14. fejezet
Bábok
I.
Kruger
A fények után nehéz volt eldönteni, hogy
pontosan mit is láttak. Ahogy kitisztult előttük a kép, Eren különös dologra
lett figyelmes: egy nagyon ismerős föld rajzolódott ki – a modern világgal
párhuzamos világ, amelyben Jaeger is élt. Hátuk mögött hasonló események
történtek, annyi különbséggel, hogy Jaeger világa helyett a modern világ terült
el. A köztes hely valóban rászolgált az elnevezésre, a két világ között
helyezkedett el; vastag, ám repedezett
valami, egyfajta tükör választotta el
a lakókat attól, hogy átléphessenek Ymir egykori birodalmába, ahol a halála
után létezett.
Eren szóhoz sem jutott a döbbenettől. Ahogy az
aranysárga szikrák alábbhagytak, s láthatóvá vált a tükör, annak is különösen a
túlsó oldala, azon kapta magát, hogy egyenesen Levi szemébe bámul. Levi hadnagy
szemébe, nem modern Leviéba. A tükör
– jobban mondva inkább üvegfal – túlsó oldalán ugyanis, ahelyett, hogy saját
magát pillantotta volna meg, ott álltak Jaeger barátai, a Felderítő Egység Levi
hadnaggyal karöltve, és legalább annyira döbbenten nézték a történteket,
amilyen döbbentnek Eren is érezte magát.
A fájdalom nem tompult el, a sebe, amit modern Levi tényleg véletlenül ejtett rajta, kínzón
lüktetett, még a levegővétel is pokoli kínokkal járt. Nem volt benne biztos,
hogy hosszútávon képes lesz kitartani. Abban sem volt biztos, hogy sikerrel
járt egyáltalán – hogy a továbbiakban, bármire is készült Eren és modern Armin,
tud nekik segíteni, hogy legyőzzék modern Levi és Doppelgänger Eren ördögi párosát.
Felnyögött, ám nem maradt több ideje, modern Levi
ugyanis nem hagyta annyiban, hogy megállította abban, hogy megölje modern
Mikasát. Kirántotta a kését Eren sebéből, és nem törődve Eren fájdalmas
üvöltésével, megindult, hogy befejezze, amit elkezdett. A kés pengéjén
sötétvörösen csillogott Eren vére, azzal sem vesződött, hogy letörölje. Mikasa,
aki a földre zuhant, mikor Eren kitépte Levi karjából, szemlátomást
kijózanodott; kissé még kábultan, ugyanakkor nyilvánvaló rettegéssel és
éberséggel az arcán figyelte a felé közeledő férfit. Látszott rajta, hogy
fogalma sincs, mit tegyen. Nem tudott küzdeni. Soha életében nem kellett
harcolnia, élte a kényelmes életét, amíg hirtelen bele nem csöppent ebbe az
őrületbe. Akkor találkozhatott Jaegerrel, és az arcát elnézve, borzasztó dolgok
történtek vele. Jaeger állítása szerint mindketten
meghaltak. Szörnyűséges halált kellett halniuk, s Erent elfogta a harag, ahogy
erre gondolt. Mégis honnan vette a bátorságot, hogy ezt tegye Jaegerrel meg
Mikasával? Hogy tudott valaki ennyire torzzá és undorítóvá válni?
Előrevetette magát, megragadta modern Levi bokáját,
mielőtt elérhette volna a lányt. Sikerült olyan erővel kapaszkodnia belé, hogy
kirántsa alóla a talajt. A penge nagyot koppant a földön, Mikasa sikított,
Doppelgänger Eren pedig üvöltött.
– NE SZERENCSÉTLENKEDJ MÁR! ÖLD MEG AZT A KURVÁT! –
Eren azonban addigra maga alá gyűrte modern Levit. Keze remegett az
erőlködéstől – a férfi sokkal erősebb volt nála, sokkal izmosabb és
tapasztaltabb. Dulakodni kezdtek, Levi a penge után próbált nyúlni, hogy még
egyszer Erenbe döfhesse, Eren pedig érezte, ahogy ömlött a vére a sebéből.
Vesztett az erejéből, Levi hátra tudta lökni. Ahogy
fölé kerekedett, összeakadt a tekintetük. Levi arca mocskos volt és véres,
ahogy Eren összefogdosta a nedves kezével. A szürkeség a szemében teljesen
felette a kékjét; úgy világított, akár egy sötét fém. Izomtól duzzadó combjával
fogta közre Eren testét, tartotta őt jó szorosan, szegezte erősen a földre, és
még azt is meg tudta tenni, hogy egy pillanatra eleressze egyik kezével, hogy
hátrasimítsa az izzadtságtól átnedvesedett tincseit, amik a homlokába lógtak.
Kajánul vigyorgott le rá, elégedetten és büszkén saját magára, és amikor
féloldalt pillantott, Eren meg leutánozta, Doppelgänger Eren boldogságtól
sugárzó, őrült pillantásával találták magukat szembe. Ördögi mosoly ült ki az
arcára, hibátlan másolata romlott személyiségének.
Eren nyögött és levegő után kapkodott.
– Most meg fogsz ölni, mi? – kérdezte. Tőlük
távolabb Jaeger és modern Armin még mindig egymásba kapaszkodva álltak,
Doppelgänger Eren éppen feléjük tartott elszántan, miután egy biccentéssel
lerendezettnek tekintette Eren esetét. Rábízta modern Levira sorsát, aki
nyilvánvalóan végezni szándékozott vele, hogy utána Mikasát is megölje
bosszúból.
Az egyetlen, aki igazán nem csinált semmit, az Kiyomi volt. Úgy tűnt, mintha hezitált volna, mikor modern Levi a
penge után tapogatózott. Majdnem a lába elé csúszott, mikor kirepült Levi
kezéből, de nem állt szándékában felemelni, vagy egyszerűen csak odarúgni
Levinak. Mozdulatlan maradt, és igézve bámulta a pengét. Különös volt az
arckifejezése, ugyanolyan különösen nézte Erent és a sérülését, mint modern
Mikasát és a kést a földön. Meggondolta volna magát? Eszébe jutottak a régi,
szép emlékek? Tényleg minden hazugság lett volna, vagy akadt köztük némi igaz
is?
Eren üvölteni tudott volna.
Kiyomi…
Suttogni sem
tudott.
Levi lebámult rá, még mindig a kés után matatott.
