Vihar
1.
fejezet
~ Annie után… ~
Az óriás szeme
mozgott. Éppen csak annyira sérült meg a fal, hogy láttatni vélte az arcának
jobb felét, azonban az elég volt ahhoz, hogy pánikot keltsen. Egy szöszke kislány
vette észre elsőként, aki az anyja kezét fogta, miközben átvágtak a téren;
hangos sikoltozásba kezdett, amivel egyből felhívta magára a figyelmet. Ujját a
falra szegezte, a bámészkodok pedig megértették. Döbbent susmogás csapott fel,
mely nyomban rémült kiabálásba torkollott; a hír tornádóként söpört végig Stohess
körzetén, s fél órába sem telt, mindenki a Sina falban rejtőző, gigantikus
méretű óriásról beszélt.
Eren Jaeger ezalatt
az ágyában feküdt, és megpróbálta elfelejteni az elmúlt napok történtjeit – legfőképpen
Annie-t, akit mindannyian a barátjuknak tartottak, s aki végül elárulta őket.
Senki sem értette igazán, hogy mi játszódott le pontosan, egyáltalán hogyan
történhetett, Annie valahogy kiharcolta, hogy megőrizhesse titkait:
mozdulatlanul aludta az igazak álmát a maga alkotta kristályába zárva, felügyeletét
a Felderítő Egységre bízták.
Eren biztos volt
afelől, hogy ő hibázott. Megkapta a lehetőséget és a bajtársai bizalmát, hogy
leszámolhasson a Nőstény Óriással, mégis hezitált, mikor megpillantotta Annie
könnyáztatta arcát. Az emlékre ülőhelyzetbe tornászta magát, úgy bámulta remegő
kezét. Ha valaki tényleg az emberiség vesztét akarta volna, mint ahogyan azt
Mikasa meg a többiek oly’ elszántan állították, az nem sírt volna, nem igaz?
Eren senkinek sem árulta el – magának sem vallotta be –, hogy még mindig
reménykedik benne. Azt remélte, ha Annie egyszer magához tér, megmagyarázza a
tetteit. Fülében csengett a hisztérikus nevetése, ám azzal csak összezavarta,
nem meggyőzte Erent, hogy az ellenségük. Lennie kellett valaminek, ami arra
sarkallta, hogy öljön. Valami, ami miatt szüksége volt rá, Erenre is.
Ő volt az egyetlen, akivel nem végzett volna
azonnal. Eren nem tudta, hogy életben hagyta volna, ha nem akadályozzák meg az
elrablását, ahogyan azt sem, hogy miért akarta őt mindenáron megszerezni. Annie
magával vitte a titkait, s gondoskodott róla, hogy jó ideig senki se ismerhesse
meg őket.
Kétszer is az volt a célja, hogy elszakítson a barátaimtól – férkőzött a gondolat az elméjébe. – Először
az ötvenhetedik falakon túli expedíció során. Csak azért végzett Levi hadnagy
osztagával, hogy engem megkaparinthasson. Ha nincs a hadnagy, akkor… – Borzongás
szaladt végig a gerince mentén, zavarában lehajtotta a fejét. Lángolt az arca,
ahogy visszaemlékezett saját gyengeségére. Minden alkalommal, amikor
szembeszállt Annie-val, hibázott – először is, noha akkor még sejtelme sem volt
afelől, hogy a szőke lány az, aki a Nőstény Óriás bőrébe bújt. – Másodszor most… Ha nincs a hadnagy, én is a
kristály rabja lennék.
Levi hadnagynak
köszönhette az életét. A férfi az elejétől fogva védelmezte őt a maga különös
módján: összeverte a tárgyalóteremben, hogy ne kerülhessen a Katonai
Rendőrséghez, utána pedig kétszer is megmentette Annie Leonharttól.
Ez a kezdet – gondolta. – Eddig is léteztek emberbőrbe bújt óriások…
Emberek, akik képesek rá, hogy több méteres alakot öltsenek, csak eddig
meghúzódtak a háttérben. Bár bizonyos értelemben elbukott a küldetésünk, sőt
rengeteg áldozattal is járt, Erwin parancsnoknak igaza van abban, hogy most már
legalább tudunk a létezésükről. Armin sem tévedett: mindannyian feszülten
figyelnek minket. Mindannyian arra várnak, hogyan lépünk, hogy aztán ők is
megtehessék a saját lépésüket, és elképzelhető, hogy az övéké az emberiség
pusztulását idézi elő.
Halk koppanás az
ajtón térítette magához; finom volt, cseppet sem tolakodó. Eren nyelt egyet. Élénken
élt az emlékezetében a legutóbbi látogatás, amit ugyanilyen kopogtatás jelzett
– ugyanilyen könnyű, nem erőszakos. Sietve megigazította a párnáját, hátát
pedig nekitámasztotta, úgy kiáltotta ki, hogy „Szabad!”. Nem lepődött meg,
amikor Levi hadnagy lépett be, azon viszont igen, hogy egyedül érkezett.
Legutóbb Hanji és Erwin is csatlakoztak hozzá, Mikasa meg nem mozdult Eren ágya
mellől, míg a hadnagy a közelükben tartózkodott; ellenségesen méregette őket,
és akárhányszor a férfi megszólalt, összevonta fekete szemöldökét, s úgy bámult
rá, akár egy alvilági söpredékre. Eren még emlékezett Petra egyik elejtett
mondatára a hadnagy múltjával kapcsolatban, és arra gondolt, hogy Mikasa talán
nem is járt messze az igazságtól.
– H-hadnagy – nyögte
meglepetten. Levi óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. Összefonta a karját a
mellkasa előtt, és nekidőlt, miközben pillantását a fiúra szegezte. Érzéseit
megint a közömbösség furcsa köntöse mögé bújtatta, arckifejezése
megfejthetetlen volt. Eren nem tudta állni a tekintetét, helyette inkább
tenyere tanulmányozásának szentelte a figyelmét.
– Egy óriást
találtunk a falban – törte meg végül a csendet Levi. – Ott, ahol Annie Leonhart
megkísérelte a szökést.
Eren szeme
elkerekedett, felemelte a fejét.
– E-egy óriást? –
suttogta. – A f-falban?
– Hasonló, mint a
Kolosszális Óriás – folytatta a hadnagy, nem törődve a kérdéseivel –, méretre
is majdnem akkora. Ötven méter, pont, mint a fal.
– A falakat…
– Igen. Joggal
feltételezhetjük, hogy a falakat gigantikus méretű óriások alkotják, melyek
éppolyan veszélyesek, mint a Kolosszális Óriás volt. És ha arra gondolunk, hogy
a Kolosszális Óriás azzal a céllal ütött lyukat a Mária falba, hogy az
megsemmisüljön, összerakhatjuk a képet, hogy olyan képesség birtokában lehet,
mint Annie Leonhart… és mint te, Eren.
A fiúban bennakadt a
levegő. Öntudatlanul markolta meg a lepedőjét, úgy hajolt előre. Szinte zihálva
szólalt meg, Levi hadnagy pedig már-már kíváncsian figyelte. Már-már, mert Eren ezúttal sem találta
meg a rést a láthatatlan pajzson, hogy beférkőzzön mögé, néha viszont úgy
érezte, nincs miért meginognia, nem tévedett.
– A hadnagy arra
céloz, hogy a falakat alkotó óriások…
– Előfordulhat, hogy
ugyanolyan óriásváltó emberek, mint ti vagytok, kölyök.
– Ez őrültség! –
tiltakozott gyengén. – Hogy kerülnének a falakba? Ők elsősorban emberek,
ahogyan a hadnagy is említette, nem igaz? Emberek… nem szörnyetegek… – A végét
már csak lehelni merte, Levi szemének villanása viszont megerősítette benne,
hogy elég hangos volt ahhoz, hogy a férfi meghallhassa.
– Kitudja – mormogta.
– Annie Leonhart is csak egy ember,
nem igaz, Eren?
A fiú elfordította a
fejét, ahogy a lányra gondolt. Annie…
Arminnak igaza volt:
Annie lemondott az emberségéről, amikor a Nőstény Óriás alakjában gyilkolt.
Annie megölte Petrát, Oluót, Eldet és Gunthert – és még másokat is, akik az
útjába kerültek. A Sina falon belül véghezvitt pusztítása során anyák és
gyermekek tucatjai vesztek oda, ártatlanok, akik egyetlen súlyos hibát
vétettek: rosszkor voltak rossz helyen.
– Készülj, Eren –
mondta a hadnagy. – Hatalmas a felfordulás a körzetben, sokan Erwin fejét
követelik. A legrosszabbkor derült fény a falakban lakozó óriásokra, az emberek
kétségbeesettek. A kis barátaid jelenleg is nyugtatgatni próbálják őket, de nem
sok esélyt látok rá, hogy sikerülni fog. Elég erősnek érzed magad, nem igaz?
Eren bólintott, noha
nem volt benne biztos. Nem engedhette meg magának, hogy újra csalódást okozzon.
– Készen állok, uram.
Levi szeme megvillant;
kutató pillantásával mintha belelátott volna a gondolataiba.
– Helyes.
Eren megnedvesítette
az ajkát, mielőtt kérdezett volna. Meglepte, hogy Levi hadnagy ennyire
bőbeszédű; a férfi általában egy-két szóval vagy mondattal válaszolt, ráadásul
olyan hangon, mint akit minden és mindenki bosszantott, vagy egyszerűen
belehalt az unalomba a sok, értelmetlen fecsegés hallatán.
– Megyünk valahová,
hadnagy?
– Hamarosan elhagyjuk
a körzetet – jelentette be ellentmondást nem tűrően. – Elegánsan lelépünk, mielőtt
azoknak az ostobáknak eszükbe jutna ismét bebörtönözni téged. Ezúttal lehet,
hogy nem állnának meg egy csinos kis cellánál… Ez Erwin parancsa – tette még
hozzá, amikor elkapta Eren kérdő tekintetét.
Elfordult tőle,
lenyomta a kilincset.
– Készülj, kölyök –
mondta, aztán kilépett a szobából, magára hagyva a fiút a gondolataival.
** * **
Bő fél órával később,
végre-valahára Mikasa is befutott, hogy aznap sokadszorra is elhalmozza túlzott
figyelmességével. Eren nagyon szerette a lányt – nem tudta volna elviselni a
tudatot, hogy miatta bántódása essék –, azonban az állandó aggodalmaskodásával lassan
teljesen az őrületbe kergette. Ez alkalommal sem okozott neki csalódást: a
lánynak megint az volt az első dolga, hogy odakormányozza a székét az ágyához, megfogja
a kezét, közben pedig kikérdezze a Levi hadnaggyal folytatott beszélgetésről.
– Nem engedem őket a
közeledbe – jelentette ki gyorsan, amint Eren megosztotta vele az aggodalmát
afelől, hogy még mindig szálka a Katonai Rendőrség szemében. A fiú egyetértett
Erwin parancsnokkal: noha számtalanszor bebizonyította már, hogy különbözik
Annie-tól, célja pedig nem az emberiség elpusztítása, hanem a megvédése, nem
bíztak benne, éppen ezért nem tudhatták, mit hoz a holnap. – Ne félj, Eren, én
melletted maradok. Nélkülem meghalnál.
Eren ideges
szusszantást hallatott; lehunyta a szemét, és megdörzsölte azt. Ezek voltak azok a percek, amikor ki nem állhatta Mikasát.
– Nem szorulok
védelemre, Mikasa – dünnyögte fáradtan, a lány azonban a fejét csóválta. Gyöngéden
megszorította a kezét, és határozottan így szólt:
– Minden rendben
lesz, Eren, nem hagyom, hogy bántsanak.
– Hát hogyne.
Mikasa felsegítette
az ágyból, aztán tapintatosan elfordult, míg átöltözött. Nem látta értelmét,
hogy ellenkezzen, mert tudta, hiába próbálkozik, nem sikerül meggyőznie
Mikasát, hogy egyedül is boldogul. Inkább arra koncentrált, amiről nemrégiben
értesültek. Levi hadnagy azt állította, hogy néhány órával a kaotikus állapotok
eluralkodása után az osztagbeli barátaik is megérkeztek, ez pedig azt
jelentette, hogy pillanatok múltán ismét találkozhattak a csapat hátramaradt
tagjaival.
– Óvatosan, Eren –
mondta a lány, amikor elhagyták a szobát, ahol a fiú az elmúlt napokban
tartózkodott, és a hóna alá nyúlt, hogy támogassa. Eren felmordult, majd
dühösen lerázta magáról a karját.
– Tudok egyedül is
járni, Mikasa! Semmi bajom!
– Eren… – kezdte
nyugodtan, ám hangját elnyomta egy lelkes kiáltás.
– Eren! – Krista arca
felragyogott, amikor észrevette őket; ajkát lágy mosoly ülte meg. Nem egyedül
várakozott; Ymir, Sasha, Connie, Reiner és Bertolt is vele voltak; mindegyikük jól
láthatóan fellélegzett, hogy épségben látják őket viszont. Eren megölelte
Kristát, és vetett egy bocsánatkérő pillantást Ymirre.
– Megengedem, Jaeger!
– intett a lány nagyvonalúan. – Örülök, hogy nem hagytad ott a fogadat.
– Találkoztunk
Jeannal és Arminnal. – Connie szemlátomást nem bírt magával, muszáj volt
kiderítenie, hogy igazak-e a hallottak. Nem törődött Krista szemrehányó
pillantásával; előrehajolt, úgy faggatta Erent. – Annie Leonhart egy olyan
izében van, igaz?
– Kristályban –
forgatta a szemét Sasha, aki szintén izgatottnak látszott, mire Connie
legyintett.
– Abban.
– Igen – válaszolta
Eren. – Elszúrtam a végét.
– Nem a te hibád volt,
Eren – jelentette ki Mikasa határozottan. Keze hirtelen ökölbe szorult,
tekintete pedig megkeményedett, ahogy átnézett a fiú válla fölött. Erennek nem
kellett megfordulnia, hogy tudja, Levi hadnagy csatlakozott hozzájuk, ugyanis
Mikasa egyedül őt részesítette ehhez hasonló fogadtatásban. Úgy tűnt, nem tudta
elfelejteni a tárgyalóterembeli incidenst, haragja meg mintha fokozódott volna
Annie óta.
– Keseregtek még
azon, mennyire elcseszte a kölyök, vagy inkább szedelőzködtök, hogy minél előbb
elhagyhassuk ezt a koszfészket?
Levi undorodva nézett
körbe.
– Ejnye, Levi! –
Hanji, aki szintén vele tartott, helytelenítően ingatta a fejét. – Ma a
szokottabbnál is mogorvább vagy.
– Te pedig büdösebb,
pápaszem.
Hanji megrántotta a
vállát, majd Erenre vigyorgott; a legkevésbé sem rázta meg a hadnagy hangjából
kicsendülő gúnyos él. Csillogott a szeme, miközben megveregette a fiú hátát.
– Hogy van az én
kedvenc óriásom?
– Öhm… Azt hiszem,
jobban…
– Örömmel hallom –
kuncogta. Eren bizonytalanul viszonozta a pillantását.
– Kegyelmezz neki,
pápaszem – szólalt meg Levi váratlanul. – Hiányzik az nekünk, ha megint
visszazuhan? Ha nem vetted volna észre, még mindig betegesen sápadt.
– Igaz is, Eren! –
Hanji megragadta a kezét, és izgatott kérdezősködésbe kezdett. – Hogy érzed
magad? Érzel-e változást attól a kristálytól, amit Annie kreált? Ha Levi nem
vág ki, lehetséges, hogy te is a rabja lennél! Mit gondolsz, képes vagy hasonlókra?
Lehet, hogy mindegyik intelligens birtokol valamiféle erőt? Hm, én személy
szerint valószínűnek tartom, hogy igen… Te mit gondolsz róla, Eren? Válaszolj!
Ha tudsz valamit, nem titkolhatod el előttem! Ugye elmondod nekem, Eren? Ugye
nem hagysz kétségek között vergődni?
– Én…
Eren zavartan
hallgatott el, Levi szeme pedig megvillant, amikor észrevette ezt.
– Te meg nem hagyod
szerencsétlent levegő nélkül, igaz, pápaszem? – kérdezte élesen. Hanji
felnyüszített.
– Levi, annyira
ünneprontó vagy!
Levi felsóhajtott.
– Elszorítod a vért a
kezében, pápaszem – morogta, mire Hanji meglepetten engedte el a fiú jobbját.
– Ó, tényleg, bocsáss
meg, Eren!
Eren fáradtan
mosolygott, miközben megmozgatta elgémberedett ujjait.
– Jól vagyok, Mikasa
– mondta a lánynak, aki aggódva lépett mellé.
– Eren… Pihenned
kellene.
– Jól vagyok –
makacsolta meg magát. – Tényleg – erősködött, mikor észrevette, hogy Mikasa kételkedve
méregeti.
– A barátnődnek igaza
van, Eren, pihenned kellene.
Eren csodálkozva
nézett Levi hadnagyra.
– H-hadnagy…
– Menjetek a
szobátokba! – intett a férfi. – Úgy készüljetek, hogy hamarosan elmegyünk a
körzetből. Még várom Erwintől a parancsot, hogy mikorra időzítsük a távozást,
de a legrosszabb esetben is csak két napot töltünk ebben az undorító házban,
aztán eltűnünk innen. Remélhetőleg soha nem is kell visszatérnünk.
– Elnézést, uram… –
Krista bizonytalanul emelte fel a kezét, mire Levi felhúzta a szemöldökét. –
Gondolja, hogy csak úgy elengednek? Ha jól értettem, a tárgyalást elnapolták…
Én… Aggódom a barátaimért.
Levi összeráncolta a
homlokát.
– Krista, igaz?
– Igen, uram –
bólintott a lány. – Krista Lenz.
– Fel kell készülnünk
arra a lehetőségre is, hogy nem tudunk zökkenőmentesen távozni. Nem fényes
nappal fogjuk megkísérelni, annyi bizonyos.
– Ez nem minősül szökésnek?
– Krista aggódva pillantott Erenre. – Én… én tényleg csak azt szeretném, ha
biztonságban lennének.
– Ó, Kristám! –
sóhajtotta Ymir. Reiner kábultan bólogatott.
– Feleségül akarom
venni – súgta Bertoltnak, mire Eren elvigyorodott.
– Nem tiltották meg,
hogy elhagyjuk a körzetet – vonta meg a vállát a hadnagy.
– És Erwin
parancsnok? – kérdezte Krista.
Levi és Hanji
összenéztek.
– Erwin tudja, mit
csinál – válaszolta végül a férfi. – Bízzatok benne!
– Nem kell félni –
mondta Hanji nyugtatóan. – Minden rendben lesz.
Krista aprót
bólintott, de látszott rajta, hogy nem győzték meg az elhangzottak. Ymir a
vállára tette a kezét, és közelebb húzta magához. Duruzsolni kezdett a fülébe,
Eren pedig kíváncsian sandított Reinerre.
– Álljatok
készenlétben! Bármikor érkezhet a parancs, hogy indulunk.
– Értettük, hadnagy!
– válaszolták kórusban.
– Ne rendezkedjetek
be annyira.
– Nem fogunk.
– Köszönjünk, hogy
itt lehetünk és önökkel tarthatunk, Levi hadnagy! – mosolygott Krista. Levi
felmorrant. Vetett még egy utolsó, különös pillantást Erenre, aztán hátat
fordított nekik, és megindult az ajtó felé. Hanji lelkesen integetett, utána
gyorsan követte.
Eren fáradtan
búcsúzott el a többiektől. Még nem tért vissza az ereje, ennyitől is annyira
kimerültnek érezte magát, hogy majdnem megkérte Mikasát, támogassa vissza a
szobájába, ám a világ semmi kincséért sem vallotta volna be, Levi hadnagynak
meg pláne nem. Félúton összetalálkoztak Jeannal és Arminnal, akiktől megtudták,
hogy ők már korábban megkapták az útbaigazítást, ezért nem csatlakoztak a
nemrégiben megérkezett barátaikhoz. Jean elvált tőlük, és elsietett, hogy még váltson
velük néhány szót, mielőtt nyugovóra tér, Armin viszont csapódott hozzájuk.
Eren tőle sem kért segítséget.
Jobban járok, ha nem keltem fel Mikasa figyelmét – győzködte magát, miközben a lépcsőfokokkal hadakozott. Minden egyes lépés
egy örökkévalóságnak tűnt; a fáradtság ólmos súlyként nehezedett a vállára.
