2016. augusztus 12., péntek

Connie x Sasha – Félelem (egyperces)

(Connie x Sasha)

~ Félelem ~



Megadtam magam egy óriásnak.
Sasha napokkal az események után sem tudta elfelejteni azt a pillanatot, amikor az óriás megindult felé, ő pedig gyáván és sikoltva próbált odébb gördülni, az életéért könyörögve. Miután Mikasa megölte az óriást, Connie térítette észhez: megrázta a vállát, és azt ígérte, hogy „később”, de az a később valahogy nem akart elérkezni, ő pedig tovább emésztette magát.
Hogy nevezzem magam katonának? Hogy nézzek a többiek szemébe azok után, amit tettem? Megadtam magam! Feladtam azt, aki vagyok!
Felnyüszített. Tenyerét a szájára tapasztotta, hogy elfojtsa a hangját, keze viszont árulkodóan remegett. Sokakkal ellentétben nem azért csatlakozott a Felderítő Egységhez, mert elvárták tőle, nem éltette a vágy sem, hogy az összes óriással végezzen; azután döntött úgy, hogy katonává válik, miután vitatkozott az édesapjával. Az évek alatt, míg távol volt otthonától, előfordult, hogy megtagadta önmagát: magába nyelte az akcentusát, próbált megfelelni az elvárásoknak, és… és most eljutott odáig, hogy szégyenkezzen.
Megadtam magam… Megadtam magam.
 – Hé. – Összerezzent, amikor váratlanul egy kéz nehezedett a vállára. Connie halvány mosolyra húzta a száját, miközben óvatosan leheveredett mellé; Sasha beleborzongott az érintésébe, és küzdött, hogy ne zokogjon fel, annyira szégyellte magát a történtek miatt. – Te sem tudsz aludni, mi? – Connie nem nevette ki,  nem űzött belőle tréfát, csak nézte, közben pedig elterelte a figyelmét. – Úgy dőltem be az ágyba, hogy azt hittem, holnapután sem tudtok majd felkelteni, erre meg… – Megvakarta a fejét, kínjában elvigyorodott. – Szerintem alig aludattam másfél órát. Eluntam az álombeli poklot, gondoltam, visszatérek a földibe. Ugye milyen csodálatos?
Sasha nem válaszolt; összepréselte az ajkait. Szemét csípték a könnyek, s nem lepődött meg, amikor a következő pillanatban már megállíthatatlan záporként zúdultak alá. Fel-felszipogott, vállai megrázkódtak; Connie keze is vele együtt mozdult.
– Áh, értem. – Fél füllel hallotta csak a fiú mormolását. Megdörzsölte az arcát a kézfejével, de nem érezte jobban magát, a szégyen ugyanolyan mázsás súlyként nyomta a szívét, mint korábban. Kerülte Connie tekintetét, ahogyan korábban a többiekét sem tudta állni.
Talán mást nem érdekelte volna ennyire, talán csak megrántották volna a vállukat… Talán. Sasha nem tudhatta, mert soha sem szembesült még ilyesmivel. Thomas, Mina, Franz, mindenki, aki az életét vesztette a trosti mészárlásban, egyszer sem vetemedett arra, hogy megadja magát egy óriásnak. És ők tényleg meghaltak, nem úgy, mint Eren.
Hirtelen arra eszmélt, hogy ujjak cirógatják végig az arcélét; Connie közelebb húzódott hozzá, annyira, hogy testük érintkezett, s lágyan az álla alá nyúlt, kényszerítve, hogy a dacos tiltakozás, a szégyen ellenére mégiscsak találkozzon a tekintetük.
– Megígértem, hogy később megszidlak érte, igaz? – Megvárta, míg Sasha aprót bólintott, csak azután folytatta: – Ne haragudj, elfelejtettem… Elfelejtettem, mert én is ezt tettem volna. Ezek a szörnyetegek az életünk végét jelentik, nem? Jogos a félelmed, jogos, hogy annyira megijedtél, hogy feladtad. Ettől nem érsz kevesebbet mások szemében.
– Dehogynem! Ti… T-ti nem csináltatok ilyesmit! Ti… Bátrak voltatok. Eren, Mikasa, Jean… Mindenki! Csak én nem!
Connie felhúzta a szemöldökét.
– Nem is tudom, ki mentette meg Samuel életét! – emlékeztette. – Döbbenetes volt, amit akkor tettél, Sasha. Úgy rohantál lefelé a falon, mintha a földön járnál… Lélegzetelállítóan használtad a háromdimenziós manőverfelszerelést. – Elmosolyodott, másik kezével pedig, amelyikkel nem az arcát cirógatta, megsimogatta a felkarját. Csillogott a szeme, és gyengéden nézte őt.
Sasha érezte, hogy mélyen elpirult.
– K-komolyan? – kérdezte zavartan, és amikor Connie biccentett, ajkára lágy mosoly ült ki.
– Ne akarj olyan lenni, mint a többiek. Legyél az, aki vagy: Burgonyalány, a vadászok gyermeke, aki elmondhatja magáról, hogy mindenkinél jobban ismeri a rengeteg világát, aki habozás nélkül sietett egy bajtársa megmentésére, aki túlélte a trosti csatát. Gondolj azokra, akiket elvesztettünk. Minára és Thomasra.
– A többiek…
– Hé. Én is megijedtem, Sasha. Halálra rémültem, amikor megláttam, hogy nem tudtam végezni az óriással. Ugyanazt tettem volna, amit te.
– Connie…
– Szerinted akkor én se nevezzem magam katonának? Ne nézzek a többiek szemébe, mert megijedtem attól, hogy meghalok?
– É-én nem ezt mondtam…
Connie elvigyorodott.
– Kezded elhinni, hogy nincs ezen mit szégyellni?
– Öhm… A-azt hiszem.
– Na, ez remek. Tudod…. – Lehalkította a hangját, s még közelebb hajolt hozzá; forró lehelete égette Sasha bőrét. – Vissza akarom kapni azt a Sashával, akivel annyit nevettem… Akivel borsot törtem Jean orra alá… Aki megdézsmálta a vészkészleteket…
– Egyetlen alkalom volt!
– Aki kétszer legalább annyit eszik, mint én…
– A múltkor visszafogtam magam!
Connie a szája elé tartotta a kezét, úgy kuncogott.
– Nem baj. Talán éppen ezek azok a tulajdonságaid, amiért kedvellek.
– H-hogyan?! – Sasha biztos volt benne, hogy a szíve kihagyott egy ütemet. Mintha a torkában dobogott volna, mintha búgott volna a füle… Mintha megszédült volna a hallottaktól. Kiszáradt a torka, a szemét meresztette. – Öhm… Jó barát vagy, Connie. T-tényleg.
– Ennek örülök – vigyorgott a fiú. – Te is jó barát vagy, Sasha.
– A-akkor jó.
Connie felsóhajtott.
– Örülök, hogy megismertelek, Sasha. Azt hittem, őrültségre készülök… A kiképzések… De most már tudom, hogy tévedtem. El kellett szakadnom otthonról, különben sosem találkoztunk volna. Most már nem tudom elképzelni az életemet nélkületek, srácok. Jó, hogy ebben a földi pokolban is van miért élnünk, nem igaz? – Lopva a lányra sandított, úgy kérdezte ezt. Sasha lehajtotta a fejét, és az ölébe ejtett remegő kezének szentelte minden figyelmét.
– És te miért élsz, Connie?
– Természetesen azért, hogy az őrületbe kergessem Jeant – válaszolta a fiú könnyedén. – Remélem, hűséges segítőmre akadtam benned.
Sasha nevetett. Persze, hogy elviccelték… Mindig elviccelték.
Connie volt az egyetlen, akinek sikerült szívből megnevettetnie, aki javított a hangulatán, ha elkeseredett, aki igazi támasz volt az életében. Életben akart maradni, hogy bizonyítson az apjának, ugyanakkor azért is,  hogy átélhessen még ehhez hasonlókat. Connie oldalán lenni, Connie-val küzdeni, Connie-ért is létezni… Nem! Nemcsak létezni, hanem élni is.
Nekidőlt a fiúnak, és lehunyta a szemét.
– Köszönöm – suttogta hálásan. – Köszönöm, Connie, köszönöm, hogy vagy nekem. – Elengedte magát, hagyta, hogy elvesszen a táncoló ujjak játékában, a gyengéd érintésben, a kedveskedő cirógatásban, a vigasztalásban. Igazi hálát érzett, földöntúli boldogságot.
Voltak emberek, akik előtt nem kellett megjátszania magát. Voltak, akik előtt az lehetett, aki mindig is volt: Sasha Blouse, nemcsak a Burgonyalány.
Connie ilyen volt.


Készült: 2016. 08. 04 – 08. 10.

4 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Hű, ez az eddigi egyik legjobban sikerült szösszenet. ^^

    Nagyon ügyesen egyensúlyoztál a humor és dráma között, nem volt merő depresszió, de mégis végig érezhetően komoly maradt. És a pároshoz nagyon illenek ezek a közbeszúrt viccelődések, ez teszi őket azzá, akik.

    ,,Eluntam az álombeli poklot, gondoltam, visszatérek a földibe... Jó, hogy ebben a földi pokolban is van miért élnünk, nem igaz?... Connie oldalán lenni, Connie-val küzdeni, Connie-ért is létezni… Nem! Nemcsak létezni, hanem élni is." Ez a pár mondat hihetetlenül tetszett, de igazából kimásolhatnám a fél szöveget, annyira a helyén volt minden.

    Ha pedig nem nézzük a csomagolást, akkor Sasha bárki lehetne, ahogy a problémáját is magukénak érezhetjük. Legalábbis én át tudtam érezni. Nem sok annál rosszabb dolog van, amikor csalódsz önmagadban, és ilyenkor jó, ha ott van valaki, aki segít felállni. Connie nagyon jól kezelte a helyzetet, egy kicsit én is beleszerettem most. ^^

    Köszönöm szépen a munkádat, igazán megérdemelnél még több olvasót és véleményírót. :)

    Üdv.: Aurea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^

      Nagy kő esett le a szívemről, féltem, hogy túl komorra sikeredett. A közeljövőben biztos várhatóak még velük kapcsolatos szösszenetek, mert nagyon szeretek velük "dolgozni", a Viharban is ezért van egyre több ilyen jelenet. :)
      (És amióta említetted a Lovely Complexet, azóta állandóan eszembe jut, hogy téééényleg, mennyire találó párhuzam. :D)

      Örülök, hogy átérezted, teljesen igazad van, tényleg bárki lehetne. :) Ami pedig Connie-t illeti, szerintem mindenki közül ő az, aki a legjobban ismeri Sashát, és talán ő az egyetlen is, aki egy ilyen szituációban segíteni tud. :)

      Nagyon köszönöm, hogy írtál, és mint mindig, most is pirulok a sok dicsérettől! :)
      Több olvasó és véleményíró... Bevallom, minden nap nézem a megtekintések számát, és minden egyes erre tévedő láttán hatalmasat dobban a szívem. :) Persze jó lenne, ha legalább egy-egy mondattal megajándékoznának, hogy tudjam, jó-e, amit csinálok, de ha nem, hát nem. :) Azért reménykedem, hogy előbb-utóbb meggondolják magukat. :D

      Hamarosan hozom a Vihar következő fejezetét. ^^ Kicsit összesűrűsödtek a teendőim, de kitartóan versenyt futok az idővel. :)

      Detti ^^

      Törlés
  2. ,,Eluntam az álombeli poklot, gondoltam, visszatérek a földibe..." - Nekem is ez a rész ragadta meg leginkább a figyelmem. Sokatmondónak, mégis szarkasztikusan viccesnek találom ezt a momdatot. Szerény véleményem szerint kíváló alkotás ez a szösszenet, talán azért is, mert nagyon szépen ötvözted a humort és a történtekkel járó negatív érzéseket. Végül is, nem csak ezt az írásodat találom kiválónak, hanem a többit is. Szólok még pár AoT fan cimborámnak, hátha idecsalhatok még néhány látogatót. :) A te blogod a kedvencem! Hogy miért? Mert igényes fic-eket olvashatok (igazi remekművek),minden héten van új tartalom, a blog folyamatosan fejlődik és mert figyelsz ránk, az olvasóidra!C:

    U.I.:Elnézést az esetleges helyesírási hibákért, vagy a fura fogalmazásmódért, mentségemre szóljon megtettem minden tőlem telhetőt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      Először is nagyon köszönöm a véleményed, még délután olvastam, és azóta le sem lehet vakarni az arcomról a széles vigyort.
      Örülök, hogy tetszenek a szösszeneteim, annak meg különösen, hogy felkeltettem a figyelmedet azzal a mondattal. :) Nem tudom, mondhatok-e ilyet, de az volt a kedvencem.
      Igyekszem a továbbiakban is hétről hétre hozni valami újdonságot, remélem, azok is elnyerik majd a tetszésedet. :)
      Detti ^^

      Törlés