Nem esett neki puszta kézzel Eren torkának, de az lehetett a következő húzása,
ha nem éri el a fegyverét, ezt Eren jól tudta. Furcsamód nem érzett félelmet.
Azt hitte, meg fogja majd bénítani, hiszen mégiscsak az életéről volt szó, ám
mégsem ez történt. Túl sokszor dacolt már a halállal, túl sokszor múlt csak egy
hajszálon az élete… Ha Jaeger akkor nem került volna át a világába, ha nem
cseréltek volna lelket, már réges-rég halott lett volna. Ott halt volna meg az
autóban. Végül is… nem keveset ráhúzott arra a balesetre. Eljött az ideje, hogy
elfogadja a sorsát.
Zihálva nézett Levi szemébe, aztán elfordította a
fejét, és inkább a tükröt bámulta. Annak túloldalán ott volt a másik Levi is, a
férfi, akibe akaratlanul is beleszeretett, míg Jaeger testében időzött, és
akivel sosem lehetett együtt. Ha túl is élik mindketten, nem tartoztak
ugyanabba a világba. Azelőtt Jaeger miatt nem tehették, ezután pedig maguk
miatt.
Eren fájdalmasan kiáltott, modern Levi belenyomta a
kezét a sebébe. Könnyek kezdték csípni a szeme sarkát, a fájdalom kijózanította,
észhez térítette. Emlékeztette rá,
hogy még élt – hogy a történtek
ellenére igenis mélyen ott lakozott
benne a küzdeni akarás szelleme, nem
véletlen, hogy nem halt meg legutóbb sem.
A kés a földön hevert árván és gyanútlanul,
majdhogynem egyforma távolságra Kiyomitól és Mikasától. Miközben modern Levi
visszanyomta őt erőszakkal a homokba, a tekintete megállapodott Mikasán. A lány
szeméből potyogtak a könnyek.
Nem csinál
semmit… – ébredt
rá Eren. Ha pedig nem csinál semmit…
Akkor minden értelmetlen volt. Hiába mentettem meg… Hiába… ÁÁÁ!!! Magában
és hangosan is ordított, ahogy Levi újra meg újra belényomta az ujjait a
sebébe. Játszadozott vele; kíváncsian figyelte az arcát, tanulmányozta a
reakcióit, s élvezettel okozott neki fájdalmat, mert azzal elérte, hogy
Doppelgänger Eren elégedetten kapja feléjük a fejét. Doppelgänger Eren azt
élvezte, hogy mások szenvedtek. Ha valaha volt is benne valami jóság, a kétezer
esztendő alatt, amit a világ börtönében kellett töltenie, gyökeresen kiirtotta
magából az egyre növekvő gyűlölet és bosszúszomj keveréke.
– K-küzdj… – Eren azon kapta magát, hogy az ajka
szavakat formált. – K-küzdj… – Mikasának címezte őket. Nem várt segítséget sem
tőle, sem Kiyomitól; tudta, hogy teljesen magára maradt. Doppelgänger Eren
lassan közelítette meg Jaeger és modern Armin kettősét, Kiyomi magában
őrlődött, a tükör túloldaláról pedig nem érkezhetett felmentő sereg. Magára
maradt, és közelgett az ítélet órája.
Nem
hagyhatom – szaladt
át az elméjén a gondolat –, hogy kárba
vesszen az áldozatom. Ha legalább őt… sikerül megmentenem… Ha legalább… lesz
értelme… hogy ezt tettem… Aaaah!
Könnybe lábadt a szeme, némán sikoltott.
– Ha veszítesz… meghalsz… – Összeszorította a fogát,
amikor Levi erőszakkal a földhöz vágta a fejét. Csak azért sem ordított fel.
Csak azért sem. Nem adta meg neki ezt az örömöt.
Doppelgänger Eren megmerevedett, döbbenten pördült
feléjük – mintha nem akart volna hinni a fülének.
Mikasa sokkoltan emelte fel a fejét.
Eren folytatta:
– Ha győzöl… élni fogsz.
– Mi a faszról beszélsz? – pillantott le rá Levi. –
Úgy látom, félig halott vagy már… Félrebeszélsz, kölyök.
Nem beszélt félre.
– Ha nem harcolsz… nem győzhetsz…
Mikasa remegve nyúlt a kés után. Levi nem nézett
hátra, így nem láthatta, hogy nagy kínlódások közepette valahogy talpra
küzdötte magát. Egész testében reszketett, így a kezében is a penge. Száját vér
szennyezte; hosszú, fekete haja csapzottan állt szerteszét.
– N-nem tudom megtenni! – dadogta rémülten.
Eren elkínzottan nyögött fel.
Mikasa…
A lány hirtelen mozdulatlanná dermedt.
– Ó, a késem – fedezte fel végre modern Levi a
hollétét. Meglepettség suhant át az arcán, ami aztán szórakozottságba csapott
át, amikor meglátta, hogy Mikasa remegése alábbhagyott. – Szóval nálad van. Hm.
Érdekes. És mit szándékozol vele tenni? Nekem ugrasz? Belém próbálod döfni? –
gúnyolódott. – Azt hiszed, képes vagy rá?
Eren határozottan pozitívumként könyvelte el az
események váratlan fordulatát. Mikasának a szeme sem rebbent a sértegetés
hallatán; lepergett róla az összes gúnyos megjegyzés, csak bámulta modern
Levit, bámulta és várt valamire. Eren nem tudta, mire, de nem féltette. Valamit
meglátott a lányban, valami ismerős higgadtságot, amit látott már korábban
valakinél – még Jaeger világában… a másik Mikasán –, és onnantól kezdve nem
tudta őt félteni. Mikasa magára talált. Mikasát körbejárta valami.
Szikrák? – döbbent meg. Azok ott… szikrák?
„Küzdj.”
Eren megértette.
– Istenem… – suttogta, és abban a pillanatban,
amikor modern Levi cifrán elkáromkodta magát, tudatosult benne, hogy a férfi is
rájött, mi történt. Rájött, de már elkésett.
Mikasa életre hívta az Ackerman klán erejét. Olyan
világba született bele, ahol nem létezett olyan erő, ami szembement volna a
természet erejével, ám a köztes helyen bármi megtörténhetett. A köztes helyen,
ahol olyan közel voltak a modern világgal párhuzamos világhoz, megtörténhetett
a lehetetlen is – mert attól még Ackermannak született, az erő mélyen ott
lapult benne, csak nem volt mi felszínre hozza.
– Ne! – zihált fel Levi, de már túl késő volt.
Mikasa megragadta a kést. Rárontott Levira, mielőtt az reagálhatott volna, mire
Eren kihasználta, hogy a férfi figyelme elterelődött; bevetve maradék erejét
is, lelökte magáról, majd odébb gurult. A homok belekerült a sebébe, csípte,
iszonyatosan csípte, üvöltött és üvöltött.
– LEVI! – sikoltotta, és látta,
hogy a tükör másik oldalán Levi hadnagy felkapta a fejét.
A tükrön repedés futott végig, egyre jobban, egyre
gyorsabban repedezett.
Modern Levi és modern Mikasa egymásnak estek. Kiyomi
sikított, Doppelgänger Eren pedig parancsokat üvöltött feléjük. A döbbenet, ami
korábban megakasztotta őt tervében, most arra sarkallta, hogy folytassa, amit
elkezdett. Bármi is lehetett az, ami miatt egy pillanatra úrrá lett rajta a
gyengeség, szertefoszlott. Nem adta fel.
Senki sem adta fel.
Eren sem.
Nem törődve, hogy Doppelgänger Eren minden egyes
lépésével közelebb kerültek a biztos pusztuláshoz, Jaeger és modern Armin
egymáshoz húzódtak. Amennyire Eren azt a távolságból látta, egymással sutyorogtak
nagyon elmélyülten, s a pillantásukból ítélve nem mást csináltak, mint Doppelgänger
Eren ellen terveztek valamit, amivel talán végleg megállíthatják. Erennek rossz
előérzete támadt, de nem tehetett semmit.
A két fiú a repedéseket bámulta a tükrön, sőt modern
Armin odáig merészkedett, hogy rá is mutatott egy hosszabbra, amely mélyebbnek
látszott a többinél. Amikor egyszer csak, minden előjel nélkül elkiáltotta
magát, Armin után szólt. A másik Armin után.
Eren el nem tudta képzelni, hogy miért.
A másik Armin erre megragadta Levi hadnagy karját,
izgatottan mutatott a tükörre. Az egyik repedés, az, amelyik modern Armin
figyelmét is felkeltette, jobban látszódott a többinél; olybá’ tűnt, mintha
azon a ponton pillanatok leforgása alatt ketté fog törni a tükör. Ez volt az,
amit látva mindkét Armint elfogott az izgalom, ez volt az, amit Jaeger és Levi
hadnagy is érteni kezdett. Levi hadnagy Erenre nézett; az ajka szavakat
formált, a tekintete elszántságot sugárzott.
Levi?
Eren hevesen dobogó szívvel figyelte.
Levi mondott valamit Jaeger szőke barátjának, és
mintha ezzel eldőlt volna, hogy a tettek mezejére lépnek-e vagy sem. Ökölbe
szorította a kezét, és ugyanazzal az eltökéltséggel az arcán, amivel korábban
egyenesen Eren szemébe nézett, azt a pontját vette célba a tükörnek, ahol a
leginkább repedezett. Teljes erőből, nem félve a következményekből vágta bele
az öklét.
Iszonytató reccsenés hallatszott, Doppelgänger Eren
hördülve pördült meg.
– TI MOCSKOS ÖRDÖGFATTYAK! – süvöltötte, mire Eren
felnevetett. Kínlódva, sziszegve tette ugyan, de nem tudta megállni. Az Ördög,
amint másokat nevezett ördögfattyaknak, igencsak mulatságos embernek bizonyult.
A megjegyzés még modern Levi arcára is valami mosolyféleséget is csalt.
A többiek nem találták mulatságosnak, a legkevésbé
sem érdekelte őket. Levi hadnagy újra ütött – addig roncsolta véressé a kezét,
ameddig csak bírta, ameddig nem érte el a célját –; mellette másik Armin pedig
hasonlóan cselekedett. Mire Eren feleszmélt, már a másik Mikasa is ott állt, és
a többiek a Felderítő Egységből: Jean, Sasha, Connie, Hanji, Erwin parancsnok,
Petráék… Tényleg mindenki… És mindenki azon fáradozott, hogy jó nagyot
üssön az üvegtükörre.
Ugye… nem
azt tervezik…
Elakadt a lélegzete.
Hátuk mögül mozgolódás hallatszott. Eren döbbenten
fedezte fel, hogy ott is összegyűltek, csupán a modern világ lakói. A harcosok
– már aki könnyedén megúszta a legutóbbi mészárlást… Jean, Connie… Ők is ott
voltak, mind ott voltak. A távolság ellenére tisztán látták, hogy mit művelnek
a másik világ lakói, s mielőtt Eren kettőt pisloghatott volna, már ők is ütni
kezdték jókora erővel a tükröt. A reccsenések egymást követték, újabb meg
újabb, a tükör jobban és jobban repedt meg. Egy utolsó ütés… ééééés…
Kialudtak a fények. A világ hirtelen sötétségbe
borult, a tükröt áttörték.
Eren levegő után kapkodott; borzongva maradt
mozdulatlan. Modern Levi a földön feküdt, Mikasa még mindig ránehezedett a
testével, gyakorlatilag belepréselte őt a homokba. A sötétségre mind a lány,
mind a férfi megmerevedett.
– Mi történt? – suttogta Levi.
– Ez… a tükör miatt? – kérdezte Mikasa. Úgy tűnt, mintha
mindketten tőle várták volna a választ.
– Honnan tudjam? – nyögte Eren. Pokolian fájt a
sebe. – Mi vagyok én?
Modern Levi nem foglalkozott velük.
– Eren? – kérdezte tétován. – Mi történt?
Erennek kellett néhány másodperc, hogy felfogja, a
férfi nem neki, hanem Doppelgänger Erennek címezte a kérdést. Az Ördög
zaklatottnak látszott, zihálva nyeldekelte a levegőt, és olyan tömény
gyűlölettel nézett végig a másik világ emberein, majd pillantott Jaegerre és
modern Arminra, hogy Erent elfogta a félelem.
Ezt nem
fogja annyiban hagyni – gondolta, a következő pillanatban azonban minden aggodalma elpárolgott.
Erős karok fonódtak váratlanul a teste köré, forró és mohó ölelésben találta
magát. A másik Levi volt az, Levi hadnagy,
aki, amint a tükör szilánkokra hullva esett darabokra, átszelte a világok közti
határt, s ott termett mellette, hogy szorosan a karjába zárja. Úgy szorította
magához, hogy Eren biztosra vette, soha többé nem fogja elengedni. Nem is
akarta, hogy Levi elengedje.
– Itt vagy – suttogta oda neki. – Velem vagy.
– Eren. – Levi puhán csókolt a szemhéjára. – Eren. –
A szemhéját az orra követte, majd kínzó lassan az ajka megtalálta az övét. Épp
csak súrolta, nem csókolta meg, pedig Eren érezte a szenvedélyét. Egymásnak
döntötte a homlokukat, egymást lélegezték, egymást cirógatták. Eren szíve
remegős táncot járva dobolt egyre hangosabban és hangosabban. Levi. Levi. Levi. Az elméje egyre csak a
férfi nevét ismételte.
– Itt vagy… – Nem akarta elhinni. Nem tudta elhinni.
– Velem vagy…
– Itt vagyok – ismételte Levi. – Veled vagyok. Soha
sem hagylak el.
– Istenem… – Eren belékapaszkodott.
Kérlek, ne
hazudj.
De még ha ez borzalmas hazugság is volt, Eren szemet
hunyt fölötte. Mindaddig, míg Levi a karjában tartotta, míg érezhette az
érintését, az óvó ölelését, mindent megbocsátott neki, minden fölött el tudott
siklani. Csak a pillanat számított, annak élt. A sebe vadul lüktetett, a vére
mindenütt ott volt… és meleg volt, valós és eleven, és félnie kellett volna a
jövőt, aggódnia a saját testi épségéért, mégsem vitte rá semmi az égvilágon,
mert semmi sem számított. Semmi és senki, még maga a világ sem erre az egy
pillanatra, csak Levi.
– Azt hittem, soha sem látlak többé…
– Azt hittem, örökre elvesztettelek – súgta vissza
neki Levi.
A világ megremegett körülöttük.
– Mi történik? – kérdezte Mikasa. – Mi folyik itt?
– Eren? – Modern Levi minden figyelmét az Ördögre
fordította. – Mi folyik itt?
Doppelgänger Eren azonban nem válaszolt. Nem azért
nem válaszolt, mert mindenáron ki akart velük szúrni azzal, hogy megtagadja az
információt tőlük, hanem azért, mert ő maga sem tudta, mi zajlott le éppen.
Ahogy lassan modern Levi felé fordult, Eren számára a napnál is világosabb lett
ez.
A tükör szilánkokra hullott, a fények kialudtak, a
két világ lakói pedig elözönlötték a köztes helyet. Valamennyien egymásba
kapaszkodtak, modern Armin és Jaeger szorosan, Eren és a másik Levi, modern
Mikasa és modern Levi is egy pillanatra… A két világ lakói átlépték a
megsemmisült határokat, és valami ekkor történt a világban – valami kísérteties,
valami nyugtalanító. A határok aranysárgán izzottak fel, és maga a láthatatlan
fonál is újra felragyogott, fényesebben tört a magasba.
Minden egy pillanat műve volt – ezt követően a
fények ismét kialudtak.
A három világ – a modern, a köztes és a másik – egybemosódott.
Ütött az órájuk.
II.
Jaeger
– Ez a világvége, igaz?
Sötétség
honolt az egyesült világban, Eren jeges iszonyatot érzett. A határokat átlépve,
Mikasa és Armin első dolga volt, hogy odarohanjon hozzá. A barátai a világából,
a másik Mikasa és másik Armin lélekszakadva rohantak felé; mindketten
megrendülten néztek rá. Modern Armin épp csak kibontakozott az öleléséből,
mikor Mikasa elérte őket, s hezitálás nélkül Eren karjába vetette magát. Másik
Armin sípoló tüdővel zárkózott fel mellé. Mire Eren felocsúdott, már ő is
ölelte őt, ketten együtt ölelték jó erősen, jó szorosan.
–
Ez a világvége, igaz? – kérdezte újból Mikasa. – Úgy aggódtunk érted, Eren!
Mindig is tudtam… Én mindig is tudtam, hogy valami nem stimmel veled, csak azt
hittem… csak azt hittem… Aztán Reiner és Bertolt elraboltak… vagyis ezt a másik
Erent rabolták el… és akkor az a törpe mindent elmondott nekünk… A lélekcserét,
Krugert, mindent.
–
Majdnem mindent – pontosított Armin. – Ahogy elnézem, ezt kifelejtette a
történetből – nézett Kruger és Levi ölelkező párosára. Eren feléjük fordította
a fejét, az ajkába harapott. Igen, ezt az egyet Kruger sem verte nagy dobra. Ha
modern Levi nem célozgatott volna rá, Kruger talán sosem mondta volna el, hogy
beleszeretett Eren hadnagyába.
Mikasa
követte a tekintetüket, elsötétült az arca.
–
Ha sokkal hamarabb beavatott volna, ez az egész nem történt volna meg! –
harsogta dühösen, mire modern Armin megköszörülte a torkát.
–
Azt hiszem, ez már nem számít – mondta óvatosan. – Jobb lenne, ha a jelenre
koncentrálnánk.
–
Te csak hallgass! – Mikasa összevonta a szemöldökét. – Ha elmondtad volna te
is… nem jutottunk volna el idáig – közölte velük magabiztosan, ugyanakkor
igencsak szemrehányó hangot megütve.
Eren
fáradtan sóhajtott fel, a kezében még mindig érezte az Alapító bizsergető
erejét.
–
Hát nem értitek? – kérdezte kimerülten. – Ez az egész sokkal több annál, mint
hogy hol itt, hol ott próbáljuk egymást elpusztítani. Higgyen Doppelgänger Eren
bármit, ez már régóta nemcsak a bosszúról szól. Ahogy elnézem ezt a világot…
Ahogy elnézem az Ördögöt, fogalma sincs, miféle hely ez. Fogalma sincs, miféle
erőt nyert „minden élet forrásából”, és hogy miféle dolgok történhetnek itt.
Úgy gondolom, joggal félhetünk.
–
Látszólag Doppelgänger Eren rángatja a szálakat – értett egyet modern Armin –,
de ez a világ sokkal több annál. Ez az erő, amire egykor szert tett, az, ami
sokkal több annál, mint aminek gondolja. Ő maga az Ördög, de nem ő az, aki
irányítja ezt a világot. A „láthatatlan fonál” nem belőle, hanem „minden élet
forrásából” táplálkozik. Ilyen egyszerű.
