Levi x Zeke – Álmok [soulmate AU; egyperces; manga spoiler (111!)]

Álmok

Soulmate AU, canon era

Párosítás: Levi/Zeke

Tartalom: Levi és Zeke lélektársak, akik álmodnak egymásról.

Megjegyzés:

1.) Különálló történet, nem részese egyik szösszenetcsokornak sem, amit eddig írtam.

2.) MANGA SPOILER (111!), ennek tudatában olvasd!

3.) Lélektárs AU, amiben a lélektársak álmaikban találkoznak először. Hasonló koncepciójú volt az „Álmomban már láttalak…” is, csak az Levi/Eren változatban.

4.) Teljesen más irányt vett, mint amilyennek akartam írni… de mindegy. Majd még dolgozom ezzel a változattal, és alakítok rajta egy másik szösszenetben. :)

5.) Valahogy megfeledkeztem arról, hogy ezt megírtam ÉS nem töltöttem fel.

---

Levi gyerek még, mikor először álmodik a lélektársáról. Tudja, hogy ő az, mert mielőtt a betegségtől és éhségtől legyengülten meghalt abban a koszfészekben, az anyja szeretett mesélni a világukat meghatározó, különleges kapcsolatról. Bizonyos emberek egyszerűen azért születnek a világra, hogy valakinek a társává szegődjenek, és életük végéig boldoggá tegyék egymást.

A lélektársa apró, gyűrött arcú vakarcs, tudatlanul szuszog még büszkeségtől dagadó apja karjában. Az anya abból az ágyból figyeli, amiben megszülte, boldog és szőke, mint a gyermek, szemében örömkönnyek csillognak – világra hozta a személyt, akit Levinak rendeltetett a sors. Levi eltűnődik rajta, vajon miről álmodhat a kiskölyök. Vajon egy ilyen parányi kis csöppség első álmai is őróla szólnak?

Néha őt látja, néha mást. Az évek rohamtempóban telnek, végignézi a kölyök növekedését. Nem sok közöttük a korkülönbség, ahhoz viszont elég, hogy Levi többet tudjon erről a különös kapocsról, jobban megértse az álmaikat, és jobban vágyjon rá, hogy egymásra találjanak. Amíg fiatal és a koszos, sötét Alvilágban sínylődik, ezek a vágyálmok azok, amik miatt újra talpra tud állni. Kenny, Isabel, Farlan. (Végül Erwin, aki kimenti.)

Levi levegőért kapkod. Merően más világban élnek: a lélektársa vért izzad azért, hogy erőssé váljon, „harcosnak” kell lennie, de Levi nem érti, egyszerűen nem érti, mitől harcos a harcos és mitől katona a katona. Hiába öregedik, egyszerűen nem érti, milyen az a világ, amiben a lélektársa él. Egyáltalán… hol van? Ismeretlen táj, ismeretlen szavak hangzanak el, a kölyök eldiai és falak ketrecében tengődik. Falak – internálótáborok, ahová Marley fejesei száműzték azokat, akiket eldiai címszóval illetnek. És valahol messze, tőlük messze létezik a „Paradicsom” – Paradis –, ahová azokat küldik, akik valami rosszat követnek el. Akik nem tudják elérni a tisztességes marleyi rangot. Hogy is van ez?

Zeke – gondolja, miközben azon rágódik, vajon hol lehet. Így hívják.

Nyolcszáznegyvenötre Zeke magas, jóképű kölyök, szemüveget visel, eszesnek tűnik, mégis otthon marad. Marley küldetést emleget, Levi csupán foszlányokat lát a kölyök életéből – minden annyira gyorsan, annyira értetlenül történik. A Felderítő Egység havonta kivonul, hogy óriásokat öljön, és Levi magába zárva cipeli az emberiség legnagyobb titkát, még Erwin előtt is elhallgatja. Hogy is mondhatná el neki? Mit is mondhatna? Hogy a falakon túl… emberevő óriások várnak rájuk, akik maguk is egykor emberek voltak? Hogy az igazi ellenség… Hogy valójában nem az óriások ellen kellene küzdeniük?

Erwin nem hinné el. Senki sem hinné el, mert az emberiség történelmét meghamisították. Az emberek nem emlékeznek a száz évvel ezelőtti időkre, mikor még nem álltak a falak. Az álmokból Levi azt is tudja, miért: a királyi család a leghatalmasabb óriás, az Alapító erejével rendelkezik, az ragadta el a két ezer év emlékét. Okokat is tud, annyi mindent tud, hogy minden este borzasztó fejfájás kínozza.

Vajon ő is álmodik rólam? – dől végig az ágyában. Vajon…

Nyolcszáznegyvenöt a változás éve. Találkoznak. Álmukban találkoznak, szemtől szemben állnak egymással, mintha mindketten kiléptek volna a valóság dimenziójából, hogy valami olyasmibe kerüljön, ahol tisztán láthatják egymást… A fiú, Zeke tényleg kölyök a maga módján, alig múlt húsz, enyhén borostás az arca. Kíváncsian fürkészik egymást, nem szólnak, csak méregetnek. Körülöttük elmosódott a táj, Levi véres és kegyetlen álmai a Shiganshina körzetet ellepő óriásokról összefonódik azzal a teljesen más világgal, amiben Zeke él, és amiben idegen népek ellen harcol egy szőrös, igazi bestiára emlékeztető szörnyóriással.

Levi hümmög, a homlokát ráncolja, összevonja a szemöldökét. Mielőtt elválnak egymástól, Zeke hirtelen elmosolyodik. Szelíd a mosolya, kedves, nem illik egy hidegvérű gyilkoshoz. Levi nem tudja, mit gondoljon róla. Mit gondoljon egy olyan emberről, aki hatalmas áldozatot hozott: halálba küldte a tulajdon szüleit.

Aztán elérkezik a nyolcszázötven, felbukkan egy fiú, aki ugyanolyan erővel rendelkezik, mint Zeke, és akit meglepő módon Jaegernek hívnak. Eren Jaeger, hangzik el több szájból is. Az Óriásfiú. Az emberiség utolsó reménye.

Levi megszólal.

– Van egy öcséd? – szalad ki belőle a kérdés. Erre egyikük sem számít, Zeke szeme meglepetten kerekedik el.

– Egy… öcsém? – ismétli döbbenten. – Nekem? – Felvillan valami a tekintetében, mohó vágy és kíváncsiság keveréke, és ahogy tesz egy lépést előre, Levi önkéntelen leutánozza azt. Megállnak egymás mellett, szánalmas, hogy ez az első beszélgetésük, és ahelyett, hogy egymást faggatnák, Eren Jaegert tárgyalják.

Zeke semmit sem tud. Megremeg a szája széle, az erős férfi, aki kemény álca mögé rejtőzött, hogy megőrizze élete legnagyobb titkát, hirtelen megtörni látszik. Az apja él – vagy legalábbis élt –, eljutott Paradis szigetére, családot alapított, elfelejtette mindazt, amit hátrahagyott. Látszólag elfelejtette, valójában mindig is azért küzdött.

Beszélgetni kezdenek. Zeke kíváncsi, mindent tudni akar Erenről, Levi pedig elmondja neki, amit eddig tapasztalt. Nem is kérdés, hogy a szárnyai alá veszi a kölyköt – a lélektársa kisöccsét –, hogy mindig kihúzza a szarból, egyengeti az útját, ügyel rá meg a barátaira. Zeke anyjáról mit sem tudnak.

– Mondd – töri meg egyszer a csendet Zeke –, miért hallgatsz?

Levi nagyot nyel. Miért is?

– Nem tudom – feleli. – Úgy érzem, hallgatnom kell.

Zeke bólint, alaposan átgondolja.

– Hamarosan… – mormolja. – Talán találkozunk.

Persze, hogy találkoznak. Zeke megérkezik, a pusztulás szörnyetegét testesíti meg, ragakói mészárosként híresül el. Levi elalszik a székében, miközben a lábát pihenteti, végignézi a mészárlást, a legnagyobb bűnök egyikét, amit Ragako faluban követ el. Végignézi Mike kínhalálát is. Végignézi azt is, hogy az óriások Utgard váránál felfalják a bajtársait, akik az életükért könyörögnek.

Aztán egy nap… Azon a napon.

Tényleg találkoznak.

Egymás titkát cipelik mélyen magukba zárva, hallgatnak, mégis teszik a dolgukat. Az egész olyan, akár egy tánc, egy halálos, véres és fájdalommal teli tánc. Levi a meglepetés erejével támad, maga sem tudja, meddig hajlandó elmenni, Zeke meg nem védekezik, a rohadék pontosan tudja, mit miért – kiért – kap. A végén, amikor Pieck megmenti, Levi még mindig dühtől fújtat. Utoléri, látja, amint a két testvér, Zeke és Eren végre beszél egymással. Zeke hiába az apja szakasztott mása, Dina fiát testesíti meg, míg Eren… Carla másaként áll Zeke előtt.

Zeke ígéretet tesz: vissza fog térni. Az ígéret Erennek szól, Levi mégis egy kicsit magáénak érzi. Vissza fog térni, és akkor minden más lesz. Olyan világban élnek, ahol csak álmodhatnak egymásról, de sosem érinthetik meg egymást, de talán… egyszer talán fordul a kocka.

Reménykednek – és egy nap elérkezik nyolcszázötvennégy.

Egy nap hús-vér emberként, végre újra találkoznak.

Készült: 2018. 12. 06. – 12. 15.

Levi x Zeke – Újra meg újra [egyperces; manga spoiler (112?)]

Újra meg újra

Párosítás: Levi/Zeke; említés szintjén: Levi/Erwin

Korhatár: +18

Figyelmeztetés: erotikus tartalom (!)

Tartalom: A legnagyobb bűnt újra meg újra elkövetik.

Megjegyzés: Sajnálom, nem sajnálom. :D Valamikor a 112. fejezet környékén íródott?

---

Levi nekiveti a hátát a fa törzsének, és lehunyja a szemét, mikor Zeke a farka köré fonja az ajkát. Távol a sátraktól, az ott állomásozó, szüntelen aggódó katonáktól, Levi bűntudatot ébreszt saját magában azzal, hogy élvezi, amit Zeke vele tesz. A szőke tincsekbe tép, közelebb húzza magához a férfi fejét, a csípőjére ringására mozgatja; mélyebbre löki magát Zeke készséges szájában, és az ajkába harap, hogy elfojtsa a nyögését. Így is néha hallhatóan élesen szívja be a levegőt, és olyankor érzi Zeke elégedettségét, a nyelve gyorsabban siklik fel és alá a hosszán, a keze ráakad Levi heréjére.

Megrándul, a gyönyör felgyülemlik, egész teste remeg tőle, remeg a vágytól, hogy végre elélvezzen. Amikor végre sor kerül rá, annyira mélyen csúszik Zeke torkába, amennyire csak tud, amennyire csak mindketten képesek, és Zeke hosszú, nedves ujjai a combját kezdik simogatni, félköröket rajzolnak a belső részére, utat találnak a bejáratához. A rohadék…, szisszen fel gondolatban, de mire megakadályozhatná, Zeke már a testébe hatol, az orgazmus pedig pontról pontra csúcsosodik ki, hosszas és túl jóleső érzés ahhoz, hogy azzal a fránya bűntudattal foglalkozzon.

– Nagyon élvezed magad – jegyzi meg Zeke-nek, amint levegőhöz jut. A férfi elhajol tőle, a száját nedvesíti, még mindig térdel. Mosolyog, fedezi fel Levi, és hirtelen zavartság lesz rajta úrrá. Mihez is kezdjen egy rendkívül elégedett, mosolygós Zeke Jaegerrel?

– Ó, igen – hallja meg a férfi duruzsoló hangját –, de ahogy elnézem, nemcsak én élveztem. – A lehelete borzongtató. Ahogy a kezébe veszi, Levi meg-megrándul még a markának puha fogságában. Félrebillenti a fejét, ravaszkásan sandít fel rá a pillái alól. – Mit szeretnél, hadnagy? – kérdi, és gyengéd erővel megszorítja. – Mit csináljunk?

Levi nem válaszol, az alsó ajkába vájja inkább a fogát. Gyakorlatilag ez is egy válasz: nem tiltakozik, Zeke-re bízza a lehetőségeket. Mit is remél? Minden, ami történik, a hatalmas fák erdejének titka marad, senki sem fogja megtudni – leszámítva persze szegény Historia királynőt, aki át fogja örökölni Zeke Bestiáját. Bizonyosan lesz nem egy álmatlan éjszakája, amíg feldolgozza a látottakat – már ha lehet hinni Zeke állításának, hogy valamennyi hordozó látja az elődjei és az utódai emlékeit.

Legalább feldobjuk az estéit – gondolja, majd felhördül, mert még mindig túl érzékeny, Zeke pedig elgondolkodó arccal simogatni kezdi. Ismét a szájába veszi, az ujjaival pedig nekilát a munkának: lassan készíti elő, finoman mozog a testén, a testében, ügyel rá, hogy kellően nedvesek legyenek maguk az ujjai, s maga Levi is kívül-belül.

Pillanatok alatt a gyönyör kapuiban találja magát – reszket a csípője, remeg a combja, nedves és forró belülről, farka gyöngyözik Zeke szájában. Zeke megérinti őt, belülről érinti azt a pontot, amitől nem tud uralkodni magát, és lángol az arca, liheg, zihál, nyög és sóhajt egyszerre, Zeke nevét kiáltja, és a végén a földre akar rogyni. Zeke vállába kapaszkodik egyik kezével, a másikkal a nyakát karolja át, úgy reszket, Zeke pedig átöleli, szorosan vonja magához, addig nem hagyja abba jobbjának mozgatását, míg el nem csitul a remegése.

– Nem gondolod… – éri utol egyszer csak Zeke hangja –, hogy sokkal élvezetesebb program, mint ugyanazt a könyvet olvasni újra meg újra? Vagy ugyanazt a mesét mondani újra meg újra? Ha akarod… minden egyes napunkat megszínesíthetjük valami újjal, hadnagy – ajánlja, s szemében mohó fény villan. Levi nyel egyet, mindarra gondol, amiket az elmúlt napokban együtt tettek. A bűn… Erwin emléke összerántja a gyomrát, fájdalmat és epe ízét küldi fel a torkába.

Miért…

(Miért kellett így találkozniuk?)

Zeke őt nézi, szánakozik, olvas a gondolataiban, pontosan tudja, kire gondol, s közben mégsem… Még Erwin nevét sem tudta, még csak nem is sejtette, hogy a Felderítő Egység tizenharmadik parancsnokát Shiganshina körzetében vesztette el. Csak azt látta, hogy Eren Bertoltot markolja, hogy kész rá, hogy az életét vegye… és két test fekszik majdnem egymás mellett: egy összeégett és egy felismerhetőbb, mindkettőben alig van élet. Csak azt ismerte fel, hogy Bertoltnak befellegzett: fel fogják falni.

Levi Zeke-re bámul, Zeke meg őt bámulja. (Oh.)

– Olvasd a könyvet – mondja neki végül rekedten. – Azzal… mindketten jobban járunk.

Zeke felvonja a szemöldökét, de nem tiltakozik. Visszamennek a sátrakhoz, úgy tesznek, mintha mi sem történt volna, s míg Levi a teáját kortyolgatja, társai meg az utolsó csepp borért marakodnak, Zeke nekilát olvasni, újra meg újra ugyanazon a lapon siklik végig a tekintete, és nem mondanak semmit. Nem kellenek szavak ahhoz, hogy igazából tudják, nemcsak egyszer vétkeztek az életük során.

A legnagyobb bűnt a világon… újra meg újra elkövetik.

Készült: 2018. 11. 29. – 12. 16.

Levi x Zeke – Áruló üvöltés [egyperces; manga spoiler (112!)]

Áruló üvöltés

Párosítás: Levi/Zeke

Figyelmeztetés: manga spoiler (112!)

Tartalom: A manga 112. fejezetének Levi-Zeke pillanata Zeke szemszögéből.

Megjegyzés: Sajnálom, nem sajnálom. :D

---

Zeke visszaszámlál – egy, kettő, három. Idejét sem tudja már, mióta vár erre a napra, de az utolsó csepp bor is elfogyott, Eren pedig kiszabadult. Biztosan haladnak a végkifejlet felé. Minden úgy alakult, ahogyan eltervezték. Minden.

Féloldalt Levira pillant – amióta betette a lábát Paradis szigetére, a hadnagy nem mozdult mellőle. Az emberiség legerősebb katonája, Ackerman, tehát az óriástudomány alterméke, hangzott el aznap Hanji parancsnok szájából, s Zeke nem is gondolkodik el rajta, hogy miért rá bízták a felügyeletét. Levi hadnagy Shiganshinában is bebizonyította, hogy félelmetes ellenfél. Zeke nagyot nyel, borzong az emlék hatásától. Soha többé nem szeretne vele ismét megmérkőzni, ám tudja, hogyha megteszi, amit meg kell tennie, a küzdelem elkerülhetetlen lesz. Levi… majdhogynem legyőzhetetlen, az emberiség legszívósabb példánya. Még egy ilyen lehetetlen szituációban is, ami a hatalmas fák erdejében várni fog rá, képes lesz rá, hogy életben maradjon.

– Ne legyél nevetséges – jelenti ki éppen Levi. Frusztráltnak tűnik, úgy fogja a fejét, mint akit gyötrelmes fájdalom kínoz. Zeke tudja, hogy azért, mert valóban az kínozza; súlyosbodott a fejfájása, ami szintén azzá teszi, ami: az Ackerman klán tagjává. Túl sokat voltak összezárva ahhoz, hogy úgy olvasson a férfiból, akár a saját tenyeréből: Levi tagadhatatlan Ackerman, duzzad benne az erő, a vérében ott pulzál az aktiválódott ösztön. Vajon mikor? Miért? A földalatti városban nevelkedett, már úgy került a felszínre, hogy rabszolgává vált. Mi történhetett vele? Mikor jött el az a pillanat? Zeke eltűnődik, szívesen rákérdezne. Levi eközben folytatja, irritálja a jelenléte: – Van egy másik szarházi, akit meg kellene etetnünk egy óriással. – Zeke felé mutat, meg sem próbálja eltitkolni a bosszúságát. – Éppen ez itt.

Zeke a könyvébe mélyed, türelmesen várakozik. Minden egyes eltelt másodperc egy örökkévalóságnak tűnik, ám nem zavarja: ha mindezidáig kibírta, akkor ez már semmi. Csak azt az egyet bánja, hogy… meg kell tennie. Egymás társaságául szolgáltak a hatalmas fák erdejében, ugyanazon a sátron osztoztak, ugyanazt a teát szürcsölték. Eren nem tévedett, mikor azt állította, egyformák. Zeke és Levi… még ők is egyformák.

– Nem tudom, hogy Zeke tényleg irányítja-e Erent vagy sem. – Levi olyanokat mond ki, amiket nem kellene. Zeke gerincén borzongás futkos végig, nem akarja, mert annyira egymáshoz szoktak, mégis meg kell tennie. Ezt az egyet… Ezt az egyet igazán bánja. A sátor sötétjében semmi sem számított. Amikor nem látta senki, azt tehettek, amit csak akartak, és mindketten nagyon is akarták. – De csak végeznünk kell Zeke-kel és akkor kész. Csak le kell tépnem a végtagjait – sandít hátra a szeme sarkából. Ó, Zeke nagyon is felkészült erre. Ó, nagyon is.

Ha egy kicsit más körülmények között találkoztunk volna – gondolja szomorúan –, akkor minden más lenne. Ha nem ilyen lenne a világ… Akkor nem kellene. – Levi közelgő alakját figyeli, alacsony férfi ugyan, de izmos. Zeke jól tudja, mennyire, ahogyan azt is tudja, milyen a csókja íze, mennyire határozott, egyszerre erős és szelíd az érintése. Azt is tudja, milyen hangot ad ki, mikor elélvez, és azt is, hogy milyet, amikor a kezébe veszi őt. Mohó, színtiszta vágy.

Beszélgetni kezdenek, rákérdez a borra, mint aki nem tudja, és amikor meghallja a választ, alig sikerül elrejtenie elégedettségét: ez az, ez az, amire annyira vágytak. Ez az egyike, amiért kibírta a pökhendi katonák pocskondiázását. Mind meg fognak fizetni… Mind vissza fogják kapni.

– Olvass tovább – utasítja Levi ridegen, mire Zeke mélyet sóhajt.

– Te vagy a főnök – mondja, s a játék megkezdődik.

Levi elmegy, ő pedig kinyújtózik – minden egyes másodperc egy szívdobbanás, minden egyes másodperc egy örökkévalóság. Zubog a vére, az izgalomtól felgyorsul a lélegzete. A könyv, amit hétszer olvasott, nem számít már, felejtős. Az éjszakák, amiket együtt töltenek, élénkebbek, mint valaha.

– Bárcsak… – mormolja, de nincs bárcsak, nincs másik lehetőség, csak az van, ami. Abban a valamiben meg kell tennie… Meg kell hoznia ezt az áldozatot. Senki sem érti, mit akarnak Erennel. Senki sem érti, hogy ők valóban Eldia vezetői, az egyetlenek, akik megmenthetik a világot, aki felszabadítást adhatnak Ymir két ezer éves átka alól.

Futni kezd, és bánja, annyira bánja, és nem néz hátra, de tudja, szinte látja maga előtt, milyen arcot vág Levi, mikor ráeszmél… Mikor ráeszmél, hogy csak egy pillanat erejéig vesztettem szem elől, ő pedig…

A hatalmas fák közé hatol, hallja a döbbent hangokat, felismerik futó alakját, és akkor… Pont akkor, mielőtt bármelyik fán pihenő katona cselekedhetne, nagyra tátja a száját az árulás üvöltése elhangzik, visszhangot ver a gigászi erdőben.

Áruló üvöltés ez valóban, Zeke tudja, a hangja bezengje a rengeteget.

Csak ekkor… Csak ekkor sandít hátra, nézi meg magának Levit, vési az emlékezetébe örökre a vonásait. Aranysárga fény robban fölöttük a magasban, szerteszét a faágakon – a megannyi ostoba, naiv, részeges idióta, aki jóízűen ivott a borból, még ostobább lesz, mint eddig volt. Mind megfizetnek azért, amit tettek, az összes gúnyolódásért, a megalázásért, amit Zeke-nek el kellett viselnie…

Mindenki agyatlan óriássá változik, csak azok nem, akik nem ittak.

Zeke…

És Levi.

Levi.

Zeke megremeg, találkozik a tekintetük: Levi arcán nyílt félelem, szeme sarkában mintha könny csillanna; a fogát összeszorítja, a meglepetés ereje mozdulatlanná dermeszti. Ha tényleg ő az emberiség legerősebbje, ha tényleg Ackerman, akkor meg fog vele birkózni. A lényeg, hogy Zeke egérutat tud nyerni. Egérutat, és közben reménykedhet, hogy egy nap… ha mindketten szabadok lesznek… Ha lehetne valahogy… Vagy ha nem most, egy másik életben. Ha valahogy lehetne…

Ha csak egy kis feloldozást kaphatnánk – hunyja le a szemét, lassan elfordítva a fejét Levi Ackermanról. A legnagyobb bűnünk… talán nem is az volt, hogy egymásba szerettünk, nemde, Levi? A legnagyobb bűnünk… az, hogy újra meg újra eláruljuk egymást.

Az óriások súlyos puffanással a földet érnek, közvetlenül Levi lába alól… és Zeke elindul. Fut, messze fut a hatalmas fák erdejében, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tud, és a távolból Levi üvöltése hallatszik, penge feszül a nagydarab óriások nyakszirtjének, húsba mélyed, húst tép fel, gőzölgő vér ömlik elő.

Zeke megborzong.

Sajnálom…

Lépte nyomán újra meg újra eszébe jut az áruló üvöltés.

Készült: 2018. 12. 19.

Levi x Zeke – Pengeélen [novella; manga spoiler (110!)]

Pengeélen

Párosítás: Levi/Zeke; említés szintjén: Levi/Erwin

Tartalom: „Ha más körülmények között találkoztak volna… Ha Zeke egy kicsit is…” De nem így történt. Erwin halott, Zeke és Levi azonban pengeélen táncolnak. Ahogy mondani szokás: a gyűlöletet csak egy hajszál választja el a szerelemtől…

Megjegyzés: Túlságosan is megszerettem ezt a párost, hogy ne írjak róluk. Sajnálom, nem sajnálom. :D

---

Levi homlokráncolva figyeli a férfit, karját összefonja a mellkasa előtt. Ha nem a sátorban gubbasztanak, akkor odakint görnyednek a fadobozon, minden alkalommal farkasszemet néznek egymással és ostoba történetekről fecsegnek – a múltról, Ragako szerencsétlen esetéről. Levi egyszer sem felejti, hogy Ragako mészárosa ül vele szemben – akkor sem, mikor Zeke a teáját szürcsöli, vagy mikor kismacskaként összegömbölyödve alszik a közös sátrukban. Nem felejti el, mégis szeretne róla megfeledkezni. Ha más körülmények között találkoztak volna… Ha Zeke egy kicsit is…

Felsóhajt.

Ha.

Mindig csak „ha”.

Zeke másmilyen, és ezt Levi pontosan tudja. Azt is tudja, hogy döntenie kell. Olyan döntést kell hoznia, amit nem fog később megbánni, ráadásul annak tudatában kell megtennie ezt, hogy az emberiség sorsa múlik rajta. Nem véletlenül bízták rá Zeke Jaegert, ő az egyetlen, aki képes felvenni a harcot a Bestiával – akinek egyáltalán van esélye ellene, hogy győztesként kerüljön ki.

Semmit sem tud róla, hogy mi történik a Felderítő Egységgel, minden információt titkosan kezelnek, azóta nem látta Hanjit, mióta betette a lábát a hatalmas fák erdejébe. Zeke képét kell bámulnia, a szakáll mögé látni, úgy olvasni belőle, akár egy nyitott könyvből. Hihetetlen, hogy mennyi időt eltöltöttek már egymás társaságában, és erre még mindig nem képes.

Fintorog egyet. Zeke most alszik, álmában a legvédtelenebb. Ismét úgy húzza össze magát, ahogyan egy kiscica, a homloka kisimult, a rémálmok elmúltak. Levi megkönnyebbül. Legalább egyiküknek akad egy jó éjszakája is a megannyi förtelmes között. Ritka szerencse, Zeke örülhet neki.

Mikor felébred, arra eszmél, hogy teljesen elgémberedett. Levi figyeli, amint kinyújtózik, nézi az izmokat, amik megfeszülnek a férfi inge alatt, lesi az ajkáról az ásítás és a sóhaj keverékét. Zeke álmosan pislog rá, az arca gyűrött, és elsőre úgy tűnik, nem tudja, hol van, mert zavartan néz körbe.

– Oh – mormolja. – Még mindig luxusban. – Levi enyhe csalódottságot hall ki a hangjából, ám nem biztos benne. Vajon hol szeretett volna lenni? Otthon? A nagyanyjával és a nagyapjával? A hőn szeretett Liberióban, amiből alig maradt valami Eren önfejűségének köszönhetően?

Hangosan csak ennyit mond:

– Örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet a szállásod. Igyekeztünk olyat választani, ami tökéletesen passzol hozzá.

– Ó, de még mennyire! – Zeke legnagyobb meglepetésére vigyorog és bőszen bólogat. – Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy a hatalmas fák által adott hűsítő árnyékot, vagy a szigeti föld kényelmét a sátorban élvezem a legjobban! Bár lehet, az utóbbit. Legalább ekkor nem kell látnom a többi felderítő rusnya képét. – Mímelt lelkesedése vesztett az erejéből, a burok mintha megrepedni látszott volna. Levi mohón, villanó szemmel hajol előre, kap a lehetőségen, hogy egy kicsit is átlásson a férfin.

– Itt csak engem kell bámulnod – mondja halkan, mire Zeke mosolyt villant.

– És neked is csak engem – válaszol vissza kedvesen. – Nem gondolod, hogy ezzel megütötted a főnyereményt? Nem minden nap őrizhetsz ennyire jóképű óriás-alakváltót. Na, mit gondolsz? Nincs igazam? – Még egy nevetséges kacsintásféleséggel is megpróbálkozik, Levi élesen szívja be a levegőt, mikor meglátja. Bosszúsan vonja össze a szemöldökét.

– Nézd – kezdi, Zeke azonban leinti.

– Mondd, hadnagy – duruzsolja –, örökre ide vagyok láncolva? Vagy mozoghatok is egyet?

– Szeretnél óriássá változni? – pislant rá Levi. – Emlékeztetlek, hogy itt nincsenek jó kis kövek, amikkel dobálózhatsz. Konkrétan esélyed sincs ellenünk, azért hoztunk ide.

– Hihetetlen, hogy egyből ilyen rosszra gondoltál! – Zeke lebiggyeszti az ajkát. – Csak szerettem volna egyet sétálni… Unom, hogy ugyanaz a program, és nem tudom, te hogy vagy vele, de baromi kényelmetlen az a széknek nevezett fadoboz. Mint arra többször is felhívtad már a figyelmemet, ebben az erdőben… nem érdemes óriássá változnom, úgyhogy nem próbálkoznék semmivel.

– Miben sántikálsz? – Levi alaposan megnézi magának. Van benne ráció, amit mond, mégis… nem árt az elővigyázatosság, főleg, ha Zeke Jaeger az a bizonyos illető. Sosem lehet tudni, hogy éppen mit tervez. Mestere a színészkedésnek, bizonyíték rá, hogy annyi éven keresztül mindenkit megtévesztett.

Persze ez alkalommal nemcsak ártatlannak tűnik, hanem az is. Levi remek emberismerő, és Zeke egyetlen pillanat erejéig megmutatta a gyengeségét. Ő is emberből van. Nem szörnyeteg, hanem ember, akinek igényei vannak. Levi is mit meg nem adna egy jó sétáért, így nem látja értelmét, hogy elutasítsa a férfi kérését.

– Jól van – egyezik bele. – Menjünk sétálni. – Érdemes kimondani, Zeke-nek szabályosan felragyog a szeme.

– Komolyan? – kérdi lelkesen; az álmosságnak nyoma vész, eleven és boldog. Levi még sosem látta ilyennek.

– De rajtad tartom a szemem – teszi hozzá sután, mire Zeke legyint egyet.

– Jó-jó – mondja, és Levi arra eszmél, hogy megragadja a csuklóját. Mikor termett előtte? Hogy lehetett ennyire gyors? Mennyire rossz előjel, hogy Levi ennyire elvesztette az időérzékét? Hogy azt sem vette észre, amikor…

– Menjünk! – Zeke kihúzza a sátorból. A felderítők megbámulják őket, a légkör megfagy, mint mindig, valahányszor a Bestia Óriás előbújik a „börtönéből”. Levi tisztában van vele, hogy az emberek akkor nyugodnak meg, mikor őt is megpillantják a szőke férfi mögött. Amíg az emberiség legerősebbje készen áll rá, hogy bármikor kiiktassa Eren Jaeger féltestvérét, addig semmitől sem kell tartaniuk.

– Sétálni megyünk – veti oda nekik a fogán keresztül szűrve a szavakat. – Ne aggódjatok.

– Igenis, Levi hadnagy – hangzik fel a kórus. Zeke kuncog.

– Hogy téged mennyien tisztelnek, hadnagy! – bókol. – Persze, megértem őket… Te vagy az első olyan ellenfelem, aki alaposan megizzasztott. Akkor, Shiganshinában… Hm, még most is azt kívánom, hogy sose találkozzunk csatában ellenfelekként. Te nem így gondolod?

Levi is így gondolja, a büszkesége azonban nem engedi, hogy ezt hangosan is beismerje. Helyette összeszűkíti a szemét, és inkább így felel:

– Ha nem jött volna a hordárod, meg persze, ha a drága öcséd nem kezdett volna el problémázni, kicsináltalak volna, Jaeger.

– Ó, ebben nem kételkedem! – Zeke felnevet. – Majdnem kicsináltál, hadnagy. Alig éltem már, mikor Pieck megmentett.

– Pieck… – Levi elgondolkodva ízlelgeti a harcos nevét. Tudja, melyikük Pieck, a Hordár Óriást hívják így. Egy lány – vagy inkább fiatal nő –, akivel Zeke jó viszonyt ápol. Mikor Marley négy óriás-alakváltót küldött Paradis szigete ellen, Zeke Pieckkel hátramaradt. Az évek során… nagyon szoros kötelék alakult ki közöttük. Mégis… Zeke is elmereng, érződik a hangján, ahogy a lány nevét suttogja:

– Pieck… Ő mindvégig sejtette.

Levi erre meglepődik.

– Az árulásodat? – kérdi.

Zeke az ajkába harap, úgy bólint.

– Emlékszem a tekintetére… Mindvégig rajtam tartotta… Pieck hihetetlen intelligenciával rendelkező, kitűnő képességű harcos. Azt hiszed, nem veszélyes, mert az óriása négykézláb közlekedik, így katonákkal kell felszerelni, meg páncéllal, és a Páncélos Egység az, aki így úgymond learatja a babérokat, de… – Frusztráltan magyaráz, sóhajt és nyel egyet. Csupa meglepetés Levi számára, miközben a hatalmas fák erdejében sétálnak. Nem tudják, merre mennek, de sétálnak, így gyakorlatilag eleget tesznek Zeke kérésének. – Még meg fog gyűlni vele a bajunk – fejezi be esetlenül, mire Levi bólint. Az eszébe véste: Pieck, aki a Hordár, veszélyes, mielőbb kiiktatni, különben a végén keresztbe tesz nekik.

A fák között bolyonganak, Zeke szemlátomást élvezi a sétát, nagyokat lép, néha körbefordul, a rájuk ragyogó égboltot fürkészi, olykor lehunyja a szemét, mosolyog, és csak szippant a levegőből. Mikor Levira emeli a tekintetét, az csillog, és Levi elcsodálkozik – hát ilyesmire is képes?

Zeke mintha olvasni a gondolataiban, közelebb lép, átszeli a kettőjük közti távolságot. Oh. Levi meglepődik. Zeke fölé tornyosodik, magas, átkozottul magas, pont úgy, mint az a nyavalyás Eren Jaeger, aki annyi fejtörést okoz most a Felderítő Egységnek, és Levi lélegzete elakad, mert az éles különbségek ellenére megdöbbentő a hasonlóság a két testvér között. A felismeréstől hirtelen azt sem tudja, mit mondjon, így nem marad más lehetősége, mint a jól megszokott támadása:

– Te meg mégis mit… – Zeke azonban a szavába vág:

– Köszönöm – suttogja. – Erre tényleg… szükségem volt. – Fejével körbeint, Levi számára nem kérdéses, hogy a sétára céloz. Kiszárad a torka, bólint neki, és Zeke elmosolyodik. – Nem is vagy olyan szörnyű ember, hadnagy. – És ezt bóknak szánja, Levi pedig megdörgöli az arcát a kézfejével. Képzelődik. Mintha lángra gyúlt volna a bőre…

– Menjünk vissza – javasolja. – A végén utánunk küldenek valakit.

– Hát jó. – Zeke csalódottnak látszik, nem akar visszamenni. Levi ujjai megrezzennek, bizseregni kezd a gerince. Hallja a saját hangját, ám nem tudja visszafojtani a kimondott szavakat:

– Vagy… maradhatunk is. Egy keveset, persze – teszi hozzá gyorsan, mire a ragyogás visszatér Zeke szemébe. A férfi bólint, körbefordul újból, tényleg élvezi a szabadság illúzióját. Levi egy darabig némán gyönyörködik a látványában, majd nekidönti a hátát az egyik fának, lehunyja a szemét és megpihen egy pillanatra. Nem kellene egy másodpercre sem levennie a tekintetét Zeke-ről, de most az ösztönére hagyatkozik. Az avar ropog Zeke cipője alatt, nem tud elmenekülni. Még így is… Levi nyeregben érzi magát.

– Gyönyörű a szállásom. Olyan… békés itt lenni. Tudod, mintha nem lenne háború. – Zeke hangja egyre közelebbről szól. Levi gyengéd érintést érez az arcán, ujjak finom, könnyed táncát, mire felpattan a szeme. Zeke ahelyett, hogy elmenekült volna, közvetlenül előtte áll, őt bámulja megmagyarázhatatlan, izzó fénnyel a tekintetében. – Ha vége ennek az egésznek – suttogja –, szeretnék elvonulni. Szeretném életem utolsó évét az öcsémmel eltölteni… Annyira szeretném már látni…

Életem utolsó éve, hangzik el Zeke szájából. Leviban tudatosul, hogy a férfi meg fog halni. Annyiszor fenyegette már halállal, Shiganshinában kis híján végzett is vele, erre meg… egy olyan ostoba valami miatt fog meghalni, mint egy átok. Ymir átka miatt. Nevetséges.

– Zeke… – akarja neki mondani. Ajka a férfi nevét formálja, de nem tudja, hogyan mondja. Mit is akar neki mondani?

Nem tudja.

Zeke közel van hozzá, túl közel, az arcán érzi a leheletét. Pengeélen táncolnak már jó ideje, Levi gyűlöli, gyűlölni akarja, és mindannyiszor emlékezteti magát, hogy Zeke Jaeger a Bestia, a ragakói mészáros, az, aki Shiganshinában hozzájárult Erwin halálához. Erwin forogna a sírjában, ha látná őket együtt. Mielőtt a csatába indultak, Erwin kész lett volna az életét adni azért, hogy Levi eljusson a Bestiáig. Rengeteg adták az életüket érte, és végül Erwin… belehalt a sérüléseibe, mert Levi Armin mellett döntött. Levi újra meg újra feladta Erwint az évek során.

Erwin…

– Sajnálom – feleli Zeke, mintha tudná, ki jár a fejében. – Ha más körülmények között találkoztunk volna… Ha egy kicsit is…

– Ó, igen – leheli Levi. – Ha egy kicsit is… De nem.

– De nem – ért egyet Zeke. – Sajnos nem. Mit is tehetnénk? – Ajka súrolja Leviét. Csóknak sem lehet nevezni, cirógatás csupán, ahogy korábban az ujjak játéka is, Levi mégis érzi a testében fellobbanó szenvedélyt, és tudja, hogy ezzel Zeke sincs másképp.

Felbátorodnak, érintenek, Zeke öleli át, vagy ő Zeke-et, nem is tudja pontosan… Összegabalyodnak a végtagok, Levi háta a fa törzsének nyomódik, aztán csókolózni kezdenek, és Levi elméje Erwin nevét sikoltja figyelmeztetően, emlékeztetően, és aztán Mikét, aztán Connie Springer családját, Ragako valamennyi lakóját, Shiganshinában elesett bajtársaikét… Hiába sikoltja, Levi felhümmög, élvezi az érintéseket, Zeke felhevült testét, karjának erejét.

Mikor is kezdődött? Mikor kezdett mást látni a kapcsolatukba? Miért… Hogy teheti ezt… Pont Erwin gyilkosával. Nem mintha bármi is lett volna közte meg Erwin között. Nem mintha egyszer is úgy érintették volna egymást, mint most Zeke-kel. Nem tettek semmi visszafordíthatatlant, mégis mindketten tisztában voltak az egymás iránt érzett érzéseikkel, és annak tudatában küzdöttek egymásért.

Mikor végre elhúzódnak egymástól, Levi szája szélén nyál csorog le vékony csíkban, és duzzadtnak érzi az ajkát, a testét meg mocskosnak. A nyakát fognyomok tarkítják, amiket elrejthet ugyan, a bűnt viszont nem moshatja le olyan könnyen. Zeke is hasonlóan fest, romlottan és felizgultan, és mennyire egyszerű lenne itt és most, a fák lombjainak rejtekében, távol a sátortól és a felderítőktől… Mennyire egyszerű lenne, senki sem tudná meg. Senki, csak ők ketten.

De egyikük sem mozdul.

– Menjünk vissza! – mondja levegőért kapkodva, mire Zeke elmosolyodik.

– Jól van.

És visszamennek.

Készült: 2018. 11. 28. – 11. 29.

Levi x Zeke – Ugyanazt érezni [soulmate AU; novella; manga spoiler (111!)]

Ugyanazt érezni…

Soulmate AU, canon era

Párosítás: Levi/Zeke, utalás szintjén Levi/Erwin, Eren/Armin

Tartalom: Levi gondolatai a hatalmas fák erdejében töltött idő során Zeke-ről és a közöttük levő különleges kapcsolatról, amit lassan már nem tudnak tagadni. Avagy Levi és Zeke lélektársak, és ezt mindketten tudják.

Megjegyzés:

1.) Különálló történet, nem részese egyik szösszenetcsokornak sem, amit eddig írtam.

2.) MANGA SPOILER (111!), ennek tudatában olvasd!

3.) Lélektárs AU, amiben a lélektársak érzik egymás érzéseit és fájdalmát.

---

A hatalmas fák erdeje sötét árnyékot vont föléjük, sem a hold, sem a csillagok fénye nem tudott utat törni magának a kusza ágak-lombok között. Hideg volt a föld és kemény, a hűvös sátorban egy takarón kellett volna osztozkodniuk, meg persze a láncok okozta kényelmetlenségen, mert Levi a parancsot követve nem engedett szabad mozgást Zeke-nek. Az persze nem panaszkodott, férfiasan viselte a fájdalmat, és valamikor, a sokadik forgolódás után bele is aludt. A lánc belemélyedt a bőrébe, sajgó lüktetést és csúnya nyomot hagyott utána. Álmában is érezhette, mert olykor fel-felszisszent.

Levi karba fonta a kezét, féloldalt pillantott rá. Ugyanazon a fájdalmon osztoztak évek óta, most is ugyanazt érezték. Zeke fájdalma mindig is Levi fájdalma volt, ahogyan Levié Zeke-é, és ez most sem különbözött. Csuklóira nem vésett haragos vörös mintát a lánc, az övén láthatatlan sebek díszelegtek, így Zeke-nek nem kellett volna megtudnia. Sosem kellett volna megtudnia, valahogy mégis megtudta. Mindketten tudták, hogy lélektársak, mindketten tudták, hogy egymás fájdalmát érzik, és ehhez mérten viselkedtek. Zeke azért mozgolódott sokat éjjelente, hogy kényelmes pozíciót találjon, egy olyat, amiben később nem arra ébred, hogy a kezét markolja. Egy olyat, amiben Levinak nem fáj, és cserébe Levi… nem húzott be neki akkor sem, mikor már nagyon a türelmét feszegette az idegesítő kérdéseivel.

Zeke és Eren le sem tagadhatták, hogy testvérek, egyformán Levi idegeire jártak, ráadásul mindkettőjüket éppúgy jólesett megütni. A pillantásuk is hasonlóan változott a négy év alatt. Zeke, az ellenség Zeke Eldia megmentőjévé vedlett, Eren pedig, a szövetséges Eren Eldia pusztítójává. Micsoda ellentét! És mégis… a két testvér összedolgozott. Eren Zeke hatására döntött úgy, hogy a maga feje után megy, és Zeke… mindvégig csak játszott velük, nem igaz? A terve, a biztos terve, amivel nem hagyja cserben Paradist, csupán egy végső kártya lett a szemében. Valami mást akart. Ezt Levinál senki sem tudta jobban. Ő érezte azt, amit Zeke is. Érezte a férfi türelmetlenségét, az aggodalmát és az izgalmát, a megannyi érzelem keverékét. A vágyát, hogy mihamarabb láthassa Erent.

Mikor felébredt, még javában tartott az éjszaka, messze voltak a hajnaltól. Zeke ásított, a hajába túrt, összekócolta azt, és ahogy Levira sandított a szeme sarkából, a tekintete égetett. A csuklóját dörzsölte, fájón sziszegett, és amikor Levi ösztönösen leutánozta a mozdulatot, elégedetten vigyorgott.

– Jó reggelt! – köszöntötte álmosan, gyűrött arccal, mintha reggel lett volna. Levi felhorkant.

– Reggel? Húzd tovább a lóbőrt, még csak nem is hajnalodik.

Zeke erre felkönyökölt, ajka meglepett „Ó-t” formázott.

– Valóban? – A hangja kásás volt, mire Levi tarkójára nyomban borzongás szaladt fel, amit mindketten éreztek. Mindig mindent éreztek mindketten – fájdalmat, örömöt, keserűséget, mindent, fizikait és lelkit egyaránt. Lélektársak voltak, de nem vehettek róla tudomást. Nem egy olyan világban, amelyben Zeke-nek csak egy éve maradt hátra, és amelyben nem lehetett biztosan belőni, kinek az oldalán áll.

Ez az én szerencsém – gondolta Levi. Mindig is tudtam, hogy ott van valahol… és amikor megtaláltam, rögtön el is vesztettem.

A Bestia megjelent, mészárlást hajtott végre Ragakóban, egy egész falut változtatott át óriássá, aztán kivégezte Mikét – mert ha nem is emlékezett a nevére, még ha nem is tudta elmondani, hogy megölte-e vagy sem, Levi tudta, hogy ő tette, közvetve vagy közvetlenül, de felelőssé vált Mike haláláért –, és a végén… Shiganshinában…

Levi nem volt gyenge, mégis egyfolytában remegett. A hidegre fogta, és nem törődött a torkába kúszó keserűséggel.

Shiganshina…

Ahogy Eren nem tudott nem úgy gondolni rá, hogy ne az anyját lássa, amint felfalják, úgy Levi sem tudott többé úgy gondolni, hogy ne Erwint lássa. Erwint, akinek a sorsáról neki kellett döntenie, és akit végül hagyott meghalni, hogy Armin élhessen. Később, mikor elkapta Eren gyengéd pillantását, az apró, finom, alig észrevehető érintéseket, megértette, mit érezhetett akkor, mikor majdnem elvesztette a barátját. (A lélektársát, súgta egy kishang.)

Levi azon a napon Erwint és Zeke-et is elvesztette.

Hogyan is szerethetnék egymást? Hogyan is akarhatnák egymást? Hogyan… hiszen Zeke-nek annyi minden volt már a rovásán. Ragako, Mike, Erwin… Több száz, több ezer ember élete. Családok, akiket tönkretettek, remények, amiket összezúzott.

Levi fázott. Egész éjjel fázott, mégsem vette el a takarót Zeke-től.

Zeke is fázott, még így is. Érezte.

Aztán egyikük sem fázott többé.

Oh.

Valami meleg, puha, mégis erős vette körül. A láncok csörögtek, megfeszültek, ahogy Zeke addig ügyeskedett, míg Levi teste köré fonta a karját. Csak egy pillanatnyi gyengeség műve lehetett, Levi elfordult Zeke-től, hogy kipillantson a hűvös éjszakába, és Zeke ezt a pillanatnyi gyengeséget használta fel arra, hogy átölelje.

Oh.

(Ez egy ölelés.)

Levi felsóhajtott.

Rossz volt ez így, rossz volt egy ilyen embert szeretni és gyűlölni – mert valahogy mindkét érzelem dúlt benne, minden egyes nap ádáz harcot vívott egymással, s valahogy egyik sem tudott igazán győzedelmeskedni. Rossz volt ez így, mégis jó, mégis valami olyan, amivel Levi együtt tudott élni – mert egy ilyen világban aligha lehetett jobb életük.

– Ne mozdulj! – suttogta a fülébe Zeke; a hangja karistolt, remegtette Levit, bukfencet vetett tőle a gyomra, együtt borzongtak bele. – Csak egy kicsit… Csak egy kicsit maradj így, jó? Csak egy kicsit… Amíg nem jön el a hajnal… A sötétben…

– Senki sem látja? – Levi szája szórakozott mosolyra görbült. – Azt hiszed, senki sem látja?

– Mi látjuk – mormolta Zeke. – Elég ennyi, nem?

– Hm.

Zeke ölelte, aztán a lánc újból csörgött, egyik karját elhúzta Levi testéről, és valamit matatott… valamit, ami hirtelen gyönyörbe fordult át. Levi szeme felpattant, tágra nyílt, az ajkán alig hallható nyöszörgés tört fel.

Mi a…

Aztán az érzés elmúlt, majd ujjakat érzett a tarkóján.

A… (Oh.) A tarkóján.

Zeke egyetlen gyengepontja. (Oh.) A tarkója.

– Mit művelsz? – Levi mozdulatlanná merevedve, suttogva kérdezett. – Zeke… – A férfi neve nyögésként gördült le az ajkáról, hogy a következőt a nyelvére harapva elfojtsa, mert Zeke folytatta, amit elkezdett, a saját nyakszirtjét simogatta, az óriások sebezhetőségi pontját, az ujjai finoman cirógatták az érzékeny bőrét, a szája forrón és puhán simult Levi fülcimpájára.

A mozdulat végül félbemaradt, mikor Levi végre megmoccant; hátrafelé nyúlva simította az ujját Zeke arcára, húzta közel magához, hogy szájon csókolja. Az érintés ugyanolyan szelíd maradt, szelíd, óvatos és könnyed, puhatolózó, mert most fedezték fel egymást először, most kezdték először megismerni a másikat. A sátor sötétjében rajtuk kívül senki sem láthatta, mit csinálnak, így nyugodtan bűnözhettek. Nyugodt szívvel, bátran érinthettek, mert senki sem szólta meg őket érte, és még annál is nyugodtabban szerethettek és gyűlölhettek, mivel lélektársak voltak.

Lélektársak, és ezt mindketten tudták.

---

Készült: 2018. 11. 18.

Megjegyzés: Szeretem a gondolatát, hogy az óriás-alakváltók gyengepontja a nyakszirtjük. És szeretem azt a gondolatot is, amikor ezt kihasználják. :D