Szabadság Szárnyai
4. felvonás
modern!
AU,
a
Szabadság Szárnyai 4. felvonása.
Páros:
Levi x Eren, utalás szintjén Eren/Mina Carolina, Eren/Mikasa, Jean/Mikasa,
Thomas Wagner/Mikasa (vagy valami ilyesmi) – megjegyzés: ez egyértelműen egy
Levi x Eren szösszenet, Eren/Mikasa sosem fog megvalósulni, és talán Mikasa sem
akarja igazán. ^^ Jean viszont akarja a Jean/Mikasa szálat… de vajon
megkapja-e? Még számomra is rejtély.
Korhatár:
+18 (!) (kéretik komolyan venni ^^), erotikus tartalom bőven befigyel
Újabb
megjegyzés: huupppsz, egy Kenny is betoppan, tehát manga spoiler, de csak
árnyalatnyi.
És
végre maga a novella tartalma: A jól sikerült randi után Levi üzenetben a
Szabadság Szárnyaiba rendeli Erent, ám nem olyan könnyű csak úgy ott hagyni
Mikasát, pláne, ha a lánynak sürgős mondandója van. Miután mégis sikerül
leráznia, Eren elázik a buszmegállóban egy különös alaknak köszönhetően, utána
meg végre találkozik Levi-jal. Az elázás miatt az este egészen máshogyan
alakul, mint azt tervezték… Avagy titkok és döntések. :-)
–
o –
– Tehát értsem
úgy – emelte fel Eren a kezét, hogy megakassza Mikasát a mondandójában –, hogy
azzal a szerencsétlen Thomasszal egész este minket
hajkurásztatok? Vagy csak mindent félreértelmeztem, és valójában Jeant
szeretted volna féltékennyé tenni ezzel a hülyeséggel? Előre közlöm, ha az
utóbbi járt a fejedben, amikor kiötlötted ezt a „zseniális” tervet – forgatta
meg a szemét –, akkor sikerrel jártál: Jean teljesen pipa lett.
– Jean? –
Mikasa szemlátomást összezavarodott. Értetlenkedve ráncolta a homlokát, miközben
közelebb csúszott Erenhez a kanapén. – Mégis miért akartam volna féltékennyé
tenni? Pont Jeant! – Eren hálát adott
az égnek, amiért „pont Jean” mégsem jött át Arminhoz, hogy megvitassák
reménytelennek titulált szerelmi életét, mert a végén még Mikasa – tudtán kívül
– ismét összetörte volna a szívét. Armin, aki felcsapott kerítőnek, szintén
mély letargiába zuhant volna, amiért nem sikerült boldoggá tennie két jó
barátját. Jean boldogságához ugyanis egyértelműen Mikasa kellett, de vajon
Mikasa esetében…? Erennek még mindig a fülében csengett Levi hangja, és az,
hogy a férfi arra célzott, Mikasa esetleg gyengéd érzelmeket táplál iránta. De
ez lehetetlen volt. Mikasa olyan volt Eren számára, mintha csak a nővére lenne,
Mikasa meg… úgy tekintett rá, mintha csak az öccse lenne, nem igaz? Nem lehet,
hogy…
Eren elkapta a
tekintetét. A lány annyira közel került hozzá, hogy amikor felé fordult,
összeért a térdük. És ez nem volt elég: Mikasa gyengéden megfogta a kezét, és
az ölébe húzva melengette. Vagy valami ilyesmit csinált. Eren sosem értette,
miért kell fogdosnia. Lehetséges lenne,
hogy…
– Nem fontos –
mondta gyorsan, és a biztonság kedvéért kihúzta a jobbját Mikasa szorításából.
A lány arca mintha kipirult volna. Lejjebb
kellett volna csavarnom a fűtést, amikor Armin megkért rá – gondolta Eren
–, vagy… – Mikasára sandított,
összevonta a szemöldökét. – Ha mondjuk
levenné a sálat… – De nem mert rákérdezni. Mikasa soha, semmilyen
körülmények között nem vált meg attól a sáltól, amit még Eren csavart a nyaka köré
gyerekkorukban. Akkor sem, ha már annyira melege volt, hogy halálra rémisztette
vele Kristát vagy Sashát.
– Eren. – Mikasa időközben visszanyerte
önmagát (és vele együtt az arcszínét is). – Azt hiszem, félreértettél. – A
hangja annyira komolyan csengett, hogy Eren kénytelen volt odafigyelni,
bármennyire is szabadult volna. Az a keze, amelyik megmenekült Mikasa támadása
elől, a telefonját szorongatta; a képernyő fel-felvillant, valahányszor újabb
üzenete érkezett, így pontosan láthatta az időt is. Rohamosan közeledett a
pillanat, amikor a Szabadság Szárnyai bezárt, és amikorra neki igenis oda
kellett érnie. Igaz, Levi reggeli üzenetében az szerepelt, hogy egészen addig
várni fogja, amíg el nem jön, Eren nyugtalanul gondolt az esetleges késésre. A
férfi is komolynak tűnt, pont, mint Mikasa, és Erenen lassan ideges izgatottság
lett úrrá.
–
Előfordulhat. Tudod, Mikasa, én most igazán nem érek rá, hogy…
– Eren. – A
lány szeme hidegen csillogott. – Szeretnék veled megbeszélni valamit.
– Értem én,
de…
– Eren, ezt
nem halogathatjuk tovább – rázta meg a fejét. – Mindenképpen meg kell
beszélnünk.
– Jó, de pont
most? – nézett rá elkínzottan a fiú. – Tudod, sürget az idő, és…
– A törpe
megvár – jelentette ki Mikasa határozottan. Eren frusztráltan sóhajtott.
– Figyelj, ha az áldásomat szeretnéd kérni,
azt nem adhatom meg. Thomas rendes srác, de abszolút nem illik hozzád, és
szerintem ezt te is tudod – tette hozzá, amikor elkapta Mikasa elszörnyedt
tekintetét. – Ha viszont ezt tisztáztuk – állt fel és nyújtózott ki –, én akkor
most…
– Eren! –
csattant fel a lány. – Engem nem érdekel Thomas!
Eren
meglepetten torpant meg. – Nem?
– A legkevésbé
sem – biztosította Mikasa. – Teljesen másról szeretnék veled beszélni, és nem –
mondta gyorsan –, Jeanhoz sincs köze.
– Levi?
– A törpe?
Dehogyis. – Mikasa fintorgott. – Leülnél végre, hogy megbeszéljük?
Eren
ellenőrizte az időt, majd hangosan káromkodott egyet.