–
Armin, Mikasa. – Eren sóhajtva szorította meg modern Armin kezét. – Modern
Armin édesanyja Reiss-lány volt. A királyi család tagja… – És nagy vonalakban,
nagyon gyorsan összefoglalta, hogy mit kell tudniuk a királyi családról.
Arminnak és Mikasának szabályosan elakadt a lélegzete.
–
Ymir Fritz leszármazottja? – ismételte Armin. – Gondoljátok, hogy én is…
–
Nem törvényszerű – felelte erre modern Armin. – Lehetséges, hogy a te
világodban semmi közöd hozzájuk. Bármi
lehetséges. Lehet, hogy ezt már sosem tudjuk meg.
–
Lehet – hagyta rá Eren. – Nem tartom kizártnak, hogy valamilyen szegről-végről
rokonságban állsz velük, de úgy hiszem, ez már nem számít. – Barátai váltottak
egy pillantást. – Doppelgänger Eren modern Armint választotta – intett a
szemüveges fiú felé –, így úgy hiszem, túl késő azon gondolkodni, hogy mi lett
volna, ha. Azzal kell foglalkoznunk,
ami most zajlik… – Ez maga a világvége,
gondolta. Nem ülhetünk tétlenül…
–
Valahogy egyesült a három világ… – nyelt nagyot modern Armin. – Ez valami
olyasmi, amire Eren… mármint, Doppelgänger Eren – pontosított, mikor látta a
tekintetüket –, nos, sosem számított.
–
Valamit várnak tőlünk – bólintott a másik Armin. A tekintete megakadt modern
Levi és modern Mikasa alakján, egy pillanatra elkerekedett a szeme. Hogy mi
lepte meg jobban, azt nem lehetett eldönteni. Talán inkább Mikasa a hosszú
hajával.
–
Nem is akármit. – Eren ökölbe szorította a kezét. – Doppelgänger Eren
elvesztette az irányítást, de még nem adta fel. Modern Armint akarja
felhasználni, hogy visszaszerezze az erejét… és ha megteszi, mindent el fog
pusztítani – magyarázta a többieknek. Armin elfordította a hosszú hajú lányról
a tekintetét. – Most, hogy széttört a tükör, többé semmi sem tartja vissza,
hogy megbüntesse mindkét világot. Szörnyű lépésre fogja magát elszánni,
higgyetek nekem, srácok. Ő már menthetetlenül egy velejéig romlott
szörnyszülött. Kérlek, ne haragudj ezért, Armin – pillantott a szemüveges
fiúra. Modern Armin ajkán szomorkás mosoly tűnt fel.
–
Semmi baj – sóhajtotta. – El kell engednem… Talán sosem ismertem őt eléggé.
–
Talán az az énje a gyermekkori énjéből fakadt, amikor még képes volt a
szeretetre – próbálkozott a vigasztalásával esetlenül Eren. Elképzelhetőnek tartotta,
hogy Doppelgänger Eren szerette a barátait. Szerette Kiyomit, modern Armint,
modern Levit… Hiszen mégiscsak a szövetségesei voltak.
Vajon meddig lenne hajlandó elmenni
értük? – tűnődött el.
Nem
maradt több ideje, hogy ezen rágódjon. A modern világ felfegyverkezett
felderítői megérkeztek a csatatérre, arcukat elnézve Doppelgänger Eren
segítségére siettek. Kruger még mindig Levi karjában pihent; most már nem
kimondottan ölelkeztek, inkább mindketten kétségbeesetten próbálták elszorítani
a sebét. Kruger arca fakó volt, egyenesen falfehér; látszott rajta, hogy maga
alá gyűrte a kimerültség. Sebéből ömlött a vér, a távolból borzasztóan
csúnyának tűnt. Eren megrémült a látványtól.
Még él – nyugtatta meg magát. Minden rendben lesz.
Modern
Mikasa a földnek szegezte teljesen modern Levit, a penge a férfi torkához
simult. Nem sokon múlt, az éle már így is felkarcolta modern Levi érzékeny
bőrét, nem csoda, hogy másik Armin sokkolódott. Doppelgänger Eren ezt látva
Kiyomi után üvöltött, mire a lány szemlátomást észbe kapott: a fegyvere után
nyúlt, a pisztoly csövét modern Mikasa felé irányította.
–
Szállj le róla! – parancsolta hidegen. – Különben kinyírlak, te rohadt ribanc.
Modern
Mikasa furcsamód nem rettent meg. Eren látott már ilyet korábban – jó sok évvel
korábban. Mikasa… A másik Mikasa éppúgy nyúlt a kés után
gyerekkorukban, mikor először találkoztak, mint most modern Mikasa; éppolyan
legyőzhetetlenné vált azt követően, mint most a modern lány. Az Ackerman klán
tagjainak ereje… felszínre tört, s Eren többé nem féltette a lányt. Tudta, hogy
bármi is fog történni, modern Mikasa meg fog tudni birkózni vele. Ha ez azt
jelenti, hogy le kell győznie Kiyomit és modern Levit, meg fogja tudni tenni.
Eren többé nem félt, de nem is tudott teljesen megnyugodni. A modern világ
lakói, azok, akik a barátai arcát viselték, ám fikarcnyi jóindulat sem szorult
beléjük, eljöttek, hogy segítsenek Doppelgänger Erennek. Úgy tűnt, Erwin
parancsnok is gyorsan átlátta ezt a helyzetet.
–
TÁMADÁS! – süvöltötte. – VÉDJÉTEK ERENT! – De hogy pontosan melyik Erenre
gondolt, az nem volt egyértelmű. Levi távolabb húzta Krugert. Hiába keresett
támasztékot, egyszerűen nem talált: a köztes hely hatalmas volt és a
bizonytalan végtelenbe nyúlt, egyetlen szikla, fa vagy bármi, semmit sem lehetett
látni, csak homokot és korábban a fényeket. Most már a fényeknek is nyoma
veszett.
–
Sürgősen ki kell találnunk valamit! – zihált fel Armin. – Ha ez így
folytatódik, Doppelgänger Eren megkapja, amit akar! Egymást fogjuk megölni! –
Alig mondta ki, modern Jean és modern Connie rárontottak a másik Jeanra és
Connie-ra, és egy pillanatra mindenkiben megfagyott a vér. A másik Jean és
másik Connie pisztolyt tartott magánál modern énjéhez hasonlóan, ám Eren jól
tudta, hogy soha életükben nem kellett még használniuk más fegyvert a kardon
kívül – nem úgy, mint modernbeli énjeiknek, akiket, nos, egy cseppet sem rázott
meg, ha esetleg el kell venniük egy ember életét.
Dörrenés
hallatszott, Eren összeszorította a szemét.
–
Eltalálta… – hallotta Armin döbbent
szisszenését. A lövést egy fájdalmas és egy feldühödött ordítás kísérte, ütések
zaja, puszta kézzel estek egymásnak, majd újabb lövés – és hirtelen kitört a
hangzavar. A levegő puskaportól lett terhes, semmit sem lehetett hallani,
érteni vagy rendesen látni.
Eren
a kezébe harapott – jó erősen és jó mélyen –, mégsem tört magasba az aranysárga
fény. Modern Armin jobbját ragadva meg, újból próbálkozott, de csupán szikrák
pattogtak, semmi egyéb. A kétségbeesés összehúzta a torkát, de hiába próbált
átváltozni, egyszerűen nem tudott. Az az erő, az az ösztön, ami feléledt benne
a trosti csatában, mintha elpárolgott volna. Mintha soha nem is létezett volna.
Képtelen volt rá, hogy óriásként olyan emberek ellen vonuljon, akik úgy néztek
ki, mint a barátai. Képtelennek érezte magát, hogy bármit is tegyen azon kívül, hogy álljon és bambán bámuljon,
miközben körülöttük összeomlott a világ, s megvalósult Doppelgänger Eren
szörnyű terve. Ami őt illette, még mindig nem adta fel. Tényleg nem adta fel.
–
Egyenesen felénk tart! – szisszent fel modern Armin. – T-talán megállíthatom… –
És már indult volna előre, hogy feltartóztassa egykori barátját, ám Eren úgy
kapott utána, mintha az élete múlt volna rajta.
–
Soha többé nem mész a közelébe! – kiáltotta, mire modern Armin szeme elkerekedett.
A hirtelen felindulásból tett kijelentés igazából mindannyiukat sokkolta.
Mikasa és Armin is meglepetten nézett össze, s maga Eren is elcsodálkozott
saját magán; egyszerűen nem tudta megmondani, mi sarkallta.
–
Nem kell miattam aggódni – mondta modern Armin szelíden. – Nem fog bántani. Nem
bánthat… hiszen a legjobb barátom…
–
Nem teszem kockára az életedet.
–
De…
–
Erennek igaza van – szólt Mikasa. Kivonta a kardját, elállta modern Armin
útját. Eren döbbenten ébredt rá, hogy mire készül: a tulajdon testével akarta
megállítani Doppelgänger Erent, azzal akarta megvédeni őket az ördögi
hasonmástól.
–
Hé… Mikasa…
–
Bízzátok rám – mondta a lány eltökélten. – Előbb rajtam kell átjutnia.
–
Örömmel – felelte Doppelgänger Eren gonoszul elvigyorodva. – Hidd el, akkor
leszek igazán boldog, ha a szemük láttára végezhetek veled is… és a drágalátos
modern Mikasátokkal is. Legalább két legyet ütünk egy csapásra, nem gondolod,
Eren? Szerintem Kiyomi kinyírja a kiscsillagot. Vagy ha ő nem, akkor az én Leviom.
–
Együtt vannak – mondta Eren halkan a barátainak. – Modern Levi meg Doppelgänger
Eren.
– Fúj.
–
Mikasa!
–
Sosem volt ízlésed, Eren. – Mikasa előrelépett, egy cseppet sem félt
Doppelgänger Erentől. – De azt hiszem, ez alkalommal a törpének nincs… ha le
tudott állni egy olyan alakkal, mint ez – nézett végig az Ördögön. – De majd én
gondoskodom róla, hogy hamar egyedül találja magát a világban… – és a kardjával
Doppelgänger Eren felé suhintott. Fegyvere is volt, mégsem azzal ment neki az
ördögi fiúnak. Azt későbbre tartogatta, amikor már minden kötél szakad… és ez
valamiért megnyugtatta Erent. Őt sem kellett féltenie.
Maga
miatt jobban aggódott. A pánik saját maga iránt csak nőttön-nőtt. Nem tudta,
hogyan változzon át… Nem tudta, mit tegyen. Fusson jó messzire modern Arminnal?
Tényleg csak így védheti meg? Ha elfut, azzal mire megy? Előbb vagy utóbb… utol
fogják érni, nem? Akkor meg mit tegyen?
– CONNIE! – sikoltotta hirtelen Sasha.
Eren
ereiben megfagyott a vér.
Connie? Sasha?
Villámgyorsan
pördült, magával rántva modern Armint. Levegő után kapkodott, mikor meglátta
Connie-t – a barátját, nem a modern fiút – elterülni a földön, a vérző sebet
markolva a vállán. Arca eltorzult a fájdalomtól, és amikor megpróbált felülni,
az arcát viselő fiú, a modern Connie újból lőtt, ezúttal a lábát roncsolva
szét. Sasha remegve, könnytől maszatos arccal bámult fel rá.
–
Kérlek… – Eren le tudta olvasni az ajkáról. – Kérlek, ne tedd.
Modern
Connie újból lőni akart, ám hirtelen kéz nehezedett a vállára. Nicolo volt az,
ismerte fel Eren, Nicolo, aki, ha jól emlékezett, Sasha modernbeli énjével
randizott a világukban, s aki szemlátomást a gondolatát sem bírta elviselni,
hogy Sashának bármelyik énje is meghaljon. Ahogy Eren messziből elnézte, modern
Connie-nak sem volt hozzá gyomra, hogy meghúzza a ravaszt. Reszketve eresztette
le fegyverét.
–
Ez kész őrület! – kiáltotta. – É-én…
–
VÉGEZZETEK VELE, OSTOBÁK! – üvöltötte Doppelgänger Eren. – MI A FRANC ÜTÖTT
BELÉTEK?! CSAK JÁTSZADOZNAK VELETEK, SZERENCSÉTLEN BARMOK!
– Végezzünk vele? – Nicolo hangja hitetlenül csengett. – Most komolyan
azt várod tőlem, hogy öljem meg annak a lánynak a mását, akit feleségül fogok
venni? Aki a menyasszonyom? – fordult Doppelgänger Eren felé döbbenten.
– Ő NEM AZ A LÁNY!
Nem,
nem volt az a lány, Eren mégis értette, mi jár Nicolo fejében. Modern Armin sem
volt az az Armin, akit igazán ismert, mégsem tudott volna rátámadni, ahogyan
Krugernek is nehezére esett nekimenni modern Levinak.
Nem érti – gondolta. Nem
érti, mert nem akarja érteni.
Mások
viszont értették.
Kicsivel
távolabb tőlük Jean éppen maga alá gyűrte az egyik magas, köpenyes felderítőt a
modern világból. Nekinyomta a fegyverét az alak halántékának, majd zihálva a
csuklya után, lerántva azt a fejéről.
Valami
történhetett, mert nem húzta meg a ravaszt. Valamit láthatott, mert hirtelen
kiejtette a kezéből a fegyverét. Hátrahőkölt, és Eren csak a sápadt, izzadt
arcát látta, a döbbenet és a fájdalom különös elegyét.
Ki
az?
Ki
lehetett az?
Eren
a nyakát nyújtotta.
Kihagyott
a szíve egy dobbanást. A felderítő Marco
volt. Marco, aki náluk meghalt a trosti csatában, ám a modern világban… A
modern világ Marcója nagyon is élt… és nagyon is küzdött azért, hogy élhessen,
mert könnyedén túljutott a pillanatnyi döbbentében, s mire Jean felocsúdott,
már a homokba préselve találta magát, saját fegyverével a homlokánál. Modern
Marco zihált és fájdalmas grimaszt vágott; talán benne sem volt kellő erő, hogy
megöljön egy olyasvalakit, aki a legjobb barátja arcát viselte… Talán. Eren nem tudhatta biztosra, így
elöntötte a szívét a megkönnyebbülés, mikor hátulról Krista rávetette magát.
Ymir pillanatok alatt ott termett mellette, és segített neki lerángatni Jeanról
Marcót.
–
Nem fogod megölni a legjobb barátodat, te rohadék! – visította a pici, szőke
lány. – Azt már aztán nem! – mire Marco felhörgött. Ymir hátracsavarta mindkét
karját, s fenyegetőn nézett körbe.
Modern
Jean arca elsötétült a haragtól. Korábban vagy másik Jean, vagy másik Connie
meglőtte, így csúnyán bicegett, ám még ez sem akadályozta meg abban, hogy
meginduljon Ymir felé.
Eren
torkig volt az egésszel.
–
ELŐRE, BARÁTAIM! SZENTELJÉTEK RÁ A SZÍVETEKET! – bömbölte Erwin parancsnok
torkaszakadtából, és kardok csaptak össze, fegyverek dörrentek el, ártatlan emberek sebesültek meg.
Ymir
eltörte modern Jean orrát, a fiú arca merő vér lett, azonban még így sem adta
fel; a lány gyomrába rúgott, Ymir pedig egy pillanatra élesen sikoltott. Krista
vele együtt sikoltott, a hajánál fogva rángatták és teperték a földre. Connie
mozdulni sem tudott, miután szétroncsolódott a lába. Sasha mindvégig mellette
maradt, íjjal próbált szembeszállni a feléjük tartó felderítőkkel, és közben
egyre jobban pánikba esett, ahogy megpillantotta modernbeli változatát
megérkezni a csatába. Petra és modern Petra találkoztak, modern Erwin újabb
adag szövetséges ellen-felderítővel tűnt fel.
Teljes
volt a káosz.
–
Eren, meneküljetek! – kiáltott hátra Mikasa. – Arminnal feltartjuk!
Doppelgänger
Eren utolérte őket, a lánynak esett. Mikasának nem maradt több ideje, hogy meggyőződjön
afelől, Eren és modern Armin engedelmeskedtek-e neki vagy nem, mert
Doppelgänger Eren elsöprő erővel támadt rá; Eren harci készsége meg sem ütötte
azt a szintet, amivel az ördögi fiú rendelkezett. Majdnem olyan erős volt, mint
egy Ackerman. Sőt! Úgy tűnt, Mikasa méltó ellenfélre akadt.
Eren
megragadta a vállánál fogva modern Armint.
–
Menekülj! – suttogta neki. – Menj minél messzebbre! Tűnj innen, mielőtt
elkapnak!
–
Te nem jössz velem? – értette meg a fiú. – Te…
–
Én itt maradok – jelentette ki makacsul. – Itt KELL maradnom! A barátaim… Nem hagyhatom őket hátra…
–
Nincs értelme elfutnom, Eren… Doppelgänger Eren meg fog találni.
–
Nem, ha előtte végzünk vele!
–
Eren… Kérlek…
–
Ez egy vérfürdő, Armin! – kiáltotta. – Hát nem látod?
–
De, éppen ez az! Látom! Nem futhatok
el, amíg meg nem állítjuk! KÖZÖSEN
kell megállítanunk, Eren!
–
Armin…
Eren
remegve hunyta le a szemét.
Kérlek – gondolta. Most
az egyszer… Kérlek, hallgass rám.
Armin
azonban elfordult tőle.
–
Valamit ki kell találnunk – nézett végig a harcolókon. Levi eleresztette
Krugert, és torkon ragadva Kiyomit, a magasba emelte. A lány fuldoklott, ahogy
a levegőben kalimpált a lábával, s amikor Levi megkegyelmezett neki, durván
félrelökte őt.
–
Te ne vele foglalkozz! – utasította modern Levi hidegen. – Magamat bízd csak
rám! – mire a lány köhögve bólintott. – Öld meg a kölyköt! – És modern Levi a
fejével Kruger felé intett. A másik Levinak reagálni sem maradt ideje az
utasításra, mert modern Levi abban a pillanatban már neki is ugrott. Iszonytató
volt látni, ahogyan a két Ackerman egymással küzdött. Iszonytató volt látni,
hogy Kiyomi el tudott jönni Krugerhez.
–
NEM! – bömbölte Eren. A lány ajka formált valamit, suttogott valamit Krugernek,
mire annak tágra nyílt a szeme… és modern Mikasa nagy nehezen talpra küzdötte
magát, és a kése után kapva, modern Levi vádlijába tudott döfni. Modern Levi
egyenesen ordított a fájdalomtól. A másik Levi ezt kihasználva mellkason lökte,
öklével háromszor az arcába vágott. Mindenfelé fröccsent a vér.
Kiyomi
hátrapillantott, elfintorodott. Újra mondott valamit Krugernek, majd
kibiztosította fegyverét.
Eren
hirtelen döntött.
Ha maradt benne valami emberség… – szaladt át az elméjén, miközben előrerontott –, akkor ezt nem hagyja figyelmen kívül… – És
abban a percben, mikor Doppelgänger Eren Mikasa mellkasába döfte a lány saját
kardját, valahogy kicsavarva azt a kezéből, Eren eljutott Kiyomi és Kruger
párosához. Hátulról ragadta meg Kruger egykori barátnőjét, és Kiyomi meglepett
és fájdalmas sikoltása elérte Doppelgänger Eren fülét.
Eren
zihálva, minden erejét bevetve tartotta a karjában a lányt, szegezte a torkának
a lány tulajdon fegyverét.
–
HÉ, ÖRDÖG! – üvöltötte. – MOST FIGYELJ RÁM! – mire Doppelgänger Eren szeme
elkerekedett. A földre lökte Armint, aki Mikasa sérülését követően szánalmas
próbát tett, hogy rátámadjon, és döbbenten fordult Eren felé. Armin Mikasa felé
csúszott, a lány vérző sebére nyomta a kezét. Modern Armin nem törődve a
veszéllyel, amit Doppelgänger Eren jelentett számára, Mikasa másik oldalára
térdelt.
Eren
ujja reszketve nyugodott a ravaszon. – HA CSAK EGY UJJAL IS HOZZÁNYÚLSZ A
BARÁTAIMHOZ, MEGÖLÖM KIYOMIT! – fenyegette meg az Ördögöt. – HA EGYETLEN HAJUK
SZÁLA IS MEGGÖRBÜL… AKKOR KIYOMI HALOTT!
Kiyomi
remegve, könnyekkel az arcán ficánkolt a halálosnak szánt ölelésben.
–
Eren… – A hangja riadtan, haloványan
szólt.
Doppelgänger
Eren felvonta a szemöldökét.
–
Tehát… azzal fenyegetsz, hogy megölöd az egyik legjobb barátomat? – mormolta
különös hangon. Óceánszínű írisze megfejthetetlen fénnyel izzott a sötétben.
Eren
bólintott.
–
Pontosan. Nem félek ám megtenni!
–
Tehát biztosan megteszed.
–
MEGÖLÖM, HA NEM CSINÁLOD AZT, AMIT MONDOK!
A
csata félbemaradt, minden figyelem Erenre meg Doppelgänger Erenre terelődött.
Az Ördög elgondolkodva hümmögött.
–
Eren… – Modern Levi vérző vádliját markolta, ajkát vörösre festette a vére. Az
arca merő seb volt, borzalmas ütések nyomát viselte magán.
–
Eren… – Kiyomi hirtelen felzokogott. Eren keze többé nem remegett; ujja
határozottan pihent a ravaszon. Kiyomi ebből tudhatta, hogy nem blöfföl.
Tudhatta, hogy tényleg meg fogja húzni a ravaszt, ha Doppelgänger nem ugrál
majd úgy, ahogyan ő fütyül. – Eren, könyörgöm! Csinálj valamit!
Doppelgänger
Eren erre elmosolyodott.
–
Ó, Kiyomi – mondta gyengéden. – Ne aggódj. Fogok is.
A
gyengédség színlelt gyengédség volt, ezt Eren abban a percben tudta, hogy
belenézett az Ördög szemébe. A mosoly az ajkán, a különös tekintet…
Doppelgänger Eren… meghozta a döntését. Soha nem is gondolkozott másképpen, ha
a barátairól volt szó.
–
Szép próbálkozás volt, Eren Jaeger. Szép,
de hiábavaló próbálkozás.
Eren
felzihált.
–
Tényleg megölöm! – kiáltotta. – Azt hiszed, nem tudom megtenni?
Doppelgänger
Eren még mindig mosolygott.
–
Afelől nem kételkedem – mormogta –, de ő csak járulékos veszteség. – És legyintett.
–
H-hogyan? – Modern Levi szeme elkerekedett. – Eren, te… – De már nem tudta
végigmondani a kérdését. Doppelgänger Eren kezében fegyver villant, és mielőtt
Eren felfoghatta volna, hogy mi történik, már el is dördült.
Iszonytató
sikoltás hallatszott, a golyó Kiyomi hasába ékelődött.
– KIYOMI!!!
Eren
és Kruger egyszerre kiabálták a lány nevét.
Kiyomi
hátrazuhant, bele egyenesen Eren karjába, s a hirtelen lendülettől egy
pillanatra mindketten megtántorodtak, aztán Eren változtatott a fogásán, és
finoman a homokba rogyott, tovább tartva a lányt. Doppelgänger Eren elégedetten
fújt egyet, a mosolya kiszélesedett. Körülöttük csend volt, ijesztően éles,
borzongtató csend, és Kiyomi holtsápadtan, döbbenten és vérezve pihent meg Eren
karjában. Nem hitte el, hogy Doppelgänger Eren lelőtte. Nem akarta elhinni…
–
Miért… – suttogta döbbenten.
Doppelgänger
Eren felhorkant.
–
Kisszívem, mégis mire számítottál? – tárta a szét a karját. – Hiszen én vagyok
az Ördög.
Sosem
törődött velük. Fikarcnyi szeretetet sem érzett feléjük. Se szeretetet, se
kötődést, se semmit. Az égvilágon semmit se.
Csak bábok voltak – értette meg Eren. Mindvégig
csak bábok voltak számára… hogy eljusson ide, és szert tegyen egykori erejére…
Csak
bábok voltak – és ezt mindannyian tudták már.
Modern Levi
is.
Megjegyzés: Szóval, nos, öhm, igen. Az előző fejezetnél
említettem, hogy érkezni fog ennek a történetnek amolyan folytatásfélesége, ami
igazából egy előzménytörténet, az alapján sokkal érthetőbb lesz Doppelgänger Eren
viselkedése, hogy mit miért tesz, és hogy lehet az, hogy a sok szörnyűség
ellenére ennyire elvakultan követik őt a modern világ lakói. Nem nevezném
velejéig romlott szörnyetegnek, csak egy fiúnak, akiből szörnyeteget csináltak
az emberek. És hogy hogy képes valaki a tulajdon barátai ellen fordulni? Azok
ellen, akik szeretik? Ez az előzménytörténet majd erre fog választ adni. :-)
Folytatás december 15-én! ^^ Érkezik az Egyetlen
lövés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése