2016. szeptember 16., péntek

Vihar – 8. fejezet – Az első döntés

Vihar

8. fejezet

~ Az első döntés ~

Annie szemhéja megrezzent – legalábbis Mikasa biztos volt benne, hogy nem képzelődött. Abban sem kételkedett, hogy rajta kívül senki sem figyelt fel erre, ugyanis – Jeant leszámítva – egyedül tartózkodott a helyiségben; az ajtó mögött Hanji és Armin felváltva vitatkoztak valamiről Levi hadnaggyal meg Nifával, a hálókban pedig Eren és Sasha az igazak álmát aludták, miközben Krista és Connie őrizték őket. Jean, aki csakhamar elaludt a székében, persze semmire sem ébredt fel. Mikasát nem érdekelte. Összehúzta a szemöldökét, és kíváncsian hajolt előre, hogy jobban megnézze magának Annie Leonhartot.
– Idelent mindig sötét van – sóhajtotta Hanji, amikor rábízta a feladatot. – Annie Leonhart nem térhet magához, de fogalmam sincs, hogyan működik ez a kristály. Ha Annie esetleg mégis tudatánál van, amíg a védelmét élvezi… Válogassátok meg a szavaitokat előtte, nem tudhatjuk, mennyit tud a történtekből.
– Talán rögtön fel akar majd kelni, ha megtudja, hogy Eren kivégzése a cél – vetette fel Krista. – Eddig is nem megölni, hanem elrabolni akarta. Talán sikerül a szövetségesünkké tennünk.
– Erről ne is álmodozz, Krista! – csóválta meg a fejét Connie elkeseredve. – Ő már nem a barátunk. H-ha belegondolsz, miket művelt… és meddig ment volna el, hogy megszerezze magának Erent.
– Mindenre van valamilyen magyarázat!
– Krista… Inkább menj, és nézd meg a kedvünkért Erent, jó?
– Ahogy gondoljátok, Armin.
Mikasa mélyet sóhajtott.
A mi körünk még nem ért véget, Annie… – gondolta. – Ez csak a kezdet volt. Ébredj fel, ha ennyire ezt akarod, és miután minden egyes információt kiszedtünk belőled, a saját két kezemmel gondoskodok rólad. – Hátraemelte a kezét, és megérintette a tarkóját. – Annie… – suttogta. – Ébredj fel!
Annie felnyitotta a szemét; a hideg, kék tekintet egyenesen Mikasáéba fúródott. Nem mozgatta a testét, azonban pislogott, és Mikasának hirtelen a Sina falban megbúvó óriás jutott az eszébe.
Gyerünk, Annie – gondolta. Jean felhorkant álmában, feje a vállára bicsaklott, mire Mikasa összepréselte az ajkait. – A mi körünk még csak most kezdődik.

** * **

Ugye emlékszel rám, Eren? Ugye nem felejtettél el?
Tudod, mit tettem, igaz? Tudod, ki vagyok valójában?
Mit gondolsz, Eren, elnyerhetem valaha is a bocsánatodat?
Kreusa Dok mosolygott. Ujjaival finoman végigfésülte a haját, aztán laza kontyba csavarta. Bár mindennél jobban gyűlölte édesanyját, amiért pokollá változtatta az életüket, nem tagadhatta le, mégiscsak hasonlítottak egymásra. Lesimította a gyűrődéseket az uniformisán, utána pedig ellenőrizte a felszerelését, elsősorban az üzemanyagot. Fájó sóhaj szakadt fel belőle, majd az arcába húzta köpenye kámzsáját, és kilépett az ajtón. Odakint sötétség honolt, az utcákon egy lélek sem kódorgott. Nem kellett hátranéznie, egyszerűen tudta, hogy Hitch követni fogja. Régóta ismerték már egymást, Hitch Dreyse pedig egyszer sem okozott neki még csalódást: mindig pontosan azt tette, amire utasította őt. Úgy viselkedett, mintha soha sem ismerte volna a falakon túli világ titkát, és amikor felbukkant a Nőstény Óriás, még csak a szeme sem rebbent. Mindannyian mesteri színjátékot űztek: nevetgéltek és tréfálkoztak, és mintha egyikük sem arra készült volna, hogy megsemmisítsék az emberiséget.
Szánalmas – húzta el a száját. – Mind azok vagyunk, és te, anyám, te vagy a legrosszabb mindünk közül.
Kreusa megnedvesítette az ajkát. Carla Jaeger halott volt, ő azonban nem volt benne biztos, hogy képes lesz ugyanarra, amire egykor az édesanyja: félredobni az elveit, és megölni azt, akit a legjobban szeretett a világon.
Lehunyta a szemét, megint mosolygott. Igazából mindig mosolygott. Shingashina után mindenkijét elvesztette, az apját, az anyját, a nagyszüleit, a barátait… Erent.
Eleinte persze félt. Egyedül maradt, és nem tudta, hogyan élje túl, mit tegyen, hogy ne ártson másoknak.
Vér tapadt a kezéhez.
Vér.
Ha belegondolt, mik történtek a körzetben, összehúzta magát, hogy senkinek se tűnjön fel, mennyire szánalomra méltó teremtéssé vált, és csak sírt és sírt a zsákutca sötétjében, mezítláb, rongyokban, s amikor az a nő megállt előtte, majd Selma Dokról kérdezte, majdnem az igazat mondta. Végül hazudott.
Hamarosan ott állunk majd egymással szemben, Eren, és döntened kell, kinek az oldalán állsz. Minket választasz, azokat, akik olyanok, mint te, vagy őket, a falakon belüli barátaidat, akik a legvégén akasztófára küldenek, ahogyan Erwinnel is tették?
Hé, Eren… Mondd, képes leszel megbízni Annie-ban?
Képes leszel hinni nekünk?
Mondd, Eren… – A fiú neve mély sóhajba torkollott. Nem hagyta, hogy mosolya lehervadjon az arcáról, letörölte a könnyeit, és felszegte a fejét. – Ugye várni fogsz rám ott, ahol minden elkezdődött?
Hitch, ha észre is vette a könnycseppeket a pilláján, nem tette szóvá; leguggolt, majd a házra mutatott.
– Biztos vagy benne, hogy ez az? – kérdezte suttogva. Kreusa oda sem pillantott, úgy bólintott.
– Holtbiztos – felelte.
Hitch felhorkant; összeszűkítette a szemét.
– Honnan ez a magabiztosság, drágám?
– Megvannak a magam forrásai, Hitch. Talán egy kismadár csiripelte.
– Édesanyád lehozatott minket ide, Kreusa, utána eltűnt. Tőled kérdem hát, mit tervez? Meddig játsszam még magam Marlowe előtt?
– Jaj, Hitch, drága Hitch… Nem egyértelmű? – Kreusa elfojtotta kuncogását, helyette inkább megnedvesítette az ajkát. Félrebillentette a fejét, és kíváncsian nézett a másik lányra. – Kérlek, ne okozz nekem csalódást. Jó ideje már, hogy utoljára láttuk egymást, de ez nem jelent semmit. Ennyit nem veszthettél a ragyogásodból.
– Jó ideje? – Hitch prüszkölve nevetett fel. – Öt éve, Kreusa, öt éve. Aznap találkoztunk először.
Shingashina… – Kreusa zaklatottan söpörte a füle mögé egyik tincsét. – Tudod, mindannyian követtünk el hibákat, Hitch… Azon a napon, amikor a Kolosszális Óriás lyukat ütött a Mária falba, mindannyian árulókká váltunk. Hiába akartunk tenni ellene, hiába lázadtunk, küzdöttünk, előbb vagy utóbb mégiscsak bűnösök lettünk. Erre Annie a legjobb példa.
– Annie?
– Mindig elfelejtem, hogy te mennyire keveset tudsz a falakon túli világról, kedvesem. Csak hitted, hogy ismered Annie Leonhartot, nem igaz?
Tudom, hogy Annie a Nőstény Óriás, ahogyan azt is, hogy a kristály, amibe saját magát zárta, jelenleg is itt van az Alvilágban.
Kreusa hümmögött.
Igen – gondolta. – Hitch tud dolgokat, de mégsem tud mindent.
– És Annie apja? – kérdezte hirtelen. – Őt mennyire ismered, Hitch?
– Mr. Leonhart? Annie sosem említette a családját. Ő… ő magányos farkas, Kreusa. Lehet, hogy én úgy gondoltam rá, mint egy jó barátra, de az ő igazi érzései mindig rejtve maradtak előlem. Csak annyit láttam belőle, amennyit ő megengedett.
– Tehát semmit. – Kreusa felhorkantott. – Nem baj, Hitch. Hamarosan… Hamarosan mind együtt leszünk, ezt garantálhatom… – Elmosolyodott, ez alkalommal pedig nem játszotta meg magát, őszintén tette. Bármennyire is fájt a múlt, voltak pillanatok, amikor a mennyekben érezte magát. Eren oldalán bármire képes volt, akár arra is, hogy nemet mondjon az édesanyjának és felsőbb hatalomnak.
Igen… Hamarosan együtt leszünk.
Mindannyian.

** * **

Eren kikászálódott az ágyból, és megindult az ajtó felé; meztelen talpa alatt nagyot reccsent a parketta, nem volt kedve belebújni a csizmájába. Bizonytalanul állt meg az ajtó előtt, csupán résnyire merte nyitni. Legutóbb, amikor megpróbálkozott a felkeléssel, Mikasa visszaparancsolta az ágyba, Armin pedig azt a feladatot kapta, hogy figyelje minden lépését. Egy ideig így is tett, majd valamiért Krista váltotta fel, aki nem felejtette el, legutóbb mennyire jóízűen evett a leveséből; ismét hozott magával, sőt még némi kenyeret is csempészett a tálka mellé.
– Hanji még mindig keresi a többieket – suttogta letörten, miután megigazította a párnáját. Eren bágyadtan figyelte. Kemény volt az ágy, a durva lepedő pedig dörzsölte a bőrét, de örült, amiért nem a földön kellett aludnia, mint az elmúlt hetekben. Éjjelente ugyan meg kellett osztania az ágyát Arminnal, ám ez sem zavarta igazán, mert gyermekkorukban gyakran aludtak együtt egy-egy hosszabb játék után. Nem emlékezett minden egyes pillanatra a régi időkből, amikor még gyerekek voltak, azonban néha-néha felvillant egy emlékkép, amiben a szülei Armin nagyapjával sugdolóztak.
Semmit sem tudok az igazi titokból, semmit sem tudok Kreusáról.
Megrázta a fejét, hogy kijózanodjon, és inkább belesett a szomszédos szobába. Connie éppen mélyet sóhajtott, miközben gyöngéden megszorította Sasha jobbját. A lány előző este már nem panaszkodott fájdalomra, sőt a járás sem esett többé nehezére, Hanji javaslatára azonban még egy napot ágyban töltött. Eren elmosolyodott: Connie, amikor csak tehette, belopózott barátnőjéhez – Nifa és Hanji legyintettek, mikor rajtakapták –, és mellette maradt, míg az el nem aludt. Most is ezért találta őket egymás mellett, ezért óvatosan becsukta az ajtót, és inkább hagyta, hogy élvezzék egymást társaságát.
– Látom, már sokkal jobban vagy – szólalt meg mögötte egy halk hang, s azzal egyszerre valaki megérintette a kezét. Bár megijedt, nem kiáltott fel, csak összerándult. Nifa lopakodott mögé, szemében pedig játékos fény csillogott. – Bátor és ostoba, mint mindig.
– T-tessék?
– A kis barátnőd azt mondta, tilos kimásznod az ágyból, nem? Erre te mégis megtetted. – Nifa megrántotta a vállát, és vidáman rámosolygott. – Szeretem, ha valaki nem adja könnyedén magát.
– J-jól vagyok.
– Hm, igazán? – Nifa a homlokára helyezte a tenyerét, aztán felkuncogott. – A lázad mindenesetre, amennyire meg tudom állapítani, lement, ez már jó jel.
– T-történt valami?
– Nile Dok, a felesége és a gyerekei meghaltak, a Felderítő Egység romokban… Az a három másik a barátaid közül pedig talán örökre eltűntek. Ez nem elég, Eren? – kérdezte szomorúan. – Nem kaptunk elég csapást a sorstól?
– Nifa…
– Gyere – szólt hirtelen. – Visszakísérlek a szobádba.
– Csak most jöttem ki! – tiltakozott Eren. – Sokkal jobban vagyok, szeretnék beszélni a többiekkel.
Nifa arcvonásai ellágyultak; gyengéden nézte őt.
– Ők most elfoglaltak, Eren – magyarázta kedvesen. – Hékás, csak nem azt akarod mondani, hogy engem nem szeretsz? – Sértődést mímelt, az orrát fintorította, közben szája széle halvány, huncut mosolyra görbült. Eren felnevetett.
– Te is megfelelsz, Nifa.
– Pompás – mosolygott őszintén a lány. – Úgyis szeretnék veled beszélni valamiről, úgyhogy jól jött ki, hogy itt maradtunk egymásnak. Na, gyere! Pihenj le. Van egy olyan érzésem, hogy nemcsak Mikasa aggodalmaskodna annyit, ha így találna, ráadásul ennyire felelőtlenül. – Ujjával a fiú meztelen lábfejére bökött, mire az zavarában elfordította a fejét.
– Nem fázom – dünnyögte makacsul. Nifa elvigyorodott.
– Hát hogyne. Na, nyomás az ágyba!
Eren kelletlenül engedelmeskedett. Nifa felrázta a párnáját, majd segített neki betakarózni. Ugyanott foglalt helyet, ahol korábban Mikasa valamint a hadnagy is ültek; egyik lábát átvetette a másikon, könyökével pedig előrehajolva rátámaszkodott.
– Kíváncsi vagyok, mennyit tudsz rólam – jegyezte meg hirtelen. Eren csodálkozva nézett rá.
– Levi hadnagy mesélt rólad…
– Elmesélte a közös múltunkat?
– Igen. – Eren óvatosan bólintott. – A-az utcán talált rád.
– Egy férfival voltam, aki otthagyott.
Nifa felhorkant. Visszaemlékezhetett arra a napra, mert az addigi szelíd mosolyt megvető fintor váltotta fel; soha nem látott arcát mutatta meg.
Leonhart… – suttogta. – Azt hiszem, így hívták.
Eren szeme elkerekedett.
– H-hogyan? M-mit mondtál, h-hogy hívtad?
– Leonhart – ismételte meg Nifa határozottabban. – Azt hiszem, Leonhart volt a vezetékneve.
– M-mint Annie-nak?
Nifa arca elkomorult.
Igen – mondta. – Mint Annie-nak.
– A hadnagy tudja?
– Hogy közöm van Annie Leonharthoz? – Nifa fáradt sóhajt hallatott. – Nincsenek titkaink egymás előtt. Megbízunk egymásban, Eren, ahogyan te is megbízol a barátaidban. A bizalom… A bizalom nagyon fontos. Az a férfi, Mr. Leonhart elhozott ide, az Alvilágba. Száműzött ide, bár máig sejtelmem sincs, hogy miért tette ezt velem.
Eren hallgatott.
– Tudod, eleinte kételkedtem benne, hogy el fogja neked mondani – mormolta. – Ő nem az a fajta ember, aki csak úgy beszél az érzéseiről, a múltjáról. Elmesélte neked Farlan és Isabel történetét, igaz? Tudod, őket nagyon szerette. Farlan már ott volt az életében, amikor engem megismert, Isabel pedig azután érkezett, hogy elveszített. Tudod, Eren, a búcsút senki sem kerülheti el, még mi sem. Mennem kellett, így hát mentem.
– Nifa…
– Ő nem könnyű eset.
– Nifa…
– Ha sokáig halogatod, azzal tulajdonképpen mégiscsak meghozod azt a döntés: nemmel felelsz. – Eren meglepetten pillantott a lányra. Nifa ajkán szomorú mosoly ült; mintha a távolba révedt volna, szempilláján megcsillant egy könnycsepp. – Persze, ahogyan Levi hadnagy is mondta, sosem tudhatod, mi lesz a végeredmény – folytatta látszólag könnyedén. Megrántotta a vállát, és lágyan Erenre mosolygott. Eren az álarca mögé látott: Nifa komolyan nézte őt, nem úgy, mint máskor. – Úgy kell hát logikáznod, amíg egy olyat tudsz választani, amit a lehető legkevésbé bánsz meg a későbbiekben. Levi hadnagy az emberiség legerősebb katonája, te pedig az emberiség utolsó reménye vagy, Eren Jaeger. – Elhallgatott, szünetet tartott. – Ha eljön az a nap, amikor nem kell többé a falak mögé rejtőznünk – szólt újból –, mit gondolsz, az emberek nyitottak lennének az óriássá változók felé? Köztük élnek, bárhol ott lehetnek. Mit gondolsz, Eren, azon a napon megmutathatják magukat?
– É-én... Nem tudom – suttogta a fiú. – Most már mindenki tudja, mi vagyok, Fritz király pedig…
– Fritz király ostoba – jelentette ki Nifa szárazon. Eltűnt a mosolya, komor kifejezés vette át a helyét sápadt arcán. Ujjaival az egyik fekete hajtincsével bíbelődött, közben pedig félrebillentette a fejét, és elgondolkodva mérte végig Erent. – Tudod, Eren, ez a hatalmasok játszmája, mindig is az volt. Vannak néhányan, akik a falak mögül tevékenykednek, és vannak, akik megmutatkoznak. Ez egy játszma, Eren, a tét pedig az emberiség sorsa. Semmit sem tudunk a Mária falon kívüli világról. Az a kevés információ, amit a Felderítő Egység egy-egy expedíció során összegyűjtött, szinte semmi a valósághoz képest, ezt bizonyítja az Intelligensek léte is. Nem tudjuk, hányan vannak, azt sem, hogy pontosan hol rejtőzködnek... Vajon mit akarhatnak? Vajon mindannyian az emberiség ellen szövetkeztek, vagy akadnak közöttük hozzád hasonlóak? És Kreusa? Kreusa Dok kinek az oldalán áll? Egykor barátok voltatok, nem igaz? Vajon emlékszik még rád?
– Nem tudom. – Eren  elfordította a fejét, elkeseredetten bámult le az ölében pihenő kezére. – Semmit sem tudok.
– Nem baj, Eren. – Felállt, leporolta a ruháját. – Gondolkozz hát! – szólította fel. – Gondolkozz és dönts! És a legfontosabb… – Már az ajtóhoz ért, jobbja pedig a kilincsre simult, amikor váratlan megfordult. – És a legfontosabb, Eren: „Emlékezz!” – mondta halkan, szomorúan. – Emlékezz a múltadra! Arra, aki voltál, és arra, amik történtek. Kreusára, Shingashinára, mindenre. És utána dönts, Eren. Gondolkozz, emlékezz és dönts! – Azzal lenyomta a kilincset, majd magára hagyta a fiút a gondolataival.

** * **

Órákkal később, amikor majdnem visszasüllyedt abba a mély álomba, aminek tulajdonképpen már napok óta a rabja volt, váratlanul ajtónyikorgásra eszmélt. Kopogó léptek zaja hallatszott, aztán székreccsenés, ahogy Levi hadnagy helyet foglalt. Gyakran csinálta ezt: felbukkant az éjszaka közepén, majd nézte őt, amint alszik. Nem tett semmit ezen kívül, mintha ennyivel is megelégedett volna, Eren azonban majd’ megőrült. Torkában érezte a szívét, és nem tudott nem Nifa szavaira gondolni.
Gondolkozz, emlékezz és dönts… Ha sokáig halogatod… nemmel felelsz… Ő nem egy könnyű eset.
De Nifa őrültségeket suttogott a fülébe, olyanokat, amik lehetetlennek voltak. Hogyan is lenne lehetséges minden? Levi hadnagy… Pont Levi hadnagy… és pont őt…
Az ágy besüppedt a hadnagy súlya alatt.
Leült! Leült a szélére!
Résnyire nyitotta a szemét, és valóban: Levi hadnagyot már nem a székében találta.
– Kölyök… – mormolta a férfi. – Most ne színlelj.
Eren úgy tett, ahogyan kérte, nem titkolta többé ébrenlétét. Lassan ülőhelyzetbe tornászta magát, aztán nyelt egyet. A férfi túl közel volt hozzá, közelebb, mint bármikor máskor. Furcsa volt és szokatlan, de határozottan nem kellemetlen.
– U-uram… M-minek köszönhetem a látogatást?
– Hogy érzed magad?
– Jól, uram. Nem vagyok lázas… Csak éhes. Állandóan.
– Szükséged van az energiára, ezért enned kell, de ne legyél túl mohó, kölyök, a végén még a gyomrod bánja türelmetlenségedet.
– Türelmetlen vagyok, uram – ismerte be Eren. – Ha nem lenne velem mindenki annyira szigorú, már réges-rég csatlakoztam volna a takarításhoz.
Levi felhorkant; mintha egy mosolyt fojtott volna el.
– Ezt nem kétlem, kölyök.
Eren szája széle felfelé görbült; megrántotta a vállát, és elvigyorodott.
– Köszönöm – mondta aztán halkan, mire a férfi összeráncolta a homlokát. – A múltkor nem volt alkalmam megköszönni, hogy beavatott a múltjába, uram. Úgy érzem, most már bízik bennem.
– Eddig is bíztam, hiszen megmondtam: ez bajtársi kötelességem.
– Igen, de… – Eren nyelt egyet. – Ez most másfajta bizalom. Most közelebb érzem magamhoz a hadnagyot… Olyan, mintha legalább annyira ismerném, mint Hanji vagy Nifa, pedig tudom, hogy ez nem igaz… Hiszen csak egy szeletkét kaptam öntől, uram, de… de nekem ez most elég. Én mindig is bíztam a hadnagyban. Tudom, hogyha eljön az a nap, amitől a legjobban tartok, számíthatok önre. Ön sosem hagy el engem, nem igaz? Ezért van most is velem, ezért védelmez a királytól… Mert megmondta, ön az egyetlen… Egyedül a hadnagy képes rá, nem igaz? – Elcsuklott a hangja, szinte reszketett.
– Igen?
Levi hadnagy félrenézett.
– Úgy gondolod, képes vagyok rá?
– Ezért maradt mellettem, uram. Tudom, hogy ön habozás nélkül… – Elhallgatott, nem tudta befejezni.
– Hogy én habozás nélkül…? Mit tennék, kölyök?
Eren összepréselte az ajkait, nem volt hajlandó válaszolni.
– Megölnélek, igaz? – mormogta. – Ez jár a fejedben? Csak erre tudsz gondolni, ha velem vagy?
– Nem…
Levi hadnagy elmerengve hümmögött.
Eren megtalálta a bátorságát:
– Sok mindenre gondolok, ha a hadnaggyal vagyok – jelentette ki határozottan. – Mostanság egyre több mindenre gondolok.
Egy pillanat műve volt az egész, egyetlen pillanaté; mindketten döntöttek. Szíve kihagyott egy dobbanást, amikor a hadnagy ujjai tétován a tarkójára simultak; ugyan meg-megremegtek, érintésük mégis határozott volt és gyengéd, akárcsak a pillantása. Ahogy összekapcsolódott a tekintetük, a kezdeti bizonytalan lassan alábbhagyott.
Eren ajka kicserepesedett, porszáraznak érezte a torkát, és mikor a hadnagy magához húzta, tekintetét nem engedve, a pulzusa őrült ütemben lódult meg. El akarta fordítani a fejét, elszakadni a férfitől, azoktól a különös érzésektől, amik mostanság úrrá lettek az elméjén, mert fogalma sem volt, mi történik vele, miért történik vele és mit kellene tennie. Mert a hadnagy az a hadnagy volt, az emberiség legerősebb katonája, tulajdonképpen az ő hadnagya, és ő meg csak nem volt több egy tizenöt éves kamasznál. Egy fiú, aki valójában egy szörnyeteg is volt: egy emberbőrbe bújt óriás, semmi több, s Levi hadnagy csak azért maradt mellette, mert egyedül ő fékezhette meg. Ha egyszer dühöngő őrültté változik és mindenkit meg akar enni, senki sem képes rá, hogy megállítsa, csak a hadnagy, mindig a hadnagy.
De bárhogyan is tiltakozott, a férfi ujjai makacsul végigsimítottak az arcélén. Az állánál fogva próbálta kényszeríteni, hogy állja a tekintetét, ő viszont megmakacsolta magát: a szemét forgatta, és tulajdonképpen mindenre próbált nézni, a hadnagyot kivéve.
Horkantás hallatszott, majd Levi lassan előrehajolt.
– Hé, kölyök – súgta a fülébe, mire Eren hátán kellemes borzongás szaladt végig. Egész teste bizsergett a különös érzéstől. Feje alig mozdult a suttogó hang irányába, alig eszmélt rá, mennyire közel érezte magához a hadnagy meleg testét, amikor annak ajka hirtelen megpihent az övén.
Kővé dermedt a sokktól, szeme tágra nyílt.
Levi hadnagy szája bizonytalanul simult össze az övével – leheletfinom érintés volt csupán, mégis mintha egy örökkévalóságnak tartott volna, míg hosszú ujjai a gerince mentén, akár egy hangszeren, járták könnyű táncukat. Forrónak érezte az arcát és tulajdonképpen mindenét, és amikor a férfi éppen annyira húzódott el tőle, amennyi elegendő volt ahhoz, hogy továbbra is érinthesse őt, zavarában elkapta róla a tekintetét. Nyelt egyet, és a tenyerébe temetkezve kísérelte meg elrejteni riadtságát.
– Kölyök… – Levi megköszörülte a torkát. – Eren…
Váratlanul fülsértő visítás szűrődött be a csukott ajtón keresztül, mire a fogát csikorgatta.
– Nifa? – csodálkozott Eren. – Vagy Hanji?
– Két bolond – mormogta maga elé a férfi. – Az egész házat felverik.
Csörömpölés hallatszott, amit aztán bosszús szitkozódás követett; a hang gyanúsan Hanjira emlékeztette Erent.
Levi hadnagy nem mozdult mellőle. Még mindig nem engedte, hogy szabaduljon, és igazából nem bánta: szerette a hadnagy érintését a testén, és a csók, az a csóknak aligha nevezhető valami, inkább ajkak cirógatása, amit megosztattak egymással, lángra lobbantotta őt.
„Ha sokáig halogatod…”, mondta Nifa, és ő nem akarta ezt. Nem akart nemmel felelni, nem akart eltávolodni a férfitól. Mindent neki köszönhetett, egyedül neki, az életét és ezeket a különös, de édes érzéseket, és mikor az elhúzódott tőle, riadtan kapott utána.
– Hadnagy… – suttogta. – Kérem…
A férfi szinte közömbösen pillantott le rá.
– Igen?
– Kérem, ne menjen el… Kérem, csak egy kicsit, maradjon itt velem.
Visszahúzta magához, és megszorította a kezét.
– Meddig maradjak?
Eren szemhéja lecsukódott.
– Amíg el nem alszom… – mormolta.
– Rendben – hallotta aztán még a férfi beleegyezését, aztán az oldalára gördült, és lassan elaludt.

Megjegyzésáradat:
1, Elnézést a kisebb késésért, megkezdődött az egyetem, és nem tudtam, hogyan egyeztessem össze az írást a tanulással. A frissítésekre ezentúl is vasárnap-hétfő környékén lehet számítani, attól függetlenül, hogy ez a fejezet kivételesen pénteken érkezett. (A hét első három napja borzalmas, a csütörtök meg a péntek viszont már egészen tűrhető, tökéletes ahhoz, hogy belelendüljek az írásba. ^^)
2, El sem hiszem, hogy már itt tartunk! Végre a tettek mezejére léptek! :) Minden erőmet bevetettem, hogy ne legyen túl nyálas az a jelenet, illetve hogy azért hasonlítsanak magukra, de annyira esetlenek szegényeim, így nem tudom, ez mennyire sikerült. Kérlek, nyugtassatok meg, hogy nem lett annyira szörnyű!
3, Nifa, Hitch, Annie és Kreusa – valamiért úgy érzem, lehet, kicsit összezavartalak titeket, de hamarosan mindegyikük múltja A-tól Z-ig tisztázódni fog, ezért egyelőre annyit mondhatok, várjatok türelemmel. :)

Kíváncsian várom a véleményeiteket! ^^

10 megjegyzés:

  1. Végre..tegnap alig vártam hogy olvashassam:):)<3 ajjhhhh....végre az első csók...juppiiii:D nem volt se nyálas,és belőlük sose elég,ügyes voltál,nekem nagyon bejött...csak olyan kevés volt a végén amit belőlük mutattál..:(;) szeretném megkérdezni hogy a következőt mikor olvashatom,majd csak jovő hét hétvégén???:):) [ nagy kiskutya szemekkel nézek amúgy..] és szösszenetek terén hogy állsz??:) Devilgirl^^ <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      Örülök, hogy tetszett! :)) Tudom-tudom, kevés volt, de hamarosan annyi lesz belőlük, hogy csak na. Most már haladunk a szerelmi szállal, és néhány fejezettel később talán már a korhatár is értelmet nyer. ;)
      A következőt tényleg csak jövő hétvégén, vasárnap este körül, mert rengeteg tanulnivalóm van. :/ Az egyik Ereri szösszenet készülget, vagy ezen a héten, vagy a következőn hozom. :)
      Köszönöm, hogy írtál! ^^
      Detti ^^

      Törlés
  2. Szia szeretnék érdeklödni, hogy akkor a frissitések visszaàltak a szokàsos napokra?? Vagyis esetleg holnap..talàn...màr olvashatom az ùj részt?? *.* Devilgirl ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen, most már remélhetőleg minden úgy lesz, mint régen. :) A tervek szerint vagy holnap este töltöm fel, vagy ha nem lesz elég időm, akkor hétfő délután-estefelé, amint hazaérkeztem az egyetemről. :)
      Detti ^^

      Törlés
  3. Szia,ma lesz friss??0.0 Devilgirl

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Igen-igen, lesz, egy órán belül igyekszem feltölteni, csak későn értem haza és még nem jutottam el odáig, hogy átolvassam. :)

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Alig várom már, hogy Annie magához térjen. Rajta keresztül végre közelebb kerülhetünk az igazság megismeréséhez. Akármelyik oldalra is álljon.

    Kreusa nagyon érdekes karakternek tűnik. Gyűlöli az anyját, ugyanakkor látszólag mégis az ő oldalán áll. Eren a legfontosabb a számára? Remélem nem olyan "megöllek, úgy szeretlek" módon.

    Jaj, itt minden mindennel összefügg. Mindenki ismer mindenkit valamilyen úton-módon... mondjuk az tetszik, hogy minden megjelenített szereplőnek van valamilyen szerepe, nem csak úgy... van.

    Nifa származásáról semmit sem tudunk, azonkívül, hogy köze volt a Leonhart családhoz, akik ugye titánok. Érdekes.
    Nifa elvesztette a szerelmét? Akkor többek között ezért is viseli annyira a szívén Eren és Levi kapcsolatnak a sorsát.

    Szerintem nem. Mármint az emberek soha nem tudnák befogadni az óriássá változókat. Túl sok előítélet és rossz élmény fűződik hozzájuk, ráadásul ott lenne az állandó félelem, hogy bármikor újrakezdhetik. Nem tudok elképzelni egy ideális világot, ahol az intelligensek és az emberek békésen éldegélnek egymás mellett.

    Hű... végre. Igazából el is felejtkeztem arról, hogy Levi a védelmezésen kívül miért is van Eren mellett... hogy megölje, ha elszabadulna az óriása. Van egy olyan érzésem, hogy a hadnagy nem tudná megtenni. Végre van egy Erenje, akit nem akar elveszíteni. Ugyanakkor igazi katona, aki elsősorban az emberek biztonságát tartja szem előtt. Patthelyzet. Bár anélkül is le lehet állítani Erent, hogy megölnék, azért azt sem olyan könnyű. Egy rossz mozdulat és kampec. Jaj Istenem, csak ne kerüljenek ilyen mocskos helyzetbe.
    De térjünk vissza A csókra. Olyan imádnivalóan ártatlan volt, hogy majd' elolvadtam. Imádom, hogy Levi sem tud mit kezdeni a helyzettel, de azért próbálkozik, és összeszedte a bátorságát... mint két kiskamasz. De közben mégis ott van az, hogy ezek az érzések közel sem olyan "kiskamaszosak", hisz annyi mindent átéltek már együtt, és annyi minden köti össze őket. És igazából az ő helyzetükben felesleges halogatni a dolgokat. Bármikor meghalhatnak, egy ilyen világban tényleg az "élj a mának" elv érvényesül.
    Most nagyon ujjongok, és ha nem tévedek, a következő fejezet még izgalmasabb lesz. ;)

    Nifa és Hanji mit visítoztak? :D Először azt hittem, hogy a csukott ajtón keresztül kiszúrták a csókot, és most fangörcsben szenvednek... de csak nem. :P

    Most már tényleg megírom a kilencedik fejezethez is a kommentet.

    Köszönöm szépen a fejezetet!

    Üdv.: Aurea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Aurea!

      Igen, Annie sok mindent megváltoztat majd. Hamarosan beszélni fog (10-11. fejezet környéke). Kreusa biztosan nem olyan karakter, Eren tényleg fontos neki, hiszen gyermekkorukban nagyon szoros barátságot ápoltak egymással. Persze azóta eltelt jó pár év, Eren semmiről sem tud... De majd meglátjuk, mi hogy alakul. :)

      Örülök, hogy tetszenek az összefüggések, én imádom az ilyesmit. Nifa múltjával kapcsolatban nem konkrétan a szerelme elvesztésére akartam utalni ebben a fejezetben, de ha esetleg történt is ilyen, nem hiszem, hogy csak amiatt viselné ennyire a szívén Erenék románcát. Levi nagyon fontos neki, ismeri a történetét, és szerintem ő is úgy gondolja, hogy végre megérdemel egy kis boldogságot, ha már olyan sok rosszat kapott az élettől.

      Hasonló a véleményük, szerintem sem tudnának békében élni, de Nifa még reménykedik, ahogyan a többiek is. :)

      Levi és a kötelessége, ez a téma többször is fel fog vetődni. Reméljük, tényleg nem kerül sor ilyen helyzetre... Ha megölés nélkül állítanák meg Erent, az szerintem nem lenne hosszabb távra biztosan jó megoldás; az emberekben örökre ott lenne a félelem, hogy mi van, ha valami történik, mi van, ha mégis kiszabadul. Illetve gondoljunk Hanjira és a két óriásra: mi van, ha valaki a parancs ellenére mégis úgy dönt, hogy Eren halált érdemel?

      Jaj, annyira örülök, hogy tetszett a csók! *-* Aggódtam miatta rendesen, féltem, hogy túl nyálásra sikeredett. Gyönyörű gondolataid vannak, nagyon köszönöm, hogy megosztod őket velem, öröm olvasni a véleményedet!

      Hááát... kulcslyukon is lehet leskelődni, náluk sosem lehet tudni. De szerintem a visítozás akár abból is adódhat, hogy hasonló a személyiségük... és ha két hasonló személyiségű embert összeeresztünk... :D

      Nagyon köszönöm, hogy írtál, robogok a következő véleményedre!

      Detti ^^

      Törlés
  6. Eddig úgy hittem nem lehet a fangörcsbe belehalni... Tévedtem.
    De megpróbálok lélegezni mert érdekel a többi rész :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenem, de édes vagy! :D Vissza kellett olvasnom, hogy ez konkrétan melyik fejezet volt, aztán jót mosolyogtam, mert emlékszem, mennyire vártam már, hogy megírjam az utolsó jeleneteket belőle.
      Köszönöm, hogy írtál, remélem, a többi fejezet is tetszeni fog. ^^

      Törlés