Tudni
az igazságot…
Soulmate AU, canon era
Párosítás: Urklyn/Marcel – mellékszálon: Kenny/Uri,
Frieda/Zeke
Tartalom: Urklyn nem beszél a lélektársáról. Friedával
ellentétben ő mindent tud.
Megjegyzés:
1.) 842-ben járunk, mielőtt Frieda átörökli az Alapító
Óriást.
2.) 90+
MANGA SPOILERT tartalmaz!
3.) Igazából ez tényleg egy olyan történet, aminek semmi
alapja nincs, de van egy elképzelésem arról, hogy ebben a szösszenetcsokorban
kinek mi az életútja a manga fényében, úgyhogy… Ez az írók szabadsága: a páros,
akikre szerintem senki sem gondolt, és akik talán senkit sem érdekelnek, de én
mégis próbálkozom. :)
4.) „Megválaszolatlan kérdések”,
„Barátok”, „Azok a boldog szép napok…”, „A két testvér” és a „Titok
hálójában” szösszenetekhez tartozó szösszenet, kiegészítve az utóbbiban
említett dolgokat Urklyn Reisszel kapcsolatban.
5.)
Aki esetleg bajban lenne Rod gyerekeivel: Frieda (827), Urklyn (828), Dirk
(831), Abel (833), Florian (835. január 14.), Historia (835. január 15.). Tehát
Urklyn a második gyermek Rod és Lady
Reiss házasságából.
6.)
Kitartok amellett, hogy Florian Reiss sötét hajú, Frieda óriása pedig szőke
(vagy fehér, kinek mi, a lényeg, hogy semmiféleképpen nem sötét színű a haja)
Frieda
semmit sem tudott a világról. Igazából senki sem tudott semmit, kivéve azt a
személyt, aki a szörnyeteg erejét birtokolta a családjukból. Az az ember minden
titkok tudója volt, és lilán örvénylő szemével a múltba és a jövőbe látott – emlékekbe, amik az elődjeiké, s amik az
utódjaiké voltak. Ezt az erőt most Urklyn nagybátyja, Uri mondhatta magáénak, és a következő hordozójáról megszületett
már a döntés: Urklyn nővére, Frieda lesz az.
Míg
Frieda semmit sem, addig Urklyn mindent
tudott, amit tudnia kellett: a falak titkát, az óceán túloldalán élő emberiség
másik felének létezését, a száznegyvenötödik király akaratát, az ígéretét a
háborúról. A kilenc óriás erejét, amiből a legfontosabb a Koordinátor ereje,
Urié volt. Alapító Óriásnak nevezték, és azt hitték, a királyi családban kell
tartaniuk. De a királyi család tagja tagadhatatlan átörökölte Karl Fritz
ideológiáját is, ezért nem indított háborút, nem pusztította el a kint
fenyegető óriásokat, nem szabadította fel az emberiséget. Ugyanez a sors várt
Urklyn nővérére is, bármennyire is elszántnak látszott.
Nem tudja – gondolta Urklyn –, és
csak akkor fogja megtudni, amikor már késő.
Frieda
lélektársát Zeke-nek hívták. Urklyn a nagybátyjuk elé állt, kijelentette, hogy
mindent tud az égegyadta világon, s míg Uri elsápadt, hozzáfogott a meséjéhez.
A világon majdnem mindenki rendelkezett lélektárssal, a számára teremtett
emberrel, akivel a bőrén keresztül kommunikálhatott; nem számított a távolság,
nem számított az illető neme, semmi sem. Mikor Urklyn először válaszolt a
lélektársa üzenetére, még csak nem is sejtette, hogy nem ugyanonnan valók.
Aztán a fiú, akit Marcelnek hívtak,
beszélni kezdett, és olyan szavakat használt, amikről Urklyn sosem hallott:
Eldia, Marley, Paradis… Liberio.
Marcel Liberióból származott, ami egy falakon túli körzet volt. Marcel… egy
falakon túli fiú volt, egy eldiai
fiú, Urklyn ellensége. Olyasvalaki, aki azért küzdött minden egyes nap, hogy
Ymir Fritz valamelyik óriáserejének hordozójává válhasson.
–
Tehát ez az, amiről hallgattok, bácsikám? – szegezte Urinak a kérdést, mire a
férfi a dolgozóasztala peremébe kapaszkodva tántorodott meg. Öregnek látszott,
vénségesen öregnek és betegnek, a szó legszorosabb értelmében haldoklott.
Néhány
nappal az „ideje” vége előtt jártak,
az utolsó napokat Uri nem a családjával, hanem Kennyvel töltötte. Az utolsó
éjszakák alatt Kenny karjában keresett vigaszt, nem a testvére, unokahúgai vagy
unokaöccsei ajtaja előtt zokogott szánalmasan. Uri Reiss dicső, igaz király
volt, a megmentő, a fény, maga a vegytiszta világosság, és Urklyn… csodálta érte. Uri Reisst nem lehetett
szánalmasnak nevezni, csak egy megmentőnek, aki mégsem tudott eleget tenni a
küldetésének.
–
Sajnálom – suttogta Uri rekedten. – Sajnálom, amiért nem sikerült elhoznom a Paradicsomot.
–
Paradicsom? – Urklyn felhorkant, nevetős mosolyra húzódott a szája. – Ugyan,
bácsikám! – szólt. – Erről nem te tehetsz. Egyszerűen arról van szó, hogy nem
te leszel az, aki felszabadít bennünket.
–
Igen – suttogott Uri. – Valóban nem én.
–
De te tudod már, ki lesz az? – Urklyn kíváncsian telepedett le az egyik puha
karosszékben. Uri követte, sétabotjára támaszkodott, lassan bicegett. Mindene
fájt, mindene vénségesen öreg volt. A szeme lilán örvénylett.
–
Sajnálom – ismételte. – A fiú… Az a fiú… Csak ő fejezheti be.
–
Az a fiú… nem a királyi család tagja, jól sejtem?
Uri
nem felelt. Nem felelhetett.
Urklyn
tovább próbálkozott; a bőrét vakarta az alkarján, tűnődve nézte a nagybátyját.
–
Uri bácsi… – suttogta. – Mi lesz velünk?
Uri
nyelt egyet, megérintette Urklyn homlokát.
–
Felejtsd el – kérte. – Csak felejtsd el.
–
Feledtesd el, ha úgy akarod.
Uri
a fejét rázta. – Nem látom értelmét – mondta. – A lélektársad… újra írna.
Urklyn
bólintott. Nyolcszáznegyvenkettőt írtak, és Marcel Galliard azért küzdött, hogy
átörökölje a Marcangoló Óriást. Ahogy mindenféléről szabadon beszélgettek,
megosztották a félelmeiket: Marcel attól tartott, hogy az öccsét, Porcót is
tizenhárom évre fogják átkozni. Aki ugyanis óriáserővel bírt, nem élhetett
többet tizenhárom évnél. Ez azt jelentette, hogyha Marcel
nyolcszáznegyvenháromban megszerzi a Marcangolót, tizenhárom évet fog még kapni,
tehát nyolcszázötvenhatra meg fog halni. A következő hordozó fel fogja őt
falni. Talán sosem láthatják majd egymást.
Urklyn
az ajkába harapott.
Marcel
neveket említett. Az öccsét Porcónak hívták, a társait pedig, akikkel együtt
edzett, Reinernak, Bertoltnak és Annie-nak. Volt egy lány is, Pieck, aki
Porcóval szeretett lógni, meg egy fiú, egy idősebb fiú, aki nemrégiben kapta
meg a Bestia Óriást, őt Zeke Jaegernek hívták. Zeke apja, Grisha állítólag azon
a szigeten bujkált, ahol Urklyn is élt. Urklyn sosem hallott róla, így legnagyobb
bánatára nem tudott információval szolgálni Marcelnek, viszont mivel a fiú elmondta
neki a Marcangolót, így cserébe ő is mesélt a Koordinátorról. Egymás titkai
voltak, Marcel hallgatott, és így Urklyn is hallgatott.
–
Veszélyes játékot űztök – csóválta a fejét Uri az utolsó napok egyikén. – Ha a
dolgok egy kicsit másképp alakulnának… De mindegy is. Mi már semmit sem
tehetünk, Urklyn, csak megőrizzük a titkokat.
Urklyn
nyelt egyet. A nővére, Frieda zokogva változott át a szeme láttára egy magas,
világosszőke óriássá, s Uri mosolygott, mikor letépte őt a láncokról, hogy
felfalja. Urklyn rettegett, leizzadt és belül sikoltott. Uri nem volt többé, és
a füstölgő óriás teteméből Frieda emberi alakját húzták ki. A lány szeme lilán
örvénylett, a régmúlt és a jövő sötét titkaival, valamennyi hordozó emlékeivel
egyetemben. Uri továbbélt benne, és Frieda megérthetett valamit, mert egy
szomorkás könnycsepp gördült le az arcán.
–
Hát ezért… – suttogta Urklynnak.
Nem
mondta el, hogy miért, Urklyn mégis tudta.
És ez a legszörnyűbb – gondolta, miközben segített a nővérének talpra
vergődni a Reiss család titkos kápolnájának földalatti rejtekében. Tudni az igazságot… a legnagyobb átok a
földkerekségen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése