2019. július 3., szerda

Levi x Eren – A név ereje (4. felvonás; manga spoiler)

IV.


Tíz: A sátorozás

Modern!AU & soulmate AU; manga spoiler 90+
Párosítás: Levi/Eren ~ mellékszálon: Zeke/Frieda, Kenny/Uri
Tartalom: Eren tizedik születésnapja alkalmával a Jaeger család együtt sátorozik Levi távoli rokonainak közelében.
Megjegyzés: A név ereje IV. felvonása, amit viccesnek szánok, de kérdéses, hogy az is lett-e. :D



– Ez egy borzalmas ötlet.

Zeke a kocsiajtónak dőlt, karba font kézzel nézte, amint Grisha és Levi kihordják a csomagokat. A világért sem segített volna. Barátnője, Frieda sportosan öltözött, hosszú, sötét haját lófarokba kötötte, a fejére meg szalmakalapot húzott. Szép volt, okos, csak nem túl szerencsés, mivel lélektársként a bőrén viselte Zeke nevét.

Amellett pedig, hogy nemcsak szép volt, okos meg szerencsétlen, kimondottan türelmesnek is lehetett nevezni – legalábbis ami Levit illette, neki már az első néhány percet követően pattanásig feszültek az idegei.

– Ne mondd ezt! – mosolygott föl a fiúra angyalian. – Szerintem ez egy remek ötlet, hogy összekovácsolódjon a család! Nézd az öcsédet – mutatott Erenre –, ő is milyen boldog!

Zeke megnézte magának. Elsötétült a tekintete.

– Ez egy borzalmas ötlet! – ismételte meg határozottan, mire Frieda felkuncogott. Valóban: Erennel madarat lehetett volna fogatni. Carla állítása szerint már napokkal korábban teljesen bezsongott, és az égvilágon mindent csinált, amit nem kellett volna. Az arcán levő horzsolásokat például egy kisebbfajta csetepatéból szerezte, amikor a barátjába, Arminba belekötött néhány helybéli kölyök. Levi csak azért nem ölte meg azokat a kis vakarcsokat, mert nem tudta, pontosan melyik házban is laknak. Valamiért senki sem akarta neki elárulni. Valamiért.

– Jaj, drágám! – sóhajtotta eközben Frieda. – Túl negatívan állsz hozzá a dolgokhoz!

– Realista vagyok – felelte erre Zeke. – Ez… – nézett végig az egybegyűlteken. – Kész katasztrófa lesz. Nem is tudom, kit kell hibáztatni érte… Ja, várj egy percet, drágám, dehogynem tudom. – Azzal újabb sötét pillantást lövellt Levi felé. Az elvigyorodott, majd nagy nehezen betuszkolta az utolsó táskát is a csomagtartóba, amit Grisha hozott ki és adott át neki egy hatalmas nyögéssel megspékelve. Komoly stratégiát kellett kidolgoznia, hogy melyiket vigye ki elsőnek, és melyiket hova tegye – minden csomagnak ugyanis megvolt a maga helye, és olyat nem lehetett kérni útközben, hogy vegyenek ki valamit bármelyik táska oldalsó rekeszéből. Amit beraktak, azt onnantól kezdve nem lehetett elmozdítani, kivéve, ha felkészültek a következményekre. Dőlt volna az egész a lábukra.

– El sem hiszem – törölgette izzadt homlokát. – Készen vagyunk – jelentette be, miután lecsukta a csomagtartót. Carla csak erre várt.

– Létszámellenőrzés! – csapta össze a tenyerét. – Zeke drágám, rád bízhatom?

– Hát hogyne – morogta a fiú, vagyis „Zeke drágám”. – Nincs jobb dolgom.

Levi kaján elégedettséggel figyelte a kibontakozó eseményeket. Arról teljesen megfeledkezett, hogy kora reggel, mikor becsöngetett, Carla „Levi drágámnak” szólította. Vannak pillanatok, amik csak úgy kitörlődnek az ember emlékezetéből.

– Remek! – bólintott az asszony lelkesen; ő sem értette az iróniát. – Tessék!

Zeke fintorral az arcán fogadta a kezébe nyomott, igencsak terjedelmes listát.

– Szóval… – kezdte. – Öcsi?

– Jelen! – rikkantotta Eren vidáman. Vékony karjával izgatottan kalimpált, és majdnem elfutott, mert annyira bepörgött, hogy perceken belül indulni fognak. Kész szerencsének bizonyult, hogy Levi szédületes tempóban reagált, és még időben visszatartotta. Nem hiányzott volna, hogy azzal töltsék az idejük nagy részét, hogy őt kajtassák. (Meg a sérüléseit ápolgassák, mert őt ismerve biztosan szépen elintézte volna magát.)

– Maradj nyugton, kölyök – szólt rá a biztonság kedvéért hangosan is, mire Eren azonnal engedelmeskedett. Levijal sosem mert ellenkezni, és nemcsak azért, mert lélektársak voltak. „A hátborzongató arckifejezéseid, Lee-Lee, még egy sorozatgyilkost is megalázkodásra késztetnének”, ahogy Hanji mondogatta, mikor kifejtette neki a történteket.

Zeke öccse nem várt megjuhászkodását látva csupán felvonta a szemöldökét, majd nagyot sóhajtott.

– Frieda? – kérdezte fáradtan, automatikusan pipát rakva a lány neve mellé. Barátnője sugárzóan mosolygott.

– Itt vagyok, szívem.

– Reiss kettő?

– Ezalatt a nevetséges név alatt engem értesz? – fintorgott Frieda öccse, Urklyn. Levi legnagyobb bánatára Frieda ugyanis az összes testvérét magához hozta, márpedig ez Rod Reissnek – vele együtt – mind a hat gyermekét jelentette. Frieda volt a legidősebb közülük, a balkézről született gyermek, Historia pedig a legkisebb. Friedát Urklyn követte egy évvel, Urklynt meg Dirk és Abel két-két évvel, végül pedig újabb két évvel Florian, egy nappal később meg a törvénytelen kislány, Historia.

Te jó ég – gondolta Levi, miután szemrevételezte a csipetcsapatot. Ennyi kölyköt… Normális ez az ember?

Zeke a szemét forgatta.

– Ja, téged. Rossz pénz sosem vész el, ez a baj. Reiss három? – Ezúttal Dirk jelentkezett; tizennégy éves, sötét hajú fiú volt, a húga, Abel legjobb barátja, meg persze bűntársa is minden rosszban. Levi előre érezte, hogy meg fog velük gyűlni a baja.
Zeke ezalatt folytatta: – Reiss négy? – A duó másik tagja, Abel emelte fel a kezét. Idén a tizenkettőt töltötte, és alaposan kilógott a családból – természetesen Historiát nem számítva, mivel vele nem is egy anyán osztoztak –; a törvényes gyermekek közül egyedül ugyanis ő örökölte az anyjuk világosabb hajszínét.
Levi pillantása a maradék két gyermekre siklott. – Reiss öt? Reiss hat? – szólalt meg ugyanabban a percben Zeke, s Levi csodálkozva figyelte, hogy míg Florian lehajtotta a fejét, addig Historia bátran szegte fel azt.

– Nővérkém! – mondta csillogó szemmel. – Csodálatos lesz!

– Természetesen! – csilingelte Frieda. – Életünk legjobb napja!

– Ja – értett egyet vele Zeke sötéten. – Már most élvezem.

– Ugye?

– Hihetetlen, hogy még mindig nem érted az iróniát…

– Hogyan?

– Semmi.

– Pompás. – Frieda elégedetten biccentett. – Mind megvagyunk, Mrs. Jaeger – fordult Carla felé egy széles mosollyal, amitől Levinak megrángott egy ideg az arcán. Frieda Reisst nem lehetett nem kedvelni, éppen ezért nem tudta felfogni, hogy cseszhetett ki így vele az ég, amiért Zeke-et kellett kiegészítenie.

– Végül is… előfordulnak kapcsolatok, amik nem működnek – dörmögte maga elé, ám nem elég halkan ahhoz, hogy Frieda valamelyik testvére (Abel, emlékezett vissza a nevére) ne figyeljen fel rá. A kislány összehúzta a szemöldökét, majd egy elegáns, nőies mozdulat kíséretében Levi lábára taposott. A nyelvét is kinyújtotta.

– Cukros bácsi!

– HOGYAN?

Zeke elnyomott egy vigyort (olyan arcot vágott, mint egy jóllakott óvodás), a hallgatóság többi tagja pedig szórakozottan nevetett. Még el sem indultak, és Levi már most megbánta, hogy nem vett egy ócska könyvet Erennek a nevetséges kirándulás ötlete helyett. Sokkal több, épen maradt agysejttel megúszta volna a születésnapot.

– Igazad volt, Frieda – hallotta Zeke hangját. A fiú a szerelmére mosolygott, de megint annyira angyalian, hogy Levinak öklendeznie kellett tőle; teljesen felkavarodott a gyomra. – Ez a kirándulás életünk legjobb napja lesz.

– Én megmondtam.

– Most már én is élvezem. – Ezek után még volt képe Levira is rávigyorogni.

– Hú, de letörölném… – morogta, mire Eren megrángatta az inge ujját. A kölyökre pillantott, a vakkantás a nyelve hegyére csúszott. – Mi van? – kérdezte mogorván, de azonnal megbánta, amint elkapta a kiskölyök kámpicsorodott képét. – Gyere – mondta szelídebben, és finoman az autó felé kezdte terelni. – A végén még lemaradunk a sátorozásról.

– Hogy lehet lemaradni róla? – értetlenkedett Eren. Választ már sosem kapott, mert Levi betuszkolta a kocsi hátsó ülésére, és miután meggyőződött róla, hogy előre bekötötte a biztonsági övét, rávágta az ajtót. Egy kevesebb gond, fő a biztonság. Eren esetében… Olykor drasztikus lépésekre kellett elszánnia magát.

Mivel nem béreltek kisbuszt, több autóval mentek. Levi is vezetett, Eren pedig egész úton azzal szórakozott, hogy a lábával türelmetlenül rugdosta a férfi ülését hátulról, és körülbelül három percenként megkérdezte, hogy mikor érnek már oda. Ha nem lettek volna lélektársak, az út végére Levi őt is megfojtotta volna egy kanál vízben a többi idegesítő vakarccsal egyetemben, akiket még az ő nyakába sóztak. Mert persze, hogy nem vihette egyedül csak Erent! Szép is lett volna! Szerencsére a másik gyerek, Historia csendesen ült; teljesen a kocsi ajtajához préselődött, és szájtátva bámult ki az ablakon. Olyan arcot vágott, mint aki sosem járt volna az otthonától távol. Egyszer sem kérdezett – hála az égnek! –, de mindenre némán rácsodálkozott. Közte és Eren között Abel Reiss szorongott, aki mindenből és mindenkiből gúnyt űzött, és akinek egyáltalán nem tetszett, hogy Historia mellett kellett ülnie. Az anyósülést egy újabb Reiss-kölyök – Dirk – kaparintotta meg; amikor nem Eren kérdezősködött, akkor vagy ő, vagy Abel táncolt Levi idegein.

– Tehát hatan vagytok testvérek – jegyezte meg Levi morogva. Hangja tömény iróniától csöpögött, mikor folytatta: – Ez igazán csodálatos.

– Jó sokan vagyunk – bólogatott Dirk. – Neked van testvéred?

Szerencsére nincs.

– Milyen jó neked – sóhajtott nagyot Abel. – Nekem bezzeg még ő is itt van – intett a fejével Historia felé. A szöszke lány erre megszeppenten bámult a visszapillantó tükörbe. Levi szánakozva figyelte.

Eren újból rúgott egyet.

– Mikor érünk már oda? – kérdezte nyűgösen, mire Levi felmordult.

– Számolj el százig, és akkor ott leszünk! – vágta rá.

– Tudod… Kinőttem már abból a korból, hogy ez a trükk működjön.

– Remek. Akkor csak maradj csöndben. Ismeritek ezt a játékot?

– Én igen! – csillant fel Historia szeme. – Anyuval mindig ezt játsszuk!

– Szerintem senkit sem izgat, hogy mit játszol az anyáddal – húzta el a száját Abel.

– Abel! – pirított rá Dirk. – Ha Frieda meghallja…

– Frieda nincs itt!

– Miért is találtam ki ilyen idióta ajándékot? – fintorgott Levi.

– Erre a kérdésre miért nekünk kéne tudnunk a választ?

– Abel, igaz?

– Ühüm.

– Most, hogy ezt tisztáztuk: lennél szíves… Áh, mindegy. Felejtsd el.

Levi nagyot sóhajtott. Az út hosszú volt, nagyon hosszú, és miután már a veséjében érezte Eren lábát, és már majdnem hátrafordult, hogy ráförmedjen, valahogy csak megérkeztek. Természetesen libasorban haladtak az úton, így Kenny kanyarodott elsőként arra az útra, ami a rokonaik házához vezetett. Miután kiszállt, egy pillanatra levette a kalapját, hogy megtörölje a feje búbját, majd visszalökte, s mélyen a szemébe húzta. Gusztusosan a földre köpött, és horkantva fordult Levi felé.

– Na, igazán pompás utunk volt! – hangsúlyozta, mire Levi elfintorodott. – No, mér’ húzod a szádat? Nem mulattál jól, kölyök?

– Te is kölyök vagy! – ujjongott Eren boldogan, mire Levi még inkább fintort vágott. Fejen kólintotta a kis vakarcsot, és nem törődött annak felháborodott kiáltásával. Mintegy engesztelésül, később azért finoman összekócolta a haját, Eren pedig megajándékozta egy teli szájas vigyorral.

– Miről beszélsz? – Levi a fejét csóválta, Kennyhez lépett. – Neked nem kölykökkel kellett együtt utaznod! – Kenny abban a szerencsében – vagy éppenséggel balszerencsében – részesült, hogy egész úton Zeke és Frieda társaságát élvezhette. Levi nem tudta eldönteni, hogy amiatt bosszankodjon, amiért a kölyköket kellett fuvaroznia, vagy inkább annak örüljön, hogy nem Zeke-nek kellett tennie a szépet. Valahogy nem sikerült megkedvelniük egymást, noha Eren miatt keményen próbálkoztak. – Talán lehet, hogy te mégis rosszabbul jártál – állapította meg végül, amivel hangos kuncogást váltott ki nagybátyjából.

– Zeke igazán intelligens fiatalember – vigyorodott el. – Öröm volt vele egy autóban utazni. Ami pedig a kisasszonyt illeti – sandított Frieda Reissre –, igazán csinos darab.

– Mintha téged érdekelnének a hozzá hasonló lányok – vágta rá Levi. Kenny erre vállat vont.

– Nos… – Megvakarta a tarkóját, a kalapját birizgálta. – Szemem azért nekem is van. Csinos kislány.

– Túl fiatal hozzád.

Kenny a szemét forgatta.

– Nem olyan értelemben csinos. Azt hittem, ezt most tisztáztuk.

– Akkor milyen értelemben csinos? – Levi direkt kötekedett. Mivel ez egy nagy családi sátorozás volt, valóban mindenki velük tartott. A mindenkibe nemcsak az egész Jaeger család tartozott bele, hanem Frieda valamennyi családtagja a szüleit leszámítva, ráadásul Eren közeli barátja és annak családja, azaz Arlerték is velük tartottak. Frieda családjából a testvéreken kívül a nagybátyja is eljött. Botra támaszkodott, nehezen mozgott a betegsége következtében, ezért vezetni sem vezethetett. Kennyékkel utazott, mégpedig az anyósülésen, és mint az később kiderült, Kenny inkább vele beszélgetett, mintsem Zeke-kel vagy Friedával. – Hogy is hívják? – gondolkodott félhangosan.

