Eren x Armin – Csak érted... [novella; manga spoiler (108!)]

Csak érted…

Párosítás: Eren/Armin (Eremin)

Tartalom: Armin meglátogatja Erent a cellájában, és számon kéri rajta a Liberióban végrehajtott mészárlást.

Megjegyzés: Ez a szösszenet valójában egy készülő hosszabb történet első fejezetének részlete, de önmagában is annyira megállja a helyét, hogy úgy döntöttem, külön is feltöltöm, nemcsak jóval később, az első fejezettel együtt. Pláne, hogy most aktuálisabb is, hiszen a manga jelenleg friss 108. fejezetének eseményeit dolgozza fel – némi eltéréssel. Ez azt jelenti, hogy maga az egész szösszenet 90+ manga spoilert tartalmaz, különösképpen a 108. fejezetre vonatkozóan, ennek tudatában olvassátok!

Eltérések:

1.) A léghajós incidens másképp alakult, senki sem vesztette életét. (Ez azt jelenti, hogy Sasha él.)

2.) Mikasáról nem nagyon esik szó, mivel egyáltalán nem tartózkodik Paradis szigetén. Ez képezi tulajdonképpen a hosszabb történet alapját (és annak a regénynek a fő párosai Levi és Mikasa, illetve Eren és Armin lesznek, ráadásul maga az egész regény teljesen más felépítésű lesz, mint az eddigiek).

Teóriák:

1.) A szösszenet (és majd a regény is) arra az interjúra épül, amiben Isayama azt nyilatkozta, hogy amikor Eren és Falco a kórháznál beszélgettek egymással, Eren nem Eren volt. Népszerű teória, hogy Eren Támadó Óriása szabad akarattal rendelkezik – hiszen maga Kruger is utalt valami hasonlóra, mikor a mangában azt mondta, hogy azt az óriást adja Grishának, amelyik mindig is szabad akart lenni –, és az óriás irányította, ezért tette mindazt a szörnyűséget Liberióban.

2.) Újabb teória, hogy Zeke-nek van valamilyen terve, hogyan tehetnek pontot az óriások korszakára (azaz hogyan semmisíthetnék meg magát az óriáserőt). A szösszenetben erre is található utalás.

---

854,

Paradis

A folyosó végében gyertya gyönge lángja pislákolt. Halk, finom léptek zaja hallatszódott, a lépcsőnél levő korhadt faajtó fülsértő nyikorgását követte. Eren Jaeger a cellarácsokat bámulta fénylő szemével, miközben a térdét átkarolva gubbasztott az ágyán – azóta, hogy Hanji rajtakapta, amint a saját tükörképével beszélget, gondosan ügyelt rá, hogy egy szót sem szóljon. Szemlátomást inkább gondolkodással ütötte el az idejét, mint aki beletörődött siralmas helyzetébe. A gondolataiba menekült a kemény valóság helyett, egy olyan világba, ahová mások nem követhették. Ott kényelmesen hátradőlt, fellélegzett, és élvezte a szabadságot.

Pörögtek a másodpercek, a percek, az órák. Napok teltek, talán hetek is. Vészesen fogyott az idejük. Zeke-é… meg az övé is.

Mikor Armin elért a cellájához, és hosszú idő elteltével ismét a szemébe nézett, rezzenéstelenül állta a tekintetét. Kitudja, mennyit könyörgött a feletteseknek, amíg engedélyezték neki ezt a látogatást, Erent azonban nem izgatta. Ez legalább nem változott annyit: ahogyan régebben is, most sem kellettek szavak ahhoz, hogy tudják, mi az oka annak, amiért pont Armin jött látogatóba.

Eren szája szegletében mosoly bujkált. Nem vitte rá a lélek, hogy megtörje a köztük feszülő csendet, az már annyira a lényének részévé vált a napok során, hogy el sem tudta képzelni nélküle az életét. Armint ellenben nyomaszthatta, mert a kezét a testéhez szorítva, vékony ujjaival idegesen dobolt a combján. Mikor megszólalt, a hangja alig volt több puszta suttogásnál.

– Eren…

A fiú válaszul összeszorította a szemét. Mikor ismét felnyitotta, Armin kétségbeesetten akasztotta bele az ujjait a hideg rácsba; úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlt volna rajta. Az arca maga volt a megtestesült komorság, a tekintete komoly és csillogó – hitetlen fény ült benne. Remegett a szája széle, ahogy a keze is, amit így, a cellarácsot markolva görcsösen, tisztán ki lehetett venni.

– Mondd, Eren… – Armin megregulázta a testét. – Felfogtad valaha is, hogy mit tettél?

Eren rábámult. Megint nem felelt.

Armin nem adta fel: – Arra kértél abban a levélben, hogy semmisítsem meg a kikötőt – magyarázta csendes, súlyos komolysággal. A hangjába kellő vádat és szigorúságot sűrített, Erennek viszont még a szeme sem rebbent. A feszültség tapintható volt a levegőben, mindketten érezték. – Felfogtad, mit kívántál tőlem? – próbálkozott újból Armin. – Nemcsak arra kértél, hogy semmisítsem meg a kikötőt… a kikötő elpusztítása… Istenit, Eren, a következmények! – csattant fel dühtől remegő hangon. – Arra kértél, hogy én is vegyek részt a mészárlásban! Hogy én is… embereket öljek…

– Miért, Armin? – A fiúban bennakadt a levegő, ahogy váratlanul félbeszakította. Saját magát is meglepte vele, hogy mégiscsak megtörte a csendet; az ő hangja bezzeg rekedten szólt a beszédmegvonásának köszönhetően, magának is idegennek. – Eddig is ugyanezt tetted, nem igaz? Mindig is… embereket öltünk – hangsúlyozta; elfojtotta a kuncogást, ami addig a torkát kaparta. A sors iróniája, nem? – Óriásbőrbe bújt embereket, Armin. És milyen büszkék voltunk rá! Én is… Ki akartam irtani őket… Az utolsó szálig… Mondd, mitől lenne különb ez, mint amit én tettem az óceán túloldalán?

– Te tényleg nem érted, mit tettél – állapította meg a szőke fiú. – Nem tudod felfogni. Ezek szerint talán azt sem, hogy miért vagyok itt.

Eren erre elnevette magát.

– Azért vagy itt – mondta aztán halvány mosollyal az ajkán –, mert ki kell derítened, hogy mindezek után vajon még mindig a ti oldalatokon állok-e. Azért vagy itt, mert látom az arcodon, hogy megrengett bennem a hited. Hirtelen én lettem az ellenség, mi, Armin?

– Nem hirtelen – ingatta a fejét Armin. – Saját magadat teszed ellenséggé, Eren, mégpedig a titkolózással. Egyszerűen… nem ismerlek többé. Nem tudom eldönteni, mire gondolsz, hogy mi lesz a következő lépésed… hogy mit terveztek Zeke-kel…

– Terveznénk valamit? – húzta föl a szemöldökét kérdőn. – Ennyire jóban lennénk a féltestvéremmel?

– A bátyád – emlékeztette –, akinek alig van hátra ideje.

– Igen… – Eren arcára sötét árnyékot vetett valami, amit nem tudott szavakba önteni. – Alig van hátra ideje – ismételte csöndesen. – Ami azt illeti, nagyon is kevés van neki hátra. Túl kevés.

– Eren… Kérlek… – Armin megkísérelt bátorítást mímelni, Eren azonban átlátott az álcáján. Amikor akart, akkor tudott jól színészkedni, de ha Erenről volt szó, az utóbbi időben csúfos kudarcot vallott. Eren tudta, mit akar elérni a kedveskedéssel. Úgy olvasott belőle, akár egy nyitott könyvből. Miért, Armin? – Áruld el, mit tervezel – kérte a fiú azt, amiről Eren remélte, hogy sosem fogja. – Áruld el… Én talán… tudok neked segíteni. Ha hagyod, akkor megpróbálok segíteni. – Tudsz vagy megpróbálsz? Eren keserű szájízt érzett, hiába nyelte le, újból visszatért. Miért, Armin? Hát nem érted… hogy mindent érted teszek? Csak értetek harcolok… Azért, hogy mindannyian szabadok lehessünk… és ne ismétlődjön meg mindaz, ami eddig… Csak így menthetlek meg benneteket a sötét, kegyetlen sorsotoktól. De persze Armin mit sem hallott a belső monológjából, ő csak azt láthatta, hogy makacsul, mégpedig összeszorított foggal tagadta meg a választ. Megint a hallgatást választotta, a maga kis búvóhelyét, a titkos világát, ahová nem lehetett követni.

Armin taktikát váltott. – Ha így folytatod, megöleted magad, Eren. Fel fognak falni.

Eren erre érdeklődést mutatott. Hosszú lábát végre kinyújtotta – alaposan elgémberedett, annyit ücsörgött behajlított térddel. Meztelen talpa a földre simult, nem viselt sem zoknit, sem csizmát. Nem érzett hideget, csak keserűséget, ahogy lassan, akár a vadász, megindult gyermekkori legjobb barátja felé. A fiú még most is a legjobb barátja volt, és mindig is az lesz, még akkor is, ha most nem érti, mit miért tesz… hogy mindent csak őérte csinál, meg persze Mikasáért.

Megállt a cellarácsok előtt, az egyik oldalon ott várakozott Armin, a másikon meg ő.

Pont úgy, mint az óceán két oldala – gondolta, miközben szelíden barátjára mosolygott. A gúny eltűnt az arcáról, a helyét őszinteség vette át. Őszinte érdeklődés, egészen pontosan.

Kiélvezte a pillanatot, ahogy elrabolta a fiú lélegzetét. Olyan közel hajolt a rácsokhoz, amennyire csak tudott, és Armin, ahelyett, hogy elhúzódott volna, hasonlóan cselekedett. Az arcán érezte a finom, kapkodó légvételeit, a szájában a bőrének sósságát, az aggodalom és a félelem keverékének különös ízét. Mikor átnyúlt a rácsokon, hogy az ujjait végighúzza a fiú arcélén, Armin egy kicsit megugrott, ám még akkor sem rántotta el magát, így Eren az arcára tudta simítani a tenyerét. Gyengéd volt az érintése, amilyen a mosolya is, de szemlátomást ezzel jobban megijesztette a fiút, mint mikor bedühödött.

– És ki fog megenni? – kérdezte lágyan. – Te?

Armin levegő után kapkodott.

– Eren…

Sértette volna a feltételezés?

Aligha. Elmúltak azok az évek, amikor még foggal-körömmel küzdöttek egymásért, ezt Eren tudta a legjobban. Armin részéről mindenképpen elmúlt; már nem bízott benne úgy, mint egykor. Már nem is az a gyönge, gyámoltalan fiú volt, akit mindig Erennek meg Mikasának kellett megvédenie. A Kolosszális Óriás birtokában föléjük emelkedett, és kiváló stratégiai képességeinek köszönhetően hamar Hanji mellett találta magát.

