2016. augusztus 4., csütörtök

Levi x Eren – Nem vagy szörnyeteg... (egyperces)

Halihó, erre tévedők! ^^
Ez alkalommal Ereri egypercessel érkezem, a következő meg talán Connie x Sasha lesz, bár ebben még nem vagyok biztos. Elutazom néhány napra, ezért a Vihar negyedik fejezete vasárnap-hétfő helyett várhatóan már szombaton olvasható lesz. :)
Az egyperces az anime 19. részében található jelenet hatására született meg, amikor Eren és Levi hadnagy beszélgetnek Petráék reakciójáról (kanálincidens); avagy Levi hadnagy megpróbálkozik a lehetetlennel, megpróbálja megvigasztalni a fiút.

– o –

(Levi x Eren)

Nem vagy szörnyeteg…

Levi bevezette a szobába a fiút, majd gyöngéden lenyomta az ágyra.
Hadnagy
– Hogy érzed magad, kölyök? – Nem bírta megállni, muszáj volt ismét rákérdeznie. Eren nem válaszolt, csak bámulta remegő kezét, mint aki nem akarja elhinni, ami történt, és amikor felemelte a fejét, hogy találkozzon a tekintetük, különösen csillogott a szeme. Levi felsóhajtott; sosem értett a vigasztaláshoz, most is esetlenül próbálkozott. Eren vállára tette a kezét, és óvatosan megszorította azt. – Semmi baj, Eren – mondta halkan. – Tényleg semmi baj. Félreértették, ennyi.
A fiú nyelt egyet; nem mondott semmit, a kimondatlan szavak mégis fájtak.
Levi megint sóhajtott.
– Nem vagy szörnyeteg. – Érezte magán a meglepett pillantást, ám nem foglalkozott vele. – Tudom, mi jár a fejedben, kölyök, látom a szemedben. Valami történt veled. Azt mondtad, emlékeid vannak az apádról, nem? A kulcs a nyakadban… – Levi kinyúlt, megérintette a hűvös láncot. Eren megrándult, mikor egy pillanatra hozzáért a bőréhez, viszont nem húzódott el tőle. Levi leeresztette a jobbját, a másikkal azonban még mindig a fiú vállát fogta. – Nem vagy szörnyeteg – jelentette ki határozottan. – Történjék bármi, nem vagy az. Egy kölyök vagy, ez tény, szörnyeteg viszont semmiképpen sem, megértetted? Jól vésd az eszedbe, többet nem fogom elmondani. Az emberiség legnagyobb reménye vagy, élned kell. Marcangolhatod még magadat, előrébb nem jutsz vele.
Eren lehunyta a szemét; halvány mosoly kúszott az ajkára az elhangzottak hallatán.
– Köszönöm, hadnagy – suttogta, mire Levi felhorkant.
– Kölykök – dünnyögte. – Ennyi is elég nekik, hogy megnyugodjanak.

Készült: 2016. 07. 13 – 07. 14.

2 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Hű, hát tényleg rövidke volt, ehhez még én sem tudok regény hosszúságú véleményt írni. ^^

    Szóval, nagyon kedves kis szösszenet, és most sajnálom, hogy az eredetiben nem ez történt. Na jó, valahogy ott bizarr lenne, de hát álmodozni szabad. :P

    Én is szeretnék egy embert, akinek pár szava elég ahhoz, hogy felvidítson. Úgy irigylem kettejük kapcsolatát a te tolladból. :) (És még mindig karakterhű maradtál. Hát ez milyen király már? :D)

    Végre valaki, aki nem dob hátast Erwintől! :D Ez hatalmas megkönnyebbülés számomra, azt hittem már, csak én nem látok valamit, amit mindenki más igen.

    Várom a következő fejezetet és az esetleges Connie-Sasha ficet is! Köszönöm szépen a munkádat. :)

    Üdv.: Aurea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^

      Azért ez a vélemény is szép hosszú lett az én mércém szerint, úgyhogy nagyon köszönöm! :)

      Szerintem egy idő után hozzászoknánk az eredetiben is, ha valami ilyesmi történne, maximum néhányan háborognának, hogy "Na, ezt azért ne..." :D Velük meg nem kell foglalkozni :D

      Huhh, mindig attól félek, hogy valamelyik karakter nagyon kifordul önmagából, örülök, hogy itt ez nem történt meg. :) Levi hadnagy a legveszélyesebb, az ő stílusa a legegyedibb. (Erennek talán jót is tenne, ha kicsit "megváltozna", többen megkedvelnék.)

      Fú, Erwin, az animében én tényleg reménykedtem benne, hogy otthagyja a fogát az ötvenhetedik falakon túli expedíción... Utána a Nőstény Óriás elfogása után élt bennem a remény... És még sorolhatnám, mennyi lehetőség lett volna kiiktatni. Szerintem nem olyan zseniális elme, mint amilyennek beállítják, illetve a mangában történtek kapcsán... na, emberek, Armin kb tizenöt éves és messze túlszárnyalja őt. :D (És Levi hadnagy OVÁja kapcsán végleg meggyűlöltem...)

      Connie-Sasha, ha érkezik is, biztosan jövőhéten, ráadásul nem is az elején, inkább olyan csütörtök-péntek körül. Teljesen el leszek vágva az internettől szerda délutánig, éppen ezért rohamtempóra kapcsoltam, hogy biztosan hozhassam szombaton a negyedik fejezetet. :)

      Detti ^^

      Törlés