17,5.
fejezet
Amire nincs bocsánat
Pieck
mamája finom vonású, fiatal hölgy látványát festette magáról. Az egyetlen
fénykép, ami hátramaradt róla, megpörkölődött egy kicsit a tűzben, ami a
kormány embereinek köszönhetően ütött ki „véletlenül” a házukban, az évek során
pedig megváltozott a színe is, kicsit megkopott, kicsit sárgásba hajlott, mégis
tisztán kivehető volt rajta a fiatalasszony alakja és a mosoly a fénytelen
ajkán. Sötét haját szabadon eresztve hagyta; a képen nem viselt kendőt, sem
billogot magán. Elegáns ruhákba bújt, bátran mosolygott, és büszkén tartotta a
karjában alig néhány hónapos gyermekét.
–
Jobb, ha a párnád alatt tartod – mondta neki az apja gyöngéden, mikor
észrevette, hogy az ágyán hasalva a képet nézegette a gyér fényben. – Nem
szeretnénk, ha elvennék tőlünk, ugye? – cirógatta meg az arcát csontos
ujjaival. Amióta ismerte az apját, egy sovány, sokat szenvedett férfit látott. Hát ezért… Összetört, mikor megölték anyát.
Az
ajkába harapott, engedelmesen a párna alá csúsztatta a fényképet. A csücske még
kilógott, látszott valami a pólyából meg az anyja ruhájából, aztán ráhúzta a
párnát, elrejtette a látványosság elől, majd nagyot sóhajtott.
–
A mama… milyen volt a mama? – kérdezte lehunyt szemmel; így meg tudott
elevenedni előtte az anyja csinos, sugárzó alakja. – Hasonlítok rá? – Még a
kiképzés éveiben járt, gyerek volt még csupán, akinek meg kellett ölnie a
gyerekkorát, hogy visszaadja a reményt a családjuknak.
–
Ó, igen – motyogott az apja. – Nagyon is hasonlítasz rá. A mamád… csodálatos
asszony volt.
–
Mesélj róla! – kérte Pieck, miközben sietve ágyba bújt. Állig húzta a
takaróját; apró, sötét kis foltocskának látszott csupán a rozoga ágyban. Az
apja széket húzott mellé, nyikordult a súlya alatt, és a takaró alatt
megfogták, megszorították egymás kezét. Szomorkás fénnyel a szemében, mégis
büszkén mosolygott. Pieck a résnyire nyitott szemén keresztül látta.
–
A mamáddal nagyon fiatalon szerettünk egymásba. Itt találkoztunk, az internáló
táborban – intett körbe szabad kezével. – Az ilyesfajta szerelem nem tiltott,
szeretett kormányunk engedélyt adott rá, hogy házasodjunk és gyermekeink
születhessenek. Ti vagytok a jövő reményei, Eldia életben tartói, ha úgy
vesszük. Éppen ezért kell remekelned a kiképzésed során, Pieck. Okos lány vagy,
olyan okos, mint a mamád, tudom, hogy meg tudod csinálni. A kilenc óriás
erejének egyikét… muszáj megszerezned
saját magad érdekében is. Nemcsak miattam. Elsősorban… magad miatt.
–
Tudom. – Pieck nagyot sóhajtott. – De a mamánál tartottunk – emlékeztette. –
Tehát az internáló táborban ismerkedtetek meg.
–
Ó, igen – somolygott az apja. – Minden este táncklubba
járt az egészsége miatt. Szerette a mozgást, szerette a sürgés-forgást. A
társaságot, a barátokat. Én a magam részéről inkább itthon maradtam. Botlábú
vagyok, kicsi drágám. Botlábú. – Mély
szomorúság költözött a hangjába. Pieck megmerevedett, megnedvesítette az ajkát.
–
Mondd, papa, ez a táncklub véletlenül nem…
Sosem
mondták ki. A táncklub, ami végül a vesztét okozta?
Hogyan
is halt meg?
Miért
is lett szálka Marley szemében?
Mama… mégis mit vétettél, amire nem
volt bocsánat?
Azok
is táncklubba jártak, akikről később kiderült, hogy egytől egyig egy Marley
ellen szervezett mozgalom tagjai voltak. „Eldiai
Újjáépítők”, így nevezték magukat, és minden éjjel összegyűltek, hogy
megtárgyalják, hogyan döntsék meg a kormányt, s szerezzék vissza Eldia
dicsőségét. A mozgalmat egy „Bagoly”
nevű titkos alak is támogatta, állítólag a marleyi kormányba is sikerült
beférkőznie, onnan küldte nekik a szigorúan titkosított információkat. A tagok
megbélyegezték magukat, hogy különbek legyenek Ymir népének többi tagjától, és
még odáig is elmerészkedtek, hogy tulajdonon vérüket küldték kémkedni a
harcos-jelöltek közé. Zeke Jaegert,
idézte fel magában Pieck a magas, szőke fiút. Nem láthatott valami jól, mert
jóformán állandóan hunyorgott, ám nem viselt szemüveget – egyelőre.
Zeke
tisztességes marleyi révén tudta a helyét: kiadta a szüleit, s velük együtt az
egész nevetséges mozgalmat.
A mama… Ezért ölték meg a mamát?
Utána
zűrzavaros idők következtek. Marley mindaddig nem is gondolt rá, hogy az
elnyomott eldiaiak fellázadhatnának ellene. Arra sem, hogy valaki a kormányig
is el tud jutni anélkül, hogy kiderülne a „mocskos vére”. Onnantól kezdve
megkezdődött az ellenőrzés időszaka. Papírokat kértek be, születési anyakönyvi
kivonatokat, mindenféle iratot, amivel a származását tudta igazolni az ember. A
kormányban és a gettóban egyaránt.
Pieck
alig született meg, máris anyátlanná vált.
A mama… Vajon a mama…
–
A mama csodálatos asszony volt – mondta újból az apja. – Csodálatos, okos és
gyönyörű. Nem tehetett róla… amiért erre
a világra született. És te sem tehetsz róla, kedvesem… Ez egy gyönyörű, ám kegyetlen világ. – A hangja suttogássá szelídült, az érintése
megerősödött Pieck alkarján. – Ügyelned kell minden lépésedre. Amíg pedig élsz,
addig én magam is óvni foglak. A mama elment, de én még itt vagyok. És amíg itt vagyok… gondoskodom róla, hogy ne kövesd el ugyanazt a hibát, amit a mama.
Pieck
nem sokat értett belőle. A mama elment, többé nem jön vissza. Marley tehetett
mindenről. Marley… akit innentől kezdve szolgálnia kell. Nemcsak a családjáért,
hanem saját magáért. De vajon miért? Mit számított, hogy mi történik vele?
Miért olyan fontos, hogy a kilenc óriás erejének egyike az övé legyen?
Miért kell ennyire… óvatosnak lennem?
Ezek
olyan kérdések voltak, amiket az apja sosem válaszolt meg neki. Minden éjjel
úgy feküdtek le, hogy vetettek még együtt egy utolsó pillantást a mama képére, majd Pieck gondosan a párna
alá rejtette, ráfeküdt, elköszönt, imádkozott a családjuk épségben maradásáért.
Az
erőt átörökölték.
Megölt valakit.
Órákon
át hányt utána.
Eltűnődött
rajta, vajon a mama is ezt az életet akarta volna neki. A kép még inkább meggyűrődött
az évek folyamán, a mama szépségéből azonban nem tudott mit elvenni. Életében
először nem még jobban összegyűrte, hanem valamilyen okból kifolyólag
megfordította, s még jobban kisimította.
Jobban kell látnom őt – gondolta. A
végén tönkreteszem az utolsó fényképet róla.
Akkor
vette észre először az elmosódott írást. A kép sarkába vésték, dátummal,
mindennel.
833, az év, amikor utoljára együtt lehetett a mamájával.
És
egy név, legalábbis egy betű, ami
megmaradt belőle. Szépen ívelt, apró „A”
volt, egy monogram vége.
Pieck
összeráncolta a homlokát.
De hát…
–
Nem is ez a vezetéknevünk… – motyogta.
A
mamája a képről szélesen mosolygott rá, a szeme egyszerre ragyogott a
boldogságtól és a szomorúságtól. A papája szerint ekkor már sejtett valamit.
Sejtette, hogy rossz döntést hozott. Sejtette, hogy közelgett a búcsú
pillanata.
Vajon miért…
Mama…
–
Mit vétettél, amire nem volt bocsánat?
Megjegyzés:
1.) A legelső koncepció szerint Pieck apja lett volna a
legendás család tagja, aztán menet közben meggondoltam magam, mert úgy éreztem,
jobban illik egy általam képzelt asszonyhoz, mint a mangában látott férfihoz.
:) (És amúgy szeretem a gondolatát, hogy Pieck és Mikasa rokonok. Vagy így,
vagy mondjuk Hizuru révén.)
2.) Pieck anyja, Ms. Ackerman Grisha húgával volt egyidős,
és eljárt az Eldiai Újjáépítők által szervezett „táncklubokra”. Szeretem azt a
gondolatot is, hogy jóban volt Dinával. :D Őt azért nem végezték ki, mert éppen
akkor volt terhes Pieckkel, így az utolsó jó néhány gyűlésen már nem vett
részt.
3.) Emlékeztek arra a kiegészítő fejezetre, amiben Zeke
elfogadott egy csésze teát Pieck apjától? „A
megfakult mintát figyelte a csészén, jó rég darab lehetett, valamiféle
monogramot karcoltak belé, amiből csak egy „A” betűt lehetett kivenni.
Megrántotta a vállát, a régi világból alig maradt hátra valami. Marley olyanná
formálta az embereket, amilyenné ő akarta. Elpusztította az eldiait, s
tisztességes marleyi emberré kívánta Ymir népének valamennyi lakóját
teremteni.” Íme, igazából az első jel, ami arra utalt, hogy Pieck valójában
Ackerman. Zeke ekkor még csupán gyanakodott erre – ezért is szorgalmazta Eren
és Pieck barátságát –, biztosat azonban nem tudott, és látva az „A” betűt,
hirtelenjében eszébe sem jutott, hogy az Ackerman nevet is takarhatja.
4.)
Ugyebár a Bestia Óriás elődje, Tom Xavier óriáskutató volt, az Ackerman klán
pedig az óriástudomány egyik mellékproduktuma, tudjuk róluk, hogy gyakorlatilag
óriáserővel rendelkeznek óriástest nélkül. Xavier eljutott az utolsó Ackermanig
(Pieck anyjáig), és minden információt, amire szert tett, átadott Zeke-nek.
Zeke feladata volt, hogy megtudja, mi történt Ms. Ackerman halottnak hitt
gyermekével… és végül meg is találta Piecket. :)
5.)
És akkor rakjuk időrendbe egy kicsit a
dolgokat!
806: megszületik Grisha
809: megszületik Pieck anyja, Ms. Ackerman, valamint
Grisha húga, Faye
817: Grisha kimerészkedik a falakon túlra, eredményeképpen
Faye-t megölik
818. december 25: kb. ekkora teszem Levi születését, tehát gyors matek,
854-ben 35/36 éves
824: megjelenik Dina, akit „Bagoly” küldött
825. augusztus 1: megszületik Zeke
827. február 2: megszületik Frieda
828. május 19: megszületik Urklyn
830: Zeke csatlakozik a kiképzéshez
831. október 12: megszületik Dirk
832: Zeke elárulja a szüleit és a mozgalmat is; Colt és
Falco nagybátyja (Mr. Grice) óriáscsemege
lesz, Grisha és Ms. Ackerman kivételével pedig Dina és a többiek eszüket
vesztett óriásokká változnak
832. augusztus 5: megszületik Pieck
833: a kormány bekéri a papírokat, Ms. Ackermant és
családját kivégzik, továbbá augusztus
7-én megszületik Abel is
835. január 14: megszületik Florian
835. január 15: megszületik Historia
835. február 10: megszületik Mikasa
835. március 30: megszületik Eren
Folytatás december 28-án. ;)
Amire
régóta vártunk…
Beharangozó:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése