2016. augusztus 16., kedd

Vihar – 5. fejezet – Esőcseppek

Halihó, erre tévedők! ^^
Egy kisebb csúszással sikeresen meghoztam az új részt, remélem, elnyeri majd a tetszéseteket. :) Még nem jutottunk el az Alvilágért, de a 6. fejezetet igyekszem hétfő körül húzni, és abban a tervek szerint már igen, az meg azt jelenti, hogy lassan elkezdem kibontani az Ereri szálat. ^^ Hajaj, lesz majd dolgom bőven, nem igaz? :)
Jó olvasást kívánok, kíváncsian várom a véleményeiteket! ^^

Vihar

5. fejezet

~ Esőcseppek ~

– Ej-ej, Marlowe, úgy tűnik, megint rossz embert fogtál el.
Hitch Dreyse meg sem kísérelte titkolni jókedvét, szórakozottan figyelte katonatársát, aki sűrű bocsánatkérések közepette engedte tovább a megvádolt urat. Jean a szemét forgatta, miközben a vitájukat hallgatta. Bármerre vitte őket az útjuk, valahogy mindig beléjük botlottak; még annak ellenére is, hogy az uralkodó veszített már a lelkesedéséből, hogy mihamarabb elfogja a szökésben levő Felderítőket, ezért nem egy katonát visszarendelt a központba.
– Én csak a munkát végzem, nem úgy, mint néhányan.
– Csak nem rám céloztál? – Hitch kuncogott. – Ej, Marlowe, teljesen értelmetlenül fecséreled az idődet. Ezek a razziák és alaptalan vádaskodások mit sem érnek. Tényleg azt hiszed, hogy az Intelligensek vagy a Felderítők nyomára akadunk? Kérlek, ne nevettess, így is alig kapok levegőt!
Marlowe Sand a sokadik ránézésre sem volt szimpatikus Jeannak, s ellenszenvét csak tetézte, hogy Mikasa néhány perces tanulmányozás után kijelentette, hogy lát némi hasonlóságot közöttük. Jean a fogát csikorgatta válaszul. Biztos volt benne, hogy semmiben sem hasonlít arra a balfácánra, ahogyan magában Marlowe Sandet nevezte. Hitch Dreyse, aki a földet csapkodva, hisztérikusan nevetett, akárhányszor Marlowe hibázott vagy olyat mondott, ami tényleg nevetséges volt, néha szintén ezt a kifejezést használta a fiúra.
Jean homlokán elmélyült a ránc, ahogy a két fiatalt fürkészte. Mikasa újabban azzal büntette őket, hogy mély hallgatásba burkolózott, és látszólag úgy tűnt, mintha a legkevésbé sem érdekli küldetésük sikere, Annie kijuttatása, Jean azonban meg volt győződve afelől, hogy valójában mindegyikőjüknél jobban töri magát, hogy épségben kimeneküljenek Mitrasból.
– Nem tetszik ez nekem – dünnyögte Armin. – Túl nagy a csend… Mintha várnának valamire.
– A hozzáértőket a Rózsa falon belülre küldték – rázta meg a fejét Jean. – Tudják, hogy Eren nincs itt.
– De azt is tudják, hogy vissza fog jönni – suttogta Mikasa. Jean meglepetten nézett rá; ritkán fordult elő, hogy megtörte a csendet, és tulajdonképpen csak akkor tett így, ha Eren is szóba került.
Mindig Eren az első – gondolta keserűen. – Mindig ő a legfontosabb.
– Levi hadnagy tudja, mit kell tennie – mondta Armin. – Ha egyből az Alvilágba menekítette volna őket, akkor már réges-rég az egyik királyi cellában üldögélnének, ahogyan Mike és Nanaba, sőt… Mivel Eren képes óriássá változni, bizonyára egyből kivégezte volna.
Mikasa ökölbe szorította a jobbját.
– Ahhoz nekem is lenne egy-két szavam – morogta sötéten. Jean a vállára tette a kezét, hogy megnyugtassa, és óvatosan megszorította azt, de a lány szinte pillanatok alatt rázta magáról. Nem kért a segítségből, egyedül Erent akarta visszakapni, őt viszont megszállottan.
– Jaeger egyáltalán el tudna rejtőzni odalent? – kérdezte Armintól. – Odáig nem mennének érte?
– Mindaddig, amíg Eren a föld alatt van, életben maradhat – magyarázta a fiú. – Emlékeztek, Annie miért nem jött le velünk, nem igaz? Odalent esélytelen, hogy átváltozzon. Odalent… Odalent átlagos lehet. És aki egyszer lekerül, az nehezen juthat fel. Szigorúan őrzik őket.
Elcsendesedtek; Marlowe és Hitch elhaladtak a rejtekhelyük előtt. Hitch éppen játékosan szurkálódott, miközben arcán széles mosoly terült szét, Marlowe pedig, noha minden erejét bevetette, hogy uralkodjon az érzelmein, egyre dühösebben hallgatta.
– Nahát, Dok kapitány! – torpant meg hirtelen a lány, s Jean messziből is egyből észrevette, hogy mosolya mintha veszített volna ragyogásából. Marlowe egyből tisztelgett, ő viszont lemaradva követte. Látszott rajta, hogy tényleg meglepődött látogatójuk váratlan érkezésén.
Jean először azt hitte, hogy Dok kapitány alatt Nile Dok, a Katonai Rendőrség főparancsnokát értik, azonban amikor óvatosan kilesett, csodálkozva fedezte fel azt a katonanőt, aki akkor is jelenést tett, amikor Eren szökésre kényszerült. Ő volt az, aki azonnal felismerte Mikasát, s aki megpróbálta visszatartani társát az azonnali támadástól.
Selma Dok, a Katonai Rendőrség kapitánya, amennyire azt Jean meg tudta állapítani, Mikasával lehetett azonos magasságú; sűrű, szőkésbarna haját hullámos hajcsattal tűzte fel, kék szemében különös, elszánt fény gyúlt lángra, ahogy Hitchre nézett.
