Zeke és Eren (egyperces) [manga spoiler]

Zeke és Eren

canon, manga spoiler!

Zeke gondolatai Erenről Shiganshina után

[megjegyzés: még akkor írtam, amikor nem tudtuk, mi lett Zeke nagyszüleivel, és talán semmi értelme nincs az egész szösszenetnek, de szerettem volna valamit írni Zeke-ről és Erenről ^^]

Eren.

Eren Jaeger.

A nevét már korábban ismerte, az arcát viszont egyáltalán nem. Zeke nem pontosan tudta, hogy mire számítson, de bármit is várt igazából, az nem az a fiú volt, akivel végül találkozott. Talán Grisha újabb mását várta. Ő maga a vonásaiban szakasztott apja volt, és ez… nos, ez volt a legnagyobb átok a világon. Még Ymir átkánál is hatalmasabb. Átok és szégyen. Zeke semmire sem vágyott jobban, minthogy kitörölhesse az apját az emlékeiből. Gyűlölte és megvetette. Annak köszönhette a mostani gondolkodásmódját, hogy még idejében kikerült az irányítása alól. Szerencsére Eren is. Ha tudott volna róla… Zeke nem habozott volna. A Kolosszális Óriás sokkal hamarabb cselekedett volna, és akkor Eren… Nem néztek volna egymásra úgy, mint két vadidegen.

Eren a féltestvére volt, az apja vére. Az apja, aki képes volt megtagadni az anyját, új feleséget választott magának, élte a kényelmes életét a biztonságosnak vélt falakon belül, és talán örökre meg is feledkezett volna róla, róluk, az egykori családjáról, ha Shiganshina nem adott volna igazi emlékeztetőt a Tőlük való félelmet illetően. Zeke reménykedett benne, hogy Grisha rettegett, mielőtt Eren felfalta. Hogy a könnyeket a szemébe nem az elválás fájdalmas gondolata, hanem a haláltól való félelem csalta. És azt is remélte, hogy Eren által megkóstolhatta a valódi fájdalmat. A pokol tüze sem volt elegendő ahhoz, hogy Grisha kellőképpen megbűnhődjön.

Eren arra a másik asszonyra hasonlított, akit Grisha a feleségévé tett. Zeke nem tudta a nevét, de azt viszont igen, hogy Bertolt közvetetten felelős volt a haláláért. Az egyik eszeveszett óriás megette Eren szeme láttára. Túl nagy trauma lehetett egy tízéves gyermek számára, Zeke csodálta, amiért fel tudta dolgozni, hogy elég erőssé vált, hogy hozzájuk hasonlóan harcos lett. Igaz, nem a megfelelő ellenség ellen küzdött, ám Zeke még látott benne reményt. Ha sikerülne valahogy megértetnie vele… Ha végre rájönne, hogy mindketten Grisha áldozatai… Zeke egy új jövőt kínált volna neki. Kevés idejük maradt, amit egymással tölthetnek, mindkettőjük órája vészesen ketyegett, de legalább azok lehetnének, amik voltak: testvérek.

Zeke megérintette a haját, ujjai között morzsolgatta szőke tincseit, és valamiért az anyjára gondolt. Évek óta nem jutott az eszébe.

Dina.

A nő neve nem égette úgy az ajkát, mint az apjáé, ám kellemetlen ízt érzett a szájában, keserűséget. Zeke Grisha és Dina keveréke volt, Eren azonban azé a másik nőé. Bertolt megkapta a maga büntetését, a Kolosszális Óriás erejét viszont elvesztették. Vagy talán mégsem? Ha sikerülne Erent az oldalukra állítaniuk, akkor az a szőke fiú, aki megszerezte Bertolt óriását, biztosan csatlakozna hozzájuk, nem igaz? A barátok nem hagyják el egymást, különösen nem az olyan barátok, mint Eren és… Armin? Ha jól emlékezett, Reiner ezt a nevet mondta. Eren és Armin. Meg egy lány: Mikasa. Óvva intették tőle, éppen úgy, mint attól a férfitól, akit az emberiség legerősebb katonájának neveztek. Levi hadnagynak.

Levi hadnagy meglepte őt. Eddig kevés embernek sikerült, és még senkinek sem annyira, mint a férfinak. Elismerésre méltó ellenfél volt, Zeke bánta, amiért nem maradt elég idejük… Amiért túlságosan is alábecsülte.

Legközelebb nem követem el ugyanezt a hibát.

Eren a szabadságért küzdött, ki akart jutni a falak ketrecéből, végezni valamennyi óriással. Zeke nem utasította volna el, ha a segítségét kérte volna, sőt ő maga is arra vágyott, hogy a három fal porrá omoljon, hogy a bennük élő óriások végleg megsemmisüljenek. Eren sosem tartozott a Paradicsomba, Grisha volt az, aki elragadta arról a helyről, amely az otthonukul szolgált. Voltak, akik visszavárták Zeke mellett: egy félbolond öregasszony és egy rettegő, vizenyős szemű öregember. Ők még éltek.

– Erennek hívják. – Zeke alig hallotta a saját, karcos hangját, amikor először mesélt a nagyszüleinek Eren létéről. – Ő is az unokátok, ahogyan én is. Grisha gyermeke attól a másik nőtől. A féltestvérem. Ő… Két óriás ereje lakozik benne. Közénk tartozik. Haza fogom őt hozni, erre megesküszöm.

A nagyanyja nem válaszolt, eszét vesztette a gyásztól. De hogy kit is gyászolt igazán, azt Zeke nem tudta megmondani. Faye Jaeger réges-rég a föld alatt pihent, Grisha meg… Belőle legalább nem maradt semmi. Zeke ennek kifejezetten örült. Eren megtette, amire ő mindig is vágyott: teljes mértékben megsemmisítette az apjukat. Grisha Jaeger mintha soha nem is létezett volna. Felemelő érzés volt.

– Hozd haza. – A nagyapja csak ennyit mondott. Fénylő szemét valami szokatlan ülte meg, Zeke viszont szeretett eljátszani a gondolattal, hogy józanság. Nem az alkohol részegítette meg, az emlékek, a szégyen, amit Grisha ejtett a családjuk amúgy szégyenletes múltján, és mindezen az sem segített, hogy a felesége elméje is megbomlott az évek folyamán. Zeke Erenben látta az egyetlen reményt, hogy ne veszítsék el a nagyapjukat is.

Lehunyta a szemét, ujjaival pedig durván végigszántott szőke haján. Türelemre intette magát. Bármennyire is szerette volna azonnal kimenekíteni Erent a falak mögül, tudta, hogy még nem teheti meg. Nem jött el az ideje.

– Várnom kell – suttogta rekedten. – Hamarosan… – Élesen szívta be a levegőt, érezte, hogy a gyomra izgatott görcsbe rándul. – Hamarosan, Eren – ígérte. – Hamarosan újratalálkozunk… És akkor… Igen… Akkor meg foglak menteni. Megadom azt, amire után mindig is áhítoztál: szabad leszel.

Készült: 2017. 05. 17 – 05. 18.