– Ne haragudj,
tényleg – mondta –, de most nem a legalkalmasabb. – Azzal hátat fordított a
lánynak, és sietve a bejárati ajtó felé iramodott. Nem pillantott többé vissza,
de a nappaliból kiszűrődő hangok alapján Mikasa a tenyerébe temette az arcát.
Bár Eren pozitívumként könyvelhette el, hogy legalább nem eredt utána és nem
állította meg, mégis valami furcsa hidegséget érzett a mellkasa tájékán. Ritkán
esett meg, hogy megbántotta Mikasát, most mintha mégis ez történt volna.
Holnap
végighallgatom – fogadkozott. – Biztos megbékél.
Az érzés
kicsit múlt, amíg utazott. Nézte az elsuhanó utcákat, a bűnözőszerű alakokat,
amint üveggel a kezükben megtántorodnak, jól szituált embereket, akik óvatosan
odébb húzódtak ezt látva, aztán egyszer csak megérkezett. Leszállt a buszról, a
szél pedig azonnal összeborzolta a haját. Dühösen simított végig a tincseken,
de alig oldotta meg ezt a problémát, amikor megbotlott a saját lábában.
Nyavalyás
cipőfűző! – vicsorogta, majd ingerülten lehajolt,
hogy megigazítsa. Hideg cseppek hullottak a bőrére, az eső szemerkélni kezdett.
Amikor felegyenesedett, legnagyobb meglepetésére egy magas, sötét hajú férfival
találta magát szemben, aki kíváncsian fürkészte őt a kalapja alól. Nem szólalt
meg, tekintetével viszont mintha méregette volna. Erennek eszébe jutott, hogy
nem látta őt a megállóban, amikor beért a busz. Vajon mióta állhat itt?
– Öhm…
Segíthetek? – kérdezte bizonytalanul, miután a férfi nem törte meg a csendet. A
nagy, kövér cseppek a férfi csizmájának orrára zuhantak, az ugyan elvonta a
figyelmét Erenről, de csak néhány másodperc erejéig. Utána megint Erent
bámulta. Eren megborzongott, ám nem fordította el a fejét, makacsul állta az
ismeretlen pillantását.
– Nahát –
dünnyögte végül a férfi. – Álmomban sem gondoltam volna.
– Öhm… – Eren
beharapta az ajkát, amit aztán gyorsan megbánt. A férfi követte a tekintetével
az apró, jelentéktelennek tűnő mozdulatot, hogy aztán jóízűen felnevessen.
Leemelte a kalapot a fejéről, nyakáig érő haját pillanatok alatt áztatta el az
egyre zubogó eső. – Azt hiszem, nem értem. – Az esernyőt a kezében tartotta, ám
valamiért nem nyitotta ki. Legalább neki nem kellett ernyő nélkül ácsorognia a
szakadó esőben… Maga döntött úgy, hogy inkább elázik, nem úgy, mint Eren, aki a
nagy kapkodásban otthon felejtette az esernyőjét.
A Szabadság Szárnyai szerencsére az utca
végében volt. Ha az idegen nem akadályozta volna meg a furcsa viselkedésével,
hogy továbbmenjen, már réges-rég Levi teázójában ücsörgött volna. Kivételesen a
teát sem utasította volna vissza, a forró ital segített volna, hogy
átmelegedjen. De persze ennek nem így kellett történnie! Az ismeretlen még mindig
nevetett, és majdnem Eren is csatlakozott mellé, amiért a lábából egyszerűen
kiszaladt az erő. Valamiért nem tudta rávenni magát, hogy otthagyja a férfit.
Volt benne valami furcsán ismerős, amit sehová sem tudott tenni. Nem a haja,
nem is az öltözéke… sokkal inkább a szeme. Szúrós volt… és első látásra
szürkének tűnt, Eren azonban meglátta a mögötte meglapuló kékséget.
– Nahát –
mondta újból a férfi, éppen abban a percben, amikor az utca végéből valaki Eren
nevét kiáltotta. A fiú a hang felé fordult, és Farlant pillantotta meg. Távozni
készülhetett, mert már a feje fölött tartotta az esernyőjét, amikor a bejárati
ajtót becsukva, a válla mögött elnézve észrevette Erent. Az idegennel nem
foglalkozott, Erennel viszont, aki a férfi némasági fogadalmának köszönhetően
alaposan elázott, annál inkább.
– Te jó ég,
Eren! Hol az ernyőd? Meg fogsz fázni! – sietett végig az utcán. – Miért nem
jöttél be a teázóba, ha egyszer megérkeztél?
Eren óvatosan
az ismeretlen sandított, aki időközben kinyitotta az ernyőjét.
– Hűvösek az
éjszakák – mondta, majd elfordult tőle. – Örülök, hogy találkoztunk, Eren.
Eren majdnem
megkérdezte, honnan tudja a nevét, de Farlan addigra már odaért, és hirtelen
ráeszmélt, hogy pont a férfi szájából hallotta. Bekerült az esernyő alá, és
megérezte maga körül Farlan karját is. Levi barátja magához ölelte, és végig
dühösen szidta, amiért nem sietett azonnal a teázóba.
–
Felelőtlenség! – harsogta. – Felelőtlenség, Eren!
– Nem fáztam
meg. – Szavait meghazudtolva hatalmasat tüsszentett. Addigra már elértek a
teázó ajtajához, az ismeretlen férfi pedig, aki mindezt okozta, mintha nem is
létezett volna. Hogy melyik pillanatban szívódott fel, azt Eren nem tudta
megmondani; az egyik percben még ott állt, Erennek hátat fordítva, a következő
percben viszont már eltűnt. Valószínűleg felszállhatott egy másik buszra, bár
Eren sem a busz megérkezését nem látta, sem azt, ahogyan a férfi elsétált.
Vajon
ki lehetett és mit akarhatott? – Ez a kérdés
még azután is ott motoszkált benne, miután Farlan szélesre tárta előtte az
ajtót, és a fejét csóválva beterelte a meleg helyiségbe. Farlan szerencsére nem
kérdezősködött, talán fel sem tűnt neki, hogy Eren valaki más miatt fázott meg
– mert az már biztossá vált, hogy megfázott, a rövid séta alatt legalább
tízszer tüsszentett egymás után, nedves ruháiban pedig szinte reszketett.
Levi a pult
alatt kotorászott, de azonnal felemelte a fejét, amikor a szélcsengő
megszólalt. Eren suttogásként hallotta a nevét a szájából, legalábbis először.
Ez egészen addig tartott, amíg meg nem pillantotta a fiú átázott testét, rajta
Farlan kabátjával. Pillanatok alatt szelte át a köztük levő távolságot, hosszú
ujjaival Eren álla alá nyúlt.
– Eláztál –
állapította meg, mire Eren tüsszentett egyet. – És valószínűleg meg is fáztál.
