2016. július 15., péntek

Vihar – 1. fejezet – Annie után

Vihar

1. fejezet

~ Annie után… ~

Az óriás szeme mozgott. Éppen csak annyira sérült meg a fal, hogy láttatni vélte az arcának jobb felét, azonban az elég volt ahhoz, hogy pánikot keltsen. Egy szöszke kislány vette észre elsőként, aki az anyja kezét fogta, miközben átvágtak a téren; hangos sikoltozásba kezdett, amivel egyből felhívta magára a figyelmet. Ujját a falra szegezte, a bámészkodok pedig megértették. Döbbent susmogás csapott fel, mely nyomban rémült kiabálásba torkollott; a hír tornádóként söpört végig Stohess körzetén, s fél órába sem telt, mindenki a Sina falban rejtőző, gigantikus méretű óriásról beszélt.
Eren Jaeger ezalatt az ágyában feküdt, és megpróbálta elfelejteni az elmúlt napok történtjeit – legfőképpen Annie-t, akit mindannyian a barátjuknak tartottak, s aki végül elárulta őket. Senki sem értette igazán, hogy mi játszódott le pontosan, egyáltalán hogyan történhetett, Annie valahogy kiharcolta, hogy megőrizhesse titkait: mozdulatlanul aludta az igazak álmát a maga alkotta kristályába zárva, felügyeletét a Felderítő Egységre bízták.
Eren biztos volt afelől, hogy ő hibázott. Megkapta a lehetőséget és a bajtársai bizalmát, hogy leszámolhasson a Nőstény Óriással, mégis hezitált, mikor megpillantotta Annie könnyáztatta arcát. Az emlékre ülőhelyzetbe tornászta magát, úgy bámulta remegő kezét. Ha valaki tényleg az emberiség vesztét akarta volna, mint ahogyan azt Mikasa meg a többiek oly’ elszántan állították, az nem sírt volna, nem igaz? Eren senkinek sem árulta el – magának sem vallotta be –, hogy még mindig reménykedik benne. Azt remélte, ha Annie egyszer magához tér, megmagyarázza a tetteit. Fülében csengett a hisztérikus nevetése, ám azzal csak összezavarta, nem meggyőzte Erent, hogy az ellenségük. Lennie kellett valaminek, ami arra sarkallta, hogy öljön. Valami, ami miatt szüksége volt rá, Erenre is.
Ő volt az egyetlen, akivel nem végzett volna azonnal. Eren nem tudta, hogy életben hagyta volna, ha nem akadályozzák meg az elrablását, ahogyan azt sem, hogy miért akarta őt mindenáron megszerezni. Annie magával vitte a titkait, s gondoskodott róla, hogy jó ideig senki se ismerhesse meg őket.
Kétszer is az volt a célja, hogy elszakítson a barátaimtól – férkőzött a gondolat az elméjébe. – Először az ötvenhetedik falakon túli expedíció során. Csak azért végzett Levi hadnagy osztagával, hogy engem megkaparinthasson. Ha nincs a hadnagy, akkor… – Borzongás szaladt végig a gerince mentén, zavarában lehajtotta a fejét. Lángolt az arca, ahogy visszaemlékezett saját gyengeségére. Minden alkalommal, amikor szembeszállt Annie-val, hibázott – először is, noha akkor még sejtelme sem volt afelől, hogy a szőke lány az, aki a Nőstény Óriás bőrébe bújt. – Másodszor most… Ha nincs a hadnagy, én is a kristály rabja lennék.
Levi hadnagynak köszönhette az életét. A férfi az elejétől fogva védelmezte őt a maga különös módján: összeverte a tárgyalóteremben, hogy ne kerülhessen a Katonai Rendőrséghez, utána pedig kétszer is megmentette Annie Leonharttól.
Ez a kezdet – gondolta. – Eddig is léteztek emberbőrbe bújt óriások… Emberek, akik képesek rá, hogy több méteres alakot öltsenek, csak eddig meghúzódtak a háttérben. Bár bizonyos értelemben elbukott a küldetésünk, sőt rengeteg áldozattal is járt, Erwin parancsnoknak igaza van abban, hogy most már legalább tudunk a létezésükről. Armin sem tévedett: mindannyian feszülten figyelnek minket. Mindannyian arra várnak, hogyan lépünk, hogy aztán ők is megtehessék a saját lépésüket, és elképzelhető, hogy az övéké az emberiség pusztulását idézi elő.
Halk koppanás az ajtón térítette magához; finom volt, cseppet sem tolakodó. Eren nyelt egyet. Élénken élt az emlékezetében a legutóbbi látogatás, amit ugyanilyen kopogtatás jelzett – ugyanilyen könnyű, nem erőszakos. Sietve megigazította a párnáját, hátát pedig nekitámasztotta, úgy kiáltotta ki, hogy „Szabad!”. Nem lepődött meg, amikor Levi hadnagy lépett be, azon viszont igen, hogy egyedül érkezett. Legutóbb Hanji és Erwin is csatlakoztak hozzá, Mikasa meg nem mozdult Eren ágya mellől, míg a hadnagy a közelükben tartózkodott; ellenségesen méregette őket, és akárhányszor a férfi megszólalt, összevonta fekete szemöldökét, s úgy bámult rá, akár egy alvilági söpredékre. Eren még emlékezett Petra egyik elejtett mondatára a hadnagy múltjával kapcsolatban, és arra gondolt, hogy Mikasa talán nem is járt messze az igazságtól.
– H-hadnagy – nyögte meglepetten. Levi óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. Összefonta a karját a mellkasa előtt, és nekidőlt, miközben pillantását a fiúra szegezte. Érzéseit megint a közömbösség furcsa köntöse mögé bújtatta, arckifejezése megfejthetetlen volt. Eren nem tudta állni a tekintetét, helyette inkább tenyere tanulmányozásának szentelte a figyelmét.
– Egy óriást találtunk a falban – törte meg végül a csendet Levi. – Ott, ahol Annie Leonhart megkísérelte a szökést.
Eren szeme elkerekedett, felemelte a fejét.
– E-egy óriást? – suttogta. – A f-falban?
– Hasonló, mint a Kolosszális Óriás – folytatta a hadnagy, nem törődve a kérdéseivel –, méretre is majdnem akkora. Ötven méter, pont, mint a fal.
– A falakat…
– Igen. Joggal feltételezhetjük, hogy a falakat gigantikus méretű óriások alkotják, melyek éppolyan veszélyesek, mint a Kolosszális Óriás volt. És ha arra gondolunk, hogy a Kolosszális Óriás azzal a céllal ütött lyukat a Mária falba, hogy az megsemmisüljön, összerakhatjuk a képet, hogy olyan képesség birtokában lehet, mint Annie Leonhart… és mint te, Eren.
A fiúban bennakadt a levegő. Öntudatlanul markolta meg a lepedőjét, úgy hajolt előre. Szinte zihálva szólalt meg, Levi hadnagy pedig már-már kíváncsian figyelte. Már-már, mert Eren ezúttal sem találta meg a rést a láthatatlan pajzson, hogy beférkőzzön mögé, néha viszont úgy érezte, nincs miért meginognia, nem tévedett.
– A hadnagy arra céloz, hogy a falakat alkotó óriások…
– Előfordulhat, hogy ugyanolyan óriásváltó emberek, mint ti vagytok, kölyök.
– Ez őrültség! – tiltakozott gyengén. – Hogy kerülnének a falakba? Ők elsősorban emberek, ahogyan a hadnagy is említette, nem igaz? Emberek… nem szörnyetegek… – A végét már csak lehelni merte, Levi szemének villanása viszont megerősítette benne, hogy elég hangos volt ahhoz, hogy a férfi meghallhassa.
– Kitudja – mormogta. – Annie Leonhart is csak egy ember, nem igaz, Eren?
A fiú elfordította a fejét, ahogy a lányra gondolt. Annie…
Arminnak igaza volt: Annie lemondott az emberségéről, amikor a Nőstény Óriás alakjában gyilkolt. Annie megölte Petrát, Oluót, Eldet és Gunthert – és még másokat is, akik az útjába kerültek. A Sina falon belül véghezvitt pusztítása során anyák és gyermekek tucatjai vesztek oda, ártatlanok, akik egyetlen súlyos hibát vétettek: rosszkor voltak rossz helyen.
– Készülj, Eren – mondta a hadnagy. – Hatalmas a felfordulás a körzetben, sokan Erwin fejét követelik. A legrosszabbkor derült fény a falakban lakozó óriásokra, az emberek kétségbeesettek. A kis barátaid jelenleg is nyugtatgatni próbálják őket, de nem sok esélyt látok rá, hogy sikerülni fog. Elég erősnek érzed magad, nem igaz?
Eren bólintott, noha nem volt benne biztos. Nem engedhette meg magának, hogy újra csalódást okozzon.
– Készen állok, uram.
Levi szeme megvillant; kutató pillantásával mintha belelátott volna a gondolataiba.
– Helyes.
Eren megnedvesítette az ajkát, mielőtt kérdezett volna. Meglepte, hogy Levi hadnagy ennyire bőbeszédű; a férfi általában egy-két szóval vagy mondattal válaszolt, ráadásul olyan hangon, mint akit minden és mindenki bosszantott, vagy egyszerűen belehalt az unalomba a sok, értelmetlen fecsegés hallatán.
– Megyünk valahová, hadnagy?
– Hamarosan elhagyjuk a körzetet – jelentette be ellentmondást nem tűrően. – Elegánsan lelépünk, mielőtt azoknak az ostobáknak eszükbe jutna ismét bebörtönözni téged. Ezúttal lehet, hogy nem állnának meg egy csinos kis cellánál… Ez Erwin parancsa – tette még hozzá, amikor elkapta Eren kérdő tekintetét.
Elfordult tőle, lenyomta a kilincset.
– Készülj, kölyök – mondta, aztán kilépett a szobából, magára hagyva a fiút a gondolataival.

** * **

Bő fél órával később, végre-valahára Mikasa is befutott, hogy aznap sokadszorra is elhalmozza túlzott figyelmességével. Eren nagyon szerette a lányt – nem tudta volna elviselni a tudatot, hogy miatta bántódása essék –, azonban az állandó aggodalmaskodásával lassan teljesen az őrületbe kergette. Ez alkalommal sem okozott neki csalódást: a lánynak megint az volt az első dolga, hogy odakormányozza a székét az ágyához, megfogja a kezét, közben pedig kikérdezze a Levi hadnaggyal folytatott beszélgetésről.
– Nem engedem őket a közeledbe – jelentette ki gyorsan, amint Eren megosztotta vele az aggodalmát afelől, hogy még mindig szálka a Katonai Rendőrség szemében. A fiú egyetértett Erwin parancsnokkal: noha számtalanszor bebizonyította már, hogy különbözik Annie-tól, célja pedig nem az emberiség elpusztítása, hanem a megvédése, nem bíztak benne, éppen ezért nem tudhatták, mit hoz a holnap. – Ne félj, Eren, én melletted maradok. Nélkülem meghalnál.
Eren ideges szusszantást hallatott; lehunyta a szemét, és megdörzsölte azt. Ezek voltak azok a percek, amikor ki nem állhatta Mikasát.
– Nem szorulok védelemre, Mikasa – dünnyögte fáradtan, a lány azonban a fejét csóválta. Gyöngéden megszorította a kezét, és határozottan így szólt:
– Minden rendben lesz, Eren, nem hagyom, hogy bántsanak.
– Hát hogyne.
Mikasa felsegítette az ágyból, aztán tapintatosan elfordult, míg átöltözött. Nem látta értelmét, hogy ellenkezzen, mert tudta, hiába próbálkozik, nem sikerül meggyőznie Mikasát, hogy egyedül is boldogul. Inkább arra koncentrált, amiről nemrégiben értesültek. Levi hadnagy azt állította, hogy néhány órával a kaotikus állapotok eluralkodása után az osztagbeli barátaik is megérkeztek, ez pedig azt jelentette, hogy pillanatok múltán ismét találkozhattak a csapat hátramaradt tagjaival.
– Óvatosan, Eren – mondta a lány, amikor elhagyták a szobát, ahol a fiú az elmúlt napokban tartózkodott, és a hóna alá nyúlt, hogy támogassa. Eren felmordult, majd dühösen lerázta magáról a karját.
– Tudok egyedül is járni, Mikasa! Semmi bajom!
– Eren… – kezdte nyugodtan, ám hangját elnyomta egy lelkes kiáltás.
– Eren! – Krista arca felragyogott, amikor észrevette őket; ajkát lágy mosoly ülte meg. Nem egyedül várakozott; Ymir, Sasha, Connie, Reiner és Bertolt is vele voltak; mindegyikük jól láthatóan fellélegzett, hogy épségben látják őket viszont. Eren megölelte Kristát, és vetett egy bocsánatkérő pillantást Ymirre.
– Megengedem, Jaeger! – intett a lány nagyvonalúan. – Örülök, hogy nem hagytad ott a fogadat.
– Találkoztunk Jeannal és Arminnal. – Connie szemlátomást nem bírt magával, muszáj volt kiderítenie, hogy igazak-e a hallottak. Nem törődött Krista szemrehányó pillantásával; előrehajolt, úgy faggatta Erent. – Annie Leonhart egy olyan izében van, igaz?
– Kristályban – forgatta a szemét Sasha, aki szintén izgatottnak látszott, mire Connie legyintett.
– Abban.
– Igen – válaszolta Eren. – Elszúrtam a végét.
– Nem a te hibád volt, Eren – jelentette ki Mikasa határozottan. Keze hirtelen ökölbe szorult, tekintete pedig megkeményedett, ahogy átnézett a fiú válla fölött. Erennek nem kellett megfordulnia, hogy tudja, Levi hadnagy csatlakozott hozzájuk, ugyanis Mikasa egyedül őt részesítette ehhez hasonló fogadtatásban. Úgy tűnt, nem tudta elfelejteni a tárgyalóterembeli incidenst, haragja meg mintha fokozódott volna Annie óta.
– Keseregtek még azon, mennyire elcseszte a kölyök, vagy inkább szedelőzködtök, hogy minél előbb elhagyhassuk ezt a koszfészket?
Levi undorodva nézett körbe.
– Ejnye, Levi! – Hanji, aki szintén vele tartott, helytelenítően ingatta a fejét. – Ma a szokottabbnál is mogorvább vagy.
– Te pedig büdösebb, pápaszem.
Hanji megrántotta a vállát, majd Erenre vigyorgott; a legkevésbé sem rázta meg a hadnagy hangjából kicsendülő gúnyos él. Csillogott a szeme, miközben megveregette a fiú hátát.
– Hogy van az én kedvenc óriásom?
– Öhm… Azt hiszem, jobban…
– Örömmel hallom – kuncogta. Eren bizonytalanul viszonozta a pillantását.
– Kegyelmezz neki, pápaszem – szólalt meg Levi váratlanul. – Hiányzik az nekünk, ha megint visszazuhan? Ha nem vetted volna észre, még mindig betegesen sápadt.
– Igaz is, Eren! – Hanji megragadta a kezét, és izgatott kérdezősködésbe kezdett. – Hogy érzed magad? Érzel-e változást attól a kristálytól, amit Annie kreált? Ha Levi nem vág ki, lehetséges, hogy te is a rabja lennél! Mit gondolsz, képes vagy hasonlókra? Lehet, hogy mindegyik intelligens birtokol valamiféle erőt? Hm, én személy szerint valószínűnek tartom, hogy igen… Te mit gondolsz róla, Eren? Válaszolj! Ha tudsz valamit, nem titkolhatod el előttem! Ugye elmondod nekem, Eren? Ugye nem hagysz kétségek között vergődni?
– Én…
Eren zavartan hallgatott el, Levi szeme pedig megvillant, amikor észrevette ezt.
– Te meg nem hagyod szerencsétlent levegő nélkül, igaz, pápaszem? – kérdezte élesen. Hanji felnyüszített.
– Levi, annyira ünneprontó vagy!
Levi felsóhajtott.
– Elszorítod a vért a kezében, pápaszem – morogta, mire Hanji meglepetten engedte el a fiú jobbját.
– Ó, tényleg, bocsáss meg, Eren!
Eren fáradtan mosolygott, miközben megmozgatta elgémberedett ujjait.
– Jól vagyok, Mikasa – mondta a lánynak, aki aggódva lépett mellé.
– Eren… Pihenned kellene.
– Jól vagyok – makacsolta meg magát. – Tényleg – erősködött, mikor észrevette, hogy Mikasa kételkedve méregeti.
– A barátnődnek igaza van, Eren, pihenned kellene.
Eren csodálkozva nézett Levi hadnagyra.
– H-hadnagy…
– Menjetek a szobátokba! – intett a férfi. – Úgy készüljetek, hogy hamarosan elmegyünk a körzetből. Még várom Erwintől a parancsot, hogy mikorra időzítsük a távozást, de a legrosszabb esetben is csak két napot töltünk ebben az undorító házban, aztán eltűnünk innen. Remélhetőleg soha nem is kell visszatérnünk.
– Elnézést, uram… – Krista bizonytalanul emelte fel a kezét, mire Levi felhúzta a szemöldökét. – Gondolja, hogy csak úgy elengednek? Ha jól értettem, a tárgyalást elnapolták… Én… Aggódom a barátaimért.
Levi összeráncolta a homlokát.
– Krista, igaz?
– Igen, uram – bólintott a lány. – Krista Lenz.
– Fel kell készülnünk arra a lehetőségre is, hogy nem tudunk zökkenőmentesen távozni. Nem fényes nappal fogjuk megkísérelni, annyi bizonyos.
– Ez nem minősül szökésnek? – Krista aggódva pillantott Erenre. – Én… én tényleg csak azt szeretném, ha biztonságban lennének.
– Ó, Kristám! – sóhajtotta Ymir. Reiner kábultan bólogatott.
– Feleségül akarom venni – súgta Bertoltnak, mire Eren elvigyorodott.
– Nem tiltották meg, hogy elhagyjuk a körzetet – vonta meg a vállát a hadnagy.
– És Erwin parancsnok? – kérdezte Krista.
Levi és Hanji összenéztek.
– Erwin tudja, mit csinál – válaszolta végül a férfi. – Bízzatok benne!
– Nem kell félni – mondta Hanji nyugtatóan. – Minden rendben lesz.
Krista aprót bólintott, de látszott rajta, hogy nem győzték meg az elhangzottak. Ymir a vállára tette a kezét, és közelebb húzta magához. Duruzsolni kezdett a fülébe, Eren pedig kíváncsian sandított Reinerre.
– Álljatok készenlétben! Bármikor érkezhet a parancs, hogy indulunk.
– Értettük, hadnagy! – válaszolták kórusban.
– Ne rendezkedjetek be annyira.
– Nem fogunk.
– Köszönjünk, hogy itt lehetünk és önökkel tarthatunk, Levi hadnagy! – mosolygott Krista. Levi felmorrant. Vetett még egy utolsó, különös pillantást Erenre, aztán hátat fordított nekik, és megindult az ajtó felé. Hanji lelkesen integetett, utána gyorsan követte.
Eren fáradtan búcsúzott el a többiektől. Még nem tért vissza az ereje, ennyitől is annyira kimerültnek érezte magát, hogy majdnem megkérte Mikasát, támogassa vissza a szobájába, ám a világ semmi kincséért sem vallotta volna be, Levi hadnagynak meg pláne nem. Félúton összetalálkoztak Jeannal és Arminnal, akiktől megtudták, hogy ők már korábban megkapták az útbaigazítást, ezért nem csatlakoztak a nemrégiben megérkezett barátaikhoz. Jean elvált tőlük, és elsietett, hogy még váltson velük néhány szót, mielőtt nyugovóra tér, Armin viszont csapódott hozzájuk. Eren tőle sem kért segítséget.
Jobban járok, ha nem keltem fel Mikasa figyelmét – győzködte magát, miközben a lépcsőfokokkal hadakozott. Minden egyes lépés egy örökkévalóságnak tűnt; a fáradtság ólmos súlyként nehezedett a vállára.
Valahogy eljutottak a szobájáig, ahol ledőlt az ágyra, majd magára húzta a takaróját. Mikasát nem sikerült átverni, egyből észrevette, hogy kimerült; aggodalmasan kérdezgette, Armin pedig alig tudta visszatartani, hogy ne ugorjon Levi hadnagy torkának, ha legközelebb találkoznak.
– Az a törpe túl messzire merészkedik – morogta dühösen.
– De hát nem csinált semmit! – csodálkozott Armin. – Eren akart lemenni, hogy üdvözölje a többieket, nem igaz?
– Bejött hozzá, nem hagyja, hogy kipihenje magát! Eleget faggatták, nem?
Eren felsóhajtott; annyi ereje sem maradt, hogy vitatkozzon. Mikasa a kezét fogta és gyengéden szorította, míg el nem nyomta az álom, és talán még azután is ott maradt volna, ha nem parancsolják ki a szobából. Eren mintha hangokat hallott volna, mielőtt a fáradtság úrrá lett rajta. Levi hadnagy az ajtófélfának támaszkodhatott – szinte soha sem lépett beljebb, még Erwin és Hanji társaságában sem –, Mikasa pedig ellenségesen méregethette. Talán fel is rótta neki azokat, amiket Arminnak felháborodottan elmesélt.
– A fiúd túléli, ha nem virrasztasz mellette.
Hogy Mikasa válaszolt-e vagy sem, arra Eren már nem emlékezett; elaludt.

** * **

Álmában visszatért Shiganshinába, de ez alkalommal nem azt látta, mint eddig: édesanyját nem zúzta össze az óriás, hogy aztán megegye, a Mária falat nem rombolták le, a házuk pedig éppolyan állapotban volt, mint a támadás előtt. Carla Jaeger a konyhában állt, és egy ismeretlen nővel beszélgetett, miközben fél szemmel őt figyelte.
– A kulcs a titok nyitja – mondta szomorúan. – Túl fiatal… Túl kíváncsi.
– Ebben rád hasonlít.
– Igen… – Carla kényszeredetten nevetett. – Hamarosan csatlakozni akar majd, igaz?
– Ha érdekli a falakon túli világ… Nem tarthatod vissza, Carla.
– Grisha is ezt mondja, de akkor sem akarom, hogy a részese legyen.
– A falak nem óvhatnak meg mindentől. Eljön az a nap, amikor kevesek lesznek ahhoz.
– Ez igaz, de addig is… – Carla Jaeger a markába zárta a nyakában pihenő kulcsot, majd elrejtette a blúza alá. Fejét fia felé fordította, aki fel-alá szaladgált a lakásban, amióta vendégeik megérkeztek, és egy hároméves lelkesedésével pusztított mindent, ami az útjába került. Egy váratlan pillanatban elkapta, és az ölébe húzta. Eren kimerülten bújt hozzá, mire gyengéd csókot lehelt a homlokára. – Felejts! – suttogta a fülébe. A nő melléjük lépett, összekócolta a kisfiú haját.
Felejts, Eren – dünnyögte ő is –, most még nyugodtan felejthetsz, de később… később majd emlékezz!
A kulcs a titok nyitja…



Szerző megjegyzése: Íme, ez lenne a beharangozott Ereri fanfictionöm első fejezete. :) Mint korábban említettem, szeretném lassan felvezetni a dolgokat, tehát véletlenül se várjátok, hogy a következő részben egymásnak esnek... De nem is húsz fejezettel később fog megtörténni, ezt is ígérhetem.
A romantika mellett, mint láthatjátok, próbálok igazodni a világhoz és annak megannyi titkához is, DE mivel sokan csak az animét ismerik, a mangában történteket nem, ezért elsősorban az előbbihez fogok igazodni. Nem szeretném elspoilerezni a jövőre érkező második évadot – nem lenne fair azokkal szemben, akik nem olvassák a mangát –, próbálok inkább újakat kitalálni. :) Rengeteg ötletem van, ez még tényleg csak a kezdet. ^^
A nyaralásom miatt a 2. fejezet várhatóan július 24-25-e körül fog érkezni, utána pedig kitalálok egy rendszert, hogy milyen időközönként frissítsek. ^^

2 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Nagyon érdekes kezdés/felvezetés volt, főleg Eren álma keltette fel az érdeklődésemet. Kíváncsi vagyok, ki lehetett az ismeretlen néni. Ez a "Felejts!" suttogás elég rémisztő volt, hipnotizálták vagy esetleg egyszerűen ennyire befolyásolható a gyermeki elme?

    Személy szerint engem mindig is idegesített Eren önsajnálata, de itt most tetszett, hogy kétféle reakciót láthattunk rá. Mikasa vigasztalni próbálta, Levi pedig rászólt, hogy szedje össze magát (burkoltan erre célzott). Mikasa olyan elfogultan szereti Eren-t, hogy nem képes objektívan szemlélni a tetteit – ellentétben a hadnaggyal –, leginkább egy anyukához tudnám hasonlítani. Eren nem egy határozott személyiség, nem babusgatásra van szüksége.
    Levi-Mikasa : 1-0

    Azért már vannak itt utalgatások, ez a barátnőd-fiúd jelenet irtó aranyos volt. :) Szerintem Mikasa nem csak a tárgyalóteremben történtek miatt haragszik a hadnagyra... hiába, a női megérzések. ;)

    Szóval akkor a történetben nem derül ki... egyesek valódi kiléte? (Nem tudom, hogyan fogalmazzak spoiler nélkül. :D)

    Még mindig nagyon szépen fogalmazol, van egy kiforrott, egyéni stílusod. A helyesírásod hibátlan (vagy csak én vagyok figyelmetlen...), szóval mindened megvan egy igényes történet megalkotásához. :)

    Köszönöm a fejezetet, várom a következőt! :)

    Üdv.: Aurea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^

      Örülök, hogy érdekesnek találtad. :) Eren akkor még nagyon kicsi volt, körülbelül három éves, szerintem a nagyját magától is elfelejtette, de ha a mangából indulunk ki, nos, akkor akár a hipnotizálás is megtörténhetett. :) Lesznek még álom-emlékek, az ismeretlen nő is fel fog bukkanni. :)

      Huhh, örülök, hogy sikerült egy kicsit elfogadhatóbbá formálni Erent. Ha nem lett volna annyira izgalmas az anime, nagyon hamar abbahagytam volna, mert kb Eren a legidegesítőbb karakter. :D És a mangának még máig sem sikerült teljesen megszerettetnie. Ami Mikasát illeti, irritáló ez az állandó Eren-mániája. Eddig nem tudtam, mihez hasonlítani, de tényleg olyan, mint egy anyuka, aki még a széltól is óvja gyermekét. Persze őt is meg lehet érteni, tényleg Eren maradt neki egyedül, de ez a túlzott ragaszkodás már beteges. Egyértelműen a hadnagy a győztes :D
      Vannak utalások, nem tagadom :D (Nem is akarom, nem is tudnám :D ) Igyekszem lassan kibontani a kapcsolatukat ^^ Óóó, igen, a női megérzések csalhatatlanok :D De persze azért elsősorban az Eren-mánia az, ami gerjeszti Mikasában a gyűlöletet a hadnagy iránt. :) Szerintem Mikasa úgy gondolja, hogy rajta kívül senki sem képes megvédeni Erent... Ne is próbálkozzunk azzal, hogy meggyőzzük, Eren nem szorul segítségre. :D

      Huhhh, hát ez egy nagyon nehéz kérdés. Mivel ez egy teljesen új második évad lenne, és sokan tényleg csak az animét ismerik, szerintem nem. Ha ki is derül, akkor nem ŐK lesznek azok, hanem valaki mások. :) Bevallom, ezt a részét még egy kicsit homály fedi. :D Sok minden tiszta a történettel kapcsolatban, de ez még nem.

      Köszönöm szépen, nagyon jólesik olvasni a soraidat! ^^ Remélem, a továbbiakban is tetszeni fog! :) Egy hét múlva érkezem az új fejezettel ^^

      Detti ^^

      Törlés