Levi x Eren – Az első találkozás (novella)

(Levi x Eren)

Az első találkozás

Nézelődtem a neten, aztán rátaláltam erre a gyönyörűségre; ez ihlette ezt a novellát. :)

Forrás: http://elly3981.deviantart.com/art/Zoe-Hanji-and-young-Eren-Jaeger-The-Secret-Photo-426852426

Eren gyermek még, nagyon fiatal, mégis megbabonázva bámulja a zöld köpenyes alakokat. Meglepően kevesen vannak ahhoz képest, ahányan elhagyták a Mária falat, de Eren még nem érti ennek a jelentőségét; annyit tud, hogy Shingashina lakói csalódottak és dühösek. Mindenki átkozódik, az öklét rázogatja, néhányan pedig – főleg az asszonyok – keserves sírásba kezdenek, amikor nem találják szeretteiket a visszatértek között. Eren az édesanyja mellett áll, a fiatalasszony a kezét fogja; mintha kővé dermedt volna a félelemtől. Egy másik anyuka hajol oda hozzá kétségbeesetten, súg neki valamit, mire az anyja megrázza a fejét. Egy öregasszonyt le kell fogni, hogy ne ugorjon a parancsnok torkának. Az az anyuka, akivel Eren anyja annyira barátságos, a térdére zuhan, úgy zokog.

Vonulnak a felderítők, mindegyiknek hasonló a tekintete. Eren ezt sem érti, ám nem tudja nem őket nézni. Édesanyja finoman meglöki, hogy induljanak, ő mégsem tud elszakadni tőlük, így hát még maradnak. Körülöttük káosz, de nem foglalkoznak vele. Eren sejti, hogy talán az anyját is érdekli, még ha el is borzasztják a látottak.

Az anyuka még mindig sír, amikor felemelkedik, Eren viszont megijed, ahogy meglátja az arcát: gyűlölettől izzik az asszony szeme, keze pedig ijesztően remeg. Botladozva indul meg a felderítők felé, Eren anyja nem tudja visszatartani, hiába kiált utána. Eren rájön, hogy ismeri a nőt. Volt egy hasonló korú gyermeke is a többi három mellett, mint Eren; egy időben együtt játszottak, aztán valamiért nem jött többé. Eren édesanyja azt mondta, megbetegedett. De a betegségekből felépülnek, nem? Jönnie kellett volna.

– Ő nem épült fel – vallotta be egy este Jaeger doktor. Eren túl kicsi még, hogy felfogja, mit jelent, csak annyit tud, hogy a barátja nem játszik vele többé. Egyedül maradt, akárcsak most az anyuka.

– Yvonne! – Édesanyja nem ereszti a kezét, együtt követik a hisztérikusan zokogó asszonyt. – Yvonne, kérlek, várj! – De Yvonne néni addigra már beáll a felderítők útjába, így azok kénytelenek rántani egyet a kantáron. A parancsnok hatalmas ember, Eren nagyon picinek érzi magát mellette; csodálkozással vegyes szomorúsággal néz Yvonne nénire.

Yvonne néni tombol.

– Gyilkosok! – szegezi az ujját a parancsnokra. – Gyilkosok egytől egyig! A fiam…! A kisfiam…!

Eren az anyjához simul, Carla Jaeger zaklatottan simogatja a fejét. Az egyik felderítő – egy szemüveges, barna hajú nő – leszáll a lováról, megpróbálja megnyugtatni Yvonne nénit. Eren anyja szintén próbálkozik, de Yvonne néni fájdalmára nincs gyógyír. Magánkívül van, magas hangon sikoltja a fia nevét, a parancsnok pedig csak nézi és nézi, nem tud mit tenni.

Eren elfordítja a fejét róla, és akkor látja meg először a hadnagyot. Fekete lovon ül, unottan szemlélődik. Furcsán csillan meg a szeme, ahogy a hisztérikus asszonyra néz, de mindez csak egy pillanat műve, utána visszakényszeríti magát a közömbös álarc mögé. Találkozik a tekintetük, de Levi hadnagyot nem érdekli. Eren csak egy gyerek, aki most ijedten bújik anyja szoknyája mögé. Csak egy gyerek, aki korábban lelkesen-kíváncsian figyelte őket, és aki most semmit sem ért.

Sikerül valahogyan lecsillapítani Yvonne-t, egy idős férfi biceg oda hozzá, elvezeti. Carla Jaeger szempilláját könnycseppek ülik meg, Eren egyből észreveszi. Nem szereti, ha édesanyja szomorú, ezért addig-addig rángatja az asszony szoknyáját, míg az fel nem figyel rá. Lehajol, hagyja, hogy Eren cuppanós puszit nyomjon az arcára. Hálásan kócolja össze a haját.

– Jaj, de aranyos! – vinnyog a szemüveges néni, mire Mrs. Jaeger mosolyog. A hadnagy, akiről Eren nem tudja még, hogy hadnagy, de vonzza a tekintetét, felhorkant. Halkan teszi ugyan, a szemüveges néninek azonban remek a hallása. – Ejnye, Levi! – mondja neki kuncogva. – Valld be, hogy szerinted is az.

Levi, memorizálja a nevét Eren, elkapja Carla várakozó pillantását, kelletlenül biccent.

– Valóban az – hagyja annyiban. Carla mosolya ragyogó. Eren is mosolyog, a szemüveges néni meg elragadtatva csapja össze a kezét.

– Óóó, milyen aranyos! – ismétli. – Igazi tünemény ez a kissrác! Hogy hívnak, drágaságom?

Eren kérdőn néz az anyjára.

– Mutatkozz be szépen! – mondja Carla. – Nem kell félned.

Eren nem fél. Rámosolyog a furcsa nénire, és a kezét nyújtja, ahogyan az apjától tanulta.

– Eren Jaeger vagyok. – Beharapja az alsó ajkát, kíváncsian méri végig a nénit. – És te ki vagy? – kérdi végül. Levi megint horkant egyet, a néni viszont leguggol, elfogadja Eren jobbját.

– Hanji – mondja lágyan. – Örülök, hogy megismerhetlek, Eren.

Eren hamar eldönti, hogy kedveli. Gyermek még, örül, hogy ő kerül a középpontba. A szemüveges néni – Hanji – nagyon kedves, bár egy kicsit furcsa. Eren más esetben talán megijedne, de tudja, hogy ott áll mögötte az édesanyja, aki anyatigrisként szállna szembe azokkal, akik bántani merészelnék.

– Carla! – Eren szeme felcsillan, amikor meghallja az apja hangját. A férfi csatlakozik hozzájuk, elfoglalja a helyét Carla jobb oldalán. Mindketten mosolyognak, ahogyan Erent nézik.

Eren gyermek még, minden új neki, mindenre kíváncsi. Tudásszomja olthatatlan, majdnem olyan, mint az a szőke kisfiú – Armin –, akivel mostanság kezdett összebarátkozni. Armint a nagypapája neveli, mert a szülei elmentek valahová és nem tértek vissza. Hanji észreveszi az érdeklődését.

– Tetszik a szemüvegem? – kuncog. Eren aprót bólint. – Jaj, de édes vagy! – vinnyogja Hanji, majd a szülőkre néz. – Szabad? – kérdi, s Erenért nyúl. Grisha és Carla összenéznek, aztán biccentenek. Hanji az ölébe veszi, Levi hadnagy meg ismét horkant. Eren lelkes, mély barátságot köt a nő szemüvegével, miközben a felderítők nagy többsége csendesen elvonul. Mr. és Mrs. Jaeger kuncognak, Erwin Smith – a parancsnok – kíváncsian figyeli őket, Levi tekintete pedig megfejthetetlen.

– Jól áll neked – mondja Hanji kuncogva, aztán Carlára néz. – Eleven gyermek, nagyon aranyos.

– Köszönjük – mosolyog az asszony. Hanji elgondolkodva vizslatja a kisfiú pirospozsgás arcocskáját. Végigsimít a haján, az arcán, érintése gyengéd, Eren szereti. Majdnem olyan, mintha az édesanyjáé lenne – de csak majdnem. Hanji nem az anyukája, anyukát nem lehet pótolni. Eren azért okos is. Meglepően okos a kora ellenére, a szülők ezt az Arlert-gyermek hatásának tulajdonítják. A kicsi Armin tudásszomja és kíváncsisága még Erenen is túlmutat. Eren valahogy ösztönből tudja, hogy Hanji néninek nincs gyermeke, és ezért nagyon sajnálja őt.

– Kell egy kis vidámság, ha már ennyire kegyetlen a világ – mondja Hanji a Jaeger házaspárnak. Eren megismerkedik a köpenyével, a hajával, az arcával, Hanji pedig nevet. Levi hadnagy nem mozdul mellőlük, ám semmiféle érdeklődést nem mutat irántuk az unalmon kívül. Eren elfészkeli magát Hanji ölelésben; elálmosodott. Még ég benne a kíváncsiság – ez alkalommal a sötét hajú férfi iránt –, és kezét tétován nyújtja felé, aztán meggondolja magát, visszahúzza. A bácsi néha nagyon ijesztő.

Hanjit nem tudja átverni. – Levi? – kérdezi tőle. – Szeretnéd megismerni Levit? – A hadnagy horkantva rázza a fejét, úgy tiltakozik.

– Eszedbe ne jusson, szaros szemüveg! – morogja neki, mire Eren félrebillenti a fejét, elismétli a szavait. Carla Jaeger halkan felsikkant, majd rászól a fiára. Hanji összehúzza a szemöldökét, mosolya elhalványul.

– Szép volt, Levi. 

Levi hadnagy mintha elpirult volna, zavartnak látszik. Eren viccesnek találja, nevetni kezd, közben pedig a férfi felé nyújtózik. Hanji megérti, és ellentmondást nem tűrően nyomja Levi hadnagy kezébe.

Levi megtántorodik.

– Ne! – nyögi, de addigra már késő bánat, Eren csüng rajta, apró kezecskéjével tapogatózik, szája sarkában nyálcsepp, nyelvét a szemfogán pihenteti, úgy koncentrál a felfedezésre. Levi megpróbálja eltartani magától, Eren azonban harcias, minden erejét beleveti, miközben belécsimpaszkodik. Mindenki kuncog, mindenki nevet, és Eren hallja Erwin parancsnok öblös nevetését is.

– Mi a gond, Levi? – csipkelődik Hanji. – Csak nem megijedsz egy kisfiútól?

– Ne legyél nevetséges, sza... – Levi elharapja a mondata végét, ahogy találkozik a tekintete Eren kíváncsi szemével. Különös színe van, ezt Eren is tudja, különös, és egyszerűen érzi, hogy a hadnagynak tetszik, csak nem akarja hangosan kimondani. Eren megajándékozza a legszebb mosolyával. Hanji nyafog és vinnyog, Levi viszont döbbenten bámulja. Már nem titkolja tovább, mennyire meglepett.

– Szeretem – jelenti ki Eren egyszerűen. Az édesanyjának mondja, aki mellélép, de mindenkinek, aki a felderítők csapatából ott marad, elakad a lélegzete. Levi hadnagy tűnik a legdöbbentebbnek.

– Engem? – kérdi zavartan, mire Eren bólint.

– Meg Hanji nénit.

– Kölyök! – szörnyülködik a férfi. Hanji nevet, megsimogatja a kisfiú fejét.

– Édes gyermek vagy – mondja lágyan –, maradj is meg ilyennek.

Eren mosolyog.

– Felderítő leszek – súgja meg halkan. Carla arca megvonaglik, Grisha közömbös. Levi és Hanji összenéznek.

– Valóban? – dől előre a nő. – Az szeretnél lenni?

– Az leszek.

– Veszélyes ez a világ, nem kölyköknek való – jegyzi meg Levi. Eren makacs és dühös.

– Felderítő leszek – közli, mire Levi felsóhajt.

– Kölykök – mondja. Eren megpuszilja. Levi feladhatta már, mert nem is ellenkezik; homlokán elmélyül a ránc, de tűri, hogy Eren hozzábújjon. Hanji visítva nevet, Eren meg nem érti, mi ennyire vicces, csak azt tudja, hogy nagyon elfáradt, kimerítette ez a nap. Sok volt az izgalom, az újdonság, az új emberek. Levi beszélni kezd hozzá.

– Álmos vagy? – kérdi. Eren nemet int. – Kölykök – csóválja a fejét a hadnagy. – Látom rajtad, hogy álmos vagy. Odaadlak anyádnak. – Carlára néz, szinte könyörögve, az asszony meg mosolyog. Anya és fia közti hasonlóság megdöbbentő.

– Ne! – Eren tiltakozik, még maradni akar a férfi ölelő karjai között. Levi hadnagy ölelése puha és meleg, kellemes bizsergés szalad végig Eren gerince mentén. Biztos benne, hogy a férfi mellett nem eshet bántódása. Erős, nagyon erős. Olyan, akár egy hős. Odakint, a hatalmas falon túl biztosan az is.

A felderítők hajszolják a veszélyt, így fogalmazott egyszer Eren anyukája, és előfordulhat, hogy nem térnek vissza. Aki erre vállalkozik, az tudja, hogy lehet, egy nap nem találkozhat a családjával. Eren nem érti, de akarja érteni, és szeretné látni azokat a szépségeket, amikről Armin mesélt neki. Armin a szüleitől meg a nagyapjától is hallott a kinti világról. Eren látni akarja az óceánt. Mindenre kíváncsi, ami a falon túli világgal kapcsolatos. Mesélni kezdi hát az álmait a hadnagynak, és közben olykor-olykor félbeszakítja saját magát egy-egy ásítással, s Levi nem győzi rábeszélni, hogy menjen vissza az anyjához. Végül abbahagyja, rájön, hogy Eren ott akar maradni a karjaiban. Hallgat, hallgatja a gyermeki lelkesedést, nézi a ragyogó arcocskát, az izgatottan csillogó szemét, és amikor Eren kifullad, mert már nem bírja tovább, annyira álmos, mintha mosolyogna. Hanji a szája elé kapja a kezét, hogy elfojtson egy kiáltást, az ő figyelmét semmi sem kerüli el. Levi dühösen néz rá, aztán átnyújtja a gyermeket Carla Jaegernek.

– Hé, Eren – suttogja Hanji, mielőtt elbúcsúznának. Eren álmosan pillog rá, fejét anyja mellére hajtja. Carla magához öleli, és kíváncsian néz Hanjira. – Ha egyszer úgy döntenél, hogy csatlakozol hozzánk, remélem, emlékezni fogsz ránk. – Kacsint egyet, pedig látja, hogy Carla mennyire helyteleníti az ötletet. – Eleven kölyök – mondja ezúttal már a Jaeger házaspárnak. – Ha érdekli valami, nem lehet megállítani. – Carla erre megremeg, aggódva néz a férjére. – Örülünk, hogy találkozhattunk önökkel, nem igaz, Levi?

A hadnagy felmorrant.

– Ugyan, Hanji. – Látszik rajta, hogy nehezen préseli ki magából a nő nevét, elszokta, hogy így hívja. – Ő még nagyon fiatal, hogy emlékezhetne ránk? Ne legyél nevetséges. – Eren motyog valamit, talán azt, hogy nem fogja elfelejteni őket, de sem Hanji, sem Levi nem érti pontosan. Hanji mosolyog, aztán elköszön a házaspártól. Erwin kezet fog Jaeger doktorral, Levi meg türelmetlenül biccent. Eren integetni próbál, ám nincs annyi ereje, elalszik. Mintha érezne még egy érintést… mintha valaki végigsimított volna az arcán… mintha valaki, egy nő felvinnyogott volna… Mintha Levi lett volna az, aki megcirógatta, mintha Hanji néni visított volna. Sok a mintha, minden homályba veszik.

Néhány hétig még emlékszik rájuk, emlegeti őket, különösen Levi hadnagyot, évek múltán viszont csak annyi marad meg benne, hogy „hősök”. Számára mindenki hős, aki a falakon túl járt. Ismeri a nevüket, tudja, hogy léteznek, de sejtelme sincs róla, hogy találkozott velük. Mikor annyi év után először találkozik velük és látja a csodálkozó villanást Levi hadnagy szemében, nem foglalkozik vele, mert annak tulajdonítja, hogy képes óriássá változni. Sosem beszélnek arról a napról, addig legalábbis nem, ameddig hadnagy-alárendelt a viszonyuk.

Később, amikor Levi hadnagy tenyere megpihen Eren meztelen csípőjén, cserepes ajka pedig megtalálja a kulcscsontját, szóba kerül az a nap. Eren különöset álmodott. Levi a fülébe suttogja, mikor és hogyan találkoztak, s a fiú mélyen elpirul. A hadnagy a karjaiba vonja, és miközben Eren álmosan hozzásimul – éppolyan ártatlanul és szelíden, mint gyermekkorában –, mindent elmesél neki. A végén magukra húzza a takarót, szemét meg lehunyja.

Elalszik.

Készült: 2016. 07. 04-05.