2017. február 15., szerda

Vihar – 18. fejezet – Ledöntött falak

Vihar

18. fejezet

~ Ledöntött falak ~

Bár az óriások semmi jelét nem adták annak, hogy Trostban rejtőznének, a Karanes körzetben történtek híre eljutott Pixis tábornok fülébe, éppen ezért a Helyőrség tagjai megállás nélkül, tettre készen rótták az utcákat. Mikor Hanji óvatosságra intette őket, Eren kelletlenül emlékezett vissza arra a napra, amikor először változott át óriássá. Semmi sem változott, ugyanúgy bizonygatni kellett, hogy az emberiség oldalán áll.
Még ha Fritz király kegyelemben is részesített, Karanes után nem tudhatjuk, mire számítsunk – jegyezte meg Armin aggodalmasan. Mikasa megfeszült.
– Csak maradj mellettem, Eren – mondta halkan. – Én meg tudlak védeni.
Jean a szemét forgatta. Elhúzta a száját, és nem volt hajlandó megszólalni, míg meg nem érkeztek Trostba. Anka egész úton morgott. Mikor leszálltak a lovukról, Eren végre kihallotta azt, amit a süvítő szél miatt nem tudott: Pixis tábornok nevét emlegette, és bosszúsan húzta össze a szemöldökét.
– Biztos… Gustav mindig is gyenge volt… Ha én nem vagyok ott…
– Ha ott vagy, akkor is iszik – rántotta meg a vállát Krista.
– Az az egyetlen öröme – toldotta meg Nifa széles vigyorral.
Anka tekintete villámlott a haragtól.
– Majd én véget vetek ennek! – vicsorogta, mire Krista és Nifa felkuncogtak.
– Sok szerencsét!
– Én nem fűzök hozzá sok reményt – csóválta meg a fejét Nifa, aztán elpirult, mikor észrevette, hogy Armin őt figyeli. Eren csak csodálkozni tudott a makacsságukon: azóta sem mertek tovább merészkedni néhány lopott pillantásnál, és mindketten zavarba jöttek, ha egy-egy beszélgetés során véletlenül reagáltak egymás mondandójára. Nevetséges volt, amit műveltek, de senki sem tette szóvá, még Jean, Connie és Sasha is türtőztették magukat.
Jean másképp viselkedett, mint eddig, és ez meglepte Erent. Noha látszott rajta, hogy többször is a nyelvén volt a csípős megjegyzés vagy gúnyos visszavágás, visszafogta magát, és ahelyett, hogy konfliktust kezdeményezett volna, inkább mélyen hallgatott.
– Vajon mi üthetett belé? – pislogott nagyokat, miközben a fiút bámulta. Mikasa, aki meghallotta a kérdését, finoman vállat vont.
– Kitudja – felelte halkan, Eren figyelmét azonban nem kerülte el a halvány pír, amely megszínezte a bőrét. Szokatlan jelenség volt, Mikasa az esetek többségében remekül uralkodott az érzelmein – majdnem annyira jól, mint a hadnagy. Eren nem kérdezett rá, úgy tett, mintha nem látta volna. Ankához fordult.
– Pixis tábornok? – borzongott meg a férfi emlékétől. Bár az bizalmat szavazott neki, mikor senki sem hitte el, hogy az emberiség oldalán áll, mégis különös szerzetnek tartotta, és ezzel, ahogy körbenézett, nem volt egyedül.
– Igen. – Anka szemében félelmetes fény villant fel. Megragadta Eren vállát, és olyan közel hajolt hozzá, hogy a fiú az arcán érezte a lélegzetét. – Téged is megpróbált leitatni, ne tagadd! Láttam, amit láttam!
Leitatni? – Levi hangja egészen bársonyos volt. Eren nem mert ránézni.
– Majd én kezelésbe veszem! – határozta el magát Anka.
– Csak közben ne felejtsd el, miért jöttünk idáig! – figyelmeztette Krista. – El kell jutnunk a Mária falig!
Anka tekintete elfelhősödött.
– Ne aggódj – suttogta. – Nem fogom.
Pixis tábornok kipirultan üdvözölte őket, amikor végre megérkeztek. Gustav, aki ezúttal is kísérte, nem is titkolta, mennyire örül, hogy viszontláthatja Ankát; felragyogott az arca, és nehezen tudta csak megállni, hogy ne ölelje meg a nőt. Anka helyét nem foglalta el másik katona, míg távol volt, Pixis tábornok pedig finoman a nő vállára tette a jobbját, amikor az megállt előtte.
A viszontlátás öröme pillanatok alatt elmúlt. Pixis tábornok a kabátja zsebébe nyúlt, majd – természetesen egy cseppet sem törődve Anka felháborodott hápogásával – nagyot húzott a flaskájából. Miután visszasüllyesztette a helyére, elégedetten törölte meg a száját. Gustav meg sem próbálta megállítani, csak a fejét rázta.
– Ennyit a megbízhatóságodról! – fújtatott Anka. Gustav nem vette védelembe magát, de megeresztett felé egy bocsánatkérő mosolyt.
Pixis megelégelte az éles szóváltást.
