2018. december 22., szombat

Levi és Erwin – Bizonytalan évek [soulmate AU; novella; manga spoiler(!)]

Bizonytalan évek

Soulmate AU, canon era
Párosítás: Levi/Erwin, valójában Levi/Eren, de ez nincs kimondva
Tartalom: Levi nem tudja, hogy van-e lélektársa, csak azt tudja, hogy nem Erwin az.
Megjegyzés:
1.) Soulmate AU-s szösszenetcsokorhoz tartozó darab, A példakép után játszódik és 845-ig kíséri végig Levi életét.
2.) No regrets manga spoiler (!), nem az OVA alapján íródott.


Kenny kisétált az életéből. Nem kellett volna akkora pofoncsapásként érnie, számíthatott volna rá, hogy előbb vagy utóbb megtörténik – túl szép lett volna, ha mindig mellette maradt volna –, és igazán hozzászokhatott volna már a magányhoz. Az anyja kihűlt teste mellett kuporgott, várta a halált, ami végül reménnyé alakult át, a remény pedig Kennyvé, a főváros rettegett torokmetszőjévé. Amikor Kennynek dolga akadt, akkor is egyedül kellett lennie. Akkor nem a halált várta, hanem azt, hogy teljenek a percek, az órák – hogy Kenny mihamarabb visszatérjen hozzá. Így teltek a napjaik, a félelem, hogy elhagyják, mélyen meglapult a bőre alatt, halvány bizalommá fejlődött, míg Kenny tanította.
De most egyedül lett. Újra egyedül.

Isabel félig halott volt már, mikor rátalált. Csont és bőr, az élet leghalványabb jelével az arcán, gyakorlatilag pont úgy, ahogyan Levi festhetett az anyja mellett ücsörögve. Nahát, mennyire hasonlítottak egymásra! Letérdelt mellé, hogy megnézze, él-e még, és Isabel élt, lélegzett, erős gyerek volt a maga módján, és túl akart élni mindent és mindenkit. Levi magához vette, és az élet valamivel könnyebb lett.

Olyan világban éltek, ahol majdnem mindenki rendelkezett valakivel, akit neki teremtettek. A számára tökéletes társra a „lélektárs” kifejezést aggatták, és a lélektársak a bőrükön keresztül kommunikálhattak egymással. Az emberek már gyerekkorukban kipróbálták, amint megtanultak egy kicsit is írni. Az első szavakat garantáltan a lélektársuknak címezték, gyakran szülői nyomásra, gyakran a kíváncsiság vezérelte őket. Ha csupán csendet kaptak válaszul, makulátlan bőrt, az több mindent is jelenthetett. A többség ebből arra következtetett, hogy a „kivételt” gazdagítják, azaz nem rendelkeznek lélektárssal. Azok, akik szerettek reménykedni, inkább azt, hogy a lélektársuk igenis létezik, csak nem tud, nem képes még kapcsolatot létesíteni vagy esetleg nem akar. Sajnos ez utóbbi is egy lehetőségnek bizonyult. Voltak, akik nem akartak ilyesmivel törődni, akik félvállról vették ezt a különleges kapcsolatot, és inkább élni szerették volna a maguk kis kényelmes életét. Kenny pont ilyen volt, és az évek során Levi is hasonlóvá vált.

Egyszer feltette a kérdést. Ártatlan, gyermeki kérdés volt, kíváncsiság és pillanatnyi kétségbeesés szülte, választ azonban sosem kapott. Kenny, aki egyből tudta, persze megszánta őt, vigasztalta a maga esetlen módján, azt mondta, a lélektársa biztosan még nem született meg. Ez is egy lehetőség volt. Hogy is várhatná el, hogy a lélektársa válaszoljon, ha nem született meg?

Levi nem tudta, mit higgyen. Egyedül maradt az Alvilág mocskában – vagyis most már Isabellel –, és az állítólagos lélektársa, legyen bármilyen fiatal is, sosem lépett vele kapcsolatba. A bizonytalanság egyenesen az uralma alá hajtotta. Isabelre koncentrált, a kölyökre, aki nem volt ugyan a lélektársa, de aki könnyedén az lehetett volna.

Mikor megismerte Farlant, nevetni támadt kedve. Farlan tesztelni akarta őt, és a szemében elismerés és félelem keveréke ragyogott, ahogy elfordította a tekintetét az összevert bűnözőkről, hogy megnézze magának Levit. Állták egymás tekintetét, aztán Farlan azt mondta, csatlakozni akar, Levi pedig bólintott. Ez volt az egyszerű verzió, amit nagy nehezen előadtak Isabelnek, és aki persze nem hitte el. Hogy hogy győzte meg őt Farlan? Sosem hangoztatták.

Levit nem érdekelte a lélektársa, de közben mégis érdekelte. Az élet csúf fintora, bármennyire is nem akart vele foglalkozni, lépten-nyomon lehetőségekbe botlott. Előbb Isabel, majd Farlan, mindkettőjükben azt hitte, a lélektársa toppant be. De hát annyira összeillettek! Kiegészítették egymást! Egy csapattá váltak! Aztán Farlan felfedezte, hogy Isabel lélektársa, és Levi azon kapta magát, hogy halvány mosollyal az arcán figyeli az örömteli felfedezést.

Ó.

Levi nem tudta, hogy van-e lélektársa. Szeretett volna benne hinni, hogy van, a bizonytalanság az őrületbe kergette… de egyet biztosan tudott: a lélektársa nem Erwin Smith volt. Először örült neki, hiszen azért egyezett bele, hogy a Felderítő Egység tagja legyen, hogy aztán végezzen a szőke férfival, ám Farlan és Isabel halála után minden megváltozott. Levi változott legfőképp. Erwin felnyitotta a szemét, és azon a napon eldöntötte, hogy követni fogja. Bármerre is menjen, bármit is tegyen, követni fogja. Egy biztos pont az életében, még ha nem is olyan, amilyet igazán szeretett volna.

Levi nem tudta, hogy van-e egyáltalán lélektársa, de azt tudta, hogy nem Erwin Smith az. Erwin nem egy olyan lélektársat érdemelt, mint amilyen ő volt, és az élet nem cseszett ki vele annyira, csak egy kicsit.

– Azt hittem, Marie lesz az – vallotta be egyik alkalommal, mikor együtt iszogattak. Nahát, már itt tart a kapcsolatunk, gondolta Levi, majd nagyot kortyolt az italából. Az alkohol égette a nyelvét, de nem érdekelte; Erwiné megeredt, és olyasmikről beszélt, amikről józanabb állapotban biztosan nem. A lélektársakról. – Volt egy olyan érzésem, hogy Marie lesz az – pontosított. Marie azóta Nile Dok felesége lett, akit Erwin ennek ellenére is a barátjának tartott. Levi a fejét csóválta, nem tudta megérteni.

– Na és ez a Marie? Ő mit gondolt?

– Sosem kérdeztem.

– De beszéltetek. – Levi lenyelte a kortyot, az ital megkeseredett a szájában. – Írtál a lélektársadnak és az válaszolt. Sosem kérdezted meg a nevét? Ezt egyszerűen nem akarom elhinni.

– Megkérdeztem. – Erwin szemében szomorkás fény csillant. – Közvetlenül azután kérdeztem meg, miután bemutatkoztam és elmondtam neki, hogy a Felderítő Egységhez akarok csatlakozni.

– A zseniális Erwin Smith… – Levi félretette a poharát. – Már értem, ezek után miért nem kaptál választ.

– Nos, igen – ismerte el Erwin. – Ügyes voltam, mi?

– Fiatal és naiv – bólintott Levi. – Furcsa téged ilyennek elképzelni.

Furcsa volt, de nem lehetetlen.

Erwin Smith nem lehetett a lélektársa, ám ez nem jelentette azt, hogy nem tölthetett be valamiféle szerepet az életében. Erwin bajtárs volt, barát és szerető, egyszerre mindegyik, és éjjelente, amikor izzadtan és túlfűtött testtel egymáshoz simultak, gyengéd mintákat, neveket és vágyakat rajzolt Levi meztelen bőrére.

A lélektárs nem keresett, nem válaszolt. Azóta sem válaszolt. Létezett egyáltalán? Létezett valaki a világban, aki ugyanúgy, ha nem jobban szerette őt, mint Erwin? Kellett egyáltalán más Erwin helyett?

– Ha felbukkan… – Erwin komolyan figyelte. – Akkor mit teszel? – Fejével Levi csupasz, makulátlan karja felé intett, a vágyott fekete betűk nem izzottak fel rajta akkor sem, mikor a kétségbeesés a torka köré fonta az ujjait. Akkor sem, amikor legszívesebben véget vetett volna a szenvedésének. Akkor sem, amikor…

(Mindegy.)

(Vajon…)

– Ha felbukkan… – Levi elhúzta a száját. – Magam sem tudom.

– Biztos vagyok benne, hogy létezik.

Jó neked – gondolta Levi. Én egy kicsit sem vagyok…

– Mondd, Levi… – Erwin előredőlt, összevonta vastag, szőke szemöldökét. – Kerested azóta?

– Ő sem keresett engem.

– És nem akarod próbára tenni?

– Ennyire szeretnéd, ha lecserélnélek? – Levi bosszúsan pillantott rá, ingerülten méregette a karját. – Erről lenne szó?

– Félre ne értsd. Csupán…

– Kíváncsiság, mi? – horkant fel. – Nem, nem akarom.

De akarta.

Nyolcszáznegyvenötben, a Felderítő Egység egyik újabb falakon túli expedícióját követően, miután elvesztették azt a szerencsétlen Moses Braunt, mégiscsak rászánta magát az írásra. A kérdés ugyanaz volt, mint korábban, egyszerű, mert nem kellett túlbonyolítani. Kérdezett, mert kíváncsivá vált.

Itt vagy?

Válasz azonban sosem érkezett. Nyolcszáznegyvenötben a Kolosszális Óriás lyukat ütött a Mária falba, az óriások ellepték Shiganshina körzetét, és Levi letett róla, hogy valaha is kapcsolatba lépjen a lélektársával.

Nincs itt. Úgysincs itt.

De minek is lélektárs, ha Erwin viszont itt van?

Készült: 2018. 11. 15. – 11. 16.
Megjegyzés:
1.) Erwin azért így mutatkozott be a lélektársának, mert nem akarta, hogy bármi is legyen közöttük, mivel nem tudta, mikor fog meghalni. Egy későbbi szösszenetben ugyanis lesz szó róla, hogyan viselik a lélektársak, ha elveszítik a Másik Felüket.
2.) Előfordulhat az az eset is, hogy x-nek y a lélektársa, y-nak viszont nem x. Sokat gondolkodtam, mi legyen, míg végül arra jutottam, hogy ebben az esetben y megkapja az üzeneteket, amiket x írt neki, de válaszolni nem tud rájuk, mert x nem a lélektársa. A következő szöszben ennek jelentősége lesz.
3.) A következő szöszben Eren színre lép.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése