2017. március 16., csütörtök

Levi x Eren – A Szabadság Szárnyai (novella)

Levi x Eren

A Szabadság Szárnyai

– o –

modern!AU
Eren nem szereti a teát, legjobb barátja, Armin viszont igen, a Szabadság Szárnyai teázó pedig igencsak hangulatos, annak ellenére is, hogy a tulajdonosa, ahogy Eren fogadott nővére, Mikasa fogalmazott, egy „mogorva törpe”.

– o –

Eren sosem rajongott különösképpen a teáért – néha még az elkészítésével is meggyűlt a baja, ráadásul mindig fintorogni támadt kedve az ízétől, pedig nem egyet kipróbált, hátha sikerül megkedvelnie –, de a világért sem ismerte volna be legjobb barátjának, hogy szeretett a Szabadság Szárnyaiban időzni. Nem mintha attól tartott volna, hogy Armin azon lovagolna, mennyire igaza volt, végtére is gyermekkoruktól fogva ismerték egymást, sosem tett volna ilyesmit. A büszkesége mégsem engedte. A többi barátja esetében nem volt ennyire magabiztos. Jean például, akit rendszerint csak Lópofának hívott – és nemcsak a fiú háta mögött! –, bizonyára remekül szórakozott volna, ha a fülébe jutott volna.
A bejárati ajtó fölé akasztott szélcsengő lágyan csilingelt, amikor benyitottak. A csípős hidegtől kipirultan, dideregve léptek be a jóleső melegbe. A helyiség nem volt túl nagy, mintha eredetileg nem is teázónak szánták volna, hanem egyszerű kisboltnak, és csak időközben nőtte ki magát. Legfeljebb négy-öt, kétfős asztal várta a vendégeket. Eren vidáman követte barátját.
Ami egyből szemet szúrt, az az volt, hogy a tulajdonos és szemüveges ismerőse éppen vitatkoztak egymással.
– Muszáj találkoznom vele! – vinnyogta éppen a nő.
– Még csak az kéne! – Eren majdnem hangosan felnevetett a férfi elborzadó arckifejezésén. – Azóta én sem láttam… És valószínűleg nem is fogom. Csak azért, mert azt mondtam rá, hogy nem rossz, eszedbe ne jusson, hogy a nyakamba sózod! Nincs időm rá, hogy kölyköket pesztráljak!
A nő meg sem próbálta leplezni csalódottságát.
– Ej-ej, ha így folytatod, kénytelen leszek én randizni veled.
– Ha többet fürödnél a heti egy alkalomnál, akkor sem venném fontolóra, nemhogy…
A pultos vette észre őket elsőként, pedig Eren barátai, Connie, Sasha és Jean annak ellenére sem fejezték be az egymáson való élcelődést, hogy Reiner megpróbált rendet teremteni közöttük.
– Nahát! – jegyezte meg hangosan. – Szép reggelt, srácok! Armin, igaz?

** * **

Első alkalommal Armin születésnapját ünnepelték; még asztalt is foglaltak a biztonság kedvéért. A helyszín meglepetés volt és persze telitalálat: Armin arca azonnal felragyogott, amint beljebb kerültek, és megpillantotta a többieket. Sasha és Connie hevesen kalimpáltak, hogy észrevegye őket, míg Jean és Reiner vállveregetéssel üdvözölték. Marco és Bertolt mosolyogtak, Annie pedig a maga kimért biccentésével köszöntötte. Krista és Ymir néhány perccel később bukkantak elő, a tulajdonossal váltottak néhány szót a születésnappal kapcsolatban.
Armin le sem tudta vakarni magáról a boldog vigyort.
– Tökéletes – suttogta áhítatosan, amint körbenézett.
Eren a fejét csóválta.
– Örülsz? – kérdezte szelíden, miközben kigombolta a kabátját és egy hanyag mozdulattal a szék támlájára terítette.
– Igen! Köszönöm, hogy eljöhettünk ide, srácok. – Barátai elégedetten vigyorogtak össze. A teázót Marco szúrta ki, mikor az egyetemi könyvesboltba igyekezve eltévesztette a megállót, és korábban szállt le a buszról, a szervezést viszont Kristára bízták, mert a „csapatból” ő volt a legmegbízhatóbb. Pontosabban a legmegbízhatóbb és a legtürelmesebb, Ymir pedig, aki egy pillanatra sem hagyta magára Kristát, természetesen mindenben segített neki. Eren és a fogadott nővére, Mikasa a legnehezebb részét vállalták: magukkal kellett csalogatniuk barátjukat anélkül, hogy az bármit is sejtett volna a készülődésből. – Életem legklasszabb születésnapja! Köszönöm, nagyon köszönöm! Különösen neked, Eren – fordult a barátjához csillogó szemmel –, hiszen tudom, mennyire nem szereted a teákat.
Eren szája széle halvány mosolyra görbült.
– Egy csészébe még senki sem halt bele, nem igaz? – Finoman vállat vont, aztán maga elé húzta az itallapot. – A kedvedért csak legyűröm valahogy. Ez például nem is hangzik olyan rosszul. Legalább nem adnak fantázianeveket, mint abban a teázóban, ahol tavaly voltunk. Kolosszális Tea, mekkora hülyeség! – A hirtelen beálló, éles csend túlságosan is zavaró volt. Eren óvatosan a barátjára sandított. Armin ellágyultan figyelte őt. – Boldog szülinapot, Armin – tette hozzá halkan. Többet már nem mondhatott, ugyanis a következő másodpercben egy csinos, vörös-barna, copfos pincérnő termett mellettük.
– Üdv a Szabadság Szárnyaiban! Isabel Magnolia vagyok. Ha bármiben tudok segíteni, csak szóljatok és repülök!
– Köszönjük – mosolygott Krista.
Eren lepillantott a kínálatra, aztán tanácstalanul nézett Arminra.
– Én teljes mértékben rád bízom magam – jelentette ki egyszerűen. – Fogalmam sincs, melyiket válasszam, annyira nem értek a teákhoz. Ha tehetem, inkább kávézom. – Ez utóbbit már a pincérnőnek mondta, aki kíváncsian vonta fel a szemöldökét.
– Csak óvatosan az efféle kijelentésekkel, nehogy a bátyus… mármint a főnök meghallja – kuncogott vidáman. – Ki nem állhatja a kávét, vagy ahogy csak ő nevezi, a „mérget”.
Fél órával később az emlegetett tulajdonos is – vagy ahogy Isabel Magnolia elszólta magát, a „bátyus” is – előkerült. Mikasa, aki már Isabel megjegyzésénél összehúzta a szemöldökét, pillanatok alatt megalkotta a maga véleményét.
– Mogorva törpe, nem szimpatikus.
Eren alig bírta megállni, hogy ne nevessen fel: a törpe valóban találó kifejezés volt. A férfi, aki a harmincas éveinek elején járhatott, és alányírt, fekete hajával és acélszürke szemével őrjítően jól nézett ki, mintha csak egy együttes frontembere lenne, súrolhatta a százhatvan centit. Alacsony termete ellenére azonban igenis volt benne valami tekintélyt parancsoló. Valami, amitől Eren borzongva kapta el a fejét.
Néhány perc elteltével a nevét is kiderítette: a másik alkalmazott – a névtáblája szerint Farlan Church, aki Isabel Magnoliával ellentétben egyszer sem hagyta el a pultot –, Levi-nak szólította.
Levi nem közelítette meg az asztalukat – csak néha-néha sandított feléjük, ez Eren figyelmét nem kerülte el, hiába igyekezett leplezni –, ám mielőtt távoztak volna, Isabel Magnolia magához intette Armint. Izgatottnak látszott.
Mindenki indulásra készen állt már, Armin viszont, miután Isabel valamit a fülébe súgott, bólintott egyet, és követte a raktárhelyiségbe. Nem kellett sokat várniuk, és amikor ismét előkerült, mint kiderült, magával a tulajdonossal – Levi-jal, emlékeztette magát a férfi nevére Eren – találkozott, aki a születésnapja alkalmából különleges fekete tea-keverékkel ajándékozta meg.
– Így akarja megvásárolni a hűségünket? – prüszkölt fel Mikasa. – Szánalmas.
– Nem hiszem – rázta a fejét Armin. Halvány mosoly ülte meg az ajkát. – Szerintem inkább arról van szó, hogy osztozunk a tea szeretetén – magyarázta lágyan. Mikasát nem tudta meggyőzni. Meg sem próbálta. Ha Mikasa egyszer valamit a fejébe vett, senkinek sem sikerült eltántorítani tőle. – Elkészültél a beadandóddal? – váltott témát inkább.
Eren nem hallotta már Mikasa válaszát. Mielőtt befordultak volna az utcasarkon, még egyszer, utoljára visszanézett a teázóra.
A tulajdonos – Levi – éppen kipenderítette az egyik vendégét, egy magas, szemüveges nőt, aki mit sem foglalkozott vele, hogy szemlátomást nem kívánatos személy, teljesen belefeledkezett a mondandójába. Lelkesnek tűnt – őrültnek, helyesbített Eren azonnal –, Levi pedig fáradtnak. Megedződhetett, ugyanis rutinos mozdulattal fejtette le magáról a nő karját, aztán ellépett tőle, és azzal a mogorva kifejezéssel, amit az arcára öltött, könnyedén nyerhetett volna a világ leggorombább vagy legellenségesebb tulajok versenyén. Elnézett az őrült nőszemély válla fölött, és Eren azon kapta magát, hogy összekapcsolódott a tekintetük. Nem tartott tovább egyetlen hosszú pillanatnál, mégis… Levi összerántotta a szemöldökét, mire a nő megfordult.
– Te jóságos ég, Lee-Lee! – kiáltott fel csodálkozva. – Csak nem felszedtél valakit?
Levi elpirult. Hogy a dühtől vagy valami egészen mástól, azt Eren abból a távolságból nem tudta megállapítani, mindenesetre az egyértelmű volt, hogy dühösen odasziszegett valamit a nőnek – akit ezek szerint ismerhetett, mert nem minden idegen szólíthatta csak úgy Lee-Lee-nek –, utána pedig nem nézett többé az irányukba.
– Eren? – Mikasa tétován érintette meg a vállát. – Lekéssük a buszt, ha nem indulunk – mondta csendesen.
Eren zavartan bólintott.
– Igazad van… Menjünk.

** * **

Életem legrosszabb döntése volt, hogy felvettem azt a telefont. – Levi összeszorította a fogát, és gyilkos pillantást lövellt a mobilja felé, ami ártatlanul (mit ártatlanul?!, horkant fel, igenis bűnösen!) hevert a pulton. – Utoljára – gondolta elkeseredetten. Utoljára magába szívta a csend nyugalmát, aztán felkészült annak összezúzására.
Nem várakoztatta meg túlzottan, csakhamar csizmacsoszogás és hamis dúdolgatás ütötte meg a fülét; ez utóbbi feltehetőleg mai sláger lehetett, mert Levi bárhogyan gondolkodott, nemcsak az eredeti előadó felismerése okozott neki komoly fejtörést, hanem a szöveg értelmének kihámozása is.
– Vajon ki lehet ez az őrült? – kérdezte ironikusan, mire Farlan felpillantott a munkájából. Elég volt egy pillantást vetnie Levi arcára, utána pedig az ajtó irányába, majd szórakozottan csóválta meg a fejét.
– Ismerlek, Levi – mondta szelíden.
Levi arca elsötétült.
– Ó, hát persze, hogy ő
– Szépséges reggelt, Lee-Lee – köszöntette Hanji vigyorogva, miközben a nyakánál fogva magához rántotta, hogy megszorongassa… és bizonyára meg is ölje vele. Mi másért szorította volna ki belőle a levegőt? Levi-nak ezt persze kedveskedő, baráti ölelésként kellett volna felfognia, ám inkább képzelt bele gyilkossági szándékot, mintsem hogy valaha is hangosan elismerje, hogy Hanji Zoe – az az őrült nőszemély, pápaszem, ahogyan mindenki előtt nevezte – valójában az egyik legjobb barátja volt. Morgással válaszolt hát, és még bűntudatot sem érzett. Hanji jókedvűnek látszott, bár ő minden reggelét a kelletténél és a normálisnál több lelkesedéssel indította, ha pedig visszavonulhatott a csendes kis magányába és egész napját a kísérletezésének szentelhette, Levi másnap – természetesen pusztán elővigyázatosságból – inkább kitért az útjából.
Hanji szája széle felfelé kunkorodott, vakító fehér foga volt.
– Ej-ej, Lee-Lee – ingatta a fejét helytelenítően –, karót nyelt vagy, mint mindig – foglalt helyet a pulthoz legközelebbi asztalnál, kabátját a másik üres székre terítve. Maga elé húzta az itallapot, de egy pillantást sem vetett rá, úgy rendelt: – Hm, egy vaníliás lattét kérek.
Levi a szemét forgatta, mikor észrevette az új pincérnő zavarát.
– D-de… e-ez e-egy t-teázó, asszonyom – nyögte ki végül Petra döbbenten.
Hanji prüszkölve nevetett fel.
– Jaj, de kis édes vagy – kuncogott. – Ej-ej, Lee-Lee, te igazán értesz a cuki pincérnők felvételéhez, bezzeg ha arról van szó, hogy randizni hívj végre valakit, csak szerencsétlenkedsz.
– Ez egy teázó, pápaszem. Hangsúlyozom: teázó. – Levi Hanji épségének érdekében illetve közös múltjukra való tekintettel figyelmen kívül hagyta a nyilvánvaló csipkelődést, majd megkönnyítette új alkalmazottja– a névtáblája szerint Petra Ral – munkáját. – Tökéletes lesz neki a Masala Chai, ha már megfeketíti az életemet. – A száraz poént egyikőjük sem díjazta.
– Levi-nak egy Dolce Vitát, úgyis túl keserű az élete.
– Nekem ne hozz semmit, Petra.
– Értettem, uram.
– Tündéri ez a kislány – jegyezte meg Hanji, miután Petra a pult mögé sietett –, de úgy érzem – folytatta, mikor Levi végre méltóztatott ráfigyelni –, nem az eseted.
– Jól érzed, különben is túl fiatal hozzám.
Hanji szeme megcsillant.
– Na és az a múltkori srác? – kérdezte. – Annyira cuki volt! – vinnyogta. – Én meg láttam, amit láttam!
– Mit láttál? – Levi fáradtan sóhajtott. – Mellesleg… Ő még Petránál is fiatalabb.
Hanji nem foglalkozott a megjegyzésével.
– Szemeztetek! – harsogta. – Szemeztetek, mint két, hormontól megkergült tinédzser! Ó, el sem hiszem, az én pici, ártatlan Lee-Lee-m végre flörtölt valakivel! Hát ezt a napot is megértük! – Látványosan megtörölte a szemét. – El sem hiszem… – ismételte halkabban. – Tényleg felnőttél, Lee-Lee.
– Mégis mikor flörtöltem én? Egyáltalán kivel?
– Hát azzal a helyes fiúval!
– Eren? – torpant meg erre Isabel, mire Levi felnyögött. Hanji vérszemet kapott.
– Eren? – csapott le Isabelre. – Erennek hívják?
– Ó, igen. – Isabel rávigyorgott Levi-ra, miközben válaszolt. – Eren Jaeger. Nemrég járt itt először a barátja születésnapja alkalmából. Nagy buli volt, kár, hogy kihagytad, és csak akkor érkeztél, amikor már menni készültek, Hanji. Bátyus még azt is eltűrte a kedvéért, hogy hangosabban ünnepeljenek.
– Lármáztak – szúrta közbe Levi lesújtóan. – Ha a kölyök barátja nem szerette volna annyira a teát, no meg az a kis törpilla nem figyelmeztetett volna előre, valószínűleg még előtted kipenderítettem volna az egész bagázst!
– Jaj, bátyus, hogy mondhatsz ilyet!
– Nincs véletlenül dolgod, Isabel?
– Jól van, jól van… Megyek már – biggyesztette le az ajkát a lány. – Már itt sem vagyok.
Hanji összedörzsölte a tenyerét.
– Eren Jaeger – ismételte a fiú nevét.
– Nem rossz – ismerte be Levi kelletlenül. – Most boldog vagy?
– Nem rossz? Nem rossz? Ó, te jó ég!
– Díjaznám, ha nem kapnék halláskárosodást még a negyvenes éveim előtt…
– Muszáj találkoznom vele!
– Még csak az kéne! – horkant fel. – Azóta én sem láttam… És valószínűleg nem is fogom. Csak azért, mert azt mondtam rá, hogy nem rossz, eszedbe ne jusson, hogy a nyakamba sózod! Nincs időm rá, hogy kölyköket pesztráljak!
Hanji meg sem próbálta leplezni csalódottságát.
– Ej-ej, ha így folytatod, kénytelen leszek én randizni veled.
– Ha többet fürödnél a heti egy alkalomnál, akkor sem venném fontolóra, nemhogy…
– Nahát! – szólalt meg hirtelen Farlan. – Szép reggelt, srácok. Armin, igaz?
Levi úgy fordult meg, hogy még a nyaka is belereccsent. Remélte, hogy Armin ez alkalommal egyedül érkezett – valamelyik barátját ugyanis mindig magával hozta, valahányszor betért hozzájuk, és ez a héten már a harmadik alkalom volt! –, ám csalódnia kellett: a hét utolsó napján mindannyian vele tartottak. Hanji szeme eszelősen csillogott.
– Jó reggelt kívánok, uram – csiripelte vidáman Krista (vagy Historia?, Levi elfelejtette a nevét). – Hihetetlenül jó ez a teázó, annyira szeretek idejárni!
– Köszönjük – mosolygott Farlan. – Örülünk, hogy elnyerte a tetszésedet.
– Hova üljünk? – A lóarcú fiú kérdezte, akit látva Levi-t mindig elfogta a késztetés, hogy behúzzon neki egyet. Farlan tényleg jól ismerhette, mert óvatosan megérintette a karját. Levi magukon érezte a kölykök tekintetét.
– Oda, ahová múltkor? – A szeplős, szende szűz vakarcs – valami Marco – irritáló mosollyal nézett végig társain. A lóarcú – talán Jean? – megrántotta a vállát, majd a két hangos kölyökkel – Connie és Sasha, memorizálta a nevüket Levi – megindult a teázó szegletébe elhelyezett asztal felé. Kvázi a törzshelyükké vált már.
– Egy pillanat és szárnyalok! – rikkantotta oda Isabel.
– Hagyd Petrát is érvényesülni – intette le Farlan rögtön. – Szegénynek ez az első napja – magyarázta, mikor elkapta a fiatalok kíváncsi tekintetét.
– Gyere, Eren – szólalt meg a magas, fekete hajú lány csendesen. – Üljünk le.
Eren nem mozdult. A lány követte a tekintetét, szeme csodálkozva kerekedett el.
– Az ott…
– A Szabadság… Szárnyai? – kérdezte meglepetten, és ezúttal egyértelműen Levi szemébe nézett. Nem egyetlen pillanatig, hanem tartósan, választ várva.
Levi a teázó jelképére pillantott: a szürke alapon, ahogy a kék-fehér szárnyak egymásba fonódtak, valóban gyakran megragadták a vendégek figyelmét. Büszke volt rá, amiért ennyire megragadta a helyiség lényegét, azt, amiért létrehozta mindezt: nemcsak a különleges teák íze számított, hanem az is, hogy szabadon tehetett azt, amit akart. Mindig is arra vágyott, hogy nyisson egy teázót, ám sokáig nem látott rá lehetőséget. Fájdalmas múltat tudott maga mögött, szoros béklyók kötötték az alvilági élethez. Hiába ismerte meg Farlant és Isabelt, a kiút a sötétségből nem akart elérkezni. De aztán betoppant Erwin Smith és vele együtt a remény az újrakezdésre. Szárnyakat növesztve tört felszínre, hogy az lehessen, ami mindig is lenni szeretett volna. Megvalósította az álmát: szabad lett.
– Ó, ez Levi számára… – magyarázta volna Farlan, Eren lágy mosolya azonban elhallgattatta.
– Azt hiszem, értem – mondta halkan, mire Levi megborzongott. Nem rossz.
– Azt kétlem.
Eren felnevetett.
Jól állt neki.
– Szóval, Eren – törte meg a csendet Hanji csillogó szemmel. – Örülök, hogy megismerhetlek. Hanji vagyok, ennek a törpének a legjobb barátja. – Levi kifejezéstelenül bámult rá. – Szóval… Remélem, tudod, hogy te vagy az emberiség utolsó reménye.
– H-hogyan?
Eren döbbenten nézett rá.
Hanji elvigyorodott.
– Ez a tisztaságmániás törpe a gimnázium óta nem randizott. Szóval, Eren… Tudod, nagyon kis édes vagy. Mikor is randizol vele?
Levi felnyögött.
Tényleg bánom azt az átkozott telefont – gondolta, aztán hirtelen feltűnt neki, hogy Eren elpirult. Utána meg az is, hogy mennyire jól állt neki.
Hogy a fekete hajú lány mellette csak hápogni tudott, a legkevésbé sem érdekelte.

4 megjegyzés:

  1. Kétszer kellett végig olvasnom, annyira elnyerte a tetszésemet.
    Nagyon jó kis AU fanfic, jól meg van fogalmazva. *--*
    Egy kérdésem lenne csak ezzel a kis szösszel kapcsolatban. Lesz folytatása valahogyan? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, hogy írtál, nagyon örülök, hogy ennyire tetszett! ^^ Igazából ez csak egy kis szösszenetnek íródott, nem terveztem neki folytatást, de szívesen fogadok kéréseket, ötleteket. :)
      Detti ^^

      Törlés
  2. Hm...hát, elsősorban a Levi x Eren párosításúakat olvastam el, azok nagyon jól sikerültek. De mostanában a Grisha, Carla páros foglalkoztat. XD :3
    Nem tudom, hogy ezt a párost te, mennyire bírod. :D
    Viszont a Petrás sztorik is aranyosak voltak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      Hmmm, gondolkodom rajtuk, aztán még meglátom. :) Valahogy Grisha nem a kedvenc karakterem, sőt igazából sajnálom szegény Carlát, amiért mellette kötött ki... De Levi x Eren illetve Levi x Petra biztosan érkezik majd valamikor, nagyon szeretem ezeket a párosokat. Örülök, hogy tetszettek! :)
      Detti ^^

      Törlés