Mangafordítás – No Regrets (1. fejezet)

Sziasztok!

Elkészültem a No Regrets manga 1. fejezetének magyar fordításával. ^^ Majd meglátjuk, mikor érkezik a 2. fejezet, de szeretném minél hamarabb lefordítani... mert hamar itt az április, és akkor jön a záró fejezete az eredeti mangának.

Link: No Regrets_1. fejezet: A Szabadság Szárnyai (magyar fordítás)

Jó olvasást kívánok!

Az óceán túloldalán [Ereri] – 24. fejezet (90+ manga spoiler)

Sziasztok!

Jó ideje nem hoztam új fejezet, de nem feledkeztem el a történetről… Még mindig írás alatt áll, még mindig nagyjából 40 fejezetes lesz és jelenleg a 32. fejezetet írom. Szóval… valamikor befejezem, igyekszem. :D

Mivel a mangából csak egy fejezet maradt hátra, elfogott a késztetés, hogy frissítsek végre.

Aki elfelejtette, ignoráltam Pieck vezetéknevét, a sztori a 119. fejezetig dolgozza fel a mangában történteket, aztán a saját szám ízére szabom, mert a fantáziának semmi sem szabhat határt.

A Tybur család is egy kicsit máshogy jelenik meg a sztoriban… (Fine Tybur nem Willy lánya és nem Fine a neve, hanem Lisbeth)

Ennek okai:

1) jóval azelőtt megírtam, hogy kijött volna a 4. évad

2) a sztori alapja a manga, nem pedig az anime – ha a mangában nincs neve az adott személynek, nem tudjuk a rokoni szálakat, akkor azt nem veszem figyelembe. :-)

3) nem akartam az átírással bajlódni

Jó olvasást kívánok! ^^

---

 

24. fejezet

 

Ravasz róka

 

– Ez a Willy tervez valamit – szusszantotta ingerülten Galliard, miközben végigdőlt Eren ágyán. Hiába kaptak luxus szobát, egyikük sem tudta igazán élvezni a Tybur család különös viselkedése jóvoltából. – Nem tudom, pontosan mit – magyarázta, mikor Eren lehuppant mellé, majd kinyújtózott –, de valami olyasmit, ami tutira nem fog nekünk tetszeni. Sosem bírtam, beképzelt, magamutogatós alakok, akik békésen élték a kényelmes kis életüket a világtól elzártan. Nemhogy gettóba nem kényszerültek, háborúzniuk sem kellett! Ez annyira nem volt fair Marley részéről!

– Jobb, ha óvatosak maradunk – húzta be maga mögött az ajtót Pieck. Kiengedte a haját, a hullámos fürtöknek semmilyen formája nem maradt, miután elaludta a fejét az éjszaka folyamán. A szeme élénken csillogott, Eren szívesen belenézett volna a fejébe, hogy lássa, mennyi mindenen töprengett. Az ő gondolatai is Willy körül foroghattak, legalábbis Eren erre tippelt a gondterhelt ráncból a homlokán. – Nem szabad leengednünk a védelmünket. Mondjon Magath bármit, a legkevésbé sem bízom Lord Tyburban.

– Azok után, amit Florian tett? – horkantott fel Eren.

– Ja – értett egyet Galliard. – Csodálom, hogy nem támadtak még rá szerencsétlen lányra.

– Királyvérű – vonta meg a vállát Pieck. – Gyanítom, ez jobban motiválja a vén rókát, mint bármi más. Florian fegyver a szemében, ezért türelemmel vár. De nem hinném, hogy az idők végezetéig, vagyis tizenhárom éven keresztül hagyja, hogy a birtokában legyen a Háború Pörölye. A Pöröly a Tybur családhoz tartozik, mindig is hozzájuk tartozott. És igen – emelte fel a kezét, mikor látta, hogy Eren közbe akart szólni –, a Pöröly emellett a Támadóé is. Willy mindenáron a szövetségesed kíván maradni, mert tudja, ezt a háborút csak úgy nyerhetjük meg, ha a Pöröly teljes mértékben a Támadónak adja magát.

– Vajon a húgát akarja rávenni, hogy legyen óriás? Vagy ő maga akar azzá válni?

Galliard erre elhúzta a száját.

– Nem hinném – mondta megvetően. – Ő nem olyan alak, aki csak úgy feláldoz tizenhárom évet bármi miatt is. Sosem tenné fel az életét semmi ilyesmire. Gondolom, rásózza ezt is valamelyik testvérére. Az egyik elég idősnek tűnt már ahhoz, hogy óriáserőt örököljön át. Azt hiszem, Lisbethnek hívják. Csodálatos lesz, már alig várom.

– Azért ne temessük Floriant sem – köszörülte a torkát Eren. – Ha Willy mindenáron a szövetségesem kíván maradni – ismételte Pieck szavait –, akkor én mindenáron megpróbálom megvédeni Florian Reisst.

– Ilyen fontos lett volna számodra a lány? – rántotta fel a szemöldökét Pieck. – A végén még féltékeny leszek. – És te még nem tudod, ki volt a lehetséges apa-jelölt, gondolta Eren. És nem tudod, mi történt azon az éjjelen a hadnaggyal.

Néha, ahogy Pieck ránézett, néma csalódottsággal a szemében, olybá’ tűnt, mintha olvasott volna a gondolataiból, és igenis tudta volna, hogy mik történtek a zárt ajtók mögött, mikor visszautasította az esti beszélgetéseket. Ez valami olyasmi volt, amit egész életében szégyellni fog. Valami olyasmi, amiről egyedül Zeke-kel beszélgetett, és a bátyja meglepően megértőnek bizonyult. A vállát veregette, a szakálla helyét próbálta simogatni, s elkeseredetten konstatálta, hogy már megszabadult tőle… és arra kérte, hogy tartson ki. A vég vészesen közeledett, az utolsó reményfoszlányokba kapaszkodtak.

– Nincs rá okod – felelte a lánynak. A hangja kásásan csengett. – Florian a szövetségesem, még a barátomnak sem nevezném. Bajtárs – mormogott. – Igen, valami olyasmi. A barátaim ti vagytok – talált rá a kezével Galliard jobbjára. – Meg a szigeti barátom, akiket visszakaptam. Akik újra elérték a szívemet – dünnyögte, mire Galliard megszorította az ujjait. Összemosolyogtak, Pieck pedig mosollyal az ajkán lépett közelebb hozzájuk. Egyikük sem lepődött meg, mikor bedőlt közéjük az ágyba. Az ágy nagyot reccsent a súlyuk alatt, nevettek, Pieck haja a szájukba került.

– Imádom a hajadat, kedvesem – vihogta Galliard, miközben kiköpködte a hajszálakat.

– Csak a hajamat, mi? – vonogatta a szemöldökét Pieck. – Ugye, milyen finom?

Eren felkönyökölt, mosolyogva figyelte barátai játékos civódását.

Az ajtó felől kopogtatás hallatszott, nem lepődött meg, mikor Mikasa és Armin kértek bebocsátást. Mindketten óvatosan léptek be, nehezen oldódtak Pieck és Galliard társaságában. A féltékenységet, ha meg is maradt, valahogy sikerült palástolni, Eren azonban érezte a beszélgetéseiken, a mozdulataikon, hogy bizonytalanok egymással szemben. Olykor riválisnak tekintettek a másikra, és ez nagy hiba volt. Eren szívében mindannyian helyet találtak, s mindannyian máshogyan voltak fontosak.

– Zavarunk? – kérdezte Armin kedvesen. – Ha igen, visszajöhetünk később – ajánlotta. Eren egyből felült, tiltakozni akart, ám Galliard meglepetést okozott azzal, hogy megelőzve őt, magához ragadta a szót.

– Dehogy zavartok, gyertek – paskolta meg maga mellett a helyet. – Eren barátai a mi barátaink is. – Ezt jó párszor elmondta már, mégis újra meg újra megtette. Talán ez volt az, ami végül erőt adott mind a négyüknek. Mikasa és Armin éltek ugyanis a felkínált lehetőséggel, ugyanolyan óvatosan, ahogy a szobába is bejöttek, helyet foglaltak az ágy szélén.

– Furcsa érzés, mi? – sandított rájuk Pieck.

Mikasa összeráncolta a homlokát.

– Mire gondolsz? – kérdezte csendesen.

Pieck megrántotta a vállát.

– Hogy nem megölni akarjuk egymást, hanem összedolgozni.

– Ezt is Erennek köszönhetjük – vigyorgott Galliard. – Ha ő nem lett volna, nem biztos, hogy nem próbáltuk volna elvágni egymás csinos kis nyakát. – A tekintete Arminra siklott; mosolygott ugyan, mégis kissé mesterkélten. Hiába, még nem érezték magukat annyira közel egymáshoz, mint azt Eren szerette volna – de a játékosság, ami mindig a beszélgetésüket jellemezte, nyugtatóan hatott Erenre. Nem lesz itt gond, mosolyodott el. Tudom, hogy idővel közelebb fognak kerülni egymáshoz. Tudom, hogy már értik, mennyire fontosak nekem… és ezért próbálkoznak annyira keményen.

– Sok mindent köszönhetünk Erennek – dünnyögte erre Pieck –, meg persze annak, hogy Paradis ennyire kitartóan próbálta őt visszaszerezni. Tényleg nem értem, mi járt akkor Frieda eszében. Nem értem, miért tette azt, amit Liberióban. Miért kellett kimutatnia a foga fehérjét?

– Feldühítettétek – mondta óvatosan Armin. – Azt hiszem, a végső kétségbeesés szólt belőle. A lelke mélyén meg akart bízni Erenben… és mondjon bárki bármit, szerintem azt szerette volna, ha ő örökli át az Alapító Óriást. Egy nem királyvérű kezében… sokkal nagyobb biztonságban van, ez köztudott.

– De én akkor is visszautasítottam volna, ha megkért volna rá, és akkor is, hogyha megparancsolta volna, hogy örököljem át.

Armin erre meglepődött.

– Nem akarsz Alapító Óriás lenni?

– Nem elég nekem a Támadó? – húzta el a száját Eren. – Valamiért nem tartom jó ötletnek, hogy nálam legyen ekkora erő. Talán a múlt hibáiból tanulva… Az az erő olyan dolgokra tudja késztetni az embert… amiket ő maga soha nem tenne. Kíváncsi vagyok – tűnődött el aztán, ahogy eszébe jutott Abel –, vajon milyen hatással lesz az új királynőre. Vajon Karl Fritz ideológiája mire sarkallja? Azon túlmenően, hogy szemmel láthatóan bebörtönzi a saját népét. Hónapok teltek el… Támadni nem fog támadni. Nem vagyok benne biztos, hogy képes rá. Ha az ideológia nem változott, Abel a békét akarja.

– Egy olyan békét, ami egészségtelen – mutatott rá Mikasa. – Az a szerencsétlen lány…

– A helyzetet bonyolítja, hogy gyermeket vár – ráncolta a homlokát Galliard. – Vajon ki a szerencsés apa?