– Shiganshinából érkezett – lehelte Armin. – Nile Dok parancsnok vette magához, miután mindenkijét elvesztette, és valahogyan bejuttatta őt a király kegyeibe is. Ez keveseknek sikerült.
– Armin… – intette csendre Mikasa, mutatóujját az ajkára helyezve. Marlowe, Hitch és Dok kapitány túl közel álltak hozzájuk, egy balszerencsés pillanatban könnyedén felfedezhették a rejtekhelyüket. Jean fészkelődni kezdett, majd visszahúzta maga mellé Mikasát, és próbálta úgy manőverezni magukat a szűkös helyen, hogy elrejtse őt (meg persze Armint).
Mikasát könnyebb felismerni – indokolta meg a tettét magának. – Mindenki ismeri nevét, az arcát, mindenét… Pontosan tudják, hogy Eren fogadott testvére.
Hitch Dreyse idegesen mosolygott.
– Miben segíthetünk, Dok kapitány?
– Most, hogy Erwin parancsnok halott, új embert neveznek ki a Felderítő Egység élére. – Selma Dok hangja hidegen csengett, Jean gerince mentén kellemetlen borzongás szaladt végig tőle. – Amint ez megtörténik, bármit megtehetünk. Jelenleg is folynak a viták a megmaradt tagok illetve a Katonai Rendőrség között: a Nőstény Óriás átadását követeljük, vagy legalábbis jogot ahhoz, hogy részt vehessünk a felügyeletében.
– És ezt miért mondja el nekünk, asszonyom? – Marlowe, bár tisztelettel szólt, látható bizalmatlansággal tekintett a katonanőre.
– A hozzájuk hasonló emberek közöttünk élnek, fiú. – Selma Doknak jeges-kék volt a szeme, alá mély ráncokat véstek az elmúlt évek, Shiganshina borzalmai. – Soha sem lehetünk elég résen, nem igaz, Dreyse? Ugye jól emlékszem a nevedre?
– Megtisztel, asszonyom. Miben állhatunk a szolgálatára? Gyanítom, nemcsak azért jött el idáig, hogy olyasmikről beszélgessünk, amikről minden katonát értesítettek.
– Okos kislány – susogta Selma. – Valóban akarok valamit.
– Megtesszük – jelentette ki gyorsan Marlowe. – Legyen szó bármiről is.
Hitch felhorkant; könyökével az oldalába bökött.
– Azért ne essünk túlzásokba, vicces fiú – dörmögte; többé nem mosolygott. Összehúzta a szemöldökét, és szigorúan nézett az asszonyra. – Előbb meghallgatnánk a kérését, Dok kapitány – mondta színlelt udvariassággal –, utána mérlegelünk és döntünk. – Jean kihallotta a hangjából a gúnyos élt.
Selma Dok felkuncogott.
– Figyeltelek benneteket, Dreyse, Sand. Bátorkodtam érdeklődni is utánatok, s meg kell mondjam, a felettesetek el volt ragadtatva tőletek.
– Szerintem azt sem tudja, hogy kik vagyunk – morogta Hitch. Marlowe Sand kipréselt magából egy ideges mosolyt.
– Miután hezitáltam – folytatta Dok kapitány –, rögvest titeket ajánlott: a mosolygó lányt és azt a sötét hajú fiút, aki mindig a társaságában van.
– Mondtam én, hogy nem tudja a nevünket – súgta oda Hitch Marlowe-nak. A fiú elfintorodott, majd kelletlenül bólintott.
Selma figyelmen kívül hagyta a közjátékot.
– Ti mindannyian ismertétek Annie Leonhartot?
Hitch szeme felcsillant.
– Végre elkezdtek foglalkozni az ügyével? Legutóbb is panaszt tettem… Azt természetesen megértettem, hogy sokan vesztették az életüket, amikor a Nőstény Óriás megküzdött Eren Jaegerrel, de azóta hetek teltek el! Hetek, Dok kapitány! Nem hiszem el, hogy ennyi idő alatt nem sikerült megtalálni egy eltűnt lányt! A felettesünk meg csupán homályos utalásokat tett, a legkevésbé sem volt hajlandó mozgósítani néhány katonát!
– Hitch…
– Nem, Marlowe! – rázta meg a fejét a lány. – Annie a barátom, bármire hajlandó vagyok, hogy megtaláljam!
– Bármire? – Selma felvonta a szemöldökét. – Biztos vagy benne, Dreyse?
– Bármire – közölte Hitch határozottan. – Előveszik az ügyét, kapitány?
– Fogjuk rá – felelte a nő sejtelmesen. – Ezek szerint segítetek nekem?
– Előkerítjük Annie-t? – Hitch nem hagyta annyiban, de sokkal élénkebben szólt már az asszonyhoz.
– Megmozgathatom a kapcsolataimat érte.
Marlowe és Hitch összenéztek; a fiú megköszörülte a torkát.
– Mit kell tennünk, kapitány?
Selma kuncogott.
– Bölcs döntés – dicsérte őket. – Hallottatok már az Alvilágról? – kérdezte aztán.
– Ki nem hallott róla, asszonyom?
– De egyikőtök sem járt még ott, nem igaz?
– Nem.
Selma szemében különös fény villant.
– Akkor… – kezdte suttogva. – Itt az ideje, hogy azt is megismerjétek, nem gondoljátok?
Hitch felhorkant, Marlowe ajkai meglepetten elnyíltak.
– A francba! – szitkozódott. – A francba, a francba!
Hitch nyelt egyet; remegett a hangja, amikor megszólalt.
– A-alvilág…
– Pontosan – bólintott Selma. – Az Alvilág. Annie-ért.
Hitch megacélozta a tekintetét.
– Annie-ért – mondta; tisztelgetett. Marlowe szintúgy.
Jean, miután zihálva visszahúzódott Mikasa mellé, nem tudott nem másra gondolni, mint arra, hogy Selma Dok ijesztő mosolyának ragyogása ez alkalommal vetekedett Hitchével, és bármi is legyen a terve, annak a középpontjában Eren Jaeger elfogása áll.

** * **

– Hideg van.
Eren levetette átázott köpenyét, és próbált úgy tenni, mintha nem hallotta volna Sasha suttogását. Nem tudta pontosan megállapítani, hogy mikor kezdett szakadni az eső, de már egy jó ideje abban lovagoltak, amikor a távolban végre megpillantottak egy sokadik ránézésre is elhagyatottnak tűnő hodályt. Nifa udvarias maradt, és igyekezett nem egyből birtokháborítást elkövetni, de erőfeszítése feleslegesnek bizonyult: néhány perc elteltével nyilvánvalóvá vált, hogy egy árva lélek sem tartózkodik odabent.
– Se ember, se állat – ingatta a fejét komoran. – Ezt nem tudom, mennyire vehetjük jó jelnek.
– Örüljünk neki – suttogta Krista. – Legalább pihenhetünk egy kicsit. Nagyon fáradtak vagyunk.
– Már közel vagyunk a Sina falhoz – mondta Nifa kedvesen. – Ha sikerül Erwin parancsnok terve, akkor könnyedén kijátszhatjuk a Katonai Rendőrséget. Azt sem veszik észre, ami az orruk előtt van.
Biztosan meg tudjuk csinálni. – Levi hadnagy látszólag közömbösnek tűnt, mintha nem érdekelné a körülötte folyó beszélgetés, valójában azonban igenis figyelt, sőt, akárhányszor szóba került a Katonai Rendőrség, megvető horkantást hallatott. – Csak az időtöket pazaroljátok a fecsegésre.
Connie és Sasha eleget tettek a hadnagy parancsának, félrevonultak, hogy megpihenjenek. Sasha kinyújtotta a lábát, és fájdalmasan sziszegetett, miközben végigtapogatta. Utána nekidőlt Connie vállának, és csakhamar halk sugdolózásba kezdtek.
Levi hadnagy csak egy pillantásra méltatta őket; ő is bicegetett, de napról napra jobban rá tudott nehezednie. Eren titokban próbálta tanulmányozni, felmérni az állapotát, olvasni a gondolataiban. Minden alkalommal elszorult a torka a bűntudattól: a férfi miatta sérült meg, azért, mert az életét kockáztatta, hogy megmentse Annie-tól, s részben emiatt sem tudták visszavinni a holttesteket – Petrát – a Rózsa fal mögé. Petra mindkettőjük számára fontos volt, igaz bajtárs és jó barát.
– Egyre jobban zuhog, alig látom a fák körvonalait – lépett mellé Krista borzongva. Ajkán szelíd mosoly ült, fénylő, kék szemében pedig mintha halványzöld pettyek perdültek volna táncra. Eren fáradtan bólintott, mire lehajtotta a fejét. – Hiányoznak a többiek – ismerte be csendesen. – Hiányzik Ymir. – Ujja hegyével megdörzsölte a szeme sarkát, letörölve útnak induló könnycseppét. Eren ámulva nézte. Krista, a legapróbb és legszelídebb teremtés a földkerekségen sokkal bátrabban viselkedett, mint bárki más. Megacélozta a szívét, és erős volt, nem engedett a kétségbeesésnek. – Bár nagyon féltem őket, biztos vagyok benne, hogy nem esett bajuk. Te is hiszel a barátainkban, ugye, Eren?
Eren meglepetten pillantott rá.
– Ugye hiszel bennük, Eren? – kérdezte suttogva. – Ugye nem vesztetted el a beléjük vetett hitedet?
Petra.
Petra.
Petra.
Reszketeg sóhaj szakadt föl belőle, miközben Krista jéghideg jobbját két keze közé zárta. Érezte a lány ujjainak remegését, s finoman rájuk szorított, hogy erőt öntsön belé. Vagy Krista tette ezt? Közelebb húzta őt, és azzal a kezével, amelyikkel nem a kézfejét markolta, gyengéden magához ölelte.
– Erősek vagyunk és ők is azok – mormogta a lány. – Tudom, hogy épségben vannak.
Eren nyelt egyet, úgy bólintott.
– Többé nem veszítem el a hitemet – mondta halkan, mire Krista elmosolyodott. A vállára hajtotta a fejét, és egy pillanatig lehunyta a szemét; amikor újból felnyitotta, hümmögve gyönyörködött a szürkésfeketébe burkolózó tájban. Az eső nem csendesedett, de a cseppek élénken csillogtak a halovány napfényben, mely utat tört magának a gomolygó felhők között, és a világ hirtelen egészen gyönyörűnek tűnt. Még akkor is, ha olykor kegyetlen volt, a szépség nem veszett ki belőle.
Ölelte Kristát, finoman és szeretetteljesen, közben pedig egyik lábáról a másikra billegett. Ahogy teltek a napok, egyre távolabb érezte magát a barátaiktól. Legszívesebben óriássá változott volna, s meg sem állt volna addig, míg rájuk nem talál, de tudta, hogy ezt nem teheti meg. Meg kellett bíznia Erwin parancsnokban… Meg kellett bíznia elsősorban Levi hadnagyban. Tudta, hogy nem örökre intett nekik búcsút, amikor megszökött, azonban azt is, hogy bizonytalan ideig elváltak útjaik.
Mikasa, Armin… Köszönöm, hogy mellettem álltok. Hamarosan… Hamarosan újra találkozunk, ezt megígérem.
– Jól szórakoztok? – Levi hadnagy hangja hirtelen hasította ketté a vihar előtti csendet. Eren azonnal elengedte a lányt, és zavartan hátrált el tőle. Úgy érezte, mintha a szíve a torkában dobogott volna. Levi hadnagy összefonta a karjait a mellkasa előtt, szemöldökét pedig felvonta. – Ha azt mondtam, hogy pihenjetek le, akkor miért ácsorogtok még mindig a hidegben? Ha ágynak estek, ne is álmodjatok róla, hogy ápollak titeket.
Nifa kuncogva csatlakozott hozzájuk.
– Pedig látlak magam előtt, amint gőzölgő levessel kúrálod Erent – vigyorgott, majd a fiúra kacsintott. Eren mélyen elpirult, már a puszta gondolattól is különös görcsbe rándult a gyomra.
Levi hadnagy nem foglalkozott a lánnyal.
– Krista Lenz?
– Igen, uram – felelte Krista. A férfi biccentett.
– Pihenj le.
– Sashát és Connie-t már elnyomta az álom – jegyezte meg Nifa. – Jobban járunk, ha mi is úgy teszünk, ahogyan ők, mert nem tudhatjuk, mikor lesz lehetőségünk ismét egy kiadós alvásra.
Krista lehajtotta a fejét.
– Elnézést, uram – suttogta a hadnagynak, aztán küldött még egy utolsó mosolyt Erennek. – Jó éjszakát, Eren. Levi hadnagy, Nifa… Jó éjszakát kívánok önöknek is.
Nifa bólintott.
– Helyes, megyek veled – mondta. – Ó, nem, Eren, neked nem kell sietned – tette hozzá gyorsan, amikor észrevette, hogy a fiú megindul utánuk. A karjánál fogva tartotta vissza, közben meg mosolygott. Fejével a hadnagy felé intett, mosolya pedig kiszélesedett. – Beszélgessetek csak nyugodtan, mintha itt sem lennénk.
Eren félrebillentette a fejét, csodálkozva nézett rá.
– Beszélgessünk? – suttogta. – Miről?
Nifa újból kacsintott, aztán hátat fordított neki.
– Szépséges álmokat, Eren! – kiáltotta még, mielőtt leheveredett volna Sasháék mellé.
Eren sokkoltan bámult utána.
Ilyenkor le sem tagadhatja, hogy Hanji osztagának a tagja – gondolta elhűlve –, máskor meg annyira komoly. Olyan, mintha két személyisége lenne, és nem tudja eldönteni, hogy ki legyen valójában. – Bár nem ismerte eléggé ahhoz, hogy ítélkezzen, bizonyos mértékig kedvelte. Néha nem tudott dűlőre jutni vele kapcsolatban, az esetek többségében viszont kellemes társaságnak bizonyult. – Nem Mikasa vagy Armin, nem is olyan, mint Petra, de… Egy kicsit rájuk is emlékeztet. Ha velünk van, biztosabbnak látom a jövőnket.
Levi hadnagy nem törte meg a csendet, még annak ellenére sem, hogy Nifa arra célzott, hogy beszélgetni szeretne vele. Eren nem tudta, mit tegyen. Odakint néhány pillanatig minden elcsendesedett – „Vihar előtti csend…”, villant az elméjébe –, aztán hirtelen villám szelte ketté az égboltot, kísérteties fénybe vonva a hodályt. Mennydörgés követte, utána megeredt az eső, mintha dézsából öntötték volna; a cseppek lágyan ülték a fák lombjait és a zöldellő rétet.
– Gyönyörű – szaladt ki a száján, mire Levi hadnagy bólintott. Nem nézett rá, Eren azonban mégis magán érezte a tekintetét.
Beszélj! – szólította fel magát, magával együtt pedig a férfit is. – Mondj valamit!
Sóhajtás hallatszott, ruhasúrlódás. Összekapcsolódott a pillantásuk; a hadnagy még mindig maga előtt tartotta a karját, szorosan összefonva őket, mintegy védelmezve saját magát, és egyetlen percig olybá’ tűnt, mintha hezitálna.
– Félsz, Eren? – kérdezte végül. Eren nyelt egyet.
– Félnem kellene, uram?
Levi hadnagy nem válaszolt; csak felhorkant. Elfordította a fejét, és Eren helyett inkább a tájat fürkészte.
– Kérdezz – mondta halkan. – Tudom, hogy érdekel, miről beszélgettem Nifával.
– N-nem… U-uram… Dehogyis…! – tiltakozott a fiú ijedten. – Én… megértem, ha a hadnagy csak annyit árul el belőle, amennyi szükséges. Nem mondom, hogy nem vagyok kíváncsi, de… megértem, uram. Vannak dolgok, amik nem tartoznak rám.
– Mikor Blouse házában voltunk… – A hadnagy úgy tett, mintha nem hallotta volna a magyarázkodását. Eren érezte, hogy elpirult.
– Ne, uram.
Levi felvonta a szemöldökét.
– Ne?
– Ne. Kérem, most ne.
Hogy mi ellen tiltakozott ennyire, azt nem tudta. Minden, ami Sasha otthonában történt, furcsa volt és zavarba ejtő: egy ágyban aludni az emberiség legerősebb katonájával, őszintén beszélgetni vele, aztán felriadni egy újabb lidérces álomból, és ott találni maga fölött… Érezni a nyugtató cirógatást… Eren megborzongott.
Nem.
Túl bizalmas… Túl más… Nem tudom, mit tehetek és mit nem.
– Selma Dok – szólalt meg hirtelen a férfi –, így hívják azt a nőt. Mind egytől egyig benne vannak. A kölyök szülei, akik odavesztek a falakon túl, az a nyavalyás Nile Dok, a király, aki évről évre szánalomra méltóbb… És a nyakamat teszem rá, hogy vagy Erwin, vagy Pápaszem tudna szolgáltatni némi információval.
Eren meglepetten nézett rá.
– A parancsnok? Meg Hanji? Mégis…
– Blouse házában… Az az ember… Sasha apja – pontosított, mikor észrevette, hogy a fiú összeráncolja a homlokát – azt mondta, nemrégiben, amikor a városban járt, elkapott egy-egy pletykát Erwin kivégzéséről. Ha már akkor, hetekkel ezelőtt felmerült, akkor bizonyára már végrehajtották rajta a halálos ítéletet. Tőle nem tudunk meg semmit. – Karcos volt a hangja, s bár mindezt közönyösen mondta, szinte odavetette a szavakat, Eren belelátott a lelkébe, látta a benne dúló megannyi érzelmet. – Minél hamarabb találkoznunk kell Pápaszemmel.
– Miből gondolja, hogy Hanji tudna segíteni?
Levi hadnagy felhorkant; szája sarka mintha felfelé rándult volna, de annyira gyorsan történt, hogy mire Eren feleszmélt, már rendezte arcvonásait. Nézték az eléjük táruló, szürkés homályban úszó világot, hallgatták az esőcseppek néhol lágy, néhol erőteljes dobolását a tetőn és a gerendákon, aztán amikor elállt, a távolban pedig felragyogott a szivárvány a maga százezer pompájával, Levi hadnagy megválaszolta a kérdést.
– Hanji ott volt, Eren.
– Ott? Hol ott, uram? C-csak nem… Csak nem Shiganshinában?
– Shiganshina… – A körzet neve fáradt sóhajként gördült le a férfi ajkáról. – Nem, Eren. Azóta gondolkodom az álmodon, amióta elhagytuk Daupert. Tudtam, hogy valahonnan ismerősen hangzik Selma Dok neve, és nemcsak azért, mert ő Fritz király bizalmasa… Hanjitól hallottam róla. Akkoriban ritkán figyeltem oda a fecsegésére, mert máson sem járt az esze, csak azon, hogy el kell fognunk egy óriást… De aznap, amikor a Kolosszális Titán áttörte a Mária falat és az utolsó túlélőket is a Rózsa fal mögé menekítették, Pápaszem ott volt. Látta őket… titeket, amint megérkeztek, és akkor látta először Selma Dokot is. Nile Dok várta. Voltak, akik próbálták rávenni, hogy adja fel a reményt, mert az a szegény asszony, akire hosszú órákat várt, már biztosan az óriások eledele lett, de Nile nem mozdult. Úgy hiszem, biztos volt benne, hogy Selma túléli.
– Azért, mert Intelligens?
– Nem tudjuk, hogy az-e – javította ki a fiút. – Egyet viszont igen: Nile azonnal a szárnyai alá vette. Hogy a felesége tudott-e Selmáról, arról nem értesültem. Pápaszem furcsállotta a jelenlétét, én meg ki nem állhatom a Katonai Rendőrséget.
Eren hallgatott; alaposan megfontolta a válaszát, mielőtt megszólalt volna, s látszott rajta, hogy próbál úrrá lenni az érzésein. Legszívesebben azonnal lóra pattant volna, és meg sem állt volna az Alvilágig, ahol Hanjival meg a barátaival kellett volna találkozniuk.
– Igaza van, uram, nincs vesztegetnivaló időnk.
– Valóban. Pápaszem akkoriban meglehetősen nagy figyelmet szentelt ennek a furcsa ügynek… Talán meg tudja mondani, mi lett Selma Dok kislányával. Ha túlélte Shiganshinát, akkor kell lennie valamilyen feljegyzésnek az érkezéséről, nem igaz? Talán látták esetleg Nile Dokkal. Ha eljutunk a lányig, sok mindenre választ kapunk.
– De előbb Hanjit kell megtalálnunk.
– Pápaszem a rejtőzködés meg az álcázás nagymestere. Ha Erwin nyaka körül szorult is a hurok, neki biztosan nem esett baja.
Újból szemerkélni kezdett az eső, és a sötét fellegek az addig kitisztult égbolton arra utaltak, hogy újabb vihar közeledett feléjük. Levi hadnagy megfogta Eren karját, és óvatosan, ám egyben határozottan befelé kormányozta őt.
– Pihenj. Amint eláll ez a nyavalyás eső, továbbállunk.
– Igenis, uram.
Krista mellé dőlt le; a lány addigra már az igazak álmát aludta. Egy pillanatig találkozott a tekintete Levi hadnagyéval; a férfi a fejével biccentett felé, talán azt üzenve, hogy aludjon, aztán elfordult tőle, és hosszú perceken – vagy órákon? – keresztül a tájat fürkészte. Ő pihent a legkevesebbet, ezért is húzódtak sötétlila karikák a szeme alatt, de Eren nem kényszeríthette az alvásra.
Lehunyta a szemét, és felsóhajtott. Eleinte forgolódott; kemény és hideg volt alatta a föld, s míg Krista fel-felnyöszörgött álmában, addig Connie egy-egy horkantással gazdagította a csendes, nyugodt óráikat, majd valahogy mégis elaludt.
Ez alkalommal nem Shiganshinába tért vissza, hanem valahová egészen máshová. Nem értette, hogyan lehetséges mindez, hiszen sosem járt a körzeten túli városokban, sőt egyszer sem hagyta el a Mária falat. Nem kételkedett benne, hogy gyermekkori énjének emlékeit kapja vissza az álmok által, azonban ezúttal nem lehetett az övé.
Édesanyja a kezét fogta; nyirkos és kellemes, meleg volt a tenyere. Lehúzta maga mellé a fűbe, és ajka gyöngéd csók kíséretében pihent meg a homlokán. Ujjaival végigszántott a haján, finoman összekócolva azt, és közben halkan nevetett. Csillogott a szeme, és Eren az örökkévalóságig el tudta volna nézni azt.
Nézd, kik érkeztek meg – kuncogott, mikor elfordította a fejét. A távolba mutatott, Eren pedig izgatottan követte a tekintetével. Selma közeledett lassú, megfontolt léptekkel; kislánya megilletődve tipegett a jobbján. Eren kiugrott az anyja karjából, és nevetve szaladt oda hozzájuk.
Selma gyermeke apró termetű és kifejezetten vézna volt a korához képest, haja hosszú és ragyogó, érintése Eren csuklóján mégis meglepően határozott.
Félrevonultak játszani, míg a két asszony beszélgetett, így arra nem derülhetett fény, hogy miről diskurálhattak annyira elmélyülten, hogy csak olykor-olykor szakították félbe azt egy pillantás erejéig. Bizonyára többször is előfordulhatott hasonló, mert furcsamód mindketten megbíztak a gyermekeikben. Sem Eren, sem az ismeretlen nevű kislány nem csatangolt el; kicsivel odébb heveredtek le a fűbe, s még arra is ügyeltek, hogy ne hangoskodjanak. A hasukra feküdtek, és a fűszálakkal tépkedték, aztán összevigyorogtak és elnevették magukat. Külső szemlélő számára idilli jelenetnek látszott, Eren azonban érezte gyermek-énje nyugtalanságát. Ahogy jobban megnézte magának a kislányt, rájött, hogy nemcsak ő várta feszülten, mikor fejezi be édesanyja a diskurzust.
Holnap megismerkedem valakivel. – Eren szólalt meg elsőnek, a kislány kíváncsian figyelte. – Mikasának hívják, velem egykorú. Apa azt mondja, össze kell vele barátkoznom, mert nem lehet csak egy barátom rajtad kívül.
– Te is tudod, hogy engem nem számíthatsz annak. – A kislány lehajtotta a fejét, sűrű haja világos fátyolként rejtette el az arcát. – Anya szerint bizonytalan ideig nem fogunk találkozni. El kell mennünk. Nem biztonságos… Nem vagyunk biztonságban itt.
– Hogyan?!
– Én is csak ennyit tudok – vonta meg a vállát.
De mi az, hogy nem biztonságos?! C-csak nem…
– De, már megint ők
Hallgattak.
Ugye a kedvemért összebarátkozol Mikasával? – kérdezte hirtelen a kislány. – Ha én nem leszek itt… Nem lehetsz csak Arminnal.
– Az tőle függ.
– Eren…
– Fáj a fejem – szakította félbe a fiú. Megmasszírozta az orrnyergét, majd megdörzsölte a homlokát. – Kérlek, ne hagyj el engem, Kreusa… Kérlek, ne hagyj el engem… – Elhalkult a hangja, az álom-emlék pedig mintha megváltozott volna. Minden feketébe borult, késő estére járhatott már az idő. Eren az édesanyja szoknyájába csimpaszkodott, és riadtan figyelte, amint Selma letérdel a kislány – Kreusa – elé.
– Kegyetlen világban élünk, Carla – mondta az asszonynak, miközben megfogta gyermeke karját. – Kegyetlen és ijesztő ez a világ, szükségünk van rájuk is. Lehet, hogy sokan szörnyetegnek tartják majd őket, de egy nap rájönnek, hogy ők a kulcs a győzelemhez. Érted te is, ugye, Kreusa? Érted, miért teszem ezt veled?
A kislány nem felelt, csak a sokktól kővé dermedten tűrte, hogy az anyja a bőrének nyomja a tű hegyét.

Hogy erősebb legyél – mormolta Selma. – Hogy mindig győzhessél… Hogy soha se halj meg… Ezt érted teszem, és Grisha is rá fog jönni, hogy nincs más megoldás… És eljön az a nap, amikor Eren is megkapja ezt a csodát… Mert ez csoda, Kreusa. Nem átok, hanem áldás… Érted teszem… Hogy erősebb legyél… – Azzal a kislányba fecskendezte az ampulla tartalmát, s vele együtt minden narancssárga-aranyszínű robbanásba torkollott.

9 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Selma néni elég rémisztő, a hideg rázott miközben olvastam a párbeszédét Marlowe-Hitch párossal. Akkor azt hittem, Hitch lesz a lánya (nem tudom miért. :P), de Eren újabb álma elbizonytalanított.
    Ha már az álomnál tartok: Selma titánná változtatta a kislányát, ugye? De akkor valakit meg kell ennie, nem? Amúgy az egész nagyon hátborzongató volt, hatásosra sikeredett. Ez az "idilli jelenet, de ez csak a látszat, mert mindenki nyugtalan" dolog nagyon tetszett, átéreztem a két gyerek bizonytalanságát.

    Selma mit akarhat Hitchéktől? Nem értem, miért pont őket akarja az Alvilágba küldeni...
    A másik dolog, amin elmélkedtem olvasás közben, az Nifa. Úgy érzem, még fontosabb szerepe lesz a jövőben. Az is megfordult a fejemben, hogy áruló. Mert Dokék valahonnan tudják, hogy Leviék éppen hol vannak, szóval a legkézenfekvőbb magyarázat az, hogy van köztük egy besúgó. Hogy mégis hogyan juttat el hozzájuk információkat, arra már nincs ötletem. :D
    Ugyanakkor Nifa egy hardcore Ereri shipper! :D Ennél nyilvánvalóbban már nem is csinálhatta volna, de Erennek persze semmi sem esik le... Levi ismét féltékeny, és én annyira szeretem a megszólalásait. ^^ Olyan groteszkül romantikus volt az a jelenet, ez a "ne"-zés pedig olyan aranyos. Eren gondolatai jó irányba haladnak. ;)

    Erwint kétszer egymás után "látni" meghalni... érdekes élmény volt. Jól időzítetted, összehangoltan a mangával. :D (Remélem nem lőttem le a poént senkinek. ^^)

    Köszönöm a fejezetet, további jó munkát! :)

    Üdv.: Aurea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^

      Örülök, hogy rémisztőnek találtad, van neki egy ilyen arca is, bár Eren ezt még nem ismeri. Komoly múlttal rendelkezik, ahogy haladunk előre, egyre több információt csepegtetek el róla. :) Hm, Hitch, mint Selma lánya? Miért bizonytalanított el Eren újabb álma? :)

      Igen, jól értetted. :) Tulajdonképpen az egész arra épül, hogy előbb Selma gondoskodott a gyermeke biztonságáról, Grisha pedig, aki először ellenezte ezt, Carla elvesztése után mégis megtette. Nem tudom, mennyire látszik/érezhető, de Carla Jaeger nekem nagyon a szívemhez nőtt, és benne sokkal több potenciált látok, mint Grishában, így ebben egy kicsit el is térek a mangától. :) Igen, ahhoz meg kell ennie valakit, meg is tette, a kérdés már csak az, hogy kit. :D

      Nem ígérem, hogy a következő fejezetben, de hamarosan kiderül, hogy miért is pont Hitchéket választotta. :) Jól sejted, nem véletlenül... :D

      Ami Nifát illeti, annyit elárulok, hogy nemcsak egy jelentéktelen karakter lesz, akit aztán "x" fejezettel később felfalnak az óriások. (Én ezt tartom egy kicsit a manga/anime hibájának. Hullanak az emberek, és néha nem tudom őket hova tenni, így nem is váltanak ki belőlem akkora traumát.) Na de visszakanyarodva a véleményedhez, nagyon örülök, hogy ennyire elgondolkodtatlak az írásaimmal. :) Persze azt nem mondom meg, hogy az elképzeléseid közelállnak-e az igazsághoz. :P

      Nifa, mint hardcore Ereri shipper!!! :D Hát ez kész. :D Ciki, nem ciki, visítva nevettem, nagyon tetszik! :D És amúgy tényleg. Ő az a személyiség, aki egyértelműen shippeli a hadnagyot a fiúval... Hamarosan amúgy érkezik a múltjából egy röpke szelet, úgy érthetőbb lesz a kapcsolata is a hadnaggyal. :)

      Ne aggódj, nekem biztosan nem lőtted le a poént. :D Előbb megírtam a kivégzését, aztán elolvastam a mangát... és huhh, egy pillanatig azért elérzékenyültem, de aztán rájöttem, hogyha az írásról van szó, nagyon kegyetlen tudok lenni a karakterekkel. :D

      Nagyon köszönöm, hogy írtál, igyekszem hozni a hatodik fejezetet jövőhéten. :) Nem ígérem a hétfőt, inkább a kedd-szerda esélyesebb, mert kicsit elfoglalt leszek a hétvégén, de azért próbálkozom, hátha. :)

      Detti ^^

      Törlés
  2. Már nagyon vártam az új részt:)alig győzöm kivárni már az khm...az izgalamasabb részeket;)köszönöm, Devilgirl :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^

      Óóó, érkeznek azok is, ígérem, de azért a hadnagy nagyon makacs és hát, na, tudjuk róla, hogy nem nagyon ért a kapcsolatokhoz. :D És nem könnyíti meg a helyzetét, hogy Eren sem veszi a lapot. :D
      De az első csókocska nagyon közeledik. ;) Nifa, aki meg tényleg egy hardcore Ereri shipper, ahogy Aurea megfogalmazta, majd segít nekik és teremti a szituációkat, ha nagyon bénáznak. ;)

      Detti ^^

      Törlés
  3. Impeccable!!! Te lettél a példaképem, Detti! Nagyon tetszik ahogyan fogalmazol, ahogy alakítod a történetet!^o^

    Az a kis jelenetet Eren és a hadnagy között... egyszerűen Wáóóó! *_*
    Vajon kit evett meg Kreusa? Annyi kérdésem van még a történettel kapcsolatban, persze ezekre később úgyis választ kapok szóval...

    Üdv.: Szinténegyhardcoreererishipperakitűkön ülvevárjaakövetkezőfejezetet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^

      Hűha, nagyon köszönöm a véleményed, örülök, hogy ennyire tetszik! *-* Irulok-pirulok és veszettül vigyorgok, amióta olvastam, mit írtál! :D
      A következő fejezet egy-két napon belül érkezik, sok-sok Ereri jelenettel, ennyit ígérhetek, illetve lassan eljutunk az Alvilágba. ;) Már nem kell sokat várni, bontogatom ám a szálukat. :)

      Detti ^^

      Törlés
  4. Végre egy normális, igényes Ereri Fanfiction. Igaz elég későn találtam rá de azóta is függök ezen a sztorin! Nagyon nagyon jó és büszke lehetsz rá! Én is próbálgatom szárnyaim ilyen téren de ez valami... Csoda! * - * Imádom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sosem késő elkezdeni egy ficet! Nagyon köszönöm a kedves sorokat, boldog vagyok, hogy ennyire tetszik! ^^ Remélem, a későbbiekben sem okozok vele majd csalódást. :D

      Törlés