Eren
megeresztett egy bágyadt mosolyt.
– Ugye milyen
ügyes voltam?
– Dicséretet
érdemelsz – bólintott Levi. – Ehhez is csak te értesz, kölyök.
– A
buszmegállónál fedeztem fel – kotyogott közbe Farlan. Levi felé fordult,
felhúzta a szemöldökét.
– Nem az úton
ázott el?
– Amíg ideért?
– Farlan a fejét rázta. – A kis lökött valójában úgy döntött, gyökeret ereszt a
megállóban, az eső meg éppen akkor zendített rá. A lehető legrosszabb
kombináció. Reménykedjünk benne, hogy holnapra nem lázasodsz be. – Ezt már Erennek
mondta, mire a fiú ismét megborzongott. – Mindene átázott – sóhajtotta
Levi-nak. – Hazaugrom, hozok neki száraz ruhákat. – Eren legnagyobb
meglepetésére hirtelen ravaszkásan elvigyorodott. – Addig is jobb lenne, ha
levetkőztetnéd… és bebugyolálnád valami melegbe. Bármi megteszi, Levi. Akár az
inged is…
Levi
felhorkant, a szemét forgatta.
–
Összeesküvést szőttél a többi árulóval?
– Én? – Farlan
kuncogva mímelt meglepettséget. – Ugyan miért tennék ilyet?
– Én is erre
vagyok kíváncsi, te szarházi.
Farlan nem
vette magára.
– Ne felejtsd
az ingedet – kacsintott. – Bár lehet, hogy nem lesz jó a kölyökre.
A tekintet,
amit ezért az aprócska megjegyzésért kapott, annyira gyilkos volt, hogy Eren
már azt sem tudta, azért borzong, mert fázik, vagy azért, mert megcsapta a
félelem. Levi ölni tudott volna, valahányszor a magasságát kritizálták. Még
Farlantól sem nézte el.
– Tudom-tudom
– legyintett Farlan. – Ezért még számolunk, Church.
– Ha ilyen jól
tudod… – Eren tüsszentéssel harapta le a végét, emiatt az orrát fintorította. –
Akkor miért nem hallgatsz?
– A kölyök nem
sérült meg komolyabban – nyugodott meg Levi. – Ő legalább tudja.
Farlan
megrántotta a vállát.
– Sietek
vissza – mondta kedvesen, mire Eren hálásan pislogott rá. Ez a hála egészen
addig tartott, amíg hozzá nem fűzte: – Az inget, Levi. – Aztán kislisszolt a
bejárati ajtón, mielőtt bármelyikük is tiltakozhatott volna.
– Ne nézz így
rám! – húzta el a száját Eren, amint találkozott a tekintete a férfiéval. – Én
csak siettem hozzád, mert Mikasa feltartott, és azt hittem, sosem
szabadulhatok. – A telefonját nézve éppen időben érkezett (volna, ha nem tartották volna fel).
– Ehhez képest
mégis késtél, Eren – mutatott rá Levi. – Különben is… – Szemöldöke felszaladt a
homlokára, ahogy hirtelen rájött, mit is mondott korábban Farlan. – Miért
ácsorogtál a szakadó esőben a buszmegállóban, ahelyett, hogy egyből idejöttél
volna? Ha ennyire siettél…
– Én siettem,
csak aztán az a fura, kalapos pasas a buszmegállóban…
–
Fura, kalapos pasas? – szakította félbe Levi
meglepően élesen. Eren egyből elhallgatott, hogy aztán tüsszentések hadával
zendítsen rá. Levi arca megvonaglott, úgy tűnt, mintha kérdések áradatát
próbálja magába fojtani. Végül sikerülhetett neki, mert Eren arra eszmélt, hogy
ujjak simulnak az ingének gombjaira, majd egyesével kibújtatják őket a
gomblyukon. Levi könnyedén fejtette le róla, és amikor már az egyik szék
támlájára helyezte, Eren csak akkor eszmélt rá, hogy félmeztelen áll előtte. –
A nadrágot is – követelte Levi. – Mindened elázott.
Eren
elvörösödött.
– Jó, hogy az
alsónadrágomat nem téped le rólam… – motyogta, miközben a nadrágszíjával
babrált. Most már egyértelműen nemcsak a hidegtől borzongott, de a világért sem
ismerte volna el.
– Azt is le
kell venned – hangzott az utasítás. – Mindened elázott. Megfázol.
– Az
alsónadrágom nem ázott el! – sietett a válasszal Eren, még jobban elvörösödve.
A füle töve is lángolt, annyira zavarba jött a férfi megjegyzésétől, és ezen
vajmi keveset segített az az átható pillantás, amivel Levi tetőtől talpig
végigmérte őt. – Az rajtam marad. Már különben is mindegy, azt hiszem, bedugult
az orrom. Meg lehet fázni ilyen hamar? Legfeljebb tíz percet állhattam az
esőben!
– Eren. – Levi hangja határozott volt és
borzongtató. – Le az alsónadrággal.
– H-hogy m-micsoda?! – Eren biztos volt
benne, hogy az övé viszont annyira elvékonyodott, hogy amikor megszólalt, úgy
hangzott, mintha sipított volna. – Nem!
– Leszarom,
Eren. – Levi vállat vont. – Le is téphetem rólad.
Eren háta
nekiütődött a pultnak. Észre sem vette, melyik percben kezdett hátrálni, de
valamikor megtörtént, mert már nem volt hova menekülni, Levi meg a testével
ejtette kelepcébe. Felszegte a fejét, bőrét túlhevültnek érezte, és valami
csiklandozta a mellkasát belülről, mert már nemcsak tüsszentenie kellett, hanem
köhögnie is. Mégis, mindezek ellenére… maga a szituáció, amibe belecsöppent,
zavarba ejtő volt. Levi közel hajolt hozzá, a csípőjük egymásnak feszült,
hosszú ujjai pedig, melyek korábban ügyesen hámozták ki az ingéből, a köldöke
alá simultak, oda, ahol még jobban lángolt a bőre.
– Hű… – nyögte
ki az első gondolatát. – Te most…
– Letépem
rólad az alsónadrágot? – emelte meg a szemöldökét Levi. A hangja karcossá vált,
a tekintetében pedig mély vágy lapult meg. – Ó, igen, Eren. De ha érzed magadban kellő erőt, akkor te is
megteheted.
– Letéphetem a
nadrágodat? – Eren össze-vissza fecsegett az idegességtől. – A-az nem hinném,
hogy…
– A sajátodra
gondoltam, nem az enyémre.
– Azt majd
később, mi?