– Nem Levi – mondta gyorsan Mikasa. Eren rákapta a tekintetét, a kezét a combja közé szorította, hogy eltitkolja ujjai árulkodó remegését. A gyomra minden alkalommal görcsbe rándult, valahányszor arra gondolt, amit a szigeten látott: Abelt a falhoz préselve, Levit, amint éppen benne van. Hogy meddig tartott a románcuk, arról sosem beszéltek, Abel viszont nem azután lett terhes, hogy átörökölte az erőt, hanem jóval előtte… Egy várandós lány volt, aki óriássá változtatta magát. Vajon a gyermek a testében… Eren nem akart belegondolni, miféle változáson ment keresztül. Miféle szörnyeteget alkotott a tulajdon véréből?

– Ennyire biztos benne? – fonta karba a kezét Pieck. – Biztosan ki tudja zárni a lehetőséget, hogy nem egy újabb Ackerman az, akiben királyi vér is csörgedezik? – Most már eljutott odáig, hogy Ackermanként hivatkozzon magára, valahányszor beszélgetést kezdeményeztek, és szemlátomást Mikasa is elfogadta őt unokatestvéreként. Hogy Levi hogy viselte, azt Eren nem tudta. Annyit tudott, hogy egy alkalommal félrevonultak beszélgetni, és mindketten feltűnően csendesen hagyták ott a másikat. Sem Levi, sem Pieck nem mesélték el, miről beszélgettek. Vagy éppen kiről. Ami a négy fal között történt, az a négy fal között is maradt, hiába kérlelte a lányt Eren.

– Szerinted? – kérdezett vissza élesen Pieck. – Szerinted miről beszélgethettünk?

Miről is? Kiről is?

Nem kellett nagyon messzire merészkedni. Eren gombócot érzett a torkában. Vajon mit mondhatott egymásnak a két vérrokon? Mindketten ugyanazt az embert szerették, csupán az egyik a múltban is, a másik a jelenben. Az egyik a múltban is szerette, és most is, a másik viszont a múltban az ellenségének tartotta magát.

Megrázta a fejét, hogy elűzze ezt az emléket. Túl élénken élt benne Pieck csillogó tekintete, az alsó ajkának remegése. Túl élénken élt benne az összes Levijal meg a lánnyal kapcsolatos emléke. Az összes csók, az összes érintés, a forró, egymással töltött éjszakák. Levi mormoló hangja a fülében, miközben gyengéden előkészítette. Pieck a csípőjén, szétvetett lábbal, sajgó öllel. Levi csókja a füle tövében, a nyelve a kagylóján. Pieck ajka valahol a köldöke körül, finom lélegzete, ami a bőrét cirógatta.

– Ha az a gyermek Ackerman lenne… – Ez alkalommal Armin szólalt meg, végleg kirángatta őt az elmélkedésből. Ami a hangját illette, alig volt több puszta suttogásnál. Tágra nyílt a szeme, és Eren mintha a saját pillantását látta volna: telis-tele kétséggel, telis-tele félelemmel és aggodalommal. – Ha az a gyermek Ackerman lenne, már nem létezne. Karl nem hagyta volna életben, hiszen ő maga üldözte az Ackerman család tagjait. Ezért is viseltetett Abel irántuk mindig akkora gyűlölettel. Egyszerűen nem tudta tisztelni őket, sem elfogadni, hiszen Karl belévéste a kiirtásukra való felszólítást. Abel minden bizonnyal megsemmisítette volna Levi gyerekét… Éppen ezért gondolkodtam el rajta, hogy vajon a kapcsolatukat ki akarta igazán… Karl vezényelte Abelt Levi karjába, vagy esetleg Abel igazi lényének egy része kapaszkodott bele a gondolatba, hogy esetleg Levi meg ő… Hogy ők ketten… – fogalmazott esetlenül. – Értitek, ugye?

Szavait mély csend követte. Igen, értették. Pontosan értették.

Eren szíve tandemben vert, Galliard tarkójáról izzadtság csorgott le. Mikasa hallgatásba burkolózott, a szemét lehunyta, a sál a nyakából, amit annak idején Dirk tekert köré Eren helyett, tényleg végleg eltűnt, a holt helyét fogta.

Pieck elgondolkodva pillantott Arminra.

– Hasonló gondolatok jártak az én fejemben is – mondta végül egy elismerő biccentés kíséretében. – Lehetségesnek tartom, hogy Abel nem semmisült meg teljesen. Az igazi Abel, akit mi nem ismerünk. Aki kiskorában odaveszett, mikor átvették fölötte az irányítást. Ha hihetünk a többi kis barátodnak – címezte ezt már Erennek –, akkor teljesen megváltozik az ember, amikor az előző hordozó akarata érvényesül. Amikor a Támadó átvette fölötted az irányítást, te magad is olyan dolgokat tettél, amiket józanul soha sem.

– És borzasztó volt – suttogta Eren. – Ott voltam… Hallottam a hangokat. Annyi hangot hallottam…

– A láthatatlan fonál – mormolta Armin. – Az tehet mindenről.

– Jártam a világok között is. Azon a helyen, ahol mindannyian újrateremtődünk. – Eren rájuk emelte a tekintetét, a szívverése nem csillapodott, izzadt és remegett a tenyere. A reszketés meglátszott a combján is, Galliard aggódva simította a térdére a kezét. – Láttam őt – mondta neki Eren. – Láttam Ymir Fritzet.

– Olyan volt, mint a könyvekben? – kérdezte barátja kíváncsian. Armin is előrehajolt, izzott a szeme az izgatottságtól.

– Egy kislány volt… Homokból és vízből embert formált. Újraalkotott… és szerintem azt akarta megmutatni, hogy a világ készen áll rá, hogy ismét újjászülessen. Hogy minden újra elkezdődjön. Minden újra megtörténjen… Ugyanazok a hibák, ugyanaz a történet. Örökkön-örökké, míg a küldetés be nem fejeződik. Hogy az óránk… A kurva életbe, ketyeg az óránk, srácok!

Galliard ökölbe szorította a kezét.

– Befejezzük! – suttogta bosszúsan. – Ezúttal sikerrel járunk!

– Így van – bólogatott a szőke fiú is. – Most már nem egyedül kell csinálnod.

– Nem is kell csak Zeke-kel – tette hozzá Pieck.

Mikasa bólintott.

– Mind itt vagyunk neked Eren.

– És soha többé nem hagyunk magadra – ölelte át Armin. – Soha.

– Soha – ismételték a többiek is.

A szó beleégett Eren elméjébe.

Soha.

 

** * **

 

Később mindannyian levonultak a társalgóba. A Tybur család fényűző rezidenciájához tartozó társalgó akkora volt, hogy Eren első alkalommal döbbenten forgolódott, a ragyogó csillárok, a puha kanapék, azt sem tudta, mit nézzen meg magának először. A falakat hatalmas, drága festmények borították, egytől egyig az Eldiai Birodalom bukását ábrázolták. Némelyiken felismerte Karl Fritz átoktól megöregedett alakját; gyermeket tartott a karjában, dús szakállú öregembernek festették. Egy másik képen Ymir Fritz nyújtott felé almát, ahogyan egykor az Ördög kínálta a hatalmat neki. És persze ez utóbbi, ominózus képet is meg lehetett találni – mintha Willy lépten-nyomon emlékeztetni szerette volna a házába érkezőket a származására, s arra, hogy tisztességes marleyi révén eldiai vérét nem tartja kimondottan szégyennek. A kislány hasonlított arra, akit a világok között látott; világos hajú, sejtelmes homályba burkoló arcával komolyan bámulta a száznegyvenötödik királyt. A király tekintetében ugyanaz a fény lobogott, mint Abelében.

Rá kellett volna jönnünk – gondolta Eren mindannyiszor, amikor elhaladt a kép előtt. Levetette magát a kanapéra, Galliard pedig hasonlóan tett. Lábát fellökte az asztalra, nem zavartatta, hogy a csizmáját beszennyezte a kinti sár. Eren csak remélni merte, hogy a szobájában nem hagyott sok nyomot. Levi nem fogja eltűrni, hogy másokkal takaríttassuk fel a mocskunkat – jutott eszébe. A rezidencián dolgozókat rendszerint elküldte a fenébe, vagy ha engedte nekik, hogy dolgozzanak, utána a veszekedésüktől zengett az egész kúria. Fizetés ide vagy oda, cseppet sem tűrte el a hanyag munkát.

– Gyűlölöm a tanácstermi nagybeszélgetéseket – sóhajtotta Jean. – Semmi értelmük. – Félúton szegődött melléjük Marcóval, Connie-val meg Sashával, a következő folyosón meg Reiner, Bertolt meg Annie botlott beléjük. Mind a társalgóban fészkelték el magukat – egyedül Florian hiányzott, aki nyugalmat szeretett volna, ezért lepihent –; a testőrök egy pillanatra sem tévesztették őket szem elől.

– Nem jutunk egyről a kettőre – értett egyet Marco –, és van egy olyan érzésem, hogy nem is akarnak.

– Ez a Willy-gyerek tervez valamit – hangoztatta újból Galliard. Ügyelt a hangjára, halkan beszélt és kellően körültekintően a testőrök előtt. – Egyre kevésbé tetszik ez nekem. Ez az ember…

– Nincs jobb témánk, mi? – dőlt hátra Eren. Még mindig a képet bámulta, Ymir Fritz alakján tűnődött. – Csak ülünk, semmibe tett kézzel, és várjuk, hogy a dolgok maguktól megoldódjanak. Nem remek?

– Dehogynem – vigyorgott rá Reiner. – Mindig is erre vágytunk. Az édes semmittevésre.

– Édes semmittevés – somolygott Bertolt; megfakult a mosolya, ahogy a tekintete találkozott Erenével. – Nem mondanám, hogy annyira kellemes.

– Ki kell találnunk valamit – dünnyögte Eren. – Valamit… Úgy, hogy mások ne legyenek útban – pillantott a testőrökre. – Valahogy úgy, hogy legyen lehetőségünk elrejtőzni a kíváncsi szemek elől.

– Mintha ez olyan könnyű lenne! – sóhajtott fel Sasha panaszosan. Nagyot harapott a burgonyájából, amit a konyháról csent el, mikor arrafelé járt, Eren pedig mosolyogva figyelte. Az emlék, amiben Connie meghozta a hírt, hogy Sasha meghalt a léghajó padlóján, még mindig szíven ütötte. Nem tudott nem úgy tekinteni a lányra, mint egy kudarcra. Elbukott, hogy megmentse. Mikasát és Armint, és persze mindenki mást. Ezt akarta. És Sashát mégsem tudta megmenteni. Semmi sem alakult a terv szerint, és emlékezett a nevetésére, hisztérikus nevetés volt, könnyek csordultak le az arcán, és akik hallották, a döbbenettől elakadt lélegzettel bámultak rá.

– Találunk megoldást – biztatta Connie. – Valamit csak kitalálunk, ugye? – sandított Arminra. – Te vagy a csapat esze, mondj valamit!

– Akármit! – kontrázott rá Sasha. – Bármi megteszi! Egy ötlet!

– Egy ötlet… – Armin halkan mormogott. – Talán… van egy ötletem.

– És ez a „talán ötlet” mit takar? – kérdezte Pieck, fölvonva a szemöldökét. – Esetleg kifejthetnéd.

– Én inkább úgy kérdezném – fonta karba a kezét Annie –, hogy ez a „talán ötlet” mennyire működőképes?

– „Talán” ötlet – hangsúlyozta Armin. – Sejtelmem sincs, mennyire működőképes.

– Halljuk! – indítványozta Connie. – A semminél mégiscsak több!

Eren is rábólintott.

– Gyerünk! – veregette meg Armin hátát bátorítóan. – Ne fogd vissza magad, jó?

Ne tedd, mert bízom benned – üzente neki a tekintetével. Te vagy az egyik legjobb barátom. Ha valaki ki tud találni valamit, amivel megmenthet minket, az te vagy. Emlékszem, a régi időkben is számtalanszor húztál ki minket a csávából. A Helyőrséggel való megértetés, Annie leleplezése, minden hozzád köthető. Nem véletlen, hogy Levi végül megmentett téged Shiganshinában. Nem véletlen, hogy úgy gondolnak rád, mint a következő Erwin Smithre. Aki felér a parancsnok szintjéhez… Aki túlszárnyalja őt, az te vagy, Armin. Te, aki tizenöt évesen is olyasmiket ötlöttél ki, amiről más álmodni sem mert.

Ezeket nem mondta ki ugyan, de Armin mintha értette volna. Elmosolyodott, hálával és bátran, és a kezével finom intést tett, lopva a testőrök felé lesett.

– Hizuru – bökte ki. – Nem szép dolog tőled – emelte meg aztán a hangját –, hogy nem válaszoltál Kiyomi nénéd levelére. – És Mikasára pillantott.

A lánynak a szeme sem rebbent.

– Nem volt rá időm.

– Márpedig ha nem válaszolsz azonnal – folytatta Armin hangosan –, biztos vagyok benne, hogy Kiyomi asszonyság aggódni fog érted. Udvariatlanság lenne visszautasítani a meghívást. – A meghívást, ami nem létezett, mégis úgy tettek, mintha létezett volna. Eren megértette: az egyetlen lehetőségük az volt, ha valahogy kijutnak a Tybur család otthonából. Az egyetlen lehetőségük… Hizuru maradt.

– Igazad van. – Mikasa lassan bólintott. – Még ma visszaírok neki.

– Mennyire rendes tőlük – villogott Armin szeme –, hogy mindannyiunkat meghívtak!

Pontosan lehetett tudni, melyik volt az a pillanat, amikor valamennyi testőr összenézett. Pontosan lehetett tudni, mikor jött el az a pillanat, amikor az egyikük megindult, hogy sietve jelentést tegyen. Mikasa tollat és papírt kért, és nem zavartatta magát, sebtében firkantotta a válaszát Kiyominak, aki valóban írt neki, ám meghívásról szó nem esett. Eren kalapáló szívvel várta, mi fog következni.

– Ez a kölyök – hallatszott Pieck meglepett suttogása – nem is annyira ostoba.

Eren rávigyorgott.

– Hát persze, hogy nem az! – motyogta oda. – Az én barátom.

– Igen. – Pieck szelíd mosolyra húzta az ajkát. – A te barátod.

A testőr persze csakhamar visszaérkezett, ráadásul nem egyedül – Willy, Magath és Zeke éppen nagyon elmerült egy beszélgetésben, de amikor beléptek a társalgóba, és megpillantották az összegyűlt csapatot, egy-kettőre elhallgattak. A szemközti ajtón ugyanakkor a Tybur-gyerekek szaladtak be a harcos-jelöltekkel; Callum és Louise, akikre rábízták őket, kifulladva rohantak utánuk.

– Azonnal álljatok meg, kis szörnyetegek! – zihálta éppen Callum. – Rohadtul elegem van belőletek! – Rekedt volt a hangja, az oldalára szorította a kezét. Alig kapott levegőt, az arca teljesen kivörösödött.

Eren elnevette magát.

– Na, mi van, öcskös? Kifullasztott néhány kiskölyök?

Ha a tekintetével ölni lehetett volna, Eren már halott lett volna.

Callum felháborodottan zihált: – Néhány kiskölyök? – Az ujjával a kergetőző gyerekekre mutatott. – Ezek nem kiskölykök, hanem szörnyszülöttek! És még minket neveztek ördögöknek? Ha én ördög vagyok, akkor ők az ördögök között is kiemelkednek! – háborgott, mire a lány – Louise – felkuncogott. A kuncogásba Pieck, Sasha és Armin is beszálltak. Jean és Marco elnyomtak egy mosolyt, Reiner pedig meg sem próbálta titkolni az arcára kiülő széles vigyort. Gabi a karjába rohant, a haja kiszabadult a copfjából, a hajgumiját félúton elhagyhatta. Bosszúsan pödörte a tincseit, aztán a ruháját igazgatta, és igyekezett nem elpirulni, mikor Reiner a térdére ültette.

– Ugye, nem okoztatok sok bosszúságot Mr. Shadisnek? – csapta össze a tenyerét Willy. Szigorúan nézett fiatalabb testvéreire, mire a legidősebbik – a lány, akiről Eren azt feltételezte, hogy ő lesz a következő Háború Pörölye – zavarában féloldalt pillantott. Lisbeth lehetett a neve, ha jól tippelte.

– Próbáltam őket visszafogni – magyarázkodott, ám a hangján érződött, hogy nem mondott igazat. Willy testvérei úgy festettek, mint akik életükben nem játszottak egy jót, és igazából ugyanezt el lehetett mondani a harcos-jelöltekről is. Aki adta alájuk a lovat, az Eren csintalan kishúga, Grace volt. A kislány minden rosszra rávette őket, és utána, amikor sor került a szembesítésre, ártatlanul pillogott az őt vádlókra.

– Mint legidősebb testvérnek – zihált újból Callum –, a te kötelességed megfékezni – intett a húguk felé. Eren felrántotta a szemöldökét, és amikor Grace odasomfordált hozzá, valahogy nem jött a nyelvére a dorgálás.

– Nem hiszem el, hogy rá próbáljátok kenni – ingatta a fejét, mire Callum szeme kidülledt.

– Rákenni? Te meg… Áh, tényleg, te nem éltél le vele…

– Megpróbál befeketíteni, mi? – kérdezte gyengéden a kislánytól, nem törődve Callum döbbent felháborodásával.

Grace sűrű bólogatásba kezdett.

Zeke eddig bírta, felnevetett.

– Le sem tagadhatjátok a rokonságot – vigyorgott. – Tudod, Gracie, a bátyád pont ilyen volt a te korodban. Sőt! – villant meg a szeme. – Néha még most is annyi bosszúságot okoz nekem, hogy azt sem tudom, mit csináljak!

– Ez nem igaz! – tiltakozott rögtön Eren. – Gracie, ne hallgass rá, most engem próbál befeketíteni. Biztos nem ti vagytok a testvérek? – sandított rosszallóan Zeke-re. – Te meg Callum, komolyan, néha úgy viselkedtek, mintha ikrek lennétek.

– Kend csak ránk nyugodtan – dörmögte a fiú. – Én Zeke-nek hiszek.

– Pf.

– Már megint puffog. – Zeke unottan sóhajtott. – Annyira jellemző rá.

– Én sosem csináltam ilyet – fintorgott Callum.

– Ne is, mert a bátyádnak sem áll jól. Csak hiszi, hogy ilyenkor olyan nagymenő.

Furcsa hang hallatszott, mindannyian felkapták a fejüket. Annie volt az, aki, bár a szája előtt tartotta a kezét, nem tudta elfojtani a fel-feltörő kuncogását, ami végül jóízű nevetésbe torkollott. Bertolt rákvörösen bámulta, Reiner ajka elnyílt, Armin meg… Armin meglepettnek látszott, csillogott a szeme, és a megmagyarázhatatlan fényt Eren nem tudta hova tenni. Kivétel nélkül mind döbbenten bámulták.

Eren eltűnődött, hallotta-e valaha is nevetni.

Azt hiszem, soha – gondolta végig. Ő mindig… olyan magának való volt.

De most nevetett.

– Zeke – mondta a férfi nevét, miután letörölte a kicsorduló könnyét. – Komolyan mondom, a szigeten töltött évek alatt te hiányoztál a legjobban. – És ezzel még Zeke arcára is halvány pírt csalt, nemcsak a többiekére.

Finoman elmosolyodott, zavartan dörgölte meg a tarkóját.

– Kérlek – dünnyögte. – Teljesen zavarba hozol, Annie.

– Ugyan. – A nevetés elhalt; apró, gúnyos mosoly tűnt fel a szőke lány ajkán. – Örülök, hogy nem változtál – jelentette ki őszintén. – Ha már mindannyian ennyi változáson estünk át, legalább vannak, akik a régiek maradtak.

– Változás – tűnődött el Zeke hangosan. – Néha jó dolog, néha viszont kevésbé. Jelen helyzetben… határozottan az előbbi irányba tódul a mérleg.

– Ó, igen – villant meg Annie szeme. – Ez egy jó változás, remek szövetség.

Willy megköszörülte a torkát; olybá’ tűnt, mint akinek nem tetszett, hogy nem ráirányult a figyelem. Magához intette idősebbik kistestvérét, aki azonnal odaállt elé. A vállára tette a kezét, kedvesen mosolygott, a tekintetében azonban ravaszság fénye villant föl. Erennek egyáltalán nem tetszett.

– Sokat beszélgettem Magath hadnaggyal – jegyezte meg. – Kezdünk dűlőre jutni bizonyos dolgokat illetően.

– Hadd tippeljek – emelte fel a kezét Eren. – Csak nem a Háború Pörölye? – gúnyolódott.

– A Háború Pörölye… mindig is a Tybur család irányítása alatt állt – bólintott Willy elgondolkodva. – Hatalmas csapásként ért bennünket, mikor elragadták tőlünk.

– És nem hagyod annyiban ezt a csapást, mi?

– Pontosan. De szerintem, ha a helyemben lennél, te is így tennél, Eren.

– Hát persze! – mire Zeke figyelmeztetően szólt:

– Eren. Elég lesz.

Elég, mi? – Eren gúnyosan mosolygott. És még azt akartad, hogy velük szövetkezzek? Mennyivel lett volna más, ha Lady Tybur élne? Vajon ő… képes lett volna kordában tartani a fivérét?

Zeke persze türelemre intette.

Ha türelem – gondolta –, akkor legyen türelem.

Kíváncsian várt.

Willy megsimogatta a húga karját.

– A Háború Pörölyét akarjuk – jelentette ki. – A kishúgom át fogja örökölni Florian Reiss erejét.

– Azért, mert Florian nem tudott gyereket szülni?

– Az a gyerek csak egy biztosíték lett volna egy esetleges királyvérű óriáserőre – magyarázta Willy. – Soha sem Florian Reiss óriását akartam rábízni.

– Nem? – Eren levegő után kapkodott. – Hanem kiét? Zeke-ét?

– A Bestiának – ragadta magához a szót Zeke rekedten – királyvérű irányítása alatt kell maradnia. – Nem Erent nézte, hanem valaki egészen mást.

Erennek vér dobolt a fülében, nem követte a tekintetét.

– Tehát Florian gyermeke örökölte volna át? Na és addig? Amíg a gyermek megszületik? Ti mind… megőrültetek! Mind megőrültetek! – harsogta dühösen. – Mind, egytől egyig megőrültetek!

– Előfordulnak átmeneti idők – mondta erre Willy. – Pontosan tudom, mit csinálok.

– Nem! – kiáltotta Eren. – Maga nem normális, azt az egyet tudom!

– Nézd, Eren, a Háború Pörölye a szolgálatodban fog állni. A szövetség, amit a húgommal kötöttél, még mindig él. A másik húgom, Lady Lisbeth Tybur mindenben a rendelkezésedre áll majd a csatában. Nem kell félned, a Támadó Óriás ereje…

– Cseszek a Támadóra és a Háború Pörölyére is! – vicsorogta Eren. – Cseszek magára is! – A nyers harag utat tört belőle. És akkor a félelem is beléivódott. A félelem, mert Willy annyira magabiztosan beszélt, Zeke meg annyira… gondterheltnek látszott. Mi a pokol, mi a pokol, mi a pokol. Eren magában egyenesen sikoltott.

MI. A. POKOL.

– Hol van? – kérdezte; a hangja rekedt volt, a rettegés mélyen elfészkelte magát benne. Florian lepihent. Florian túl sokat pihent.

Florian…

– Hol van? – támadt neki Willynek. Mikor nem érkezett válasz, felcsattant: – AZT KÉRDEZTEM, HOL VAN?!

Willy sóhajtott.

– Hallom, Hizurúba tartotok vendégségbe. – A pillantása Mikasára siklott. – Kérlek, adjátok át az üdvözletemet Ms. Azumabitónak. Nagyon rég találkoztunk, remélem, jó egészségnek örvend.

– Átadjuk majd – vicsorogta Mikasa.

– Remek. – Willy elégedetten csettintett. – Ami pedig téged illet – sandított Eren felé. – Gyere most velem.

– Mégis hová?

– Floriant szeretted volna látni, nem? Vagy meggondoltad magad?

– HOL VAN?! – üvöltötte. – HOL VAN?! MIT TETTEK VELE?!

Willy erre megnedvesítette az ajkát. Felhümmögött, mosoly jelent meg a szája sarkában.

– Magath parancsnok, ha kérhetem – mondta, és a húgát a férfi felé kormányozta. – Vezesse oda. Ahogy megbeszéltünk, haladjunk annak megfelelően.

Magath a fogát csikorgatta, intett a kislánynak.

– Jöjjön velem, Lady Tybur – mondta, mire a kislány engedelmesen megindult utána. – Haladjunk a terv szerint.

– Dirk tud erről? – kiáltotta Eren. – Dirk tudja, mit művelnek?

Floriannak senkije sem maradt Dirket és Historiát leszámítva. Historiát egy jó ideje nem látta, valószínűleg ő is a szobájában pihent, és igyekezett kerülni Galliardot a szeplős lány, Ymir miatt. Azt állította, felzaklatta Galliard látványa. Felzaklatta, hogy Ymirt látta viszont a tekintetében, így Florian tényleg csak a bátyjára számíthatott per pillanat. Legyen bármilyen különös srác is Dirk Reiss, nem teheti… nem áldozhatja fel… Floriant is… Frieda és Abel után. Nem tehetett ilyesmit.

– Dirk? – Magath visszafordult, meglepettnek tűnt. – Csak azért, mert néhányszor elbeszélgettem a fiatalemberrel, még nem jelenti azt, hogy szövetséget is kötöttünk. Nem jelenti azt, hogy nem tudom, mit kell tennünk bizonyos helyzetekben.

– Ezt a mi érdekünkben tenné? – kérdezte Pieck szemöldökráncolva. – Vagy Marley érdekében?

– Létezik egyáltalán Marley? – tárta szét a karját Magath. – Létezik Eldia? Mi maradt itt, az óceán ezen térfelén Frieda Reiss támadását követően?

– A POKOLBA IS! – csattant fel Eren.

A. POKOLBA. IS.

Odalent volt.

Mélyen a föld alatt, a rejtett alagútban, ahol a Tybur család kiláncolta a soron következő hordozót, hogy adja át az erejét utódának.

Ott volt, épen és egészségesen…

Láncokban, fehér ruhában, büszkeséggel az arcán.

– Florian – zihálta a nevét Eren. – Florian!

A lány felemelte a fejét, furcsamód nem látszott rajta félelem.

Akarod? – kérdezte tőle a szemével. Akarod az erőt?

Eren nem az erőt akarta, a lányt szerette volna épségben tudni.

DURR-DURR.

DURR-DURR.

DURR-DURR.

A. POKOLBA. IS.

Florian.

A kis Lady Tybur megjelent, az injekciós tű a kezében reszketett. Könnyek csorogtak le az arcáról, a tekintetével némán rimánkodott, kérte Eren segítségét, hogy szabadítsák meg, mielőtt… tizenhárom éves átokra ítélik. Szőke haja körülölelte az arcát, a szeme tűnt ki csupán. A szeme… Az az ismerős kétségbeesés…

Eren nyelt egyet, kitépte magát a testőrök szorításából.

– DÖGÖLJ MEG! – süvöltötte Willy felé, és a következő pillanatban felvillant a fény. A robbanás ereje hátrataszajtotta Lady Tyburt, Florian hajába pedig jó erősen belekapott. A lánynak össze kellett szorítania a szemét.

De megtörtént.

A Támadó Óriás alakja üvöltve öltött testet. Szélesre tárta a száját, megemelte a kezét, és menet közben elkapta Willyt a törzsénél fogva.

Üvöltés, sikoltás, fegyverropogások hallatszódtak.

Tudod, ki vagyok?

Florian némán kérdezett.

Tudod, ki vagyok?

Eren elméje megnyílt.

Igen.

Most már igen – gondolta. Na és te tudod, én ki vagyok?

A Pöröly, Florian szemlátomást tudta.

Mi egyek vagyunk.

A Támadó Óriás őrjöngött, és mélyen a föld alatt elszabadult a pokol.

---

Megjegyzés: Következő fejezetben a Tybur család mindent megtesz annak érdekében, hogy a kicsi Lady Tybur átörökölhesse a Háború Pörölyét. A végén színre lép valaki, aki gondoskodik róla, hogy pontot tegyenek a történet végére.

Egy kis részlet belőle:

„Az ösvény, amire rálépek – gondolta. A fonál, ami összeköt.

Az áruló, aki lőtt.”

Folytatás 2 hét múlva.

Mangafordítás (138. fejezet)

Sziasztok!

Elkészültem a Shingeki no Kyojin manga 138. fejezetének magyar fordításával.

Ez az utolsó előtti fejezet, a manga áprilisban ér véget.

Zsepiket elő! (+ próbáljatok nem aggódni, milyen lezárást kapunk ezek után :D)

Link: Shingeki no Kyojin_138. fejezet: Egy hosszú álom (magyar fordítás)

Jó olvasást kívánok! ^^

Hírek a 138. fejezetről :-)

Sziasztok!

Napokon belül érkezik a Shingeki no Kyojin manga 138. fejezete, ami az utolsó előtti (!) fejezet lesz.

A fordítási idő a megszokott (kb. 3 nap, de majd meglátjuk, mennyire macerás a fejezet...:D)

Fejezet-ismertető lent.

Kint a rajongói angol verzió ~ LEFORDÍTVA, 100%

Link: 138. fejezet: Egy hosszú álom (magyar fordítás)

Addig is Bessatsu borító:

Spoilerek:

Fejezetcím: Egy hosszú álom

Várható tartalom: A Remegésnek annyi. Mikasát fejfájás gyötri, és visszaemlékszik arra a pillanatra, amikor Eren azt mondta neki, hogy mindig is utálta... Kapunk egy boldog családi jelenetet, mindenki találkozik a szerettével (Falco és a szülei, Pieck és az apja, Annie és az apja... stb). Armin és Reiner a robbanás után felemelkedik, ekkor egy újabb robbanás lesz mögöttük. Megjelenik Eren, de egy Kolosszális Óriáshoz hasonló testben, és a Remegés kolosszális méretű óriásai is újraépülnek. Mindenki eszelős óriás lesz (Jean, Connie, Karina, Gabi stb) ~ mint Ragakóban, a füst hatására, Armin azt kérdezi Erentől, hogy igazán élvezi ezt a poklot, majd a két óriás harcolni kezd. Mikasa Falco hátán van, fáj nagyon a feje, majd hirtelen azt képzeli, hogy a hegyekben van Erennel. Eren rövid hajú, Mikasa haja is olyan, mint 15 éves korában... Eren fát vág, ő ébreszti fel Mikasát, aki nem érti, mikor aludt el... Eren azt mondja, túl fáradt, mire Mikasa azt mondja, olyan, mintha egy nagyon hosszú álmot látott volna. Eren pihenésre utasítja, ám ekkor észreveszi, hogy Mikasa sír. Mikasa meglepődik (mi történt velem?, kérdezi), majd azon tűnődik, vajon itt maradhat-e... Kiderül, hogy elmenekültek a háború elől (mert Mikasa ezt kérte, és mert Eren nem tudott választani, hogy Historia tenyészkanca legyen, vagy hogy kiirtsák a világot). Hátrahagyták Armint, aki valószínűleg őket keresi... Elmenekültek a hegyekbe. És Marley eközben leigázta Paradist. Eren arra kéri, hogyha meghalt, Mikasa dobja el a sálat, felejtse el és legyen szabad; ezalatt a valóságban Annie és Reiner vesztésre állnak... Mikasa pedig a nyaka köré tekeri a sálat, és kijelenti, hogy képtelen rá, majd elhatározza, hogy megöli Erent. Bejut Eren óriásának szájába (Levi és Armin segítenek benne), ahol meglepő módon ott lóg Eren feje, úgy, mint az Alapító alakjában, nyitva van a szeme. Mikasa átvágja a nyakát. A képzelt világában Erent éppen elnyomja az álom, a kezébe veszi a fejét (még nyitva egy kicsit Eren szeme) ~ később találkozunk... Eren, mondja. Az utolsó panelen Mikasát látjuk a való világban, amint megcsókolja Eren vértől csöpögő fejét, és Erennek immáron csukva van a szeme... Ymir Fritz mosolyogva nézi. 

/A fiúnak, aki szabadságra törekedett... Viszlát./

Mangafordítás – No Regrets (Prológus)

Sziasztok!

Úgy teszek, mintha tengernyi időm lenne... és véletlenül sem mással kellene foglalkoznom, úgyhogy elhoztam nektek a No Regrets manga Prológusát magyarul. ^^ Valamikor érkezik majd a folytatás, de előbb a 138. fejezet, ami napok múlva esedékes... Reméljük, hamarosan érkeznek a spoilerek is.

Aki esetleg nem hallott még róla, a Choice with No Regrets visual novelen alapuló manga Levi múltját mutatja be, amely során megtudhatjuk, mi vezetett odáig, hogy a Felderítő Egység tagja legyen...

Link: No Regrets_Prológus (magyar fordítás)

Jó olvasást kívánok! ^^

/kérdés, óhaj-sóhaj esetén akár itt, akár mailben elérhető vagyok/