2019. június 20., csütörtök

1-2-3, a legnagyobb ellenség [Eremin?; egypercesek; manga spoiler (117!)]


Össze nem függő lélektársi kapcsolaton alapuló szösszenetek
Ami közös bennük: Minden ember a világon két nevet visel a bőrén – a lélektársáét, valamint a legnagyobb ellenségéjét –, és Eren mindegyik szöszben magáénak tudhatja Arminét, mikor éppen milyen értelemben. A lélektársság nem feltétlenül jelent szerelmet. Utolsóként pedig: kivétel nélkül manga spoilert tartalmaznak, tehát ha nem követed szorosan a mangát a legutolsó fejezetekig, nem igazán fogod érteni, hogy mi miért történik. (Én szóltam.)


I.

EREN

Eren alkarján két név szerepel – az egyik a lélektársáé, a másik a legnagyobb ellenségéjé. Amióta ismeri Armint, tudja, hogy ő lesz a lélektársa – ugyanazon az álmon osztoznak, ráadásul legjobb barátok, őszintén, kell ennél több?

Mikor feltűnnek a nevek, nem éri meglepetésként, legalábbis Armin neve biztosan nem. Ott ragyog egyelőre szürkén és gyönyörűen, és Armin is szégyenlősen mutatja másnap a karját, mert az övék az egyik név Erené. A napnál is világosabb: egymásnak teremtették őket.

A másik név gazdáját – a legnagyobb ellenségét – nem ismeri, sosem hallott még róla. Eltűnődik rajta, vajon hol van a világban az a másik fiú, és vajon mi teszi majd őt az ellenségévé.

– A tiédet hogy hívják? – hajol oda izgatottan Arminhoz. A fiú megmutatja; közben beharapja az alsó ajkát, a homlokát ráncolja, ahogy elgondolkodik.

– Nem értem – mormolja, mire Eren összevonja a szemöldökét.

– Mit nem értesz? – kérdez vissza bugyután, de Armin makacsul nem válaszol. – Ismered? – puhatolózik tovább. Armin erre végre már a fejét ingatja. – Akkor meg nem mindegy? – értetlenkedik Eren. Az egyik név már fekete, a másik fehér Armin csuklóján. A maga részéről nem hajlandó foglalkozni vele.

Milyen érdekes – gondolja 854-ben, miután átszeli az óceánt, és találkozik a fiúval, akinek a neve az alkarján szerepel. Milyen érdekes – sóhajt fel, mikor tíz hónap után először találkozik a tekintete Arminéval. Hát ezért nem értettük.

A kölyök, aki megölte Sashát, gyűlölettel nézi. A kölyök, akit akarva-akaratlanul is a szívébe zárt, zavartsággal vegyes félelemmel, arcán nyilvánvaló, leplezetlen a csalódottság és a harag, amit Eren iránt érez.

Eren megvakarja a bőrét a csuklóján.

A két név színe megváltozik – az egyik szürke fehérbe, a másik feketébe hajlik.

Oh – szusszantja Eren. Most már értem.

Falco neve hófehér és ártatlan, tiszta és gyönyörű, amilyen a lélektársi kapcsolat közöttük. Olyasféle, amilyen mindig is lesz, és egyáltalán nem másféle, amilyenné sosem lesz. Eren tudja, hogy meg fog halni, és tudja, hogy kihasználta Falcót. Ha nem is volt minden hazugság, most már késő megbánni; amit tett, az visszafordíthatatlan, és egyenes út vezeti őket a Pokolba.

Lehunyja a szemét. Az ökle később csattan egyet, Armin arcába csapódik.

Armin.

Armin neve fekete és mérgezett, amilyenné a barátságuk vált, és amiből már nincs visszaút. A Pokol hívogató, Eren rálép az ösvényre, hogy Ördöggé váljon az ördögök között.

A legnagyobb ellenséged neve mindig fekete.

Készült: 2019. 06. 17 – 06. 18.
Megjegyzés: Eren/Armin illetve Eren/Falco szálat fel lehet fogni barátságként is. A lélektársság nem feltétlenül szól szerelemről, hanem csak rokonlelkekről. A történet azon a teórián alapul, amiben Armin Eren ellensége lesz a manga végén.

II.

ARMIN

Párosítás: Eren/Armin
Korhatár: +18
Figyelmeztetés: elenyésző erotikus tartalom (de azért szóltam)


Minden ember alkarján két név szerepel – a lélektársé, akit neki teremtettek, és a legnagyobb ellenség neve, akitől óvakodnia kell. Eren különleges, mert neki csak egy neve van. Amikor megismeri Armint, a fiú szemlátomást az érzelmeivel viaskodik, a szeme okosan ragyog, telis-tele van szomorúsággal.

– Te vagy a lélektársam – közli vele a gyerek-Eren izgatottan, mire aprót bólint. Igen, lélektársak, semmi kétség. A név egészen a találkozásukig szürke, aztán lassan félig fehérbe hajlik, mert legjobb barátok lesznek, akik jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. Később a duójuk trióvá alakul, kiegészül Mikasával, aki dühösen vakarja a saját neveinek egyikét, Annie-t, vagy kicsodát, ha Eren jól látta, és nem mond semmit, mikor Eren neki is elmondja, hogy Arminnal csak egy néven osztoznak.

A kadétévek alatt Bertolt szomorúan nézi, Reiner elgondolkodva, Ymir szemmel látható szánalommal az arcán. Legjobb barátok Arminnal, és amikor a trosti csata során az ajkuk első ízben cirógatják meg egymást, a görcs Eren gyomrában nekilát kioldódni.

A betűk félig fehéren, félig szürkén izzadnak Shiganshina után is. A visszafoglalást követően Eren változni kezd Kruger és az apja emlékei hatására, de ugyanolyan komótossággal csókolja Armin száját, mint korábban, az ujjai a fiú meztelen, izmos hasfalát simogatják, és az első együttlétük gyönyörű és felemelő, pont olyan, amilyennek megálmodta.

Amikor Floch segítségével találkozik végre Yelenával szemtől szembe, a betűk szürke része sötétedni kezd. Valami történik, valami, amit nem ért, és amit nem is akar megérteni, és Armin tudhatja, mert szokatlan szenvedéllyel szorítja maga alá, préseli bele az ágyneműbe, a csípője pedig ringatózik, szeme sarkából könnyek hullnak.

– Eren – nyögi a nevét, és Eren a félhomályban rálátást nyer az alkarjára; a név fehér és fekete is egyszerre, de egy hosszú pillanatig mintha csak fekete lenne. – Eren – suttogja aztán Armin. Talán mondani szeretne valamit, talán nem. Eren nem biztos benne, mert végül egyikük sem szólal meg.

Az utolsó éjszakájuk volt.

A név fekete és fehér, de többnyire fekete, mert Armin a legjobb barátja, egyben a legnagyobb ellensége is. A szánalom azért ragyogott mindig Ymir szemében, mert nincs annál sajnálatra méltóbb, ha valakinek pont a lélektársát kell megölnie, vagy pont a lélektársa által kell meghalnia.

Az erő egy kivétellel összegyűlik Eren kezében. Mikor Armin színe elé áll, a mérgezett betűk hófehérbe siklanak át.

– Itt állok előtted, Armin – mondja –, és ha tényleg Armin vagy, akkor tudnod kell, miért teszem. Ha tényleg Bertolt vagy, akkor meg kell értened.

Armin és Bertolt is érti.

Eren lehunyja a szemét. A harapása jéghideg, halálos, mégis csodálatos, mert elhozza vele a szabadságot. A kristály hideg, az álmok gyönyörűek, az erőt tálcán kínálja a lánynak, aki gyermeket vár. Az erőt sosem fogadják el, így az átok megtörik.

Mind meghalnak – és amikor felébrednek, odaát vannak a Paradicsomban, a világok között, az egyetlen helyen, ahol szabadság vár rájuk. Szabadság és az elhunytak mind, mert soha meg nem halnak, mindig csak valami új kezdődik.

Armin a kezét nyújtja, puhák az ujjai, gyengéd az érintése. Mosolyog.

– Megvárattál – szól megrovón, mire Eren elszégyelli magát.

– Bocsánat – mondja. – Nem állt szándékomban.

Armin bólint, bocsánatkérés elfogadva.

– Gyere - hívja aztán lágyan. – Vár ránk az óceán… – És Eren vele megy.

Szabad lett.

Készült: 2019. 06. 18.
Megjegyzés: Ismételten egy újabb szösz, ami azon a teórián alapul, hogy Armin és Eren ellenségek lesznek, továbbá még egy teória, miszerint az egész valahol az a helyen ér véget, ahová Zeke is került, mikor „meghalt”.

III.

REINER

Armin. Reiner.

847-ig, amíg Eren nem ismeri meg a titokzatos második név gazdáját, Reinert, szentül meg van győződve afelől, hogy Arminnal egymásnak teremtették őket. Minden ember két nevet visel az alkarján – a lélektárs és a legnagyobb ellenség nevét. A lélektárs Eren esetében Armin, a legnagyobb ellenség pedig értelemszerűen Reiner – ki más, hiszen Arminnal tökéletesen kiegészítik egymást. Pofonegyszerű.

847-ben Eren megismeri Reinert, és egyszerűen nem érti, mert Reiner mindenki bátyja, egy szent lélek, akihez nyugodt szívvel fordulhatnak, ha valami baj van. Ez egy tévedés, Reiner nem lehet az ellensége.

850-ben kiderül a titok: Reiner a Páncélos Óriás, tehát mégiscsak az ellensége. Hatalmas a megkönnyebbülés, szorítja magához Armint Shiganshina után, és próbál nem arra gondolni, hogy mennyire furcsán dobog a szíve – ugyanarra az ütemre, mégis valahogy máshogyan.

Valami megváltozott, mikor Armin átörökölte Bertolt óriását. Valami megváltozott, mikor Eren megismerte Kruger és az apja emlékeit. Valami más lett, de nem tudja megmondani, hogy pontosan micsoda. Kiszélesedik a világ, át kell szelnie az óceánt.

Négy év.

Négy hosszú év, ennyi ideig nem látta Reinert, a fiúból mégis férfi lett, a szőr az arcán, a szarkalábak a szeme körül bizonyítékok rá; gyakorlatilag sorvadni kezdett, ahogy utolsó éveibe lépett. Eren is sorvad a maga módján, már semmi sem ugyanaz, mint régen, és tudatában a két névnek a karján, lassan nekilát, hogy elmagyarázza Reinernak az itt léte okát. Most már érti Reinert, és nem tud úgy gondolni rá, mint az ellenségére.

A kezét nyújtja, arra kéri, fogadja el. Ketten erősebbek.

Eren Eren, Reiner Reiner, Armin pedig Armin. Hárman egymás végzetei, ez nem is kérdés, Eren mégsem bánja. Tudja, hogy ő fogja meghozni a legutolsó áldozatot, és az elmúlt négy év során lassan beletörődött.

Reiner az összeomlás szélén, keservesen zokog. Eren szíve dobog – ugyanarra az ütemre dobban, mégis valahogy máshogyan, értőbben, mint legutóbb –, és amikor átváltozik, Reiner rémülten aktiválja a saját óriását, pont úgy, ahogyan azt Eren előre eltervezte. Eren Eren, Reiner Reiner, Armin pedig Armin. Hárman egymás végzetei, nincs mese.

– Gondoltad volna? – dörgöli meg az arcát a léghajón, miután a kölyök, aki Reiner unokatestvére, megölte Sashát. Zeke felemeli a fejét, szomorúan sandít rá. – Gondoltad volna? – teszi fel újból a kérdést. – Elég az arcára néznem, hogy tudjam, mi változott.

A nevek nincsenek kőbe vésve, magad alakítod, ki lesz a lélektársad, ki lesz az ellenséged. Eren is alakítja, egy mások számára teljesen idegen útra lép, ahonnan nincs visszaút, csak egyenesen előre. Vajon mi vár rá? Ki lesz a lélektársa, ki lesz az ellensége? Számít ez egyáltalán valamit egy ilyen világban? Úgyis mind meghalnak, ez az egyetlen lehetőségük. Meghalni, és átkerülni egy jobb helyre. Szabad lenni, mert szabadnak kell lenni.

Armin vagy Reiner, esetleg éppen fordítva: Reiner vagy Armin. Ki az ellenség, ki a lélektárs, semmit sem számít.

Eren harcol, és megindul előre.

Egyenes az út, ami Zeke-hez vezeti, és egyenes az út, ami ezzel együtt a Pokolba is küldi.

Készült: 2019. 06. 18.
Megjegyzés: És még egy szösz, ami arról szól, hogy Armin és Eren ellenségek (vagy nem, mert nincs kőbe vésve, melyik név melyiket takarja, és mert naivan vagy nem naivan reménykedem benne, hogy Eren és Reiner a végén szövetségesek lesznek).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése