A Támadó Pörölye
90+ MANGA SPOILER
Párosítás:
Lady Tybur/Eren Jaeger – mellékszálon:
Historia Reiss/Eren Jaeger
Tartalom:
Lady Tybur életben marad a liberiói támadást követően.
Úgy dönt, elődjeitől gyökeresen eltérve ezúttal nem ül tétlenül, hanem igenis
részt vesz a háborúban: behatol Paradis szigetére, hogy felfalja a bitorlót, aki megölte a testvérét.
Korhatár:
+18
Figyelmeztetés:
durva nyelvezet, erotikus & felkavaró tartalom, erőszak
Megjegyzés:
Nem tudom, honnan jött ez a páros (talán csak akartam
írni egy korhatárosabb történetet?), de… valamiért megírtam. Valószínűleg még
fogok írni velük (talán olyat is, aminek több értelme van).
Megjegyzések:
1.)
Lady Tybur
teljes nevét nem ismerjük, ezért egy kicsit utánajártam. A legnépszerűbb
rajongói név az „Emma”, ami még illik
is hozzá szerintem, de a Shingeki no Kyojin nagyon sok skandináv mitológiai
utalást tartalmaz, és ha megfigyeljük, Willy Tybur neve nagyon hasonlít Vilire.
Vili Odin és Vé testvére volt, együtt
ölték meg Ymirt, az ősóriást… Úgyhogy úgy döntöttem, nem nevezem a nevén. :D
Van egy olyan érzésem, hogy „Vé”-vel kezdődik… De nem bonyolódom bele a
névadásba.
2.)
Próbáltam kideríteni, ki kivel rokon a Tybur
családban, de ugye ezt sem tudjuk biztosra… Ránézésre szerintem Willy és az a
nő, aki folyton követi, nem lehetnek házasok, mert szemmel láthatóan nagy
köztük a korkülönbség… Így végül ebben a történetben az „anya” szerepben díszeleg, a többi gyerek meg nem Willy gyerekei,
hanem Willy és Willy lánytestvérének – Lady
Tyburnak – a kisebb testvérei. (Öten vannak, ha jól számoltam.)
3.)
Lady Tybur tipikus arisztokrata hölgy szerepében
tetszeleg (naiv, ha úgy tetszik, legalábbis bizonyos dolgokat illetően), korát
tekintve pedig a húszas években jár.
Prológus
„amelyben
nincs többé kiút”
Lady Tybur sosem harcolt.
Száz évvel ezelőtt, mikor Karl
Fritz Paradis szigetére menekült, a Tybur család hordozója részt vett a
háborúban, azóta viszont kivétel nélkül meghúzódtak a háttérben. Egyetlen
hordozó sem engedte, hogy az óriását ellenséges nációk leigázására használják, vagy
a belső konfliktusok feloldására; a Háború Pörölye családjával együtt békében
élte az életét az extravagáns luxusotthonában, miközben a többi óriás – a
Kolosszális, a Nőstény, a Bestia, a Hordár meg a Marcangoló – azért küzdött,
hogy hozzájuk hasonlóan elnyerhessék a „tisztességes
marleyi” rangot.
Lady Tybur éppen ezért nem ismerte
a háborút. Akárcsak elődje, ő is nagyon sokáig távol tartotta magát a veszélyes
vizektől. Egy dolog nem tett meg: nem hallgatott. Mikor átörökölte az
emlékeket, azokat kivétel nélkül megosztotta a testvérével, Willyvel.
Az, hogy belefolytak a háborúba,
tulajdonképpen Willy hibája volt. Willyé, aki odaveszett a Liberióban
megrendezésre kerülő ünnepségen, amikor kitört a mészárlás. Willyé, akivel maga
a bitorló, Eren Jaeger végzett.
Eren Jaeger.
Lady Tybur megnedvesítette az
ajkát, miközben helyet foglalt a kényelmes fotelben. Csupán a szeme sarkából
pillantott Magath parancsnokra – „Miből
lesz a cserebogár, a hadnagy most már parancsnoki rangot visel!”,
állapította meg egy fanyar mosoly kíséretében –, és mivel az udvariasság azt
diktálta, elfogadta a felajánlott csésze teát. A süteményből nem evett, az édes
íz úgyis megkeseredett volna a szájában.
Sokkal tartozott Magath parancsnoknak.
Konkrétan az életével.
Álmában sem gondolta volna, hogy
egy csata ennyire izzasztó lehet. Hogy ennyire… hajszálon múlik, vajon mi lesz
a végkimenetel. Ha Magath parancsnok nem úgy vezette volna a csapatait, ha nem
készültek volna fel Willyvel minden eshetőségre – ha Willy nem úgy számolt volna,
hogy biztosan meg fog halni az ünnepség alatt –, Lady Tybur tudta, hogy a bitorló őt is megsemmisítette volna,
ahogyan a fivérével tette.
Lady Tybur kitartó ellenfél volt,
de Eren Jaeger is. Egymás legrosszabb rémálmai, és akkor még… Lady Tybur nem gondolt
azokra a szörnyetegekre, akik a legendás Ackerman családból származtak. Első
ránézésre meg tudta mondani, hogy ők azok. A lány – vagy inkább nő, mert
elteltek az évek fölötte is – hátulról lepte meg, szédületes erővel harcolt, és
vonásaiban Lady Tyburt arra az ázsiai népségre emlékeztette Hizurúból,
különösképpen Kiyomi Azumabitóra, akivel Willy úgy-ahogy jó kapcsolatot ápolt.
Lady Tybur nem szerette őket. Pökhendi népségnek tartotta, akiket a kincsek
iránti vágy vezérelt. Csorgott a nyáluk, valahányszor több után vágytak a
kelleténél.
Kortyolt egyet a csészéből, a tea
kellemesre sikeredett, megmelengette a torkát. Magath parancsnok árgus
szemekkel figyelte, látszott rajta, hogy kérdezni szeretett volna valamit. Lady
Tybur elmosolyodott. Míg Magath tisztességes marleyi volt a születése révén,
addig ő vért izzadva válhatott csak azzá, és mégis… Magath úgy viselkedett
vele, mint Marley királynője lett volna. Tetszetős gondolat volt.
– Hogyan tovább? – Lady Tybur
finoman kérdezett. – Erre kíváncsi mindenki, nem igaz, Magath parancsnok? Mit
tehetünk, ha a Háború Pörölyét is legyőzték?
– Nem számítottunk ekkora erőre. –
Magath fáradtan szólalt meg, az ő torkát is elszorította a gyász. Lady Tybur
tudta, hogy Willy nagyon könnyedén a bizalmába férkőzött, és hogy a végére, az
utolsó órákban… Magath nem akarta, hogy Willy feláldozza magát. Willy mindig
mindenki szerette, de senki sem úgy, ahogy Lady Tybur. Lady Tybur megértette az
áldozatát, s el is fogadta azt. Willy tudta, mire vállalkozott: mindent a jövőjük
érdekében tett.
– Marley a szememre vetné a
kudarcomat? – Lady Tybur eltűnődött. – Azt kellene tennie. Vereséget
szenvedtem.
– Ahogyan a Bestia Óriás is. –
Magath parancsnok nemcsak Willyt, hanem azt a másik férfit, Zeke Jaegert is
gyászolta. Zeke Jaeger a bitorló féltestvére volt az apja által, és az a hír
járta, hogy csupán látszólag esett el, mikor Levi Ackerman, a legveszélyesebb
szigeti ördög felrobbantotta a nyakszirtjét. A csatában a Hordár Óriás is
megsérült, ő állította határozottan, hogy Zeke… szövetkezett a szigetiekkel.
– Marley valamennyi óriása vereséget szenvedett – javította ki higgadtan. –
Ez persze nem változtat azon a tényen, hogy így végképp nincs mit tennünk.
Lehetséges lenne, hogy sosem tudjuk visszaszerezni az Alapító Óriás erejét?
– Ön az egyetlen, aki képes rá,
hölgyem.
– Mert én lennék a Háború
Pörölyének hordozója?
– Mert az óriását arra teremtették,
hogy harcoljon – vonta meg a vállát Magath. – A pöröly, hölgyem. Sem a Marcangoló, sem a Hordár nem képes rá, hogy
harcoljon. A Háború Pörölyét azért teremtették, hogy végső fegyver legyen. A
legnagyobb kihívás a Támadó Óriás számára.
– És pont ezért – bólintott Lady
Tybur – a Támadó Óriás a Háború Pörölyének a legnagyobb kihívása. Eren
Jaegerrel… egymás ősi ellenségei vagyunk.
– Eren Jaeger keservesen meg fog
fizetni a bűneiért – jelentette ki a férfi szárazon. – Bosszút fogunk állni
Lord Tyburért.
– Ó. – Lady Tybur meglepetten
suttogott. – Kívánom, hogy úgy legyen, Magath parancsnok. Én szeretném a
legjobban holtan látni azt a szörnyeteget. De ezt bizonyára ön is tudja. Willy
a testvérem volt, Eren Jaeger meg nem csupán az ellenségem, aki meg akart ölni,
hanem a testvérem gyilkosa is. Ezt sosem felejtem el neki.
– Eren Jaeger magával vitt két
gyereket is arra az ördögi szigetre. Az a két gyerek harcos-jelölt, ráadásul a
lány, Gabi Reiner Braun unokatestvére. Reiner a Páncélos Óriás – magyarázta
sietve, mikor észrevette, hogy Lady Tybur felhúzta a szemöldökét. – Reiner is,
meg a másik gyerek testvére, aki a Bestiát örökölte volna, sürgeti, hogy most
azonnal támadjunk. Persze… Ezt a támadást ön nélkül nem lehet kivitelezni, Lady
Tybur. A legfontosabb feladatot szánnánk magának: fel kell falnia Eren Jaegert,
amint megadjuk rá a lehetőséget. Nem kell aggódnia – tette hozzá gyorsan –, a
sarokba szorítást mi magunk vállaljuk. Önnek semmi mást nem kell tennie, mint
megküzdenie vele.
