Vihar
18. fejezet
~
Ledöntött falak ~
Bár az óriások semmi jelét nem adták annak, hogy Trostban rejtőznének,
a Karanes körzetben történtek híre eljutott Pixis tábornok fülébe, éppen ezért a
Helyőrség tagjai megállás nélkül, tettre készen rótták az utcákat. Mikor Hanji
óvatosságra intette őket, Eren kelletlenül emlékezett vissza arra a napra,
amikor először változott át óriássá. Semmi sem változott, ugyanúgy bizonygatni
kellett, hogy az emberiség oldalán áll.
– Még ha
Fritz király kegyelemben is részesített, Karanes után nem tudhatjuk, mire
számítsunk – jegyezte meg Armin aggodalmasan. Mikasa megfeszült.
– Csak maradj mellettem, Eren – mondta halkan. – Én meg tudlak védeni.
Jean a szemét forgatta. Elhúzta a száját, és nem volt hajlandó
megszólalni, míg meg nem érkeztek Trostba. Anka egész úton morgott. Mikor
leszálltak a lovukról, Eren végre kihallotta azt, amit a süvítő szél miatt nem
tudott: Pixis tábornok nevét emlegette, és bosszúsan húzta össze a szemöldökét.
– Biztos… Gustav mindig is gyenge volt… Ha én nem vagyok ott…
– Ha ott vagy, akkor is iszik – rántotta meg a vállát Krista.
– Az az egyetlen öröme – toldotta meg Nifa széles vigyorral.
Anka tekintete villámlott a haragtól.
– Majd én véget vetek ennek! – vicsorogta, mire Krista és Nifa
felkuncogtak.
– Sok szerencsét!
– Én nem fűzök hozzá sok reményt – csóválta meg a fejét Nifa, aztán
elpirult, mikor észrevette, hogy Armin őt figyeli. Eren csak csodálkozni tudott
a makacsságukon: azóta sem mertek tovább merészkedni néhány lopott
pillantásnál, és mindketten zavarba jöttek, ha egy-egy beszélgetés során
véletlenül reagáltak egymás mondandójára. Nevetséges volt, amit műveltek, de senki
sem tette szóvá, még Jean, Connie és Sasha is türtőztették magukat.
Jean másképp viselkedett, mint eddig, és ez meglepte Erent. Noha
látszott rajta, hogy többször is a nyelvén volt a csípős megjegyzés vagy gúnyos
visszavágás, visszafogta magát, és ahelyett, hogy konfliktust kezdeményezett
volna, inkább mélyen hallgatott.
– Vajon mi üthetett belé? – pislogott nagyokat, miközben a fiút
bámulta. Mikasa, aki meghallotta a kérdését, finoman vállat vont.
– Kitudja – felelte halkan, Eren figyelmét azonban nem kerülte el a
halvány pír, amely megszínezte a bőrét. Szokatlan jelenség volt, Mikasa az
esetek többségében remekül uralkodott az érzelmein – majdnem annyira jól, mint
a hadnagy. Eren nem kérdezett rá, úgy tett, mintha nem látta volna. Ankához
fordult.
– Pixis tábornok? – borzongott meg a férfi emlékétől. Bár az bizalmat
szavazott neki, mikor senki sem hitte el, hogy az emberiség oldalán áll, mégis
különös szerzetnek tartotta, és ezzel, ahogy körbenézett, nem volt egyedül.
– Igen. – Anka szemében félelmetes fény villant fel. Megragadta Eren
vállát, és olyan közel hajolt hozzá, hogy a fiú az arcán érezte a lélegzetét. –
Téged is megpróbált leitatni, ne tagadd! Láttam, amit láttam!
– Leitatni? – Levi hangja egészen
bársonyos volt. Eren nem mert ránézni.
– Majd én kezelésbe veszem! – határozta el magát Anka.
– Csak közben ne felejtsd el, miért jöttünk idáig! – figyelmeztette
Krista. – El kell jutnunk a Mária falig!
Anka tekintete elfelhősödött.
– Ne aggódj – suttogta. – Nem fogom.
Pixis tábornok kipirultan üdvözölte őket, amikor végre megérkeztek.
Gustav, aki ezúttal is kísérte, nem is titkolta, mennyire örül, hogy
viszontláthatja Ankát; felragyogott az arca, és nehezen tudta csak megállni,
hogy ne ölelje meg a nőt. Anka helyét nem foglalta el másik katona, míg távol
volt, Pixis tábornok pedig finoman a nő vállára tette a jobbját, amikor az
megállt előtte.
A viszontlátás öröme pillanatok alatt elmúlt. Pixis tábornok a kabátja
zsebébe nyúlt, majd – természetesen egy cseppet sem törődve Anka felháborodott
hápogásával – nagyot húzott a flaskájából. Miután visszasüllyesztette a
helyére, elégedetten törölte meg a száját. Gustav meg sem próbálta megállítani,
csak a fejét rázta.
– Ennyit a megbízhatóságodról! – fújtatott Anka. Gustav nem vette
védelembe magát, de megeresztett felé egy bocsánatkérő mosolyt.
Pixis megelégelte az éles szóváltást.
– Ami Karanesben történt, igencsak sajnálatos. A legfrissebb
információink szerint valóban nem maradtak túlélők, az óriások mindenkit
megettek. A pusztítás után persze nyomtalan eltűntek.
– Jól tettétek, hogy erre jöttetek – nyögte Gustav, mire Pixis
rápillantott. Elgondolkodva hümmögött a bajsza alatt.
– Valóban – bólogatott. – Nem tudhatjuk, mikor bukkannak fel ismét. Kiküldtünk
egy tízfős csapatot, hogy felmérjük a pusztítás mértékét… Mindössze ketten
tértek vissza, ők azóta is lábadoznak.