– Ami Karanesben történt, igencsak sajnálatos. A legfrissebb információink szerint valóban nem maradtak túlélők, az óriások mindenkit megettek. A pusztítás után persze nyomtalan eltűntek.
– Jól tettétek, hogy erre jöttetek – nyögte Gustav, mire Pixis rápillantott. Elgondolkodva hümmögött a bajsza alatt.
– Valóban – bólogatott. – Nem tudhatjuk, mikor bukkannak fel ismét. Kiküldtünk egy tízfős csapatot, hogy felmérjük a pusztítás mértékét… Mindössze ketten tértek vissza, ők azóta is lábadoznak.
– Az egyik elvesztette a jobb karját – szúrta közbe Gustav. Pixis legyintett.
– Előfordul az ilyesmi. Levi hadnagy, Hanji… parancsnok? – tippelt feléjük fordulva; szája szegletében óvatos mosoly bújt meg. Hanji megilletődve bólintott, ám Eren egyből kiszúrta, hogy csak azután, hogy Levi hadnagy türelmetlen biccentéssel reagált a kimondatlan kérdésére.
Parancsnok.
A Felderítő Egységnek befellegzett. Hiába vágtak neki a hosszú, falakon túli expedíciójuknak, nem nevezhették magukat Felderítőknek. Eren még az indulás előtt kifaggatta a barátait, ők is egyetértettek, hogy Erwin parancsnok kivégzése és az osztagok feloszlatásával minden megszűnt.
És ha esetleg újra létrejön, nem tekinthetünk úgy rá, mint a régire. – Eren végül erre a következtetésre jutott.
Óvatosan Hanjira sandított.
Hanji… parancsnok? – ismételte el akadozva a tábornok szavait. – Vajon tényleg ő lenne a parancsnokunk, vagy ez a rang nem több puszta formalitásnál? Ki az, aki igazán vezet bennünket? Kreusa? Levi hadnagy? Jól járnánk-e, ha valamelyikük irányítana minket?
– Túl sokat gondolkozol, Eren – hallotta meg Mikasa hangját. A lány higgadtan nézett rá mellőle. – Korai még azon rágódni, vajon megfelelő parancsnok lesz-e belőle.
– Mikasa…
– Gyere – szólt Armin is. – Azt hiszem, Pixis tábornok előbb velük fog beszélgetni. – Fejével a két felnőtt felé intett, akik időközben a tábornokhoz léptek. Anka, aki nem szándékozott elmozdulni többé régi helyéről, Gustav mellől, szintén csatlakozott hozzájuk. Súgott valamit Pixis fülébe, mire az elkomolyodott.
– Ami a két fiatalt illeti – mormogta Eren és Krista felé pillantva, miközben Hanjihoz beszélt –, utánatok őket hallgatom meg. Úgy hiszem, igencsak érdekes mesét fogok hallani tőlük. – Megvillant a szeme, komolysága ellenére jókedvű mosolya azonban mit sem fakult. – Várjatok addig türelemmel! – Azzal magukra hagyták őket.
Jean felsóhajtott, amint távoztak. Eren elkapta a tekintetét; majdnem felkiáltott meglepettségében.
– Hazalátogatsz, amíg itt vagyunk, Jean? – hajolt előre Sasha kíváncsian. Neki is feltűnt Jean vágyódása. – Levi hadnagy szerint jobb, ha kipihenjük magunkat itt, mielőtt folytatnák az utunkat a Mária falig.
– Belefér, hogy meglátogasd az édesanyádat – erősítette meg Nifa. – Biztos vagyok benne, hogy Levi hadnagynak és Hanji parancsnoknak nem lenne ellene kifogása.
Jean keze ökölbe szorult.
– Végül is… a biztos halálba készülünk, nem igaz? – nevetett keserűen. – Miért is tiltanák meg?
Nifa, Connie és Sasha nem válaszoltak a kérdésére, zavart hallgatásba burkolóztak. Ymir majdnem kommentálta, Krista azonban megérintette az alkarját, mielőtt megtehette volna, beléfojtva a szót. Bertolt és Reiner komoran néztek össze. Annie nem vette le a csuklyáját, így Eren nem látta az arcát, Armin pedig félrefordította a fejét. Valahogy senkinek sem akaródzott válaszolni.
– Menj – szólalt meg hirtelen Mikasa.
Pont Mikasa – gondolta Eren. – Pont ő.
Mindenkit meglepett, Jeant a legjobban.
– H-hogyan? – kérdezte döbbenten. Mikasa vállat vont.
– Menj – mondta. – Pixis tábornok elsősorban Erenre és Kristára lesz kíváncsi. Mi nem vagyunk fontosak. Nyugodtan meglátogathatod az édesanyádat. Lehet, hogy később már nem lesz rá lehetőséged – tette hozzá halkan.
– Mikasának igaza van – helyeselt Armin. – Menj bátran! – buzdította.
Jean hezitálva nézett rájuk. Mikasa volt az egyetlen, aki nem viszonozta a pillantását, fekete hajzuhataga mögé rejtőzött. Hogy Jean megbánkódott-e, azt Eren nem tudta megállapítani. Kétségtelenül volt valami a tekintetében, halvány csillanás, talán éppen a szomorúságé, de aztán egyetlen pillanat alatt semmivé vált.
– Köszönöm – mormolta búcsúzóul. – Sietek vissza.

** * **

– Tehát a Mária fal – dörmögte Pixis tábornok. Miután végighallgatta Hanji beszámolóját, nem habozott, azonnal magához hívatta Erent és Kristát. Míg Eren ökölbe szorított kézzel, feszülten nézett a férfira, addig Krista keményen állta a tekintetét.

– Igen – felelte. – Ez a tervünk.

Pixis tábornok a fejét csóválta.

– Őrültség, amire készültök, de nem akadályozhatom meg. Sajnos a jelenlegi helyzet megköveteli, hogy őrültségeket kövessünk el, nem igaz? Nem tudjuk, kik ők, azt sem, hogy hol bujkálnak. Semmit sem tudunk róluk. Hogy mennyire veszélyesek, hogy pontosan mit akarnak tőlünk. Nem tehetünk mást, csak készenlétben állunk és várunk, mert bármelyik percben kitörhet a káosz.

– Éppen ezért kell véget vetnünk mindennek! – jelentette ki Eren. – Kreusával úgy véljük, nem halogathatjuk tovább a Mária fal visszafoglalását, sem a pince felkutatását. Ha csak tétlenül ülünk és várunk, semmivel sem jutunk előre! Ön is láthatja, tábornok úr! Láthatja, milyen sorsra jutott Karanes körzet! Lehet, hogy maholnap ismét Trost lesz a célpontjuk!

– Talán kevesen vagyunk – vette át a szót Krista –, de jómagam is rendelkezem az óriássá változás képességével, mint azt már bizonyára ön is tudja a hadnagytól és a parancsnoktól. És nemcsak én, hanem Nifa Arlert, Hitch Dreyse valamint Annie Leonhart is.

– Annie Leonhart, azaz a Nőstény Óriás – mormogta Pixis. – Érdekes fejlemények. Mit kívántok, mit tegyek? Adjak katonákat? Mi sem maradtunk sokan, és az se biztos, hogy vállalkoznak erre a küldetésre.

– Nem kérjük – rázta meg a fejét Krista. – De szívesen vesszük, ha csatlakoznak hozzánk.

Eren élesen szívta be a levegőt, mielőtt megszólalt volna.

– Készen állunk, hogy meghaljuk az emberiségért, tábornok úr – mondta végül csendesen. – Talán még most is mindannyian megkérdőjelezik a hűségünket, de mi vagyunk azok, akik a halált is vállalják az igazságért, a titkok megfejtéséért. Hogy végleg legyőzzük az óriásokat. Csak úgy tehetjük meg, ha eljutunk a pincénkig. A pince a titok kulcsa, ebben biztos vagyok. A pince és az emlékeim. Egyre több mindenre emlékszem a múltamból, és tudom, hogy hamarosan meg fogom érteni a foszlányok igazi jelentőségét.

Pixis tábornok elgondolkodva hümmögött.

– Legyen – bólintott. – Meglátom, mit tehetek, Eren Jaeger. Levi hadnagy már említette, hogy itt szándékoztok megpihenni. Töltsétek fel nyugodtan a tartályaitokat, továbbá felajánlom a legjobb lovainkat is.

– Köszönjük, uram – sóhajtott fel Eren megkönnyebbülve. Krista szája széle lassan felfelé görbült; hangja gyengéden csengett.

– Köszönjük, uram.

** * **

Eren fáradtan nyújtózott el az ágyban. Sokkal kényelmesebb volt, mint Levi hadnagy vagy Anka alvilági otthonában levő ágyak valamelyike; Eren alig bírta megállni, hogy ne nyögjön fel hangosan, miután magára rángatta a takarót. Érezte, mikor süppedt be mellette a váratlan súlytól, és egy kicsit megfeszült, mikor a hadnagy kemény teste hozzányomódott. Számított rá, mégsem tudott kellőképpen felkészülni. A pulzusa megugrott, a légzése szabálytalanná vált. Levi hadnagy annyira közel került hozzá, hogy teljesen egymáshoz simultak; érezte a bőrén a bőrét, a belőle áradó forróságot és izgatottságot, és maga is izgatott volt pusztán attól, hogy egymás mellett feküdtek.

Pixis tábornok parancsára Gustav elkísérte őket a legközelebbi fogadóshoz, ott szálltak meg. Jean visszatért ugyan az édesanyjától, Hanji azonban engedélyezte, hogy a saját otthonában tölthesse az éjszakát. Bár Mrs. Kirstein felajánlotta, hogy a vendégszobájukon osztozkodhatnak a fiúk, csak Bertolt, Reiner és Connie éltek a lehetőséggel, Armin a fogadóban maradt.

Nifa miatt – gondolta Eren. – Ő a legjobb barátom. Látom rajta, ha valami nyomasztja. Ha sikerülne végre összegyűjtenie annyi bátorságot, hogy Nifa elé tudna állni, hatalmas kő esne le a szívéről. Talán éjjel, mielőtt elalszanak. – Hogy kinek köszönhették, azt a legnagyobb titok övezte, mindenesetre Nifa és Armin ugyanabban a szobában kellett, hogy töltse az éjszakát. Eren őszintén remélte, hogy nem kerülgetik többé egymást, hanem igenis megvitatják a múltukat. – Szükségünk lesz rá, hogy megbízzanak egymásban, különben mindannyian meghalunk. Egyetlen hiba is a végünket jelentheti.

Lehunyta a szemét, ahogy a finom borzongás végigszaladt a gerince mentén. Nem érzett félelmet, csak izgatott-ideges várakozást, valahányszor arra gondolt, hogy öt év után először hazatérhet.

Végre megtudhatom, mit titkoltak előlem. Még mindig nem emlékszem mindenre, de minden egyes nappal közelebb kerülök a legnagyobb titok megfejtéséhez. Tudom. Nem véletlenül mondtam ezt Pixis tábornoknak. Tudom, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor eszembe fog jutni mindaz, amit elfelejtettem, és utána… a pincében… Mindenre fény derül.

Szaggatott, mély sóhaj tört fel belőle.

Levi hadnagy megérintette az oldalát, hűvös ujjai óvatosan kúsztak be az inge alá, gyöngéden végigsimítva lángoló bőrét. Hogy a váratlan hidegtől vagy valami egészen mástól – az érintéstől –, azt nem tudta megállapítani, de megint megborzongott. Fülledtnek érezte a szoba levegőjét, és már egyáltalán nem ragaszkodott ahhoz, hogy a vastag takaró rejtekébe meneküljön, de nem rúgta le magáról. Egyfajta védelmet biztosított. A szoba sötétje, a takaró melege mindent elrejtett. Azt is, hogy mennyire vágyott a hadnagy érintése után, hogy mennyire intenzíven élte meg, amikor végül megkapta azt.

A másik oldalára gördült, és a sötétben valóban nem látott mást, csak a férfi fénylő szemét. Ez így jó volt, nagyon jó. Biztonságos.

Elég bátorság éledt fel benne, hogy megtörje a csendet. Levi hadnagy – ellentétben vele – mindig is nagyon keveset aludt. Tudta, hogy most kell kérdezzen, mert ha tovább halogatja, előbb vagy utóbb elnyomja az álom, és valahányszor felébredt, onnantól kezdve a hadnagy volt az, aki faggatta. Sosem erőltette, hogy mesélje el az álmait, óvatosan és szelíden kérdezgette, Eren mégis habozás nélkül elmondott mindent, amire csak emlékezni tudott.

– A hadnagy… – Megvárta, míg a férfi megszorította a csípőjét, jelezvén, hogy figyelmesen hallgatja, utána merte feltenni a kérdését. – Ön megbízik bennem, uram? Ön… Shingashinában… Ön meg fog bízni a döntéseimben? – Zavartan fordította el a tekintetét; érezte, ahogy mélyen elpirult. Hirtelen a plafont sokkal érdekesebbnek találta, mint bármi mást. Még a sarokban megbújó pókhálót is szívesebben bámulta meg, minthogy a férfira nézzen. – Csak gondolkodtam. – Erőtlenül szólalt meg, annyira halkan, hogy abban sem volt biztos, egyáltalán érthető-e, amit mond. Nem volt elég ereje ahhoz, hogy hangosabban beszéljen. – Csak gondolkodtam – magyarázkodott ismét sietve. – Vajon a hadnagy hogyan fog viszonyulni hozzám? Hiszen bármit találhatunk abban a pincében. Egyre több mindenre emlékszem. Lehet, hogy eszembe fog jutni valami olyasmi is, aminek köze van hozzá. Lehet, hogy az a valami mindent megváltoztat. Az emberiségért élek, küzdök és ha kell, halok is. De a hadnagy… Hogyan fog viszonyulni hozzám? Gyűlölöm az óriásokat, mégis képes vagyok rá, hogy hozzájuk hasonló szörnyeteggé változzak. A pince után… Vajon a hadnagy… – Nem tudta befejezni a kérdését, végleg elhalt a hangja. Levi hadnagy egyszer sem szakította félbe, figyelmesen hallgatta a monológját.

Sokáig nem mondott semmit.

Eren elbizonytalanodott.

Nem érdekli? Ostobaságnak tartja? Azt fogja mondani, hogy túl sokat gondolkodom? Miért nem szólal már meg?!

A szorítás a csípőjén felerősödött.

– Pihenj, Eren – hangzott a kimért utasítás, de ahogy kiejtette a nevét… Eren ajkai elnyíltak. Megértette a kimondatlan gondolatokat, ám akarta a választ is. Levi hadnagy nem menekülhetett el többé.

– Nem akarok – vetette oda ingerülten. – Még nem.

Ránézett.

Levi szemében egyetlen hosszú pillanatig látszódott, ahogy fellobbant a harag lángja. Eren korábban még talán behúzott nyakkal vonult volna vissza, ám azóta mindketten sokat változtak. A kapcsolatuk is merően más lett. Éppen ezért vette a bátorságot, hogy keményen állja a férfi jeges tekintetét, és nem foglalkozott többé azzal, hogy mennyire felgyorsul a szívverése a jelenlétében. Olyan érzés volt, mintha a szíve a mellkasából egyenesen a torkába ugrott volna. Kiszáradt a szája, és elakadt a lélegzete, amikor Levi hadnagy váratlanul megmozdult, és a vállára simította a kezét. Nem durván ragadta meg, sőt ahhoz képest, mennyire dühösnek tűnt, meglepő finomsággal nyúlt hozzá, hogy aztán lassan nekinyomja a matracnak. Úgy maradtak, abban a furcsa, szinte meghitt pozícióban. Levi nem engedte el a vállát, miközben összekapcsolódott a tekintetük, s hirtelen olyan közel került hozzá, hogy Eren a bőrén érezte a leheletét.

– Ostoba kölyök – sziszegte az arcába. – Tényleg nem vagy több ennél.

Eren dacosan nézett a szemébe. A legkevésbé sem érdekelte már, hogy a hadnagy kölyöknek nevezte, valóban az volt. Nem öregedhetett éveket néhány éjszaka alatt, csak azért, hogy az kielégítőbb legyen a férfi számára, ugyanakkor belefáradt a játszadozásba. Levi beszélt hozzá, megérintette, valahányszor úgy tartotta kedve, a maga köré épített falat azonban, amely mögé hosszú évekkel korábban menekült, a világ semmi kincséért sem döntötte volna le.

Elég volt.

Az elhatározás a pillanat hevében született meg benne, talán végig sem gondolta teljesen, utólag már maga sem emlékezett rá; amilyen váratlanul érte, hogy a hadnagy teljesen az ágynak taszította, úgy sikerült most meglepnie a férfit. Dühe nem múlt el, valószínűleg a hadnagyé sem, de nem tulajdonított neki jelentőséget: szájon csókolta, mert szájon kellett csókolnia, hogy valamelyest megnyugodjon, s közben lehunyta a szemét; remélte, hogy nem hal bele, mert a szíve eszeveszett tempót diktálva kalapált.

Levi keze lecsúszott a válláról; megállapodott a csípőjén, határozottan tartva őt. Hagyta, hogy megcsókolja, és nem mordult rá, mikor az ujjaival akaratosan a hajába túrt, noha Eren korábban már kitapasztalta, hogy azt mennyire nem szereti. A finomkodás valahogy mellékvágányra került, Eren követelődzően érintett, simított és csókolt, s ugyanazt kapta viszonzásul, amit ő adott. Hátrafeszítette a férfi fejét, és félrehúzta az ingét, hogy szájával a nyakára hajolhasson: előbb megkarcolta a fogával az érzékeny bőrt – nem annyira erősen, ugyanakkor egy cseppet sem óvatosan –, utána nedves csókot nyomott rá, hogy enyhítse a pillanatnyi fájdalmat.

Kimondatlan gondolatok, különösképpen kétségbeesés szülte tettek voltak.

Érezni akarom őt – villant az elméjébe. – Érezni akarom, hogy velem van.

Levi hadnagy pillantása sötét volt a vágytól, ajka pedig duzzadt és vörös a csókoktól. A nyakán a bőr kipirosodott ott, ahol Eren megharapta, és a keze mintha remegett volna.

Igen, ez a kétségbeesés – jött rá Eren. Levi hadnagy kétségbeesetten kapaszkodott belé, éppúgy, ahogyan ő is magához húzta, vonta, szorította. – Joggal félünk, nem igaz? Mégis… El fogunk jutni. Tudom, hogy eljutunk. De azt akarom, hogy bízzon meg. Ha mindenki elárul, ha mindenki elfordul tőlem, azt akarom, hogy a hadnagy mellettem maradjon. Kérem… Tegye meg ezt értem…

A forróság az őrületbe kergette. Mozdult, mert mozdulnia kellett ahhoz, hogy enyhítse, kéz a kézben, erősen szorítva egymást, és szaporán vette a levegőt, mert majd’ megőrült attól a megannyi érzelemtől, ami a testében tombolt. Ívbe feszült a gerince, ahogy a testük egymáshoz préselődött. Eren tudta magáról, hogy felizgult, és a hadnagy arcát látva nem kételkedett benne, hogy ő is hasonlóan reagált a mutatványára, mégis elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy a férfi tényleg kívánta őt.

Éjjel volt, ez lassan tudatosult benne. Sem Nifa, sem Hanji nem zavarhatta meg őket, ezzel is tisztában volt, hiszen órákkal korábban mindannyian nyugovóra tértek. Ki kellett pihenniük a kíméletlen tempójú lovaglást.

Lehajolt, hogy megcsókolja, és ugyanabban a pillanatban előremoccantotta a csípőjét is. Kitágult a pupillája, úgy itta magába Levi arcának minden rezdülését. A férfi torkából reszketeg sóhaj tört fel, a remegése pedig felerősödött.

Elveszett.

Érintette, ahol csak érte: az oldalát, a vállát, a karját, mindenét. A lelkét. Érintett és közben ő maga is érintésért sóvárgott, amit lassan, nagyon lassan meg is kapott.

Új volt, nagyon új és intenzív, és Eren nem tudta, meddig fogja bírni. Nem sokáig, ebben biztos volt.
Megragadta a férfi kezét, és behúzta a saját nadrágja alá.

– Kérlek… Kérlek, Levi… – nyögte, megfeledkezve róla, hogy sosem szólította még a nevén. – Kérlek!

És valahol ott felejtett el rágódni azon, mi lesz velük holnap, mi lesz velük később, mikor a hadnagy teljesítette a kérését.

Megérezte az érintését a farkán, és felnyüszített.
A gyönyör erős volt és élénk, még azután is remegett, hogy a férfi szorosan a karjaiba vonta.
Köszönöm.

Nem kellett kimondani hangosan, ez is elég volt.

** * **

Shingashina semmit sem változott, éppolyan volt, mint amilyennek Eren emlékeiben élt. Amióta fény derült Krista titkára és eldöntötték, hogy megpróbálnak eljutni a pincéig, Eren ismét álmodott. Emlékek, amikre nem emlékezhetett, emlékek, amiket elfelejtettek vele, ezek férkőztek az elméjébe, és hiába kereste a módját, hogyan vehetné át a kontrollt felettük, nem sikerült megtalálnia. Az emlékfoszlányok általában akkor bukkantak fel, amikor a legkevésbé számított rájuk, amikor már megnyugodott afelől, hogy nyugodtan pihenhet. Mindegyik után úgy riadt fel, hogy a szíve a torkába kúszva dobogott; csorgott róla a verejték, kezét pedig ökölbe szorította, körmét a tenyerébe vájta.

Nem lepődött meg, hogy Fritz király egyre többször szerepelt az álmaiban. Valamilyen módon kapcsolódott hozzájuk, elsősorban az édesanyjához, azonban még mindig nem jött rá, hogyan.

– A lányom halott – suttogta ezúttal elgyötört hangon. Carla Jaeger megmerevedett. Karjában tartotta Eren gyermeki énjét, és könnyei hadával küzdött, miközben leült az öregember mellé. Összeszorította a szemét, fejét pedig lehajtotta. Remegett, döbbent rá Eren, ráadásul nem mástól, mint a bűntudattól.

– Sajnálom, uram – mondta halkan. – Túl későn érkeztünk. Ha csak egy kicsit is hamarabb érünk oda, talán megmenthettük volna őket.

– De te legalább élsz. – Fritz király figyelmen kívül hagyta a bocsánatkérését. Erennek korábban is feltűnt már, hogy sosem foglalkozott azzal, amit mások mondtak neki, csak a saját mondandójára koncentrált. Keze az asszonyéra simult, csontos ujjaival meglepő erővel szorította meg. – Legalább nektek nem esett bajotok, drága Carlám – becézte gyöngéden, s reszketeg sóhajt hallatott. – Legalább nektek nem.

Carla nyelt egyet.

Uram… – Habozott. Arca megrándult, ahogy viszonozta az öreg férfi pillantását, Eren pedig csodálkozva figyelte. Nem ismerte az édesanyját – ezt az énjét biztosan nem. Semmit sem tudott róla, róluk. A családjukról, a felmenőikről. – Selma… – Megfeszült, mikor édesanyja kiejtette a száján Selma Dok nevét. Selmáét, akit a barátjának tartott, és aki végül elárulta őt. – Selma, ő hogy van? Hogy viseli a történteket?

Fritz király mintha megveszett volna.

Selma? – lehelte. – Selma?

– A lánya – motyogta Carla zavartan. – Emlékszik a lányára, ugye?

Fritz király nem emlékezett.

– A lányom halott… Halottak.

– Nem tudok kapcsolatba lépni Selmával azóta. – Carla hangjából tisztán kihallatszódott az idegesség. Eren gyermeki énje is megérezte, mert nyugtalanul fészkelődött az ölében; szája széle sírásra görbült. Carla lepillantott rá. – Semmi gond, kicsikém – mormolta neki gyengéden. – Semmi gond. – Visszanézett a királyra; nem hagyta annyiban. – Selma – ismételte meg erőteljesen. – Ő hogy van? Semmit sem tudok róla.

Fritz szeme tágra nyílt, mély szomorúság ülte meg.

– Selma… – vinnyogta, Carla pedig kővé dermedve figyelte az arcán végbemenő változást. Egyre gyakrabban tűnt fel neki, hogy a király mintha elveszett volna a gondolataiban, valahányszor a családjára gondolt – valahányszor felidézte azt a napot. Úgy viselkedett, mint aki közel állt az őrülethez, s Carla elakadó lélegzettel tudatosította magában, hogy valóban az történt: Gideon Fritz, a király belülről emésztette fel magát. Nem akart többé emlékezni, nem akart többé élni sem. Létezni igen – hiszen a falakon belül élőknek királyra volt szükségük –, de élni semmiféleképpen. – Selma halott – szegezte átható pillantását egyenesen Carlára, mire az asszony borzongva szorította magához Erent. – Számomra halott, akárcsak az anyja.

Carla aggodalmasan bólintott, nem folytatta a kérdezősködést. Ölelte a gyermekét, és nézte az öregembert, aki egyre inkább feladta ép elméjét, s bármennyire is szeretett volna segíteni rajta, nem tehetett semmit.

Minden Alethea hibája – suttogta maga elé, Fritz király azonban felkapta a fejét, ahogy meghallotta legidősebb gyermeke nevét. Tiszta volt a tekintete, egyértelműen tiszta, hangja pedig keserű. A fejét ingatta.

Nem, drága Carlám – felelte szomorúan. – Selmáé… és a többi szörnyetegé. A férjedé.

Carla arca megrándult. Eren szeme meglepetten kerekedett.

Apáé?

De az álom lassan véget ért, édesanyja és a király pedig befejezték a beszélgetést. A maguk démonjaival küzdöttek, miközben mélyen a gondolataikba temetkeztek.

Hallgattak – és Eren lassan öntudatára ébredt.

** * **

Zihálva ült fel az ágyban. Levi hadnagy kivételesen aludt. Ilyenkor kisimult az arca, Eren örömmel nézte. Nem volt szíve felkelteni, ezért inkább ő maga is visszadőlt. Sajgott a feje, végül azonban mégis elaludt.

** * **

Valamiért számított rá, hogy ugyanazon az éjjel, álmában megint visszatér Shingashinába, mégis meghökkent, mikor észrevette, hogy ez alkalommal édesanyja nem Fritz királlyal ült az asztalnál.

Apa…

Grisha Jaeger szomorúan bámulta feleségét. Fiatalabb volt, mint amilyenre Eren emlékezett, de jellegzetes szemüvege már ott csücsült az orrán.

Nem akarom elhinni – suttogta éppen az asszony. – Ha nem a saját szememmel láttam volna, egy szavát sem hinném.

– Carla…

– Nem – rázta meg a fejét, remegve törölve le a könnyeit. – Te nem voltál ott, Grisha… Amíg élek, emlékezni fogok arra a napra. Az a szerencsétlen lány… Azok a szerencsétlenek. Csak tudnám, hogy történhetett meg... Selma… Selma már semmit sem tehetett, túl későn érkezett.

– Későn? – Grisha Jaeger szeme megvillant a szemüveg mögül. Carla bólintott.

Mire odaért, már mind halottak voltak.

– A királyt kivéve, igaz?

– Igen. Őt hagyta utoljára.

Grisha összeráncolta a homlokát.

Meddig próbáljátok eltitkolni, Carla? – Éles volt a hangja, a tekintete pedig szigorú. Carla nem bírta állni. – Előbb vagy utóbb úgyis kiderül, hogy mind meghaltak. Nem hazudhattok az örökkévalóságig.

– A járványban haltak meg. – Carla makacsul ragaszkodott a hazugsághoz. – Ezt kell terjesztenünk. Ezt a feladatot kaptuk. A járványban haltak meg, a legidősebbik és a legkisebbik, a többiek pedig… – Dühödten kapott bele a hajába az ujjaival és simította hátra. – Értsd meg, Grisha – szólt ingerülten –, nem hozhatjuk nyilvánosságra, hogy széttépte őket egy óriás! Őrültség lenne! A falak masszívak! Mégis mit mondjunk? Váratlanul megjelent egy óriás a falakon belül, anélkül, hogy lyukat ütött volna valamelyikbe? Anélkül, hogy bárki is észrevette volna? Nem tehetjük! Soha senki sem tudhatja meg, hogy Fritz király és családja valaha is elhagyta a Mária falat! Senki sem tudhatja meg, hogy jártak odaát, a falakon túl! Senki! Ez az egyetlen megoldás! Őriznünk kell a létezésünk titkát!

Grisha fáradtan dörzsölte meg az orrnyergét.

– Ezt szeretnéd? – sóhajtott fel rezignáltan. – Ezt tegyük?

– Igen – jelentette ki Carla határozottan. – Ezt szeretném.

Grisha beletörődően bólintott.

– Akkor ezt tesszük, drágám – mormolta gyengéden, miközben összefűzte az ujjaikat. Halványan, szomorúan mosolyogtak össze. – Ezt tesszük.

5 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Már nagyon vártam a fejezetet. Mindig szomorú voltam mikor jöttem fel az oldalra és még nem volt kint, de persze megértem, hogy biztosan fontos dolgaid vannak és magánélet meg minden :). Szóval türelmes voltam :DD És nagyon örülök az új résznek.
    Meg is érte várakozni természetesen. Az elején nem nagyon történt túl lényeges dolog, bár a történet szempontjából kellett oda, de hát hogy is panaszkodhatnék erre, mikor ott volt Pixis... Pixis.. Hát ő már nagyon kellett ide xD. Már az első pillanatoktól kezdve vártam a feltűnését szóval nmár csak emiatt is nagyon tetszett a rész.
    De hát nyilván nem csak emiatt tetszett...
    Na most kitérnék Mikasára. Ugye azt már írtam egyszer, hogy amúgy én mindig is bírtam őt csak kicsit sok volt a storyban, de.. Kezd jó irányba fejlődni. És hát már bimbóddddzanak itt a dolgok közte és Jean között. Szóval tetszik.. Igaz volt azért egy megszólalása itt is aminél csak a szememet forgattam XD De utána ellensúlyozta.
    Jeanen is látszik a változás. Úgy tűnik mindenki kezd kicsit ráébredni dolgokra xD .
    Hát ami Armint meg Nifát illeti... Igazán megtökösödhetnének már és megbeszélhetnék a dolgokat. Bár most eléggé reménykedek, hogy nemsokára megoldják. Már nagyon elképzeltem a pillanatot mikor Armin és Nifa vállt vállnak vetve harcolnak és húú.. Szóval várom a pillanatokat xD . Meg hát Annie x Armin pillanatokat is várok xd .. Nem célzás...... XD
    Most kicsit egyébként hiányzott nekem Hitch. Olyan szokatlan hogy úgymond ilyen nagy "csöndben" van. Eleve mondtam, hogy egyszerűen imádom Hitcht és úú nagyon szeretem azokat a jeleneteket olvasni amiben szerepel.. Nagyon bírom őt. Bár ugye még mindig ott aza sejtésem, hogy itt turpisság van .. XD Lehet, hogy nem véletlenül húzódik most meg... :D Anniera is nagyon figyelni kéne, és nem tudom, hogy direkt nem térsz ki rájuk vagy sem, de van egy olyan érzésem, hogy direkt, mivel valami biztos történni fog. És szerintem közük lesz hozzá. Hát kiderül, ezt csak te tudhatod előre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És bocsi két részletben kell folytatnom xDDDDD
      A fejezet karakter....elemzéseinek?? XD direkt a végére hagytam (értelmes ez így? XD) Levit ... Hmm... Érdekes... Igazából best karakter 4ever.. ultimate anime bias meg minden.. De na.. Azért kicsit jobban megnyílhatna már Erennek.. Ilyenkor úgy sajnálom szerencsétlen gyereket, hogy erőlködik itt a semmiért xDD. De hát nem most volt itt a pillanat. Egyszer úgy is eljön. Ez a tutifix. Addig meg hát nekem is és Erennek is türelmesnek kell lennie, jól mondom? XD Itt mindenki szenved XDD.. De azért cuki volt az Ereri na.. Najó nem cuki.. Ezt most nem nevezhetem cukinak. Nem volt benne semmi cuki, de azt kell hogy mondjam rá, hogy ez.. Ereri volt xD Ez a jó definíció xd Szóval naggggyon tetszett na ;) Nehogy félreérts amúgy, mert ahogy visszaolvasom lehet, hogy rossz kritikának tűnik, de amúgy tényleg dícséretnek szánom ezeket XD.
      Na akkor most Eren álmai..... Én már semmit nem értek.. AKkor most ki volt gonosz meg ki volt jó?? XD
      Eddig meg voltam róla győződve, hogy Selma a főellenség, bárki bármit mondott... De ahj.. Carla összezavar. Nem tudom, hogy most mi az igazság végülis. Meg most kicsit összezavarodtam ettől a storytól, hogy egy óriás ölte meg a familyt. Annyi rejtély van igazából. Nagyon sok midnent nem értek még, de minden egyes fejezetnél jobban bonyolódik. Van olyan hogy megvilágosodok valami kapcsán, de aztán jön egy új dolog, amit megint csak meg kell oldani. Komolyan ez olyan mint egy szabadulós játék XDDD. vagy ilyen nyomozós xd. Hát mindenesetre én nagyon élvezem xd.
      Egyébként Carláról se tudom már hogy mit higgyek.. Fölöttébb gyanús nekem. Lehet, hogy meghalt, de annyira köze van mindenhez, hogy az nem igaz. Már az is felmerült bennem, hogy mivan ha nem is halt meg? XDDD De ezt elvetettem XD. Meg hát nyilván mindenkinek hazudtak Grishával. De most ezzel végülis mit értek el? XD Hát lehet, hogy csak nekem túl magas ez az egész... Tudom.. Orbitális hülyeségeket mondok xd Meg este van meg minden xd. Mindenesetre úgy érzem izgalmas fejezetek elébe nézünk. Meg azt is érzem, hogy ismét nem fogom tudni, hogy most mivan xd. Igazából nem is az, hogy elveszek a dolgokban, mert értem, hogy mi történik meg minden... Csak egyszerűen csavarod csavarod a dolgokat és húú. Bonyolult nagyon, de ügyesen csinálod és már nagyon várom a pillanatot, hogy mindenre fény derüljön. Bár azt sem akarom, hogy túl hamar eljöjjön ez a pillanat, hiszen sokáig akarom még boncolgatni itt a dolgokat. XD Nehéz eset vagyok, nekem semmi nem jó xd
      Csak így tovább és nagyon várom a következő fejezetet. És akármikor hozod is ki türelemmel várom ám ;) . Hiszen erre megéri várni:D
      Lucy
      u.i.: Bocsi, hogy ilyen össze-vissza az egész, már fáradt vagyok és már takarékos üzemmódban vagyok :DD Legközelebb megpróbálok értelmesebb és összeszedettebb lenni

      Törlés
    2. Szia!
      Sajnálom, hogy nem tudtam előbb hozni, nem így terveztem, de közbejött a szülinapom, a vendégsereg, a tárgyfelvétel a következő félévre, aztán a félév megkezdése. Rohamtempóban írtam... De a következőt igyekszem egy heten belül befejezni, remélem, sikerülni fog. :)
      Örülök, hogy tetszett Pixis, a tervek szerint a 19esben is szerepelni fog. Mikasával kapcsolatban sejtem (sőt biztos vagyok benne, mert amikor írtam, eszembe jutottál :D), melyik rész volt az, amelyiknél csak a szemedet forgattad, de azért nem változhat meg teljesen egyik napról a másikra. Lassan, de biztosan javul. Örülök, hogy észrevetted, már alakul valami közte meg Jean között. Később talán kiderül, pontosan mi történt azalatt, amíg a Katonai Rendőrség fogságában voltak, mert az az időszak eléggé meghatározó volt mindkettőjük életében, ezt nyugodtan elárulhatom. :)
      Armin és Nifa a következő fejezetben végre beszélgetnek egymással, tovább már nem húzhatják, bármennyire is szeretnék a végtelenségig elkerülni a múltjuk tisztázását. És komolyan, tényleg gondolatolvasó vagy, mert TALÁN terveztem egy jelenetet Arminnal és Annie-val. Talán. ;) Szóval érkeznek majd ezek a pillanatok is, mert nagyon shippelem őket.
      Hitch érkezett volna a mostaniban (legalábbis pár sor erejéig mindenképpen), csak annyira kifutottam az időből, hogy nem akartam 16-án hozni a fejezetet, ezért inkább kihagytam. De talán valami tényleg közeledik, azért is hallgatok. :D
      Levi… Ő is próbálkozik azért, hiszen már mesélt egy keveset a múltjáról, de az tény, hogy még édeskeveset tudunk róla. :) Hamarosan jobban meg fog nyílni, megismerjük majd a teljes történetét – és ebben szinte biztosan eltérek majd a mangától, bár hamarosan itt a második évad *-* –, és ez majd nagyban segít a kapcsolatán Erennel. A beígérgetett Ereri moment… Hát egy kicsit azért elbizonytalanítottál, a cuki tényleg nem a legjobb kifejezés rá. :D De örülök, hogy tetszett. ^^
      Eren álmai nagyon fontosak, és egy kicsivel később, amikor MINDENRŐL lehull a lepel, sokkal érthetőbb lesz, mi miért történt. Carla és Grisha okkal hazudtak, hiszen a falakon belül élők akkor még mit sem tudtak a falakon túli világról, az emberekről, akik képesek óriássá változni stb., és Eren álmaiból kiderült, hogy Fritz király felesége és gyermekei valahogy kijutottak a falakon túli területre, és egy óriás megölte őket.
      Hamarosan megadom a kérdéseidre a válaszokat, de azért ne aggódj, még van egy pár fejezet a tarsolyomban, és ha a végére érünk, vannak még ötleteim hosszabb történetekre. :) Nagyon köszönöm, hogy írtál, remélhetőleg egy hét múlva sikerül hoznom az új fejezetet!
      Detti ^^

      Törlés
  2. Szia!
    Húha, micsoda részletek derülnek ki a visszaemlékezések révén... :D Újfent egy remek fejezetet kaptunk. Köszönöm :D
    Lelkesen várom a következőt is:
    Szim

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Eren még csak most kezd igazán visszaemlékezni, úgyhogy lehet számítani még egy-két érdekességre.
      Köszönöm, örülök, hogy írtál. :) A folytatással magamat is megleptem, annyira jól haladok, de inkább nem ígérgetem, hogy hamarabb hozom a tervezettnél, mert a végén még megint nem sikerülne.
      Detti ^^

      Törlés