2017. március 19., vasárnap

Vihar – 20. fejezet – Mikasa enged

Vihar

20. fejezet

~ Mikasa enged ~

Eren összeráncolta a homlokát, miközben Pixis tábornokot hallgatta.
Levi hadnagy úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, ő pedig, bármennyire is kíváncsi volt, merre járt, nem kérdezősködött. Reggel, mikor ismét felébredt, már maga mellett találta; hátát a falnak támasztva ült, a térdét felhúzva, állát a tenyerén pihentetve. Szemlátomást mélyen a gondolataiba temetkezett, ám szája széle alig észrevehetően felfelé görbült, amikor Eren résnyire nyitotta a szemét. Alig moccant meg, a férfi a szeme sarkából már őt nézte, ugyanúgy elgondolkodva. Talán el is pirult, a hadnaggyal kapcsolatban nem lehetett biztos. Magával igen. Visszaemlékezett a férfi érintésére, és szinte azonnal érezte, ahogy az arca felforrósodott.

Levi hadnagy nem szólalt meg, hiába találkozott a tekintetük, Eren azonban elunta a csendet. Félig kimászott a takaró alól, és lassan a hadnagyhoz hajolt, szája puhán simult az arcára, aztán azt követően, óvatosan az orra hegyére. Levi szeme meglepetten kerekedett el. Eren érzékelte, ahogy a teste finoman összerándult, de nem tulajdonított neki jelentőséget. Csak annyira húzódott el, hogy egymás szemébe tudjanak nézni, utána a tarkójára csúsztatta a kezét, és odahúzta magához, hogy rendesen megcsókolja. Levi nem tiltakozott. Cserepes volt az ajka, az ujjai pedig remegtek, ahogy a vállába markolt, viszont – egy másodpercnyi habozás után, amit Eren a váratlanságnak tudott be egyértelműen viszonozta a csókját. Nem esett neki mindenével, amije csak volt, hanem egy komótos tempót diktálva érintette, cirógatta a gerince mentén.

– Jó reggelt, uram – suttogta a szájába, amint levegőhöz jutott, Levi pedig egészen zavartnak tűnt, ahogy a karjaiban fészkelődött. Valamikor akkor vesztette el a nyugalmát, amikor Eren teljesen odapréselte a falhoz, esélyt sem adva neki, hogy elmenekülhessen az ölelésétől.

Eren tisztán érezte, amikor felgyorsult a szívverése. Szaporán lélegzett, kimelegedett a csókoktól, és… talán az zavarta volna, hogy Eren uramnak szólította?

De mégis miért?

Eren szíve kihagyott egy dobbanást, ahogy megfejtette. Éjjel annyira könnyedén gördült le a nyelvéről a „Levi” megszólítás. Túl könnyedén. A tisztelet minden formáját levetkőzte, mialatt a borzongtató gyönyörért könyörgött, egy cseppet sem tudott uralkodni magán.

– Kipihented magad, kölyök? – törte meg végül a csendet a férfi. Nem próbálta lefejteni magáról Eren karjait, de a zavara percről percre növekedett.

– A-azt hiszem…

– Álmok?

– Fáj a fejem az emlékektől – vallotta be. Levi bólintott. Türelmesen várt, amíg Eren összeszedte magát annyira, hogy beszámoljon mindenről, amire vissza tudott emlékezni az álmok által, utána pedig összehúzta a szemöldökét, és lassan megrázta a fejét.

– Készülődj. Beszélnünk kell Pixis tábornokkal. Rheinberger el sem mozdul mellőle, úgyhogy vele is tudunk váltani néhány szót. Mégiscsak édesanyád mellett töltötte a gyermekkorát, talán többet tud mondani ezek alapján. Talán neki is kell valami, ami által visszaemlékezik.

Így kerültek Pixis tábornokhoz, aki szemlátomást már várta őket. Eren legnagyobb meglepetésére nemcsak Gustav és Anka társaságában töltötte az idejét, hanem Hanji valamint Mikasa is ott voltak.

Mikasa fénylő szeme hidegen csillogott, még akkor is, amikor észrevette Erent. A fiú tudta, hogy nem neki szólt, ahogyan abban sem kételkedett, hogy ez alkalommal nem Levi hadnagyot tüntette ki kifejezett ellenszenvével. Hihetetlen volt látni, ahogyan egészen közömbösen viselkedett a férfival; mintha belenyugodott volna, hogy az életük részesévé vált.

Pixis tábornok a reggeli köszönés után intett, hogy foglaljanak helyet. Eren vele szemben ült le, és a férfi vizslató tekintete alatt úgy érezte magát, mint mikor Kristával kellett elmesélnie a múltjukat és a terveiket a jövőre, a Mária fal visszahódítására vonatkozóan. Pixis tábornok kedves volt és bátorító, ugyanakkor ha elhatározták magukat valami mellett, nem fogadott el bukást.

– Úgy gondolja, hogy Trost hamarosan ostrom alatt fog állni? – Eren körbeforgatta a fejét; minden irányból feszült pillantást kapott válaszul. Nyelt egyet, zavartan simított végig a haján. Mikor visszaejtette a kezét az ölébe, azonnal ujjak kulcsolódtak az övéi köré. Mikasa érintette meg az asztal alatt, tekintetét azonban nem vette le a tábornokról. Csak az igazán szemfüleseknek tűnhetett fel az apró, gyengéd mozdulat.

– Előbb vagy utóbb – bólintott Pixis. – Éjjel történtek bizonyos mozgolódások. Minden jel arra mutat, hogy az ellenség készülődik.

Eren a hadnagyra sandított, de nem kérdezett.

– Döntenünk kell, Eren – szólalt meg Anka. – Az biztos, hogy nem adjuk fel Trostot.

– A Helyőrség készenlétben áll – erősítette meg Gustav. – Rico csapata szinte szünet nélkül járőrözik.

– Talán nem elég jól – szúrta közbe Mikasa, mire Levi szeme rávillant.

– Döntenünk kell – ismételte meg Anka szavait. – Maradunk vagy megyünk?

– H-hogyan? – zihált fel Eren. – Ha támadás lesz…

– Nem tudjuk, mikor lesz, Eren – sóhajtotta Hanji. – Lehet, hogy heteket kell rá várnunk.

– De azt se felejtsük el, hogy a jelen körülmények között túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy eljussunk a pincéig – jegyezte meg Anka. – Katonákat pedig nem kérhetünk. Nem veszíthetjük el Trostot.

– Mi már számítunk rájuk – simogatta meg a bajszát Pixis. – A tegnap történtekből pedig határozottan előnyt tudunk kovácsolni. Ha megelőző lépéseket teszünk, ha sikerül valahogy kiderítünk, kik azok, akik képesek rá, hogy óriássá változzanak… El tudnánk kerülni, hogy ugyanarra a sorsra jussunk, mint Karanes.

– De mégis hogyan? – kérdezte Anka keserűen. – Azt sem tehetjük meg, hogy evakuáljuk a körzetet. Most már sehol sem vagyunk biztonságban.

– Mihamarabb pontot kell tennünk a végére – jelentette ki Eren –, ezt pedig egyedül Shiganshinában vihetjük véghez. Én nem kérek katonákat, és biztos vagyok benne, hogy Kreusa sem. – Szánt szándékkal használta Krista igazi nevét, és nem kerülte el a figyelmét, hogy többen összerándultak. Anka furcsamód csalódottnak tűnt. Mi a fene történhetett éjjel? Miért reagálnak ennyire érzékeny? Eren nem töprengett tovább. – Pixis tábornok, én nem maradhatok. Ez alkalommal nélkülünk kell megvédeniük Trostot.

Pixis felnevetett.

– Kreusa Dok is ugyanezt mondta – mosolygott a fiúra. – Mielőtt téged hívtalak, váltottam az ifjú leányzóval néhány szót. Egy ártatlan, szelíd gyermek, ez volt az első benyomásom róla. Aztán megszólalt. Hallom, mindennél jobban megbízol benne, Eren Jaeger, de mire fel ez a nagy bizalom? – Meg sem várta a válaszát, felemelte a kezét, hogy bennakassza a szót, úgy folytatta. – Jobb, ha nem maradtok. Lesz, ami lesz, de egyedül esélyetek sincs, hogy túléljétek. Ha egyvalaki közületek talán el is jut a pincéig, vissza hozzánk biztosan nem fog. Ezt ti is tudjátok, ugye?

– És akkor mit javasol? Mit tegyünk? Honnan szerezzünk katonákat? A Felderítő Egységnek vége. Ennyien maradtunk, uram. Nem vagyok hajlandó civileket áldozni az emberiség győzelméért. Annak idején, amikor először indultak meg az emberek azzal a szándékkal, hogy visszafoglalják a Mária falat, Armin rávilágított, mi áll a háttérben: sosem akarták, hogy azok a szerencsétlenek győzzenek, csak arra ment ki a játék, hogy megszabaduljanak az éhes szájaktól.

– A kölyöknek igaza van – biccentett Levi elismerően, mire Eren felé kapta a fejét. Remegett a keze, ahogy az ölébe ejtette, és tudta, hogy a hadnagynak is feltűnt, mennyire ideges. Talán pont azért szólalt meg? Levi hadnagy esetében néha semmiben sem lehetett elég biztos.

– Kell lennie egy megoldásnak – mondta fáradtan.

– Talán van is – szólalt meg Mikasa. – Armin. – Levi-ra nézett, a férfi pedig bólintott.

– És Nifa – mondta.

– Az Arlert-gyermekek? – ráncolta a homlokát Anka. – Hogy értitek?

Mikasa hátratolta a székét. Felállt.

– Hamarosan meglátjátok – felelte, majd anélkül távozott, hogy bármiféle magyarázatot adott volna. Eren legnagyobb meglepetésére – rajta kívül – senki sem tartotta vissza.

** * **

A nő magas volt és csontsovány, talpig rongyokban, körme alatt kosszal. Rá sem lehetett ismerni. Ha Nifa nem állt volna mellette, mint szakasztott mása, Eren sosem jött volna rá, hogy Lieselotte Arlert az.

– Hogyan lehetséges mindez? – kérdezte suttogva a hadnagytól, Levi azonban nem válaszolt rá. Nem tűnt meglepettnek, amiből Eren egyből rájött, hogy már korábban értesült Nifa és Armin édesanyjának nem várt felbukkanásáról, és ahhoz sem kellett sokat töprengenie, hogy összerakja, személyesen Nifától tudta meg.

Lieselotte, akit másfél évtizeden keresztül halottnak hittek, azt kereste meg elsőként, aki után a legjobban vágyott, akiért mindent feláldozott. Első útja a lányához, Nifához vezetett. Hogy honnan derítette ki, melyik fogadóban, melyik szobában alszik, abba nem avatta be őket.

Egyszerűen csak tudta? Őrültségnek hangzott. Eren nem is hitte el.

– Jól sejted – mormogta Levi. – Valaki kiadott bennünket neki.

– Valaki?

– Csak derüljön ki a neve és nem állok jót magamért – vicsorogta Anka, mire Lieselotte felkuncogott.

– Látom, az évek alatt mit sem változtál, Anka Rheinberger.

– Te pedig túl sokat változtál, Lieselotte – vágott vissza Anka. – Megérte eldobni a fiadat és a lányodat, hogy óriássá változz?

Lieselotte arcáról eltűnt a halvány mosoly. Tekintete megkeményedett, teste megfeszült.

– Ha megkérhetnélek… – Hangja hűvös volt, akár a vajat szelő kés. – Inkább ne beszélj, ha fogalmad sincs semmiről.

– Kérlek, világosíts fel! – Anka meg sem próbálta leplezni felháborodását. – Elhagytad a gyermekeidet, a barátaidat… Hagytad, hogy megöljék Carlát!

Lieselotte meglepetten pillantott rá.

– Te meg miről beszélsz? – kérdezte élesen. – Carlát nem megölték, hanem baleset áldozata lett.

– Baleset?! – tört ki Eren. Nem bírt uralkodni magán, és az sem segített, hogy Levi és Anka megragadták a karjánál fogva, hogy visszatartsák. Kis híján Lieselotte torkának ugrott, a nőnek viszont a szeme sem rebbent.

– Te meg ki... Várj! – Hirtelen elakadt a lélegzete. Nem tartott sokáig, hamar rendezte a vonásait, de ez a rövid idő elég volt arra, hogy diadalittas mosolyt csaljon vele Eren arcára. Lieselotte tudta, ki ő, egyből rájött. – Grisha és Carla gyermeke vagy – hallotta aztán az asszony hangját. – A fiuk…

– Eren – szúrta közbe Anka idegesen. – Eren Jaeger. Grisha és Carla fia, aki végignézte az anyja halálát! Pontosan tudja, hogyan halt meg Carla! Hogy mit műveltek vele! Hogy a kis barátnőtök, Selma hogyan hagyta cserben a Jaeger családot! És tudod, drágám, itt van Selma kislánya, Kreusa is, no meg ne feledkezzünk el a te gyermekedről, Nifáról sem. Sokan vannak, akik tanúsíthatják, hogy Selma elárult benneteket, hogy Selma konkrétan megölette Carlát. Szánt szándékkal felfalatta az egyik óriással! Egy olyan óriással, aki óriásbőrbe bújt ember volt! Ez… Ez… Ez kannibalizmus! – fejezte be zihálva, megtörten. Lieselotte tágra nyílt szemmel hallgatta. Anka gúnyosan mosolygott. – Erre nincsenek szavak, Lieselotte! – folytatta, amint erőt gyűjtött. – Nyisd ki a szemed és lásd meg az igazságot! Selma nem az, akinek mutatja magát. Nem tudom, mit mondott neked meg a férjednek, de biztos vagyok benne, hogy átvert benneteket. Hogy minden hazugság volt. Nézz magadra! Élet ez, Lieselotte? Rongyok, mocsok… Magányos lét az erdőben! Ott éltek, nem? Ez nem emberi élet!

– Te meg miről beszélsz? – szaladt ki Lieselotte száján. – Te meg… – Erenre nézett, mire a fiú komoran bólintott.

– Jöjjön, Mrs. Arlert – szólalt meg Hanji kedvesen. – Azt hiszem, sokat kell beszélgetnünk.

** * **

Levi nem számított rá, hogy az első, akivel a tábornokkal való tanácskozás után összetalálkozik a folyosón, pont Mikasa Ackerman legyen. Nem véletlen volt, a lány egyértelműen őrá várt, mert amikor megpillantotta, intett a fejével, hogy kövesse. Lieselotte Arlertet kihallgatták, aztán engedték, hogy találkozzon a gyermekeivel. Másfél évtizedet mulasztott el az életükből. Eren visszatért a szobájába, Levi pedig azt üzente neki, hogy néhány perc múlva követi. Ezt is tette volna, ha Mikasa Ackerman nem állta volna el az útját.

Felrántotta a szemöldökét, és önmagát is meglepte, mikor engedelmeskedett a lány utasításának. Nem zárkózott fel mellé, úgy sétált a nyomában, mintha nem ismernék egymást. Mikor az váratlanul megállt, megtartotta tőle a kellő távolságot; a falnak dőlt, karját meg összefonta a mellkasa előtt.

Mikasa összeszorította a fogát. Furcsán csillogott a szeme, miközben bámulta, a keze pedig enyhén remegett. Hogy a dühtől vagy valami egészen mástól, Levi nem tudta megállapítani. Ebben tulajdonképpen hasonlítottak. Még akkor is, ha Mikasa egy cseppet sem kedvelte – és az érzés igazából kölcsönös volt –, ebben igenis hasonlítottak. Értettek hozzá, hogy rejtsék el az érzelmeiket mások elől, hogyan mutassanak valami egészen mást magukról, mint amilyenek valójában voltak. Egyetlen pillantás nem volt elegendő ahhoz, hogy kiismerjék őket, nem úgy, mint mások esetében.

– Nem érek rá egész nap – törte meg aztán a csendet, amikor a lány még mindig nem szólalt meg. – Talán ez alkalommal nem kell szökött óriásokat követnünk az éjszakában. Egyik kölyök sem aludta ki magát, azokat kivéve, akik a lóarcú barátotoknál éjszakáztak.

– Ne aggódjon, uram, nem áll szándékomban sokáig feltartani – húzta ki magát. – De ezt a beszélgetést már nem halogathatjuk tovább! Túl sokat vártunk már vele.

Levi érdeklődve pillantott rá.

– Valóban?

Mikasa bólintott.

– Eren – magyarázta. – Róla szeretnék beszélni.

Levi megnedvesítette az ajkát, mielőtt aprót biccentett volna a fejével. Felesleges szavak voltak, melyek a lány szájából hangzottak el; mindketten pontosan tudták, hogy a fiúról kell beszélgetniük. Mikasa nem tévedett, amikor azt állította, túl sokáig halogatták. Réges-rég meg kellett volna tenniük.

– Eren… Ő megváltozott. – Mikasának minden egyes szó a nehezére esett. – Ő az egyetlen, aki megmaradt nekem. Én… Őt semmiféleképpen nem veszíthetem el. Megvédem őt, bármitől, bárkitől, bármi áron. Nélkülem… Nélkülem meghalna.

– És most én lennék az, akitől meg kellene védened? – Levi nem tudta megállni, hogy ne kérdezzen rá. A lehetőséget, hogy Mikasa válaszoljon, nem adta meg. Maga sem értette, miért, ismét magához ragadta a szót, amikor arra lett figyelmes, hogy a lány ajkai szólásra nyílnak. – Biztos vagy benne, hogy ugyanarról a fiúról beszélgetünk, Mikasa Ackerman? – kérdezte. – Én ismerek egy Eren Jaeger nevű fiút, aki képes rá, hogy felvegye egy tizenöt méteres óriás alakját. Egy óriásét. Egy olyan lényét, aki embereket eszik. Igen – intette le a lányt –, a kölyök nyilván nem teszi ezt meg. Ő nem egy szörnyeteg, de pont olyan erős, mint egy szörnyeteg, érted?

Tudta, mikor érte el azt, amit igazán akart: Mikasa szeme meglepetten kerekedett el. Élesen szívta be a levegőt, aztán lassan kifújta. Levi folytatta:

Erős vagy, bátor vagy. Semmitől sem félsz, többé már semmi sem zökkent ki. – Elismerően biccentett. – De ő is elég erős és bátor ahhoz, hogy ne kelljen rád támaszkodni. Nem azt mondom, hogy nincs rád szüksége, hogy feleslegessé váltál. Nem – ejtette ki lágyan. – Egy cseppet sem. Te mindig is fontos leszel neki, hiszen fogadott nővérként tekint rád. – Mikasa arca megrándult. Nővér, semmi több. – De a kölyök lassan felnő. Nem szorulhat mindig a te segítségedre. A makacssága veszélybe sodorhatja, ezt nem tagadom, de emlékezz, te magad is majdnem a vesztét okoztad, mikor nem hallgattál rám.

Mikasa megrendülten bámulta, szemén könnyfátyol lebegett.

– Én… Én megvédem őt! – suttogta. – Én…

– Védd, ha úgy érzed, meg kell védened, de ne vedd el tőle a lehetőséget, hogy a saját talpára álljon. Azzal nem segítesz rajta, azzal nem teszed erősebbé. Hagyd, hogy a maga útját járja. Engedd, hogy felnőjön. Nem biztos, hogy mindig ott leszel mellette és meg tudod menteni. Ha nem tanulja meg, hogy maradjon életben nélküled… Nem is… Bízz meg benne, Mikasa Ackerman. Ne kövesd el ugyanazokat a hibákat, mint én.

– Ugyanazokat? – Mikasa szinte lehelte a kérdését. – A hadnagy…

Levi elmosolyodott. Idejét nem tudta már, mikor mosolygott igazán és őszintén. Talán akkor, amikor Farlan és Isabel még éltek?

– Mi tényleg hasonlítunk, Mikasa – mondta szelíden. – Te meg én, bármennyire is tiltakozunk előle, igenis hasonlítunk egymásra.

Mikasa megremegett.

– Lehet – hagyta rá. – Azt hiszem, végeztünk.

– Igen? – Levi felhúzta a szemöldökét. – Én beszéltem helyetted.

– Eleget hallottam – jelentette ki a lány. – Bőven eleget. Többet nem szeretnék.

– Biztos? Utolsó lehetőség – figyelmeztette. – Nem biztos, hogy máskor is ennyire beszédes leszek.

Mikasa felhorkant.

– Már most meglepetést okozott, uram – morogta. Megrázta a fejét, aztán elfordult. – Eleget hallottam – ismételte magát. – Menjünk fel.

Levi bólintott.

Ez alkalommal igenis felzárkózott mellé, és Mikasa viszonzásul nem szaporázta meg a lépteit.

Valamit valamiért – gondolta Levi. – Ezt… Ezt Erenért.

** * **

– Tehát megtaláltad. – Kreusa szája halvány mosolyra görbült. – Nem hittem volna, hogy sikerül előkerítened az anyjukat.

– Nevetségesen egyszerű volt, hiszen pontosan tudtam, hol kell keresnem.

– Úgy látszik, előző este tényleg nem sokan aludtunk. – Kreusa felkuncogott. Mosolya kiszélesedett, ahogy megérintette a vele szemben ülő lány arcát. – Köszönöm szépen, hogy ennyit segítettél nekünk, Ymir. Hogy hálálhatnám meg?

Ymir elvigyorodott, majd elkapta Kreusa kezét, és puha csókot lehelt rá.

– Csak meg ne bánjuk, drága Kristám – jelentette ki csendesen. – Csak meg ne bánjuk.

Megjegyzések:
Elnézést, amiért ennyit várakoztattalak benneteket, ráadásul nem is egy hosszú fejezettel tértem vissza, de az élet kicsit közbeszólt. Kárpótlásul nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a következő rész nem fog késni, mert már most nagyon sokat megírtam belőle (kb. a felét), és hogy igazi Ereri momentre számíthatunk. Vigyázat mindenki, korhatárveszélyes! ;)

Amit még előre beharangoznék, Lieselotte elmeséli, mi vezetett pontosan odáig, hogy férjével együtt hátrahagyják a gyermekeiket, és azt is, hogyan nyerték el az óriássá változás képességét. Avagy: Selma gonosz – vagy mégsem?

8 megjegyzés:

  1. Hohohó!
    Nem semmi beszélgetést kaptunk, annyi bizonyos. Köszönöm az élményt, Mikasa és Levi civilizált társalgás keretében, mégis karakterhűen... Csudaszép, ennek múzeumban lenne a helye. Remélem a következő fejezettel sikerül ismét, jó szokásodhoz híven, felülmúlni az elképzeléseimet!
    Szim, a lelkes kommentáló :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy karakterhűnek találtad, egy kicsit féltem, hogy nem sikerült.
      Mikasa részéről ez egy hatalmas lépés volt, de nem véletlenül döntött úgy, hogy most "enged", hamarosan kiderül, mi vitte rá. :)
      Nagyon köszönöm, hogy írtál, várlak vissza szeretettel a következő fejezetnél!
      Detti ^^

      Törlés
  2. Nem rég találtam rá erre a blogra és: IMÁDOM, SZERETEM, HALÁLOM😍❤⛪

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik! ^^ Köszönöm, hogy írtál nekem, remélem, később sem okozom csalódást! :)

      Törlés
  3. Mikor lesz friss??? Devilgirl^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sajnos volt egy kis laptop-problémám az elmúlt egy hétben (jellemzően pont akkor, amikor tudtam volna írni, mert nem halmoztak el dolgozatokkal), de mostanra már minden megoldódott. Szeretném egy-két napon belül hozni az új fejezetet, mert már nagyon jól állok vele. :) Kárpótlásul hosszú lesz, ÉS lesz benne Levi/Eren moment, nem is akármilyen. ;)
      Detti ^^

      Törlés
  4. Imádom a blogod, öröm látni végre egy ilyen jó sztorit ezzel a párossal magyarul is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál, nagyon örülök, hogy tetszik a blogom! Sajnos annyira kevés magyar fanfictiont találni velük, muszáj volt valahogy tennem ez ellen. ^^

      Törlés