Valahogy eljutottak a
szobájáig, ahol ledőlt az ágyra, majd magára húzta a takaróját. Mikasát nem sikerült
átverni, egyből észrevette, hogy kimerült; aggodalmasan kérdezgette, Armin
pedig alig tudta visszatartani, hogy ne ugorjon Levi hadnagy torkának, ha
legközelebb találkoznak.
– Az a törpe túl
messzire merészkedik – morogta dühösen.
– De hát nem csinált
semmit! – csodálkozott Armin. – Eren akart lemenni, hogy üdvözölje a többieket,
nem igaz?
– Bejött hozzá, nem
hagyja, hogy kipihenje magát! Eleget faggatták, nem?
Eren felsóhajtott;
annyi ereje sem maradt, hogy vitatkozzon. Mikasa a kezét fogta és gyengéden
szorította, míg el nem nyomta az álom, és talán még azután is ott maradt volna,
ha nem parancsolják ki a szobából. Eren mintha hangokat hallott volna, mielőtt
a fáradtság úrrá lett rajta. Levi hadnagy az ajtófélfának támaszkodhatott –
szinte soha sem lépett beljebb, még Erwin és Hanji társaságában sem –, Mikasa
pedig ellenségesen méregethette. Talán fel is rótta neki azokat, amiket
Arminnak felháborodottan elmesélt.
– A fiúd túléli, ha
nem virrasztasz mellette.
Hogy Mikasa válaszolt-e
vagy sem, arra Eren már nem emlékezett; elaludt.
** * **
Álmában visszatért
Shiganshinába, de ez alkalommal nem azt látta, mint eddig: édesanyját nem zúzta
össze az óriás, hogy aztán megegye, a Mária falat nem rombolták le, a házuk
pedig éppolyan állapotban volt, mint a támadás előtt. Carla Jaeger a konyhában
állt, és egy ismeretlen nővel beszélgetett, miközben fél szemmel őt figyelte.
– A kulcs a titok nyitja – mondta
szomorúan. – Túl fiatal… Túl kíváncsi.
– Ebben rád hasonlít.
– Igen… – Carla kényszeredetten nevetett. – Hamarosan csatlakozni akar majd, igaz?
– Ha érdekli a falakon túli világ… Nem tarthatod vissza, Carla.
– Grisha is ezt mondja, de akkor sem akarom, hogy a részese legyen.
– A falak nem óvhatnak meg mindentől. Eljön az a nap, amikor kevesek
lesznek ahhoz.
– Ez igaz, de addig is… – Carla
Jaeger a markába zárta a nyakában pihenő kulcsot, majd elrejtette a blúza alá.
Fejét fia felé fordította, aki fel-alá szaladgált a lakásban, amióta vendégeik
megérkeztek, és egy hároméves lelkesedésével pusztított mindent, ami az útjába
került. Egy váratlan pillanatban elkapta, és az ölébe húzta. Eren kimerülten
bújt hozzá, mire gyengéd csókot lehelt a homlokára. – Felejts! – suttogta a fülébe. A nő melléjük lépett, összekócolta a
kisfiú haját.
– Felejts, Eren – dünnyögte ő is –, most még nyugodtan felejthetsz, de később…
később majd emlékezz!
A kulcs a
titok nyitja…
Szerző megjegyzése: Íme, ez lenne a beharangozott Ereri fanfictionöm első fejezete. :) Mint korábban említettem, szeretném lassan felvezetni a dolgokat, tehát véletlenül se várjátok, hogy a következő részben egymásnak esnek... De nem is húsz fejezettel később fog megtörténni, ezt is ígérhetem.
A romantika mellett, mint láthatjátok, próbálok igazodni a világhoz és annak megannyi titkához is, DE mivel sokan csak az animét ismerik, a mangában történteket nem, ezért elsősorban az előbbihez fogok igazodni. Nem szeretném elspoilerezni a jövőre érkező második évadot – nem lenne fair azokkal szemben, akik nem olvassák a mangát –, próbálok inkább újakat kitalálni. :) Rengeteg ötletem van, ez még tényleg csak a kezdet. ^^
A nyaralásom miatt a 2. fejezet várhatóan július 24-25-e körül fog érkezni, utána pedig kitalálok egy rendszert, hogy milyen időközönként frissítsek. ^^
Szia! :)
VálaszTörlésNagyon érdekes kezdés/felvezetés volt, főleg Eren álma keltette fel az érdeklődésemet. Kíváncsi vagyok, ki lehetett az ismeretlen néni. Ez a "Felejts!" suttogás elég rémisztő volt, hipnotizálták vagy esetleg egyszerűen ennyire befolyásolható a gyermeki elme?
Személy szerint engem mindig is idegesített Eren önsajnálata, de itt most tetszett, hogy kétféle reakciót láthattunk rá. Mikasa vigasztalni próbálta, Levi pedig rászólt, hogy szedje össze magát (burkoltan erre célzott). Mikasa olyan elfogultan szereti Eren-t, hogy nem képes objektívan szemlélni a tetteit – ellentétben a hadnaggyal –, leginkább egy anyukához tudnám hasonlítani. Eren nem egy határozott személyiség, nem babusgatásra van szüksége.
Levi-Mikasa : 1-0
Azért már vannak itt utalgatások, ez a barátnőd-fiúd jelenet irtó aranyos volt. :) Szerintem Mikasa nem csak a tárgyalóteremben történtek miatt haragszik a hadnagyra... hiába, a női megérzések. ;)
Szóval akkor a történetben nem derül ki... egyesek valódi kiléte? (Nem tudom, hogyan fogalmazzak spoiler nélkül. :D)
Még mindig nagyon szépen fogalmazol, van egy kiforrott, egyéni stílusod. A helyesírásod hibátlan (vagy csak én vagyok figyelmetlen...), szóval mindened megvan egy igényes történet megalkotásához. :)
Köszönöm a fejezetet, várom a következőt! :)
Üdv.: Aurea
Szia! ^^
TörlésÖrülök, hogy érdekesnek találtad. :) Eren akkor még nagyon kicsi volt, körülbelül három éves, szerintem a nagyját magától is elfelejtette, de ha a mangából indulunk ki, nos, akkor akár a hipnotizálás is megtörténhetett. :) Lesznek még álom-emlékek, az ismeretlen nő is fel fog bukkanni. :)
Huhh, örülök, hogy sikerült egy kicsit elfogadhatóbbá formálni Erent. Ha nem lett volna annyira izgalmas az anime, nagyon hamar abbahagytam volna, mert kb Eren a legidegesítőbb karakter. :D És a mangának még máig sem sikerült teljesen megszerettetnie. Ami Mikasát illeti, irritáló ez az állandó Eren-mániája. Eddig nem tudtam, mihez hasonlítani, de tényleg olyan, mint egy anyuka, aki még a széltól is óvja gyermekét. Persze őt is meg lehet érteni, tényleg Eren maradt neki egyedül, de ez a túlzott ragaszkodás már beteges. Egyértelműen a hadnagy a győztes :D
Vannak utalások, nem tagadom :D (Nem is akarom, nem is tudnám :D ) Igyekszem lassan kibontani a kapcsolatukat ^^ Óóó, igen, a női megérzések csalhatatlanok :D De persze azért elsősorban az Eren-mánia az, ami gerjeszti Mikasában a gyűlöletet a hadnagy iránt. :) Szerintem Mikasa úgy gondolja, hogy rajta kívül senki sem képes megvédeni Erent... Ne is próbálkozzunk azzal, hogy meggyőzzük, Eren nem szorul segítségre. :D
Huhhh, hát ez egy nagyon nehéz kérdés. Mivel ez egy teljesen új második évad lenne, és sokan tényleg csak az animét ismerik, szerintem nem. Ha ki is derül, akkor nem ŐK lesznek azok, hanem valaki mások. :) Bevallom, ezt a részét még egy kicsit homály fedi. :D Sok minden tiszta a történettel kapcsolatban, de ez még nem.
Köszönöm szépen, nagyon jólesik olvasni a soraidat! ^^ Remélem, a továbbiakban is tetszeni fog! :) Egy hét múlva érkezem az új fejezettel ^^
Detti ^^