– Azt hiszem, Uri – jegyezte meg Carla kedvesen. – Egyszer beszélgettem vele, amikor eljött Friedáért. Nagyon… érdekes személyiség.

– Akkor passzol a nagybátyám mellé – fintorgott Levi. Ha így folytatjuk – gondolta –, akkor az egész kirándulás során fintorogni fogok. Ez már úgyis jól megy.

– A lábad járjon inkább, ne a szád! – javasolta Kenny; felettébb ingerültnek látszott, mintha nem tetszett volna neki, hogy miről beszélgettek Carlával. – Menj, kopogj be és jelents be minket a rokonoknál.

– Kopogjak? – Levi felvonta a szemöldökét. – Nincs csengőjük?

– Mit mondod ezt ilyen döbbenten! Mintha a huszonegyedik században lennénk…

– De hát…

– Na, ne értetlenkedj, istencsapása, eredj, köszönj, mosolyogj! Viselkedj úgy, mintha lett volna gyerekszobád!

– De hát…

– Menjünk! – csiripelte Eren vidáman. – Állítsuk fel a sátort, gyújtsunk tábortüzet, aztán járjuk be az erdőt! – Vágyódva nézett a fák sűrűje felé. Levinak ezt látva borzalmas előérzete támadt. Eren és a sűrű rengeteg? Ó, bassza meg! Már csak az hiányzik, hogy elveszett kölyköket hajkurásszon az erdőben! Hogy ezt megakadályozza, gyorsan karon ragadta a kölyköt, és a ház felé kezdte húzni.

– Bizony, neked velem kell jönnöd, hogy bemutassalak!

– Aztán ugye ez a Mikasa… tud viselkedni? – ráncolta a homlokát a kölyök. – Anyáék a lelkemre kötötték, hogy kedves legyek vele, de ha olyan, akkor biztosan nem leszek az! Tőle függ – hangsúlyozta.

– Biztos vagyok benne, hogy nagyon kedves lány! – csapódott melléjük Armin. – Furcsaságban nem tehet túl Historián – pillantott hátra a válla fölött. Historia éppen egymagában ácsorgott, a bőrkét tépkedte a körménél, és annyira elveszettnek látszott, hogy nagybátyja, az az Uri nyomban odasétált hozzá.

– Hát nem tudom… – Erent még mindig nem győzte meg. – Szerinted milyen? – pillogott fel Levira. – Kedves lány?

– Mégis honnan tudjam? – rántotta meg a vállát Levi. – Életemben nem láttam. Biztos… hogy is mondjátok? Klassz lány.

Így biztosan nem mondjuk.

– Tök mindegy. Menjünk már, vagy itt öregszem meg.

– Így se vagy fiatal – hallatszott Zeke kommentje a hátuk mögül. Levi gálánsan figyelmen kívül hagyta, majd az ajtóig rángatta szegény Erent. A kölyök nehezen tartotta vele a lépést, és majdnem hasra is esett, mikor már a küszöb előtt álltak.

Kopp.
Kopp.
Kopp.

– El sem hiszem, hogy ez a ricsaj nem tűnt fel nekik – morgolódott hangosan. – Süketek ezek, vagy mi?

– Vagy csak hátul vannak? – vetette fel Armin. – Az ott mintha egy üvegház lenne?

– Itt, az Isten háta mögött? Hova gondolsz?

– De hát…

– Na, végre! – Levi elégedetten csapta össze a tenyerét. Az ajtót egy magas, szőke férfi nyitotta ki, aki állítólag Levi meg Kenny rokona volt. Levi szeme elkerekedett, amikor meglátta. Ha tényleg rokonok vagyunk, gondolta, akkor megeszem Kenny kalapját. Az égadta világon semmiben sem hasonlítottak egymásra, egyetlen vonásban sem. Ellenben a férfi… Úgy köszöntötte Kennyt, mintha ezer éve nem látta volna.

– Kenny! Levi! – Felragyogott az arca, széles mosoly terült el rajta. – Drágám, kislányom, megérkeztek! – Alig kiáltott hátra, már meg is jelent egy mosolygós, pocakos asszony. Vágott volt a szeme és finom a mosolya; kezét duzzadó hasán pihentette, valóban a második gyereküket várta.

– Ó, látom, nem fogtátok vissza magatokat a huncutkodást illetően – kommentálta azonnal Kenny, ráadásul úgy, mint aki semmiről sem tudott. – Gratulálok, barátom. – Azzal fél kézzel magához ölelte rokonukat, és testvériesen hátba vágta, de olyan erővel, hogy szerencsétlen pasasnak még a szeme is kiguvadt. Levi elfojtotta a mosolyát.

– A feleségem – mutatta be. – Ő pedig a lányunk, Mikasa. – Mrs. Ackerman mögött annak szakasztott mása jelent meg, csupán sokkalta fiatalabb és soványabb verzióban. A kislány hosszú haja bőven a válla alá ért; szalmakalapot viselt és csinos ruhát. Levi gyanította, hogy tetőtől talpig ünneplőbe kellett vágnia magát az érkezésük miatt, és hogy a szalmakalap miatt sokat vitatkozhatott a szüleivel, mert Mrs. Ackerman helytelenítő pillantásokat küldött felé.