– Ez egy kicsit ellentmondásos, nem
gondolja? – Lady Tybur felemelkedett. Nem nézett Magathra. – Az egyik percben
azt hangoztatja, a Háború Pörölyének harcolnia kell, a következőben azt, hogy
semmit sem kell tennie, a végén meg azt, hogy mégis meg kell küzdenie a
bitorlóval. Most melyik, parancsnok? Döntse el, kérem, mert nem érek rá.
– Nézze…
– Attól fél, hogy visszabújok a
kúriámba?
Magath ettől félt, még ha tagadta
is.
Lady Tybur a fejét ingatta;
elnézően mosolygott.
– Nem kell aggódnia, parancsnok –
suttogta. – Másra sem vágyom, mint hogy újra viszontlássam azt a szörnyeteget…
– Felidézte Eren Jaeger arcát, az óriássá változás jeleit, a mély barázdákat;
hosszú hajú férfi volt, az állán szőrszálak serkentek. Szívós egy szörnyeteg, a
legkitartóbb. Lady Tybur valóságos rémálma, a majdnem gyilkosa.
Egyenesen Magath szemébe nézett,
mikor kimondta: – Csináljuk. – A szó
valahogy szégyentelenül hangzott a szájából. Magath felnyekkent, majd el is
vörösödött. Lady Tybur úgy tett, mint aki nem vetette észre. – Egyetlen
feltétellel – mondta, és felemelte a kezét. Magath zavartan nyögött.
– Mi lenne az? – krákogta, mire
Lady Tybur mosolya kiszélesedett.
– Hagyniuk kell, hogy a magam útját
járjam… – mormolta, majd nekilátott, hogy kifejtse, mit is értett ezalatt.
Készült:
2018. 10. 06.
1. felvonás
„amelyben
Lady Tybur férfiruhát ölt”
Lady Tybur sosem hordott nadrágot.
Kiskorától fogva „hölgynek” nevelték, egy hölgy pedig
ügyelt a megjelenésére. Még akkor is, amikor gyerekként Willy rá akarta
erőltetni az egyik ruháját, Lady Tybur inkább az anyjukhoz fordult segítségért,
az asszony meg leteremtette Willyt. Egy hölgy nem viselkedik így, egy hölgy nem
viselkedik úgy. Lady Tybur egész életében a kényelmet élvezte, akkor sem folyt
bele a háborúba, mikor átörökölte a Háború Pörölyét. Akkor megismerte a világ
szörnyűségeit, és köszönte szépen, nem kért többet belőlük. Tovább élni,
létezni az emlékek tudatában, a múlt ismeretében, éppen elég fájdalmas volt.
Paradisnak hívták azt a parányi
szigetet, ahol az ördögök életek – azok az emberek, akik ugyanolyan eldiaiak
voltak, mint az óceán másik oldalán élők; eddig öntudatlanul, most már
tudatosan is viselték magukon a felmenőik hatalmas, szégyenteljes bűnét. Megismerték
a világ titkát, a száznegyvenötödik király idejében történteket, és Lady Tybur
kíváncsian rótta a macskakövezett utcákat. Érezhetően segítséget kaptak,
támogatóik lettek, akik azon fáradoztak, hogy újabb meg újabb technológiai
újításokkal, tanácsokkal, ötletekkel lássák el. Kikötőt építettek, vasutat, s
arra készültek, hogy magukon kívül mindent és mindenkit elpusztítsanak. Lady
Tybur ezt nem hagyhatta.
Többé
nem gondolt magára hölgyként. Nem
tehette, ha tartani akarta magát a tervhez, amiben Magath parancsnokkal
megállapodtak. Marley az áldását adta rá, a kezébe helyezte a jövőjüket, s Lady
Tybur nem okozhatott csalódást. Véghez kellett vinnie, és ahhoz pedig
áldozatokat kellett hoznia.
– Pökhendi népség – mormogta,
miközben belépett az egyik fogadó ajtaján. Szállást kellett találnia, mégsem
alhatott az utcán – nem ismerte az ellenségét. Eren Jaegerre gondolt, aki a
mocsokban feküdhetett, mielőtt bekerült a kórházba, aki állítólag levágta a
saját lábát is, hogy kivitelezhesse ördögi tervét. Eren Jaegert bezzeg nem
érdekelték a körülmények. Eren Jaeger Eren
Jaeger volt, egy bitorló kis senki, ő meg Lady Tybur, egy arisztokrata
család sarja.
Eren
Jaeger támadni akar – férkőzött egy gondolat az elméjébe. A támadáshoz pedig fegyverre lesz szüksége. Egy pörölyre, mint amilyen az enyém is.
Komolyan fénylett a tekintete, és
mindent bele kellett adnia, hogy a fogadóban megszánják. Szerencsére sikerült.
– Teltház van – magyarázta a
fogadós. – Amióta Eren Jaegert bebörtönözték, sorra érkeznek az emberek Trostba,
hogy a szabadságáért harcoljanak. De persze azt sem hagyhatom, hogy egy
magadfajta finom kis hölgyecske az utcán töltse az éjszakát.
Lady Tybur meglengette az
erszényét, volt pénze megfizetni a szobát.
– Nem vagyok hölgy – felelte
hűvösen. Többé nem nevezhette magát
annak, azóta nem, hogy hátrahagyta
szülőföldjét, hogy eggyé váljon a szigeti ördögökkel. Eldobta a nevét,
félredobta a becsületét. – Sajnálatos, hogy senki sem ismeri el Eren Jaeger
igazát. Még mindig börtönben van, jól tudom?
A fogadós a markát tartotta, majd
miután megszámolta az érméket, válaszolt a kérdésére.
– Csak azt tette, amit tennie
kellett. Ő Eldia igazi vezetője, csak a fejeseknek nem tetszik.
– Milyen jól értesült mindenki…
Annak az újságcikknek köszönhetően. – Lady Tyburnak volt szerencséje elolvasni
a híreket: Eren Jaegert felelősségre vonták az engedély nélküli mészárlásért,
az önfejűségért, amiért kockára tette az Alapító és a Támadó Óriást. Börtönbe
zárták, az emberek pedig a szabadságát követelték.
Biztonságban
kellene éreznem magam? Lady Tybur eltűnődött. Eren Jaeger
börtönben volt, ami azt jelentette, hogy nem tudja felfalni. Azt is jelentette,
hogy egy helyhez kötve sínylődött ezekben a percekben, tehetetlenül várta, hogy
döntsenek a sorsa felől… és tehetetlenül várta azt is, hogy Lady Tybur eljöjjön
érte.
Az utolsó szobát kapta – vagyis
inkább a padlásszobát; a felfelé
vezető létra panaszosan csikorgott a súlya alatt. Egy hölgy soha, semmilyen
körülmények között nem mászta volna meg, Lady Tybur viszont igen, ha azt
akarta, hogy aludjon valahol. A semminél mégiscsak jobb volt, ráadásul a
fogadós megnyugtatta, hogy nem kell aggódnia amiatt sem, hogy a hangoskodás
zavarni fogja a pihenését.
Megpróbált beilleszkedni. Nappal
kutakodott, tervezett, várt türelemmel, esténként pedig alkohol égette a
nyelvét, mégis mohón nyelt egy újabb kortyot belőle, hogy kivívja a fogadó
vendégeinek a tiszteletét. A férfiak körülállták, kártyáztak, nevettek, italra
csábították. Igazi ördögök voltak, akik bűnbe akarták vinni Eldia leányait, Lady
Tybur pedig kegyesen megengedte nekik. Pláne
megengedte, ha az illető katonai ruhát viselt.
A férfi, aki rangos katonának
vallotta magát, a nyakába csókolt; szemüvege nélkül csupán matatott, durván a mellébe
markolt, a combját simogatta, részegen röhögött. Szánalmas látványt nyújtott,
szánalmasat és undorítót, de mikor belépett a fogadóba, fennhangon dicsekedett
vele, hogy Eren Jaeger miatt érkezett a városba.
Lady Tybur nem volt hölgy többé, nem itt, Paradis parányi
szigetén, a mocskos vérű eldiaiak fogadójában, így pedig nyugodt szívvel, alig
felzaklatva tűrte a nem kívánatos érintéseket. Mikor az alak túl messzire
merészkedett, lefogta a kezét, mosolyogni próbált, és Willyre gondolt, aki még
egyszer meghalt volna, ha látta volna.
Érted
teszem, testvérem – gondolta. Csak így tudok bosszút állni.
Eren Jaegert egy földalatti
cellában tartották fogságban. Nem állt túl jól a szénája, a katonaságot
elkezdte foglalkoztatni, hogy esetleg átörökítsék az erejét egy megbízhatóbb
hordozóra, aki a kényük-kedvük szerint cselekedik. Lady Tybur nem akarta
megvárni az átöröklés napját, még jóval előtte fel akarta falni a bitorlót. Eren Jaegerrel akart
leszámolni, nem azzal a másik hordozóval, akiről még azt sem tudták, ki lesz
az.
Nem
szabad kapkodnom, mégis azt kell tennem.
Alig jutott ennek a végére,
megfeszült. A katona az inge alá csúsztatta érdes tenyerét, végigsimítva a
meztelen hasfalán; a lehelete alkoholtól bűzlött, a szeme vágytól csillogott.
Lady Tybur esetlen kísérletet tett, hogy elhúzódjon tőle, de a következő
percben a férfi karja a dereka köré kulcsolódott. Erővel tartotta vissza, a
szájával meg ismét nekiesett a nyakának, hogy csókolgassa.
– Na, maradj még! – húzta magához.
– Idejét nem tudom már, mikor voltam asszonnyal.
– Sajnálatos, uram. – Lady Tybur
újból próbálkozott, hogy kiszabaduljon. Kellemetlen borzongás szaladt végig a
gerince mentén, ahogy a katona újra meg újra a bőrére tapasztotta az ajkát.
Undorító módon nyalogatta, szívta-harapta az ott levő érzékeny bőrt, a keze meg
feljebb siklott az ing alatt, Lady Tybur mellbimbóját kezdte dörzsölni vad
szenvedéllyel. Nem finomkodott, annyira részeg volt, hogy durván érintett, és
Lady Tybur az ajkába harapott, hogy elfojtsa fájdalmas sziszegését.
