Szabadság
Szárnyai
13. felvonás
Tartalom: Jean és Armin előtérben, mialatt Eren
titokzatos üzeneteket/hívásokat kap.
Páros: Jean/Armin; mellékszálon/említés szintjén: Mikasa/Annie, Levi/Eren,
Sasha/Connie
Megjegyzés:
Végül
teljesen más fordulatot vett ez a felvonás, mint amilyennek eredetileg akartam,
de nem bántam meg.
Jó
olvasást kívánok! ^^
– Szóval… – Armin
már mind a tíz körmét lerágta, mire összeszedte a bátorságát, hogy
előhozakodjon a Szabadság Szárnyaiban
történtekkel. A maraton óta valóban randiztak Jeannal, ám akkor megállapodtak
benne, hogy ezt a legnagyobb titokként kezelik, és még véletlenül sem kötik a
barátaik orrára. Hogy pont Jean rúgja fel ezt a megállapodást, szürreális
élménynek bizonyult! Tetejében pedig, hogy hangosan kimondta, hogy szerelmes
belé… Hogy csak Armin van neki, hogy nem érdekli már senki más…
Armin gyomra görcsölt,
a bőre égett. Kereste a hangját,
kereste a megfelelő szavakat, ám nem
sikerült. Elfúló hangon kérdezett, remegő gyomorral tette fel: – Szóval, szeretsz
engem? – és nem nézett rá többé. A körmét bámulta, és a bőrkét tépkedte
körülötte; a néma csend, ami a kérdését követte, egyenesen az őrületbe
kergette.
Jean…
– dobogott
egyre hevesebben a szíve. Nem fogsz
válaszolni? Akkor… az a helyzet szülte vallomás volt? Kényszerből, mert nem
tudtad kikerülni a választ? Féltél, hogy Eren hogy fog reagálni? Hogy… Kéz
simult a csuklójára, az ujjak körülölelték; az érintés gyengéd volt, simogató.
Armin sokkoltan emelte fel a fejét.
– Jean? –
kapkodott levegő után. – M-mi az?
– Mi az? – súgott
vissza a fiú. – Te kezdted. Te kérdeztél, aztán meg… magadba fordultál.
– Én kérdeztem,
igen, de te pedig nem válaszoltál.
– Válaszoltam. –
Jean megsimogatta az alkarján levő érzékeny bőrt. – Csak te sosem figyelsz rám,
mert addig kattog az agyad, amíg az összes tévképzetedet meg nem gyártottad. Válaszoltam – ismételte meg –, legalábbis – helyesbített bocsánatkérő
mosollyal az ajkán –, mondhatjuk úgy is, hogy próbálkoztam vele. – És amikor
Armin végre rákapta a tekintetét, előrehajolt, hogy összepréselje a szájukat.
A csók meglepő
volt, nem éppen a legszenvedélyesebb, mégis elég mohó ahhoz, hogy Armin
összeszorítsa a szemét, és beledőljön, teljesen átadja magát a pillanat
hevének. Jean keze a dereka köré simult, majd lejjebb csúszott a csípőjére,
szorította gyengéd erővel. És közben puhán és kutakodva csókolta, már nem félt
annyira használni a nyelvét, és Armin sem hasonlóképpen, mikor sor került a
viszonzásra.
– Hiszel nekem? –
dünnyögte az ajkára gyengéden. – Az ilyesmi nem egyik napról a másikra
történik. – Elhúzódott tőle, de csak annyira, hogy már ne csókolja, hanem
inkább nekidöntse a homlokát. Egymáshoz értek, egymás szemébe bámultak
döbbenetes közelségből. Armin szíve újabban megszokottá váló, gyors tempójában
lüktetett, a fülében dobolt a vére. – Te már sokkal régebb óta szerettél, és
mindig mellettem álltál. Egyszerűen hihetetlen vagy – mondta neki őszintén. –
Fogalmam sincs, hogy voltál képes rá úgy mellettem állni maximálisan, hogy
közben tudtál az érzéseimről Mikasa iránt. Szerelem lett volna? – tűnődött el.
– Lehetséges, hogy csak egyfajta biztosság. Mikasa mindig is elérhetetlen volt.
Egy biztos pont az életemben, aki esetében sosem érhet csalódás. Még ha nagyot
is puffantam Annie miatt, a lelkem mélyén tudtam, hogy esélyem sem lett volna
nála. A középiskolában is többször próbálkoztam, kivétel nélkül kikosarazott –
forgatta meg a szemét, ahogy visszaemlékezett. Armin is halkan felkuncogott;
Mikasa valóban nem kímélte Jeant az iskolai éveik során, és mind Jean
vallomásai, mind Mikasa kikosarazásai számtalan vicces szituációt
eredményeztek. Olyankor a leghangosabban Reiner, Connie és Sasha nevettek;
Historia és Marco szörnyülködtek, Eren meg… Eren annyira értett a szerelemhez,
mint Armin ahhoz, hogy testnevelési órán remekeljen, vagy akár csupán két
kilométert anélkül fusson le, hogy ne szoruljon be a levegője. (Tehát semennyire.)
Régi szép idők
voltak ezek, szívesen gondoltak vissza rájuk és emlegették fel. Lassan
felnőttek, a maguk életét kezdték. Ki-ki külön utak felé kezdett sodródni, ám
akadtak olyanok is, akiknek a kapcsolata átértékelődött.
Connie és Sasha,
akik sosem hangoztatták, hogy odáig vannak egymásért, meg hogy már a
középiskolában összejöttek, úgy tervezték, hogy összekötik az életüket, az
osztályuk legundorítóbb szerelmespárjának megválasztott jegyespár – Hannah és
Franz – pedig nemcsak a közelgő esküvőjükre készülődött lázasan; Hannah
gyermeket várt, így az apró jövevény érkezésére is fel kellett készülniük.
Mikasa és Annie végre összebútoroztak, Historia és Ymir már rég megtették,
Marcónak barátnője lett, Bertolt hebegett-habogott valamit valakiről, akit interneten
ismert meg, Reiner meg egy gyermekkori barátját emlegette fel, és a családját,
akiket jó ideje nem láthatott.
Ahogy teltek a
hónapok, majd már az évek, kezdtek révbe érni. És ami Erent illette… Arminnak
volt egy olyan halvány sejtése, hogy nem sokáig fognak még együtt lakni. De ez
így is volt rendjén. Felnőttek, a saját életüket kezdték, és nem maradhattak
együtt az idők végezetéig.
Összerezzent,
mikor Jean szája az övéjére simult.
– Látod? – ingatta
a fejét, miután elhúzódott tőle. – Megint elgondolkodtál.
– Csak azon, amin
mondtál! – védekezett egyből Armin. – És persze eszembe jutott a múlt is, meg
az, hogy mennyit változtunk. Hogy ki merre fog továbbmenni, és hogy mi lesz
velünk. Szerencsések vagyunk, amiért együtt maradtunk. Igaz, hogy nem mindenkivel
az osztályból, de azért sokakkal tartjuk a kapcsolatot. Persze, ez változni fog
a későbbiekben, de… egyelőre jó érzés.
– Csak ennyi? –
Jean felvonta a szemöldökét. – A vallomásom nem is érdekel?
Armin elpirult.
– Dehogynem –
fordította félre a fejét zavartan; halkan motyogta. – Én… nem várom tőled, hogy
belém szeress, Jean. Nem követelem… Én nem akarlak…
– Rákényszeríteni?
Nem Mikasát akarom pótolni veled, emiatt ne félj.
– Igen, de… – Biztos nem az vagyok? Tényleg komolyan
gondoltad?
– Ne őrülj meg,
Armin. Az előbb mondtam… – Ingerülten szusszantott fel. – Amit mondtam, azt nem
azért mondtam, hogy megnyugtassalak vagy félrevezesselek. Az érzéseim Mikasa
iránt mások, mint amit irántad érzek. És amikor Mikasát először megláttam… Ő
egy nagyon gyönyörű nő – ismerte el –, nyilván, hogy felfigyeltem rá. Mások is
így tettek. De ami téged illet…
– Ha most
benyögöd, hogy nem a külsőmbe szerettél bele, pofán váglak.
– Mindenhogyan szeretlek – közölte vele
Jean; a szája sarkában mosoly játszott. – Páratlan az elméd, de nem kell
félned, nemcsak emiatt vagyok veled.
Armin erre
elmosolyodott.
–
Mindenhogyan? – csipkelődött finoman. – Pontosan mit
szeretsz rajtam? – Könnyebben beszélt így, hogy Jeannak is megeredt a nyelve. A
fiú szavaiból valamint a tekintetéből áradt az őszinteség. A válasz nem
számított, az ilyesmit amúgy sem lehetett szavakba önteni. Armin nekidőlt,
mosolygott, boldognak érezte magát.
– Mondd… –
hallotta meg aztán Jean hangját. – Holnap mit csinálsz?
– Semmit. – Armin
a homlokát ráncolta. – Nincsenek óráim – emlékeztette, mire Jean bólintott. –
Miért kérdezed? Van valami… terved esetleg? – puhatolózott. Jean erre is
bólintott. Elhúzódott tőle, zavartan dörgölte meg a tarkóját. Elvörösödött.
– Ha van kedved,
átjöhetnél hozzánk – ajánlotta. – Meséltem rólad… anyának.
Armin szeme tágra
nyílt.
– Ó.
Ő is zavarba jött.
Ó.
Nem mintha ezelőtt
soha sem találkozott volna Jean édesanyjával, de sosem úgy. Kedves asszony volt, aki egész életében sokat dolgozott a
fiáért, és akinek Jean volt a mindene. Szívesen látogatta vendégül a házában
Jean barátait – még Erent is, akiről Armin biztosra vette, hogy Jean nem éppen
a legszebbeket mesélte –, és örökké mosolygott, amikor azt látta, hogy jól
szórakoztak a fiatalok.
Tehát
most úgy fogok vele találkozni – nyelt
egyet. Hirtelen a barátságos, nyugodt természetű asszony képe, aki
viselkedésében cseppet sem hasonlított egy szem fiára, szertefoszlott, hogy a
helyét átadja Armin legrosszabb rémálmának: egy félelmetes, egyetlen
gyermekéért őrülten aggódó asszonnyá.
– Ha nem muszáj,
nem kell jönnöd – mondta gyorsan Jean. – Ha úgy érzed, ez számodra
kényelmetlen, vagy ha…
– Akarom – vágott
a szavába. – Anyukád… Bírom anyukádat, Jean.
– Ő is téged –
nyugtatta meg azonnal. – Marco után téged kedvel a legjobban
– Ez azért tényleg
megnyugtató – mosolyodott el. – De csak Marco után, mi? – kérdezte incselkedve.
– Mondjuk, teljesen érthető, ő egy olyan barát, akit minden szülő szívesen
tudna a gyermeke mellett!
– Lehet, hogy egy
idő után változni fog a sorrend – felelt halkan Jean. – Igazából anya
világított rá, hogy mennyire kedvellek. Meséltem rólad… Mikasáról… Az
érzéseimről. Egyszer csak leültetett, és azt mondta… Szóval… – Megvakarta a
feje búbját, beharapta az ajkát. Armin végigkövette a tekintetével az aprócska
mozdulatot.
– Bírom anyukádat,
Jean – ismételte meg még egyszer. – Tényleg nagyon bírom.
– Mert segített az
érzéseim tisztázásában?
– Naná! – mire
Jean elnevette magát. A szájára hajolt, a szegletébe adott csókot, Armin pedig
kuncogva simította össze az orrukat.
– Tehát akkor…
átjössz holnap?
– Naná!
Jean tovább
nevetett; vidáman és boldogan, amilyennek Armin is érezte magát.
– Jól van –
mosolygott. – Jól van. Akkor holnap úgy délben érted jövök, és akkor… igen, az
úgy jó lesz… – gondolta végig félhangosan. – Anya addigra kész lesz az ebéddel,
délelőtt meg lesz időm takarítani. Bár ő már azóta készül, hogy beszéltünk
róla, hogy áthívlak… Mármint hogy hivatalos lesz a dolog.
– Hivatalos a
dolog? – pislogott nagyokat Armin. – Mármint… Ez az egész… – mutatott végig
magukon. Válaszul Jean megcsókolta, és onnantól kezdve lassú és lusta
csókolózással töltötték az idejüket. Randizgattak és gondolkodtak rajta, hogy
hivatalossá tegyék, ezért semmi komolyabba nem mentek bele néhány nem túl
ártatlan csókon kívül. Nem mintha Armin annyira gyakorlottnak mondhatta volna
magát, Jeannak azonban mindezidáig meg sem fordult a fejében, hogy valaha is
ránézzen egy másik fiúra, így nem akarta elijeszteni, sem elsiettetni a
dolgokat.
Mindennek megvolt
a maga ideje, így amikor Eren késő este betoppant, hogy hazazavarja Jeant, mert
„Azért ez már mindennek a teteje, folyton
itt lebzselsz, te lóarcú gyökér, és még csak a rezsibe sem szállsz be,
egyszerűen megáll az ember esze!”, a kanapén összebújva találta őket. A
tévében valami film ment, Jean nézte, mert Armint időközben elnyomta az álom,
miközben a fejét a fiú ölében pihentette, és nem lehetett túl izgalmas sem,
mert Jean is inkább Armin szőke tincseit cirógatta gyengéden, mikor Eren
megjelent a nappaliban.
– Hogy nem sül le
a bőr a képéről – morgolódott, miután kipenderítette a fiút. Armin integetett,
majd rögvest a mobilját kezdte bújni. Eren beharapta az alsó ajkát; ingerült
fejrázásba kezdett. Amióta valaki furcsa SMS-eket küldözgetett neki, majd
rászokott arra, hogy hívogassa is, nem lehetett bírni vele. A helyzeten tovább
rontott, hogy Levi is furcsán viselkedett. Többet kérdezősködött Eren
családjáról, és valamiért nem szerette a gondolatát, hogyha Eren teljesen
egyedül mászkált az utcán. Még egy elrablástól nem kellett tartania, erről őket
Levi nagybátyja, Kenny is biztosította, ugyanakkor senki sem nyugodott meg
teljesen.
– Talán fel
kellene hívni a rendőrséget – tűnődött Marco félhangosan.
Három nappal
azután, hogy Jean bemutatta Armint az édesanyjának – és az ebéd fantasztikusan
sikerült, Mrs. Kirstein valóban a szívébe zárta őt elsőre –, jobb program
híján, az órák után valamennyien a Szabadság Szárnyaiban ültek össze. Már-már a
törzshelyükké vált, pedig eleinte mennyire ódzkodtak attól, hogy betegyék a
lábukat.
Gyakorlatilag
majdnem az összes szabad asztalt elfoglalták, így Levi nagylelkűen engedélyt
adott rá, hogy összetolják őket, sőt Reiner addig alkudozott, amíg árengedményt
is ki tudott csikarni belőle. Addigra Eren már mindenkinek beszámolt a
történtekről. A mindenki alatt tényleg mindenkit érteni lehetett, Levi
barátai is odaültek közéjük.
A teázó
átmenetileg bezárt arra a rövid – éppenséggel nem is annyira rövid! – időre,
amíg ott tanakodtak, hogy mit tegyenek.
A beszélgetés
azzal indult, hogy Sasha és Connie hivatalosan is bejelentették, hogy össze
fognak házasodni, utána meg azzal folytatódott, hogy Marco bemutatta a
barátnőjét, Florian Reisst, aki csendes, szótlan lány volt, és láthatóan
zavarban érezte magát a féltestvére társaságában. A végén Jean és Armin is felálltak,
és pirulva, egymás szavába vágva a többiek tudtára adták, hogy… együtt vannak. Tényleg együtt. Armin egyszerűen még most sem akarta elhinni.
– Felejtsétek már
el a rendőrséget, srácok! – horkant fel Mikasa. Ha tudta volna a nevét az
illetőnek, aki Erent zaklatta, az már biztosan alulról szagolta volna az ibolyát,
erre Armin mérget vett. – A múltkor sem voltak valami segítőkészek.
– Tehetségtelen
barmok egytől egyig – dörmögte Reiner, dühösen fonva karba a kezét. –
Nevetséges, hogy ilyen emberek védenek bennünket.
– Egy próbát megér
– rántotta meg a vállát Jean. – Ha akarjátok, tárcsázom őket.
– Nem akarjuk –
dünnyögte Eren, de addigra Jean már beütötte a számot. Félrevonult, hogy
beszéljen, és láthatóan a homlokát ráncolta a vonal túlsó végén levő alak
minden egyes mondatára. Mikor visszatért, úgy tűnt, végleg feladta.
– Kifogtam
Freunderberget vagy kit – vakarta meg a tarkóját. – A múltkori szerencsétlent.
– Áh, a nagyon
lelkes újonc – vigyorodott el Reiner. – Segítőkész,
mint mindig, mi?
– Túl lelkes. – Jean nagyot sóhajtott. – A
kollegája, Hitch megpróbálta elvenni tőle a telefont, hogy majd ő beszéljen
velem, végül összevesztek rajta, én meg letettem. Nem hinném, hogy hajlandóak
lesznek valaha is komolyan venni.
– Szégyen, hogy
ennyire nem lehet rájuk számítani – hajtotta le a fejét Historia. – Most mit
csináljunk? Nem hagyhatjuk, hogy tovább zaklassák Erent!
– Talán Erwin
tudna segíteni – jegyezte meg Hanji. – Neki megvannak a kapcsolatai. A
rendőrségen belül is ismer nem egy fickót, például Marie férjét.
– Nile –
szusszantotta Levi. – Ah, de nem bírom a képét.
– Te sok mindenkit
nem bírsz – mutatott rá Hanji.
– Pofa be,
négyszemű rohadék!
– Milyen szép is a
barátság – dőlt hátra vigyorogva Farlan.
– Akkor ez a Nile…
– Nem – utasította
el elvből Levi. – Ő csak… Hm, ha nagyon nem tudjuk már, hogy mit tegyünk, de
olyan még sosem fordult elő.
– Beszélj a magad
nevében – motyogta Jean. – Velem rendszeresen megtörténik.
– Mert béna vagy –
szúrta oda Connie baráti jó szándékkal. Armin éppen időben simította a kezét
Jean csuklójára, mielőtt a fiú robbanhatott volna – Jean esetében ugyanis
mindig tartani kellett tőle, hogy Erenhez hasonlóan nagyon hamar felkapja a
vizet minden kis apróságon. Szerencsére most sikerült megfékeznie. Halvány
mosoly tűnt fel Jean ajkán, amit, ha a többiek észre is vettek, egyhangúan úgy
döntöttek, nem kommentálják. Ők is érezhették, hogy még annyira friss az a
„valami”, amit „járásként” lehetett felcímkézni, hogy könnyedén törést
okozhattak benne. Armin hálás volt.
– Nem lesz semmi
baj – dünnyögte végül Erennek. – Megoldjuk.
– Tudod – súgta
meg a barátja –, sokkal egyszerűbb lenne, ha Levi hagyná, hogy felvegyem,
amikor ez a fura alak hívogat, de csak azt engedi, hogy az SMS-eket elolvassam.
A telefonoknál mindig rám szól, hogy ne vegyem fel.
– Csak aggódik.
– Túlságosan is aggódik – morgolódott
Eren, majd elhúzta a száját. – Nekem sem tetszik ez az egész – ismerte el
kelletlenül. – Én is aggódom egy kicsit. Az elején azt hittem, csak egy rossz
tréfa, de… Úgy érzem, sokkal többről van szó, ez már tényleg zaklatás. Lehet,
hogy meg kéne változtatnom a telefonszámomat…
– Az egy okos
ötlet lenne – értett egyet vele. – De mi van, ha annyira megszállott, hogy már
azt is tudja, hol laksz? – Erre a gondolatra megborzongott. Bárki is pécézte ki
magának Erent, nem szívesen futott volna össze vele egy sötét sikátorban, de
még a saját lakásukban sem. Mi van, ha az az illető késő este becsenget
hozzájuk, Eren éppen nincs otthon… aztán… Vagy… mi van akkor, ha otthon találja
Erent, de csak Erent?
Armin az ajkába
harapott.
Nem akart
belegondolni, hogy miféle pszichopatát sodort az útjukba az élet. Valamiért úgy
érezte, a probléma nem fog megoldódni egy telefonszámcserével. Felettébb
nyugtalanította a tény, hogy Levi is így gondolta, még ha nem is beszélt róla.
Nem csupán aggódott Eren miatt, egyenesen megveszett valamitől, amit tudott, és
amit még nem mondott el senkinek sem. Armin szeretett volna rákérdezni, de nem
szorult belé elég bátorság.
Bízom
benne, hogy tudja, mit csinál – zárta le magában a
gondolatmenetet, majd megrázta a fejét, és finoman megcirógatta Jean
csuklójának belső részét. Jean megint átjött hozzájuk, míg Eren a teázóban
maradt Levijal.
Talán
nem is baj – gondolta. Nem hiányzik, hogy ismét összebalhézzanak.
Jean mintha a gondolataiban
olvasott volna:
– Ezúttal
visszafogtam volna magam! – mire Armin ajkán futó mosoly tűnt fel.
– Hát hogyne –
hagyta rá, majd kinyújtózott. Legjobb barátként kötelességének tartotta, hogy
minden megfeszített idegszálával Erenre és a vele kapcsolatos misztikumra
koncentráljon, ám késő este, tudván, hogy Eren biztonságban volt Levi oldalán –
mert így volt, ezt még Armin is elismerte, Levi tényleg meg tudja védeni, ha esetleg baj adódna –, felengedett egy
kicsit. A hetek óta tartó feszültség nem múlt el nyomtalanul, de szerette volna
élvezni a közös pillanataikat Jeannal, s úgy tűnt, a fiúnak is ez járt a
fejében, mert előredőlt, hogy elindítsa a filmet, amit aznapra kiválasztottak.
A napjaik
legtöbbször így teltek, hasonlóan, mint azelőtt, hogy felcímkézték volna a
kapcsolatukat, mégis teljesen máshogyan. Armin sokkal közelebb érezte magához a
fiút, és nemcsak amiatt, mert olykor a maguk szégyenlős módján csókolóztak és
ölelkeztek a kanapén összebújva. (Vagy néha az ágyban – mert arra is született
már példa, még ha komolyabb vizekre nem is eveztek.)
Jean elindította a
filmet, utána visszadőlt mellé a kanapéra. Semmi nyálas, romantikus történet,
semmi túl ijesztő: vígjáték mellett döntöttek, Armin különösen élvezte a
kanapén töltött két órát. Amikor vége lett, nehezen engedte el Jeant. Szíve
szerint felajánlotta volna, hogy aludjon nála, de Jeannak másnap kora reggel
dolga akadt, így végül meg kellett elégednie azzal az idővel, amit a nap
folyamán töltöttek együtt. (Nem volt oka panaszkodásra.)
– Elkísérjelek a
megállóig? – kérdezte, miután a fiú már összepakolta a holmiját. Az ajtóban
álltak, odakint hűvösre fordult az idő. Armin fázósan borzongott meg, nem
szívesen mozdult volna ki, de Jean társaságáért… nos, megérte volna. Akár egy
kiadós megfázást is bevállalt volna.
– Nem szükséges –
felelte a fiú. – Ha beteg leszel, Eren ki fog nyírni.
– Tény – bólintott
rá szórakozottan –, de megbirkózol vele, nem igaz? Valld be, vágysz már egy
kiadós verekedésre!
– Nos, nem tagadom
– ismerte el –, viszont féltem a bőrömet, amióta Levijal jár.
– Ez igaz –
nevetett fel Armin. – Ha csak a haja szála is meggörbül, vele gyűlik meg a
bajod.
Jean sóhajtva
dörgölte meg az arcát.
– Tudod, hogy
szeretlek, de… féltem az életemet – eresztett meg egy halvány vigyort, amit
Armin azonnal viszonzott.
– Menj csak! Írj,
amikor hazaértél, hogy tudjam, épségben megérkeztél.
– Úgy lesz. – Jean
lopva körbepillantott. Az utcán már egy lélek sem járt a kései órák miatt, így
senki sem szólhatta meg őket azért, hogy még utoljára hosszan csókolóztak a
bejárati ajtóban. Az egyetlen, aki bekavart a csókjukba, annak nyilván Erennek
kellett lennie. Armin érezte a telefonja rezgését a pulcsija zsebében, és
amikor elhúzódott, és látta, hogy Jean arca bosszús fintorba torzul, nevetve
lépett vissza a lakásba.
– Eren tökéletesen
időzít, mint mindig.
– Hát persze –
fintorgott a fiú. – Ezért is szeretjük annyira.
De nem Eren volt
az.
Miután Jean már
befordult a sarkon, és nem látott belőle többet, előhalászta a telefonját, és
percekig bámulta az ismeretlen számot a különös üzenettel. Ugyanaz a szám
lehetett, amiről Erent is annyiszor keresték a napokban; megjegyezte az utolsó
három számjegyet.
Köszönöm, hogy ilyen jó
barátja vagy Erennek.
Az üzenet csak
ennyiből állt, aztán néhány pillanattal később a telefonja újból rezgett.
Ezúttal egy képet kapott, saját magát látta viszont, amint megölelte Erent,
mielőtt búcsút vett volna tőle a Szabadság
Szárnyaiban.
Aztán még egy kép
érkezett… Elakadt a lélegzete.
– Nem lehet… –
suttogta. – Az nem lehet… Hiszen én ismerlek!
A képről egy
fiatal, szőke hajú nő mosolygott vissza rá.
Armin
összeszorította a szemét, hogy ne lássa többé, de az emlékek így is feltörtek.
– Dina…
Készült: 2019. 05. 30 – 2020. 12. 12.
Megjegyzés:
A
következő felvonásban tiszta vizet öntök a pohárba: kiderül, mi történt ebben a
történetben Eren szüleivel, ahogy érkezik majd Zeke is, illetve megtudjuk,
Armin honnan ismeri Dinát. (Mert szerettem a teóriákat.)
Folytatás hamarosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése