Sziasztok!
^^
Szóval.
Augusztust ígértem, szeptember lett belőle. Nem ragozom sokat, jó pár bejegyzés
született, hogy ennek mi az oka… A lényeg, hogy végre itt az új rész, remélem,
nem kavartalak meg benneteket annyira. A fejezet végén jó szokásomhoz híven
csicsergek egy sort… meg magyarázok. :D
Jó
olvasást!
11. fejezet
A
legnagyobb ellenség
I.
Kruger
Fényesen ragyogtak a csillagok. Zöld fény szelte ketté a sötét eget, Eren érezte a
láthatatlan fonalat, amint a csuklója köré tekeredett. Anyaszült meztelenül
kuporgott, a tenyere alatt homokot tapintott. A hullámok a hatalmas sziklákat
nyaldosták, a lány pedig a partnál állt, szintén úgy, ahogy a világra jött;
rövid, fekete haját szél cibálta. Mikor hátrasandított, a vízbe hajolt, ujjai
között ezüstös fényszerűség csillant, a hullámokból formálta meg ezüstszínű
köpenyét. A vállára kanyarította, majd újabb köpenyt formált, azt pedig Eren
lába elé dobta. Az ajkán szomorkás mosoly ült, a szeméből mégis a viszontlátás
öröme tükröződött vissza.
A
köpeny a testükhöz tapadt, Eren szeme láttára változott át másmilyen ruhává. A
gomb stimmelt, a fekete sál stimmelt, a rövid haj stimmelt. Kiyomi
elmosolyodott, és a kezét nyújtotta felé.
–
Eren – mormolta. – Nem megmondtam? – Látását könnyek fátyola vonta homályba. –
Később találkozunk… Eren. Nem megmondtam, hogy később újra találkozni fogunk? –
És amikor Eren elfogadta a jobbját, felhúzta őt, szorosan az ölelésébe húzta.
Egymásba kapaszkodtak, és Eren érezte a tenyere alatt Kiyomi remegését. Tényleg
ő volt az. Az ő Kiyomija. A modern világ Kiyomija.
–
Hogyan? Hogy lehetséges ez? – krákogta, mikor elváltak egymástól. – Hogy
lehetsz itt… velem… Én… hogy lehetek itt… – Nem érzett fájdalmat a mellkasa
környékén, de pontosan emlékezett arra, ahogy Kiyomi megforgatta benne a kését,
a penge pedig kettészelte a szívét. Abban a pillanatban meghalt. Eren Kruger
meghalt, de Eren Jaeger még nem. A tizenöt éves fiú teste… csak egy tizenöt
éves emberfiú teste lett volna, vagy egy fiúé, aki óriássá tudott változni az
óriások világában? Tévedtek volna? Tévedett
volna? Hogy lehetett életben? Visszakapta volna a saját testét?
–
Ó, Eren. – Kiyomi letörölte az arcát. – Ha tudnád… Ha tudnád, pontosan miféle
világban is élünk. – Még mindig reszketett. – Annyira… borzasztó…
–
Kiyomi, hogy kerülsz ide? – Eren szelíden kérdezett, lassan kezdett
megnyugodni, és érezte, hogy a lány is a karjában felengedett egy kicsit.
Kapkodva váltak el egymástól, Eren rajta felejtette az ujjait Kiyomi arcán.
–
Tudod, hol vagyunk?
–
A világok között. – Ez egyértelmű volt. Egymásra mosolyogtak. Volt valami
Kiyomi szemében, valami furcsa csillogás azonban, ami aggodalomra adott okot.
Kiyomi most már ismerte Eren Jaegert is. Valószínűleg mindent tudott, amire
Eren kezdett lassan rájönni, és valószínűleg sokkal többet is, hogyha Jaegerrel
maradt. Apropó, Jaeger… – Hol van Jaeger? Hogy kerültél ide? Mi történt
Mikasával?
–
Mikasa… – Kiyomi elgondolkodva ízlelgette a nevét. – Tudod… Tényleg nagyon
hasonlítunk azzal a lánnyal, de… Kiyomi és Eren gyermekkori barátok voltak
ebben a világban is, tudtad? Én Kiyomi
vagyok, te pedig Eren. – Megérintette
Eren mellkasát, csendesen hallgatta a szívének dobogását. – Kiyomi Azumabito
ebben a világban Hizuru nagykövete, mondhatni, egy nálam sokkal idősebb hölgy.
Jól mondom?
–
Igen…
–
Eren Kruger pedig… – Kiyomi elfojtott egy szomorkás mosolyt. – Eren Kruger
ebben a világban „Bagoly” volt, Eldia kéme, aki beszivárgott a marleyi
kormányba. Emiatt a küldetés miatt hagyta magára Kiyomit, szelte át az óceánt,
és jutott el a kormányhoz. Valamikor szert tett a Támadó Óriás erejére, és
amikor lejárt az ideje, átadta ezt az erőt Grisha Jaegernek, Eren Jaeger
édesapjának.
–
Azt akarod mondani, hogy…
–
Eren Kruger vagy, Grisha és Carla fia – közölte vele a lány. – De én úgy
gondolom, te valaki más vagy. Te Kruger
vagy, nem Jaeger.
–
De az én világomban… nem létezik más Eren Jaeger – felelte Eren rekedt hangon.
– Csak én vagyok, Kiyomi. Csak én… Egyedül én.
Kiyomi
hümmögött.
–
Igen. Kissé… zavaros – ismerte el. – De ebben a világban él egy Kiyomi és él
egy Mikasa is. És a mi világunkban is él egy Kiyomi és egy Mikasa is.
– Tessék?! – zihált fel Eren. – Úgy érted, hogy…
Kiyomi
a karjára pillantott, óra csillant a csuklóján, működött a számlálója.
–
Ha jól számolom, mostanra már találkozhattak.
–
Mikasa és… Jaeger?
–
Ó, igen. – Kiyomi szeme furcsán világított. – Sok minden történt azóta, hogy
lelket cseréltetek. Mondhatni, Eren Jaeger alaposan megbolygatta egy kicsit az
állóvizet. Elmagyaráztam neki, hogy az óceán túloldalán az ellenség vár ránk.
Az apád, Grisha is onnan érkezett. Azt kérdezte, hogyha legyőzzük az
ellenséget, szabadok leszünk-e. Elmagyaráztam neki, hogy igen. Megtalálta a
fényképet is az üzenettel… „Neked, kétezer évvel későbbre…”, ezt kaptad
Zeke-től és Friedától.
–
Zeke megjárta a mi világunkat – szaladt ki Eren száján. Kiyomi meglepetten
nézett rá.
–
Zeke? Jaeger bátyja?
–
Igen – felelte. – Azt mondta, nem én vagyok az egyetlen… Hogy… találkozott a
másik Zeke-kel… És…
–
Hm. – Kiyomi tűnődő arcot vágott. – Ez problémára ad okot.
–
Miféle problémára? Kiyomi, hogy kerülsz ide? Mi történt a világunkban?
–
Figyelj rám jól! – Kiyomi a vállára markolt. – Mindent elmesélek, amit csak
tudok, hogy mit tett Jaeger. Az a nyavalyás fogta magát, és meglógott előlem,
hogy találkozzon Zeke-kel. Megmentettük az életét, de jelenleg fogságban
sínylődik.
Eren
a láncokra gondolt, arra az egy alkalomra, amikor Jaeger testébe került az
álmán keresztül. Vagyis a saját testébe, de úgy, hogy Jaeger lelkével
egyszerre. Jaeger tényleg benne volt a slamasztikában, de… ez azt jelentette,
hogy…
Várjunk csak egy percet!
Tágra
nyílt a szeme.
–
Kiyomi…
–
Figyelj rám jól! – ismételte a lány makacsul. – Ígérem, semmit sem hallgatok
el.
–
Az ellenség…
–
Az ellenségünk az óceán túloldalán
van!
A tükör. Minden egy kibaszott tükör.
