljesen. – Nőd van?

Zeke nem figyel rá. Eren tajtékzik.

Hát igen.

Ennyit arról, hogy elássuk a csatabárdot…

---

Készült: 2019. 06. 14 – 06. 21.

Megjegyzés: Valószínűnek tartom, hogy lesz folytatása, mert nagyon szeretem a gondolatot, hogy Eren ennyire kattant kisgyerek. :D

És hogy mi történt baseballozás közben? Jobb, ha a szemtanúk és az áldozatok magukkal viszik a sírba… :D