Armin elfelejthette, eltávolodhatott, lemondhatott róla Armin bármit megtehetett, Eren azonban nem. Mindent, amit tett, a barátaiért tette.

Ha meg akarod menteni Mikasát és Armint – lüktetett az elméjében a „Bagoly”, Kruger komor hangja –, be kell fejezned a küldetésed. Valahányszor visszaemlékezett erre, Kruger helyett társalgott az apjával. Ugyanabban a pozícióban ült, mint az idősebbik férfi, és tisztán láthatta a zavarodottságot a fiatal Grisha Jaeger arcán.

Mikasa? Armin? Az apja egyiküket sem ismerhette, nem csoda, hogy nem hangzottak ismerősen számára a nevek. De Kruger… ő sem. Ő sosem ismerte meg őket, mert nem jutott el az óceán másik oldalára, a Mária falon túlra, hogy bármelyikükkel is találkozhasson.

Vajon kinek az emlékei ezek? – tűnődött el, s Eren nyelt, ahogy magában megválaszolta a kérdését:

Az enyémek. Az én emlékeimet látod, „Bagoly”.

Miután hazatért az első barátjával, Arminnal, apja vezette őt Mikasához. Ugyanazokat a bűvös szavakat kiáltotta, mint egykor Kruger, ugyanaz volt az értelmük: „Ha meg akarod menteni Mikasát és Armint…” (És persze mindenki mást is.)

Eren bármire hajlandó volt.

Felemelte a fejét, és egyenesen Armin szemébe nézett.

– Ha rólad van szó, azt még engedném.

Engedném, hogy felfalj – gondolta. Engedném, hogy megölj, Armin.

De Armin élesen szívta be a levegőt, ahogy válaszolt:

– Nem foglak megenni.

Egykor mégiscsak barátok voltak. Hogy is falhatta volna fel?

Eren sötéten mosolygott.

– Csak megöletni? – kérdezte könnyedén. – Nem vicces ez, Armin? Nem gondolod így te is?

– Én nem tudok nevetni, Eren. Egy ideje nem. – Armin ellépett tőle. Nem is csak ellépett tőle, jóformán úgy csúszott ki Eren fájdalmasan vágyó érintéséből, mintha soha sem tartozott volna oda. Nyíltan szegült vele szembe, egyetlen mozdulattal vágta el az addigi barátságukat, a köztük levő szoros, égető köteléket. – Ahogy látom, tényleg nem fogtad fel a helyzet súlyosságát. Arról beszélgetünk, hogy meg fogsz halni, ha nem bizonyítod be, hogy a mi oldalunkon állsz! – emelte fel a hangját. – Ez az utolsó lehetőséged! Azért vagyok itt, hogy a lelkedre beszéljek… hogy meggyőzzelek arról, hogy…

– Nincs értelme olyasmit mondanom, amit úgysem hiszel el.

– Eren…

Míg Armin a szeme láttára omlott össze, Eren megerősödött. Szomorúan mosolyodott el, szomorúan nézte a barátját, aki másodpercről másodpercre vált az egyik legnagyobb ellenségévé.

– Eren? – kérdezett vissza. – Csak ennyit tudsz mondani? – Szelíden beszélt, csipetnyi keserűséggel a hangjában. Szomorú volt, elkeseredett, csalódott és reménykedő. Nem hitte el ostobán, hogy valaha is helyrehozhatja mindazt, amit most elkövetett – Liberiót, a mészárlást, a szövetkezést –, de reménykedett benne, hogy legalább sikerül pontot tennie a történet végére. Hogy valamilyen úton-módon… megadja a kellő befejezést.

A tragédia, amit születés óta vállaltak, vészesen közeledett. Nem volt többé kiút a csatából; mindannyian haladtak előre a saját határozott, egymást nem metsző útjukon. Eren egy irányba, a barátai – ellenségei? – egy másikba.

– Igen – lehelte Armin. Nagyot nyelt. – Csak ennyit. Nem ismerek rád… Többé… nem ismerlek… Többé nem ismerlek, Eren! Válaszolj! Kinek az oldalán állsz? Liberio, Zeke, mi a terved? Miért nem… mondod el nekünk, ami a szívedet nyomja? Miért nem… mutatod meg a lapjaidat?

– Megmutatni? – Eren hangja olyan halk volt, hogy még ő sem hallotta tisztán. Halk volt és csodálkozó. Hát nem tárta már fel eléggé a lapjait? Nem mutatta meg mindenkinek, hogy többé nem hajlandó azt az utat követni? Hát nem egyértelmű, hogy innentől kezdve… egymás ellenségei a csatamezőn?

Sosem akarta, hogy az ellenségük legyen – el is határozta, hogy sosem fog rájuk úgy tekinteni, mintha azok lennének –, de egyszerűen nem tehetett mást. Ők nem tudták azt, amit ő. Ők nem tudták a kegyetlen igazságot, a sötét, kegyetlen jövőt, ami csak rájuk várt. Ők semmit sem tudtak, csak vakon a remegésre hagyatkoztak. Elhárították a problémát, feláldozták az embereket, úgy dobták oda, mint a csontot a kutyának, és közben… elfelejtettek tisztán látni. Tisztán látni és érteni, megérteni Krugert, Grishát és mindenki mást. Összedolgozni Zeke-kel… élete legjobb döntése volt.

– Azt hiszed, olyan helyzetben vagy, hogy bármit is megtehetsz? – folytatta ezalatt Armin. – Hát nem látod, hogy ezek lehet, az utolsó perceink együtt? Ha nem adsz jó választ, akkor mindennek vége! – Egyre inkább belelovallta magát valami olyasmibe, amibe nem kellett volna. Erennek vérzett a szíve, ahogyan őt nézte, és egyszerűen nem tudta, hogyan győzhetné meg. Egymást akarták meggyőzni, hogy ne legyenek ellenségek; újra egymás barátai akartak lenni, de ami volt, az elmúlt. Ezt már nem lehetett visszacsinálni, és ennek tudata mindkettőjüket szíven ütötte.

Armin kijátszotta az utolsó kártyáját, azt, amit Eren sosem akart hallani (pedig így is utaltak már rá a beszélgetésük során): – Az önkéntes katonáknak köszönhetően szert tettük a szérumra, ami óriássá változtatja az eldiaiakat. – Ami a halálom lesz, gondolta Eren szórakozottan. Hát még mindig erről van szó. Armin túl gyáva volt ahhoz, hogy maga tegye meg, pedig… ha ő vállalkozott volna rá, akkor Eren talán engedte is volna. Ha félredobta a józan eszét, ami azt diktálta, hogy a küldetésének kell élnie, és azért is kell majd halnia, talán zokszó nélkül hagyta volna, hogy Armin a magáévá tegye a testét, magába szippantsa a gerincvelőjét. Talán. Egy őrült, eszét vesztett pillanatában.

– Armin…

A fiú hangja amilyen határozottan csengett, olyan bizonytalan is volt egyben.

– Bármikor – hangsúlyozta –, bármikor úgy dönthetünk, hogy beadjuk egy olyan embernek, akiben bízunk, aztán… hagyjuk, hogy átörökölje az óriáserődet. Bármikor elvehetjük tőled a Támadót, az Alapítót és a Háború Pörölyét. Semmit sem tehetsz, Eren! A markunkban vagy, ha úgy vesszük! A mi könyörületünkre vagy rászorulva. Nincs senki, aki megvédhetne. Senkid sem maradt azok után, hogy belerángattál minket a saját kis mészárlásodba… Kész szerencse, hogy időben landoltunk! Különben Sasha… Különben Sasha… Ha nem sietünk, akkor Sasha…

Akkor Sasha ott vérzett volna el a léghajó kemény padlóján – fejezte be helyette gondolatban. Akkor hisztérikus nevetésben törtem volna ki, mert minden… valahogy minden úgy alakult, ahogy elterveztem. Amikor azt hittem, hogy kicsúszik az irányítás a kezemből, hogy a dolgok mégsem úgy alakulnak… valahogy mégis minden úgy történt.

– Eren… – Elég volt egy pillantást vetnie Armin arcára, hogy tudja, a fiú sokkolódott. Egymás szemébe néztek ezt követően, hosszasan és fájdalmasan, és a szakadék még jobban mélyült. Armin a rácsokba kapaszkodott, Eren meg a hosszú, sápadt ujjakat bámulta, és szerette volna köréjük fonni a sajátját, ám végül meggondolta magát. Armin világossá tette, hogy nem akarja őt. Ha nem, hát nem. Nem erőltette, pedig mindennél jobban vágyott rá, hogy megtehesse.

Annyi mindent megtehetek… és ezt mégsem.

– Úgy látom, te vagy az, aki nem érti – mondta halkan. Ez a választás pillanata volt, ezt mindketten érezték. Eren meghozta a döntését, és most kinyilvánította: – Nem érted, hogy mire vagyok képes.

– Hanji mindent elmondott, Eren – érkezett a csendes válasz. – Pontosan tudom, mire vagy képes.

– Akkor is kimondom. – Eren odalépett elé, közvetlenül a rácsokhoz simult, mégis kellő távolságot tartva egykori barátjától. Égették egymást a tekintetükkel, cirógatták egymás bőrét, és mindketten szenvedtek. – Nem árthattok nekem, Armin – jelentette ki komoran. – Semmit sem tehettek ellenem. A Háború Pörölyének segítségével bármikor kiszabadulhatok. Most is azért vagyok itt, mert itt akarok lenni. Ha nem akarom tovább élvezni a vendégszereteteteket, akkor szabadon távozom. Nem ölhettek meg, Armin, és Zeke-et sem ölhetitek meg. Nem vagytok abban a helyzetben, hogy fenyegetőzzetek. Még mindig nem fogtátok fel?

– Ez a végső válaszod? – Armin megőrizte a nyugalmát. Eren a rácsokon keresztül érezte a remegését, de a hangjába legalább nyugalmat erőltetett. Erősnek látszott, erősebbnek, mint a Kolosszális Óriás megöröklése előtt, és sokkal távolabbinak. Ez a srác más, gondolták mindketten, ahogy egymást bámulták, és a végső válasz, Eren döntése megszületett.

– Igen – felelte. – Nem fogom megmásítani, ettől nem kell tartanotok.

Armin bólintott; tudomásul vette.

A döntéssel a búcsúzás pillanata is elérkezett. Egy utolsó lepkeszárny-finom érintés képében következett, Eren utólag már nem tudta felidézni, hogy melyikük is kezdeményezte. Úgy kaptak egymás után, mintha ki lehettek volna éhezve a másik érintésére, és ahogy bőr érte a bőrt, ujjbegyek cirógatták meg a puha kézfejeket, a karcsú ujjakat, a világ tótágast állt körülöttük. Az idő megállt, a szívek kihagytak egy-egy dobbanást, hogy aztán őrültebb tempóban lóduljanak neki.

– Armin… – súgta Eren, aztán a pillanat tovaszállt, az érintés elveszett. Armin ellépett, és ezúttal végleg ellépett tőle. A hátát mutatta, a fejét felszegve, büszkén és határozottan, a félelem legcsekélyebb jele nélkül. (Ez a srác más.)

Elment.

Eren lehunyta a szemét, majd amikor felnyitotta, a tekintetén látszódott a változás.

Ugyanaz a történet. Ugyanazok a hibák.

– Ugyanaz a történet, ugyanazok a hibák – dünnyögte maga elé. Felhúzta a lábát, a karját a térde köré fonta. Nekidöntötte a fejét, és ahogy a hangok suttogtak a fejében, szelíd zümmögéssé változtak. Olyan volt, mintha zenéltek volna. Olyan, mintha utasították volna. Mintha sürgették volna, „Tedd meg, tedd meg!”.

Eren nyelt; hallgatott rájuk. Ismerősen csengtek, ismételte őket.

Ha meg akarod menteni Mikasát és Armint, és persze mindenki mást, be kell fejezned a küldetésed.

– Be kell fejezned a küldetésed.

Ha nem teszed meg, minden újra meg fog ismétlődni.

– Minden…

Újra meg újra.

– Újra… meg újra.

Lehunyta a szemét, majd ismét felnyitotta.

A keze lassan ökölbe szorult, ahogy elvesztette a kontrollt a teste fölött. A Támadó Óriás akarata ezúttal is erősebbnek bizonyult az övénél, és ahogy önkéntelenül, a küzdelemtől ziláltan hátrébb lépett, hogy helyet adjon a szabadság után vágyó démoni szörnyetegnek, megkeseredett a nyál a szájában, újabb döntés született. Az irányítás kicsúszott a kezéből, s a biztos talaj is a lába alól.

Reggelre nyoma veszett.

Pillanatnyi helyzetjelzés + rövid részlet

Sziasztok!

Egy-két nap türelem és érkezik a Titánok 18. fejezete. ^^ Még a hosszú hétvége előtt várható, csak az utóbbi napokban annyi minden összejött, hogy nem tudtam eleget foglalkozni vele.

A hosszú hétvégén (vagy azután) várhatóan hozom a korábban emlegetett Rivamika szösszenetet. :D

Azt már elég sokszor kihangsúlyoztam, hogy lehet tőlem kérni konkrétan ficet is, párost vagy ötletet adni, vagy bármit, ez még mindig most is áll, mint ajánlat. Akár az oldalon, akár privátban: dettanetta[kukac]gmail.com Az egyetlen kb, amit nem tudok teljesíteni (csak ha nagyon megerőltetem magam), az az Eremika... Sajnálom, erre tévedő Eremika rajongók, Erent tényleg bárkivel el tudom képzelni... Csak vele nem, mondjon bárki bármit is.

És mielőtt elfelejtem, hamarosan lehet készülni a manga új fejezetére... ;) Rohamosan telnek a napok!

Addig is egy rövidke részlet a Titánokból:

„Levi megérintette a vállát. A keze lustán időzött el rajta, Eren mégis hatalmas súlyként fogta fel. Forróság áradt szét a testében, a feje búbjától a lábujja hegyéig érezte, és hirtelen annyira közel kerültek egymáshoz, mint legutóbb, amikor szintén csak annyira volt képes, hogy elvörösödjön. Nem értette, hogy a férfi miért viselkedett így, de valamiért egy cseppet sem bánta.”

Hírmorzsák (videó és részlet)

Sziasztok!

Az ünnepekre való tekintettel A Titánok 16. fejezete nem biztos, hogy ezen a hétvégén érkezik, lehetséges, hogy majd inkább a hét elején, kedd körül, de gőzerővel dolgozom rajta, hogy időben befejezzem.

Ha esetleg mégsem sikerülne, addig is kárpótlásul összedobtam egy trailerszerű videót, hogy kb. mi mindenre lehet majd számítani. Nem vagyok egy profi videós, de tanulgatom. (Ami a tartalmát illeti, a mangát/animét természetesen figyelembe veszem a történet írása során, csak a történet fog egy kicsit más kontextust kapni. ^^)

Aki kíváncsi rá, nos, spoilerre felkészülni, nemcsak a Titánok terén, hanem a Lost Girls OVA kapcsán is! ^^

Videó

Illetve egy nagyon rövid részlet a fejezetből:

„– Mielőbb elő kell őket kerítenünk – mormogta Hanji. – Szükségünk van rájuk, Erwin. Nélkülük sosem leszünk rá képesek, hogy visszafoglaljuk a Mária falat, ahogyan a pince titkát sem fogjuk megismerni. Tudatlanságban élünk és élni is fogunk, ha nem teszünk valamit. Bármelyik pillanatban átjuthatnak a Sina falon, utána a Rózsán… és akkor nekünk végünk. A Rózsa falon túl… őket a szabadság várja, a Bestia, a Páncélos meg a Kolosszális, meg a többi ellenség, akikről mi még nem tudunk. Azok, akikkel szövetkezhetnek. Nem engedhetjük meg nekik, hogy elmenjenek és itt hagyjanak minket meghalni.

– Nem is fogjuk. – Levi ellökte magát a faltól. – Bízd rám az ügyet, Erwin – kérte. – Nemcsak megtalálom Eren Jaegert, hanem vissza is fogom hozni. Őt is, meg a kis barátnőjét, a Nőstény Óriást. Tudod jól, hogy innen csak egyféleképpen tudnak menekülni.

Erwin szemében megértés csillant.

– Az alagutakat használva.

– Bingó.”

Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

Hamarosan érkezem! ^^

Mangafordítás [HÍREK a 103. fejezetről]

Sziasztok!

A manga 103. fejezetére magyar idő szerint délután 3 és 4 között lehet számítani. Három oldalam maradt hátra, de csak később tudom befejezni.

Addig is, akit érdekel, mutatok egy kis ízelítőt belőle. ^^

Tehát SPOILERRE fel!

Röpke hírek, ízelítők a készülendő történetekből

Sziasztok!

Csupán egy gyors helyzetjelzés: úgy döntöttem, az egyéb fanfictionjeimnek (animés, sorozatos történetek) külön oldalt készítek – még alakulóban van, de gondoltam, addig is megmutatom, mi mindent alkottam az elmúlt években.

Akit esetleg érdekelne:

Link ^^

(A beharangozóban ecseteltem, hogy mi mindent tervezek, mire lehet számítani stb. :D)

És némi ízelítő a korábban említett, készülendő történetekből:

1.)

„A bordélyban orrfacsarító parfümmel leplezett, áporodott testszag uralkodott. Levi elhúzta a száját, amikor Erwin nyomában belépett a fülledt épületbe, és sietve kihalászta fehér kendőjét, hogy abba lélegezzen.”

– A felemás szemű (Ereri, a cím még alakulóban, ez a bordélyos)

2.)

„Szárnysuhogásra tért magához, fülsértő volt és józanító. A madár éles hangot hallatott, miközben szárnyával riadtan csapkodva elrepült fölötte. Legalább nem körözött, mint azok a dögök, amelyek vidáman lakmároztak a csatamezőn felejtett, elesett katonák húsából. Ez a madár messze szállt, de valamiért mindig visszatévedt, akárcsak a suttogás a fiú fülébe: Később találkozunk, Eren…”

– Az óceán túloldalán (Ereri, ez a 90+ mangafejezetekbeli)

Információmorzsák ^^

Sziasztok!

Iszonyatosan mostanság az inaktivitásom, de néhány nap türelmet kérek, még a héten hozni fogom A Titánok új fejezetét. Haladok vele, csak tényleg minden közbejött, aminek nem kéne, és az elmúlt napokban alig tudtam írni pár sort... Már régen befejeztem volna.

Addig is, amíg nem frissítek, gondoltam, hozok egy kis ízelítőt mindazon történetekből meg apróságokból, amiken az elmúlt hónapokban dolgoztam (áhhá, hát ezért is nem frissítek rendszeresen, mi? :D hamarosan kifizetődik a "túlbuzgóságom", ne aggódjatok :D)

Elsősorban az egyik videómat szeretném megmutatni. Mondhatni, még mindig csak bontogatom a szárnyaimat a videószerkesztés terén, de nagyon élvezem, és remélem, nektek is tetszeni fog. Minő meglepetés, Ereri videó... Hát... A blogot elnézve gondoltátok volna? :D (Ígérem, igyekszem azért más shipben is gondolkodni.)

Shingeki no Kyojin – Without you [Ereri]

Egy-két apró megjegyzés: Szeretem a gondolatot, hogy a gyerek!Eren és a már felderítő Levi valamikor valahogyan találkoznak. És nagyon-nagyon szeretem Carlát is (ezért neki feltétlenül szerepelni kellett.) És egy utolsó megjegyzés, egyben figyelmeztetés: a 2. évadra nézve spoileres, bár lassan egy éve, hogy kijött az első rész... (Hihetetlen. o.O)

Ami a mangát illeti, ezen a héten várható, hogy megjelenik a 102. fejezet. Amint találok angol fordításos linket, azonnal kezdem a magyarra való fordítást (fordítási idő mostanság egy-másfél napra redukálódott.)

Na és akkor a történetek, mert a többségetek biztosan ezek érdeklik a legjobban! :D

Részlet A Titánok 9. fejezetéből:

„– Leszúrta! Csináljatok valamit, tényleg leszúrta!

– Eltalálta a szívét?

– Meghalhat ennyitől?

A magas, rémült-döbbent hangok tompa mormogássá szelídültek.

– Csináljatok már valamit! – sikította Mina Carolina magán kívül. – Ne csak bámészkodjatok, csináljatok valamit!

Aztán valakik engedelmeskedhettek, mert Eren több kezet érzett, ahogy a testét tapogatják. Az ölelő karok továbbra sem engedték, legalábbis nem teljesen; hosszú ujjak indultak végig a testén, a ruhafoszlányai alá kúsztak, végigsimították a meztelen, égő bőrét. Eren egyszerre fázott és volt melege.”

(Azt hiszem, most még inkább utáltok, amiért több mint egy hónapja nem frissítettem.)

A szösszenetekről:

Valamikor a nyáron (te jó ég, milyen régen!) ígértem egy Jean/Mikasa szösszenetet. Modern!AU lenne, ahol mindannyian felnőttek már a karakterek, és most már elárulom, egy esküvő alkalmával gyűlnek össze, amire Jean kísérő nélkül érkezik. A héten hozni fogom, most már biztosan, mert kb annyi van hátra belőle, hogy átolvasom.