– Szóval ő lenne Mikasa – mormogta Kenny. – Kézcsók a kishölgynek – nyúlt a lány kezéért, hogy szó szerint csókot leheljen rá. Mikasa egész testében megfeszült, tekintete pedig megkeményedett.

– Ha így folytatod, a végén orrba vág – jegyezte meg Levi, majd ő is a kölyökre bámult. – Helló.

– Mikasa vagyok – suttogta a lány. – Mikasa Ackerman.

– Levi. Ő pedig a nagybátyám, Kenny – intett a fejével a férfi felé. – Örülünk, hogy megismerhetünk.

Eren megköszörülte a torkát.

– Hé, engem ki ne felejts! – súgta oda felháborodottan. – Én is itt vagyok!

– Igen – bólintott Levi. – Ő pedig Eren, a lélektársam.

– Ő lenne az? – csillant fel Mr. Ackerman szeme. – Eren…

– Lélektárs… – Mikasa csalódottan biggyesztette le az ajkát. – Te meg ez a törpe…

– Majd megnő – rántotta meg a vállát Levi, mire Zeke elnevette magát.

– Szerintem nem Erenre gondolt – vigyorgott.

– Nem? Akkor mégis… Te engem neveztél törpének? – döbbent le.

Mikasa Erenhez és Arminhoz fordult.

– Mikasa Ackerman vagyok – mondta nekik határozottan. – Te pedig Eren, te pedig…

– Armin – mutatkozott be a szőke fiú is. – Armin Arlert.

– Szeretnétek látni az erdőt?

– Aha! – csillant fel Eren szeme. – Menjünk!

– Hé-hé, kölykök, várjatok csak… – Levi pánikkal a hangjában kapott Eren keze után, de már csak a levegőbe markolt. Észre sem vette, korábban melyik pillanatban engedte el Eren jobbját, és most nagy árat fizetett érte: mire észbe kapott, az összes Erennel egykorú kölyök felszívódott, Carla Jaeger pedig hangosan sápítozott Grishának, hogy el fognak tévedni az erdőben. Mr. Ackerman nagyot nevetett. A fejét rázta, és inkább a házukba invitálta őket.

– Mikasa jól ismeri az erdőt. Inkább igyunk egy csésze teát, utána pedig menjünk a szokásos kis helyünkre, hogy felállítsuk a sátrakat! A lányomat ismerve már réges-rég ott vannak!

– Hadd tippeljek – morogta Levi. – Az a szokásos kis hely az erdő mélye.

– Öhm… Igen – illetődött meg Mr. Ackerman. – Honnan tudtad?

Levi arca erre jól láthatóan elsötétült.

– Ráhibáztam – mondta szárazon. Lopva az erdő felé sandított, az idegesség fészket vert a testében. Eren egy erdőben… Eren egy erdőben… Eren, aki hajlamos az ostobaságokra, teljesen egyedül az erdőben. (A kölykök nem számítottak, egytől egyig Erenhez hasonlóan ostobák voltak ők is.)

Unokatestvére – mert valamilyen szegről-végről Mikasa apja igenis annak számított a családfájukat elnézve – vigasztalóan veregette meg a vállát; talán semmit sem fogott fel a dilemmájából.

– Hagyjuk őket, játszadozzanak csak. – Szélesen mosolygott. – Gyertek, beszélgessünk inkább. A kimaradt évek! – krákogta, mire Kenny sűrű bólogatásba kezdett. (A vigyort nem lehetett levakarni az arcáról, pedig Levinak viszketett a tenyere, hogy megtegye.)

– Bizony-bizony – harsogta, és jó nagyot vágott Levi hátára. – A kimaradt évek! – sóhajtozta. – Jó sok mindent kell átbeszélnünk, mielőtt felállítjuk a sátrakat, és jó messzire vonulunk ettől a kényelmes háztól.

– Már készül a tea – mosolyogta Mr. Ackerman. – Drágám, egy kis finomsággal is készültél, igaz?

Mrs. Ackerman mosolygósan jelent meg, egy tálcát tartott a kezében.

– Csak egy kis apróság – mentegetőzött. – Szerény életet élünk.

– A természet csodájának szenteljük magunkat – bólintott Mr. Ackerman.

Levi körbenézett.

– Ja, azt veszem észre – dörmögte, majd elvett egy süteményt a tálcáról. Gyanakodva nézegette, óvatosan kóstolt bele. Egészen finom volt, így hát udvariasságból megdicsérte. Sógornője vagy kicsodája sugárzott a boldogságtól.

– Örülök, hogy ízlik… – És a szemét könny futotta el. – Úgy örülök, hogy meglátogattatok bennünket.

– Nem sok vendégünk akad – vakarta meg a tarkóját Mr. Ackerman. – Nézzétek el, nem vagyunk gyakorlott házigazdák.

– Én pedig gyűlölöm a vendégségeket – vonta meg a vállát Levi. – Kvittek vagyunk. – Az erdő mélye felől kiáltás hallatszott. Felborzolódott a tarkóján a szőr.

Eren…?

A kiáltást fülrepesztő sikoly követte.

Mindannyian talpra ugrottak.

– MEGMONDTAM, HOGY EZ ROSSZ ÖTLET! – süvöltötte Levi, majd meg sem várta a többiek válaszát, szabályosan feltépte az ajtót, és elrobogott az erdő felé. Mintha Mikasa szülei utána kiáltottak volna valamit, mintha Kenny felröhögött volna, de őt egyikőjük sem érdekelte. Soha életében nem futott még ennyire.

A kiáltások, sikolyok felerősödtek, ahogy egyre jobban belevetette magát a rengetegbe. Nem kellett sokat morfondíroznia azon, hogy merre keresse a gyerekeket. Mintha Zeke hangját is hallotta volna, de lehet, csak a füle tévesztette meg.

A következő kiáltás már egyértelműen Zeke-től származott. Frieda sikoltása követte.

Levi letörte az egyik útjába álló faágat, és ahogy előrontott a fák közül, végre rálátása nyílhatott a hangzavar forrására.

És még a szíve is megállt egy pillanatra.

– Ezt komolyan nem hiszem el, Eren! – dühöngött éppen egy tetőtől talpig vizes Zeke, ahogy megpróbált kikászálódni a folyóból. Frieda a fűben térdelt, a fűszálak zöldre színezték a nadrágját a térde körül; szalmakalapja a szemébe bukott. A kezét nyújtotta, kétségbeesetten igyekezett Zeke segítségére lenni, azonban kapkodásának köszönhetően a fiú még egyszer visszapottyant a vízbe. A gyerekek kicsivel távolabb álltak tőlük – Eren épen és egészségesen, teljesen karcolásmentesen –, és jóízűen nevettek, kiáltoztak és viháncoltak.

– Eskü, véletlen volt! – vigyorgott Eren cseppet sem ártatlanul. Mikasa a szája elé tartotta a kezét, úgy kuncogott, Armin pedig a fejét fogta, és azon idegeskedett, hogy vajon Zeke-et ki tudják-e húzni a vízből. A Reiss-testvérek közül Historia hangosan szipogott, Florian ijedtnek látszott, Abel pedig furcsa elégedettséggel figyelte a történteket. A káosz közepette akadt még egy felnőtt, mégpedig a gyerekek nagybátyja, Uri, aki elnéző mosollyal lépett a folyóhoz, hogy kisegítse Zeke-et. Közben hátrapillantott a válla fölött, és a fejét ingatta.

– Ez nem volt szép, gyerekek.

A gyerekeket azonban nem érdekelte. Nevettek.

Aztán Eren kiszúrta Levit.

– Levi hadnagy! – integetett vidáman. – Láttad, mekkorát pottyant a bátyám? – És teli szájjal vigyorgott.

– Igen, láttam. – Levi szíve lassan megnyugodott. – Szép munka volt, Eren – dicsérte meg, mert Zeke csuromvizesen, szenvedve valamiért örömöt tudott okozni. Biztos azért, mert annyira kedvelték egymást.

– Hogy rohadna meg az a kis… – Zeke szitkozódva jutott csak ki a folyóból. Uri megtapogatta, sérülések nyomát kereste rajta.

– Hm, egyben maradtál – állapította meg megkönnyebbülten. – Remek. – Frieda felé fordult, finoman elmosolyodott. – Látod, kedvesem, nem kell sírdogálni. Ez rád is vonatkozik, Historia – mondta a másik unokahúgának. – Mindenki jól van, szerintem mehetünk sátrat állítani. Hosszú nap elébe nézünk.

– SÁTORÁLLÍTÁS, ÉLJEN! – bokszolt a levegőbe Eren lelkesen. Már megint neki akart lódulni, amikor Levi idejében utánakapott. A derekánál fogva tartotta vissza, felfelé ránduló szájszéllel húzta vissza a karjába.

– Hó-hó, ne olyan sietősen! – szólt rá. – Együtt megyünk – jelentette ki. – Többé senki sem rohan el úgy, mint egy nem normális! – nézett végig az egybegyűlt gyerekeken olyan szigorral az arcán, hogy nem kerülte el a figyelmét Uri szemében az elismerő fény. Mikor már a sátrakat állították, a férfi odasúgta neki:

– Nem gondoltam volna, hogy ennyire határozott vagy.

– Elkeserítő.

Levi tekintete a férfi alkarjára siklott. Úrrá lett rajta a kíváncsiság. Uri Reissről szinte semmit sem tudott, csak azt, hogy a nagybátyja előszeretettel beszélgetett vele.

– Tehát te lennél Rod Reiss öccse.

– Uri – nyújtotta a kezét, mintha először találkoztak volna. Bizonyos értelemben, először is, mert még sosem került sor rá, hogy beszélgessenek.

– Levi – szorította meg, és a tekintete elidőzött a férfi alkarjára. A nagy meleg ellenére hosszú ujjú inget viselt, amit csak egy kicsit gyűrt fel, így engedett valamit sejtetni az anyag alatt meglapuló betűkből. Rajta kívül egyedül Kenny öltözött be még nagyon, de ő azért, mert még évekkel korábban nekiesett a karjának, hogy eltüntesse a lélektársa nevét. Ostoba volt, nem szeretett volna kapcsolatba bonyolódni. Nem hitt a lélektársságban, ezért hajlamos volt még nagyobb ostobaságokat elkövetni.

– Ó. – Uri végigkövette a pillantását. – A karomat nézed, mi? – mosolyodott el. Ujjai az ingujjára simultak, és Levi egy pillanatra azt hitte, fel fogja húzni, hogy megmutassa a lélektársa nevét. Nem tette meg. – Te lennél Eren lélektársa, igaz? – folytatta könnyedén. – Nekem is van egy, csak… hm, nem sodort össze minket az élet.

– Sajnálom – felelte Levi őszintén. – Ez… Tudom, mit érzel – mondta végül. – Amíg nem találkoztam a kölyökkel – intett a fejével Eren mellett, aki lelkesen nézett valami bogarat az egyik falevélen mászni, Mikasa és Armin pedig körülötte térdeltek –, addig hasonló cipőben jártam, mint most te. Nálam jobban senki sem tudja, milyen érzés várni.

Uri finoman bólintott.

– Ezért is kedvellek annyira, Levi. Sok mindent köszönhetek neked.

– Sok mindent? – Levi a homlokát ráncolta; Uri kíváncsivá tette. – Mégis mi mindent?

Uri erre már nem válaszolt.

– Várjatok, majd én segítek! – robogott el hirtelen, amint kiszúrta az unokaöccse és unokahúga párosát a sátorral szerencsétlenkedni. Végül nem hármasban oldották meg, negyedikként Kenny is odacsapódott melléjük, vigyorogva mondott valamit Urinak. Furcsamód feszültnek látszott a férfi jelenlétében, ám Levi nem tulajdonított nekik több jelentőséget. A nagybátyja gyakran viselkedett furcsán, pedig Urit szemlátomást még kedvelte is.

Levi legyintett egyet; nem maradt ideje, hogy többet rágódjon rajta. Eren odaszökkent elé, faágat tartott a kezében, széles vigyorral az arcán csapta meg vele a lábát.

– Hadnagy – vigyorogta, mire Levi nagyot szusszantott.

– Ezerszer mondtam már, kölyök, nem vagyok hadnagy.

Eren csintalanul vigyorgott tovább.

– Dehogynem! – Gyerekhangja vékony volt és izgatott, majd mire Levi feleszmélt, már el is szaladt, hogy Zeke hátsójára is rásózzon párat. A fiú éppen lehajolt valamiért – hangos jajdulás közepette ugrott meg, Friedát és Kennyt pedig rázta a nevetés. Levi elfojtott egy mosolyt, majd a fejét ingatta. Ez a sátorozás annyira nem is volt rossz ötlet, döntötte el végül magában.

Tábortüzet raktak – Levi figyelmét nem kerülte el, hogy Zeke arra a rövid időre villámgyorsan a hóna alá kapta Erent, hogy ne okozzon galibát, ami bölcs döntésnek bizonyult, tekintve, hogy Eren és a tűz valahogy nem tűnt jó párosnak –; utána mindannyian köré gyűltek, Uri zacskónyi mályvacukorral lepte meg őket. Eren jóízűen nyammogott, gyerekként viselkedett, mert gyerek is volt, és Levi a fél szemét mindvégig rajta tartotta, mialatt a rokonaival beszélgetett. Kenny ragaszkodott valamiféle családi kupaktanácshoz is – „A rokoni kapcsolatokat erősíteni kell, nem gyilkolni, kölyök!”, magyarázta fennhangon –, és Levi legnagyobb döbbentére előre lefotózott házakat mutogatott Mikasa szüleinek. (Ahol az Ackerman család ezen ága lakott, nem volt internet, így előre lementette a képeket. Levi összeesküvés sejtett.)

– Beljebb költöznétek? – lepődött meg. Mrs. Ackerman a pocakjára simította a jobbját.

– Lehetséges, hogy a hegyvidék nem a legjobb választás két gyermek nevelésére, ráadásul Mikasának sem ártana egy jobb iskola. Örülnék, ha lennének barátai, és nem lenne örökre magántanuló.

– Fontos a megfelelő szocializálódás – bólogatott Levi értőn, mire Kenny felhorkant.

– Mondja a kölyök, aki az antiszociális egyedek mintapéldánya.

– Csak megválogatom a barátaimat – húzta el a száját. – Nem vagyok antiszociális.

Kenny legyintett.

– Ha rajta múlt volna, nem lennének barátai – avatta be az unokatestvérüket.

Levi dühösen fintorgott. A szeme sarkából Uri őket bámulta.

Zeke megtörölte Eren száját.

– Elég idős vagy már ahhoz, hogy normálisan egyél! – szidta le a fejét ingatva. – Nem hiszem el, hogy már megint nekem kell odafigyelnem rád!

Eren teli szájjal válaszolt vissza.

Levi horkantva szólt oda:

– Kölyök, viselkedj! – mire Eren szalutált.

– Igenis, uram!

Úgy tűnt, a nap végére Mikasa Ackerman a gyerekcsapat részévé tudott válni, sőt mi több, Frieda testvérei – a leghangosabban elégedetlenkedők – is feloldódtak egy kicsit.

Az egyik kölyök hátulról Levi nyakába csimpaszkodott, vékony karját köré fonta. Levi lehunyta a szemét, közben pedig mosolygott. A név a karján lüktetett, ereje volt, a pulzáló kötelék kettőjük között még inkább megerősödött az együtt töltött idő alatt. Eren és ő összetartoztak lélekben. Az volt a fiú számára, amit az a leginkább szeretett volna: játszópartner a gyerekévei alatt, legjobb barát, amikor kamaszodni kezd, legjobb barát és talán partnere, mikor a megfelelő korba lép.

Egy cseppet sem bánom, hogy várnom kell rá – gondolta, miközben Zeke felé sandított. Még mindig a hideg rázta, ha arra gondolt, hogy ő is lehetett volna a lélektársa.

– Tessék, szívem. – Frieda puha csókot nyomott Zeke arcára, majd felé nyújtotta a mályvacukrot. – Vigyázz, mert forró.

– Köszönöm, drágám.

Eren hányást mímelt.

– Annyira gusztustalanok! – panaszkodott Levi ölébe huppanva. – Ha nagy leszek, biztos vagyok benne, hogy sosem csinálok majd ilyet. Smárolni undorító.

– Eren!

– De hát ha egyszer az, anya!

– Akkor se beszélj így a bátyádról!

Levi a karjába vonta a duzzogó fiút.

– Valóban gusztustalanok – értett vele egyet. – Rettenetesen nyálasak.

– Ugye? – pillogott föl rá Eren. – Amúgy, nincs egy kis csokid, Levi hadnagy?

– Most tömtél magadba egy csomó mályvacukrot! – hüledezett Kenny, aki fültanúja volt a kérdésnek. – Nem hiszem el, hogy még mindig éhes vagy!

– Ő a házi malacunk – legyintett Zeke. – Baromi sokat tud enni.

– Zeke!

– Bocsánat, anya, de ez az igazság.

Eren a szemét forgatta.

– Éhes vagyok! – panaszolta, mire Levi matatni kezdett a zsebében.

– Tessék – húzott elő egy viseltes, kissé olvadt csokit. Kigöngyölte a csomagolásból – több helyen kettétört, imitt-amott alapos olvadáson ment keresztül. – Ízre biztos jó – mondta, mire Eren szó nélkül a szájába tömte. Csak utána jutott eszébe, hogy nem köszönte meg. – Rá se ránts! – simogatta meg a fejét Levi. A mozdulat ösztönös volt, és annyira nem illett hozzá, hogy Kenny felrántotta a szemöldökét.

– Aztán el ne puhulj nekem, kölyök! – fenyegette.

– Hidd el, nem áll szándékomban.

Nem puhult el, de Eren különleges volt.

A sátorozásból csodálatos programot csináltak: az erdő megtelt a gyerekek visítozásával, Zeke bosszús sápítozásával, Kenny jóízű röhögésével. Másnap Zeke-et ismét megfürdették, néhány órával később meg mindenki felbolydult, mert az egyik gyerek – Florian vagy melyik – elveszett, aztán kiderült, hogy csak elbújt Mikasa szobájában, mert nem bírta már a hőséget. A vacsora már csendesebben telt, Mr. Ackerman sűrűn bólogatott, mikor Kenny újabb házzal hozakodott elő, Mrs. Ackerman pedig süteménnyel kínálta őket. A spártai életmódból így a vége felé kicsit visszavettek, és talán a kelleténél többet időztek az Ackerman család otthonában, mint azt szerették volna, de senki sem mondhatta, hogy nem telt jól a sátorozás. (Talán Zeke volt az egyetlen kivétel, mert őt minden este szétcsípték a szúnyogok, így a sátorozás végére felettébb mogorva arccal szállt be a csomagolásba.)

– Hogy elrepült – ragyogott Carla Grishára. – Csodálatos volt!

– Mint mindig – bazsalygott vissza Grisha.

Eren legyintett egyet.

– Zeke tőlük tanulja a gusztustalankodást – súgta meg Levinak. – És még engem szólnak meg, amikor véletlenül leeszem magam a családi ebéden…

Levi elmosolyodott. Finoman összekócolta a kölyök arcát, majd nagyot sóhajtott.

Eren gyerek volt még, túl fiatal ahhoz, hogy megértse, mi miért történt, de nem számított. Gyerek volt még, és Levinak meg sem fordult a fejében, hogy tönkretegye a gyerekkorát. A gyerekek előbb-utóbb úgyis felnőnek. Akkor majd megérti.

És ha azt hiszi, elfelejtem ezeket az éveket… – terelte az izgatott gyerekeket az autók felé. Akkor nagyot tévedett…

Mr. és Mrs. Ackerman szélesen mosolyogtak, Mikasa pedig a magasba nyújtotta a karját, úgy kalimpált lelkesen. Eren letekerte az ablaküveget, és kiüvöltött valamit. Carla hangosan szörnyülködött, Zeke a fejét csóválta, Frieda pedig éppen súgott valamit a fülébe, amitől a rosszallása azonnal elpárolgott, helyette rákvörös lett.

Levi beindította a motort, majd kifarolt a rokonai udvaráról.

Eren szülinapja aligha végződhetett volna tökéletesebben.

Készült: 2018. 09. 16. – 2019. 06. 22.

2 megjegyzés:

  1. Hát ez baromi jó volt😍😍😍
    Egyszerűen tökéletes😍😍😍
    Elkapott a fangörcs😍😂
    Várom a következő felvonását is😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. ^^ Biztosan lesz még felvonása, csak még nem tudom, pontosan mikor érkezik. Majd mindenképpen jelzem a Várható frissítések rovatban.

      Törlés