Levi halványan
elmosolyodott. Elhúzta a kezét Eren nadrágjától, majd óvatosan a homlokára
simította.
– Lázas nem
vagy – állapította meg. – Ez is több a semminél. Ha holnapra tényleg az leszel,
akkor az az én hibám lesz. – Ez nem kérdésként hangzott el, hanem kész tényként
közölte a fiúval. Eren próbált ellenkezni, elmondani, hogy nem Levi tehet róla,
hanem az a furcsa férfi a megállóban, de nem sikerült. Valahogy minden
összemosódott, amikor engedett a nadrágja, s a bokájánál érezte azt.
– Levi… –
Végül ennyit tudott kinyögni.
– Vedd le őket
– intett a férfi. – Mindent. –
Ellépett tőle, és hátrament az irodába. Eren kibújt a nadrágjában és a
cipőjéből, az alsónadrágot viszont csak azért is magán tartotta. Rákvörösen
várta, hogy Levi visszatérjen, és amikor ez megtörtént, szinte kitépte a
kezéből a vékony pokrócot.
– Ennyit az
ingről? – kérdezte dideregve.
– Farlannak
furcsa ötletei vannak – mormogta Levi.
Eren
legyintett.
– Csak
csatlakozott a klubhoz.
– Én inkább
azt mondanám, hogy több időt tölt Hanjival, mint azt kellene.
Eren
felnevetett.
– Lehet –
eresztett meg egy halvány vigyort.
– Lehet –
ismételte meg Levi –, de az viszont hogy lehet, hogy az alsónadrágod még rajtad
van?
– Ennyire
szeretnéd látni a meztelen testemet?
– És ha igen?
– vonta meg a vállát. – Akkor mit teszel?
Mondjuk
azt, hogy átkozottul elvörösödöm – vágta rá Eren
gondolatban, miközben érezte, hogy átforrósodik az arca. Ezen nem segített,
hogy Levi szemében különös fény csillant, amikor odaállt mellé, hogy
megigazítsa rajta a pokrócot. Keze Eren vállára simult, lassan, ugyanakkor
szelíd erővel kezdte masszírozni, és Eren annyira meglepődött, hogy
nyikkanásszerű hangot hallatott. Rögtön megpróbálta elfojtani, azonban már így
is elérte Levi fülét. A férfi hümmögött, de nem hagyta abba.
– Hol késik
Farlan?
– Biztos jönni
fog – hümmögte a nyakába Levi. Eren megborzongott a forró leheletétől. – Úgy
látszik, mégis egyben maradsz – mondta. – Ez… nagyon jó hír. Ha holnapra
megbetegednél, arra kelnél, hogy a szaros pápaszemű az arcodba hajol, és
ahelyett, hogy segítene, csak mindent rosszabbá tenne.
–
T-tapasztalat? – kérdezte Eren elakadó lélegzettel.
– Valami
olyasmi. – Levi ajka végigsiklott Eren bőrén, ujjai még mindig finoman
masszírozták a vállát. – Nem hiszek a gyógyszerekben, ő viszont megpróbálta
lenyomni a torkomon. Bosszúból, amikor meggyógyultam, bevágtam a fürdőkádba.
Ritkán fürdik, mivel nem szeret.
– Akkor azt
éreztük rajta – kuncogott Eren. – A fiúk, mármint Reiner és Connie fogadást
kötöttek.
– És ki nyert?
– Reiner.
Connie mindig veszít.
– Levi… – Eren maga is meglepődött,
mennyire mélyen csengett a hangja. – Miért hívtál ide?
– Hogy nézett
ki az a férfi?
– T-tessék?
– Aki miatt
késtél. Furcsa, kalapos.
– Hát úgy,
ahogy mondtam – válaszolta Eren értetlenül. – Magas, sötét hajú. Kalapot
viselt… És azt hittem, akar tőlem valamit, de csak feltartott. Miatta áztam
szét… és miatta csókolgathatod a nyakamat, szóval tulajdonképpen hálásak is
lehetnénk neki. Még egy ilyen remek lehetőséged nem biztos, hogy adódott volna
az éjszakára, és így nemcsak a nyakamat csókolhatod, hanem még láthattál
alsónadrágban is. Fogadjunk, hogy felejthetetlen látványt nyújtok.
– Azt –
mormogta bele a bőrébe Levi. – Még felejthetetlenebbet nyújtanál meztelenül.
– Az biztos.
– És ez a
férfi mondott valamit?
– Semmit,
Levi, semmit – forgatta meg a szemét türelmetlenül. – Visszatérhetnénk ahhoz a
részhez, amikor belecsókolsz a nyakamba, közben pedig elmeséled, miért is
rángattál ide? Tudtam, hogy túl jól sikerült a randi, de nem gondoltam volna,
hogy ennyire látni akarsz. Sőt… Így akarsz
látni. Biztos az időjárást is te intézted el. Remélted, hogy elázom, mire
ideérek, és akkor láthatsz teljesen meztelenül.
Levi
felhorkant.
– Nem sietünk
– húzódott el tőle. – Előbb… beszélgetünk.
– Beszélgetünk? – Eren meg sem próbálta
titkolni csalódottságát. – Csak beszélgetünk?
– Van egy
sötét énem – mondta erre Levi hirtelen, mire Eren tekintete rávillant. – A
múltam… Mielőtt Erwin felkarolt… Volt egy nehéz időszakom.
– Erről nem
akartál beszélni legutóbb. – Eren szelíden simított végig a férfi kézfején. –
Azért hívtál ide, hogy mégis elmondd? Ennyire… számítana?
– Talán nem
akarnál velem többet találkozni, ha megtudnád a teljes igazságot.
– Talán? –
húzta fel a szemöldökét Eren. Nem eresztette Levi kezét, sőt határozottan vette
a két tenyere közé. – Mindketten… követtünk el bizonyos dolgokat az életünkben
– fogalmazott végül így –, amikre nem vagyunk büszkék. Én is, nemcsak te. Én… –
Magába fojtotta a gondolatot. Ha lehunyta a szemét, három vérbe fagyott test
villant az elméjébe, és az apja, amint megragadja a vállát, hogy leteremtse.
Akkor megmentette Mikasa életét, és újból megtette volna, de… az életet élettel
vásárolta meg. Kettőt küldött sírba egy helyett, a harmadikkal meg Mikasa
végzett. A penge egyenesen a férfi szívébe hatolt, a kiérkező rendőröknek pedig
a döbbenettől elakadt a lélegzetük. Két kisgyerek… Csupán két kisgyerek.
Ahogyan Levi-nak is megvolt a maga múltja, úgy Erennek is.
– A férfi,
akivel találkoztál… – szólalt meg ismét Levi. – Azt hiszem, voltál olyan
szerencsés, hogy belefutottál a nagybátyámba.
– A
nagybátyádba?
– Mielőtt
megérkeztél… nálam járt az a rohadék – mondta fogcsikorgatva. – Alig tudtam
kidobni. Gondolom, rájöhetett, hogy várok valakire, aki fontos nekem, és úgy
döntött, szaglászni fog egy kicsit a buszmegállónál. Onnan tökéletesen
ráláthatott a Szabadság Szárnyaira,
és megnézhette magának azt a valakit, aki miatt ennyire ki akartam rakni a
szaros szűrét. – Levi gúnyosan horkant fel. Arcvonásai egészen ellágyultak,
amikor Erenre nézett. – Rád ijesztett, igaz?
– Egy kicsit –
vallotta be Eren. – Akkor… mégsem őrült volt, csak…
– Őrült ő a
maga módján. Jobb, ha messziről elkerülöd.
Eren
megnedvesítette az ajkát, mielőtt kérdezett volna:
– A nagybátyád
– kezdte –, ő nevelt fel, igaz?
– Igen. Az
anyám meghalt, amikor gyerek voltam, ő meg… mondjuk úgy, megtanított túlélni. Megtanultam, hogyan kell
életben maradni az utcán, hogyan kell legyőzni azt, aki fölém akar kerekedni…
és nem sokkal azután, hogy kilépett az életemből, megismertem Farlant és
Isabelt, és… Meggyűlt a bajunk a törvénnyel. Néhányszor.
– Néhányszor –
ismételte Eren.
– Néhányszor.
– És erről…
erről szeretnél velem részletesebben beszélgetni? – kérdezte óvatosan.
– Csak nem
akarom, hogy valami olyasmibe ugorj bele, amit nem szeretnél – magyarázkodott
Levi. – Az… nem lenne igazságos… Az életem… akár egy kisiklani készülő vonat,
amit megpróbálnak visszatéríteni az utolsó pillanatban…
– Vajon akkor
az enyém milyen? – Eren a fejét rázta. – Elcseszett alakok vagyunk, Levi.
Mindkettőnk vonatja kisiklani készül… Kapaszkodunk, amibe kapaszkodni tudunk… Nem
muszáj most elmondanod az összes apró kis titkodat. Van, amire én sem vagyok
büszke… De ezek velünk járnak.
– Eren… A
túlélésért… Én…
–
Öltél már embert, Levi? – Eren visszafojtotta a lélegzetét,
miután feltette a kérdését. Azonnal megbánta, amiért belekezdett, különösen
akkor, amikor meglátta Levi tágra nyíló szemét. Remek kezdés volt egy kialakuló
kapcsolat szétzúzásához. Eren biztos volt benne, hogy még a reményt is
lerombolta vele, de ha már mégis belement, nem táncolhatott vissza. Levi őt
nézte, meglepően őszintén, meglepően szelíden. Eren szorítása meglazult a keze
körül, lassan hagyta, hogy kicsússzon a markából. Levi rájöhetett, mi jár a
fejében, mert nyomban a csuklója után kapott. Egymás szemébe néztek, és Eren
folytatta: – Nem? Vagy mégis? – Levi még mindig nem válaszolt. – Értem… Mert én
igen, Levi. Nem is egyet. – A szavak megállíthatatlanul törtek fel a torkán. Az
apja, amint kézen fogja, amint bekopognak az Ackerman család házának ajtaján,
Mr. és Mrs. Ackerman vértócsában, holtan, Mikasa meg… Mikasát meg elvitték.
Ismét Eren apja, amint nyomatékosan arra utasítja, hogy maradjon a helyén,
utána meg Eren, aki nem bírt magával, aki azonnal Mikasa megmentésére sietett.
És az áldozatok: előbb az egyik férfi, aztán a másik. És a harmadik, akinek
Mikasa döfött kést a szívébe. Mindent elmondott, az utolsó történetmorzsáig. Mindent.
– De ez veled
jár – mormogta végül Levi. Eren torka kiszáradt erre a kijelentésre. Egymás
szemébe néztek, és Levi folytatta: – Ha nem teszed meg, a nővéred… Egyikőtök
sem maradt volna életben, vagy ha mégis, akkor sokkal rosszabb helyre
kerültetek volna. Amiket viszont én tettem…
Eren
belecsúszott az érintésébe. A hidegtől fázósan borzongott meg, és a szemét
lehunyva találta meg az ajkával Levi száját. Érezte a pokróc alatt a férfi
ujjait, amint végigsimítanak a hasfalán, s enyhén megrándult, mikor
megcsippentették a mellbimbóját. Az érzés szokatlan volt, remegések hada
szaladt végig a testén, a bőre libabőrös lett. Az ujjak finoman morzsolgatni
kezdték a bimbóját, és ugyanabban a pillanatban Levi a nyakába csókolt.
Mire Eren
feleszmélt, már Levi ölében ülve csókolóztak, s minden egyes új élményt
reszketve és vakon élt át. Csók a szemhéján, csók az orra hegyén, az ajkán, a
kulcscsontján, közben azok a kíváncsi, fürge ujjak hol a mellkasán zongoráztak,
hol az alsónadrágja korcára tapadtak, óvatosan az anyag alá lopakodva, hogy
lángra lobbantsák meztelen bőrét. Minden egyes érintés eleven volt és égető,
minden egyes csók és cirógatás szikrákat pattogtatott végig Eren gerince
mentén. A háta ívbe feszült, torkából mély nyögés tört fel. Érezte maga alatt a
férfi keménységét, és tudatában volt a saját testének is, annak, hogy mennyire
felizgult. Túl közel kerültek egymáshoz, ráadásul túl kevés ruhát viselt ahhoz,
hogy megőrizze józanságát.
Levi keze
lejjebb siklott a testén, megállapodott a combján, milliméterekre az
alsónadrágja szárától. Elszakadtak egymás szájától, mohón nyeldekelték a
levegőt, és közben egymás vádtól ködösült szemébe bámultak. Eren, bár nem
láthatta a saját arcát, Levi-ét elnézve biztos volt benne, hogy legalább
annyira – ha nem jobban! – kipirult, mint a férfi, az ajka meg duzzadt lehetett
az ezernyi csóktól és finom harapástól, amiket az elmúlt percekben váltottak. A
nyaka sajgott ott, ahol a férfi kapzsin megszívta a bőrét, oda bizonyosan
begyűjtött egy jókora lilás foltot, de nem zavarta. A legkevésbé sem érdekelte,
hogy Mikasa vagy Armin szívrohamot kapnak-e majd, ha meglátják, ahogyan azt is
tudta, hogy túl fogja tenni magát, ha Hanji és Isabel rászállnak. Még Reiner és
Jean kommentjei is leperegnek majd róla. Átkozottul megérte, mert amikor Levi
óvatosan a fogai közé csippentette, semmihez sem fogható érzés hatalmasodott el
rajta. Remegni kezdett a teste, a csípője meg hullámozni, és valahogy minden
túlontúl intenzívvé vált.
– Eren – hallotta meg a nevét; Levi hangja
rekedt suttogásként törte meg a köztük levő csendet. Eren ránézett, de nem
mondott semmit. Levi az egyik kezét még mindig a combján nyugtatta, a másikkal
a csípőjénél fogva tartotta őt az ölében. Eren még mindig nem emlékezett, mikor
került át a székéből a férfi ölébe, hogy ő csúszott vagy a férfi húzta, ám
ezzel sem törődött. Semmi sem számított, csak Levi.
Átvetette a
lábát a férfin, és lovagló ülésben elhelyezkedett felette. A pokróc lehullott a
válláról, ő maga pedig felszegte a fejét. Tágra nyílt a szeme, ahogyan Levi-é
is, amikor finoman megmozdította a csípőjét. Leheletfinoman moccant előre, a
kellemes bizsergés viszont azonnal jelentkezett. Levi erősebben markolta meg a
csípőjénél fogva. Eren egy pillanatra azt hitte, hogy meg akarja állítani a
mocorgását, aztán amikor zavarában kővé dermedt, a férfi meg a szabad kezével
masszírozni kezdte a combját, gyengéden noszogatva a folytatásra, ráébredt
tévedésére.
– Eren… Semmi baj.
A nyugtató
szavak, a lágy cirógatások lassan érték el Eren tudatát. Semmi baj? Levi ezt
suttogta a fülébe, miközben magához szorította, Eren viszont nem akarta
ennyivel befejezni. Pattanásig feszítették a mézesmadzagot, Farlan meg szemlátomást
elakadt valahol a ruhákkal, pedig annyira bizonygatta, hogy sietni fog.
Titkokról hullottak le a leplek, az egymásba fektetett bizalmuk őszintének és
megingathatatlannak látszott. Eren döntött, és csak remélni tudta, hogy egy
olyan döntést hozott meg, amelyet kevésbé fog később megbánni.
Gyorsabban
mozdult, a mutató- és a középső ujjával pedig Levi álla alá nyúlt, hogy csókra
invitálja. Amikor ez megtörtént, a férfi belesóhajtott a csókjukba, és anélkül,
hogy a tarkójára simította volna a kezét, mint azt oly’ gyakran megtette,
áttolta a nyelvét a szájába, még jobban elmélyítve egymás feltérképezését.
Combján pihentetett balja az alsónadrág alá kíváncsiskodott, Eren pedig
elszakadt tőle, hogy még mélyebben, még artikulátlanabbul felnyögjön. Nem tudott
uralkodni a testén, az érzésein, semmin sem. Szinte megveszett pusztán attól,
hogy a férfi a karjaiban tartotta. Nem volt már az a tizenöt éves kamasz, aki a
nadrágjába élvezett csupán attól, hogy megcsókolhatott valakit – akkor éppen
Minát –, de Levi-jal valamiért úgy érezte, képes lenne annyitól is elmenni,
hogy csak csókolóznak és kóstolgatják egymást. Így is addig feszítették, hogy
biztos volt benne, nem fog tudni talpon maradni a remegő lábával, ha Farlan
végül mégiscsak betoppan.
– Szabad –
nyögte önkívületben, mire Levi szeme kipirult arcára villant. Halovány bólintás
és tettek jelezték, hogy megértette a kimondatlan lehetőséget, Eren a térdénél
találta az alsónadrágját, és egy kicsit meg kellett emelkednie ültében, hogy
teljesen megszabadulhasson tőle.
Miután a
pokrócra került és teljesen elfelejtődött, hogy valaha is létezett, Eren remegő
ujjaival Levi nadrágjának gombjaihoz kapott. Annyira reszketett, hogy percek
kellettek ahhoz, amíg egyesével kibújtatta az összest a gomblyukon. A szíve
ezalatt olyan ütemben verdesett a mellkasában, ahogyan egy rémült madár a
szárnyait csattogtatta; Eren biztos volt benne, a férfi is tisztán hallja az
ijesztő dobogást.
– Kérlek… –
nyöszörögte. – Kérlek… – De hogy mire kérte pontosan, azt maga sem tudta. Felnyüszített,
mikor Levi elemelte a balját a combjáról, hogy inkább azzal fogja a csípőjét,
az így szabaddá váló jobbjával meg az öléhez nyúlt, és kínzó-lassan a kezébe
vette a farkát.
Az érintés,
amire a legjobban vágyott, végre bekövetkezett. Eren hirtelen túlérzékenynek
érezte magát. A zöldfülű gondolatok, amikben olyasmin rágódott, hogy túl kicsi,
túl vékony vagy csak egyszerűen túl furcsa, vagy csak túl tapasztalatlan, távoztak,
amint Levi vágytól szürkébe hajló szemébe nézett. A kékség csak nagyon
halványan, ezernyi pettyként perdült táncra a gyér világításban, Eren azonban
így is látta. Mindent látott, mindent érzékelt, mindent akart… és mindent
megkapott. Többet is, mint amit az estétől remélt.
A hosszú ujjak
lassan, ám határozottan simogatták körbe a makkját, mely síkos volt már az
előnedvtől. Remegett a combja, ahogy maga közé szorította Levi-t; a fejét
annyira hátrafeszítette, hogy beleroppant a nyaka. Nem bírta tovább állni a
férfi tekintetét, muszáj volt szorosan lehunynia a szemét, úgy élveznie a
könnyed, őrjítő érintéseket. Ha az arca eddig lángolt, mostanra… a
felismerhetetlenségig rákvörösben pompázhatott.
Levi teljesen
köré zárta az ujjait, majd egy óvatlan pillanatban, amikor már az őrültségig
fokozta Erenben a vágyat, váratlanul megszorította a kezét. Erenből újabb mély
nyögés szaladt ki, melyet sóhajtások követtek, s egy idő után minden
összemosódott körülötte. Levi keze mozogni kezdett a merevedésén, egyre
gyorsabban simogatta, hogy aztán hirtelen, amikor a gyönyör majdnem a
tetőfokára hágott, eleressze. Eren szemhéja minden egyes alkalommal felpattant,
száján meg vagy cifra káromkodás jutott a felszínre, vagy egy nagyon furcsa,
nyikkanásszerű hang, amiért rögvest elszégyellte magát.
– H-ha
abbahagyod… – találta meg végül a hangját. Kellő pánik vegyülhetett belé, mert
Levi olyan hangot hallatott, ami akár kuncogásnak is beillhetett volna, közben
pedig az ujjbegyével végigsimított Eren arcélén.
– Abbahagyni?
– kérdezte szórakozottan. – Miért tennék ilyet?
– Mert egy
seggfej vagy – vágta rá Eren a csípőjét előrelökve.
Levi felhúzta
a szemöldökét, keze mozdulatlan maradt Eren farkán.
– Az lennék?
Egy seggfej?
Az óvatos
szorításra Eren felzihált.
– K-kérlek,
f-folytasd! – könyörgött. – Megőrülök!
Levi
engedelmeskedett. Vagyis elsőre nem. Eren szeme kerekre tágult, amikor a háta
nekiütődött a szék támlájának, a fenekével meg nagyot huppant a kemény fán. Meg
sem lepődött, hogy a mozdulat során a térde megbicsaklott; erőtlennek és túl
forrónak érezte magát ahhoz, hogy bármilyen mozgásra is hajlandó legyen, a
csípője is csak ösztönből tette, amit tett.
De nem is
kellett megmozdulnia, legalábbis eleinte nem. Levi visszanyomta a székbe,
amikor megkísérelt előrehajolni, ő maga pedig lassan, megfontoltan a térdére
ereszkedett előtte. Eren szíve menten megállt egy örökkévalóságig tűnő
pillanatra, amíg Levi a farkát tanulmányozta, hogy utána pillantása az arcára
vándoroljon. Összeakadt a tekintetük, és Levi szája szegletébe mintha
mosolyféleség kúszott volna. Eren a zsigereiben érzékelte az elégedettségét,
utána viszont… Utána semmit a felfoghatatlan vágy miatt. Levi a kezébe vette,
ahogyan az előbb is tette, de…
–
Te jóságos ég! – nyüszítette Eren, és érezte, ahogy a
farkán megrándulnak Levi puha ajkai. Ez egy mosoly
volt. Egyértelműen mosoly. Egy elégedett, kibaszott mosoly, mialatt
nyelvével megízlelte az előnedvtől síkos makkot és végigkövette az egyik
bíborlila ér útját a teljes hosszon. Eren egészen beleszédült. – Ne hagyd abba…
– nyöszörögte. – Csak… ne… hagyd… – Felzihált, a farkát mélyebbre tolva Levi szájában,
Levi pedig ellazította a torkát. Bátorítóan simogatta Eren lábszárát, mozgásra
ösztökélve őt, és amikor Eren először moccantotta előre a csípőjét, az eleven
érzéstől mindketten felnyögtek. Levi hangja tompán csendült fel, a nyögés
egyenesen Eren farkába hatolt.
Levi mozgatni
kezdte a fejét, fel és le, fel és le, és közben tovább simogatta őt – igazából
mindenhol, ahol csak érni tudta: a lábszárát, a combját, a heréit… mindenütt
megérintette, mindenütt lángra lobbantotta a testét, folyékony masszává
varázsolva őt. Egészen addig cirógatta, masszírozta, amíg Eren elméjéből az
összes, valaha értelmes gondolat kiveszett, átadva a helyét az őrült vágynak és
a közelgő gyönyör ígéretének.
Eren ujjai
megtalálták az útjukat Levi szénszínű hajába, finoman húzták meg a fekete
tincseket, miközben előrelökött a nedves forróságba. Fátyolos sóhajok törtek
fel belőle, a remegése csillapíthatatlanná vált, és éppen meg akart szólalni,
valamit, bármit mondani szeretett volna, Levi azonban ezt a pillanatot
választotta arra, hogy még mélyebbre engedje a szájában.
Ez volt a
tökéletes pozíció. Eren mozdult, nyögött és sóhajtott, szorosabban túrt Levi
tincseibe, azzal a kezével, amelyikkel pedig nem a hajába markolt, hogy
mozgassa a fejét, kétségbeesetten kapaszkodott a székbe. Az recsegő-ropogó,
panaszkodó hangot hallatott, de nem érte el a célját, egyikük figyelmét sem
tudta magára fordítani.
A gyönyör
pontról pontra csúcsosodott ki Eren testében. Nem az érkezése volt váratlan,
hanem az intenzitása. Semmiben sem hasonlított ahhoz az orgazmushoz, amit Eren
a takaró alatt, az éjszaka csendjében élt meg, ráadásul úgy, hogy a fogát
annyira mélyen kellett az alsóajkába marnia, hogy ne kiáltson fel és ne keltse
fel a hangjával a barátait, hogy kiserkent a vére is. Ez még annál is elevenebb
volt, annál is őrjítőbb. Hullámokban öntötte el, s mire elkezdődött, már úgy
reszketett a combja, mint még soha sem. Felhördülve élvezett el, csillogó szeme
egészen tágra nyílt.
Levi az arcát
figyelte, amikor a torkát elöntötte a meleg, sós élvezet, és mindaddig nem
engedte ki a szájából, amíg az utolsó cseppjét le nem nyelte.
Eren zihálva
csúszott lejjebb a széken, amint az utolsó remegés is elhalt a testén. Furcsa,
elakadó hang térítette magához, és amikor Levi-ra kapta a fejét, arra lett
figyelmes, hogy a férfi a térdének nyomja a homlokát, miközben megremeg. Arccsontján
a bőre égette Erent, és amikor a tincseinél fogva feljebb húzta a fejét, hogy
megnézhesse magának az arcát, nem kellett sokat törnie magát, hogy mi
történhetett. Levi kihúzta a kezét a saját combja közül, aztán levegőért
kapkodva Eren lábához gördült, de úgy, hogy a hátával támaszkodjék neki. Eren
satuba szorította őt, és tovább túrt a hajába, gyengéden masszírozva a
fejbőrét.
– Ez… –
mormolta zavartan. – Nagyon… – Inkább nem fejezte be. Jobbnak látta. – A végén
csak letépted rólam az alsónadrágodat is, pedig azt mondtad, hogy nem fogod.
Levi erre
felhorkant.
– Én úgy
emlékszem, te könyörögtél, hogy tépjem le.
Eren elpirult.
– A lényeg,
hogy megtetted.
Levi
felsandított rá.
– Igen –
mondta. – Végre egy döntés, amit nem bánok meg.
Mielőtt Eren
válaszolhatott volna, megszólalt a szélcsengő. Arra sem maradt idejük, hogy a
pokróc után nyúljanak, a szélcsengőt máris Farlan sikoltása követte, aztán
ideges kiabálás (még mindig Farlan részéről), lelkes vihogás (Isabel?, ő vajon mikor kerülhetett ide?,
tűnődött Eren), a végén pedig Levi határozott és dühös felcsattanása, hogy
forduljanak már el. A pokróc Erenre került, Levi meg, aki csak odáig jutott,
hogy kigombolja a nadrágját és valamennyire kiszabadítsa a farkát, sietve
rántotta fel a cipzárját a gombok után.
– De hát te
nekem azt mondtad, hogy teljesen elázott! – Isabel kivételesen teljesítette a
parancsot, elfordult tőlük, amíg eltakarták magukat, és szemrehányóan bökte
mellkason Farlant. – Pedig a vak is látja, hogy csak a játék része volt!
– Játék? –
szörnyülködött Farlan. – Te mégis miről beszélsz?!
– Vannak, akik
az extrém helyzetekre izgulnak – vonta meg a vállát Isabel. – Bátyus, mi nem
ítélünk el, és persze téged sem, Eren – villantott egy ragyogó mosolyt a fiúra.
– Amúgy hoztunk száraz ruhát… Bár… Most már tudjuk, hogy mindez csak egy jó
ürügy volt, de azért nem kéne megbetegedned. Te vagy az, aki megszínesíti a Szabadság Szárnyai szürke hétköznapjait.
– Isabel… – Levi hangja hirtelen túl
nyugodttá vált.
A
vihar előtti csend – gondolta Eren, majd alig rángatta
magára a Farlantól átvett nadrágot, amikor Levi ismét megszólalt:
–
Kifelé! Takarodjatok ki innen!
Isabel behúzta
a nyakát, Farlan pedig a karja után kapott.
– Azonnal
megyünk! Bocsánat a zavarásért, majd… Később majd beszélünk…
– De hát…
– Isabel,
indulunk! – Kinyílt a bejárati ajtó, átlépték a küszöböt. – Te jóságos ég, ezt
is megéltük… – nyögte Farlan. – Levi-t is rajtakapni valakivel… ráadásul nem is
akárkivel… te jó ég, Isabel, te mégis mit művelsz?
– Csak gyorsan
leadtam a drótot Hanjinak. Azt mondta, mindenről tudni akar.
– Te megírtad
neki, hogy…
–
Természetesen – hallatszott még a lány értetlen válasza. – Mégis miért ne
tenném? A mindenbe minden beletartozik. – Aztán becsukódott a bejárati ajtó,
Levi és Eren pedig egyszerre néztek egymásra.
– Nincs
véletlenül egy lakásod? – szaladt ki a fiú száján az első gondolata, mielőtt
megállíthatta volna magát.
– Nincs. Ezzel
a két idiótával lakom együtt.
– Szuper –
nyugtázta Eren. – Mert én is… – Hallgatott néhány másodpercig, mérlegelte, hogy
mondja-e vagy sem, végül mégiscsak hozzátette:
– Akkor mi
leszünk a szabadég alatt szexelő páros.
Levi szeme
elkerekedett.
– Vagy csak
használjuk a kulcsot, kölyök – mondta végül hitetlenül.
Eren fáradtan
rábólintott, a jóleső kielégültséggel egyszerre érkezett az álmosság is.
– Az is egy
megoldás.
– A lehető
legjobb megoldás – felelte Levi szárazon.
Mindkettőjük
telefonja egyszerre szólalt meg. Levi volt az első, aki reagált, kihúzta a
nadrágja zsebéből, majd egyetlen egy pillantást vetett a képernyőre, utána
undorodva dobta félre a készüléket.
– A szaros
pápaszem – magyarázta, mire Eren bólintott. Az ő telefonja egymás után
háromszor csipogott, ami semmi jót nem sugallt.
Az első üzenet
Hanjitól érkezett:
Egy
teázóban szexelni! Szép volt, Eren! Tudtam, hogy te vagy a tökéletes választás
Lee-Lee számára. Holnap mindent el
kell ám mesélned! ;)
A második
Armintól:
Hanji most írta, mi történt. Ugye
nem fáztál meg?
Tipikus
Armin – gondolta Eren. – Legalább ő sosem fog rákérdezni, hogy milyen volt… Pedig tudnék
mesélni.
A harmadik,
egyben utolsó üzenet feladója nem más volt, mint Mikasa. Eren torka elszorult,
ahogy visszaemlékezett, hogyan hagyta ott a lányt, mikor az valami
halaszthatatlan dolgot szeretett volna vele megtárgyalni. Kissé félve nyitotta
meg, és magán érezte Levi pillantását, miközben szemével végigfutotta a lány
üzenetét.
Mikasa nem
pötyögött hosszú sorokat, mindössze két mondatot ír, de ennyi éppen elég volt
ahhoz, hogy Eren végleg összezavarodjon. Vajon mi történhetett? Mit akarhatott
korábban? Ha nincs köze Jeanhoz és Levi-hoz… és Thomashoz sem… Akkor vajon mi
lehet az?
Felsóhajtott.
Az üzenetben
csak ennyi állt:
Eren,
beszélnünk kell.
Várlak.
Készült:
2017. 07. 31.
– 08. 06.
Megjegyzés: folyt. köv. a közeljövőben ;)
Kedves Dettanetta,
VálaszTörlésHuh, hát először is meg szeretném jegyezni, hogy nagyszerű lett ez a kis szösszeneted!
Minden benne volt, aminek benne kell, a szereplők is (sok más történettel ellentétben) végre olyanok maradtak, amilyenek az alap történetben is, külön pirospont a felnőtt Erenért, imádtam! Levi pedig.. hát fú.. normális, ha nem találok szavakat rá? :D
Külön nagyon tetszett, hogy a mellékszereplők sem mellékszereplők, fontos szerepük van és figyelsz is rájuk, hogy mikor és hol kerüljenek elő.
Nem utolsó sorban pedig szeretném megemlíteni, hogy nagyon szépen fogalmazol! :)
Köszönöm szépen az élményt, biztosan elolvasom még pár(millió)szor :P
Egy elégedett olvasód :)
Szia!
TörlésNagyon örülök, hogy tetszett, kicsit aggódtam, hogy nem sikerül elkapnom a karaktereket, főleg, hogy mindent modern korba helyeztem.
Erent először nem akartam "megöregíteni", de a modern világban valahogy jobban illett hozzá, hogy már egyetemre jár és nem középiskolába. Úgy tűnik, jó megoldás volt. Ami Levit illeti, az ő esetében nehéz szavakat találni (és egyáltalán levegőt venni), ő maga a tökéletesség. :D (Pont ezért is félek, hogy el tudom-e találni.)
A mellékszereplők még érkezni fognak, túl megszerettem ezt a szösszenetcsokrot, szeretnék még írni hozzá egy-két novellát. :)
Nagyon köszönöm, hogy írtál!
Detti ^^