Addig is egy rövid részlet belőle:

„Jean gyűlölte az esküvőket. Egyrészt azért, mert mindenki undorítóan boldog volt, másrészt azért, mert nem szeretett egyedül feszengeni a párok tömegében. Az egyetlen lány, akit elhívott volna magával, egy magas, sötét hajú férfival érkezett, aki, bár legalább tíz centivel alacsonyabb lehetett nála, ráadásul kellően mogorva arccal szemlélte a vidáman mulatókat, remekül illett mellé. A napra a koronát Connie Springer megjegyezése tette fel: 

– Öregem, ez nagyon ciki.”

És azt hiszem, ezzel teljesen összefoglaltam, hogy miről szól majd a szösszenet. :D

Amit még mindenképpen meg szerettem volna említeni... Valamiért rajongok a ritka párosokért, akikre senki sem gondolna (vagy akiket egyszerűen csak elfelejtettünk, pedig remek potenciál lenne a shipben), és valahogy így adódott, hogy nekiláttam egy Uri Reiss/Kenny Ackerman szösszenetcsokornak. Igen, meg lehet kövezni, nyugodtan, rémes vagyok, tudom. :D Egy négy felvonásos szösszenet született, a napokban azt is feltöltöm.

Addig is egy rövid részlet belőle:

„Uri évtizedeket öregedett néhány év leforgása alatt. Élete utolsó évében annyira sovány lett, hogy Kenny a bordáját tapogatta, valahányszor végigcsókolta a testét, arcán a barázdák elmélyültek, a haja pedig őszbe fordult. Míg ő lassan elsorvadt, Rod legidősebbik gyermeke, Frieda Reiss kivirult. Gyönyörű és erőteljes leánnyá serdült, akinek Uri büszkén tervezte átadni az erejét. Olyasvalakivé vált, akiről Uri mindig is álmodozott: a falak következő uralkodójává, egy királynővé.”

A Szabadság Szárnyai szösszenetcsokromat illetően elárulhatom, hogy a következő szösszenetben, azaz a 7. felvonásban Jean/Armin szál kerül előtérbe, Eren és Levi csupán mellékszerepet kapnak. Jelenleg írás alatt áll.

És amivel zárni szeretném ezt az egészet... Az tulajdonképpen két regény-ötlet (főszerepben Ereri szál), mindkettőt elkezdtem megvalósítani az elmúlt évben... (Szóljatok rám, hogy ne írjak egyszerre annyi mindent, mert így nem tudok rendesen frissíteni...! Rémes vagyok, tudom. Felkészültem a kövezésre, mint szegény Ymir.)

Az első ötletet az egyik barátnőm adta, aki mindenképpen szeretett volna egy olyan fanfictiont olvasni, ami egy kicsit AU olyan értelemben, hogy Levi hadnagy egy bordélyban ismerkedik meg Erennel (aki így természetesen nem a Felderítő Egység tagja, legalábbis egyelőre, de... talán történtek vele bizonyos dolgok, amik a mangában/animében is megtörténtek). Óriások léteznek, csak az egész történet került egy kicsit más kontextusba. És mivel bordély, fogalmazzunk úgy, nem sakkoznak az emberek, így maga a regény is erősen +18as lesz. Jelenleg írás alatt áll, de biztosan nem ez érkezik hamarabb (kivéve, ha nagy rá az igény.)

A másik ötlet azóta fogalmazódott meg bennem, hogy először olvastam a 91. fejezetet és az új szereplőket. Aki nem követi a mangát, annak ez egy erősen SPOILERES történet lesz: lényegében hasonló a kiindulási pont, mint a Titánoknál, Ereri szál előtérben. Eren harcos, csak nem a falakon belülről tör az emberiség életére, hanem kívülről, és annyiban különbözik a Titánoktól, hogy erősen arra a jelenetre koncentrálok, amikor Bagoly és Grisha beszélgettek, és Bagoly megemlítette Mikasa és Armin nevét. Kismilliónyi teóriám van, az egyiket fogom megvalósítani. ^^ Jelenleg írás alatt áll (Detti, a Titánokat írd, ne más sztorikat! szörnyű vagy, komolyan!), és annyira jól haladok vele, hogy egy rövid prológuson kívül már öt fejezet elkészült, a hatodikat pedig szorgosan gépelem (amikor éppen nem a Titánokkal foglalkozom... De elsősorban azért a Titánokkal foglalkozom!!!)

KÉRDÉS: ki minek örülne a legjobban? ^^ (tudom-tudom, a Titánok új fejezetének xD hát annak én is...) Akár itt is lehet jelezni megjegyzésben, ha valamelyik ötletem megtetszett, vagy ha valamiről szívesen olvasnátok (ezt már többször is mondtam, legyetek bátrak, imádom a fandomot és imádom magát az írást is), de aki itt nem szeretné, az nyugodtan küldhet e-mailt is. Annak idején valamelyik bejegyzésnél megemlítettem az e-mail címemet, ami az írással kapcsolatos... nagyon kreatívan, az itt használt nevemből adódóan:  dettanetta[kukac]gmail.com

Bármivel bármikor meg lehet keresni, szívesen válaszolok nektek. ^^

Addig is türelem, hamarosan érkezem a frissekkel! ;)

Hírek, avagy röpke életjel ^^ (részlet A Titánokból)

Sziasztok!

Kicsit megcsúsztam a frissítésekkel, elfoglalt voltam az elmúlt másfél hétben, mostanra meg szépen lebetegedtem. Néhány nap türelmet kérnék még, gőzerővel dolgozom A Titánok 4. fejezetén. Hamarosan be is fejezem. :) A fejezeten kívül várhatóan érkezni fog még két szösszenet is, mindkettőt korábban már beharangoztam (Jean/Mikasa illetve Levi/Eren).

Addig is hoztam egy nagyon-nagyon rövid részletet! ^^

„Levi hadnagy tudta.
– Elég volt, Eren – mondta halkan, mire a fiú mozdulatlanná merevedett. – Elég volt.
A kés kicsúszott a kezéből és koppanva ért földet.”

– A Titánok, 4. fejezet: A bukás napja 

Beharangozó, avagy hírek a készülő történetekről

Sziasztok!

Már a Vihar utolsó fejezeténél felvázoltam egy kicsit, mire lehet számítani az új történet esetében, de most egy kicsit bővebben írnék róla. :)

De mielőtt belekezdenék, egy gyors helyzetjelentés a többi történetről:

Jelenleg írás alatt áll a Szabadság Szárnyai [modern!AU, Ereri] szösszenetcsokrom 5. felvonása, amiben a mellékszál válik kicsit hangsúlyosabbá. Megtudjuk, kibe szerelmes Mikasa valamint Armin, a végén pedig Eren ismét a Szabadság Szárnyaiban köt ki, ahol nemcsak Levi vár rá.

Elkészült egy újabb Ereri szösszenet, ez viszont manga spoilert tartalmaz a 91. fejezetig. A tervek szerint készül hozzá majd még egy, ami a 91. fejezettől felfelé levő fejezetekre tartalmaz spoilert… vagy hát… az én elméletemet, hogy mi is történik éppen Erenékkel. :)

És írás alatt áll egy modern!AU, Jean/Mikasa történet, hamarosan befejezem.

Helyzetjelentés vége, tehát az új történet:

A Titánok egy alternatív univerzumban játszódó, Ereri történet lesz. A korhatár +18 (és valószínűleg hangsúlyosabban, mint a Viharban, erre tessék figyelni), a főpároson kívül pedig természetesen megjelennek más párosok is.

Mellékszálon: Eren/Mina Carolina (tiszavirág életű, de nagyon szeretem Minát, és szerintem tökéletes első szerelem lehetett volna Eren számára ^^), Ymir/Krista(/Reiner ~ plátói), Jean/Mikasa, Armin/Annie(/Bertolt ~ plátói), Sasha/Connie, Farlan/Isabel… Azt hiszem, egyelőre ők vannak tervbe, de persze ez bővülhet még. Hiába készítek vázlatot, a megvalósítás során lehet, hogy eltérek tőle. :)

És mivel AU, egy apró megjegyzés:

1. Carla, Marco, Mina Carolina, Farlan, Isabel és a többiek élnek és virulnak, az emberevő óriások ugyanúgy léteznek, csak a koncepció változott meg egy kicsit.

2. Krista Eren unokatestvére (régi teória alapján), és van egy kisfia is, akinek a Kuklo nevet adtam (Kuklo Munsell után, aki pedig a – fogalmam sincs, mennyire ismert – Before the Fall előzménytörténet főszereplője).

3. Eren és Mina Carolina a történet elején együtt vannak, kapcsolatuk sorsa viszont eleve elrendeltetett, révén, hogy ez egy Ereri fanfiction. Remélem, ez senkit sem gátol meg az olvasásban! Ami viszont problémát okozhat…

4. A történet során manga spoilerre lehet számítani a későbbi fejezetekből, kérlek, ennek tudatában olvasd! (Levi múltja, Kenny, Zeke, Dina valamint a Reiss család… rájuk lehet számítani)

És akkor végre a tartalom: 854-ben járunk, Shiganshina körzetét éjjelente és néha napközben is „rettegésben” tartja egy fiatal – a Katonai Rendőrség szerint bűnözőkből, az elnyomottak szerint hősökből álló – csoport, akik a nyomornegyedben élőket segítve dacolnak a törvénnyel és lopnak, ha kell.

Amikor a Katonai Rendőrség sokadszorra is kudarcot vall a négy fős csoport, név szerint a Titánok elfogásával kapcsolatban, a Felderítő Egységre hárul a feladat, hogy rendet teremtsen. A Felderítő Egység pedig nem mást küld ennek elvégzésére, mint az emberiség legerősebb katonáját, Levi hadnagyot.

Eren Jaeger tizenkilenc éves és a Titánok tagja. Mivel falak általi ketrecben él, mindig is a szabadság után vágyott. Tudja, hogy a kiút a fogságból a kapukon keresztül történik, így hát kész bármit megtenni érte… Akár azt is, hogy az emberiség ellen szövetkezzen.

Remélem, velem tartotok az újabb kalandra. Az első fejezet hamarosan érkezik, addig is egy kis ízelítő belőle:

„A felderítő dühös szitkozódása lassan beleveszett a süvítő szélbe. Eren Jaeger arcán halvány mosoly suhant át, ahogy hátrapillantott a válla fölött. Könnyedén szelte át a távolságokat a háromdimenziós manőverfelszerelés segítségével, amit nemrég csent el a Katonai Rendőrség legidiótább tagjától, és ahogy egyik háztetőről a másikra szökkent, nem kellett hátrafordulnia, hogy tudja, üldözőit mennyire megdöbbentette a gyorsaságával. Egyikük sem érte utol. 

Három nap telt azóta, hogy a Katonai Rendőrség riadóztatta a Felderítő Egységet a Shiganshina körzetben eluralkodó kaotikus állapotok láttán, azonban a felderítők hiába próbálkoztak, nem tudták beváltani a hozzájuk fűzött reményeket: nem tudták kézre keríteni a hírhedt Titánokat.”