– Ne szégyenlősködj! – röhögött a
férfi. – Nem vagy te finom hölgyike! Hadd nézzem meg egy kicsit, milyen test
lapul a rongyok alatt!
Lady Tybur majdnem rávágta, hogy de, ő igenis hölgy – aztán ráébredt,
hogy pont az ellenkezőjével hitegette a falak lakóit. Fészkelődni kezdett, mire
a katona szájon csókolta. Nem egy ártatlan, finom kis csók volt, ajkak
cirógatása, hanem erőszakosan áttolta a szájába a nyelvét, nekilátott, hogy
minden porcikáját felfedezze. Lady Tybur fuldokló hangot hallatott, még életében
nem csókolózott.
– Na! – A katona a bimbójába csípett, miután elszakadt az ajkától. –
Mozgasd már egy kicsit a nyelved, ennyire szűzies csókban is rég részesültem!
Lady Tybur arca megvonaglott.
– Hogyne – felelte gúnytól csöpögő hangon. – Ahogy kívánja, uram.
A következő csók is borzalmasra
sikeredett, fogak koccantak, erőszakos nyelv tolakodott a szájába. Nyálas volt
és undorító, Lady Tyburt a hideg rázta. Nem akarta. Lehet, hogy itt nem
tartotta magát hölgynek, de ő valójában az volt. A hölgyek nem így viselkedtek.
A hölgyek nem hagyták, hogy ismeretlen, részeg alakok tapogassák. Van egy
határ, amit nem akart átlépni.
Kirántotta magát a férfi szoros
öleléséből, ijedten igazgatta a ruháját.
– Na, ne kéresd magad! Gyere,
menjünk a szobámba! Szórakozzunk egy kicsit!
– Hol van Eren Jaeger? – Lady
Tyburt nem érdekelte az alak szobája, egyedül Eren Jaegerrel foglalkozott.
– He? Eren Jaeger? – A katona arcán
zavartság szaladt át. Elvigyorodott. – Ha megmondom, hol bújtatjuk, megmutatod,
mi rejlik a szép kis formás combod között? – kérdezte, mire Lady Tybur
összeszűkítette a szemét.
– Hol van Eren Jaeger? – ismételte
meg. – Válaszolj!
A katona elmondta. Mohón figyelte,
szinte teljesen meztelenre vetkőztette a tekintetével. Miután mindent elárult,
ismét érinteni próbált, de Lady Tybur ezúttal rest maradt: kitért az újabb
érintés elől, majd sikeresen hátat fordított neki.
– Ne kövess – szólt hátra ridegen.
– Nem én leszek az ágymelegítőd.
Az utcára sietett, ki az éjszakába,
a gyomra remegett az idegességtől. Hallotta még a széknyikorgást, a
csörömpölést, ám nem törődött a kiszűrődő zajokkal. Mélyet szippantott az esti
levegőből, ökölbe szorította a kezét, hogy valamelyest megnyugodjon. A távolban
mintha fények villogtak volna. Úgy tűnt, mintha rengeteg katona csődült volna
az utcákra, és mintha lázasan kerestek volna valamit vagy valakit.
Figyelmeztető gong csendült fel, Lady Tybur a homlokát ráncolta; nem értette,
mi verte fel ennyire a körzetet.
A következő pillanatban hátulról,
az orrával együtt befogták a száját.
– Mégis kinek képzeled magad,
ostoba kurva? – sziszegte a fülébe a katona, akit úgy otthagyott. – Velem nem
lehet csak úgy szórakozni! Van fogalmad róla, hogy én ki vagyok? Te csak egy kis
senki, én viszont igenis valaki a Katonai Rendőrségben! A Tanács embere vagyok,
te kis ribanc!
Lady Tybur szeme tágra nyílt.
Kiáltani akart, de még arra sem volt képes, a férfi teljes erővel betapasztotta
a száját, a másik karjával meg úgy ölelte, hogy lehetetlenségnek tűnt
kiszabadulni. Egyetlen megoldás jöhetett szóba: az óriássá változás – a
nyelvére haraphatott volna, hogy aktiválja a benne élő erőt, azonban nem
tehette. Azzal végleg kudarcot vallott volna, mindenki megtudta volna, hogy a
Háború Pörölye beszivárgott a falak közé.
A katona oldalra hurcolta, miközben
rúg-kapálózva próbált szabadulni, az utca sikátoros része felé, ahol alig
jártak emberek. Lady Tybur a bőrébe mélyesztette a körmét – nem az óriáserejére
támaszkodott, ami mindeddig sosem hagyta cserben, hanem a saját erejére. Ez a sziget volt, nem Marley. A veszély, nem a biztonság. Csak az maradhatott életben,
aki elég erős tudott lenni ahhoz, hogy szembeszálljon az ellenségével.
A férfi kezébe harapott, az pedig
feljajdult, bőszen káromkodott. Épp annyi időre terelte el vele a figyelmét,
hogy ki tudja tépni magát a szorításából, de nem annyira, hogy el tudjon futni.
Érezte a durva érintést a csuklója körül, a katona visszarántotta, és Lady
Tybur hiába ütött, az ereje eltörpült visszakézből lekevert pofon mellett. Vér
fémes íze öntötte el a száját, felszakadt az ajka. Meglepetten érintette meg az
ujja begyével, és még inkább meglepődött, mikor elhúzta a kezét, azon pedig
megpillantotta az apró vércseppeket. Sosem sérült még meg, Eren Jaeger a Háború
Pörölyeként sem tudott benne kárt tenni.
– Oh – motyogta, mire a katona a hajába markolt.
– Térdre! – parancsolta, Lady Tybur
pedig félelemtől kalapáló szívvel tett eleget a felszólításnak. A térdére
ereszkedett, sötét haja kiszabadult a szoros viseletből, hullámos fürtökben
omlott a vállára. A katona nem eresztette, míg a nadrágjával matatott. Cipzár
csusszant le, rusnya férfiassága petyhüdten lógott. Újra ütött, ezúttal még
erősebben. – Szopd! – lihegte. – Gyerünk!
Lady Tybur szeme könnybe lábadt,
felkavarodott a gyomra. A katona kihasználta pillanatnyi gyöngeségét,
szétfeszítette az ajkát, és mielőtt bármit is tehetett volna, hogy
megakadályozza, egy durva mozdulattal a szájába lökte a farkát.
Lady Tybur majd’ megfulladt. A
katona a haját markolta, csípője ringani kezdett, a farka előre-hátra siklott
Lady Tybur nedves, cseppet sem készséges szájában. Az egész szituáció annyira
megalázó volt. Könnyek csípték a szemét, háborgott a gyomra, és az epéje ízét a
torkában érezte az alak farkának sóssága mellett, és minden egyes alkalommal,
valahányszor a férfi kihúzódott egy picit a szájából, levegő után kapkodott.
– Mit kéreted magad? Odabent bezzeg
bármit megengedtél volna, mi?
– H-h…
– He? – A katona magán kívül
lihegett. – Mit motyogsz?
– Agy…
– He?
–
Hagyd abba.
Lady Tybur megmerevedett. A jeges
hang a háta mögül érkezett, és mire feleszmélt, a katona már a földön
fetrengett a fájdalomtól, az alak karján pedig, aki fölé tornyosult, kidagadtak
az inak. Lady Tybur sosem örült még ennyire az ördögnek. Percekkel később az egész már csak egy rossz rémálomnak
tűnt, a katona azt is megbánta, hogy a világra jött, a fájdalomtól vonaglott,
panaszosan vinnyogott, az életéért könyörgött. A férfi – mert egy férfi mentette meg! – a válla fölött
sandított hátra, ajkát elégedett, számító mosoly ülte meg.
– Nem esett bajod, hölgyem? –
kérdezte komolyan.
És akkor…
Akkor
Lady Tybur megpillantotta az arcát.
– N-nem – nyögte elkerekedő
szemmel, mire a férfi – Eren Jaeger –
megvillantotta a mosolyát. Ő volt az, a bitorló
teljes életnagyságban, szabadon, mint a madár. A bitorló, Willy gyilkosa, Lady
Tybur életének megkeserítője. A legnagyobb ellensége.
– Ezt örömmel hallom – bólintott.
Közelebb lépett, és Lady Tybur tudta, hogy mindketten egymásra ismertek. Hogy Eren Jaeger abban a percben ráismert, amint meglátta az arcát. Ha
nem is úgy avatkozott közbe, hogy tudta, kit fog megmenteni, amint a földre
küldte a katonát, felismerte a nőt, a
Háború Pörölyét, akit nem sikerült
legyőznie Liberióban. Tudta, mégsem
támadott.
– Lady Tybur – ejtette ki a nevét hosszasan, ráérősen ízlelgetve. –
Ki gondolta volna… – mormogta rekedten –, hogy pont itt fogunk újra találkozni… ráadásul ilyen körülmények között. – Pillantása végigsiklott a nő szánalmas
alakján, megállapodott a felhasadt, véres ajkán, a zúzódások nyomán ott, a
korábban porcelánfehér bőrön. Mintha valami fellobbant volna a szemében, valami
eleven düh, amit Lady Tybur sehová sem tudott tenni. Furcsa érzés volt ilyet
látni Eren Jaeger arcán, valahogy… hozzá illő
érzelem.
Felzihált.
– Eren Jaeger – suttogta. –
Börtönben kellene lenned.
Eren figyelmen kívül hagyta a
megjegyzést. Átlépett a fetrengő, jajgató katona fölött, és a karját nyújtotta
Lady Tyburnak.
– Kelj fel, hölgyem – mondta, mire
Lady Tybur nyelt egyet. A félelmét nyelte le, a torkába csúszó epe, a nyelve
hegyén érződő sperma ízét. Eren a homlokát ráncolta. A saját kezére nézett,
majd Lady Tyburra, és látszólag minden erejét bevetette, hogy a hangja ne
csengjen türelmetlenül vagy éppen fenyegetően: – Nem mondom kétszer, hölgyem.
Lady Tybur felegyenesedett, hagyta,
hogy Eren felhúzza. Erősen fogta, a csuklójára markolt, de korántsem annyira
félelmetesen, mint ahogy a katona, pedig Lady Tybur tudta, hogy tőle jobban
kell félnie. Korábban megpróbálták már egyszer megölni egymást, és most,
Paradis sötét utcájának a közepén Eren Jaeger éppúgy bármit megtehetett vele,
ahogyan az a részeg alak is. Lady Tybur valamiért mégsem érzett félelmet,
legalábbis nem olyat, mint a katonával. Eren Jaeger közelebb lépett hozzá, a
köpeny a válláról meg valahogy Lady Tybur törékeny testére került. A nő
felcsuklott, az arcát könnyek maszkírozták el.
– Jól van – dörmögte Eren Jaeger. –
Jól van. – Átkarolta Lady Tyburt, erős tenyere megpihent a hátán. Ujjai finom cirógatásba
kezdtek, hogy megnyugtassák, és amikor csak újabb csuklást és könnyeket kapott
viszonzásul, halkan sóhajtott egyet. – Egy hölgy nem sír. Nem ezt hangoztatják
oly’ büszkén?
– Most nem vagyok hölgy – felelte
erre Lady Tybur. – Most csak… Én
vagyok.
– Remek! – Eren mosolyt villantott
rá. – Most én is csak én vagyok.
– N-nem fogsz… megölni?
Eren türelmetlenül kezdte a sikátor
vége felé terelni.
– Ha nem vetted volna észre, éppen
szökésben vagyok – magyarázta. – Nem változhatok óriássá, különben mindenki
tudni fogja, hogy hol vagyok. Annak meg nem sok értelmét látom, hogy elvágjam a
csinos kis nyakadat, hiszen a Háború Pörölyére utazom. Per pillanat sokkal több
hasznot húzok belőled élve, mintsem holtan. – Lady Tybur botladozva tűrte, hogy
maga után hurcibálja. – Hát nem csodálatos? Per pillanat… mindketten ugyanazt
akarunk: elrejtőzni Paradis lakói elől.
Csodálatos?
Lady Tybur valóságos rémálomként
élte meg. Arra gondolt, hogy talán nem ez a megfelelő pillanat? Félredobta a
büszkeségét, hölgy helyett semmiként
létezett, ördögként a szigeten, és
Eren Jaeger… a bitorló Eren Jaeger
éppen a csuklójánál fogva rángatta maga után, minél távolabb a fogadótól, ahol
minden pénzét hagyta. A tökéletes alkalom, hogy elragadja az óriáserőt Eren
Jaegertől. A tökéletes alkalom… hogy megvívják a végső csatát. Hogy megölje.
Hogy megbosszulja Willyt.
Willy
is ezt akarná – gondolta. Erre biztatna, ugye? Willy… szólalj meg! Miért nem mondasz… semmit?
Willy halott volt, Lady Tybur
viszont élt és lélegzett.
– Döntened kell – szólt hátra Eren
Jaeger higgadtan. – Ha átváltozol, én is átváltozom. Ha átváltozom, akkor pedig
megöllek. Ezúttal biztosan megöllek,
hölgyem. Abban a minutumban kettéhasítalak, ahogyan a fivéreddel is tettem.
Gondold végig alaposan, mert ha rosszul döntesz, az életeddel fizetsz.
Nem
túloz, tényleg megteszi.
Lady Tybur felnyögött, sajgott az
ajka, fájt a melle, érezte az állkapcsát. Megalázva, megszégyenülten kullogott
Eren Jaeger mögött, és azon tűnődött, Marley ezt vajon árulásnak tekintené-e
vagy sem. A tökéletes lehetőség… elillant, ahogy kiértek a sikátorból. Nem a
főútra kerültek, hanem egy sötétebb mellékutcába. Eren Jaeger otthonosan
mozgott, határozottan vezette. A mellékutcából egy föld alá vezető lépcső
nyílt, Eren Jaeger megállt előtte.
– Nos? – kérdezte. – Hogy
döntöttél?
A lépcső le, egy alvilághoz hasonló
helyre vezetett, egy olyan helyre, ahol egyikőjük sem változhatott óriássá. Egy
olyan helyre, ahol egyikük sem volt előnyben – talán csak Eren Jaeger, mert ő
ismerte az alagutakat.
Lady Tybur nyelt egyet.
Elsőként
lépett le a lépcsőn.
Készült:
2018. 10. 06.
2. felvonás
„amelyben
ördög ördöggel társalog”
Lady Tybur gyűlölte a sötét
alagutat, ami a végtelen semmibe nyúlt. Teljes szívéből gyűlölte.
Eren Jaeger otthonosan mozgott
odalent, egy cseppet sem tanácstalanul, és egyszer sem kérte vissza a köpenyét.
Hol balra, hol jobbra kanyarodott, és egyszer sem bizonytalanodott el, pedig
Lady Tybur akkor sem tudta volna, hogy melyiket válassza, ha ezredszerre tette
volna meg az utat. Egyszerűen az összes egyformának látszott. A végére teljesen
belezavarodott, így kelletlenül hálát adott az égnek, amiért Eren Jaegert
szánták útitársául. A férfi, ha meg is akarta ölni, legalább megmentette attól
a katonától, aztán nem hagyta magára. Azt sem engedte neki, hogy eltévedjen.
Ment előre, Lady Tybur meg szótlanul, lassú tempóban követte.
Az elején még siettek, majd Eren
hirtelen lelassított, és mintha hozzáigazította volna a tempóját; Lady Tybur
nem volt benne biztos, hogy nemcsak bemagyarázta magának az események nem várt
fordulatát. Abban sem volt biztos, hogy nemcsak álmodta, hogy Eren Jaegerrel
megegyeztek, hogy egy jó darabig nem változnak óriássá egy mindent eldöntő
csata érdekében. Könnyedén elfordulhatott akár az is, hogy képzelődhetett.
Talán az egész szigeten eltöltött napokat, heteket is beképzelte magának. Talán
sosem jutott dűlőre Magath parancsnokkal, talán nem játszotta a behatoló
szerepet sem. Talán nem vetkőzte le a „hölgy” énjét, s vált eggyé a szigeten
élő ördögökkel.
Talán
– gondolta. Semmi sem biztos.
Mikor Eren Jaeger megtorpant,
nekiütközött a hátának. Felnyikkant, elvesztette az egyensúlyát, és csak az
mentette meg a biztos hátraeséstől, hogy Eren a dereka köré fonta a karját.
Erős volt az érintése, annyira erős, mint mikor órákkal korábban felsegítette
őt a földről a katona szétverését követően, s Lady Tybur tarkóján felállt a
szőr. Nyelt egyet, kerülte Eren tekintetét. Egymás legnagyobb ellenségei
voltak, nem gyengülhetett el csak azért, mert most már az életével tartozott
neki.
Eren Jaeger bezzeg nem a
kedvességéről volt híres.
– Szedd a lábad – sziszegte az
arcába –, különben… – A fenyegetés annyiban maradt. Lady Tybur felszegte a
fejét, dacosan állta a tekintetét. Egymás szemébe néztek, egymást bámulták a
hideg, jeges tekintetükkel, küzdöttek, hogy melyikük kerekedjen a másik felé.
Végül egyszerre kapták el egymásról. Ennyi volt, ez a csata is döntetlennel
végződött.
– Miért álltál meg? – Lady Tybur
kérdésen kapta magát, kíváncsiságon, ami mélyen a bőre alapult. Mit érdekelte
őt Eren Jaeger? Miért tartott vele? Miért nem tért vissza a fogadóba? Pénz
várta őt, párna és takaró, egy hely, ahová meghúzódhatott, ahonnan várhatta a
tökéletes pillanatot, hogy lecsapjon… Á,
igen, ezért ment Erennel. Mert a
célpontja maga Eren volt, a bitorló.
– Mert elfáradtam, hölgyem. – Eren
nem engedte ki a karjából, forró tenyere égette Lady Tybur bőrét. – Te talán
nem szeretnél pihenni egy kicsit?
– Belefér az időnkbe?
– Sietünk valahová? – kérdezett
vissza könnyedén.
Lady Tybur elfintorodott.
– Én ugyan sehová – szögezte le –, ellentétben veled… Szökésben
lennél, nem?
– És ezért nem jár nekem a pihenés?
– értetlenkedett Eren. – Miféle kifacsart logika ez?
– Ide nem kell semmilyen logika,
csupán reálisan látom a dolgokat.
– Ha valóban úgy látnád, nem
illegetted volna magad abban a fogadóban – forgatta meg a szemét. Lady Tybur
levegő után kapkodott.
– Tessék? – kérdezte élesen.
Eren nagyot sóhajtott.
– Csak magadnak köszönheted, amiért
abba a helyzetbe kerültél. Ez nem Marley, hölgyem, nem a megszokott kis
álomvilágod, amiben eddig éltél, hanem a kőkemény valóság. Gyönyörű ez a világ,
de kegyetlen is egyben. Ne felejtsd el ezt a kegyetlenséget – figyelmeztette –,
különben egy nap azon kapod magad, hogy nagyon megjártad.
– Marley óvjon tőle! – húzta el a száját Lady Tybur. Eren meghökkent
a szófordulaton.
– Marley? – vonta föl a szemöldökét
szórakozottan. – Ő inkább a mélybe taszít.
– Paradis sem különb! – csattant
fel dühösen. – Nehogy azt hidd, hogy…
– Persze, hogy nem különb –
bólintott rá Eren. – Éppen az előbb figyelmeztettelek, nemde? Ej, hölgyem, úgy
érzem, te nem figyelsz rám! – feddte meg játékosan; csintalan, kisfiús mosoly
ülte meg a szája sarkát, jól állt neki. Lady Tybur pislogás nélkül bámult rá,
csupán az ajka nyílt el enyhén.
– Itt akarsz aludni? – kérdezte
fintorogva. – Pont itt?
– Elnézést, amiért nem egy kúria
baldachinos ágya.
– Ez egy… alagút.
– Ó! – Eren meglepetten nézett rá.
– Azt hittem, a kúriánk előszobája.
– Nem vagy vicces.
– Te sem, hölgyem. – Eren
rávigyorgott. – Hol a mosolyod?
– Ez a világ nem érdemli meg a
mosolyomat.
– Elkeserítesz.
– Örülök. Mindig is az volt a
tervem.
– A felfalásom mellett?
Lady Tybur fáradtan biccentett.
Kúria ide vagy oda, szívesen aludt volna egy jót. De egy sötét, hideg alagút
kellős közepén? Hölgynek nevelték, szigeti ördög szerepébe bújt, de ez azért
már sok volt.
– Miből gondolod, hogy itt nem
fognak ránk találni? Vagyis rád – helyesbített –, mert eddig csak téged
üldöznek kettőnk közül. Itt nem változhatunk óriássá – emlékeztette. – A
tetteidnek következményei lesznek. Senki sem menekülhet a sorsa elől.
– Ó, benne van a pakliban –
vigyorgott Eren. – Kellemetlen lenne, nem?
– Te egyáltalán nem veszed ezt
komolyan – állapította meg Lady Tybur. – Csak az okát nem értem.
Eren nekilátott, hogy levetkőzzön.
Ráérős tempóban gombolta ki az ingét, és még komótosabban terítette le a
földre, bele egyesen a porba. Lady Tybur kerekre tágult szemmel, meghökkenten
figyelte. A zavartság mély pírt vésett az arcára, és amikor Eren a nadrágszíját
oldotta ki, szégyenében félrekapta a fejét. Hátat fordított neki,
összeszorította a szemét, mélyet lélegzett. Még Willy sem vetkőzött előle, egy
hölgy és egy úr sosem viselkedhetett ennyire közönségesen.
Várt.
Nem tudta, mennyi idő telt el, azt
sem, hogy mikor fordulhat vissza. Összerezzent, mikor valaki hátulról
hozzásimult. Penge nyomódott az oldalába, Eren forró lélegzetét érezte a
fülénél. A férfi a bőrébe mosolygott.
– Nem te vagy az, aki egy kicsit
túl komolyan veszi?
– Nem te vagy az, aki meg akart
ölni? – suttogott vissza Lady Tybur. Nem érzett félelmet, Eren nem bánthatta
odalent. Ettől függetlenül bennakadt a lélegzete, ahogy Eren nekinyomta a kést;
a szúró fájdalom teljesen elűzte az álmosságát. Éber lett, körültekintető és
alig ideges. Az ajkát csak azért nem harapta, mert még mindig sajgott, ahogy
felszakadt az ütést követően.
– Na de, hölgyem! – botránkozott
meg Eren a háta mögött. – Hiszen mindketten meg akartuk ölni a másikat! Ne kend
rám az egészet!
Lady Tybur fintorgott egyet.
Könnyebb volt Eren Jaegert hibáztatni mindenért. Az Alapító Óriás erejének
birtoklásáért, a mészárlásért Liberióban, az állandó félelemért, amiben Marley
élt, mert Karl Fritz esküje már nem kötötte többé Paradis szigetét… Eren
Jaegert kellett hibáztatni. Ő volt a bitorló, Marley legfőbb ellenségének
vezetője.
Lefekvés készülődtek: valóban egy
sötét, hideg alagútban tették meg, s míg Eren majdnem teljesen levetkőzött,
addig Lady Tybur nem bújt ki a ruhájából. Eren köpenyébe burkolta a testét,
mert még mindig nem akaródzott neki visszaadni azt, és most jó hasznát vette, a
férfi pedig nem szólta meg érte.
Fáradt volt, de nem tudott aludni.
– Hova készülsz? – tette fel a
kérdést annyira halkan, amennyire csak tudta. Eren, aki látszólag a szemét
behunyva próbált elaludni, finoman megrezzent. – Ha kijutunk ebből az
alagútból… Hova vezet egyáltalán? Hova készülsz? Mik a terveid?
– Te hova készülsz? Odakint
felfalni engem?
– Meg kell tennem.
– Amint óriássá változol,
kettéhasítalak. – Eren hangja érzelemmentesen csengett. – Szükségem van arra,
amid van: a Háború Pörölyére.
– Nekem meg az Alapító erejére – vágott vissza Lady Tybur. – Vajon melyikünk kapja
meg, amire a legjobban vágyik?
– Te mindig mindent megkapsz, nem?
– Eren felnevetett. – Úgy érzem, már most vesztésre állok, pedig még el sem
kezdtem.
– Hova tartasz?
Lady Tybur újra kérdezett. Őszintén
kíváncsi volt.
Mi motiválhatta Eren Jaegert? Miért
pont most szökött meg a börtönéből? Talán el akarták tőle ragadni az óriáserőt?
Rezgett a léc, hogy kiláncolják-e, vagy sem, és ezért inkább gyorsan kereket
oldott? Készülne valamire? Egy meglepetés-támadásra? Valami olyasmire, ami
éppenséggel Marley is?
Vajon
ott fogunk találkozni? – tűnődött el. A csatatéren… A két birodalom között. Az óceánnál, ami elválaszt bennünket egymástól.
Nyelt egyet, tisztán hallhatóan.
Eren Jaeger nagyot sóhajtott.
– Van valaki – mondta halkan. –
Valaki, aki az egyetlen szövetségesem a világon. Ő az egyetlen, aki még mindig…
bízik bennem. Azok után is, amit tettem. Egy pillanatra sem lobbant fel benne a
kétely szikrája.
Lady Tybur összeráncolta a
homlokát.
– Az a nő… – jutott eszébe az az Ackerman. A nő, aki felrobbantotta a
nyakszirtjét. A nő, aki csaknem végzett a Háború Pörölyének Óriásával. Nem
sokon múlt… Lady Tybur leleményességén. A nevére is emlékezett, Eren Mikasának szólította, és szemmel
láthatóan nagyon közel álltak egymáshoz. – Mikasa lenne? – kérdezett rá. –
Mikasa… Ackerman? – mire Eren hallgatott. Olyan sokáig hallgatott, hogy Lady
Tybur azt hinni, nem is fog rá válaszolni. Mikor megtette, a hangja rekedtessé
vált.
– Nem – felelte. – Nem Mikasa. Ő…
többé nem ismerem engem, ahogyan a másik barátom, Armin sem. Azok, akik a
legfontosabbak számomra… Pont azok fordítottak most hátat. Vicces az élet, nem
gondolod?
– Ismerem ezt a szövetségest? –
Lady Tybur nem ismerte a neveket, csupán az arcokat. Próbálta felidézni azokat,
akiket Liberióban látott. Persze, elsősorban Erenre meg Mikasára koncentrált,
ők jelentették számára a legnagyobb veszélyt, de azért másokra is felfigyelt.
Kíváncsian várta Eren válaszát, ami ezúttal nem váratott magára sokat.
– Fogjuk rá – mormolta. – Paradis
királynője, Historia Reiss.
– Maga a királynő? – csodálkozott
Lady Tybur. – Hogy lehet…
– Ugyanúgy vélekedünk a világról –
vonta meg a vállát Eren a sötétben. – Historia… nagyon fontos számomra. Ő… a
gyermekem anyja is – vallotta be, mire Lady Tybur szeme döbbenten kerekedett
el.
– Leendő gyermek? – ismételte. – Te
vagy a… királynő gyermekének apja? – nyögte. Historia királynő terhessége nem
volt titok, de azt pletykálták, még csak férjhez sem ment ahhoz a férfihoz, aki
teherbe ejtette, meg azt is, hogy egy névtelen kis senki a falakon belül. Egy
férfi, aki a gyermekkori hibái alól kért feloldozást, a bűneiért vezekelt a
királynő szolgálatában. Hát mégsem ez a férfi lett volna a gyermek apja? Hát
valójában… Eren Jaeger? – Szeretők
vagytok a királynővel?
– Szeretők lennénk? – Eren
elgondolkodott. – Nem hinném – válaszolta végül. – Két magányos lélek egymásba
kapaszkodott… Nem, ez sem a legjobb. Azért tettük, mert Zeke-et oda akarták
dobni Historiának. Ezzel a gyermekkel… Zeke-et és Historiát is megmentettem.
– Két legyet egy csapásra, szép,
mondhatom.
– Nem bánom. Ha nem is azért
született, mert mindketten akartuk… mert egy családdá akartunk válni, nem
bánom. Ennek… így kellett történnie.
– Miért adod így ki magad? – Lady
Tybur lassan felé fordult. Egymás szemébe bámultak a sötétben, mindketten
hozzászoktak, nem kellett hunyorogniuk, hogy kivegyék a másik körvonalát. Eren
szeme parázslott, és Lady Tybur idegesen fészkelődött ezt látva. A hangja
suttogóvá vált. – Fegyvert adsz a kezembe.
– Te magad vagy a fegyver –
jelentette ki erre Eren. – Te magad vagy a „pöröly”.
– Nem adom neked.
– Ó, dehogynem! – Eren még nevetett
is. – Nekem fogod adni, drága hölgyem, és te is meg fogsz engem kapni. Tudom, hogy így fog történni. Láttam.
– A jövőbe látnál? – horkant fel
Lady Tybur. – Erre még te sem vagy képes.
– Ezek Kruger emlékei.
– Ki az a Kruger? Milyen emlékek?
– Te is látod őket, hölgyem. Az
előző hordozók és a következő hordozók emlékei. Ez az egész… egy nagy
körforgás, nem igaz? Mindent látunk, mindent tudunk, és közben azon kapjuk
magunkat, hogy semmit se.
Lady Tybur megfeszült.
Ó,
igen!
Az emlékek.
Azok a bűnös, borzongató emlékek!
Eren kinyúlt, hosszú, hűvös ujjai
végigsiklottak az arcán. Mikor került ennyire közel? Mikor kezdte érezni a
lélegzetét a bőrén, az ajkát az ujjak által követett útvonalon? Mikor találta
magát… ennyire visszafordíthatatlanul a karjában, ölelésének gyilkos
csapdájában? Hova tűnt kés, hova lett a félelem?
Miért cirógatták azok az ujjak
ennyire gyöngéden a felszakadt ajkát?
Miért…
Hogy
miért?
Azért,
mert…
Eren a szájára hajolt, az ajkára
suttogta a bűnös szavakat.
– Én vagyok a Támadó Óriás, és te
pedig, hölgyem… te vagy a Támadó Pörölye.
Készült:
2018. 10. 06. – 10.
08.
3. felvonás
„amelyben
a Pöröly a Támadóé lesz”
Lady Tybur meglepetten vette
tudomásul, hogy Historia királynő nagyon
terhes volt. Annyira, hogy alig tudott mozogni hatalmas hasától, és amikor
mégis felállt, segíteni kellett benne, hogy egyesével megölelje őket. Remegett
Eren karjában, és nevetségesen apró, törékeny nő látszatát keltette mellette;
egy cseppet sem illettek össze. Lady Tybur a Háború Pörölyeként lett bemutatva,
Eren semmit sem titkolt. Historia bágyadtan vizslatta összepréselt ajkával,
fejével a kis házikó hátulsó szobái felé intett. A férfi, aki a farmon
dolgozott, egy tapodtat sem mozdult mellőle. A látszat kedvéért még most is itt
volt vele, s talán még szerette is a maga módján.
Lady Tybur tiszta ruhák után
vágyott. Historia ruhái nem voltak jók rá, a szoknya része rövidnek bizonyult,
az ingbe pedig nem tudott belebújni. A lepedőbe csavarta a testét, abban várta,
hogy a ruhái megszáradjanak.
– Ez Marley szemében biztosan
árulás… – motyogta maga elé. Az ablakon kibámulva, a függöny rejtekéből nézte
végig, ahogy Eren nekilátott az udvaron a munkának. Napbarnított testén
izzadtság gyöngyözött, a rásütő napfény megvilágította a cseppeket. Lady Tybur
valamiért úgy sejtette, a szomszédos szoba ablakából maga a királynő, Historia
Reiss is éppúgy bámulja, ahogyan ő.
Eren mindent elrendezett. Mikor
beesteledett, asztalt terített, levest szedett mindannyiuk tányérjába, ő maga
meg egészen addig nem evett, míg Historia le nem nyelte az első falatokat.
Egymásra mosolyogtak, Lady Tybur szótlanul kanalazta a levesét. Eltűnődött,
milyen furcsa ember is volt valójában Eren Jaeger… és persze a királynő.
Összekovácsolódtak az évek során, együtt harcoltak, együtt küzdöttek, hogy
megismerjék a világ szörnyű titkát. És mit értek el vele? Belefolytak a
háborúba, és csak megnehezítették Marley dolgát – meg így Lady Tyburét is.
– Ne szokj hozzá a kényelemhez. –
Eren futólag vetette oda neki. Mielőtt Lady Tybur válaszolhatott volna, ki is
szaladt a hátsó ajtón, majd nekilátott a maga dolgának. A cseppet sem sürgős dolgának, amit közvetlenül lefekvés előtt
akart elvégezni. Mire befejezte, addigra Lady Tybur már az igazak álmát aludta
a vendégszobában, és csak akkor rezzent össze, mikor az ágy megnyikordult a
férfi súlya alatt.
Érdes kéz szorította meg a
csípőjét, egyedül a vékony lepedő választotta el őket egymástól. Lady Tybur
tágra nyílt szemmel, remegve merevedett meg. Szó szerint kővé dermedt, nem
tudta, hogyan rázza le magáról a nem kívánt érintést. Görcsbe rándult a gyomra,
ahogy a katonára gondolt, a szemét meg elfutotta a könny. Willy, gondolta fájón. Willy…
Vajon… Willy mit gondolna most, ha látná? Mennyire vetné meg ezért?
Feszültsége Erennek is feltűnt,
mert az ágy újra nyikorgott egyet, ezúttal még panaszosabban, mint mikor
befeküdt a nő mellé, és ekkor Lady Tyburban tudatosult, hogy Eren nem odébb
csúszott tőle, hanem sokkal közelebb került hozzá. Átvetette a karját a testén,
odahúzta magához, hogy hátulról átölelje.
Lady Tybur először moccanni sem
mert. Mikor kellőképpen felocsúdott a döbbenetből, idegesen fészkelődni kezdett.
Ha Willy látta volna… Ha Willy… Ha Marley fülébe jut… hogy egy ágyban aludt az
ellenséggel, miközben többször is tökéletes lehetősége adódott, hogy felfalja,
megszerezze az erejét, a Tybur család visszasüllyedne a nyomorba. Többé nem
élnének úgy, mint az arisztokraták, nem élhetnének békés, nyugodt életet az
extravagáns kúriáikban – valamennyiüket a „Paradicsomba”
küldenék, a Háború Pörölyét meg olyasvalakire bíznák, aki rászolgált Marley
bizalmára.
Izgett-mozgott, és a szoba csendjét
lassan betöltötte Eren hatalmas, mély sóhaja. A szorítás felerősödött Lady
Tybur teste körül, a férfi még inkább hozzápréselődött.
– Nyughass! – szólt rá. – Ne
ficánkolj!
– Akkor eressz! – vicsorgott Lady
Tybur. – Honnan veszed a bátorságot, hogy… – Elakadt a lélegzete, Eren a
hálóinge alá simította a szabad kezét, hosszú ujjai meztelen combján
zongoráztak könnyed ütemre. – M-mit… –
Halk, vinnyogó hang tört fel belőle. – Mit
művelsz? – suttogta mélységesen ledöbbenve.
– Semmit – hangzott a nyugodt
felelet. – Csupán elhallgattatlak.
– D-de…
– Ne aggódj – vigyorodott el Eren a
sötétben –, semmi olyat nem teszek veled, ami nem hölgynek való. Hacsak…
– Hacsak? – Lady Tybur azon kapta
magát, hogy rákérdezett. Nyelt egyet, mikor eszébe jutott, hogy ilyesmi nem
illendő, arca lángra gyúlt.
Eren megvonta a vállát.
– Hacsak te nem kívánod.
– Álmodozz csak! – horkant fel a
nő. – És takarodj az ágyamból – tette hozzá. – Nem alszom együtt férfival. Menj
a királynőhöz, úgyis te tehetsz az állapotáról, nemde? Te tetted a gyereket a
hasába.
– Te tetted a gyereket a hasába? –
ismételte Eren szórakozottan. – Édes megfogalmazás. Édes és naiv.
– Én már csak ilyen naiv vagyok –
közölte vele szárazon. – Most pedig takarodj!
– De nem akarok.
–
És?
– Azt hiszem, kettőnk közül te vagy
itt a vendég, hölgyem. – Eren a homlokát ráncolta. – Nem akarok Historiával egy
ágyban aludni. Ebben az ágyban
maradok, akár tetszik neked, akár nem.
– Nem kaptál véletlenül saját
szobát?
– Ez az ágy szimpatikusabb.
Lady Tybur nyelt egyet.
– Akkor én megyek – jelentette ki
suttogva. – Biztos nem alszom együtt… – Elkerekedett a szeme, ahogy Eren
hirtelen kinyúlt; a csípője köré fonta a karját, visszarántotta magához, le az
ágyra. Lady Tybur levegő után kapkodott, és onnantól kezdve ráeszmélt, hogy
Eren Jaeger csapdájába került. A férfi az ágyhoz szegezte a testével, úgy fogta
le, hogy mozdulni sem tudott, nemhogy tovább ficánkolni.
– Miért nehezíted meg a
helyzetünket? – kérdezte csendesen. – Miért nem fogod be a szádat és maradsz
nyugton?
– Mint az összes többi nő, akit
ágyba vittél? – Lady Tybur ajkára gúnyos mosoly ült. – Én nem vagyok olyan.
– Persze, hogy nem vagy. – Eren
elmosolyodott, megértően bólintott. – Te nemes vagy. – Azt egy szóval sem
mondta, hogy nem akarja ágyba vinni. Lady Tybur alsó ajka megremegett. Miért
nem?
Eren félrebillentette a fejét. – Csak Historia volt – mondta. – Egyedül
ő… Jó párszor.
– Nemcsak egyszer? – nyögte a
kérdést Lady Tybur.
– Nem mindig sikerül elsőre –
rántott egyet a vállán. – Biztosra akartam menni. Annyiszor csináltuk,
ahányszor csak tudtuk.
Lady Tybur elvörösödött.
– Szégyentelen… – motyogta, mire
Eren erre is bólintott.
– Nem hölgynek való – ismerte el. A
pillantása Lady Tybur felhasadt szájára siklott. – Fáj? – kérdezte halkan;
ujjbegyével gyöngéden simított végig a sérülésen. A gyöngéd érintés ellenére is
Lady Tybur felszisszent a fájdalomtól.
Eren arca elsötétült. – Meg kellett
volna ölnöm – sziszegte. – Miért is hagytam életben?
Lady Tybur nem felelt. Honnan is
tudhatta volna, Eren Jaeger mit miért tett? A saját viselkedését sem értette,
nemhogy akkor a férfiét.
Erent elöntötte a harag.
– Meg fogom ölni – döntötte el. –
Megtalálom és megölöm.
– Megérné rápazarolnod az idődet?
Eren nem válaszolt. Megérte, és ezt Lady Tybur nagyot
dobbanó szívvel vette tudomásul. Lassan ernyedt el csupán a teste a férfi
karjában, a feszültség nehezen akarta elhagyni. Nem tudta, mire számítson, nem
tudta, mikor és hol fog majd sorra kerülni a sorsdöntő csatára. Nyilvánvaló
volt, hogy a Támadó és a Háború Pörölye egy nap meg fognak mérkőzni egymással.
A küzdelem tétje nem más lesz, mint a világ sorsa, Lady Tybur mégsem sürgette.
Megcsapta a fáradtság, és bizalmat szavazva a bitorlónak, kinyújtózott; mellkasa megemelkedett, ahogy teliszívta
a tüdejét levegővel.
– Aludni szeretnék – suttogta, mire
Eren bólintott. Az ajkát nézte, de nem erőltette, a haragját sem zúdította rá.
A karjába vonta, és Lady Tybur nem szólította meg érte többé; elfészkelte magát
az ölelésben, szorosan hunyta le a szemét. Oh.
Ó.
Eren a hajába mormogott, miközben
magához húzta; egész éjszaka nem engedte ki a karjából, s Lady Tybur sem
próbált kiszabadulni. Újabb éjjel telt el úgy, hogy egymással aludtak, újabb
éjjel telt el úgy, hogy egyikük sem próbálkozott megölni a másikat. Mikor
másnap reggel Lady Tybur felébredt, az ágy már kihűlt, Eren meg a hangok
alapján a királynőt szórakoztatta. Néhány bohókás megjegyzést leszámítva
komolyan vitatták, hogyan legyen tovább – Historia Reiss királynő ugyan
mindenben támogatta, még a katonai erőkkel szemben is, ám ez kevésnek bizonyult
ahhoz, hogy Eren elkerülje a halálos ítéletet. Nem a királynő mondta ki rá,
hanem maga Darius Zackly, a három katonai szervezet parancsnoka, akit Lady
Tybur nem ismert, de egyenesen gyűlölt.
– Hogyan tovább? – kérdezte, mikor megjelent
a színen, mire Eren és Historia váltottak egy pillantást.
– Mit fogsz vele csinálni? – A
királynő a fejével Lady Tybur felé intett. A kérdést Erennek címezte, aki
nyugodtan dőlt neki a falnak, a függönyözött ablak mellett. Összefonta a karját
izmos mellkasa előtt, óvatosan lesett ki az alig elhúzott függönyön. Úgy
beszélgettek a falakon kívülről érkezett nőről, mintha az ott sem lett volna.
Egy cseppet sem zavartatták magukat, ez pedig felbosszantotta Lady Tyburt.
Mégis
mit képzelnek… A dühe viszont elpárolgott, mikor
Eren válaszolt a királynőnek.
– Hogy mit fogok vele csinálni? –
ismételte meg szórakozottan. Mosoly bujkált a szája szegletében, a pillantását
egyenesen Lady Tyburra szegezte. Ó, de még mennyire őt nézte! Úgy vizslatta,
mintha egymáshoz tartoztak volna.
Suttogóra fogta a hangját,
kiélvezte a pillanatot: – Magamévá teszem, természetesen.
Lady Tybur szeme kitágult.
– H-hogy mit…
– Értem – felelte Historia
bólintva. – Ez egy okos ötlet. – Keze a domborodó hasára vándorolt, sziszegve
kezdte masszírozni a hatalmas pocakot. A gyermek rúghatott, mert már elég nagy
volt ahhoz, és Lady Tybur tisztára emlékezett az anyjára, mikor a fiatalabb
testvéreit várta. Nem sokat tudott a várandósságról, de korántsem volt ostoba.
Historia ellenben túl fiatalnak és törékenynek látszott ahhoz, hogy bármilyen
komplikáció nélkül a világra tudjon hozni egy egészséges, négy kilós gyermeket.
(A baba a pocakméret alapján nem nyomhatott kevesebbet négy kilónál, és
centiben sem maradhatott alul – nem az anyja magasságát örökölte.)
– Hogy érted azt, hogy…
Éjjel,
mikor ismét egy ágyban aludtak, egymásban karjában,
végül megértette.
– Ez nem hölgynek való. – Eren a
szemébe nézett, pillantása izzott a vágytól. – Ha nem akarod… – Ujja megpihent
a vékony anyagon, apró remegést váltva ki Lady Tyburból. Készen állt rá, hogy
bármikor az anyag alá lopakodjon. Egy igenlő választ várt, nem többet, és Lady
Tybur… egyre inkább kész volt megadni azt. – Ha nem akarod, én azt is megértem
– mormolta rekedtes hangon. – Ha viszont… Akkor nem fogok leállni – ígérte. –
Akkor végérvényesen is az enyém leszel. Az én pörölyöm.
Lady Tybur felcsuklott, kigombolta
a hálóingét.
Hát
ez lenne a küzdelem? A kitartás küzdelme? A végső megmérettetés?
Csalódást okozott a kormánynak, és
persze saját magának is. A „Paradicsomba”
küldte a családját: az anyját, a testvéreit, a vénséges vén nagyszüleit… Willy
után küldte őket, lázálomba, aminek végül a penge fog véget vetni – a szigeti
ördögök, a felderítők kardja a nyakszirtjükbe mélyedve.
Lady Tybur kibújt az alvóruhából: apró
melle volt, sötét színű bimbója, mely utóbbi éles kontrasztot képzett tejfehér,
szeplős bőrével; mindemellett még hullámos, feketébe hajló haja, mely kunkori
tincsekben omlott a vállára. Ő volt maga a szigor, a kíméletlen szigor, ha úgy
tetszik; tekintete jegesen csillogott, és azt pletykálták, ez a jegesség a
szívét is elérte. Most mégis feloldani látszott, ahogy Eren Jaeger a szájába
vette az egyik bimbóját, majd finoman megszopta azt.
– Bassza meg! – Sosem káromkodott.
Mostanáig legalábbis soha. Most mégis
megszegte addigi elveit, mert Eren a mellére hajolt, a tenyerében tartotta,
gyengéden masszírozta azt, és közben újra meg újra végighúzta a nyelvét a
kemény bimbón. A fogával karcolta, óvatosan és jóízűen szopogatta, és Lady
Tybur alhasa kellemes görcsbe rándult a rátörő gyönyörtől.
– Ez sem hölgynek való – mormogta
aztán Eren, miután valahogy a combja közé került. Lady Tybur észre sem vette,
mikor nyitotta szét, de valamikor megtette; feltárulkozott a férfinak, a fejét
hátravetve nyögött.
Eren a térdén támasztotta meg a
tenyerét, az ajkát nedvesítette, Lady Tybur lába közét nézte mindenféle
szégyenérzet nélkül. Itta magába a nő testének minden porcikáját, a remegő
combokat, a durva, sötét szőrzetet és a rajta csillanó nedvességet, izgalmának
igazi mértékét, és amikor elunta, és nem kapott válaszul tiltakozást, csókolt
lehelt a szemérmére.
Lady Tybur ekkor felnyöszörgött.
– Eren! – nyögte a nevét, és még szélesebbre tárta a lábát. Eren
teljesen a combja közé férkőzött. A csókot újabbak követték. Végighúzta a
nyelvét a nő ajkán, aztán a csiklóján, újra meg újra, míg Lady Tybur remegős
masszává nem változott a ténykedése nyomán, utána mohón és követelődzően a
testébe hatolt a nyelvével, és szégyentelenül mozgatni kezdte ki és be, és Lady
Tybur… sikoltva rángott meg. Eren
hajába markolt, a nőiességére szorította a fejét, és reszketve lökte fel
készséges csípőjét, hogy a férfi mélyebbre hatolhasson benne. Eren nyalta,
kóstolta és ízlelgette, és élvezkedett: hümmögött, mikor a csiklójára tért rá,
mosolygott, mikor a nyelvével kényeztette odabent.
Ezek voltak azok a bűnös élvezetek,
amikről sosem kellett volna tudnia. Ezek voltak azok, amik neki nem adatottak
volna meg, ha az óceán túloldalán maradt volna, elődjeihez hasonlóan elutasítva
a lehetőséget, hogy a Háború Pörölye részt vegyen bármilyen háborúban is. Sosem
házasodott volna meg, ahogyan Willy sem tette. Az anyjuk fájdalmára kisebb
testvéreikre hárították a másik fontos feladatot: a vérvonalat továbbvitelét,
hogy legyenek utódok, akik egy nap hordozókká válnak.
Lady Tybur önkívületbe került –
pusztán attól, hogy Eren a nyelvét mozgatta benne. Eren feje a combja között, a
szempillája alól fel-felsandító zöldes-kék szeme, a benne ülő vágy, valahogy
minden az őrületbe kergette. Reszketett a csípője, de még inkább reszketett az
öle – mozgott, lökött, ringott az ősi ritmusra, és Eren hajába kapaszkodott, az
ő nevét zihálta vágytól elfúló hangon.
Mikor a férfi egyik ujját is
megérezte a nyelve mellé a testébe siklani, felcsuklott. Édes fájdalom cikázott
végig az altestén, a csomó az alhasában nem oldott ki. Eren a testébe hatolt,
előbb egy, majd két ujjával, és a végén hárommal és néggyel is, és könnyedén
mozgott benne, könnyedén és gyönyört szülve, hogy Lady Tybur előredőlt, a
vállára markolt, a fülébe zihált.
– Ó-ó – formálta sebes ajkával meglepetten, ahogy a csúcsra jutott.
Forró, bűnös érzés volt, sikamlós és sokkal jobb annál, mint amilyennek
elképzelte; kielégülten lihegett, Eren szája meg nedvesnek látszott a gyönyörtől.
Az ajkán ízlelte Lady Tyburt, és Lady Tybur belevörösödött a szégyenteljes
látványba.
– Ez sem hölgynek való – mondta, és
miután kibontotta a nadrágját, a combja közé férkőzött. A farka merev volt,
előnedvtől nedves, duzzadtak rajta az erek. Lady Tybur nedves lába közéhez
dörgölőzött, aztán egyik kezével a nő csípőjére markolt, hogy elemelje az
ágytól, és lassan nekilátott a behatolásnak.
Könnyű volt egy orgazmus után,
könnyű, mert Lady Tybur kellően nedvessé vált addigra, de még így is annyira
fájdalmas, hogy a nő összeszorította a szemét; a könnyek a sarkát csípték, Eren
egyesével csókolta le őket. Alig vezette bele a makkját, Lady Tybur már a hasát
fogta, remegett, és teltnek érezte magát. Levegő után akart kapkodni, ám
bennakadt a lélegzete, és így végül csak egy furcsa, hörgő kis hangocska tört
fel belőle. Nem tudott sem az orrán, sem a száján normálisan lélegezni, csak
küzdeni az éltető oxigénért.
Aztán Eren előrelökte a csípőjét,
mélyebbre nyomakodott benne, annyira mélyen, hogy teljesen kitöltötte őt – majd
várt, meglepően hosszasan várt, mielőtt újra mozdult volna… és utána minden
tökéletes lett. Mozogni kezdett, előbb lassan, majd egy gyorsabb, erőteljesebb
tempót diktálva, és Lady Tybur nyögött, sóhajtott, karmolt és élvezett. Eren a
testében volt, mélyen benne, úgy, mintha mindig is egymáshoz tartoztak volna. (Ó, igen! Ó, igen!)
