Levi x Eren
A Szabadság
Szárnyai
–
o –
modern!AU
Eren
nem szereti a teát, legjobb barátja, Armin viszont igen, a Szabadság Szárnyai
teázó pedig igencsak hangulatos, annak ellenére is, hogy a tulajdonosa, ahogy
Eren fogadott nővére, Mikasa fogalmazott, egy „mogorva törpe”.
–
o –
Eren sosem
rajongott különösképpen a teáért – néha még az elkészítésével is meggyűlt a
baja, ráadásul mindig fintorogni támadt kedve az ízétől, pedig nem egyet
kipróbált, hátha sikerül megkedvelnie –, de a világért sem ismerte volna be
legjobb barátjának, hogy szeretett a Szabadság
Szárnyaiban időzni. Nem mintha attól
tartott volna, hogy Armin azon lovagolna, mennyire igaza volt, végtére is gyermekkoruktól
fogva ismerték egymást, sosem tett volna ilyesmit. A büszkesége mégsem engedte.
A többi barátja esetében nem volt ennyire
magabiztos. Jean például, akit rendszerint csak Lópofának hívott – és nemcsak a fiú háta mögött! –, bizonyára
remekül szórakozott volna, ha a fülébe jutott volna.
A bejárati ajtó
fölé akasztott szélcsengő lágyan csilingelt, amikor benyitottak. A csípős hidegtől
kipirultan, dideregve léptek be a jóleső melegbe. A helyiség nem volt túl nagy,
mintha eredetileg nem is teázónak szánták volna, hanem egyszerű kisboltnak, és
csak időközben nőtte ki magát. Legfeljebb négy-öt, kétfős asztal várta a
vendégeket. Eren vidáman követte barátját.
Ami egyből
szemet szúrt, az az volt, hogy a tulajdonos és szemüveges ismerőse éppen
vitatkoztak egymással.
– Muszáj
találkoznom vele! – vinnyogta éppen a nő.
– Még csak az kéne!
– Eren majdnem hangosan felnevetett a férfi elborzadó arckifejezésén. – Azóta
én sem láttam… És valószínűleg nem is fogom. Csak azért, mert azt mondtam rá,
hogy nem rossz, eszedbe ne jusson, hogy a nyakamba sózod! Nincs időm rá, hogy
kölyköket pesztráljak!
A nő meg sem
próbálta leplezni csalódottságát.
– Ej-ej, ha így
folytatod, kénytelen leszek én
randizni veled.
– Ha többet
fürödnél a heti egy alkalomnál, akkor sem venném fontolóra, nemhogy…
A pultos vette
észre őket elsőként, pedig Eren barátai, Connie, Sasha és Jean annak ellenére sem
fejezték be az egymáson való élcelődést, hogy Reiner megpróbált rendet
teremteni közöttük.
– Nahát! –
jegyezte meg hangosan. – Szép reggelt, srácok! Armin, igaz?
**
* **
Első alkalommal Armin
születésnapját ünnepelték; még asztalt is foglaltak a biztonság kedvéért. A
helyszín meglepetés volt és persze telitalálat:
Armin arca azonnal felragyogott, amint beljebb kerültek, és megpillantotta a
többieket. Sasha és Connie hevesen kalimpáltak, hogy észrevegye őket, míg Jean
és Reiner vállveregetéssel üdvözölték. Marco és Bertolt mosolyogtak, Annie
pedig a maga kimért biccentésével köszöntötte. Krista és Ymir néhány perccel
később bukkantak elő, a tulajdonossal váltottak néhány szót a születésnappal
kapcsolatban.
Armin le sem
tudta vakarni magáról a boldog vigyort.
– Tökéletes –
suttogta áhítatosan, amint körbenézett.
Eren a fejét
csóválta.
– Örülsz? –
kérdezte szelíden, miközben kigombolta a kabátját és egy hanyag mozdulattal a
szék támlájára terítette.
– Igen! Köszönöm,
hogy eljöhettünk ide, srácok. – Barátai elégedetten vigyorogtak össze. A teázót
Marco szúrta ki, mikor az egyetemi könyvesboltba igyekezve eltévesztette a
megállót, és korábban szállt le a buszról, a szervezést viszont Kristára
bízták, mert a „csapatból” ő volt a legmegbízhatóbb. Pontosabban a
legmegbízhatóbb és a legtürelmesebb, Ymir pedig, aki egy
pillanatra sem hagyta magára Kristát, természetesen mindenben segített neki.
Eren és a fogadott nővére, Mikasa a legnehezebb részét vállalták: magukkal
kellett csalogatniuk barátjukat anélkül, hogy az bármit is sejtett volna a
készülődésből. – Életem legklasszabb születésnapja! Köszönöm, nagyon köszönöm! Különösen
neked, Eren – fordult a barátjához csillogó szemmel –, hiszen tudom, mennyire
nem szereted a teákat.
Eren szája széle
halvány mosolyra görbült.
– Egy csészébe
még senki sem halt bele, nem igaz? – Finoman vállat vont, aztán maga elé húzta
az itallapot. – A kedvedért csak legyűröm valahogy. Ez például nem is hangzik
olyan rosszul. Legalább nem adnak fantázianeveket, mint abban a teázóban, ahol
tavaly voltunk. Kolosszális Tea, mekkora hülyeség! – A hirtelen beálló, éles
csend túlságosan is zavaró volt. Eren óvatosan a barátjára sandított. Armin
ellágyultan figyelte őt. – Boldog szülinapot, Armin – tette hozzá halkan.
Többet már nem mondhatott, ugyanis a következő másodpercben egy csinos,
vörös-barna, copfos pincérnő termett mellettük.
– Üdv a Szabadság Szárnyaiban! Isabel Magnolia
vagyok. Ha bármiben tudok segíteni, csak szóljatok és repülök!
– Köszönjük –
mosolygott Krista.
Eren
lepillantott a kínálatra, aztán tanácstalanul nézett Arminra.
– Én teljes
mértékben rád bízom magam – jelentette ki egyszerűen. – Fogalmam sincs,
melyiket válasszam, annyira nem értek a teákhoz. Ha tehetem, inkább kávézom. –
Ez utóbbit már a pincérnőnek mondta, aki kíváncsian vonta fel a szemöldökét.
– Csak óvatosan
az efféle kijelentésekkel, nehogy a bátyus… mármint a főnök meghallja –
kuncogott vidáman. – Ki nem állhatja a kávét, vagy ahogy csak ő nevezi, a
„mérget”.
Fél órával
később az emlegetett tulajdonos is – vagy ahogy Isabel Magnolia elszólta magát,
a „bátyus” is – előkerült. Mikasa,
aki már Isabel megjegyzésénél összehúzta a szemöldökét, pillanatok alatt
megalkotta a maga véleményét.
– Mogorva törpe,
nem szimpatikus.
Eren alig bírta
megállni, hogy ne nevessen fel: a törpe valóban találó kifejezés volt. A férfi,
aki a harmincas éveinek elején járhatott, és alányírt, fekete hajával és
acélszürke szemével őrjítően jól nézett ki, mintha csak egy együttes
frontembere lenne, súrolhatta a százhatvan centit. Alacsony termete ellenére
azonban igenis volt benne valami tekintélyt parancsoló. Valami, amitől Eren
borzongva kapta el a fejét.
Néhány perc
elteltével a nevét is kiderítette: a másik alkalmazott – a névtáblája szerint
Farlan Church, aki Isabel Magnoliával ellentétben egyszer sem hagyta el a
pultot –, Levi-nak szólította.
Levi nem
közelítette meg az asztalukat – csak néha-néha sandított feléjük, ez Eren
figyelmét nem kerülte el, hiába igyekezett leplezni –, ám mielőtt távoztak
volna, Isabel Magnolia magához intette Armint. Izgatottnak látszott.
Mindenki indulásra
készen állt már, Armin viszont, miután Isabel valamit a fülébe súgott,
bólintott egyet, és követte a raktárhelyiségbe. Nem kellett sokat várniuk, és
amikor ismét előkerült, mint kiderült, magával a tulajdonossal – Levi-jal, emlékeztette magát a férfi nevére
Eren – találkozott, aki a születésnapja alkalmából különleges fekete
tea-keverékkel ajándékozta meg.
– Így akarja
megvásárolni a hűségünket? – prüszkölt fel Mikasa. – Szánalmas.
– Nem hiszem –
rázta a fejét Armin. Halvány mosoly ülte meg az ajkát. – Szerintem inkább arról
van szó, hogy osztozunk a tea szeretetén – magyarázta lágyan. Mikasát nem tudta
meggyőzni. Meg sem próbálta. Ha Mikasa egyszer valamit a fejébe vett, senkinek
sem sikerült eltántorítani tőle. – Elkészültél a beadandóddal? – váltott témát
inkább.
Eren nem
hallotta már Mikasa válaszát. Mielőtt befordultak volna az utcasarkon, még
egyszer, utoljára visszanézett a teázóra.
A tulajdonos – Levi – éppen kipenderítette az egyik
vendégét, egy magas, szemüveges nőt, aki mit sem foglalkozott vele, hogy
szemlátomást nem kívánatos személy, teljesen belefeledkezett a mondandójába.
Lelkesnek tűnt – őrültnek, helyesbített
Eren azonnal –, Levi pedig fáradtnak. Megedződhetett, ugyanis rutinos
mozdulattal fejtette le magáról a nő karját, aztán ellépett tőle, és azzal a
mogorva kifejezéssel, amit az arcára öltött, könnyedén nyerhetett volna a világ
leggorombább vagy legellenségesebb tulajok versenyén. Elnézett az őrült nőszemély
válla fölött, és Eren azon kapta magát, hogy összekapcsolódott a tekintetük.
Nem tartott tovább egyetlen hosszú pillanatnál, mégis… Levi összerántotta a
szemöldökét, mire a nő megfordult.
– Te jóságos ég,
Lee-Lee! – kiáltott fel csodálkozva. – Csak nem felszedtél valakit?
Levi elpirult.
Hogy a dühtől vagy valami egészen mástól, azt Eren abból a távolságból nem
tudta megállapítani, mindenesetre az egyértelmű volt, hogy dühösen
odasziszegett valamit a nőnek – akit ezek szerint ismerhetett, mert nem minden
idegen szólíthatta csak úgy Lee-Lee-nek –, utána pedig nem nézett többé az irányukba.
– Eren? – Mikasa
tétován érintette meg a vállát. – Lekéssük a buszt, ha nem indulunk – mondta
csendesen.
Eren zavartan bólintott.
– Igazad van…
Menjünk.
**
* **
Életem
legrosszabb döntése volt, hogy felvettem azt a telefont. – Levi
összeszorította a fogát, és gyilkos pillantást lövellt a mobilja felé, ami
ártatlanul (mit ártatlanul?!, horkant
fel, igenis bűnösen!) hevert a pulton.
– Utoljára – gondolta elkeseredetten.
Utoljára magába szívta a csend nyugalmát, aztán felkészült annak összezúzására.
Nem várakoztatta
meg túlzottan, csakhamar csizmacsoszogás és hamis dúdolgatás ütötte meg a
fülét; ez utóbbi feltehetőleg mai sláger lehetett, mert Levi bárhogyan
gondolkodott, nemcsak az eredeti előadó felismerése okozott neki komoly fejtörést,
hanem a szöveg értelmének kihámozása is.
– Vajon ki lehet
ez az őrült? – kérdezte ironikusan, mire Farlan felpillantott a munkájából. Elég
volt egy pillantást vetnie Levi arcára, utána pedig az ajtó irányába, majd szórakozottan
csóválta meg a fejét.
– Ismerlek, Levi
– mondta szelíden.
Levi arca
elsötétült.
– Ó, hát persze,
hogy ő…
– Szépséges
reggelt, Lee-Lee – köszöntette Hanji vigyorogva, miközben a nyakánál fogva
magához rántotta, hogy megszorongassa… és bizonyára
meg
is ölje vele. Mi másért szorította volna ki belőle a levegőt? Levi-nak
ezt persze kedveskedő, baráti ölelésként kellett volna felfognia, ám inkább képzelt bele
gyilkossági szándékot, mintsem hogy valaha is hangosan elismerje, hogy Hanji
Zoe – az az őrült nőszemély, pápaszem, ahogyan mindenki előtt nevezte
– valójában az egyik legjobb barátja volt. Morgással válaszolt hát,
és még bűntudatot sem érzett. Hanji jókedvűnek látszott, bár ő minden reggelét
a kelletténél és a normálisnál több
lelkesedéssel indította, ha pedig visszavonulhatott a csendes kis magányába és
egész napját a kísérletezésének szentelhette, Levi másnap – természetesen
pusztán elővigyázatosságból – inkább kitért az útjából.
Hanji szája
széle felfelé kunkorodott, vakító fehér foga volt.
– Ej-ej, Lee-Lee
– ingatta a fejét helytelenítően –, karót nyelt vagy, mint mindig – foglalt
helyet a pulthoz legközelebbi asztalnál, kabátját a másik üres székre terítve. Maga
elé húzta az itallapot, de egy pillantást sem vetett rá, úgy rendelt: – Hm, egy
vaníliás lattét kérek.
Levi a szemét
forgatta, mikor észrevette az új pincérnő zavarát.
– D-de… e-ez
e-egy t-teázó, asszonyom – nyögte ki végül Petra döbbenten.
Hanji prüszkölve
nevetett fel.
– Jaj, de kis
édes vagy – kuncogott. – Ej-ej, Lee-Lee, te igazán értesz a cuki pincérnők
felvételéhez, bezzeg ha arról van szó, hogy randizni hívj végre valakit, csak
szerencsétlenkedsz.
– Ez egy teázó, pápaszem. Hangsúlyozom: teázó. – Levi Hanji épségének érdekében
illetve közös múltjukra való tekintettel figyelmen kívül hagyta a nyilvánvaló
csipkelődést, majd megkönnyítette új alkalmazottja– a névtáblája szerint Petra Ral – munkáját. – Tökéletes lesz
neki a Masala Chai, ha már megfeketíti az életemet. – A száraz poént egyikőjük
sem díjazta.
– Levi-nak egy
Dolce Vitát, úgyis túl keserű az élete.
– Nekem ne hozz
semmit, Petra.
– Értettem,
uram.
– Tündéri ez a
kislány – jegyezte meg Hanji, miután Petra a pult mögé sietett –, de úgy érzem
– folytatta, mikor Levi végre méltóztatott ráfigyelni –, nem az eseted.
– Jól érzed,
különben is túl fiatal hozzám.
Hanji szeme
megcsillant.
– Na és az a
múltkori srác? – kérdezte. – Annyira cuki volt! – vinnyogta. – Én meg láttam,
amit láttam!
– Mit láttál? –
Levi fáradtan sóhajtott. – Mellesleg… Ő még Petránál is fiatalabb.
Hanji nem
foglalkozott a megjegyzésével.
– Szemeztetek! –
harsogta. – Szemeztetek, mint két, hormontól megkergült tinédzser! Ó, el sem
hiszem, az én pici, ártatlan Lee-Lee-m végre flörtölt valakivel! Hát ezt a
napot is megértük! – Látványosan megtörölte a szemét. – El sem hiszem… –
ismételte halkabban. – Tényleg felnőttél, Lee-Lee.
– Mégis mikor
flörtöltem én? Egyáltalán kivel?
– Hát azzal a
helyes fiúval!
– Eren? – torpant
meg erre Isabel, mire Levi felnyögött. Hanji vérszemet kapott.
– Eren? –
csapott le Isabelre. – Erennek hívják?
– Ó, igen. –
Isabel rávigyorgott Levi-ra, miközben válaszolt. – Eren Jaeger. Nemrég járt itt
először a barátja születésnapja alkalmából. Nagy buli volt, kár, hogy kihagytad,
és csak akkor érkeztél, amikor már menni készültek, Hanji. Bátyus még azt is
eltűrte a kedvéért, hogy hangosabban ünnepeljenek.
– Lármáztak –
szúrta közbe Levi lesújtóan. – Ha a kölyök barátja nem szerette volna annyira a
teát, no meg az a kis törpilla nem figyelmeztetett volna előre, valószínűleg
még előtted kipenderítettem volna az egész bagázst!
– Jaj, bátyus,
hogy mondhatsz ilyet!
– Nincs
véletlenül dolgod, Isabel?
– Jól van, jól
van… Megyek már – biggyesztette le az ajkát a lány. – Már itt sem vagyok.
Hanji
összedörzsölte a tenyerét.
– Eren Jaeger –
ismételte a fiú nevét.
– Nem rossz –
ismerte be Levi kelletlenül. – Most boldog vagy?
– Nem rossz? Nem
rossz? Ó, te jó ég!
– Díjaznám, ha
nem kapnék halláskárosodást még a negyvenes éveim előtt…
– Muszáj
találkoznom vele!
– Még csak az
kéne! – horkant fel. – Azóta én sem láttam… És valószínűleg nem is fogom. Csak
azért, mert azt mondtam rá, hogy nem rossz, eszedbe ne jusson, hogy a nyakamba
sózod! Nincs időm rá, hogy kölyköket pesztráljak!
Hanji meg sem
próbálta leplezni csalódottságát.
– Ej-ej, ha így
folytatod, kénytelen leszek én
randizni veled.
– Ha többet
fürödnél a heti egy alkalomnál, akkor sem venném fontolóra, nemhogy…
– Nahát! –
szólalt meg hirtelen Farlan. – Szép reggelt, srácok. Armin, igaz?
Levi úgy fordult
meg, hogy még a nyaka is belereccsent. Remélte, hogy Armin ez alkalommal
egyedül érkezett – valamelyik barátját ugyanis mindig magával hozta,
valahányszor betért hozzájuk, és ez a héten már a harmadik alkalom volt! –, ám
csalódnia kellett: a hét utolsó napján mindannyian
vele tartottak. Hanji szeme eszelősen csillogott.
– Jó reggelt kívánok,
uram – csiripelte vidáman Krista (vagy
Historia?, Levi elfelejtette a nevét). – Hihetetlenül jó ez a teázó, annyira
szeretek idejárni!
– Köszönjük –
mosolygott Farlan. – Örülünk, hogy elnyerte a tetszésedet.
– Hova üljünk? –
A lóarcú fiú kérdezte, akit látva Levi-t mindig elfogta a késztetés, hogy
behúzzon neki egyet. Farlan tényleg jól ismerhette, mert óvatosan megérintette
a karját. Levi magukon érezte a kölykök tekintetét.
– Oda, ahová
múltkor? – A szeplős, szende szűz vakarcs – valami Marco – irritáló mosollyal
nézett végig társain. A lóarcú – talán Jean? – megrántotta a vállát, majd a két
hangos kölyökkel – Connie és Sasha, memorizálta a nevüket Levi – megindult a
teázó szegletébe elhelyezett asztal felé. Kvázi a törzshelyükké vált már.
– Egy pillanat
és szárnyalok! – rikkantotta oda Isabel.
– Hagyd Petrát
is érvényesülni – intette le Farlan rögtön. – Szegénynek ez az első napja –
magyarázta, mikor elkapta a fiatalok kíváncsi tekintetét.
– Gyere, Eren –
szólalt meg a magas, fekete hajú lány csendesen. – Üljünk le.
Eren nem
mozdult. A lány követte a tekintetét, szeme csodálkozva kerekedett el.
– Az ott…
–
A Szabadság… Szárnyai? – kérdezte meglepetten, és ezúttal
egyértelműen Levi szemébe nézett. Nem
egyetlen pillanatig, hanem tartósan, választ várva.
Levi a teázó
jelképére pillantott: a szürke alapon, ahogy a kék-fehér szárnyak egymásba
fonódtak, valóban gyakran megragadták a vendégek figyelmét. Büszke volt rá,
amiért ennyire megragadta a helyiség lényegét, azt, amiért létrehozta mindezt:
nemcsak a különleges teák íze számított, hanem az is, hogy szabadon tehetett
azt, amit akart. Mindig is arra vágyott, hogy nyisson egy teázót, ám sokáig nem
látott rá lehetőséget. Fájdalmas múltat tudott maga mögött, szoros béklyók
kötötték az alvilági élethez. Hiába ismerte meg Farlant és Isabelt, a kiút a
sötétségből nem akart elérkezni. De aztán betoppant Erwin Smith és vele együtt
a remény az újrakezdésre. Szárnyakat növesztve tört felszínre, hogy az
lehessen, ami mindig is lenni szeretett volna. Megvalósította az álmát: szabad
lett.
– Ó, ez Levi
számára… – magyarázta volna Farlan, Eren lágy mosolya azonban elhallgattatta.
– Azt hiszem,
értem – mondta halkan, mire Levi megborzongott. Nem rossz.
– Azt kétlem.
Eren
felnevetett.
Jól állt neki.
– Szóval, Eren –
törte meg a csendet Hanji csillogó szemmel. – Örülök, hogy megismerhetlek.
Hanji vagyok, ennek a törpének a legjobb barátja. – Levi kifejezéstelenül
bámult rá. – Szóval… Remélem, tudod, hogy te vagy az emberiség utolsó reménye.
– H-hogyan?
Eren döbbenten
nézett rá.
Hanji
elvigyorodott.
– Ez a
tisztaságmániás törpe a gimnázium óta nem randizott. Szóval, Eren… Tudod,
nagyon kis édes vagy. Mikor is randizol vele?
Levi felnyögött.
Tényleg
bánom azt az átkozott telefont – gondolta, aztán
hirtelen feltűnt neki, hogy Eren elpirult. Utána meg az is, hogy mennyire jól
állt neki.
Hogy a fekete
hajú lány mellette csak hápogni tudott, a legkevésbé
sem érdekelte.
Kétszer kellett végig olvasnom, annyira elnyerte a tetszésemet.
VálaszTörlésNagyon jó kis AU fanfic, jól meg van fogalmazva. *--*
Egy kérdésem lenne csak ezzel a kis szösszel kapcsolatban. Lesz folytatása valahogyan? :D
Szia!
TörlésKöszönöm, hogy írtál, nagyon örülök, hogy ennyire tetszett! ^^ Igazából ez csak egy kis szösszenetnek íródott, nem terveztem neki folytatást, de szívesen fogadok kéréseket, ötleteket. :)
Detti ^^
Hm...hát, elsősorban a Levi x Eren párosításúakat olvastam el, azok nagyon jól sikerültek. De mostanában a Grisha, Carla páros foglalkoztat. XD :3
VálaszTörlésNem tudom, hogy ezt a párost te, mennyire bírod. :D
Viszont a Petrás sztorik is aranyosak voltak. :)
Szia! ^^
TörlésHmmm, gondolkodom rajtuk, aztán még meglátom. :) Valahogy Grisha nem a kedvenc karakterem, sőt igazából sajnálom szegény Carlát, amiért mellette kötött ki... De Levi x Eren illetve Levi x Petra biztosan érkezik majd valamikor, nagyon szeretem ezeket a párosokat. Örülök, hogy tetszettek! :)
Detti ^^