– Az egyik elvesztette a jobb karját – szúrta közbe Gustav. Pixis
legyintett.
– Előfordul az ilyesmi. Levi hadnagy, Hanji… parancsnok? – tippelt feléjük fordulva; szája szegletében óvatos
mosoly bújt meg. Hanji megilletődve bólintott, ám Eren egyből kiszúrta, hogy
csak azután, hogy Levi hadnagy türelmetlen biccentéssel reagált a kimondatlan
kérdésére.
Parancsnok.
A Felderítő Egységnek befellegzett. Hiába vágtak neki a hosszú, falakon
túli expedíciójuknak, nem nevezhették magukat Felderítőknek. Eren még az
indulás előtt kifaggatta a barátait, ők is egyetértettek, hogy Erwin parancsnok
kivégzése és az osztagok feloszlatásával minden megszűnt.
És ha esetleg újra létrejön, nem tekinthetünk
úgy rá, mint a régire. – Eren végül erre a
következtetésre jutott.
Óvatosan Hanjira sandított.
Hanji… parancsnok? – ismételte el akadozva a tábornok szavait. – Vajon tényleg ő lenne a parancsnokunk, vagy ez a rang nem több puszta
formalitásnál? Ki az, aki igazán vezet bennünket? Kreusa? Levi hadnagy? Jól
járnánk-e, ha valamelyikük irányítana minket?
– Túl sokat gondolkozol, Eren – hallotta meg Mikasa hangját. A lány
higgadtan nézett rá mellőle. – Korai még azon rágódni, vajon megfelelő
parancsnok lesz-e belőle.
– Mikasa…
– Gyere – szólt Armin is. – Azt hiszem, Pixis tábornok előbb velük fog
beszélgetni. – Fejével a két felnőtt felé intett, akik időközben a tábornokhoz
léptek. Anka, aki nem szándékozott elmozdulni többé régi helyéről, Gustav
mellől, szintén csatlakozott hozzájuk. Súgott valamit Pixis fülébe, mire az
elkomolyodott.
– Ami a két fiatalt illeti – mormogta Eren és Krista felé pillantva,
miközben Hanjihoz beszélt –, utánatok őket hallgatom meg. Úgy hiszem, igencsak
érdekes mesét fogok hallani tőlük. – Megvillant a szeme, komolysága ellenére
jókedvű mosolya azonban mit sem fakult. – Várjatok addig türelemmel! – Azzal
magukra hagyták őket.
Jean felsóhajtott, amint távoztak. Eren elkapta a tekintetét; majdnem
felkiáltott meglepettségében.
– Hazalátogatsz, amíg itt vagyunk, Jean? – hajolt előre Sasha
kíváncsian. Neki is feltűnt Jean vágyódása. – Levi hadnagy szerint jobb, ha
kipihenjük magunkat itt, mielőtt folytatnák az utunkat a Mária falig.
– Belefér, hogy meglátogasd az édesanyádat – erősítette meg Nifa. –
Biztos vagyok benne, hogy Levi hadnagynak és Hanji parancsnoknak nem lenne
ellene kifogása.
Jean keze ökölbe szorult.
– Végül is… a biztos halálba készülünk, nem igaz? – nevetett keserűen.
– Miért is tiltanák meg?
Nifa, Connie és Sasha nem válaszoltak a kérdésére, zavart hallgatásba
burkolóztak. Ymir majdnem kommentálta, Krista azonban megérintette az alkarját,
mielőtt megtehette volna, beléfojtva a szót. Bertolt és Reiner komoran néztek
össze. Annie nem vette le a csuklyáját, így Eren nem látta az arcát, Armin
pedig félrefordította a fejét. Valahogy senkinek sem akaródzott válaszolni.
– Menj – szólalt meg hirtelen Mikasa.
Pont Mikasa – gondolta Eren. – Pont ő.
Mindenkit meglepett, Jeant a legjobban.
– H-hogyan? – kérdezte döbbenten. Mikasa vállat vont.
– Menj – mondta. – Pixis tábornok elsősorban Erenre és Kristára lesz
kíváncsi. Mi nem vagyunk fontosak. Nyugodtan meglátogathatod az édesanyádat.
Lehet, hogy később már nem lesz rá lehetőséged – tette hozzá halkan.
– Mikasának igaza van – helyeselt Armin. – Menj bátran! – buzdította.
Jean hezitálva nézett rájuk. Mikasa volt az egyetlen, aki nem
viszonozta a pillantását, fekete hajzuhataga mögé rejtőzött. Hogy Jean megbánkódott-e,
azt Eren nem tudta megállapítani. Kétségtelenül volt valami a tekintetében,
halvány csillanás, talán éppen a szomorúságé, de aztán egyetlen pillanat alatt
semmivé vált.
– Köszönöm – mormolta búcsúzóul. – Sietek vissza.
** * **
– Tehát a
Mária fal – dörmögte Pixis tábornok. Miután végighallgatta Hanji beszámolóját,
nem habozott, azonnal magához hívatta Erent és Kristát. Míg Eren ökölbe
szorított kézzel, feszülten nézett a férfira, addig Krista keményen állta a
tekintetét.
– Igen –
felelte. – Ez a tervünk.
Pixis
tábornok a fejét csóválta.
– Őrültség,
amire készültök, de nem akadályozhatom meg. Sajnos a jelenlegi helyzet
megköveteli, hogy őrültségeket kövessünk el, nem igaz? Nem tudjuk, kik ők, azt
sem, hogy hol bujkálnak. Semmit sem tudunk róluk. Hogy mennyire veszélyesek,
hogy pontosan mit akarnak tőlünk. Nem tehetünk mást, csak készenlétben állunk
és várunk, mert bármelyik percben kitörhet a káosz.
– Éppen
ezért kell véget vetnünk mindennek! – jelentette ki Eren. – Kreusával úgy
véljük, nem halogathatjuk tovább a Mária fal visszafoglalását, sem a pince
felkutatását. Ha csak tétlenül ülünk és várunk, semmivel sem jutunk előre! Ön
is láthatja, tábornok úr! Láthatja, milyen sorsra jutott Karanes körzet! Lehet,
hogy maholnap ismét Trost lesz a célpontjuk!
– Talán
kevesen vagyunk – vette át a szót Krista –, de jómagam is rendelkezem az
óriássá változás képességével, mint azt már bizonyára ön is tudja a hadnagytól
és a parancsnoktól. És nemcsak én, hanem Nifa Arlert, Hitch Dreyse valamint
Annie Leonhart is.
– Annie
Leonhart, azaz a Nőstény Óriás – mormogta Pixis. – Érdekes fejlemények. Mit
kívántok, mit tegyek? Adjak katonákat? Mi sem maradtunk sokan, és az se biztos,
hogy vállalkoznak erre a küldetésre.
– Nem
kérjük – rázta meg a fejét Krista. – De szívesen vesszük, ha csatlakoznak
hozzánk.
Eren élesen
szívta be a levegőt, mielőtt megszólalt volna.
– Készen
állunk, hogy meghaljuk az emberiségért, tábornok úr – mondta végül csendesen. –
Talán még most is mindannyian megkérdőjelezik a hűségünket, de mi vagyunk azok,
akik a halált is vállalják az igazságért, a titkok megfejtéséért. Hogy végleg
legyőzzük az óriásokat. Csak úgy tehetjük meg, ha eljutunk a pincénkig. A pince
a titok kulcsa, ebben biztos vagyok. A pince és az emlékeim. Egyre több
mindenre emlékszem a múltamból, és tudom, hogy hamarosan meg fogom érteni a
foszlányok igazi jelentőségét.
Pixis
tábornok elgondolkodva hümmögött.
– Legyen –
bólintott. – Meglátom, mit tehetek, Eren Jaeger. Levi hadnagy már említette,
hogy itt szándékoztok megpihenni. Töltsétek fel nyugodtan a tartályaitokat,
továbbá felajánlom a legjobb lovainkat is.
–
Köszönjük, uram – sóhajtott fel Eren megkönnyebbülve. Krista szája széle lassan
felfelé görbült; hangja gyengéden csengett.
–
Köszönjük, uram.
** * **
Eren
fáradtan nyújtózott el az ágyban. Sokkal kényelmesebb volt, mint Levi hadnagy
vagy Anka alvilági otthonában levő ágyak valamelyike; Eren alig bírta megállni,
hogy ne nyögjön fel hangosan, miután magára rángatta a takarót. Érezte, mikor
süppedt be mellette a váratlan súlytól, és egy kicsit megfeszült, mikor a
hadnagy kemény teste hozzányomódott. Számított rá, mégsem tudott kellőképpen
felkészülni. A pulzusa megugrott, a légzése szabálytalanná vált. Levi hadnagy
annyira közel került hozzá, hogy teljesen egymáshoz simultak; érezte a bőrén a
bőrét, a belőle áradó forróságot és izgatottságot, és maga is izgatott volt
pusztán attól, hogy egymás mellett feküdtek.
Pixis
tábornok parancsára Gustav elkísérte őket a legközelebbi fogadóshoz, ott
szálltak meg. Jean visszatért ugyan az édesanyjától, Hanji azonban
engedélyezte, hogy a saját otthonában tölthesse az éjszakát. Bár Mrs. Kirstein felajánlotta,
hogy a vendégszobájukon osztozkodhatnak a fiúk, csak Bertolt, Reiner és Connie
éltek a lehetőséggel, Armin a fogadóban maradt.
Nifa miatt – gondolta Eren. – Ő a legjobb barátom. Látom rajta, ha valami nyomasztja. Ha sikerülne
végre összegyűjtenie annyi bátorságot, hogy Nifa elé tudna állni, hatalmas kő
esne le a szívéről. Talán éjjel, mielőtt elalszanak. – Hogy kinek
köszönhették, azt a legnagyobb titok övezte, mindenesetre Nifa és Armin
ugyanabban a szobában kellett, hogy töltse az éjszakát. Eren őszintén remélte,
hogy nem kerülgetik többé egymást, hanem igenis megvitatják a múltukat. – Szükségünk lesz rá, hogy megbízzanak
egymásban, különben mindannyian meghalunk. Egyetlen hiba is a végünket
jelentheti.
Lehunyta a
szemét, ahogy a finom borzongás végigszaladt a gerince mentén. Nem érzett
félelmet, csak izgatott-ideges várakozást, valahányszor arra gondolt, hogy öt
év után először hazatérhet.
Végre megtudhatom, mit titkoltak előlem. Még mindig nem emlékszem
mindenre, de minden egyes nappal közelebb kerülök a legnagyobb titok megfejtéséhez.
Tudom. Nem véletlenül mondtam ezt Pixis tábornoknak. Tudom, hogy egyszer eljön
az a pillanat, amikor eszembe fog jutni mindaz, amit elfelejtettem, és utána… a
pincében… Mindenre fény derül.
Szaggatott,
mély sóhaj tört fel belőle.
Levi
hadnagy megérintette az oldalát, hűvös ujjai óvatosan kúsztak be az inge alá,
gyöngéden végigsimítva lángoló bőrét. Hogy a váratlan hidegtől vagy valami
egészen mástól – az érintéstől –, azt
nem tudta megállapítani, de megint megborzongott. Fülledtnek érezte a szoba
levegőjét, és már egyáltalán nem ragaszkodott ahhoz, hogy a vastag takaró
rejtekébe meneküljön, de nem rúgta le magáról. Egyfajta védelmet biztosított. A
szoba sötétje, a takaró melege mindent elrejtett. Azt is, hogy mennyire vágyott
a hadnagy érintése után, hogy mennyire intenzíven élte meg, amikor végül
megkapta azt.
A másik
oldalára gördült, és a sötétben valóban nem látott mást, csak a férfi fénylő
szemét. Ez így jó volt, nagyon jó. Biztonságos.
Elég
bátorság éledt fel benne, hogy megtörje a csendet. Levi hadnagy – ellentétben
vele – mindig is nagyon keveset aludt. Tudta, hogy most kell kérdezzen, mert ha
tovább halogatja, előbb vagy utóbb elnyomja az álom, és valahányszor felébredt,
onnantól kezdve a hadnagy volt az, aki faggatta. Sosem erőltette, hogy mesélje
el az álmait, óvatosan és szelíden kérdezgette, Eren mégis habozás nélkül
elmondott mindent, amire csak emlékezni tudott.
– A hadnagy…
– Megvárta, míg a férfi megszorította a csípőjét, jelezvén, hogy figyelmesen
hallgatja, utána merte feltenni a kérdését. – Ön megbízik bennem, uram? Ön…
Shiganshinában… Ön meg fog bízni a döntéseimben? – Zavartan fordította el a
tekintetét; érezte, ahogy mélyen elpirult. Hirtelen a plafont sokkal érdekesebbnek
találta, mint bármi mást. Még a sarokban megbújó pókhálót is szívesebben
bámulta meg, minthogy a férfira nézzen. – Csak gondolkodtam. – Erőtlenül
szólalt meg, annyira halkan, hogy abban sem volt biztos, egyáltalán érthető-e,
amit mond. Nem volt elég ereje ahhoz, hogy hangosabban beszéljen. – Csak
gondolkodtam – magyarázkodott ismét sietve. – Vajon a hadnagy hogyan fog
viszonyulni hozzám? Hiszen bármit találhatunk abban a pincében. Egyre több
mindenre emlékszem. Lehet, hogy eszembe fog jutni valami olyasmi is, aminek
köze van hozzá. Lehet, hogy az a valami mindent megváltoztat. Az emberiségért
élek, küzdök és ha kell, halok is. De a hadnagy… Hogyan fog viszonyulni hozzám?
Gyűlölöm az óriásokat, mégis képes vagyok rá, hogy hozzájuk hasonló
szörnyeteggé változzak. A pince után… Vajon a hadnagy… – Nem tudta befejezni a
kérdését, végleg elhalt a hangja. Levi hadnagy egyszer sem szakította félbe,
figyelmesen hallgatta a monológját.
Sokáig nem
mondott semmit.
Eren
elbizonytalanodott.
Nem érdekli? Ostobaságnak tartja? Azt fogja mondani, hogy túl sokat
gondolkodom? Miért nem szólal már meg?!
A szorítás
a csípőjén felerősödött.
– Pihenj, Eren – hangzott a kimért utasítás, de
ahogy kiejtette a nevét… Eren ajkai elnyíltak. Megértette a kimondatlan gondolatokat, ám akarta a választ is. Levi
hadnagy nem menekülhetett el többé.
– Nem
akarok – vetette oda ingerülten. – Még
nem.
Ránézett.
Levi
szemében egyetlen hosszú pillanatig látszódott, ahogy fellobbant a harag
lángja. Eren korábban még talán behúzott nyakkal vonult volna vissza, ám azóta
mindketten sokat változtak. A kapcsolatuk is merően más lett. Éppen ezért vette
a bátorságot, hogy keményen állja a férfi jeges tekintetét, és nem foglalkozott
többé azzal, hogy mennyire felgyorsul a szívverése a jelenlétében. Olyan érzés
volt, mintha a szíve a mellkasából egyenesen a torkába ugrott volna. Kiszáradt
a szája, és elakadt a lélegzete, amikor Levi hadnagy váratlanul megmozdult, és a
vállára simította a kezét. Nem durván ragadta meg, sőt ahhoz képest, mennyire
dühösnek tűnt, meglepő finomsággal nyúlt hozzá, hogy aztán lassan nekinyomja a
matracnak. Úgy maradtak, abban a furcsa, szinte meghitt pozícióban. Levi nem
engedte el a vállát, miközben összekapcsolódott a tekintetük, s hirtelen olyan
közel került hozzá, hogy Eren a bőrén érezte a leheletét.
– Ostoba
kölyök – sziszegte az arcába. – Tényleg nem vagy több ennél.
Eren
dacosan nézett a szemébe. A legkevésbé sem érdekelte már, hogy a hadnagy
kölyöknek nevezte, valóban az volt. Nem öregedhetett éveket néhány éjszaka
alatt, csak azért, hogy az kielégítőbb legyen a férfi számára, ugyanakkor
belefáradt a játszadozásba. Levi beszélt hozzá, megérintette, valahányszor úgy
tartotta kedve, a maga köré épített falat azonban, amely mögé hosszú évekkel
korábban menekült, a világ semmi kincséért sem döntötte volna le.
Elég volt.
Az
elhatározás a pillanat hevében született meg benne, talán végig sem gondolta
teljesen, utólag már maga sem emlékezett rá; amilyen váratlanul érte, hogy a
hadnagy teljesen az ágynak taszította, úgy sikerült most meglepnie a férfit.
Dühe nem múlt el, valószínűleg a hadnagyé sem, de nem tulajdonított neki jelentőséget:
szájon csókolta, mert szájon kellett
csókolnia, hogy valamelyest megnyugodjon, s közben lehunyta a szemét; remélte,
hogy nem hal bele, mert a szíve eszeveszett tempót diktálva kalapált.
Levi keze
lecsúszott a válláról; megállapodott a csípőjén, határozottan tartva őt.
Hagyta, hogy megcsókolja, és nem mordult rá, mikor az ujjaival akaratosan a
hajába túrt, noha Eren korábban már kitapasztalta, hogy azt mennyire nem
szereti. A finomkodás valahogy mellékvágányra került, Eren követelődzően
érintett, simított és csókolt, s ugyanazt kapta viszonzásul, amit ő adott.
Hátrafeszítette a férfi fejét, és félrehúzta az ingét, hogy szájával a nyakára
hajolhasson: előbb megkarcolta a fogával az érzékeny bőrt – nem annyira erősen,
ugyanakkor egy cseppet sem óvatosan –, utána nedves csókot nyomott rá, hogy
enyhítse a pillanatnyi fájdalmat.
Kimondatlan
gondolatok, különösképpen kétségbeesés szülte tettek voltak.
Érezni akarom őt – villant az elméjébe. – Érezni akarom, hogy velem van.
Levi
hadnagy pillantása sötét volt a vágytól, ajka pedig duzzadt és vörös a
csókoktól. A nyakán a bőr kipirosodott ott, ahol Eren megharapta, és a keze
mintha remegett volna.
Igen, ez a kétségbeesés – jött rá
Eren. Levi hadnagy kétségbeesetten kapaszkodott belé, éppúgy, ahogyan ő is
magához húzta, vonta, szorította. – Joggal
félünk, nem igaz? Mégis… El fogunk jutni. Tudom, hogy eljutunk. De azt akarom,
hogy bízzon meg. Ha mindenki elárul, ha mindenki elfordul tőlem, azt akarom,
hogy a hadnagy mellettem maradjon. Kérem… Tegye meg ezt értem…
A forróság
az őrületbe kergette. Mozdult, mert mozdulnia kellett ahhoz, hogy enyhítse, kéz
a kézben, erősen szorítva egymást, és szaporán vette a levegőt, mert majd’
megőrült attól a megannyi érzelemtől, ami a testében tombolt. Ívbe feszült a
gerince, ahogy a testük egymáshoz préselődött. Eren tudta magáról, hogy
felizgult, és a hadnagy arcát látva nem kételkedett benne, hogy ő is hasonlóan
reagált a mutatványára, mégis elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy a férfi
tényleg kívánta őt.
Éjjel volt, ez lassan tudatosult benne. Sem Nifa,
sem Hanji nem zavarhatta meg őket, ezzel is tisztában volt, hiszen órákkal
korábban mindannyian nyugovóra tértek. Ki kellett pihenniük a kíméletlen
tempójú lovaglást.
Lehajolt,
hogy megcsókolja, és ugyanabban a pillanatban előremoccantotta a csípőjét is.
Kitágult a pupillája, úgy itta magába Levi arcának minden rezdülését. A férfi torkából
reszketeg sóhaj tört fel, a remegése pedig felerősödött.
Elveszett.
Érintette,
ahol csak érte: az oldalát, a vállát, a karját, mindenét. A lelkét. Érintett és közben ő maga is
érintésért sóvárgott, amit lassan, nagyon lassan meg is kapott.
Új volt,
nagyon új és intenzív, és Eren nem tudta, meddig fogja bírni. Nem sokáig, ebben
biztos volt.
Megragadta
a férfi kezét, és behúzta a saját nadrágja alá.
– Kérlek… Kérlek,
Levi… – nyögte, megfeledkezve róla, hogy sosem szólította még a nevén. –
Kérlek!
És valahol
ott felejtett el rágódni azon, mi lesz velük holnap, mi lesz velük később,
mikor a hadnagy teljesítette a kérését.
Megérezte
az érintését a farkán, és felnyüszített.
A gyönyör
erős volt és élénk, még azután is remegett, hogy a férfi szorosan a karjaiba
vonta.
Köszönöm.
Nem kellett
kimondani hangosan, ez is elég volt.
** * **
Shiganshina
semmit sem változott, éppolyan volt, mint amilyennek Eren emlékeiben élt.
Amióta fény derült Krista titkára és eldöntötték, hogy megpróbálnak eljutni a
pincéig, Eren ismét álmodott. Emlékek, amikre nem emlékezhetett, emlékek,
amiket elfelejtettek vele, ezek férkőztek az elméjébe, és hiába kereste a
módját, hogyan vehetné át a kontrollt felettük, nem sikerült megtalálnia. Az
emlékfoszlányok általában akkor bukkantak fel, amikor a legkevésbé számított
rájuk, amikor már megnyugodott afelől, hogy nyugodtan pihenhet. Mindegyik után
úgy riadt fel, hogy a szíve a torkába kúszva dobogott; csorgott róla a
verejték, kezét pedig ökölbe szorította, körmét a tenyerébe vájta.
Nem lepődött
meg, hogy Fritz király egyre többször szerepelt az álmaiban. Valamilyen módon
kapcsolódott hozzájuk, elsősorban az édesanyjához, azonban még mindig nem jött
rá, hogyan.
– A lányom halott – suttogta ezúttal
elgyötört hangon. Carla Jaeger megmerevedett. Karjában tartotta Eren gyermeki
énjét, és könnyei hadával küzdött, miközben leült az öregember mellé.
Összeszorította a szemét, fejét pedig lehajtotta. Remegett, döbbent rá Eren, ráadásul nem mástól, mint a bűntudattól.
– Sajnálom, uram – mondta halkan. – Túl későn érkeztünk. Ha csak egy kicsit is
hamarabb érünk oda, talán megmenthettük volna őket.
– De te legalább élsz. – Fritz
király figyelmen kívül hagyta a bocsánatkérését. Erennek korábban is feltűnt
már, hogy sosem foglalkozott azzal, amit mások mondtak neki, csak a saját
mondandójára koncentrált. Keze az asszonyéra simult, csontos ujjaival meglepő
erővel szorította meg. – Legalább nektek
nem esett bajotok, drága Carlám – becézte gyöngéden, s reszketeg sóhajt
hallatott. – Legalább nektek nem.
Carla nyelt
egyet.
– Uram… – Habozott. Arca megrándult, ahogy
viszonozta az öreg férfi pillantását, Eren pedig csodálkozva figyelte. Nem
ismerte az édesanyját – ezt az énjét biztosan nem. Semmit sem tudott róla,
róluk. A családjukról, a felmenőikről. – Selma…
– Megfeszült, mikor édesanyja kiejtette a száján Selma Dok nevét. Selmáét,
akit a barátjának tartott, és aki végül elárulta őt. – Selma, ő hogy van? Hogy viseli a történteket?
Fritz
király mintha megveszett volna.
– Selma? – lehelte. – Selma?
– A lánya – motyogta Carla zavartan. – Emlékszik a lányára, ugye?
Fritz
király nem emlékezett.
– A lányom halott… Halottak.
– Nem tudok kapcsolatba lépni Selmával azóta. – Carla hangjából tisztán kihallatszódott az
idegesség. Eren gyermeki énje is megérezte, mert nyugtalanul fészkelődött az
ölében; szája széle sírásra görbült. Carla lepillantott rá. – Semmi gond, kicsikém – mormolta neki
gyengéden. – Semmi gond. – Visszanézett
a királyra; nem hagyta annyiban. – Selma
– ismételte meg erőteljesen. – Ő hogy
van? Semmit sem tudok róla.
Fritz szeme
tágra nyílt, mély szomorúság ülte meg.
– Selma… – vinnyogta, Carla pedig kővé dermedve figyelte
az arcán végbemenő változást. Egyre gyakrabban tűnt fel neki, hogy a király
mintha elveszett volna a gondolataiban, valahányszor a családjára gondolt –
valahányszor felidézte azt a napot. Úgy viselkedett, mint
aki közel állt az őrülethez, s Carla elakadó lélegzettel tudatosította magában,
hogy valóban az történt: Gideon Fritz, a király belülről emésztette fel magát.
Nem akart többé emlékezni, nem akart többé élni sem. Létezni igen – hiszen a falakon belül élőknek királyra volt
szükségük –, de élni semmiféleképpen.
– Selma halott – szegezte átható
pillantását egyenesen Carlára, mire az asszony borzongva szorította magához
Erent. – Számomra halott, akárcsak az
anyja.
Carla
aggodalmasan bólintott, nem folytatta a kérdezősködést. Ölelte a gyermekét, és
nézte az öregembert, aki egyre inkább feladta ép elméjét, s bármennyire is
szeretett volna segíteni rajta, nem tehetett semmit.
– Minden Alethea hibája – suttogta maga
elé, Fritz király azonban felkapta a fejét, ahogy meghallotta legidősebb
gyermeke nevét. Tiszta volt a tekintete, egyértelműen tiszta, hangja pedig
keserű. A fejét ingatta.
– Nem, drága Carlám – felelte szomorúan. –
Selmáé… és a többi szörnyetegé. A
férjedé.
Carla arca
megrándult. Eren szeme meglepetten kerekedett.
Apáé?
De az álom
lassan véget ért, édesanyja és a király pedig befejezték a beszélgetést. A
maguk démonjaival küzdöttek, miközben mélyen a gondolataikba temetkeztek.
Hallgattak – és Eren lassan öntudatára ébredt.
** * **
Zihálva ült
fel az ágyban. Levi hadnagy kivételesen aludt. Ilyenkor kisimult az arca, Eren
örömmel nézte. Nem volt szíve felkelteni, ezért inkább ő maga is visszadőlt.
Sajgott a feje, végül azonban mégis elaludt.
** * **
Valamiért számított
rá, hogy ugyanazon az éjjel, álmában megint visszatér Shiganshinába, mégis
meghökkent, mikor észrevette, hogy ez alkalommal édesanyja nem Fritz királlyal
ült az asztalnál.
Apa…
Grisha
Jaeger szomorúan bámulta feleségét. Fiatalabb volt, mint amilyenre Eren
emlékezett, de jellegzetes szemüvege már ott csücsült az orrán.
– Nem akarom elhinni – suttogta éppen az
asszony. – Ha nem a saját szememmel
láttam volna, egy szavát sem hinném.
– Carla…
– Nem – rázta meg a fejét, remegve törölve le a
könnyeit. – Te nem voltál ott, Grisha…
Amíg élek, emlékezni fogok arra a napra. Az a szerencsétlen lány… Azok a
szerencsétlenek. Csak tudnám, hogy történhetett meg... Selma… Selma már semmit
sem tehetett, túl későn érkezett.
– Későn? – Grisha Jaeger szeme megvillant a szemüveg
mögül. Carla bólintott.
– Mire odaért, már mind halottak voltak.
– A királyt kivéve, igaz?
– Igen. Őt hagyta utoljára.
Grisha
összeráncolta a homlokát.
– Meddig próbáljátok eltitkolni, Carla? – Éles
volt a hangja, a tekintete pedig szigorú. Carla nem bírta állni. – Előbb vagy utóbb úgyis kiderül, hogy mind
meghaltak. Nem hazudhattok az örökkévalóságig.
– A járványban haltak meg. – Carla
makacsul ragaszkodott a hazugsághoz. – Ezt
kell terjesztenünk. Ezt a feladatot kaptuk. A járványban haltak meg, a
legidősebbik és a legkisebbik, a többiek pedig… – Dühödten kapott bele a
hajába az ujjaival és simította hátra. – Értsd
meg, Grisha – szólt ingerülten –, nem
hozhatjuk nyilvánosságra, hogy széttépte őket egy óriás! Őrültség lenne! A
falak masszívak! Mégis mit mondjunk? Váratlanul megjelent egy óriás a falakon
belül, anélkül, hogy lyukat ütött volna valamelyikbe? Anélkül, hogy bárki is észrevette
volna? Nem tehetjük! Soha senki sem tudhatja meg, hogy Fritz király és családja
valaha is elhagyta a Mária falat! Senki sem tudhatja meg, hogy jártak odaát, a falakon túl! Senki! Ez az egyetlen megoldás! Őriznünk kell a
létezésünk titkát!
Grisha
fáradtan dörzsölte meg az orrnyergét.
– Ezt szeretnéd? – sóhajtott fel
rezignáltan. – Ezt tegyük?
– Igen – jelentette ki Carla határozottan. – Ezt szeretném.
Grisha beletörődően
bólintott.
– Akkor ezt tesszük, drágám – mormolta
gyengéden, miközben összefűzte az ujjaikat. Halványan, szomorúan mosolyogtak
össze. – Ezt tesszük.
Szia :)
VálaszTörlésMár nagyon vártam a fejezetet. Mindig szomorú voltam mikor jöttem fel az oldalra és még nem volt kint, de persze megértem, hogy biztosan fontos dolgaid vannak és magánélet meg minden :). Szóval türelmes voltam :DD És nagyon örülök az új résznek.
Meg is érte várakozni természetesen. Az elején nem nagyon történt túl lényeges dolog, bár a történet szempontjából kellett oda, de hát hogy is panaszkodhatnék erre, mikor ott volt Pixis... Pixis.. Hát ő már nagyon kellett ide xD. Már az első pillanatoktól kezdve vártam a feltűnését szóval nmár csak emiatt is nagyon tetszett a rész.
De hát nyilván nem csak emiatt tetszett...
Na most kitérnék Mikasára. Ugye azt már írtam egyszer, hogy amúgy én mindig is bírtam őt csak kicsit sok volt a storyban, de.. Kezd jó irányba fejlődni. És hát már bimbóddddzanak itt a dolgok közte és Jean között. Szóval tetszik.. Igaz volt azért egy megszólalása itt is aminél csak a szememet forgattam XD De utána ellensúlyozta.
Jeanen is látszik a változás. Úgy tűnik mindenki kezd kicsit ráébredni dolgokra xD .
Hát ami Armint meg Nifát illeti... Igazán megtökösödhetnének már és megbeszélhetnék a dolgokat. Bár most eléggé reménykedek, hogy nemsokára megoldják. Már nagyon elképzeltem a pillanatot mikor Armin és Nifa vállt vállnak vetve harcolnak és húú.. Szóval várom a pillanatokat xD . Meg hát Annie x Armin pillanatokat is várok xd .. Nem célzás...... XD
Most kicsit egyébként hiányzott nekem Hitch. Olyan szokatlan hogy úgymond ilyen nagy "csöndben" van. Eleve mondtam, hogy egyszerűen imádom Hitcht és úú nagyon szeretem azokat a jeleneteket olvasni amiben szerepel.. Nagyon bírom őt. Bár ugye még mindig ott aza sejtésem, hogy itt turpisság van .. XD Lehet, hogy nem véletlenül húzódik most meg... :D Anniera is nagyon figyelni kéne, és nem tudom, hogy direkt nem térsz ki rájuk vagy sem, de van egy olyan érzésem, hogy direkt, mivel valami biztos történni fog. És szerintem közük lesz hozzá. Hát kiderül, ezt csak te tudhatod előre.
És bocsi két részletben kell folytatnom xDDDDD
TörlésA fejezet karakter....elemzéseinek?? XD direkt a végére hagytam (értelmes ez így? XD) Levit ... Hmm... Érdekes... Igazából best karakter 4ever.. ultimate anime bias meg minden.. De na.. Azért kicsit jobban megnyílhatna már Erennek.. Ilyenkor úgy sajnálom szerencsétlen gyereket, hogy erőlködik itt a semmiért xDD. De hát nem most volt itt a pillanat. Egyszer úgy is eljön. Ez a tutifix. Addig meg hát nekem is és Erennek is türelmesnek kell lennie, jól mondom? XD Itt mindenki szenved XDD.. De azért cuki volt az Ereri na.. Najó nem cuki.. Ezt most nem nevezhetem cukinak. Nem volt benne semmi cuki, de azt kell hogy mondjam rá, hogy ez.. Ereri volt xD Ez a jó definíció xd Szóval naggggyon tetszett na ;) Nehogy félreérts amúgy, mert ahogy visszaolvasom lehet, hogy rossz kritikának tűnik, de amúgy tényleg dícséretnek szánom ezeket XD.
Na akkor most Eren álmai..... Én már semmit nem értek.. AKkor most ki volt gonosz meg ki volt jó?? XD
Eddig meg voltam róla győződve, hogy Selma a főellenség, bárki bármit mondott... De ahj.. Carla összezavar. Nem tudom, hogy most mi az igazság végülis. Meg most kicsit összezavarodtam ettől a storytól, hogy egy óriás ölte meg a familyt. Annyi rejtély van igazából. Nagyon sok midnent nem értek még, de minden egyes fejezetnél jobban bonyolódik. Van olyan hogy megvilágosodok valami kapcsán, de aztán jön egy új dolog, amit megint csak meg kell oldani. Komolyan ez olyan mint egy szabadulós játék XDDD. vagy ilyen nyomozós xd. Hát mindenesetre én nagyon élvezem xd.
Egyébként Carláról se tudom már hogy mit higgyek.. Fölöttébb gyanús nekem. Lehet, hogy meghalt, de annyira köze van mindenhez, hogy az nem igaz. Már az is felmerült bennem, hogy mivan ha nem is halt meg? XDDD De ezt elvetettem XD. Meg hát nyilván mindenkinek hazudtak Grishával. De most ezzel végülis mit értek el? XD Hát lehet, hogy csak nekem túl magas ez az egész... Tudom.. Orbitális hülyeségeket mondok xd Meg este van meg minden xd. Mindenesetre úgy érzem izgalmas fejezetek elébe nézünk. Meg azt is érzem, hogy ismét nem fogom tudni, hogy most mivan xd. Igazából nem is az, hogy elveszek a dolgokban, mert értem, hogy mi történik meg minden... Csak egyszerűen csavarod csavarod a dolgokat és húú. Bonyolult nagyon, de ügyesen csinálod és már nagyon várom a pillanatot, hogy mindenre fény derüljön. Bár azt sem akarom, hogy túl hamar eljöjjön ez a pillanat, hiszen sokáig akarom még boncolgatni itt a dolgokat. XD Nehéz eset vagyok, nekem semmi nem jó xd
Csak így tovább és nagyon várom a következő fejezetet. És akármikor hozod is ki türelemmel várom ám ;) . Hiszen erre megéri várni:D
Lucy
u.i.: Bocsi, hogy ilyen össze-vissza az egész, már fáradt vagyok és már takarékos üzemmódban vagyok :DD Legközelebb megpróbálok értelmesebb és összeszedettebb lenni
Szia!
TörlésSajnálom, hogy nem tudtam előbb hozni, nem így terveztem, de közbejött a szülinapom, a vendégsereg, a tárgyfelvétel a következő félévre, aztán a félév megkezdése. Rohamtempóban írtam... De a következőt igyekszem egy heten belül befejezni, remélem, sikerülni fog. :)
Örülök, hogy tetszett Pixis, a tervek szerint a 19esben is szerepelni fog. Mikasával kapcsolatban sejtem (sőt biztos vagyok benne, mert amikor írtam, eszembe jutottál :D), melyik rész volt az, amelyiknél csak a szemedet forgattad, de azért nem változhat meg teljesen egyik napról a másikra. Lassan, de biztosan javul. Örülök, hogy észrevetted, már alakul valami közte meg Jean között. Később talán kiderül, pontosan mi történt azalatt, amíg a Katonai Rendőrség fogságában voltak, mert az az időszak eléggé meghatározó volt mindkettőjük életében, ezt nyugodtan elárulhatom. :)
Armin és Nifa a következő fejezetben végre beszélgetnek egymással, tovább már nem húzhatják, bármennyire is szeretnék a végtelenségig elkerülni a múltjuk tisztázását. És komolyan, tényleg gondolatolvasó vagy, mert TALÁN terveztem egy jelenetet Arminnal és Annie-val. Talán. ;) Szóval érkeznek majd ezek a pillanatok is, mert nagyon shippelem őket.
Hitch érkezett volna a mostaniban (legalábbis pár sor erejéig mindenképpen), csak annyira kifutottam az időből, hogy nem akartam 16-án hozni a fejezetet, ezért inkább kihagytam. De talán valami tényleg közeledik, azért is hallgatok. :D
Levi… Ő is próbálkozik azért, hiszen már mesélt egy keveset a múltjáról, de az tény, hogy még édeskeveset tudunk róla. :) Hamarosan jobban meg fog nyílni, megismerjük majd a teljes történetét – és ebben szinte biztosan eltérek majd a mangától, bár hamarosan itt a második évad *-* –, és ez majd nagyban segít a kapcsolatán Erennel. A beígérgetett Ereri moment… Hát egy kicsit azért elbizonytalanítottál, a cuki tényleg nem a legjobb kifejezés rá. :D De örülök, hogy tetszett. ^^
Eren álmai nagyon fontosak, és egy kicsivel később, amikor MINDENRŐL lehull a lepel, sokkal érthetőbb lesz, mi miért történt. Carla és Grisha okkal hazudtak, hiszen a falakon belül élők akkor még mit sem tudtak a falakon túli világról, az emberekről, akik képesek óriássá változni stb., és Eren álmaiból kiderült, hogy Fritz király felesége és gyermekei valahogy kijutottak a falakon túli területre, és egy óriás megölte őket.
Hamarosan megadom a kérdéseidre a válaszokat, de azért ne aggódj, még van egy pár fejezet a tarsolyomban, és ha a végére érünk, vannak még ötleteim hosszabb történetekre. :) Nagyon köszönöm, hogy írtál, remélhetőleg egy hét múlva sikerül hoznom az új fejezetet!
Detti ^^
Szia!
VálaszTörlésHúha, micsoda részletek derülnek ki a visszaemlékezések révén... :D Újfent egy remek fejezetet kaptunk. Köszönöm :D
Lelkesen várom a következőt is:
Szim
Szia!
TörlésEren még csak most kezd igazán visszaemlékezni, úgyhogy lehet számítani még egy-két érdekességre.
Köszönöm, örülök, hogy írtál. :) A folytatással magamat is megleptem, annyira jól haladok, de inkább nem ígérgetem, hogy hamarabb hozom a tervezettnél, mert a végén még megint nem sikerülne.
Detti ^^