Tökéletes volt, egész, mert mintha
nemcsak mindig is egymáshoz tartoztak volna, hanem mintha mindig is erre
vágyott volna. Csak így… A világ csak így lett jobb.
– Eren… Ah, Eren!
Eren Jaeger volt a Támadó Óriás és Lady Tybur a Támadó
Pörölye.
Hát így egészítették ki egymást.
Egy óriás nem tudott fegyver nélkül támadni, így Lady Tybur önként ajánlotta
neki a pörölyét – a pörölyét és a testét, szívét együttesen, a gyönyör ködös
perceiben, a tudatánál fogva. Sok mindent Erennek adott. Túl sok mindent. A
hűségét, a szerelmének halvány szikráját, az ártatlanságát, az elsők elsőjét.
Eren kihúzódott belőle, miután
ismét a csúcsra jutatta, gyöngyöző merevedésére fonta a kezét. Alig kellett
dolgoznia magán, élvezete a tenyerére fröccsent. Lady Tybur szégyentől égő
arccal nézte végig; halkan pihegett.
Eren felkönyökölt, a tenyeréről
csöpögő spermát figyelte, közben pedig halvány, elégedett mosoly jelent meg a
szája szegletében. Lady Tybur feje búbjára csókolt, utána meg a kezét az
alhasára simította.
– Ha tehetném, gyermeket tennék beléd – fogalmazott szándékosan bugyután. Lady
Tybur zavarba jött, ahogy ráismert saját szavaira.
„Ha
tehetném…”, Eren így kezdte. Nem tehette. A
gyermeket Historia királynőnek adta, akit ezáltal kivont a háborúból, ami pedig
Lady Tyburt illette… Ő gyönyört kapott, kellemes zsibongást, amit az orgazmusa
nyújtott, boldog, gondtalan perceket, melyeket kemény és véres háború követett.
Eren zokszó nélkül, kegyetlenül rángatta bele és csinált belőle fegyvert.
Mert mindenki a vállán cipelte a
maga sorsát – ki-ki a maga módján, Historia valamint Lady Tybur is teljesen
másképp.
– Az enyém vagy – suttogta Eren
Jaeger a fülébe, és ez nem volt hazugság. Sok minden volt, csak hazugság nem.
Árulás
– gondolta Lady Tybur. Nyílt és egyértelmű árulás.
Valahol az óceán túloldalán marleyi
katonák özönlötték el a Tybur rezidenciát. Valahol az óceán egyik oldalán
ellenség bújt álruha mögé, újságot olvasott, miközben a kocsi az útra gördült.
Lady Tybur a könnyét és Eren
csókjának ízét ízlelgette a nyelve hegyén. Az ajkuk egymásnak préselődött, a
testük összegabalyodott, és Eren a csípőjére markolt, miközben ismét
beléhatolt, a lábát a nyaka köré fonta. Lady Tybur nyögdécselt és remegett, az
ágy rázkódott alattuk, levegő fülledt lett, szex-illatú, Eren pedig még azelőtt
kihúzódott belőle, mielőtt bármelyikük elélvezett volna. Saját magát a kezével
intézte el, Lady Tyburt az ujjaival segítette rá, a csiklóját ingerelve csalta
ki belőle élvezetét.
„Egy,
kettő, három.”
Lady Tybur számolt.
Valahol messze egy családot
lemészároltak, a holttesteket sem takarították el. A játékok ott maradtak, ahol
a gyerekek utoljára hagyták. Valahol messze felderítőket öltek, az ellenség
beszivárgott Paradis szigetére.*
A háború elkezdődött, és a Háború Pörölye a Támadó kezében pihent. Csatába vonultak mindannyian, ki-ki a maga
oldalán, Eren Paradis és Marley ellen, a világ ellen egyszerre, s míg Historia
vért izzadt, hogy életet adjon közös gyermeküknek, addig Lady Tybur karcsú,
legyőzhetetlennek vélt óriása aranysárga fényrobbanás kíséretében emelkedett
elő, állt közvetlenül a Támadó mellé.
Felsorakoztak, a kilenc erő nyolc
testbe szorulva. A Nőstény, aki
kitépte magát a láncok fogságából, a Kolosszális,
aki a világ fájdalmával nézett végig rajtuk, a Marcangoló, aki a fogát vicsorította, a Hordár, akit az árulás tudata tüzelt, a Páncélos, aki maga sem tudta, mit akar, a Bestia, aki választott, a Támadó
és a Pörölye, benne azzal, aki
mindent elindított: az Alapító ereje.
Alant, a földön nyolcszáz katona vonult hadba, s a levegőben zsinórokkal
emberek szárnyaltak, és puskacsövek ropogtak, mennydörgött az ég, megremegett a
föld, kiömlött az óceán.**
A
szabadság – gondolta, mikor az egésznek vége lett. Hát ilyen ízű.
Keserédes volt.
Készült:
2018. 10. 07. –
10. 14.
Megjegyzés:
*Utalás az 1. évad 1. részében
látott jelenetre (Eren álmára). Lady Tybur családját lemészárolták, a játékok a
testvéreié voltak ebben a koncepcióban.
**Egy kis Ragnarök.
Szia! Épp most olvastam el ezt a novellát, és a furcsa párosítás ellenére imádom! 😍 Egyszerűen imádom ahogyan írsz, az összes többi történeted is teljesen magával ragadott! *^*
VálaszTörlésEgyetlen egy dologban azonban nem tudok egyet érteni. Véleményem szerint nem Eren Historia gyerekének apja 🤔 De ezt ugyebár senki nem tudja még, ez csak az én véleményem. 🤷♀️
Egyébként tervezel írni egy párosítás Floch-al? Kíváncsi lennék egyre! Ha jön az ihlet, kérlek írj. 😁😁
További sok sikert az íráshoz, csak így tovább! ❤
Szia!
TörlésNagyon örülök, hogy a ritka párosítás ellenére is tetszett, nekem gyengéim az olyan párosok, akikre soha senki nem gondolna, éppen ezért Kicsit féltem is, hogy ezt a történetet tényleg csak magamnak írtam...
Eren-Historia, persze, teljesen érthető, hogy vannak, akik nem így gondolják. :) Amíg Isayama nem mond mást, tényleg csak teóriákat tudunk gyártani. (Illetve én nem hiszem, hogy az az istállós srác lenne a gyerek apja...)
Floch... Hú, nagyon bírom a karakterét. :D Igazából van ötletem vele kapcsolatban is, de ha van valaki, akit szívesen látnál/látnátok az oldalán, nyugodtan jelezzétek, mindig felírom magamnak, és előbb-utóbb igyekszem teljesíteni a kéréseket.
Nagyon köszönöm, hogy írtál, feldobtad vele a napomat! ^^
Te is bírod őt?! Azta, kevés ilyen ember van! 😱😱 Minden ember akivel eddig beszéltem, gyűlölték szegényt 😂😭
TörlésSzerintem nagyon érdekes karakter és valamiért imádom attól függetlenül, hogy egy rohadék 😂😍
Az animében rendesen elcseszték a haját, de hát oh well. XD
Nagyon köszönöm a választ! <3
Ami pedig még a gyereket illeti.. szerintem Isayama jól ki fog tekerni velünk, és valaki olyan lesz az apja akire gondolni sem merünk (szerintem) 😂
TörlésÚristen, mintha kb a saját gondolataimat olvastam volna. :D
TörlésA haja... te jóságos ég, valami rettenet! Én mindig is szőkének képzeltem, és a mangában szerintem baromira nem úgy nézett ki, mintha fészket rakott volna benne egy madár... De a 3. évad alapvetően tönkrezúzta az összes reményemet a hajszíneket meg az ehhez hasonló apróságokat illetően. (Mi ez, könyörgöm, hogy Historia és Florian mintha ikrek lennének? És Frieda óriása? Én annyira kiakadtam ezeken, hogy nagyon sokáig húztam, mire végignéztem ezt a 12 részt.)
Flochban én nagyon sok potenciált látok amúgy, és ezek a Jaegeristák is nagyon érdekesek. Olvastam, hogy Isayama nagy szerepet akar neki szánni, kíváncsi vagyok, vajon ennyiben kimerül, vagy még nagyobb szerephez jut majd. És igen, baromira tetszik, hogy ekkora rohadék. xD
Ami a gyereket illeti, úgy vagyok vele, hogy vagy Eren, vagy tényleg valaki olyan, akitől leesik az állunk. De nem hiszem, hogy egy ennyire jelentéktelen alak lenne, mint az a srác... aki kb egy képkocka erejéig szerepelt eddig egy visszaemlékezésben (ha jól emlékszem).
Na de várj már.. Floch és a nagy szerep.. Ő AZ APA!! Na jó nem 😂😂😂
TörlésBár a terhességben lehet, hogy Eren keze van benne, de nem biztos, hogy ő az apa. 🤔 Mivel ő Marleyban volt, lehet, hogy ráerőszakolt/megkért valakit hogy ejtse teherbe Historiát? Mivel vele akarják megetetni Zeke-t 🤔
Mert ugyebár Erennek 4 éve van hátra és nemhiszem, hogy képes lenne lefeküdni Historiával (szerintem azt sem tudja hogy kell 😂)
De mintha Kiyomi azt is mondta volna, hogy Historia 13 gyereket kell hogy szüljön?
Totál összezavar ez az egész 😵
Egyébként fent vagy Facebook-on vagy Instán? Mert akkor bírnánk privátban is beszélni ^^
TörlésBármi megtörténhet, akár ez is. :D
TörlésJaj, ezen úgy nevettem, mondjuk valahol azt olvastam, hogy elvileg Eren rászokott a piára? Kitudja, mi mindenre jött még rá, talán arra is, hogyan kell csinálni. xD
Nem konkrétan 13 gyereket, hanem hogy 13 év alatt annyi gyereket, amennyit csak tud. :D Mondjuk amilyen kis törékeny virágszál, nem csoda, ha aggódnak azért, hogy egyáltalán életben marad-e...
Igen, fent vagyok. ;) Ha dobsz egy mailt erre a címre: dettanetta[kukac]gmail.com, akkor elnavigállak a profilomig. :D