2016. augusztus 6., szombat

Vihar – 4. fejezet – Dauper

Halihó! ^^
Bátorkodtam kicsit alakítani Sasha családján a mangához képest, remélem, nem bontrákoztatlak meg benneteket annyira! :)
Az ötödik fejezet egy hét múlva, szombat helyett vasárnap-hétfő környékén várható az elutazásom miatt.
Jó olvasást kívánok! ^^

– o –

Vihar

4. fejezet

~ Dauper ~

– Dauper – jelentette be Sasha csendesen, miután a falunak már nemcsak a körvonalai látszódtak. Noha egyre közelebb kerültek a sokadik ránézésre is aprónak tűnő faházakhoz, Eren ismerte már annyira a lányt, hogy lássa rajta, nem tudott eléggé örülni a hazatérésének. Teljesen kimerült az óriásokkal folytatott küzdelem során, sérülése pedig, amit az egyik balszerencsés mozdulata során szerzett, mikor megkísérelte megölni az utolsó óriást, még inkább erejét vette. Connie-nak kellett lesegítenie a lóról is, egyedül a harmadik próbálkozással sem sikerült lemásznia.
– Nyugodtan nehezedj rám a teljes súlyoddal – mondta neki éppen a fiú, mikor Eren lehúzta maga mellé Kristát, Sasha azonban a fejét ingatva tiltakozott. Fájdalmas sziszegés és szitkozódások zaja törte meg az éjszaka csendjét, Eren borzongva húzta össze magán a köpenyét.
– Kislányom!
Sasha édesanyja alacsony, meglepően fiatal asszony volt. Vörösesbarna haját kócos, laza kontyba csavarta; egyetlen tincset hagyott szabadon, azt többször is a füle mögé pödörte, míg beinvitálta őket a házukba. Különös akcentussal beszélte a nyelvüket – mint kiderült, Sasha is, ám ő ügyesen leplezte azt az évek során –; halvány mosolyt csalt Eren arcára. Mr. Blouse, aki szigorúan méregette Levi hadnagyot, mint a csapat egyetlen felnőtt, férfi tagját, feleségével mellett szinte óriásnak látszott, kalapját pedig még odabent sem vette le.
Miután mindannyian az asztalhoz ültek, nem maradt több szabad szék. Szűkösen fértek el, Mrs. Blouse az ölében tartotta a család legifjabb tagját, Sasha hat év körüli kishúgát, míg Sasha arra kényszerült, hogy sérült lábát Connie térdén pihentesse. Mr. Blouse tekintete szikrákot szórt. Ha első látásra nem tudta teljesen meggyűlölni Levi hadnagyot, haragja mindenféleképpen fokozódott, amint végigmérte hazatérő gyermekét. Sasha arcából kifutott a vér, ajkát pedig halk nyögés hagyta el, mikor édesanyja odahajolt fölé, hogy megvizsgálja a lábát. Connie megszorította a kezét, és azután sem engedte el, hogy Mrs. Blouse hideg vízbe mártott ronggyal tért vissza, amit aztán finoman bokája lilás-fekete részének nyomta.
– Nyílt lázadás a király ellen – mormogta ezalatt Mr. Blouse. – És az én lányom is részese ennek az ostobaságnak!
Felesége arca megrándult e szavakra.
– Drágám, ezt a beszélgetést inkább hagyjuk holnapra – javasolta. – Nézz rájuk! Látod, mennyire fáradtak szegények. Szükségük van a pihenésre, ahogyan neked is. – Megérintette a férfi arcát, közben pedig bátorítóan Sashára mosolygott. – Örülök, hogy visszatértél, kislányom… Minden rendben lesz. Rándulásnak nézem, próbáld meg kímélni, és akkor pár nap alatt helyrejössz. Legrosszabb esetben egy-másfél hét.
– Mintha lenne annyi időnk – motyogta Nifa, mire Mr. Blouse felrántotta a szemöldökét.
– Hogy mondtad, leány? – kérdezte, ám a hangjából kicsendülő él inkább Levi hadnagynak szólt.
– Láthatjátok, nem nagy a házunk – szólt közbe Mrs. Blouse sietve –, de ha jól értettem a hadnagyot, akkor megpihennétek nálunk, igaz?
– Úgy lenne, asszonyom – válaszolta Nifa kedvesen. Az asszony elégedetten bólintott.
– Gyertek! – állt fel. – Megmutatom, hol fogtok aludni.
Mr. Blouse felmordult.
– Maga maradjon! – állította meg Levi-t a karjánál fogva. A hadnagy szeme megvillant, mikor hozzáért, keze pedig mintha a kardja felé moccant volna. Mintha. Olyan gyorsan történt, hogy Eren teljesen elbizonytalanodott; nem volt benne biztos, hogy tényleg azt látta-e, amit látott, vagy csupán a képzelete űzött vele csúfos tréfát a kimerültség miatt.
– Kérlek, ne bántsd! – súgta oda a férfinak Nifa nem elég halkan ahhoz, hogy Eren ne hallja meg, majd megindult Sasha édesanyja után. A fiú egy pillanatig habozott, nem tudta eldönteni, hogy maradjon-e vagy inkább kövesse, Levi hadnagy azonban látszólag nyugodtan állta Mr. Blouse tekintetét, ezért mégis felzárkózott a lány mellé. Sashát Connie és Krista támogatta be a szobájába. A helyiség nem volt túl nagy – közvetlenül a konyha melletti első ajtó rejtette, így még illett is Sashához –; az ágy és a ruhásszekrény éppen annyi helyet foglalt el, hogy két ember szűkösen még elaludhatott a földön.
– Legszívesebben nem mozdulnék mellőle – sóhajtotta Connie, miután magára hagyták a lányt –, de azt hiszem, az apja élve felkoncolna, ha valamelyik lány helyett én aludnék vele.
Eren elvigyorodott.
– Láttad, hogy viselkedett Levi hadnaggyal – ingatta a fejét. – Szerintem már a puszta gondolatért is az óriások elé vetne.
– Az biztos – nevetett a fiú rekedten.
– Ne aggódjatok, jó kezekben lesz – mosolygott Nifa szelíden. – Vigyázunk rá.
Mrs. Blouse, aki eltűnt néhány percre, amíg be-belesett a másik két szobába, összeráncolta a homlokát, mikor visszaérkezett hozzájuk.
– Valaki aludhat Tonia szobájában, illetve felajánlhatom a konyhát is, leteríthetünk oda egy matracot.
– A konyha nekem tökéletes – jelent meg hirtelen Levi hadnagy. – Közel van az ajtóhoz.
Connie riadtan nézett Erenre.
Ne merészeld, Jaeger! – üzente a tekintetével.
– Én majd őrzöm a kislány álmait – mondta gyorsan, elindulva a mutatott irányba –, így legalább közel lehetek Sashához.
Eren mosolyt erőltetett az arcára, miközben Mrs. Blouse felé fordult.
– Ezek szerint én alszom a konyhában... – motyogta zavartan.
A hadnaggyal.
Ez utóbbit még magában is alig merte kimondani. Levi hadnagy megragadta a karját, amíg a gondolataiba temetkezett, és még sikerült elkapnia Connie kétségbeesett pillantását, mielőtt megérezte, hogy hátrahúzzák. Engedelmesen megfordult, hogy kövesse a férfit. Sasha édesanyja két párnával és egy lepedővel tért vissza, ez utóbbi éppen elég nagy volt ahhoz, hogy ketten is kényelmesen bebugyolálják magukat, ha netalántán fáznának. A matrac becipelését a férjére bízta, Levi hadnagy pedig Nifa rosszalló tekintete láttán felajánlotta – vagy inkább Nifa tett elhamarkodott ígéretet a nevében? –, hogy segédkezik benne. Eren nem tudta, miről beszélgethetett a két férfi, de szemlátomást nem békéltek meg egymással. Ez Mrs. Blouse-nak is feltűnhetett, mert helytelenítően ingatta a fejét, amikor elhaladt a férje mellett.
– Reggel még meséltek, Eren – simított végig a fiú vállán bátorítóan.
– Reggelre… – kezdte Nifa, aztán elhallgatott.
Reggelre nem biztos, hogy itt leszünk... – Ez volt a kimondatlan mondat, Mrs. Blouse pedig megértette a néma üzenetet, aprót biccentett a fejével, majd miután elköszöntek, férjével nyugovóra tértek. Levi hadnagy és Nifa még váltottak pár szót, utána a lány lehajtotta a fejét, és elsietett, mielőtt Eren rákérdezhetett volna, hogy miről diskuráltak. Inkább tőle érdeklődte volna, mintsem a hadnagytól, aki már lefejtette magáról a köpenyét és a csizmáját, s éppen az övcsatjával bíbelődött, amikor Eren visszafordult hozzá.
– Hadnagy…
– Jobb vagy bal? – kérdezte váratlanul. Eren értetlenül bámult rá.
– T-tessék?
Levi hadnagy felsóhajtott.
– Azt kérdeztem, hogy a matrac melyik oldalán szeretnél aludni – magyarázta. – Nekem mindegy, nem alszom sokat, csak pár órát.
– Öhm… – Eren habozott, mielőtt válaszolt volna. – Talán jobb – bökte ki bizonytalanul.
Levi hadnagy bólintott, majd folytatta addigi tevékenységét. Eren a döbbenettől elakadó lélegzettel figyelte.
Eren… – A hadnagy nem nézett felé, miközben kibontotta az övét és kihúzta azt a nadrágjából. – Vetkőzz. – Hangjából parancsoló él csendült ki, Eren zavara pedig fokozódott, amikor arra lett figyelmes, hogy a férfi ujjai ingének gombjaira siklanak. Lesütötte a szemét, és félrefordította a fejét. Mire erőt vett magán, hogy ismét a hadnagyra pillantson, az már bebújt a vékony lepedő alá, és szemlátomást türelmetlenül várta, hogy csatlakozzon mellé. – Hajnalban kelünk, mielőtt azok az ostobák utolérnének minket. Le akarom rázni őket, hogy aztán visszamehessünk a Sina fal mögé.
Eren összefogta a ruháit, és miután elhelyezte őket a bal oldalára, óvatosan becsúszott a lepedő alá. Próbált a matrac szélére húzódni, de még így is érezte, amint a hadnagy meleg teste az övéhez préselődik. Idegesen fészkelődött, kétszer is megigazította a párnáját, közben pedig igyekezett úgy tenni, mintha nem zavarná a férfi közelsége. Kevesen mondhatták el magukról, hogy egy „ágyban” aludtak az emberiség legerősebb katonájával, a Felderítő Egység hadnagyával. Biztos volt benne, hogy Mikasa mindkettőjüket megölné, ha a fülébe jutna.
– A célunk pedig nem más, mint…
– A hely, ahol születtem. Az Alvilág.
Eren arca megrándult.
Petra – gondolta fájdalmasan. – Vajon örökké kísérteni fog az emléked, akárhányszor a hadnagy múltjáról beszélgetünk? Mindig eszembe fog jutni az a nap? És Annie… Vajon meg fog valaha bűnhődni a tetteiért?
Lehunyta a szemét, s mély levegőt vett, hogy megnyugtassa háborgó szívét. Levi hadnagy nem mozdult, mióta odafeküdt mellé, csak egyszer nyúlt ki, hogy még jobban magukra húzza a lepedőt. Más talán azt feltételezte volna, hogy elaludt, Eren viszont meg volt győződve afelől, hogy ébren van. Noha fojtogató csend telepedett a konyhára, a lélegzetvételük is alig hallatszódott.
Levi hadnagy tudta, hogy nem végeztek, ahogyan Eren is; a fiú magán érezte a tekintetét, amikor kérdezett.
– Úgy gondolja, hogy ott biztonságban lehetünk?
Levi ajkáról halk sóhaj gördült le.
– Sehol sem vagyunk biztonságban, Eren – mormolta bele a szoba sötétjébe –, ám azt a helyet úgy ismerem, akár a tenyeremet. Erwin életének utolsó cselekedete… Egészen nemes, nem igaz? – Felhorkant, majd furcsa hangot produkált. Mintha nevetett volna, vagy legalábbis megpróbálkozott vele; Eren egyikre sem mert volna fogadni, már a puszta feltételezés is őrültségnek tűnt. Levi hadnagy nem hosszabbította meg a szünetet, folytatta: – Önfeláldozó marha – mondta gúnyosan –, ez nem is kérdés, de helyesen cselekedett. A te biztonságod a legfontosabb, Eren. Még akkor is, ha ezt te nem úgy gondolod vagy egyszerűen nem érted, létfontosságú, hogy életben maradj. Te vagy az emberiség reménye, az egyetlen közülük, akiről bizonyosan tudhatjuk, hogy a mi oldalunk áll. Azok az idióták, akik meg kívánják pecsételni a sorsodat, még ostobábbak, mint hittem. Te az az ember vagy – mert ember vagy, Eren, ahogyan Annie Leonhart, a Kolosszális Óriás, a Páncélos Óriás meg az az óriásnő is az, ezt soha ne felejtsd el –, aki megnyerheti nekünk a háborút. Szinte semmit sem tudunk még róluk, az óriásokról, és még kevesebbet tudunk a hozzád hasonlókról, az Intelligensekről, de te velünk vagy, elhatároztad, hogy az emberiségért fogsz küzdeni, hogy megölöd az összes óriást… – Elhalt a hangja, teljesen a fiú felé fordult. – Érted már, Eren? – kérdezte csendesen. – Érted, miért vagy ennyire fontos?
Találkozott a tekintetük. Erennek nyelnie kellett, mielőtt aprót bólintott volna, Levi hadnagynak viszont csak a szeme villant.
– Pihenj – mondta. – Nem tudhatjuk, mit hoz a holnap… Az a nőstény bármikor felbukkanhat.
– Figyelmen kívül hagyjuk az üzenetét, uram? Odalent… az az Alvilág, jól sejtem?
– Nem az Intelligensek elől próbállak elrejteni – magyarázta –, ők mindenütt ott lehetnek. A Katonai Rendőrség meg Fritz király emberei miatt védelmezlek ennyire. Idióták egytől-egyig, de egyiket sem szabad alábecsülni. Akik igazán akarnak valamit, azok bármire képesek. Azok megtalálják a módját, hogy a közeledbe férkőzzenek… Ha a felszínen maradsz, garantált a halálod.
Eren nem válaszolt. Igazából több alkalommal is lehetőséget kapott az élettől, hogy meghaljon, ám eddig mindannyiszor megmenekült. Armin, Mikasa, Levi hadnagy, Petráék, az édesanyja… Mindannyian feláldozták volna magukat érte – és persze voltak, akik meg is tették.
Az emberiségért.
Élnem kell, hogy az összessel végezhessek.
– Pihenj – hangzott a hadnagy sóhaja, s Eren érezte, amint a matrac besüppedt alatta, ahogy hátat fordított neki.
Pihenjek?
Legyen, megpróbálom.
Ő is sóhajtott, aztán a másik oldalára gördült. Majdnem összesimult a hátuk – de csak majdnem –, s miközben a szíve olyan ütemben vert, mintha ki akarna ugrani a mellkasából, egyszer csak melegséget érzett a csípőjén. Lepkeszárny-finom szorítás – nyugtatás, mert annak kellett lennie –, néhány tizedmásodpercig tartott, utána Levi hadnagy visszahúzta a kezét, és még csak annyit sem mormogott, hogy „Pihenj már, Eren!”, mégis talán ez volt a néma üzenet.
Eren eleget tett a kérésnek.
– Ez még csak a kezdet… – suttogta magának, aztán lehunyta a szemét.
Elaludt.

** * **

Erwin Smith, a Felderítő Egység tizenharmadik parancsnokának kivégzésére egy ragyogó, fülledt napon került sor. Fritz király, aki hajlott kora miatt sem szerette elhagyni otthonát, unottan nézte végig, s ha tanácsosa nem szólt volna rá, azon kívül, hogy többször is nagyot húzott a kezében tartott üvegből, talán még falatozott is volna.
– Eren Jaeger az utolsó reményünk – jelentette ki Erwin határozottan, majd nem szólt többé. A szeme sem rezzent, mikor megigazították a nyakán a hurkot, csak állt, és mereven nézte az uralkodóját.
Mikasa el akarta felejteni, ám a látvány mintha örökre beleégett volna az emlékezetébe: Erwin holtsápadtan, ernyedten az akasztófán… Hogy Hanji végignézte-e a kivégzést, nem sikerült kiderítenie. Azt tették, amire megkérte. Azt tették, ami valójában Erwin akarata volt.
– Nem semmi stratéga volt – mondta Jean elismerően. – Kár érte.
Mikasa ráhagyta; nem érdekelte. Minden sajnálatot és könyörületet kiirtott magából, hogy megmenthesse Eren életét, és még ha át is akarta volna adni magát a megrendültségnek, nem tehette meg. A napok csak teltek, s Erennek egyedül kellett boldogulni. Mindig ott voltak egymásnak. Attól a naptól fogva, hogy Eren megmentette az életét, jóban-rosszban számíthattak egymásra. Mikasa kötelességének érezte, hogy a végsőkig védelmezze a fiút, számára nem létezett más, csakis Eren.
Tarts ki – gondolta. – Közeledek feléd. Nem hagylak azzal a törpével. Nem hagyom, hogy bántódásod essen. Kíséreljenek csak meg elhurcolni téged, aztán megtapasztalják, milyen erős is vagyok valójában! – Elszántság költözött belé, felpezsdült tőle, s legszívesebben azonnal használta volna a felszerelését, hogy átszelje a várost, de nem viselkedhetett meggondolatlanul. Hanji – igazándiból Erwin, aki az életét is adta érte – feladatot bízott rájuk.
Előbb Mitras, csak azután az Alvilág – emlékeztette magát keserűen.
– Úgy érzik, igazságot szolgáltattak. – Armin eközben undorodva ingatta a fejét. Mikasa tudta, hogy gyermekkori barátja régen feladta, hogy szót értsen vele, s hogy szavait ezért elsősorban Jeannak címezi, mégis kíváncsian figyelte őt. – Azzal, hogy eltitkoltuk Annie valódi kilétét, ártatlanok halálát okoztuk. Az emberek dühösek és kétségbeesettek, elégtételt akarnak, és ezt előbb a parancsnoknak kellett megfizetnie… utána meg Erennek. Most már mindannyian szálkák vagyunk a szemükben, kivétel nélkül árulással vádolnak minket… Az a gyanúm, hogyha elfognának, csatlakozhatnánk a parancsok mellé.
Jean felhorkantott.
– És mi lesz a Felderítő Egységgel? Ki lesz az új parancsnok?
– Gyanítom, egy megbízható embert fognak az élére kinevezni – hangsúlyozta Armin –, aki kordában tartja majd a többi Felderítőt. Semmi esetre sem olyat, aki bármilyen kapcsolatot is ápolt Erwin parancsnokkal vagy Levi hadnaggyal. A végét járjuk, Jean. Amint meglesz az új vezető, szinte garantált, hogy nem lesz több falakon túli expedíció. Eddig is őrültségnek tartották, hát még most? Az óriáselfogások, a kísérletezés… minden abba fog maradni, higgyetek nekem!
Mikasa mélyet sóhajtott.
– Minket már nem érdekel többé a Felderítő Egység, Armin – mondta halkan. – Jobb, ha úgy gondolunk magunkra, mint lázadókra… Hogy ne sodorjuk veszélybe a többieket. Úgy gondolom, igazad van, és ez tényleg a vége mindennek… Változások lesznek, olyanok, amiket mi soha sem fogunk támogatni, de most nincs időnk keseregni: feladatot kaptunk, és még nem sikerült teljesítenünk.
– Nem lehet, hogy azért, mert te nem rajongasz érte?
– Nem rajongok érte – ismerte be Mikasa kelletlenül –, azonban egyetértek a parancsokkal: meg kell tennünk. Lehet, hogy Annie a kristályban ragadt, lehet, hogy soha nem is fog felébredni az örökkévalóságnak tűnő álmából, de nem jelenthetjük ki ezt annyira biztosan. Nem kockáztathatunk.
– Igaz – bólintott Jean. – Ki kell menekítenünk, mielőtt úgy gondolják, darabokra törik a kristályt. Ha Hanjinak igaza van és a kristályban okozott kár Annie halálát okozza…
– Nem engedhetjük – villant meg Armin szeme. – Szükségünk van Annie-ra.
Mikasa felhorkant, de nem tiltakozott.
Ébredj fel, Annie, ébredj fel nyugodtan… és én ízekre téplek. Minden egyes apró információt kiszedek belőled, aztán megfizetsz mindazokért, amiket Erennel és a többiekkel tettél avagy tenni készültél.
Magán érezte Jean aggódó-komor tekintetét, mikor elfordult tőle, azonban nem szólította meg. Amióta különváltak a többiektől, a fiú megkísérelte átvenni a vezetést. Armin találta ki a stratégiákat, Jean irányított, míg Mikasa végrehajtotta a küldetéseket. Jean ott segített neki, ahol csak tudott, nem egyszer megmentve az életét a meggondolatlansága miatt, ő pedig soha sem köszönte meg neki.
Most nem számít – gondolta. – Most csak Eren létezik… Eren… meg te, Annie... a haragom irántad.
Lehunyta a szemét és megborzongott.
A mi körünk még nem ért véget…

** * **

Shiganshina soha sem változott, Eren álmában éppolyan maradt, mint amilyen a Kolosszális Óriás támadása előtt volt. Későre járhatott az idő, az asztalon felejtett gyertya lángja halványan pislákolt. Nem ugyanaz az álom-emlék volt, hanem egy másik, de mégis mintha ugyanott folytatódott volna. Édesanyja nyugtalanul állt az ablak előtt, nyakában megcsillant a vékony lánc, rajta a kulccsal, míg a titokzatos nő az egyik széken foglalt helyet, ölében Eren hároméves énjét tartva.
– Szegény gyermek – mondta éppen Carlának –, teljesen egyedül maradt, igaz?
– A nagyapja felneveli, Selma – sóhajtotta az asszony. – És nem lesz egyedül. Arlert úr tegnap áthozta hozzánk, el sem lehetett szakítani őket egymástól. – Fejével Eren felé biccentett, ajkára pedig lágy mosoly ült ki. – Eleinte mindketten félénkek voltak, de utána… Egyszer áthozhatnád a tiédet – javasolta elgondolkodva –, amikor Armin is itt van. Biztos vagyok benne, hogy hárman remek barátok lennének.
A nő – Selma, raktározta el a nevét Eren – felkuncogott.
Ők ketten már most imádják egymást.
– Valóban. – Édesanyja mosolygott, aztán visszafordult az ablak felé. Eren azt látta, amit a gyermekkori énje: az anyját, amint hirtelen megfeszült, miután felfigyelt valamire odakint, a megpördülését és szemének riadt csillogását, és azt, hogy kikapta őt Selma karjaiból. A mellére vonta, a saját testével védelmezte, Selma pedig ijedten szólongatott valakit. A gyermekét, döbbent rá Eren. A kislány annyi idős lehetett, mint ő volt akkor, megszeppenten simult anyjához.
Carla Jaeger szinte letépte a nyakáról a kulcsot.
– A pincébe! Lefelé a pincébe!
Megölelte őt, majd elengedte. Selma megfogta a kezét, a létra pedig recsegett-ropogott alattuk, ahogy óvatosan lemásztak a mélybe. Eren mindvégig az édesanyja szemébe nézett, míg a pinceajtó rájuk nem csukódott. Odalent komor sötétség uralkodott, semmit sem látott, csak érzékelt: a nyirkos falat, amin végigsimított, egy idegen érintést – Selma kislányáét –, s Selmát, aki lehúzta őket maga mellé.
Jaeger doktor még mindig nem tért vissza? – Egy mogorva férfi hangja hallatszódott, melyet szék csikorgása követett, leülhetett a konyhában. Eren édesanyja felelt valamit a kérdésre, Eren azonban nem értette. Ismét a férfi szólalt meg, sokkal hangosabban beszélt, mint Carla Jaeger. – Hallott az Arlert házaspár eltűnéséről, kedves Mrs. Jaeger?
– Igen – felelte az asszony őszintén. – Borzasztó, ami velük történt. Mr. Arlert nemrégiben hozta át először az unokáját, Armint. A kisfiam kedveli őt.
– És mit gondol, mi vezetett odáig, hogy ezt tegyék?
– Hogy kimerészkedjenek a falon túlra? Emberi kíváncsiság és merő ostobaság.
– Ostobák voltak, jól mondja, Mrs. Jaeger. Jól tudom, hogy ön jó barátságot ápolt Mrs. Arlerttel?
– Kislánykoromtól fogva ismertem őt, uram.
– Úgy hallottam, amióta összeházasodtak a doktor úrral, egyre kevesebbet találkoztak.
– Előfordul az ilyesmi. – Eren elképzelte, amint édesanyja megrántotta a vállát válaszul. Bár a gyermekkori énje csak hallgatta a beszélgetésfoszlányt, ő addig már meg tudta érteni, minek volt akkor a fültanúja. Ez az emlék közvetlenül azután játszódott, hogy Armin szülei összepakoltak és kimentek a falon túlra, s nagyon úgy festett, hogy valakit – ezt a mogorva hangú urat – igencsak érdekelte az eltűnésük.
Néhány nappal azelőtt, hogy elmentek, Mrs. Arlert mégis meglátogatta önt, nem igaz?
– Beavatott a tervébe. El akartak tőlünk búcsúzni.
– Nocsak! – A férfi meglepődött. – Ezek szerint mégsem voltak ostobák?
– Szinte biztosak voltak benne, hogy odavesznek.
– Ennek ellenére mégiscsak elhagyták a gyermeküket?
– Sosem értettem Lieselotte gondolkodásmódját, uram. Nem lehetett ráismerni, mióta elvesztette az első gyermekét.
Csend telepedett a helyiségre. Volt valami hang, ami olykor-olykor ugyan megtörte, Eren azonban nem tudta beazonosítani, hogy pontosan micsoda.
Mondja, Mrs. Jaeger, vendégei vannak? – kérdezte aztán hirtelen a férfi, s Eren érezte, hogy Selma megfeszítette az izmait mellette. Csitt, helyezte a mutatóujját az ajkára, de Eren inkább csak érzékelte a mozdulatot, mintsem ténylegesen látta volna. Nehezen tudott hozzászokni a pince sötétjéhez.
Nemrégiben meglátogatott egy kedves barátom a kislányával, elvitték a fiamat. Néhanapján összetereljük a gyerekeket, tudja, imádják egymást.
– A kedves barátja nem Jaeger doktor újabb utazása miatt érkezett?
– Nem tudom, miről beszél, uram. A férjem betegeken segít, a barátaim pedig akkor látogatnak meg, amikor csak akarnak.
Megint csend volt.
– Azt pletykálják – kezdte a férfi –, hogy belekeveredtek egy igen csúnya ügybe, Mrs. Jaeger. – Eren édesanyja hallgatott, Selma pedig gyermeke szájára tapasztotta a száját, hogy elfojtsa csodálkozó kiáltását. A férfi kuncogott. – Ej-ej, Mrs. Jaeger, nagy a baj, nagyon nagy a baj. Mit tegyek most? Ön még annyira fiatal és védtelen… Feleség és anya is. Ej-ej, nagyon nagy a baj. Hallottam a múltjukról, mindenről tudok.
– Távozzon! – kiáltotta Carla harciasan. – Nincs itt a férjem, úgyhogy hagyja el a házunkat!
– Hát hogyne, Mrs. Jaeger – nevetett –, de ne felejtse el, én mindenről tudok. Mindenről. Különösen a maga csinos kis vendégéről és annak gyermekéről. Jobb, ha elgondolkodik ezen, mielőtt jelenteném odaát, hogy mik történnek egy ilyen eldugott kis körzetben, mint Shiganshina. Egy jelentéktelen kis pincében, Mrs. Jaeger, egy jelentéktelen kis pincében.
– Távozzon!
– Hagyd a nőt, menjünk inkább. – Egy újabb férfihang csendült fel, Eren arca megrándult. Ismerős volt, túl ismerős.
Látja, milyen kegyes vagyok, Mrs. Jaeger? Megfogadom a drága barátom tanácsát, és elmegyek, de arra kérem, hogy amikor a férje hazaérkezik, emlékezzen a mai napra. Emlékezzen rám és a szavaimra. A titkaik hamarosan kiderülnek.
– Pusztuljon!
Nevetés hallatszódott, majd dübörgő léptek zaja, ajtócsukódás és hangos zihálás.
– Ég önnel, édes Carla, ég önnel – búcsúzott a mogorva hangú. – Nile, te pedig gyere már!
Eren szeme kitágult, egyre inkább megszokta a sötétséget, s ahogy Selma elmozdult mellőle, már látott dolgokat. Kinyújtotta a kezét, és…
Felejts, Eren – suttogta a nő szomorúan. – Felejts, hogy később emlékezhess…

** * **

Eren hirtelen ébredt fel. Kapart a torka, és érezte, hogy belecsavarodott a lepedőbe, ahogy álmában forgolódott, s az nyirkosan tapad a testéhez. Mást is érzett. Hűvös ujjak táncoltak végig a bőrén, és lassan egy kéz pihent meg a magasba nyújtott kezében. Levi hadnagy hajolt fölé elgondolkodva; fejét félrebillentette, homlokán mély ránc sötétlett. Még nem hajnalodott, láthatóan mégsem aludt. Éberen figyelte őt a szoba kellemes félhomályában, miközben a kezét fogta, és csak nézte, nézte és nézte… Percekig nem kérdezett semmit. Óvatosan ülőhelyzetbe segítette, közben pedig nem eresztette a jobbját, sőt mintha még görcsösebben markolta volna.
– Elmeséled?
– Igen, hiszen korábban megkért rá, hadnagy – mondta rekedten. Levi hadnagy bólintott.
– Nem muszáj most rögtön, ha nem akarod.
– El akarom mesélni. A-azt hiszem, könnyebb lenne utána – tette hozzá bizonytalanul.
– Minden figyelmem a tiéd, Eren. – A végén, miután Eren befejezte és elhallgatott, és csak bámulta remegő kezét Levi hadnagy szorításában, a férfi hümmögött. Mikor Eren remegése valamelyest alábbhagyott, megtörte a csendet. – Tehát a titokzatos nőt Selmának hívják és van egy veled egykorú lánya.
– Nem emlékszem a lány arcára.
– Értem.
– A szüleim... – Eren nyelt egyet, kásásnak érezte a hangját, a torka még mindig fájt. Megdörzsölte a nyakát, a kulcs hűvösen tapadt a bőréhez. – Láttam a pincét, láttam dolgokat, de nem jutnak eszembe. A gyermekkori énem mintha kitörölte volna őket a memóriájából. Mintha annyira sokkolt volna, hogy örökre el akartam felejteni.
– Meghúzzuk magunkat az Alvilágban, aztán amint azok az idióták feladják a kutatásodat, megküzdjük a küldetésünket a körzetedbe.
– Shiganshina? – nyögte csodálkozva.
– Igen – biccentett a férfi a fejével. – A célunk még mindig a pincétek.
Eren nehezen és nyugtalanul lélegzett; megértően bólogatott, közben viszont magában hangosan sikoltott.
– A szüleim részt vettek valamiben. Az a férfi… Az a férfi megfenyegette az anyámat, és Nile… az a Nile, ugye?
– Nile Dok – morogta a hadnagy sötéten. – Már megint az a nyavalyás Katonai Rendőrség… Hát ezért akart téged annyira magának…
– És Armin családja?
– Nyugodj meg, Eren… Hé… Nyugodj meg, kölyök
Elengedte őt.
– Azt állítod, az a nő, Selma utánad szólt, amikor kiugrottam az ablakon? – kérdezte hirtelen. Eren a hajába túrt, majd bólintott egyet.
– Igen – suttogta.
– Tehát a Katonai Rendőrség tagja – mormogta mintegy magának. – És az Intelligens azt véste a tenyeredbe, hogy odalent találkozunk.
– Gondolja, hogy az óriásnő és Selma egy és ugyanaz a személy, uram?
– Elképzelhető, de nem lehetünk benne biztosak. Nem tudhatjuk, ki az igazi ellenségünk, nem igaz, Eren? Annie Leonhart csak egy barát volt, egy kedves, jó barát, aztán… aztán tett dolgokat, amiket nem biztos, hogy megbánt.
– Sírt – jutott Eren eszébe. – Annie sírt, mielőtt a kristályba került volna.
Levi hadnagy hümmögött.
– Meg kell tudnunk, hogy mibe keveredtek a szüleid, Eren. Hová tűnt el az apád, amikor állítólag betegeket gyógyított, mit láthattál pontosan a pincébe, mire céloztak azok a férfiak, köztük Nile, illetve… Selma és a lánya, ők létfontosságúak, Eren. Meg kell találnunk őket. Ha Selmának nem is, talán a lánynak egy idő megered a nyelve… Ha emlékeztetjük, ki vagy, ha elmondjuk, hogy te az a fiú vagy, akivel egykor együtt játszott, talán elmondja, amit tud… Nem kérdéses számomra, hogy beavatott. Túl higgadtan viselkedett. Ő nem ijedt meg annyira, mint te, nem igaz?
– Amennyire emlékszem, nem félt.
Levi hadnagy felállt, nekilátott, hogy felöltözzön.
– Készülődj – adta ki az utasítást. – Legkésőbb egy órán belül elhagyjuk ezt a helyet.
– Nem köszönünk el…?
– Nem – érkezett szinte azonnal a válasz. Eren felsóhajtott.
– Felkeltem a többieket – mondta, mire a hadnagy szeme megvillant.
– Connie Springert keltsd, én keltem Nifáékat.
Eren ismét sóhajtott.
– Igenis, uram – egyezett bele csendesen.

** * **

Fritz király nagyot kortyolt a kupájából, a gyöngyöző folyadék jólesőn bizsergette a torkát. Hideg szaladt végig a hátán, majd előrehajolt székében, és rákönyökölt az asztalra. Nem tette boldoggá Erwin Smith kivégzése, ám nem is szomorkodott miatta. Idejét nem tudta már, mikor foglalkozott igazán a körülötte történtekkel, mindig csak a tanácsosára hallgatott, aki a Katonai Rendőrség egyik tiszteletbeli tagja volt. Tulajdonképpen Nile Doknak köszönhette a pozícióját, ő hozta Mitrasba, miután a Mária falat áttörte a Kolosszális Óriás, Fritz király azonban egyszer sem köszönte meg neki a remek segítőt.
Vajon honnan ismerik egymást? Volt valaha családja?
Semmit sem tudott róla, de nem érdekelte. Amíg volt elég étel és ital az asztalán, amíg mások megoldották helyette a falakon belül uralkodó káoszt, addig nem panaszkodott és nem kérdezősködött. Selmának hívták az asszonyt, aki Shiganshinából érkezett, és Nile Dok mindig is különös figyelmet szentelt neki, ha találkoztak.
– Adj neki egy nevet – mondta a férfinak.
– Selma Dok – jelentette ki Nile habozás nélkül. Fritz király elfogadta a javaslatot.
– Legyen akkor Selma Dok.
Selma Dok mindig meghajlott előtte, mikor elé járult, s Fritz király addigi lappangó kíváncsisága ismét felszínre került.
– Levi hadnagy Sasha Blouse falujába vitte őket, uram.
– Dauper – pontosított Nile Dok. Fritz király legyintett; nem szerette, ha félbeszakították Selmát.
– Javaslom, hogy álljunk készenlétben. Úgy hiszem, vissza fognak térni a Sina fal mögé.
– Eren Jaeger kivégzése prioritást élvez, éppen ezért mielőbb… – kezdte Nile, Selma azonban letorkolta.
Vajon honnan ismerik egymást? Volt valaha családja?
Várnunk kell még, királyom – mondta a nő határozottan. Fritz király egykedvűen bólintott.
– Tégy belátásod szerint, Selma – sóhajtotta fáradtan, mire a katonanő elmosolyodott. Gyönyörű mosolya volt, ragyogott tőle az egész arca, s a mély ráncok, melyeket a világban történő borzalmak véstek a szeme alá, mintha eltűntek volna.
– Vajon honnan ismerik egymást? Volt valaha családja? – Fritz király kábán rázta meg a fejét, harmadjára hangosan is kimondta. Selma mélyet sóhajtott.
– Volt egy lányom és egy szerető férjem, uram – vallotta be. – Shiganshina… Öt évvel ezelőtt…
– Mindenkijét elvesztette, királyom – sietett a segítségére Nile. – Ő maradt egyedül, ezért is hoztam ide, a Sina fal mögé. Itt nem érheti több bántódás.
Fritz király ismét kortyolt egyet az italából, majd intett, hogy távozzanak. Az ajtó becsukódott mögöttük, ő pedig egyedül maradt a gondolataival…
Vajon élnek-e még?
Vajon honnan ismerik egymást?
Volt valaha családja?
És egy utolsó gondolat, mielőtt végleg átadta volna magát keserűségének.

Carla…

6 megjegyzés:

  1. Köszi,nagyon tetszett,már nagyon vártam:):):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! ^^ Köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés
  2. Nagyon nagyon szeretem olvasni az irományaidat! Tetszik,h Erenék nem esnek rögtön egymásnak,de leírhatatlanul várom, h végre megkóstolják egymást xD. Viccet félretéve köszönöm, hogy ilyen remek olvasmányokkal látsz el bennünket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ennek nagyon örülök, köszönöm! ^^ Nem te vagy az egyetlen, aki már nagyon várja, hogy eljusson odáig :D Nem kell nagyon sokat várni, amíg elcsattan az első csókocska, de nem a következő fejezetben fog megtörténni, az is biztos. :)

      Törlés
  3. Szia! :)

    Hű, ez a fejezet beragyogta a napomat, minden túlzás nélkül!

    Sasha apja kicsit sztereotip lett, csak nevetni tudtam a megnyilvánulásain, vártam már, hogy előveszi a puskát. :D Persze ez nem baj, igazából teljesen passzol Sashához egy ilyen család.
    Connie annyira előzékeny és gyengéd volt vele, hivatalosan is beleszerelmesedtem a párosukba.

    Hálaimát rebegtem a Blouse családnak, amiért ilyen kicsi a házuk és Connie-nak, amiért ennyire tart Levitől. :D
    Wow, az a konyhai jelenet... ha ezt megírtam, még el kell olvasnom párszor. ,,Vetkőzz!", összeérő meztelen felsőtestek, érintés a csípőn. ,,a férfi ujjai ingének gombjaira siklanak." Eskü azt hittem először, hogy Levi Eren ingét akarja kigombolni. És végignézte, ahogy Eren vetkőzik! Kész vagyok. (Mi lesz itt, ha majd tényleg belecsapnak a lecsóba?)

    Komolyra fordítva a szót:
    A kedvencem lett az a jelenet. Láttam a szemeim előtt, ahogy a sötét szobában, egymás testének melegét érezve halkan beszélgetnek. Teremtettél egy "hétköznapitól" eltérő helyzetet, amiben (szerintem) az emberek jobban megnyílnak egymás felé. A hadnagy monológja (egyhuzamban ennyit beszélt!) teljesen meggyőzött, de ahogy látom, Erent is. ;)

    És tényleg kinyírtad Erwint! Igazából csak Levit sajnáltam, mert tényleg közel álltak egymáshoz (aminek az okát én sem értem teljesen). Abszolút egy véleményen vagyunk vele kapcsolatban.
    Szerintem én soha nem fogom megszeretni Mikasa karakterét. Értem a motivációit, a viselkedésének az okát, de ez az abnormális szeretet/birtoklási vágy, amivel Eren iránt viseltetik, egyszerűen elborzasztó. Nem is bánom, hogy valaki kizökkenti végre ebből a megszállottságból.

    Az az álom! Szóval az egész család nyakig benne volt az ügyben. (Az eredetiben Carla nem tudott róla, úgy rémlik. De ez a változat érdekesebb.) Selma karaktere nagyon titokzatos, még minden tök homály előttem. Vajon a lánya tényleg meghalt?

    És miután Eren felébredt újabb támadások érték kicsi szívemet. Levi nagyon türelmes vele, és látszólag pontosan tudja, mikor mire van szüksége. Tudom, hogy a szerelem kiszámíthatatlan blablabla, de azért elgondolkodtam. Az világos, hogy Eren miért szerethet bele a hadnagyba, de a fordítottja már nem annyira. Nagyon kíváncsi vagyok Levi "indítékaira", bárcsak belelátnék a fejébe...

    A királynál megbomlott valami a sok piától? Nagyon úgy tűnt. Az utolsó szavacska. Először arra gondoltam, hogy szerelmes volt Carlába, de ennyi erővel mondjuk a lánya is lehetne. (Milyen szappanopera alapanyag lenne már ebből!)

    Jaj, annyi írnivalóm van, de még sem tudok mit írni. Szépen kibontakoznak itt a szálak, ügyesen csűröd-csavarod őket. Talán legközelebb értelmesebb leszek, addig is várom a következő fejezetet! :)

    Üdv.: Aurea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^

      Úgy látszik, van értelme a hosszú fejezeteknek, még az állam is leesett, amikor megláttam a véleményedet! :) Nagyon köszönöm, feldobtad vele az estémet/éjszakámat. :D

      Nem tudom, miért, Sasha apja nekem a mangában nagyon ellenszenves figurára sikeredett, valahogy érzékeltetni akartam, ez lett belőle. :) Inkább szegény Connie, nem igaz? :D
      Örülök, hogy tetszik a Sasha-Connie páros. ^^ Olyan szép fanartokat találtam róluk, túl sokat gyönyörködtem bennük *-* és ezek a jelenetek lettek az eredményei az álmodozásomnak :D

      Jaj, ne bántsuk szegény Connie-t, Levi hadnagy néha tényleg félelmetes :D
      Húúú, sejtettem én, hogy a konyhai jelenet nyerő lesz. :) A Vetkőzz! résznél egyből rád gondoltam, amikor írtam. :D
      Hát megnéztem volna Eren fejét, amikor Levi hadnagy nekiáll levetkőztetni őt... :D De majd talán annak is eljön az ideje ;)

      Abszolút egyetértek veled, egy ilyen helyzetben az emberek szerintem is jobban megnyílnak egymásnak, talán éppen ez lehetett az oka Levi hadnagy monológjának is. :)

      Igen, Erwinnek annyi. Először húztam volna még egy-két fejezeten át, de rájöttem, hogy a kutyát nem érdekli, mi lesz vele, a történet szempontjából pedig annyira nem lényeges karakter, nyugodtan mehet a fenébe. :D (Jaj, de gonosznak tűnök most, azért elárulom, egy kicsit megérintett a halála... De csak egy kicsit, azért ne essünk túlzásokba. :D) Levi hadnagy reakciójáról lesz szó, azért egy ilyen hír futótűzként terjed el a falakon belül, és mégiscsak "barátok" (?). (Fura.) De nekünk ez csak jó, még több lehetőség arra, hogy kibonthassam a Levi x Eren szálat ;)

      Jean dolgozik az ügyön - még ha ez most nem is látszik -, hogy egy szerethetőbb (?), öhm, nem, inkább egy elviselhetőbb Mikasát kapjunk. :)

      Bevallom őszintén, már nem emlékszem, hogy az eredetiben Carla mennyire tudott a pincéről. Bennem csak az maradt meg, hogy Grisha annak idején Carla előtt beszélt róla meg ugye mutatta a kulcsot is, és egy kicsit elgondolkodtatott. Valamit tudnia kellett, nem? Vagy hát számomra az lenne a logikus, ha nem is a teljes igazságot, de valamit abból tudott/sejtett volna, különben megkérdezte volna Grishát, hogy mi a fenéről beszél. A szívem tört össze amúgy Carla halálakor, még úgy is, hogy tudtam előre, talán pont ezért játszik nálam ennyire nagy szerepet. :)
      Selmáról egyre több információ fog kiderülni, lesz szó a családjáról is. :)

      Huhh, ez egy érdekes gondolat. :) Hát szerintem a szerelemnél az egyik legfontosabb lépés, hogy a másik fél figyelmét valahogyan felkeltsd, ez pedig már akkor megtörtént, amikor Eren és Levi először találkoztak a cellánál. Levi szeme megvillant Eren kirohanása után, és jött a komment is, hogy nem rossz... :D A tárgyalótermes incidens után meg Eren ugye a Felderítő Egységbe került, mindennapos az érintkezés, Levi hadnagy kvázi a védelmezője (pl Petráékkal szemben is), valahogy el tudom képzelni, hogy előbb megkedveli, aztán megszereti. :)

      Fritz király nekem mindig is nagyon furcsa alaknak tűnt. A mangában is semmi sem érdekelte, csak az evés-ivás, de jól érzékeled, itt egy kicsit tényleg megbomlott az elméje. :) Persze megvan rá az oka, hogy miért, ez nemcsak időskori szenilitás. Nem, megnyugtatlak, nem volt szerelmes Carlába, az kicsit meredek lenne, mert elvileg nagyon, nagyon öreg :D A lánya már reálisabb lenne. :D Báááár... én amúgy olvastam már angolul olyan ficet, ahol Carla a testvére volt. :D

      Huhh, csak eljutottam a véleményem végére, igyekeztem értelmesen reagálni. :) Tényleg nagyon köszönöm, hogy írtál, szerintem mindjárt rögtön meg is nyitom az ötödik fejezetet, hogy folytassam. :) Várlak a következőnél, a tervek szerint vasárnap-hétfő környékén hozom. :)

      Detti ^^

      Törlés