Vihar
20. fejezet
~ Mikasa
enged ~
Eren
összeráncolta a homlokát, miközben Pixis tábornokot hallgatta.
Levi
hadnagy úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, ő pedig, bármennyire is
kíváncsi volt, merre járt, nem kérdezősködött. Reggel, mikor ismét felébredt,
már maga mellett találta; hátát a falnak támasztva ült, a térdét felhúzva,
állát a tenyerén pihentetve. Szemlátomást mélyen a gondolataiba temetkezett, ám
szája széle alig észrevehetően felfelé görbült, amikor Eren résnyire nyitotta a
szemét. Alig moccant meg, a férfi a szeme sarkából már őt nézte, ugyanúgy
elgondolkodva. Talán el is pirult, a
hadnaggyal kapcsolatban nem lehetett biztos. Magával igen. Visszaemlékezett a
férfi érintésére, és szinte azonnal érezte, ahogy az arca felforrósodott.
Levi
hadnagy nem szólalt meg, hiába találkozott a tekintetük, Eren azonban elunta a
csendet. Félig kimászott a takaró alól, és lassan a hadnagyhoz hajolt, szája
puhán simult az arcára, aztán azt követően, óvatosan az orra hegyére. Levi
szeme meglepetten kerekedett el. Eren érzékelte, ahogy a teste finoman
összerándult, de nem tulajdonított neki jelentőséget. Csak annyira húzódott el,
hogy egymás szemébe tudjanak nézni, utána a tarkójára csúsztatta a kezét, és
odahúzta magához, hogy rendesen megcsókolja. Levi nem tiltakozott. Cserepes
volt az ajka, az ujjai pedig remegtek, ahogy a vállába markolt, viszont – egy
másodpercnyi habozás után, amit Eren a váratlanságnak tudott be – egyértelműen viszonozta a csókját. Nem esett neki mindenével, amije
csak volt, hanem egy komótos tempót diktálva érintette, cirógatta a gerince
mentén.
– Jó reggelt,
uram – suttogta a szájába, amint levegőhöz jutott, Levi pedig egészen zavartnak
tűnt, ahogy a karjaiban fészkelődött. Valamikor akkor vesztette el a nyugalmát,
amikor Eren teljesen odapréselte a falhoz, esélyt sem adva neki, hogy
elmenekülhessen az ölelésétől.
Eren
tisztán érezte, amikor felgyorsult a szívverése. Szaporán lélegzett,
kimelegedett a csókoktól, és… talán az zavarta volna, hogy Eren uramnak
szólította?
De mégis miért?
Eren
szíve kihagyott egy dobbanást, ahogy megfejtette. Éjjel annyira könnyedén
gördült le a nyelvéről a „Levi”
megszólítás. Túl könnyedén. A tisztelet
minden formáját levetkőzte, mialatt a borzongtató gyönyörért könyörgött, egy
cseppet sem tudott uralkodni magán.
–
Kipihented magad, kölyök? – törte meg végül a csendet a férfi. Nem próbálta
lefejteni magáról Eren karjait, de a zavara percről percre növekedett.
– A-azt
hiszem…
– Álmok?
– Fáj a
fejem az emlékektől – vallotta be. Levi bólintott. Türelmesen várt, amíg Eren
összeszedte magát annyira, hogy beszámoljon mindenről, amire vissza tudott
emlékezni az álmok által, utána pedig összehúzta a szemöldökét, és lassan
megrázta a fejét.
–
Készülődj. Beszélnünk kell Pixis tábornokkal. Rheinberger el sem mozdul
mellőle, úgyhogy vele is tudunk váltani néhány szót. Mégiscsak édesanyád
mellett töltötte a gyermekkorát, talán többet tud mondani ezek alapján. Talán
neki is kell valami, ami által visszaemlékezik.
Így
kerültek Pixis tábornokhoz, aki szemlátomást már várta őket. Eren legnagyobb
meglepetésére nemcsak Gustav és Anka társaságában töltötte az idejét, hanem
Hanji valamint Mikasa is ott voltak.
Mikasa
fénylő szeme hidegen csillogott, még akkor is, amikor észrevette Erent. A fiú tudta,
hogy nem neki szólt, ahogyan abban sem kételkedett, hogy ez alkalommal nem Levi
hadnagyot tüntette ki kifejezett ellenszenvével. Hihetetlen volt látni, ahogyan
egészen közömbösen viselkedett a férfival; mintha belenyugodott volna, hogy az
életük részesévé vált.
Pixis
tábornok a reggeli köszönés után intett, hogy foglaljanak helyet. Eren vele
szemben ült le, és a férfi vizslató tekintete alatt úgy érezte magát, mint
mikor Kristával kellett elmesélnie a múltjukat és a terveiket a jövőre, a Mária
fal visszahódítására vonatkozóan. Pixis tábornok kedves volt és bátorító,
ugyanakkor ha elhatározták magukat valami mellett, nem fogadott el bukást.
– Úgy
gondolja, hogy Trost hamarosan ostrom alatt fog állni? – Eren körbeforgatta a
fejét; minden irányból feszült pillantást kapott válaszul. Nyelt egyet,
zavartan simított végig a haján. Mikor visszaejtette a kezét az ölébe, azonnal
ujjak kulcsolódtak az övéi köré. Mikasa érintette meg az asztal alatt,
tekintetét azonban nem vette le a tábornokról. Csak az igazán szemfüleseknek
tűnhetett fel az apró, gyengéd mozdulat.
– Előbb
vagy utóbb – bólintott Pixis. – Éjjel történtek bizonyos mozgolódások. Minden
jel arra mutat, hogy az ellenség készülődik.
Eren a
hadnagyra sandított, de nem kérdezett.
–
Döntenünk kell, Eren – szólalt meg Anka. – Az biztos, hogy nem adjuk fel
Trostot.
– A
Helyőrség készenlétben áll – erősítette meg Gustav. – Rico csapata szinte
szünet nélkül járőrözik.
– Talán
nem elég jól – szúrta közbe Mikasa, mire Levi szeme rávillant.
–
Döntenünk kell – ismételte meg Anka szavait. – Maradunk vagy megyünk?
–
H-hogyan? – zihált fel Eren. – Ha támadás lesz…
– Nem
tudjuk, mikor lesz, Eren – sóhajtotta Hanji. – Lehet, hogy heteket kell rá várnunk.
– De azt
se felejtsük el, hogy a jelen körülmények között túl kevesen vagyunk ahhoz,
hogy eljussunk a pincéig – jegyezte meg Anka. – Katonákat pedig nem kérhetünk.
Nem veszíthetjük el Trostot.
– Mi már
számítunk rájuk – simogatta meg a bajszát Pixis. – A tegnap történtekből pedig
határozottan előnyt tudunk kovácsolni. Ha megelőző lépéseket teszünk, ha
sikerül valahogy kiderítünk, kik azok, akik képesek rá, hogy óriássá
változzanak… El tudnánk kerülni, hogy ugyanarra a sorsra jussunk, mint Karanes.
– De
mégis hogyan? – kérdezte Anka keserűen. – Azt sem tehetjük meg, hogy evakuáljuk
a körzetet. Most már sehol sem vagyunk biztonságban.
–
Mihamarabb pontot kell tennünk a végére – jelentette ki Eren –, ezt pedig
egyedül Shiganshinában vihetjük véghez. Én nem kérek katonákat, és biztos
vagyok benne, hogy Kreusa sem. – Szánt szándékkal használta Krista igazi nevét,
és nem kerülte el a figyelmét, hogy többen összerándultak. Anka furcsamód
csalódottnak tűnt. Mi a fene történhetett
éjjel? Miért reagálnak ennyire érzékeny? Eren nem töprengett tovább. –
Pixis tábornok, én nem maradhatok. Ez alkalommal nélkülünk kell megvédeniük
Trostot.
Pixis
felnevetett.
– Kreusa
Dok is ugyanezt mondta – mosolygott a fiúra. – Mielőtt téged hívtalak,
váltottam az ifjú leányzóval néhány szót. Egy ártatlan, szelíd gyermek, ez volt
az első benyomásom róla. Aztán megszólalt. Hallom, mindennél jobban megbízol
benne, Eren Jaeger, de mire fel ez a nagy bizalom? – Meg sem várta a válaszát,
felemelte a kezét, hogy bennakassza a szót, úgy folytatta. – Jobb, ha nem
maradtok. Lesz, ami lesz, de egyedül esélyetek sincs, hogy túléljétek. Ha
egyvalaki közületek talán el is jut a pincéig, vissza hozzánk biztosan nem fog.
Ezt ti is tudjátok, ugye?
– És
akkor mit javasol? Mit tegyünk? Honnan szerezzünk katonákat? A Felderítő
Egységnek vége. Ennyien maradtunk, uram. Nem vagyok hajlandó civileket áldozni
az emberiség győzelméért. Annak idején, amikor először indultak meg az emberek
azzal a szándékkal, hogy visszafoglalják a Mária falat, Armin rávilágított, mi
áll a háttérben: sosem akarták, hogy azok a szerencsétlenek győzzenek, csak
arra ment ki a játék, hogy megszabaduljanak az éhes szájaktól.
– A
kölyöknek igaza van – biccentett Levi elismerően, mire Eren felé kapta a fejét.
Remegett a keze, ahogy az ölébe ejtette, és tudta, hogy a hadnagynak is
feltűnt, mennyire ideges. Talán pont azért szólalt meg? Levi hadnagy esetében
néha semmiben sem lehetett elég biztos.
– Kell
lennie egy megoldásnak – mondta fáradtan.
– Talán
van is – szólalt meg Mikasa. – Armin.
– Levi-ra nézett, a férfi pedig bólintott.
– És Nifa – mondta.
– Az
Arlert-gyermekek? – ráncolta a homlokát Anka. – Hogy értitek?
Mikasa
hátratolta a székét. Felállt.
–
Hamarosan meglátjátok – felelte, majd anélkül távozott, hogy bármiféle
magyarázatot adott volna. Eren legnagyobb meglepetésére – rajta kívül – senki
sem tartotta vissza.
** * **
A nő
magas volt és csontsovány, talpig rongyokban, körme alatt kosszal. Rá sem
lehetett ismerni. Ha Nifa nem állt volna mellette, mint szakasztott mása, Eren
sosem jött volna rá, hogy Lieselotte Arlert az.
– Hogyan
lehetséges mindez? – kérdezte suttogva a hadnagytól, Levi azonban nem válaszolt
rá. Nem tűnt meglepettnek, amiből Eren egyből rájött, hogy már korábban
értesült Nifa és Armin édesanyjának nem várt felbukkanásáról, és ahhoz sem
kellett sokat töprengenie, hogy összerakja, személyesen Nifától tudta meg.
Lieselotte,
akit másfél évtizeden keresztül halottnak hittek, azt kereste meg elsőként, aki
után a legjobban vágyott, akiért mindent feláldozott. Első útja a lányához,
Nifához vezetett. Hogy honnan derítette ki, melyik fogadóban, melyik szobában
alszik, abba nem avatta be őket.
Egyszerűen
csak tudta? Őrültségnek hangzott. Eren nem is hitte el.
– Jól
sejted – mormogta Levi. – Valaki
kiadott bennünket neki.
– Valaki?
– Csak
derüljön ki a neve és nem állok jót magamért – vicsorogta Anka, mire Lieselotte
felkuncogott.
– Látom,
az évek alatt mit sem változtál, Anka Rheinberger.
– Te
pedig túl sokat változtál, Lieselotte
– vágott vissza Anka. – Megérte eldobni a fiadat és a lányodat, hogy óriássá
változz?
Lieselotte
arcáról eltűnt a halvány mosoly. Tekintete megkeményedett, teste megfeszült.
– Ha
megkérhetnélek… – Hangja hűvös volt, akár a vajat szelő kés. – Inkább ne
beszélj, ha fogalmad sincs semmiről.
– Kérlek,
világosíts fel! – Anka meg sem próbálta leplezni felháborodását. – Elhagytad a
gyermekeidet, a barátaidat… Hagytad, hogy megöljék Carlát!
Lieselotte
meglepetten pillantott rá.
– Te meg miről beszélsz? –
kérdezte élesen. – Carlát nem megölték, hanem baleset áldozata lett.
– Baleset?! – tört ki Eren. Nem
bírt uralkodni magán, és az sem segített, hogy Levi és Anka megragadták a
karjánál fogva, hogy visszatartsák. Kis híján Lieselotte torkának ugrott, a
nőnek viszont a szeme sem rebbent.
– Te meg
ki... Várj! – Hirtelen elakadt a
lélegzete. Nem tartott sokáig, hamar rendezte a vonásait, de ez a rövid idő
elég volt arra, hogy diadalittas mosolyt csaljon vele Eren arcára. Lieselotte tudta, ki ő, egyből rájött. – Grisha és Carla gyermeke vagy – hallotta aztán az
asszony hangját. – A fiuk…
– Eren –
szúrta közbe Anka idegesen. – Eren Jaeger. Grisha és Carla fia, aki végignézte
az anyja halálát! Pontosan tudja, hogyan halt meg Carla! Hogy mit műveltek
vele! Hogy a kis barátnőtök, Selma hogyan hagyta cserben a Jaeger családot! És
tudod, drágám, itt van Selma kislánya, Kreusa is, no meg ne feledkezzünk el a
te gyermekedről, Nifáról sem. Sokan vannak, akik tanúsíthatják, hogy Selma
elárult benneteket, hogy Selma konkrétan megölette Carlát. Szánt szándékkal
felfalatta az egyik óriással! Egy olyan óriással, aki óriásbőrbe bújt ember
volt! Ez… Ez… Ez kannibalizmus! – fejezte be zihálva, megtörten. Lieselotte
tágra nyílt szemmel hallgatta. Anka gúnyosan mosolygott. – Erre nincsenek
szavak, Lieselotte! – folytatta, amint erőt gyűjtött. – Nyisd ki a szemed és
lásd meg az igazságot! Selma nem az, akinek mutatja magát. Nem tudom, mit
mondott neked meg a férjednek, de biztos vagyok benne, hogy átvert benneteket.
Hogy minden hazugság volt. Nézz magadra! Élet ez, Lieselotte? Rongyok, mocsok…
Magányos lét az erdőben! Ott éltek, nem? Ez nem emberi élet!
– Te meg
miről beszélsz? – szaladt ki Lieselotte száján. – Te meg… – Erenre nézett, mire
a fiú komoran bólintott.
– Jöjjön,
Mrs. Arlert – szólalt meg Hanji kedvesen. – Azt hiszem, sokat kell
beszélgetnünk.
** * **
Levi nem
számított rá, hogy az első, akivel a tábornokkal való tanácskozás után
összetalálkozik a folyosón, pont Mikasa Ackerman legyen. Nem véletlen volt, a
lány egyértelműen őrá várt, mert amikor megpillantotta, intett a fejével, hogy
kövesse. Lieselotte Arlertet kihallgatták, aztán engedték, hogy találkozzon a
gyermekeivel. Másfél évtizedet mulasztott el az életükből. Eren visszatért a
szobájába, Levi pedig azt üzente neki, hogy néhány perc múlva követi. Ezt is
tette volna, ha Mikasa Ackerman nem állta volna el az útját.
Felrántotta
a szemöldökét, és önmagát is meglepte, mikor engedelmeskedett a lány utasításának.
Nem zárkózott fel mellé, úgy sétált a nyomában, mintha nem ismernék egymást.
Mikor az váratlanul megállt, megtartotta tőle a kellő távolságot; a falnak
dőlt, karját meg összefonta a mellkasa előtt.
Mikasa
összeszorította a fogát. Furcsán csillogott a szeme, miközben bámulta, a keze
pedig enyhén remegett. Hogy a dühtől vagy valami egészen mástól, Levi nem tudta
megállapítani. Ebben tulajdonképpen hasonlítottak. Még akkor is, ha Mikasa egy
cseppet sem kedvelte – és az érzés igazából kölcsönös volt –, ebben igenis
hasonlítottak. Értettek hozzá, hogy rejtsék el az érzelmeiket mások elől,
hogyan mutassanak valami egészen mást magukról, mint amilyenek valójában
voltak. Egyetlen pillantás nem volt elegendő ahhoz, hogy kiismerjék őket, nem
úgy, mint mások esetében.
– Nem
érek rá egész nap – törte meg aztán a csendet, amikor a lány még mindig nem
szólalt meg. – Talán ez alkalommal nem kell szökött óriásokat követnünk az
éjszakában. Egyik kölyök sem aludta ki magát, azokat kivéve, akik a lóarcú
barátotoknál éjszakáztak.
– Ne
aggódjon, uram, nem áll szándékomban sokáig feltartani – húzta ki magát. – De
ezt a beszélgetést már nem halogathatjuk tovább! Túl sokat vártunk már vele.
Levi
érdeklődve pillantott rá.
–
Valóban?
Mikasa
bólintott.
– Eren –
magyarázta. – Róla szeretnék beszélni.
Levi
megnedvesítette az ajkát, mielőtt aprót biccentett volna a fejével. Felesleges
szavak voltak, melyek a lány szájából hangzottak el; mindketten pontosan
tudták, hogy a fiúról kell beszélgetniük. Mikasa nem tévedett, amikor azt
állította, túl sokáig halogatták. Réges-rég meg kellett volna tenniük.
– Eren… Ő
megváltozott. – Mikasának minden
egyes szó a nehezére esett. – Ő az egyetlen, aki megmaradt nekem. Én… Őt
semmiféleképpen nem veszíthetem el. Megvédem őt, bármitől, bárkitől, bármi
áron. Nélkülem… Nélkülem meghalna.
– És most
én lennék az, akitől meg kellene védened? – Levi nem tudta megállni, hogy ne
kérdezzen rá. A lehetőséget, hogy Mikasa válaszoljon, nem adta meg. Maga sem
értette, miért, ismét magához ragadta a szót, amikor arra lett figyelmes, hogy
a lány ajkai szólásra nyílnak. – Biztos vagy benne, hogy ugyanarról a fiúról
beszélgetünk, Mikasa Ackerman? – kérdezte. – Én ismerek egy Eren Jaeger nevű
fiút, aki képes rá, hogy felvegye egy tizenöt méteres óriás alakját. Egy
óriásét. Egy olyan lényét, aki embereket eszik. Igen – intette le a lányt –, a
kölyök nyilván nem teszi ezt meg. Ő nem egy szörnyeteg, de pont olyan erős,
mint egy szörnyeteg, érted?
Tudta,
mikor érte el azt, amit igazán akart: Mikasa szeme meglepetten kerekedett el.
Élesen szívta be a levegőt, aztán lassan kifújta. Levi folytatta:
– Erős vagy, bátor vagy. Semmitől sem félsz, többé már semmi sem zökkent ki. –
Elismerően biccentett. – De ő is elég erős és bátor ahhoz, hogy ne kelljen rád
támaszkodni. Nem azt mondom, hogy nincs rád szüksége, hogy feleslegessé váltál.
Nem – ejtette ki lágyan. – Egy cseppet sem. Te mindig is fontos leszel neki,
hiszen fogadott nővérként tekint rád.
– Mikasa arca megrándult. Nővér, semmi
több. – De a kölyök lassan felnő. Nem szorulhat mindig a te segítségedre. A
makacssága veszélybe sodorhatja, ezt nem tagadom, de emlékezz, te magad is
majdnem a vesztét okoztad, mikor nem hallgattál rám.
Mikasa
megrendülten bámulta, szemén könnyfátyol lebegett.
– Én… Én
megvédem őt! – suttogta. – Én…
– Védd,
ha úgy érzed, meg kell védened, de ne vedd el tőle a lehetőséget, hogy a saját
talpára álljon. Azzal nem segítesz rajta, azzal nem teszed erősebbé. Hagyd,
hogy a maga útját járja. Engedd, hogy felnőjön. Nem biztos, hogy mindig ott
leszel mellette és meg tudod menteni. Ha nem tanulja meg, hogy maradjon életben
nélküled… Nem is… Bízz meg benne,
Mikasa Ackerman. Ne kövesd el ugyanazokat a hibákat, mint én.
–
Ugyanazokat? – Mikasa szinte lehelte a kérdését. – A hadnagy…
Levi
elmosolyodott. Idejét nem tudta már, mikor mosolygott igazán és őszintén. Talán
akkor, amikor Farlan és Isabel még éltek?
– Mi
tényleg hasonlítunk, Mikasa – mondta szelíden. – Te meg én, bármennyire is
tiltakozunk előle, igenis hasonlítunk egymásra.
Mikasa
megremegett.
– Lehet –
hagyta rá. – Azt hiszem, végeztünk.
– Igen? –
Levi felhúzta a szemöldökét. – Én beszéltem helyetted.
– Eleget
hallottam – jelentette ki a lány. – Bőven eleget. Többet nem szeretnék.
– Biztos?
Utolsó lehetőség – figyelmeztette. – Nem biztos, hogy máskor is ennyire
beszédes leszek.
Mikasa
felhorkant.
– Már
most meglepetést okozott, uram – morogta. Megrázta a fejét, aztán elfordult. –
Eleget hallottam – ismételte magát. – Menjünk fel.
Levi
bólintott.
Ez
alkalommal igenis felzárkózott mellé, és Mikasa viszonzásul nem szaporázta meg
a lépteit.
Valamit valamiért – gondolta
Levi. – Ezt… Ezt Erenért.
** * **
– Tehát
megtaláltad. – Kreusa szája halvány mosolyra görbült. – Nem hittem volna, hogy
sikerül előkerítened az anyjukat.
–
Nevetségesen egyszerű volt, hiszen pontosan tudtam, hol kell keresnem.
– Úgy
látszik, előző este tényleg nem sokan aludtunk. – Kreusa felkuncogott. Mosolya
kiszélesedett, ahogy megérintette a vele szemben ülő lány arcát. – Köszönöm
szépen, hogy ennyit segítettél nekünk, Ymir.
Hogy hálálhatnám meg?
Ymir
elvigyorodott, majd elkapta Kreusa kezét, és puha csókot lehelt rá.
– Csak
meg ne bánjuk, drága Kristám – jelentette ki csendesen. – Csak meg ne bánjuk.
Megjegyzések:
Elnézést,
amiért ennyit várakoztattalak benneteket, ráadásul nem is egy hosszú fejezettel
tértem vissza, de az élet kicsit közbeszólt. Kárpótlásul nyugodt szívvel
kijelenthetem, hogy a következő rész nem fog késni, mert már most nagyon sokat
megírtam belőle (kb. a felét), és hogy igazi Ereri momentre számíthatunk. Vigyázat
mindenki, korhatárveszélyes! ;)
Amit még
előre beharangoznék, Lieselotte elmeséli, mi vezetett pontosan odáig, hogy
férjével együtt hátrahagyják a gyermekeiket, és azt is, hogyan nyerték el az
óriássá változás képességét. Avagy: Selma gonosz – vagy mégsem?
Hohohó!
VálaszTörlésNem semmi beszélgetést kaptunk, annyi bizonyos. Köszönöm az élményt, Mikasa és Levi civilizált társalgás keretében, mégis karakterhűen... Csudaszép, ennek múzeumban lenne a helye. Remélem a következő fejezettel sikerül ismét, jó szokásodhoz híven, felülmúlni az elképzeléseimet!
Szim, a lelkes kommentáló :D
Szia!
TörlésÖrülök, hogy karakterhűnek találtad, egy kicsit féltem, hogy nem sikerült.
Mikasa részéről ez egy hatalmas lépés volt, de nem véletlenül döntött úgy, hogy most "enged", hamarosan kiderül, mi vitte rá. :)
Nagyon köszönöm, hogy írtál, várlak vissza szeretettel a következő fejezetnél!
Detti ^^
Nem rég találtam rá erre a blogra és: IMÁDOM, SZERETEM, HALÁLOM😍❤⛪
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy ennyire tetszik! ^^ Köszönöm, hogy írtál nekem, remélem, később sem okozom csalódást! :)
TörlésMikor lesz friss??? Devilgirl^^
VálaszTörlésSzia!
TörlésSajnos volt egy kis laptop-problémám az elmúlt egy hétben (jellemzően pont akkor, amikor tudtam volna írni, mert nem halmoztak el dolgozatokkal), de mostanra már minden megoldódott. Szeretném egy-két napon belül hozni az új fejezetet, mert már nagyon jól állok vele. :) Kárpótlásul hosszú lesz, ÉS lesz benne Levi/Eren moment, nem is akármilyen. ;)
Detti ^^
Imádom a blogod, öröm látni végre egy ilyen jó sztorit ezzel a párossal magyarul is.
VálaszTörlésKöszönöm, hogy írtál, nagyon örülök, hogy tetszik a blogom! Sajnos annyira kevés magyar fanfictiont találni velük, muszáj volt valahogy tennem ez ellen. ^^
Törlés