(Connie x Sasha)
~ Félelem ~
Megadtam
magam egy óriásnak.
Sasha napokkal
az események után sem tudta elfelejteni azt a pillanatot, amikor az óriás
megindult felé, ő pedig gyáván és sikoltva próbált odébb gördülni, az életéért
könyörögve. Miután Mikasa megölte az óriást, Connie térítette észhez: megrázta
a vállát, és azt ígérte, hogy „később”,
de az a később valahogy nem akart
elérkezni, ő pedig tovább emésztette magát.
Hogy
nevezzem magam katonának? Hogy nézzek a többiek szemébe azok után, amit tettem?
Megadtam magam! Feladtam azt, aki vagyok!
Felnyüszített.
Tenyerét a szájára tapasztotta, hogy elfojtsa a hangját, keze viszont
árulkodóan remegett. Sokakkal ellentétben nem azért csatlakozott a Felderítő
Egységhez, mert elvárták tőle, nem éltette a vágy sem, hogy az összes óriással
végezzen; azután döntött úgy, hogy katonává válik, miután vitatkozott az
édesapjával. Az évek alatt, míg távol volt otthonától, előfordult, hogy
megtagadta önmagát: magába nyelte az akcentusát, próbált megfelelni az
elvárásoknak, és… és most eljutott odáig, hogy szégyenkezzen.
Megadtam
magam… Megadtam magam.
– Hé. – Összerezzent, amikor váratlanul egy
kéz nehezedett a vállára. Connie halvány mosolyra húzta a száját, miközben
óvatosan leheveredett mellé; Sasha beleborzongott az érintésébe, és küzdött,
hogy ne zokogjon fel, annyira szégyellte magát a történtek miatt. – Te sem
tudsz aludni, mi? – Connie nem nevette ki,
nem űzött belőle tréfát, csak nézte, közben pedig elterelte a figyelmét.
– Úgy dőltem be az ágyba, hogy azt hittem, holnapután sem tudtok majd
felkelteni, erre meg… – Megvakarta a fejét, kínjában elvigyorodott. – Szerintem
alig aludattam másfél órát. Eluntam az álombeli poklot, gondoltam, visszatérek
a földibe. Ugye milyen csodálatos?
Sasha nem
válaszolt; összepréselte az ajkait. Szemét csípték a könnyek, s nem lepődött
meg, amikor a következő pillanatban már megállíthatatlan záporként zúdultak
alá. Fel-felszipogott, vállai megrázkódtak; Connie keze is vele együtt mozdult.
– Áh, értem. –
Fél füllel hallotta csak a fiú mormolását. Megdörzsölte az arcát a kézfejével,
de nem érezte jobban magát, a szégyen ugyanolyan mázsás súlyként nyomta a
szívét, mint korábban. Kerülte Connie tekintetét, ahogyan korábban a többiekét
sem tudta állni.
Talán mást nem
érdekelte volna ennyire, talán csak megrántották volna a vállukat… Talán. Sasha nem tudhatta, mert soha sem
szembesült még ilyesmivel. Thomas, Mina, Franz, mindenki, aki az életét
vesztette a trosti mészárlásban, egyszer sem vetemedett arra, hogy megadja
magát egy óriásnak. És ők tényleg meghaltak,
nem úgy, mint Eren.
Hirtelen arra
eszmélt, hogy ujjak cirógatják végig az arcélét; Connie közelebb húzódott
hozzá, annyira, hogy testük érintkezett, s lágyan az álla alá nyúlt,
kényszerítve, hogy a dacos tiltakozás, a szégyen
ellenére mégiscsak találkozzon a tekintetük.
– Megígértem,
hogy később megszidlak érte, igaz? – Megvárta, míg Sasha aprót bólintott, csak
azután folytatta: – Ne haragudj, elfelejtettem… Elfelejtettem, mert én is ezt
tettem volna. Ezek a szörnyetegek az életünk végét jelentik, nem? Jogos a
félelmed, jogos, hogy annyira megijedtél, hogy feladtad. Ettől nem érsz
kevesebbet mások szemében.
– Dehogynem!
Ti… T-ti nem csináltatok ilyesmit! Ti… Bátrak voltatok. Eren, Mikasa, Jean…
Mindenki! Csak én nem!
Connie
felhúzta a szemöldökét.
– Nem is
tudom, ki mentette meg Samuel életét! – emlékeztette. – Döbbenetes volt, amit
akkor tettél, Sasha. Úgy rohantál lefelé a falon, mintha a földön járnál…
Lélegzetelállítóan használtad a háromdimenziós manőverfelszerelést. –
Elmosolyodott, másik kezével pedig, amelyikkel nem az arcát cirógatta,
megsimogatta a felkarját. Csillogott a szeme, és gyengéden nézte őt.
Sasha érezte,
hogy mélyen elpirult.
– K-komolyan?
– kérdezte zavartan, és amikor Connie biccentett, ajkára lágy mosoly ült ki.
– Ne akarj
olyan lenni, mint a többiek. Legyél az, aki vagy: Burgonyalány, a vadászok
gyermeke, aki elmondhatja magáról, hogy mindenkinél jobban ismeri a rengeteg
világát, aki habozás nélkül sietett egy bajtársa megmentésére, aki túlélte a
trosti csatát. Gondolj azokra, akiket elvesztettünk. Minára és Thomasra.
– A többiek…
– Hé. Én is megijedtem, Sasha. Halálra
rémültem, amikor megláttam, hogy nem tudtam végezni az óriással. Ugyanazt tettem volna, amit te.
– Connie…
– Szerinted
akkor én se nevezzem magam katonának? Ne nézzek a többiek szemébe, mert
megijedtem attól, hogy meghalok?
– É-én nem ezt
mondtam…
Connie
elvigyorodott.
– Kezded
elhinni, hogy nincs ezen mit szégyellni?
– Öhm… A-azt
hiszem.
– Na, ez
remek. Tudod…. – Lehalkította a hangját, s még közelebb hajolt hozzá; forró
lehelete égette Sasha bőrét. – Vissza akarom kapni azt a Sashával, akivel
annyit nevettem… Akivel borsot törtem Jean orra alá… Aki megdézsmálta a
vészkészleteket…
– Egyetlen
alkalom volt!
– Aki kétszer
legalább annyit eszik, mint én…
– A múltkor
visszafogtam magam!
Connie a szája
elé tartotta a kezét, úgy kuncogott.
– Nem baj.
Talán éppen ezek azok a tulajdonságaid, amiért kedvellek.
– H-hogyan?! –
Sasha biztos volt benne, hogy a szíve kihagyott egy ütemet. Mintha a torkában
dobogott volna, mintha búgott volna a füle… Mintha megszédült volna a hallottaktól. Kiszáradt a torka, a szemét
meresztette. – Öhm… Jó barát vagy, Connie. T-tényleg.
– Ennek örülök
– vigyorgott a fiú. – Te is jó barát vagy, Sasha.
– A-akkor jó.
Connie
felsóhajtott.
– Örülök, hogy
megismertelek, Sasha. Azt hittem, őrültségre készülök… A kiképzések… De most
már tudom, hogy tévedtem. El kellett szakadnom otthonról, különben sosem
találkoztunk volna. Most már nem tudom elképzelni az életemet nélkületek,
srácok. Jó, hogy ebben a földi pokolban is van miért élnünk, nem igaz? – Lopva
a lányra sandított, úgy kérdezte ezt. Sasha lehajtotta a fejét, és az ölébe
ejtett remegő kezének szentelte minden figyelmét.
– És te miért
élsz, Connie?
–
Természetesen azért, hogy az őrületbe kergessem Jeant – válaszolta a fiú
könnyedén. – Remélem, hűséges segítőmre akadtam benned.
Sasha
nevetett. Persze, hogy elviccelték… Mindig elviccelték.
Connie volt az
egyetlen, akinek sikerült szívből megnevettetnie, aki javított a hangulatán, ha
elkeseredett, aki igazi támasz volt az életében. Életben akart maradni, hogy
bizonyítson az apjának, ugyanakkor azért is,
hogy átélhessen még ehhez hasonlókat. Connie oldalán lenni, Connie-val
küzdeni, Connie-ért is létezni… Nem!
Nemcsak létezni, hanem élni is.
Nekidőlt a
fiúnak, és lehunyta a szemét.
– Köszönöm –
suttogta hálásan. – Köszönöm, Connie, köszönöm, hogy vagy nekem. – Elengedte
magát, hagyta, hogy elvesszen a táncoló ujjak játékában, a gyengéd érintésben,
a kedveskedő cirógatásban, a vigasztalásban. Igazi hálát érzett, földöntúli
boldogságot.
Voltak
emberek, akik előtt nem kellett megjátszania magát. Voltak, akik előtt az
lehetett, aki mindig is volt: Sasha Blouse, nemcsak a Burgonyalány.
Connie ilyen
volt.
Készült: 2016. 08. 04 – 08. 10.
Szia! :)
VálaszTörlésHű, ez az eddigi egyik legjobban sikerült szösszenet. ^^
Nagyon ügyesen egyensúlyoztál a humor és dráma között, nem volt merő depresszió, de mégis végig érezhetően komoly maradt. És a pároshoz nagyon illenek ezek a közbeszúrt viccelődések, ez teszi őket azzá, akik.
,,Eluntam az álombeli poklot, gondoltam, visszatérek a földibe... Jó, hogy ebben a földi pokolban is van miért élnünk, nem igaz?... Connie oldalán lenni, Connie-val küzdeni, Connie-ért is létezni… Nem! Nemcsak létezni, hanem élni is." Ez a pár mondat hihetetlenül tetszett, de igazából kimásolhatnám a fél szöveget, annyira a helyén volt minden.
Ha pedig nem nézzük a csomagolást, akkor Sasha bárki lehetne, ahogy a problémáját is magukénak érezhetjük. Legalábbis én át tudtam érezni. Nem sok annál rosszabb dolog van, amikor csalódsz önmagadban, és ilyenkor jó, ha ott van valaki, aki segít felállni. Connie nagyon jól kezelte a helyzetet, egy kicsit én is beleszerettem most. ^^
Köszönöm szépen a munkádat, igazán megérdemelnél még több olvasót és véleményírót. :)
Üdv.: Aurea
Szia! ^^
TörlésNagy kő esett le a szívemről, féltem, hogy túl komorra sikeredett. A közeljövőben biztos várhatóak még velük kapcsolatos szösszenetek, mert nagyon szeretek velük "dolgozni", a Viharban is ezért van egyre több ilyen jelenet. :)
(És amióta említetted a Lovely Complexet, azóta állandóan eszembe jut, hogy téééényleg, mennyire találó párhuzam. :D)
Örülök, hogy átérezted, teljesen igazad van, tényleg bárki lehetne. :) Ami pedig Connie-t illeti, szerintem mindenki közül ő az, aki a legjobban ismeri Sashát, és talán ő az egyetlen is, aki egy ilyen szituációban segíteni tud. :)
Nagyon köszönöm, hogy írtál, és mint mindig, most is pirulok a sok dicsérettől! :)
Több olvasó és véleményíró... Bevallom, minden nap nézem a megtekintések számát, és minden egyes erre tévedő láttán hatalmasat dobban a szívem. :) Persze jó lenne, ha legalább egy-egy mondattal megajándékoznának, hogy tudjam, jó-e, amit csinálok, de ha nem, hát nem. :) Azért reménykedem, hogy előbb-utóbb meggondolják magukat. :D
Hamarosan hozom a Vihar következő fejezetét. ^^ Kicsit összesűrűsödtek a teendőim, de kitartóan versenyt futok az idővel. :)
Detti ^^
,,Eluntam az álombeli poklot, gondoltam, visszatérek a földibe..." - Nekem is ez a rész ragadta meg leginkább a figyelmem. Sokatmondónak, mégis szarkasztikusan viccesnek találom ezt a momdatot. Szerény véleményem szerint kíváló alkotás ez a szösszenet, talán azért is, mert nagyon szépen ötvözted a humort és a történtekkel járó negatív érzéseket. Végül is, nem csak ezt az írásodat találom kiválónak, hanem a többit is. Szólok még pár AoT fan cimborámnak, hátha idecsalhatok még néhány látogatót. :) A te blogod a kedvencem! Hogy miért? Mert igényes fic-eket olvashatok (igazi remekművek),minden héten van új tartalom, a blog folyamatosan fejlődik és mert figyelsz ránk, az olvasóidra!C:
VálaszTörlésU.I.:Elnézést az esetleges helyesírási hibákért, vagy a fura fogalmazásmódért, mentségemre szóljon megtettem minden tőlem telhetőt.
Szia! ^^
TörlésElőször is nagyon köszönöm a véleményed, még délután olvastam, és azóta le sem lehet vakarni az arcomról a széles vigyort.
Örülök, hogy tetszenek a szösszeneteim, annak meg különösen, hogy felkeltettem a figyelmedet azzal a mondattal. :) Nem tudom, mondhatok-e ilyet, de az volt a kedvencem.
Igyekszem a továbbiakban is hétről hétre hozni valami újdonságot, remélem, azok is elnyerik majd a tetszésedet. :)
Detti ^^