Ha
pedig tükör volt… Ha tükör volt, akkor…
–
Az óceán túloldalán…
–
Igen. – Kiyomi elmosolyodott,
megsimogatta az arcát. – Nagyon össze vagy zavarodva, Eren, de ígérem,
hamarosan minden világosabb lesz. Az óceán túloldalán az ellenség vár ránk. Ne
haragudj rám, nagyon sokáig titkolóztam előtted, és tudom, hogy neked is vannak
titkaid. Tudom, hogy találkoztál Zeke-kel… A baleset napján, amikor felhívtál,
arra kértél, hogy ne keveredjek bele, de én már réges-rég belekeveredtem. Még
gyermekkorunkban… Azon a napon, amikor találkoztunk. Engedd meg, hogy
elmeséljem. Meg fogod érteni, és világosabb lesz, ezt megígérem.
Nem
lett világosabb.
Eren
tágra nyílt szemmel, elszörnyedve hallgatta. Sikoltottak a gondolatai.
Jaeger
fogságban szenvedett, Kiyomi nem hazudott, ám nem abban a fogságban, amiről a
lány hadovált. Jaegert azok az emberek fogták el, akiket ebben a világban a
barátainak nevezett, és azok az emberek menthették meg, akik ebben a világban
megölni akarták, elragadni az erejét. Elragadni… Ha nem hajlandó behódolni
nekik. Emberek voltak mindkét oldalon, emberek, akik igazából ugyanazért
küzdöttek, csupán mindketten egymást kiáltották ki ellenségüknek. Létezett
egyáltalán ellenség? Ki rángatta a szálakat?
Jeges
borzongás szaladt végig a gerince mentén, nem tudott többé Kiyomi szemébe
nézni.
Zeke-nek
igaza volt, amikor azt mondta, nem ő az egyetlen, aki lelket cserélt. Kiyomi…
kinek a testét is viselte tulajdonképpen? A sajátját? Ez nem az Kiyomi
Azumabito volt, akit ő ismert, de nem is az a Mikasa Ackerman, akit Jaeger.
Kiyomi… tényleg az ő Kiyomija volt, a modern Kiyomi, de hogyan? Miért?
–
Egy körforgásban élünk – szusszantotta a lány. – Minden újra meg újra
elkezdődik, minden újra meg újra félresiklik. A küldetést ezen a helyen kell befejezni,
Eren. Megadtad a jelet Jaeger számára, most már csak várnunk kell, hogy
eljusson ide. – Az óceán felé intett, az egyik hullám hatalmasra csapva dermedt
meg a levegőben. Mintha csak engedelmeskedett volna Kiyomi akaratának. – Amikor
meghalunk a saját világunkban, mindannyian ide, erre a különös helyre kerülünk.
Ez az a hely, ahol „minden élet forrása”
gyökeredzik, ahol újrateremtődünk. Volt egy Kiyomi, volt egy Eren. Volt egy
Faye, volt egy Grisha. Volt egy Mikasa, volt egy Eren. Van egy Kiyomi, van egy
Eren… és most van egy Mikasa.
–
Hol van… Eren? Hol van…
–
Ssss. – Kiyomi ujja az ajkára siklott. – Azon a napon. Mindig van egy nap,
amikor minden elkezdődik. Mindig vannak emberek, akiknek a helyébe be lehet
ugrani, ha kiesnek a szerepükből. A világ felkészült, a játékszabályok
egyszerűek.
Eren
a halántékára szorította a kezét. Semmit sem értett. Egyetlen egy valamit
tudott, de ezt most már mindennél biztosan: Kiyomi azt állította, hogy az óceán
túloldalán a saját világukban az ellenség vár rájuk, de ez nem lehetett igaz,
hiszen ahhoz, hogy úgymond „ellenséget” találjanak, nem kellett átszelniük az
óceánt. Az óceán túloldalán azok az emberek vártak rájuk, akik a szövetségüket
ajánlották. A Felderítő Egység tagjai kivétel nélkül azok közé tartoztak, akik
Jaeger – és így őáltala Kruger – életére törtek.
Tehát Kiyomi…
–
Az ellenségem vagy – suttogta a lánynak, mire annak tekintete megkeményedett.
–
Oh. – Csak ennyit mondott. Sokáig
hallgattak. – Tehát tudod.
–
Tudom.
–
Szeretnéd tudni, hogy miért? – Kiyomi a sáljába kapaszkodott, lassan tekerte le
a nyakáról. – Hm – nézte meg magának. – Azt hiszem, ezt visszaadom… Már nincs
szükségem rá. – És mielőtt Eren bármit is tehetett volna, a nyaka köré
csavarta. Kedvesen mosolygott, hidegen csillogott a szeme. – Hm – mondta. – Hm.
Mihez is kezdjünk most?
–
Doppelgänger – mondta Eren rekedten. –
Démoni ikertestvér. Te Mikasa modern világbeli démoni ikertestvére vagy. Azt
hittem, kell lennie a világunkban még egy másik Mikasának, aki… az ellenségem,
de… hatalmasat tévedtem. Te vagy az,
aki az ellenségem. Te. Egyedül te.
Elléptek egymástól, mindketten óvatossá váltak.
Kiyomi széles mosollyal az arcán, hideg fénnyel a szemében bámult rá.
– A világunkban van még egy Mikasa, ő lehet az,
akire leginkább vágysz. Valaki, aki soha nem árulna el. Az a valaki, akinek
melléd kell szegődnie, hogy befejezd a küldetést, akit meg kell mentened. –
Mély levegőt vett, a hangjába jeges él költözött. Ez a lány nem az a lány volt,
akit egykor megismert. Ez a lány… nem lehetett a kezdettől fogva… – De én nem
akarom, hogy úgy fejezd be, ahogyan
kellene. Szánok neki egy véget, de nem azt, amire te gondolsz jelenleg, Eren
Kruger.
– Ki vagy te valójában?
– Kicsoda valójában ebben a világban Kiyomi
Azumabito? – kérdezett vissza a lány. – Hizuru nagykövete, jól sejtem? – Eren
kiszáradt szájjal bólintott, most először érzett igazán páni félelmet. –
Tudtad, hogy Jaeger bátyja, Zeke titokban találkozgatott vele? Azt hiszem,
valamiféle szövetséget szeretne elérni. Ki mozgatja a szálakat, ki is tenné?
Mondjuk úgy, az a valaki, aki itt vár ránk, ebben a világban.
– Ki az?
– Ne legyél türelmetlen. – Kiyomi bosszús arcot
vágott. – Nem szeretem, amikor ezt csinálod. Annyira… gyerekes vagy olyankor,
Eren, pedig bőven elmúltál már tizenöt. Ennyire beleélted volna magadat a
szerepedbe?
– Kiyomi! – vicsorogta. – Ne szórakozz velem!
– Gyere velem, kedvesem – intett. – Elvezetlek
hozzá, és akkor jobban megérted.
– Kihez
vezetsz? – kérdezte gyanakodva.
Kiyomi mosolyt villantott rá.
– Ahhoz,
aki a szálakat rángatja. – És mielőtt Eren megállíthatta volna, megindult előre
egy kitaposott ösvényen. A csillagok fényében, a világok között haladtak.
Magabiztosan gyalogolt, Eren pedig kissé botladozva követte. Minden egyes
lépéssel egyre nagyobbat dobbant a szíve. A jeges rémület nem hagyta magára egy
másodpercre sem. Nem érzett félelmet, mikor kiláncolták, de valamit érzett,
ahogyan az óceán partján, a homokban sétáltak, Kiyomi még az egyik cipőjét is
elhagyta útközben. Nem állt meg, hogy visszahúzza a lábára.
Az alak már várta őket. Kámzsát viselt, háttal volt
nekik, így nem lehetett látni az arcát. Eren a torkában érezte a szívét, olyan
erővel dobogott, Kiszáradt a szája, a tarkója izzadtságtól gyöngyözött. Kiyomi
még mindig mosolygott, ujjai végleg elengedték a sálat, ami most már Eren
nyakában pihent. Utolsó, szeretetteljes simítás volt, a búcsú perce; ujjbegye
halovány cirógató mozdulatot tett Eren bőrén. Az utolsó cirógatás volt ez is.
Amikor ellépett tőle, Eren érezte kettőjük között a
tátongó szakadékot. Sosem érezte még ennyire távol magától a lányt, és sosem
érezte még azt, hogy ez ennyire helyes lett volna.
Az alak még mindig nem fordult feléjük. Semmit sem
lehetett látni belőle.
– Ki vagy?! – mordult rá Eren. – Te irányítanál
mindent?! Ki a franc vagy?! VÁLASZOLJ, TE ROHADÉK!
– Én, ha a helyedben lennék, biztos nem beszélnék
vele ennyire tiszteletlenül – ráncolta a homlokát Kiyomi. – Ő nem akárki.
– Ő az a valaki, akinek a bábjai vagyunk, nem?!
– Hm, fogalmazhatunk így is.
– Ymir Fritz?! – Eren levegő után kapkodott. – Te
lennél az?! Hiszen a te átkodtól szenvednek az itt élő emberek, te vagy az…
ugye, te vagy az?!
A kiabálást csend követte. Hosszas, nyomasztó csend,
aztán…
Kiyomi felkacagott.
– Ymir? – vihogott. – Azt hiszed, hogy ő… Ne legyél
ennyire ostoba, Eren! Mégis hogy lehetne… – Elhallgatott.
A kámzsa mögül nevetős horkantás hallatszott, Kiyomi
nevetése a torkán forrt.
Eren ökölbe szorította a kezét.
– Nem. – A
hang ismerősen szólt. Nagyon
ismerősen.
Erennek elakadt a lélegzete.
– Nem –
suttogta. – Az nem lehet… Te nem lehetsz…
Nem lehetett ő. Valamit félrehallott. Valamit
félreértett.
Nem lehetett…
Ő nem lehetett…
Az alak megfordult, és lassan hátratolta a csuklyát.
– Helló, Eren – mosolygott rá hidegen. – Már nagyon vártam,
hogy találkozzunk. – Az arc, amibe bámult. A hang, amit hallott. Kiyomi
elégedett mosolya, a fények, amik kettéváltak az égen, a láthatatlan fonál, ami
valamennyiüket összekötötte. A világok között, a világok fényében számtalan
múlt és jövő keringett, valamennyiben szerepeltek, csupán máshogyan. Mind,
kivétel nélkül léteztek, csupán Eren modern világa egy tükröt mutatott. Az
óceán egyik és másik oldala, ha összemosták a két világot, egymás szöges
ellentéte volt. Létezett egy Kiyomi, létezett egy Mikasa, létezett mindenki.
Egy tükör. Egy átkozott, rohadék tükör.
Eren felzihált.
Nem!
Ő nem lehetett…
Az alak szája szegletében hűvös, ismerős mosoly
bujkált.
– Őszintén remélem, nem okoztam csalódást, Eren
Kruger.
II.
Jaeger
A golyó hirtelen fúródott a szívébe, feleszmélni sem maradt ideje. Fülében visszhangzott
Mikasa kétségbeesett, kínnal teli sikoltása, magán érezte a lány gyengülő
ujjait. Második alkalommal, amikor a fegyver eldörrent, Mikasát célozták.
Körülöttük mindenki kiabált, Mikasa és Eren pedig egymásba kapaszkodtak. Az
utolsó leheletükkel küzdöttek egymásért. Ki lőtt? Honnan? Mi folyik itt?
Aranysárga
fény cikázott a testük körül, Eren összeszorította a szemét. Mikasa lába alól
kiszaladt a talaj, ernyedten csuklott össze a karjában; hosszú haja legyezőként
terült szét. Eren nevét suttogta, az ujjai lassan lecsúsztak az arcáról.
A
fény felizzott, és maga Eren sosem érzett magában még ekkora erőt. Amikor a
magasba emelkedett az óriása, csupán apró hangyákat látott a földön, akik
riadtan szegeztek rá fegyvert. Mikasa hamuszürke arccal feküdt a tenyerén, alig
lélegzett. Eren mélyen az óriása testében, zölden világító szemmel üvöltött.
–
EREN!
Alakok
repültek, suhantak be – háromdimenziós manőverfelszerelést viseltek magukon,
csupán az emblémájuk különbözött a Szabadság
Szárnyaitól. Ez valami furcsa keverékének látszott a falakon belüli három
szervezetnek, Eren nem is tulajdonított nekik jelentőséget. Nevek villantak az
elméjében, ahogy az óriása végighordozta a tekintetét: Connie, Jean, Sasha…
Hanji… Erwin parancsnok… Farlan… Isabel… Petra.
Mindenki.
Újra
üvöltött.
–
A TARKÓJÁT CÉLOZZÁTOK! – süvöltötte Hanji. – AZ ÓRIÁSOK GYENGEPONTJA!
–
VETTÜK, OSZTAGVEZETŐ! – kiabált vissza Jean.
Gyakorlottan
pördültek a levegőben, suhanva csaptak le.
Abban
a pillanatban, amikor Jean pengéje majdnem elérte az óriása nyakszirtjét,
mintha kékesfehér fény izzott volna fel. Eren tágra nyílt szemmel hajtotta
végre a keményítést – valami olyasmit, amire azelőtt soha sem volt képes. A fények
körülölelték a testét, aranysárgák voltak és ugyanúgy kékesfehérek, és Mikasa
felnyögött a markában, lassan lehelte ki a lelkét. Kétségbeesetten fogadkozott
az életbe, minden erejével küzdött, hogy túléljen.
Nem érhet így véget. Még semmit sem
tudok. Még nem tudom, ki az ellenségem. Még nem tudom, hogyan juthatnék el… a
világok közti helyre. Ezek a gondolatok
sikoltottak Eren elméjében. Egyetlen egy valamit tudott: Kruger már várt rá. Az
igazság várt rá a két világ között, azon a köztes helyen, ahová a lelkük
eljutott a lélekcsere következtében… És ott volt valamiért Kiyomi, ott
suttogott neki, ott vettek egymástól könnyes búcsút. Miféle hely lehet az,
ahonnét „minden élet forrása” származik?
Borzongva
üvöltött, Connie és Sasha szinkronban mozogva felszántották mindkét karját.
Borzasztóan közel kerültek Mikasához, mire nagyot lendített szabad, véres
kezével, és próbált nem rettegni, mikor érezte, hogy kiszaladt a lába alól a
talaj. Valaki elmetszette az ínakat, fokozatosan szántotta le a húsát a bőrével
együtt, míg el nem jutott a csontjáig. Nem bírta tartani a hatalmas súlyát,
hátradőlt.
A
bázis az óceán túloldalán megsemmisült. Kődarabok zuhantak mindenfele, a romok
között Eren megpillantotta Pieck szétlőtt, véres testét, Galliardot, akinek a
lábát agyonzúzták, és valószínűleg térdtől lefelé el fogja veszíteni…
Bertoltot, aki eszméletlenül feküdt egy nagyon ismerős, szőke karjában,
Annie-t, amint a nevüket sikoltotta, miközben előrerántotta a maga fegyverét.
Teljes
volt a káosz.
És
a káosz közepén… Ott volt Armin. A
modern világ Arminja, aki szemüveget viselt, a haja pedig olyan sokat rövidült,
hogy elsőre nem lehetett felismerni sem. Ez az Armin más volt. Ez a világ más
volt.
Eren
üvöltött – ezzel hívta fel magára a fiú figyelmét.
–
Oh.
Csak ennyit tudsz mondani? – szisszent fel gondolatban. Mária szerelmére, csak ennyit tudsz mondani, Armin?!
A
világ egy tükör volt, és Erenben
hirtelen tudatosult valami.
–
Minden itt kezdődött – visszhangzott
az elméjében Kiyomi hangja. – Itt, az
óceánnál… És ott, a távolban, a messzi távolban. Tudom a titkodat, Eren.
Sokkal
tisztábban hallotta, mint valaha. Saját magát is, meg a lányt is.
– Az óceán túloldalán… ott vár a
szabadság. De nemcsak az, igaz?
Az
emlékbeli Kiyomi lehajtotta a fejét.
– Sokáig ezt hittük. Sajnálom.
Sokáig…
Nem örökké.
– Az óceán túloldalán az ellenség vár
ránk, Eren. Az ellenség, a világ egyetlen nagy ellensége…
– Tehát… Ha megöljük az ellenséget…
akkor végre… szabadok leszünk?
Kiyomi
ebben hitt. Kiyomi… azt állította, hogy az óceán túloldalán élők ellenségek
voltak. Kiyomi… volt az ellensége, nem azok, akiket ellenségnek nevezett. És a
saját világában pedig pont fordítva, mert az egész egy tükör volt. Egy furcsa, torz
„tükör”, amibe Eren soha sem szeretett volna belenézni.
– Miből gondolod, hogy a két világnak
nincs köze egymáshoz? Ha neked sikerült átjutnod… miből gondolod, hogy te vagy
az egyetlen, aki így tett?
– Arra gondoltok, hogy…
– Igen. Pont arra. Minden jel arra
utal, hogy… van, aki hozzád hasonlóan átkerült.
– De ki? Milyen jel?
Eren
felüvöltött, az óriás a földre zuhant, por kavarodott fel. Kéz lógott ki alóla,
ernyedt kéz. Valakit megölt azzal, hogy elvesztette az egyensúlyát. Nem maradt
annyi ideje, hogy azon tűnődjön, kit. Mrs. Ackerman elvágott torokkal, vérző
halántékkal feküdt tőle nem messze, lányához hasonlóan alig volt már benne
élet.
– Az apád kivégezte a Reiss családot
a világodban. Elvette az óriások erejét Friedától, és maga is óriássá vált. Aztán
átadta ezt az erőt neked… A világ leghatalmasabb óriás erejét birtoklod, és
akkor még arról nem beszélünk, hogy benned ráadásul kettőnek is az ereje
lakozik. És most itt vagy. Azért kerültél ebbe a világba, hogy megmentsd Kruger
életét, Kruger pedig azért került hozzád, hogy megmentsen téged.
– Krugernek nincs is óriásereje! Hogy
tudna megmenteni?
Nem
felejtette el Dina hangját, Dina sötét mosolyát.
– Hidd el… – suttogta akkor a nő. – Eljön az az idő, amikor az is meg fog történni, ebben biztos vagyok.
Az
aranysárga fény tovább izzott, Eren szeme előtt képek kezdtek táncolni. Mintha
kiszipolyozták volna a testéből, mintha… alakokat látott volna, mintha az
orrában sós levegőt érzett volna.
Az óceán? Lehetetlen!
– Ki vagy?!
Te irányítanál mindent?! Ki a franc vagy?! VÁLASZOLJ, TE ROHADÉK!
Kruger? Mi a…
Valaki
mélyen a húsába vájta a pengéjét, golyó próbált a nyakszirtjébe fúródni. Kibaszottul fájt.
–
Meg tudja keményíteni a bőrét!
–
Nem érjük el!
–
VÉGEZZETEK VELE!
–
IGENIS, URAM!
Végezni… velem?
Kruger?
Kruger
hangját hallotta.
Az
elméjében egy emlék villant fel, vagy valami teljesen más – Erent látta, a
másik Erent. Eren Kruger eljutott a világok közti helyre. Kruger… valamiféle
jelet kezdett volna adni? Miféle jelet?
Az
a köpenyes alak… Ő rángatta őket? Ő irányított mindent?
Ő
lenne… Ymir Fritz?
– Nem. – A
hang ismerősen szólt. Nagyon
ismerősen.
Erennek elakadt a lélegzete. Krugernek is.
– Nem –
suttogta. – Az nem lehet… Te nem lehetsz…
Nem lehetett ő. Valamit félrehallott. Valamit
félreértett.
Nem lehetett…
Ő nem lehetett…
A penge irtózatos tempóban hasított végig rajta,
Mikasa a szorításában rongybabaként ernyedt el.
– Eren…
A neve a lány ajkán halt, a teste pehelysúlyúvá vált
Eren markában.
Mikasa… meghalt.
A semmiben Eren szeme előtt megjelent valaki –
nagyon rövid időre összeakadt a tekintetük. A kard a kezében súlyosnak
látszott, mégis könnyedén forgatta. Eren tágra nyílt szemmel próbált védekezni,
nem sikerült. A penge a csukott szájába fúródott, akkora erő buzogott a
köpenyes alakban, hogy fel tudta feszíteni a száját, el tudta érni az emberi
testét.
– EREN!
A modern világ Arminja a nevét kiabálta.
A felvillanó halovány emlékben az alak megfordult,
és lassan hátratolta a csuklyát.
– Helló,
Eren –
mosolygott rá hidegen. – Már nagyon
vártam, hogy találkozzunk.
Az arc,
amibe bámult.
A hang,
amit hallott.
Eren felzihált.
Nem!
Ő nem lehetett…
Az alak szája szegletében hűvös, ismerős mosoly
bujkált.
– Őszintén
remélem, nem okoztam csalódást, Eren Kruger.
Az
alak… ő volt.
Eren…
saját magával nézett farkasszemet a
világok között.
Megjegyzés: A következő fejezetben MINDEN kiderül és MINDEN
világosabbá válik. Addig is némi magyarázatot adnék, elsősorban magáról a
szereplőkről.
Még
a történet legelején mondtam, hogy tulajdonképpen a mi Kruger Erenünk inkább
„Bagoly” hasonmása, nem is a mi Eren Jaegerünké. Ennek oka van, mégpedig az,
hogy a modern világ „tükörként” szolgál a canon világhoz képest, tehát
mindenki, aki a „jó” oldalon áll, az most nem éppen a „jófiú” szerepét tölti.
Ezért viselkedett úgy Connie és Petra, ezért szabadította ki éppen Annie és
Pieck Krugert. Tehát ebben a koncepcióban a Felderítő Egység a rosszfiú, az
óceán túloldaláról érkezettek pedig a jók.
Igen
ám, de akkor kell lennie egy Mikasának is, aki a Felderítő Egység tagja, és aki
Kruger ellensége ebben a világban. Ezt a szerepet kapta Kiyomi, aki igencsak
különleges pozícióban van az elejétől fogva. Ő az, aki Mikasa szakasztott mása,
és akiről azt lehetett feltételezni, hogy a canon világ Kiyomija. Ez az a
Kiyomi, aki már a legelején azt próbálta elhitetni Erennel, hogy az óceán
túloldalán élők az ellenség.
Na
de ha mindenki tükörkép, akkor mi a helyzet Jaegerrel meg Krugerrel? Jogos,
mindkettő jófiú. Ez azt jelenti, hogy kell a világban lennie valakinek, aki az
ő arcukat viseli, és aki… nem éppen jófiú. Ő az, aki dróton rángat mindenkit
Kiyomival egyetemben, és akiről a következő fejezetben még többet tudhattok. Ki
az igazi ellenség? Én sosem gondolnám azt, hogy az óceán túloldalán élők
lennének az ellenség, de azt sem, hogy Paradis lakói. Azt sem mondom, hogy Eren
az ellenség. A legnagyobb ellenséged mindig önmagad
vagy, így hát Kruger és Jaeger saját magukkal néznek majd farkasszemet a
világok között. Ilyen egyszerű. :)
És
akkor most mi a franc van? A canon világ Kiyomi Azumabitója szerintem egy
számító dög, még ha kedvesen is mosolyog, és annyit segített Paradisnak. Éppen
ezért, mivel ez egy világ, az ő „jó” megfelelője Hizuru népéből a hosszú hajú
(!) Mikasa lesz, aki jelenleg most… hm, nincs ezen a világon? Hova is kerülnek,
akik meghalnak? (Jól gondoljátok, a következő fejezetben láthatjuk őt a köztes
világban).
Na
de akkor a „gonosz” Eren Jaeger kinek is a megfelelője? Mint fentebb
említettem, Kruger „Bagoly”
megfelelője. Gonosznak mondanám „Bagoly” karakterét? Nem, szerintem ő nem volt
az, de… nem is nevezném jónak. Túl sok áldozatot hozott, és… ha abból indulok
ki, hogy a manga Kiyomija nem a legjobb karakter… Akkor azt mondanám, „Bagoly”
sem biztos, hogy annyira szent volt.
A
„gonosz” Eren Jaeger a canon világ Eren Jaegerének ellensége elsősorban.
Jó
bonyolult, de talán a következő fejezettel tisztább lesz. :)
Folytatás – amiben lehull a lepel
mindenről, és amiben érkezik végre mindkét
világ Levi hadnagya – hamarosan. (Írás alatt áll, nagyon szépen haladok vele… esetleg 2
hét múlva? Tényleg igyekszem. :D)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése