Szabadság Szárnyai
Levi x Eren
3.
felvonás
modern!AU,
A
Szabadság Szárnyai 3. felvonása: Eren és Levi elmennek az első hivatalos
randijukra. ^^ Elöljáróban: Hanji, Isabel és Armin shippelik őket, felbukkan
Eren középiskolai szerelme egy jelenet erejéig, a randi végén pedig Levi és
Eren rájönnek valamire. Változatlanul leheletnyi Jean/Mikasa valamint Eren/Mina
Carolina – senki se ijedjen meg, Eren Levi-é. ^^
Eren idegesen
simította le a gyűrődéseket az ingén, miközben a tükörképét vizslatta az
egyetem mosdójában. Sosem szeretett kiöltözni, de mégsem mehetett egy egyszerű
pólóban. (Igazából mehetett volna, legalábbis nem látta az értelmét a
díszruhának, Armin azonban olyan csúnyán meresztette rá a szemét, hogy
kelletlenül felvonult a szobájába egy gyors átöltözésre.) Az idegességtől
persze görcsbe rándult a gyomra és izzadni kezdett, a lehető legrosszabb
kombináció. Az sem segített, hogy odafent úgy határoztak, pont Jeant küldik segítőnek. Jeant, aki annyira szerencsétlen volt a
szerelem terén, hogy Mikasa előbb mondott igent Thomas Wagnernek – ugyanabba az
osztályba jártak a középiskolában, a száznegyedikbe – a végzősök báljára, és
hoppon maradt Jean végül Armint vitte magával. Shadis professzornak majd’
kiugrott a szeme a helyéről, mikor első ízben pillantotta meg a női ruhába
öltözött Armint (aki akár Krista eltitkolt ikertestvérének is beillett volna
lófarokba kötött, szőke hajával). Ez egy hosszú és borzongtató történet volt,
Jean nem szerette reklámozni, Eren viszont annál inkább; minden alkalommal
felhozta, valahányszor a fiú belékötött.
– Eléggé
röhejesen festesz, Jaeger – kúszott be a hangja Eren tudatába. Néha
visszafoghatatlan vágyat érzett, hogy orrba vágja a fiút.
Nem fordult meg,
a tükörből látta, hogy Jean az ajtófélfának támaszkodott, karját meg összefonta
a mellkasa előtt. Ajkán gúnyos-elégedett mosoly ült, Erennek kedve támadt
letörölni. Egyedül az öltözéke állította meg abban, hogy valóban megtegye, és
persze az, hogy nem hiányzott egy véletlenül szerzett monokli az első hivatalos
randira.
– Mondja a
feltupírozott hajú ló. – Eren összeszorított fogán keresztül szűrte a szavakat.
Jean természetesen azonnal ugrott a visszavágásra.
– Mi az, hogy
ló? És… hé! Mi a bajod a hajammal?
– Semmi, Jean,
semmi – legyintett. – Ne foglalkozz vele, csak ideges vagyok.
Jean
végigsimított a haján, aztán összeráncolta a homlokát.
– Mégis miért? –
értetlenkedett. – Egyszer már randiztál vele, hála nekem.
– De az nem
hivatalos randi volt!
– De kettesben
voltatok, Jaeger, ráadásul az éjszaka kellős közepén, amikor a legmocskosabb
gondolatok is megfordulnak egymás fejében – magyarázta unottan. – Ennek
bizonyítéka, hogy rávetetted magad, mint egy kiéhezett oroszlán, és…
– Nem vetettem
rá magam! – hördült fel Eren tiltakozva. – Csak csókolóztunk!
– Ugyan, Jaeger!
– Jean a szemét forgatta. – Mindent elmondtál Arminnak, Armin meg nekünk. Tudom,
amit tudok, és máskülönben nem vagyok ostoba sem: két olyan ember, aki hetek
óta húzza a másik agyát, végre lehetőséget kap, hogy kettesben lehessen, ne
akard bemesélni, hogy annyira ártatlan csókocskákat adtatok egymásnak. Mondd
csak… – Jean lehalkította a hangját, mosolya pedig vigyorrá szélesedett, és így
még irritálóbbnak tűnt, mint korábban. – A nyelve a szádban volt?
–
JEAN!
Eren biztos volt
benne, hogy az egész második emelet tisztán hallotta a felháborodott kiáltását.
Jean kinevette. Természetesen remekül szórakozott rajta, főleg azon, hogy
mennyire mélyen elpirult, és azt a fáradságot sem vette, hogy legalább félig
palástolni próbálja, hogy enyhítsen a zavarán.
– Kifelé! –
mordult rá. – Nincs szükségem az atyai tanácsaidra és az idióta kérdéseidre.
– Ez felér egy
beismerő vallomással, Jaeger.
– El sem hiszem,
hogy az érdekel, hogy a nyelve a számban volt-e vagy sem! – nyögött fel. – Nem
gondoltam volna rólad, hogy ilyesmikre izgulsz.
– A francokat
izgulok ilyesmikre! – vörösödött el a fiú. – Csupán kíváncsi voltam – emelte
fel a kezét védekezőn. – Armin össze-vissza beszélt mindenfélét, a végén meg
közölte, hogyha akarok valamit, kérdezzelek meg. Én csak éltem a lehetőséggel,
Jaeger.
Eren
megkönnyebbülten lélegzett fel: Armin nem árulta el. Nem is feltételezte volna
róla, hogy kifecsegje a titkait, Jean azonban annyira határozottan állította,
hogy tőle hallotta a részleteket, hogy egy pillanatra elbizonytalanodott. A
gúnyos mosoly lassan kúszott fel az ajkára, nem tudta megállni, hogy ne vágjon
vissza valamilyen módon.
– Inkább arra
legyél kíváncsi, hogy hol tölti ma a szabadidejét Mikasa.
– Csak nem…? –
Jean arcából kiszaladt a vér. – Találkozik… valakivel?
– Kitudja –
felelte Eren titokzatosan. – Nagyon kicsinosította magát mára.
– Biztosan nem
randizik… – Jean fél füllel figyelt rá, miközben maga elé motyogott. – Amekkora
Eren-mániás, nem szervez magának programot arra a napra, amikor tudja jól, hogy
Erennek a teázós törpével lesz randija. Vagy talán pont azért szervez programot,
hogy titokban követhessék őket?
Eren
hitetlenkedve nézett rá.
– Ó, Jean, ez
már igazi összeesküvés-elmélet.
– Vajon ki lehet
az?
A fiú rá sem
hederített, mire Eren vigasztalóan megveregette a vállát. Jean egy rakás
szerencsétlenség volt, valahányszor szóba került Mikasa – még Erennél is
bénább, ami csodának számított –, Eren pedig majdnem bevallotta neki, hogy
jobbnak tartja Thomas Wagnernél. (De csak majdnem.)
– Kitartást,
engem vár a randim.
– De célzást sem
tett rá?
– Viszlát, Jean – búcsúzott el erélyesen.
Hogy a fiú követte-e vagy sem, a legkevésbé sem érdekelte. A legnagyobb
problémája az volt, hogy tudjon megfelelően lélegezni, amíg kiér az egyetem
elé, és hogy ne ájuljon el azonnal, amint meglátja Levi-t. Csak remélte, hogy
nem vitte túlzásba a kiöltözést, bár amennyire azt megállapította, a férfi
sosem mutatkozott kopott farmerben (egyáltalán ismerte a farmernadrágot?) vagy
kinyúlt pólóban. Jean szerint, aki mindig egymilliószor végigsimított a haján
és a ruháján, néha egy percen belül vagy tizenötször, Eren az esetek
többségében inkább tűnt huligánnak, mintsem egyetemistának.
Amint kiért az
egyetem elé, egyből megpillantotta Levi-t; a férfi kifejezéstelen arccal
ácsorgott egy csapatnyi lány társaságában, akik cserfesen mosolyogtak és
vidáman faggatták ottlétének okáról. Erent csak azért nem öntötte el a méreg,
mert Levi a legkisebb figyelmet sem szentelte nekik, és mert az egyik lány –
az, amelyik visszafogta a többieket – Krista
volt. Kristára mindig lehetett számítani, egy istennő földi megtestesülése
volt.
Odafent vagy
nagyon szerették Erent, vagy nagyon utálták: Levi átkozottul jóképű volt, a
fehér ing és a sötét nadrág kombinációja egy cseppet sem tűnt egyszerűnek
rajta, valahogy illett hozzá, a természetéhez. A késő esti hideg miatt nyaka
köré sötétkék sálat tekert, ami gyönyörűen kiemelte szürke íriszében meglapuló
kékséget. Mintha ott sem lett volna, pedig igenis ott volt, és Eren szíve
kihagyott egy ütemet, amikor első ízben felfedezte.
Levi vagy nem
vette észre egyből, vagy nagyon jól titkolta. Eren inkább az utóbbira
gyanakodott, mert amikor Krista kiszúrta és lelkes kalimpálásba kezdett, a
férfinak a szeme sem rebbent.
– Eren –
mosolygott a lány vidáman. – Már azt hittük, sosem jössz.
Eren az órájára
pillantott: hét óra tizenkét percet mutatott. A késést Jeannak köszönhette.
Levi pontosan hét előtt három perccel küldte el az üzenetet, miszerint
megérkezett az egyetem elé, és Eren időben le tudott volna robogni a lépcsőn
(még a gyors ruhaigazítás belefért volna), ha Jean nem tartja fel.
– Elnézést a
késésért. Öhm… Sziasztok, lányok. Levi.
A lányok – Krista csoporttársai, állapította meg
magában Eren – elfintorodtak. Ahogy Eren nem örült a jelenlétüknek, úgy ők sem
az övének. Egyedül Krista sugárzott a boldogságtól, de Eren őt még sosem látta
bánatosnak, így ez nem jelentett semmit. Levi szeme nem ragyogott fel, amikor
megállt előtte, Erent azonban nem zavarta; nem illett volna hozzá, ha kitörő
lelkesedéssel üdvözölte volna.
Kellett néhány
másodperc, amíg a váratlan féltékenység tovaszállt. Jean ártatlannak mit sem
nevezhető kérdése legalább segített benne, hogy lenyugodjon: Levi nyelve igenis
a szájában volt – bár ezt a világért sem mondta volna ki hangosan Jean előtt –,
és a férfi éppúgy kívánta őt, ahogyan ő, érezte a vágyának egyértelmű
bizonyítékát, tehát nem kellett tartania a lányoktól. Senkitől sem kellett
tartani, nem igaz? Levi viselkedése, amit akkor tanúsított, mikor kettesben
voltak, igenis azt sugallták, hogy nem érdeklődött a lányok iránt – vagy inkább
azt, hogy igenis érdeklődött Eren
iránt.
– Nem is
zavarunk tovább – suttogta Krista titokzatosan –, éppen búcsúzkodni készültünk.
– Beszélj a
magad nevében! – háborodott fel erre az egyik lány. Krista figyelmen kívül
hagyta; Eren felé fordult, és óvatosan megszorította a kezét. Eren egyre
kíváncsibb lett, Armin és Mikasa vajon hány embernek újságolhatták el (Mikasa
esetében a panaszkodás esélyesebbnek tűnt), hogy randizni fog Levi-jal.
– Ünnepelnünk
kell! – rázta meg a fejét Krista ellentmondást nem tűrően. Eren kérdő tekintete
láttán gyorsan hozzáfűzte: – Franz végre megkérte Hannah kezét! Hát nem
csodálatos?
– Komolyan? –
Eren csodálkozva fordult a szeplős lány felé. Az összes csacsogós lány közül
messze a legnormálisabb volt, a barátja, Franz pedig szintén azok közé
tartozott, akikkel Eren szívesen beszélgetett. – Ez fantasztikus! Gratulálok!
– Sok
boldogságot – préselte ki a szavakat Levi is, mire Eren hátán kellemes forróság
kúszott végig. Annyira örült, hogy ismét láthatta a férfit, hogy egy pillanatra
mintha semmi és senki sem létezett volna rajtuk kívül, sem Hannah és Franz
undorítóan nyálas szerelme, sem a bosszantó lányok, sem Krista, aki végül
megint a megmentésükre sietett.
– Kellemes
estét, srácok! – Gyorsan két puszit nyomott Eren arcára, Levi-ra pedig
rámosolygott, aztán mielőtt bárki is tiltakozhatott volna, megragadta a
korábban leghangosabban ellenkező lányt a karjánál fogva, és magával húzta. –
Majd találkozunk, Eren! Sziasztok!
Eren addig
integetett, amíg el nem tűntek a szemük elől; akkor leeresztette a kezét, és
hatalmasat sóhajtott. Magán érezte a férfi tekintetét, de egyszerűen nem merte
felé fordítani a fejét. Végre kettesben voltak, ha nem számították az egyetem
előtt lézengő diákokat, és sejtelme sem volt, hogyan szólaljon meg, mit
mondjon, ahogyan azt sem tudta, merre fognak menni ezek után. Semmit sem
beszéltek meg a találkozón kívül.
– Mindannyian
egy egyetemre jártok? – bukott ki végül a kérdés Levi-ból, megtörve a kínos
csendet. Eren meglepetten nézett rá. – Az összes kölyök – tette hozzá, amikor
elkapta a fiú kérdő pillantását. – A lóarcú, a szeplős vakarcs, a lány, aki
felzabálja a süteményeinket – Eren felkuncogott Sashára gondolva –, az idióta
haverja, a két nagydarab, a szőke hercegnő a magát fiúnak képzelő lánnyal… Meg
a kis barátaid, Armin valamint Mikasa. – Mire a végére ért a felsorolásnak,
Eren teljesen elképedt. Nem számított rá, hogy a férfi ennyire megjegyzi azokat,
akikkel valaha is megfordult a Szabadság
Szárnyaiban, hiszen sosem
kislétszámban érkeztek.
– Hűha! –
Csillogott a szeme, és Levi ajkai mintha elnyíltak volna, ahogy őt figyelte. – Emlékszel
az összes barátomra?
– Törzsvendégek
vagytok – horkant fel. – Természetes, hogy emlékszem rájuk.
Eren nem hagyta
annyiban.
– A nevüket is
tudod? – folytatta a kérdezősködést. – A múltkor egész jól ment néhányuknak.
– Kérlek! – Levi
a szemét forgatta; arcán mintha
halvány mosoly suhant át. Csak mintha, Eren
ugyanis nem volt benne biztos, hogy nemcsak a szeme káprázott. Egy dolog volt
egyedül bizonyos: Levi szigorú vonásai ellágyultak, ahogy lopva rásandított, Eren
pedig ámulva itta magába a látványát. Sokkal jobban állt neki, ha mosolygott,
mint amikor kifejezéstelenül vagy mogorván bámult a semmibe; nem lehetett
betelni vele, annyira jóképűvé és lehengerlővé varázsolta.
Eren a kézfejébe
fojtotta a kuncogását, mint egy idétlen kölyök. Annak is érezte magát.
– Természetesen
nem – válaszolta meg az eredeti kérdést. – Mindannyian egy középiskolába
jártunk, de természetesen nem mentünk tovább ugyanabba az irányba. Bertolt és
Reiner, a két nagydarab – tette hozzá, amikor észrevette, hogy a férfi homlokán
a ránc elmélyül – másik egyetemet választott, Sasha és Connie szintúgy. A
fiúként viselkedő lány, Ymir ugyanarra a szakra iratkozott be, ahová Krista is.
Tudod, ő nagyon… védelmező – fejezte
ki magát sután, mire Levi felhorkant.
– Az a kislány
nem szorul különösképpen védelemre.
Eren
kötelességének érezte, hogy elmagyarázza:
– Ymir és
Krista… Tudod, ők…
Levi azonnal
félbeszakította:
– Tudom, kölyök.
– Oh! – Eren
egészen zavarba jött, a pír lassan kúszott az arcába. – Ennyire nyilvánvaló?
Úgy értem… Mi is… Mi is ennyire nyilvánvalóak vagyunk? – kérdezte suttogva.
Levi felhúzta a
szemöldökét.
– Mi is? Miért, mi lennénk valamik? – Eren
biztos volt benne, hogy lángol az arca, még a füle tövét is forrónak érezte. –
Vajon azok lennénk? – Levi elgondolkodva hümmögte maga elé, és ahogy lopva
rásandított, Eren hirtelen ráébredt, hogy csak ugratja. Még a száját is
eltátotta, annyira meglepődött. – Gyere, kölyök – érezte meg aztán a férfi
érintését a csuklóján. Az ujjak lejjebb csusszantak, összefonódtak az övéivel.
Elakadt tőle a lélegzete. – Gondolom, nem terveztél semmit estére.
– Minek? –
találta meg korábban elvesztett határozottságát. – Úgy látom, készültél
helyettem is. Pontosan merre is megyünk?
– Majd meglátod.
Negyedóra elteltével
döbbenten foglalt helyet a Café Mariában, ami egy eldugott, nyugodt kis
kávézó volt, nem is annyira messze Eren egyetemétől. Eren egyszer járt a
testvérkávézójában, a Café Rose-ban, akkor
is nyitáskor, s csak azért, mert az akkori barátnője, Mina Carolina
mindenképpen ki szerette volna próbálni az egyik különlegességüket. A Café Rose
persze sokkal hivalkodóbb volt a Café Mariánál, de messze elmaradt a harmadik
kávézótól, a Café Sinától, ami köztudottan a belváros
luxuskávézói közé tartozott.
– Ez egy kávézó
– nézett fel az itallapból Eren hitetlenkedve. Levi a szemét forgatta.
– Nahát, ha nem
mondod, sosem jöttem volna rá – gúnyolódott szelíden, mire Eren a fejét rázta.
– Ez egy kávézó – ismételte meg magát. – Itt nem
kapsz teát.
– A Szabadság Szárnyaiban pedig nem kapsz
kávét – vonta meg a vállát Levi –, te mégis törzsvendég vagy.
– Óóó…
A ráébredés
hosszú sóhajként gördült le Eren ajkáról. Elmosolyodott, és amikor Levi jól
kivehető undorral az arcán maga elé húzta az itallapot, ujjai futólag
végigsiklottak a kézfején. Arra a rövid, ám gyönyörű pillanatra mindketten
egymás szemébe néztek. Köszönöm, üzente
Eren a tekintetével, amire a férfi egy újabb vállvonással felelt. Bár
közömbösen viselkedett, Eren elkapta a lopott pillantást, amit rávetett;
titokban igenis figyelte őt, és ez megmelengette a szívét.
– Vehetnénk
helyette valami édességet – ajánlotta végül. – Késő van már a kávéhoz. –
Félretette az itallapot, és kíváncsian húzta végig az ujját a süteményeken. –
Muffin – mormolta. – A muffin mindenhol finom, főleg ha csokis.
Levi intett.
– Jó estét
kívánok, mit hozhatok?
A pincérnő, aki
az asztalukhoz sietett, meglepően fiatal volt, fekete haját két copfba kötötte.
Ajkán udvarias mosoly ragyogott fel, mely hirtelen csapott át őszinte
döbbenetbe, amikor tekintete Leviról Erenre vándorolt. Levi felvonta a
szemöldökét, arra viszont, hogy kérdezzen, már nem maradt ideje.
– Eren? – hallatszott a csodálkozó
suttogás a pincérnő szájából, mire Eren ajkai elnyíltak.
–
Mina?
– Ó, te jóságos
ég! – lelkendezett a lány. – El sem hiszem, hogy itt látlak!
– Hát én sem…
– Milyen kicsi a
világ!
– Valóban… Pont
a Café Mariában – motyogta Eren. – Azt hittem, ha már mindenképpen kávézóban
fogsz dolgozni, akkor az a Café Rose lesz, főleg hogy közel van a lakásodhoz.
Még mindig a Karanes utcában laksz, igaz?
– Igen –
mosolygott Mina. Finoman vállat vont. – A Café Mariába könnyebb bekerülni,
ráadásul éppen üresedés volt, amikor munka után néztem. – A pillantása Levi-ra
siklott, Eren pedig érezte, hogy elpirult.
– Öhm… Mina, ő
Levi… öhm… Levi, ő itt Mina Carolina – mutatta be a lányt ügyetlenül. –
Ugyanabba a középiskolába jártunk. Azóta nem láttalak, hogy végeztünk – mondta
a lánynak.
– Jó lenne ismét
találkozni a többiekkel. Rég láttam őket is.
– Tartod
valakivel a kapcsolatot?
– Annie-val
hébe-hóba beszélgetünk, a többiekkel nem igazán. A múltkor összefutottam
Marcóval, annyira megörültem, hogy láthattam, és most téged is. – Mina szelíden beszélt, Eren azonban zavartan kezdett
fészkelődni. Mina mégiscsak a barátnője volt,
és most a Café Mariában találkoztak, ahol Levi-jal randiztak. Levi tekintetén látszott, hogy tisztában vele, Mina
nemcsak egy kellemes ismerősként vett részt Eren középiskolás éveiben.
– Öhm… Mina…
– Oh. – Mina nem
törődött Eren zavartságával, Levi-t is megajándékozta egy széles mosollyal. –
Rendelnétek, igaz? Mit hozhatok? – Levi a torkát köszörülte. Végül két muffint
rendeltek meg egy csésze kávét Erennek, ez utóbbit Levi halkan súgta meg
Minának. A lány kuncogott. – Látom, hamar kiismerte. Szerintem imádni fogja a Támadó Cappuccinót.
Levi arcán
halvány mosoly suhant át.
– Ebben nem
kételkedem – mormogta. Miután Mina elment, Eren zavartan hajolt előre.
– Nem kellett
volna – mondta, mire a férfi felhorkant.
– Randizunk,
nem?
– De-de. – Eren
még jobban elpirult. – Tudod… Öhm… Mina… Ő meg én…
– Kétszer annyi
idős vagyok, mint te, Eren. – Levi félúton elkapta a kezét. Eren szeme
sokkoltan kerekedett el, amikor az ajkával finoman végigsimogatta azt. Nem
engedte el, továbbra is gyengéden az érintésében tartotta. Jóleső érzés volt,
Eren hátán kellemes borzongás szaladt végig. A pillantása az összefonódott
ujjaikról a férfi szájára siklott. Emlékezett a csókjaik ízére, túl jó volt, túl jó, alig várta már,
hogy megismételjék.
Mina visszatért.
– Remélem,
ízlik. – Rámosolygott Levi-ra, aztán felhúzta a szemöldökét. – Ha nem siettek –
mondta, mielőtt visszament volna a pult mögé –, talán még találkozhattok a barátommal – nyomta meg erőteljesen. –
Annyit meséltem már a középiskolás barátaimról, hogy nagyon szeretett volna
megismerkedni veletek.
– Oh.
– Oh, bizony –
kacsintott a lány, majd elfordult tőlük. – Jó étvágyat, drágáim.
A muffin kellően
csokis volt, Eren behunyt szemmel élvezte az ízét, amikor meg kortyolt egyet a
cappuccinóból, észrevette, hogy Levi elgondolkodva fürkészi. A cappuccino
telitalálat volt, a kései órák ellenére is nagyon jólesett, elűzte az ólmos
fáradtságot. Lenyalta az ajkáról a kávéhabot, figyelmét pedig nem kerülte el,
hogy Levi végigkövette sötét tekintetével az apró, jelentéktelennek tűnő
mozdulatot.
–
Csókolózhatnánk – szaladt ki Eren száján. Azonnal megbánta, hogy kimondta. –
Mármint… Beszélgethetnénk. Beszélgetni jó, nem? Beszélgessünk!
–
Beszélgethetünk – válaszolta Levi, szája széle felfelé görbült –, utána meg
csókolózhatnánk. – A szeme mély vágytól sötétlett.
Először tényleg
beszélgettek – olyasmikről, amiket már tudtak egymásról, majd olyasmikről,
amiket még nem.
– Soha többet
nem tértünk vissza Shiganshinába – mesélte Eren. – Armin nagyapja vett minket
magához, gyakorlatilag ő nevelt fel. Shiganshina nem egy olyan város volt, ahol
nap mint nap gyilkosságok történtek. Máig nem értem, miért pont anyának
kellett… Anya… Az egész egy rossz rémálom – dörzsölte meg a szemét. – Apát
többet nem láttuk. Nem tudom, él-e még… Teljesen megváltozott, miután anya
meghalt… Rá sem lehetett ismerni. Eltűnt és kész. Nem hinném, hogy életben van…
Azóta csak mi vagyunk egymásnak, Mikasa meg én, meg persze Armin. A nagyapja
nemrég hunyt el.
– Sajnálom,
amiért felhoztam.
– Kíváncsi
voltál, nem? – Eren zaklatottan hörpintette fel a maradék kávéját. – Én is
kíváncsi vagyok az életedre… Armin jó barát, ami személyes, azt senkiről sem
mondja el. Ő… Azt hiszem, csak nagyon azt akarja, hogy te meg én…
– Az anyám
meghalt, amikor gyerek voltam, az apámat nem ismertem. – Levi noszogatás nélkül
válaszolt a kimondatlan kérdésre. – A nagybátyám nevelt fel… A múltam ezen
része valami olyasmi, amit szeretnék elfelejteni. Később, amikor már magamra
hagyott, hogy egyedül boldoguljak, megismertem Farlant és Isabelt… Utána pedig
Erwin Smitht. Erwin… – Levi elgondolkodva hümmögött. – Ő segített rajtunk. Az
életem gyökeresen megváltozott. Tisztességes munkám lett, megnyithattam a
teázómat, amire mindig is vágytam… Megismertem azt az őrült pápaszemes
boszorkányt…
Végül
csókolóztak. Nem a kávézóban, a tekintetek kereszttüzében, hanem attól nem
messze, a fák árnyékában, ahol senki sem láthatta meg őket. Az első csók lassú
volt és bizonytalan, Eren háta keményen nyomódott a fa törzsének, a hajába meg
megsárgult falevelek hullottak. Kicsit sem lehetett romantikusnak nevezni. Eren
idegesen söpörte le őket a fejéről, és amikor az egyik beleakadt a hajába,
dühösen szitkozódott. Levi szemében nevetős fény csillant.
A második már a csók volt, amire azóta vágyott, hogy a
férfi először a szájára hajolt. Eren beleremegett és belesóhajtott, és ujjaival
a fekete tincsek közé tépett, a csípője meg ösztönösen mozdult előre, hogy
egymáshoz simuljanak.
– Te jó ég… –
nyöszörögte, mikor elváltak. Alig bírt lábon maradni, a térde megbicsaklott. –
Szó szerint levettél a lábamról…
Levi
elvigyorodott.
– Szeretnél
ismétlést?
– A csókodból?
Ez nem is kérdés – hördült fel Eren.
– A csókomból is.
Abból is akarta.
Mindenből akarta.
Úton
haza – pötyögte az üzenetet negyedórával később,
amikor már a buszon ült. – Minden ok,
nagyon jól éreztem magam. ^.^
Armin szinte
azonnal válaszolt:
Ennek örülök. ;-) Mindent el kell
mesélned, ugye tudod?
Jó-jó.
Hamarosan otthon.
Mikasával nem találkoztál?
Mikasa?
Eren csodálkozva
bámulta a képernyőjét.
Thomasszal
randizott, nem?
Jeannal esetleg?
Eren összevonta
a szemöldökét.
Armin…
– írta lassan. – Valamiről tudnom kéne?
Hátöhm… Lehetséges, hogy szegény
Thomast elrángatta valamerre… Lehetséges, hogy Jean utánuk ment… Egyikükkel sem
találkoztál?
Hogy
micsoda???!
Szünetet tartott,
aztán hozzáírta:
Miért
kellett volna találkoznom bármelyikükkel is?
Öhm… mindegy. Majd megtudod, Eren…
Majd megtudod.
– Ezt nem hiszem
el – sóhajtotta Eren. Már majdnem megnyomta a hívógombot, hogy részletesen
kifaggassa Armint, amikor a telefonja újra pityegett egyet. Ez alkalommal nem
Armin írt.
Holnap
este, zárás után gyere a Szabadság Szárnyaiba – állt
az üzenetben. – El akarok valamit
mondani.
Eren nyelt
egyet, miután olvasta.
Csak
tudnám, hogy fogom addig kibírni… – gondolta, majd
felsóhajtott.
Alig várta már,
hogy ismét láthassa a férfit.
Készült:
2017. 05. 30 –
07. 07.
Megjegyzés: a 4. felvonás készülőben, nagyon megszerettem ezt a szösszenetcsokrot. ^^
Áhhhg, imádooom🙂 Annyira tetszenek az utalások (a kávézók neveire gondolok pl) meg hogy mindeggyik karakter hű maradt önmagához valamilyen szinten (egy közeli szinten) Imádtam és várom a folytatást😍😍😘😗
VálaszTörlésSzia!
TörlésJaj, ennek nagyon örülök! *-* Ritkán írok modern történetet, kicsit aggódtam, hogy nem sikerült visszaadnom a karaktereket és a "világot". A folytatás készülőben, hamarosan érkezik. Nagyon köszönöm, hogy írtál! ^^