Halihó, erre
tévedők! ^^
Egy kisebb
csúszással sikeresen meghoztam az új részt, remélem, elnyeri majd a
tetszéseteket. :) Még nem jutottunk el az Alvilágért, de a 6. fejezetet
igyekszem hétfő körül húzni, és abban a tervek szerint már igen, az meg azt
jelenti, hogy lassan elkezdem kibontani az Ereri szálat. ^^ Hajaj, lesz majd
dolgom bőven, nem igaz? :)
Jó olvasást kívánok, kíváncsian várom
a véleményeiteket! ^^
Vihar
5. fejezet
~ Esőcseppek
~
– Ej-ej, Marlowe, úgy
tűnik, megint rossz embert fogtál el.
Hitch Dreyse meg sem
kísérelte titkolni jókedvét, szórakozottan figyelte katonatársát, aki sűrű
bocsánatkérések közepette engedte tovább a megvádolt urat. Jean a szemét
forgatta, miközben a vitájukat hallgatta. Bármerre vitte őket az útjuk,
valahogy mindig beléjük botlottak;
még annak ellenére is, hogy az uralkodó veszített már a lelkesedéséből, hogy
mihamarabb elfogja a szökésben levő Felderítőket, ezért nem egy katonát
visszarendelt a központba.
– Én csak a munkát
végzem, nem úgy, mint néhányan.
– Csak nem rám
céloztál? – Hitch kuncogott. – Ej, Marlowe, teljesen értelmetlenül fecséreled
az idődet. Ezek a razziák és alaptalan vádaskodások mit sem érnek. Tényleg azt hiszed,
hogy az Intelligensek vagy a Felderítők nyomára akadunk? Kérlek, ne nevettess,
így is alig kapok levegőt!
Marlowe Sand a
sokadik ránézésre sem volt szimpatikus Jeannak, s ellenszenvét csak tetézte,
hogy Mikasa néhány perces tanulmányozás után kijelentette, hogy lát némi
hasonlóságot közöttük. Jean a fogát csikorgatta válaszul. Biztos volt benne,
hogy semmiben sem hasonlít arra a balfácánra, ahogyan magában Marlowe Sandet
nevezte. Hitch Dreyse, aki a földet csapkodva, hisztérikusan nevetett,
akárhányszor Marlowe hibázott vagy olyat mondott, ami tényleg nevetséges volt, néha szintén ezt a kifejezést használta a
fiúra.
Jean homlokán
elmélyült a ránc, ahogy a két fiatalt fürkészte. Mikasa újabban azzal büntette
őket, hogy mély hallgatásba burkolózott, és látszólag úgy tűnt, mintha a
legkevésbé sem érdekli küldetésük sikere, Annie kijuttatása, Jean azonban meg
volt győződve afelől, hogy valójában mindegyikőjüknél jobban töri magát, hogy
épségben kimeneküljenek Mitrasból.
– Nem tetszik ez
nekem – dünnyögte Armin. – Túl nagy a csend… Mintha várnának valamire.
– A hozzáértőket a
Rózsa falon belülre küldték – rázta meg a fejét Jean. – Tudják, hogy Eren nincs itt.
– De azt is tudják,
hogy vissza fog jönni – suttogta Mikasa. Jean meglepetten nézett rá; ritkán
fordult elő, hogy megtörte a csendet, és tulajdonképpen csak akkor tett így, ha
Eren is szóba került.
Mindig Eren az első – gondolta
keserűen. – Mindig ő a legfontosabb.
– Levi hadnagy tudja,
mit kell tennie – mondta Armin. – Ha egyből az Alvilágba menekítette volna
őket, akkor már réges-rég az egyik királyi cellában üldögélnének, ahogyan Mike
és Nanaba, sőt… Mivel Eren képes óriássá változni, bizonyára egyből kivégezte
volna.
Mikasa ökölbe
szorította a jobbját.
– Ahhoz nekem is
lenne egy-két szavam – morogta sötéten. Jean a vállára tette a kezét, hogy
megnyugtassa, és óvatosan megszorította azt, de a lány szinte pillanatok alatt
rázta magáról. Nem kért a segítségből, egyedül Erent akarta visszakapni, őt
viszont megszállottan.
– Jaeger egyáltalán
el tudna rejtőzni odalent? – kérdezte Armintól. – Odáig nem mennének érte?
– Mindaddig, amíg
Eren a föld alatt van, életben maradhat – magyarázta a fiú. – Emlékeztek, Annie
miért nem jött le velünk, nem igaz? Odalent esélytelen, hogy átváltozzon.
Odalent… Odalent átlagos lehet. És aki egyszer lekerül, az nehezen juthat fel. Szigorúan
őrzik őket.
Elcsendesedtek;
Marlowe és Hitch elhaladtak a rejtekhelyük előtt. Hitch éppen játékosan
szurkálódott, miközben arcán széles mosoly terült szét, Marlowe pedig, noha
minden erejét bevetette, hogy uralkodjon az érzelmein, egyre dühösebben
hallgatta.
– Nahát, Dok
kapitány! – torpant meg hirtelen a lány, s Jean messziből is egyből észrevette,
hogy mosolya mintha veszített volna ragyogásából. Marlowe egyből tisztelgett, ő
viszont lemaradva követte. Látszott rajta, hogy tényleg meglepődött látogatójuk váratlan érkezésén.
Jean először azt
hitte, hogy Dok kapitány alatt Nile Dok, a Katonai Rendőrség főparancsnokát
értik, azonban amikor óvatosan kilesett, csodálkozva fedezte fel azt a
katonanőt, aki akkor is jelenést tett, amikor Eren szökésre kényszerült. Ő volt
az, aki azonnal felismerte Mikasát, s aki megpróbálta visszatartani társát az
azonnali támadástól.
Selma Dok, a Katonai
Rendőrség kapitánya, amennyire azt Jean meg tudta állapítani, Mikasával
lehetett azonos magasságú; sűrű, szőkésbarna haját hullámos hajcsattal tűzte
fel, kék szemében különös, elszánt fény gyúlt lángra, ahogy Hitchre nézett.
– Shiganshinából
érkezett – lehelte Armin. – Nile Dok parancsnok vette magához, miután
mindenkijét elvesztette, és valahogyan bejuttatta őt a király kegyeibe is. Ez
keveseknek sikerült.
– Armin… – intette
csendre Mikasa, mutatóujját az ajkára helyezve. Marlowe, Hitch és Dok kapitány túl közel álltak hozzájuk, egy
balszerencsés pillanatban könnyedén felfedezhették a rejtekhelyüket. Jean
fészkelődni kezdett, majd visszahúzta maga mellé Mikasát, és próbálta úgy
manőverezni magukat a szűkös helyen, hogy elrejtse őt (meg persze Armint).
Mikasát könnyebb felismerni – indokolta
meg a tettét magának. – Mindenki ismeri
nevét, az arcát, mindenét… Pontosan tudják, hogy Eren fogadott testvére.
Hitch Dreyse idegesen
mosolygott.
– Miben segíthetünk,
Dok kapitány?
– Most, hogy Erwin
parancsnok halott, új embert neveznek ki a Felderítő Egység élére. – Selma Dok
hangja hidegen csengett, Jean gerince mentén kellemetlen borzongás szaladt
végig tőle. – Amint ez megtörténik, bármit megtehetünk. Jelenleg is folynak a
viták a megmaradt tagok illetve a Katonai Rendőrség között: a Nőstény Óriás átadását
követeljük, vagy legalábbis jogot ahhoz, hogy részt vehessünk a felügyeletében.
– És ezt miért mondja
el nekünk, asszonyom? – Marlowe, bár tisztelettel szólt, látható
bizalmatlansággal tekintett a katonanőre.
– A hozzájuk hasonló
emberek közöttünk élnek, fiú. – Selma Doknak jeges-kék volt a szeme, alá mély
ráncokat véstek az elmúlt évek, Shiganshina borzalmai. – Soha sem lehetünk elég
résen, nem igaz, Dreyse? Ugye jól emlékszem a nevedre?
– Megtisztel,
asszonyom. Miben állhatunk a szolgálatára? Gyanítom, nemcsak azért jött el
idáig, hogy olyasmikről beszélgessünk, amikről minden katonát értesítettek.
– Okos kislány –
susogta Selma. – Valóban akarok valamit.
– Megtesszük –
jelentette ki gyorsan Marlowe. – Legyen szó bármiről is.
Hitch felhorkant;
könyökével az oldalába bökött.
– Azért ne essünk
túlzásokba, vicces fiú – dörmögte; többé nem mosolygott. Összehúzta a
szemöldökét, és szigorúan nézett az asszonyra. – Előbb meghallgatnánk a
kérését, Dok kapitány – mondta színlelt udvariassággal –, utána mérlegelünk és
döntünk. – Jean kihallotta a hangjából a gúnyos élt.
Selma Dok
felkuncogott.
– Figyeltelek
benneteket, Dreyse, Sand. Bátorkodtam érdeklődni is utánatok, s meg kell
mondjam, a felettesetek el volt ragadtatva tőletek.
– Szerintem azt sem
tudja, hogy kik vagyunk – morogta Hitch. Marlowe Sand kipréselt magából egy
ideges mosolyt.
– Miután hezitáltam –
folytatta Dok kapitány –, rögvest titeket ajánlott: a mosolygó lányt és azt a
sötét hajú fiút, aki mindig a társaságában van.
– Mondtam én, hogy
nem tudja a nevünket – súgta oda Hitch Marlowe-nak. A fiú elfintorodott, majd kelletlenül
bólintott.
Selma figyelmen kívül
hagyta a közjátékot.
– Ti mindannyian ismertétek
Annie Leonhartot?
Hitch szeme
felcsillant.
– Végre elkezdtek
foglalkozni az ügyével? Legutóbb is panaszt tettem… Azt természetesen
megértettem, hogy sokan vesztették az életüket, amikor a Nőstény Óriás
megküzdött Eren Jaegerrel, de azóta hetek teltek el! Hetek, Dok kapitány! Nem
hiszem el, hogy ennyi idő alatt nem sikerült megtalálni egy eltűnt lányt! A
felettesünk meg csupán homályos utalásokat tett, a legkevésbé sem volt hajlandó
mozgósítani néhány katonát!
– Hitch…
– Nem, Marlowe! –
rázta meg a fejét a lány. – Annie a barátom, bármire hajlandó vagyok, hogy
megtaláljam!
– Bármire? – Selma
felvonta a szemöldökét. – Biztos vagy benne, Dreyse?
– Bármire – közölte
Hitch határozottan. – Előveszik az ügyét, kapitány?
– Fogjuk rá – felelte
a nő sejtelmesen. – Ezek szerint segítetek nekem?
– Előkerítjük
Annie-t? – Hitch nem hagyta annyiban, de sokkal élénkebben szólt már az
asszonyhoz.
– Megmozgathatom a
kapcsolataimat érte.
Marlowe és Hitch
összenéztek; a fiú megköszörülte a torkát.
– Mit kell tennünk,
kapitány?
Selma kuncogott.
– Bölcs döntés –
dicsérte őket. – Hallottatok már az Alvilágról? – kérdezte aztán.
– Ki nem hallott
róla, asszonyom?
– De egyikőtök sem
járt még ott, nem igaz?
– Nem.
Selma szemében
különös fény villant.
– Akkor… – kezdte
suttogva. – Itt az ideje, hogy azt is megismerjétek, nem gondoljátok?
Hitch felhorkant,
Marlowe ajkai meglepetten elnyíltak.
– A francba! –
szitkozódott. – A francba, a francba!
Hitch nyelt egyet;
remegett a hangja, amikor megszólalt.
– A-alvilág…
– Pontosan – bólintott
Selma. – Az Alvilág. Annie-ért.
Hitch megacélozta a
tekintetét.
– Annie-ért – mondta;
tisztelgetett. Marlowe szintúgy.
Jean, miután zihálva
visszahúzódott Mikasa mellé, nem tudott nem másra gondolni, mint arra, hogy
Selma Dok ijesztő mosolyának ragyogása ez alkalommal vetekedett Hitchével, és
bármi is legyen a terve, annak a középpontjában Eren Jaeger elfogása áll.
** * **
– Hideg van.
Eren levetette
átázott köpenyét, és próbált úgy tenni, mintha nem hallotta volna Sasha
suttogását. Nem tudta pontosan megállapítani, hogy mikor kezdett szakadni az
eső, de már egy jó ideje abban lovagoltak, amikor a távolban végre
megpillantottak egy sokadik ránézésre is elhagyatottnak tűnő hodályt. Nifa
udvarias maradt, és igyekezett nem egyből birtokháborítást elkövetni, de
erőfeszítése feleslegesnek bizonyult: néhány perc elteltével nyilvánvalóvá
vált, hogy egy árva lélek sem tartózkodik odabent.
– Se ember, se állat
– ingatta a fejét komoran. – Ezt nem tudom, mennyire vehetjük jó jelnek.
– Örüljünk neki –
suttogta Krista. – Legalább pihenhetünk egy kicsit. Nagyon fáradtak vagyunk.
– Már közel vagyunk a
Sina falhoz – mondta Nifa kedvesen. – Ha sikerül Erwin parancsnok terve, akkor
könnyedén kijátszhatjuk a Katonai Rendőrséget. Azt sem veszik észre, ami az
orruk előtt van.
– Biztosan meg tudjuk csinálni. – Levi
hadnagy látszólag közömbösnek tűnt, mintha nem érdekelné a körülötte folyó
beszélgetés, valójában azonban igenis figyelt, sőt, akárhányszor szóba került a
Katonai Rendőrség, megvető horkantást hallatott. – Csak az időtöket
pazaroljátok a fecsegésre.
Connie és Sasha eleget
tettek a hadnagy parancsának, félrevonultak, hogy megpihenjenek. Sasha
kinyújtotta a lábát, és fájdalmasan sziszegetett, miközben végigtapogatta. Utána
nekidőlt Connie vállának, és csakhamar halk sugdolózásba kezdtek.
Levi hadnagy csak egy
pillantásra méltatta őket; ő is bicegetett, de napról napra jobban rá tudott
nehezednie. Eren titokban próbálta tanulmányozni, felmérni az állapotát,
olvasni a gondolataiban. Minden alkalommal elszorult a torka a bűntudattól: a férfi
miatta sérült meg, azért, mert az életét
kockáztatta, hogy megmentse Annie-tól, s részben emiatt sem tudták visszavinni
a holttesteket – Petrát – a Rózsa fal
mögé. Petra mindkettőjük számára fontos volt, igaz bajtárs és jó barát.
– Egyre jobban zuhog,
alig látom a fák körvonalait – lépett mellé Krista borzongva. Ajkán szelíd
mosoly ült, fénylő, kék szemében pedig mintha halványzöld pettyek perdültek
volna táncra. Eren fáradtan bólintott, mire lehajtotta a fejét. – Hiányoznak a
többiek – ismerte be csendesen. – Hiányzik Ymir. – Ujja hegyével megdörzsölte a
szeme sarkát, letörölve útnak induló könnycseppét. Eren ámulva nézte. Krista, a
legapróbb és legszelídebb teremtés a földkerekségen sokkal bátrabban
viselkedett, mint bárki más. Megacélozta a szívét, és erős volt, nem engedett a
kétségbeesésnek. – Bár nagyon féltem őket, biztos vagyok benne, hogy nem esett
bajuk. Te is hiszel a barátainkban, ugye, Eren?
Eren meglepetten
pillantott rá.
– Ugye hiszel bennük,
Eren? – kérdezte suttogva. – Ugye nem vesztetted el a beléjük vetett hitedet?
Petra.
Petra.
Petra.
Reszketeg sóhaj
szakadt föl belőle, miközben Krista jéghideg jobbját két keze közé zárta.
Érezte a lány ujjainak remegését, s finoman rájuk szorított, hogy erőt öntsön
belé. Vagy Krista tette ezt? Közelebb húzta őt, és azzal a kezével, amelyikkel
nem a kézfejét markolta, gyengéden magához ölelte.
– Erősek vagyunk és
ők is azok – mormogta a lány. – Tudom, hogy
épségben vannak.
Eren nyelt egyet, úgy
bólintott.
– Többé nem veszítem
el a hitemet – mondta halkan, mire Krista elmosolyodott. A vállára hajtotta a
fejét, és egy pillanatig lehunyta a szemét; amikor újból felnyitotta, hümmögve
gyönyörködött a szürkésfeketébe burkolózó tájban. Az eső nem csendesedett, de a
cseppek élénken csillogtak a halovány napfényben, mely utat tört magának a
gomolygó felhők között, és a világ hirtelen egészen gyönyörűnek tűnt. Még akkor
is, ha olykor kegyetlen volt, a szépség nem veszett ki belőle.
Ölelte Kristát,
finoman és szeretetteljesen, közben pedig egyik lábáról a másikra billegett.
Ahogy teltek a napok, egyre távolabb érezte magát a barátaiktól. Legszívesebben
óriássá változott volna, s meg sem állt volna addig, míg rájuk nem talál, de
tudta, hogy ezt nem teheti meg. Meg kellett bíznia Erwin parancsnokban… Meg
kellett bíznia elsősorban Levi hadnagyban. Tudta, hogy nem örökre intett nekik
búcsút, amikor megszökött, azonban azt is, hogy bizonytalan ideig elváltak
útjaik.
Mikasa, Armin… Köszönöm, hogy mellettem álltok. Hamarosan… Hamarosan
újra találkozunk, ezt megígérem.
– Jól szórakoztok? –
Levi hadnagy hangja hirtelen hasította ketté a vihar előtti csendet. Eren
azonnal elengedte a lányt, és zavartan hátrált el tőle. Úgy érezte, mintha a
szíve a torkában dobogott volna. Levi hadnagy összefonta a karjait a mellkasa
előtt, szemöldökét pedig felvonta. – Ha azt mondtam, hogy pihenjetek le, akkor
miért ácsorogtok még mindig a hidegben? Ha ágynak estek, ne is álmodjatok róla,
hogy ápollak titeket.
Nifa kuncogva
csatlakozott hozzájuk.
– Pedig látlak magam
előtt, amint gőzölgő levessel kúrálod Erent – vigyorgott, majd a fiúra
kacsintott. Eren mélyen elpirult, már a puszta gondolattól is különös görcsbe
rándult a gyomra.
Levi hadnagy nem
foglalkozott a lánnyal.
– Krista Lenz?
– Igen, uram –
felelte Krista. A férfi biccentett.
– Pihenj le.
– Sashát és Connie-t
már elnyomta az álom – jegyezte meg Nifa. – Jobban járunk, ha mi is úgy
teszünk, ahogyan ők, mert nem tudhatjuk, mikor lesz lehetőségünk ismét egy
kiadós alvásra.
Krista lehajtotta a
fejét.
– Elnézést, uram –
suttogta a hadnagynak, aztán küldött még egy utolsó mosolyt Erennek. – Jó
éjszakát, Eren. Levi hadnagy, Nifa… Jó éjszakát kívánok önöknek is.
Nifa bólintott.
– Helyes, megyek
veled – mondta. – Ó, nem, Eren, neked nem kell sietned – tette hozzá gyorsan,
amikor észrevette, hogy a fiú megindul utánuk. A karjánál fogva tartotta
vissza, közben meg mosolygott. Fejével a hadnagy felé intett, mosolya pedig
kiszélesedett. – Beszélgessetek csak nyugodtan, mintha itt sem lennénk.
Eren félrebillentette
a fejét, csodálkozva nézett rá.
– Beszélgessünk? –
suttogta. – Miről?
Nifa újból
kacsintott, aztán hátat fordított neki.
– Szépséges álmokat,
Eren! – kiáltotta még, mielőtt leheveredett volna Sasháék mellé.
Eren sokkoltan bámult
utána.
Ilyenkor le sem tagadhatja, hogy Hanji osztagának a tagja – gondolta elhűlve –, máskor meg
annyira komoly. Olyan, mintha két személyisége lenne, és nem tudja eldönteni,
hogy ki legyen valójában. – Bár nem ismerte eléggé ahhoz, hogy ítélkezzen,
bizonyos mértékig kedvelte. Néha nem tudott dűlőre jutni vele kapcsolatban, az
esetek többségében viszont kellemes társaságnak bizonyult. – Nem Mikasa vagy Armin, nem is olyan, mint
Petra, de… Egy kicsit rájuk is emlékeztet. Ha velünk van, biztosabbnak látom a
jövőnket.
Levi hadnagy nem
törte meg a csendet, még annak ellenére sem, hogy Nifa arra célzott, hogy
beszélgetni szeretne vele. Eren nem tudta, mit tegyen. Odakint néhány
pillanatig minden elcsendesedett – „Vihar
előtti csend…”, villant az elméjébe –, aztán hirtelen villám szelte ketté
az égboltot, kísérteties fénybe vonva a hodályt. Mennydörgés követte, utána
megeredt az eső, mintha dézsából öntötték volna; a cseppek lágyan ülték a fák
lombjait és a zöldellő rétet.
– Gyönyörű – szaladt
ki a száján, mire Levi hadnagy bólintott. Nem nézett rá, Eren azonban mégis
magán érezte a tekintetét.
Beszélj! – szólította fel magát, magával együtt pedig a
férfit is. – Mondj valamit!
Sóhajtás hallatszott,
ruhasúrlódás. Összekapcsolódott a pillantásuk; a hadnagy még mindig maga előtt
tartotta a karját, szorosan összefonva őket, mintegy védelmezve saját magát, és
egyetlen percig olybá’ tűnt, mintha hezitálna.
– Félsz, Eren? –
kérdezte végül. Eren nyelt egyet.
– Félnem kellene,
uram?
Levi hadnagy nem
válaszolt; csak felhorkant. Elfordította a fejét, és Eren helyett inkább a
tájat fürkészte.
– Kérdezz – mondta
halkan. – Tudom, hogy érdekel, miről beszélgettem Nifával.
– N-nem… U-uram…
Dehogyis…! – tiltakozott a fiú ijedten. – Én… megértem, ha a hadnagy csak
annyit árul el belőle, amennyi szükséges. Nem mondom, hogy nem vagyok kíváncsi,
de… megértem, uram. Vannak dolgok, amik nem tartoznak rám.
– Mikor Blouse
házában voltunk… – A hadnagy úgy tett, mintha nem hallotta volna a
magyarázkodását. Eren érezte, hogy elpirult.
– Ne, uram.
Levi felvonta a szemöldökét.
– Ne?
– Ne. Kérem, most ne.
Hogy mi ellen
tiltakozott ennyire, azt nem tudta. Minden, ami Sasha otthonában történt, furcsa
volt és zavarba ejtő: egy ágyban aludni az emberiség legerősebb katonájával,
őszintén beszélgetni vele, aztán felriadni egy újabb lidérces álomból, és ott
találni maga fölött… Érezni a nyugtató cirógatást… Eren megborzongott.
Nem.
Túl bizalmas… Túl más… Nem
tudom, mit tehetek és mit nem.
– Selma Dok – szólalt
meg hirtelen a férfi –, így hívják azt a nőt. Mind egytől egyig benne vannak. A
kölyök szülei, akik odavesztek a falakon túl, az a nyavalyás Nile Dok, a király,
aki évről évre szánalomra méltóbb… És a nyakamat teszem rá, hogy vagy Erwin,
vagy Pápaszem tudna szolgáltatni némi információval.
Eren meglepetten
nézett rá.
– A parancsnok? Meg
Hanji? Mégis…
– Blouse házában… Az
az ember… Sasha apja – pontosított, mikor észrevette, hogy a fiú összeráncolja
a homlokát – azt mondta, nemrégiben, amikor a városban járt, elkapott egy-egy
pletykát Erwin kivégzéséről. Ha már akkor, hetekkel ezelőtt felmerült, akkor
bizonyára már végrehajtották rajta a halálos ítéletet. Tőle nem tudunk meg
semmit. – Karcos volt a hangja, s bár mindezt közönyösen mondta, szinte
odavetette a szavakat, Eren belelátott a lelkébe, látta a benne dúló megannyi
érzelmet. – Minél hamarabb találkoznunk kell Pápaszemmel.
– Miből gondolja,
hogy Hanji tudna segíteni?
Levi hadnagy
felhorkant; szája sarka mintha felfelé
rándult volna, de annyira gyorsan történt, hogy mire Eren feleszmélt, már
rendezte arcvonásait. Nézték az eléjük táruló, szürkés homályban úszó világot,
hallgatták az esőcseppek néhol lágy, néhol erőteljes dobolását a tetőn és a
gerendákon, aztán amikor elállt, a távolban pedig felragyogott a szivárvány a
maga százezer pompájával, Levi hadnagy megválaszolta a kérdést.
– Hanji ott volt, Eren.
– Ott? Hol ott, uram?
C-csak nem… Csak nem Shiganshinában?
– Shiganshina… – A
körzet neve fáradt sóhajként gördült le a férfi ajkáról. – Nem, Eren. Azóta
gondolkodom az álmodon, amióta elhagytuk Daupert. Tudtam, hogy valahonnan ismerősen
hangzik Selma Dok neve, és nemcsak azért, mert ő Fritz király bizalmasa…
Hanjitól hallottam róla. Akkoriban ritkán figyeltem oda a fecsegésére, mert máson
sem járt az esze, csak azon, hogy el kell fognunk egy óriást… De aznap, amikor
a Kolosszális Titán áttörte a Mária falat és az utolsó túlélőket is a Rózsa fal
mögé menekítették, Pápaszem ott volt. Látta őket… titeket, amint megérkeztek, és akkor látta először Selma Dokot is.
Nile Dok várta. Voltak, akik próbálták rávenni, hogy adja fel a reményt, mert
az a szegény asszony, akire hosszú órákat várt, már biztosan az óriások eledele
lett, de Nile nem mozdult. Úgy hiszem, biztos volt benne, hogy Selma túléli.
– Azért, mert
Intelligens?
– Nem tudjuk, hogy
az-e – javította ki a fiút. – Egyet viszont igen: Nile azonnal a szárnyai alá
vette. Hogy a felesége tudott-e Selmáról, arról nem értesültem. Pápaszem furcsállotta
a jelenlétét, én meg ki nem állhatom a Katonai Rendőrséget.
Eren hallgatott;
alaposan megfontolta a válaszát, mielőtt megszólalt volna, s látszott rajta,
hogy próbál úrrá lenni az érzésein. Legszívesebben azonnal lóra pattant volna,
és meg sem állt volna az Alvilágig, ahol Hanjival meg a barátaival kellett
volna találkozniuk.
– Igaza van, uram,
nincs vesztegetnivaló időnk.
– Valóban. Pápaszem
akkoriban meglehetősen nagy figyelmet szentelt ennek a furcsa ügynek… Talán meg
tudja mondani, mi lett Selma Dok kislányával. Ha túlélte Shiganshinát, akkor
kell lennie valamilyen feljegyzésnek az érkezéséről, nem igaz? Talán látták
esetleg Nile Dokkal. Ha eljutunk a lányig, sok mindenre választ kapunk.
– De előbb Hanjit
kell megtalálnunk.
– Pápaszem a
rejtőzködés meg az álcázás nagymestere. Ha Erwin nyaka körül szorult is a hurok,
neki biztosan nem esett baja.
Újból szemerkélni
kezdett az eső, és a sötét fellegek az addig kitisztult égbolton arra utaltak,
hogy újabb vihar közeledett feléjük. Levi hadnagy megfogta Eren karját, és
óvatosan, ám egyben határozottan befelé kormányozta őt.
– Pihenj. Amint eláll
ez a nyavalyás eső, továbbállunk.
– Igenis, uram.
Krista mellé dőlt le;
a lány addigra már az igazak álmát aludta. Egy pillanatig találkozott a
tekintete Levi hadnagyéval; a férfi a fejével biccentett felé, talán azt
üzenve, hogy aludjon, aztán elfordult tőle, és hosszú perceken – vagy órákon? –
keresztül a tájat fürkészte. Ő pihent a legkevesebbet, ezért is húzódtak
sötétlila karikák a szeme alatt, de Eren nem kényszeríthette az alvásra.
Lehunyta a szemét, és
felsóhajtott. Eleinte forgolódott; kemény és hideg volt alatta a föld, s míg Krista
fel-felnyöszörgött álmában, addig Connie egy-egy horkantással gazdagította a
csendes, nyugodt óráikat, majd valahogy mégis elaludt.
Ez alkalommal nem
Shiganshinába tért vissza, hanem valahová egészen máshová. Nem értette, hogyan
lehetséges mindez, hiszen sosem járt a körzeten túli városokban, sőt egyszer sem
hagyta el a Mária falat. Nem kételkedett benne, hogy gyermekkori énjének
emlékeit kapja vissza az álmok által, azonban ezúttal nem lehetett az övé.
Édesanyja a kezét
fogta; nyirkos és kellemes, meleg volt a tenyere. Lehúzta maga mellé a fűbe, és
ajka gyöngéd csók kíséretében pihent meg a homlokán. Ujjaival végigszántott a
haján, finoman összekócolva azt, és közben halkan nevetett. Csillogott a szeme,
és Eren az örökkévalóságig el tudta volna nézni azt.
– Nézd, kik érkeztek meg – kuncogott,
mikor elfordította a fejét. A távolba mutatott, Eren pedig izgatottan követte a
tekintetével. Selma közeledett lassú, megfontolt léptekkel; kislánya
megilletődve tipegett a jobbján. Eren kiugrott az anyja karjából, és nevetve
szaladt oda hozzájuk.
Selma gyermeke apró
termetű és kifejezetten vézna volt a korához képest, haja hosszú és ragyogó,
érintése Eren csuklóján mégis meglepően határozott.
Félrevonultak
játszani, míg a két asszony beszélgetett, így arra nem derülhetett fény, hogy
miről diskurálhattak annyira elmélyülten, hogy csak olykor-olykor szakították
félbe azt egy pillantás erejéig. Bizonyára többször is előfordulhatott hasonló,
mert furcsamód mindketten megbíztak a gyermekeikben. Sem Eren, sem az
ismeretlen nevű kislány nem csatangolt el; kicsivel odébb heveredtek le a fűbe,
s még arra is ügyeltek, hogy ne hangoskodjanak. A hasukra feküdtek, és a
fűszálakkal tépkedték, aztán összevigyorogtak és elnevették magukat. Külső
szemlélő számára idilli jelenetnek látszott, Eren azonban érezte gyermek-énje
nyugtalanságát. Ahogy jobban megnézte magának a kislányt, rájött, hogy nemcsak
ő várta feszülten, mikor fejezi be édesanyja a diskurzust.
– Holnap megismerkedem valakivel. – Eren
szólalt meg elsőnek, a kislány kíváncsian figyelte. – Mikasának hívják, velem egykorú. Apa azt mondja, össze kell vele
barátkoznom, mert nem lehet csak egy barátom rajtad kívül.
– Te is tudod, hogy engem nem számíthatsz annak. – A kislány lehajtotta a fejét, sűrű haja világos fátyolként rejtette el
az arcát. – Anya szerint bizonytalan
ideig nem fogunk találkozni. El kell mennünk. Nem biztonságos… Nem vagyunk
biztonságban itt.
– Hogyan?!
– Én is csak ennyit tudok – vonta meg
a vállát.
– De mi az, hogy nem biztonságos?! C-csak nem…
– De, már megint ők…
Hallgattak.
– Ugye a kedvemért összebarátkozol Mikasával?
– kérdezte hirtelen a kislány. – Ha
én nem leszek itt… Nem lehetsz csak Arminnal.
– Az tőle függ.
– Eren…
– Fáj a fejem – szakította félbe a
fiú. Megmasszírozta az orrnyergét, majd megdörzsölte a homlokát. – Kérlek, ne hagyj el engem, Kreusa… Kérlek, ne
hagyj el engem… – Elhalkult a hangja, az álom-emlék pedig mintha
megváltozott volna. Minden feketébe borult, késő estére járhatott már az idő. Eren
az édesanyja szoknyájába csimpaszkodott, és riadtan figyelte, amint Selma
letérdel a kislány – Kreusa – elé.
– Kegyetlen világban élünk, Carla – mondta
az asszonynak, miközben megfogta gyermeke karját. – Kegyetlen és ijesztő ez a világ, szükségünk van rájuk is. Lehet, hogy sokan szörnyetegnek tartják majd őket, de egy
nap rájönnek, hogy ők a kulcs a győzelemhez. Érted te is, ugye, Kreusa? Érted,
miért teszem ezt veled?
A kislány nem felelt,
csak a sokktól kővé dermedten tűrte, hogy az anyja a bőrének nyomja a tű
hegyét.
– Hogy erősebb legyél – mormolta Selma. – Hogy mindig győzhessél… Hogy soha se halj
meg… Ezt érted teszem, és Grisha is
rá fog jönni, hogy nincs más megoldás… És eljön az a nap, amikor Eren is
megkapja ezt a csodát… Mert ez csoda, Kreusa. Nem átok, hanem áldás… Érted teszem… Hogy erősebb legyél… – Azzal a kislányba fecskendezte az ampulla
tartalmát, s vele együtt minden narancssárga-aranyszínű robbanásba torkollott.
Szia! :)
VálaszTörlésSelma néni elég rémisztő, a hideg rázott miközben olvastam a párbeszédét Marlowe-Hitch párossal. Akkor azt hittem, Hitch lesz a lánya (nem tudom miért. :P), de Eren újabb álma elbizonytalanított.
Ha már az álomnál tartok: Selma titánná változtatta a kislányát, ugye? De akkor valakit meg kell ennie, nem? Amúgy az egész nagyon hátborzongató volt, hatásosra sikeredett. Ez az "idilli jelenet, de ez csak a látszat, mert mindenki nyugtalan" dolog nagyon tetszett, átéreztem a két gyerek bizonytalanságát.
Selma mit akarhat Hitchéktől? Nem értem, miért pont őket akarja az Alvilágba küldeni...
A másik dolog, amin elmélkedtem olvasás közben, az Nifa. Úgy érzem, még fontosabb szerepe lesz a jövőben. Az is megfordult a fejemben, hogy áruló. Mert Dokék valahonnan tudják, hogy Leviék éppen hol vannak, szóval a legkézenfekvőbb magyarázat az, hogy van köztük egy besúgó. Hogy mégis hogyan juttat el hozzájuk információkat, arra már nincs ötletem. :D
Ugyanakkor Nifa egy hardcore Ereri shipper! :D Ennél nyilvánvalóbban már nem is csinálhatta volna, de Erennek persze semmi sem esik le... Levi ismét féltékeny, és én annyira szeretem a megszólalásait. ^^ Olyan groteszkül romantikus volt az a jelenet, ez a "ne"-zés pedig olyan aranyos. Eren gondolatai jó irányba haladnak. ;)
Erwint kétszer egymás után "látni" meghalni... érdekes élmény volt. Jól időzítetted, összehangoltan a mangával. :D (Remélem nem lőttem le a poént senkinek. ^^)
Köszönöm a fejezetet, további jó munkát! :)
Üdv.: Aurea
Szia! ^^
TörlésÖrülök, hogy rémisztőnek találtad, van neki egy ilyen arca is, bár Eren ezt még nem ismeri. Komoly múlttal rendelkezik, ahogy haladunk előre, egyre több információt csepegtetek el róla. :) Hm, Hitch, mint Selma lánya? Miért bizonytalanított el Eren újabb álma? :)
Igen, jól értetted. :) Tulajdonképpen az egész arra épül, hogy előbb Selma gondoskodott a gyermeke biztonságáról, Grisha pedig, aki először ellenezte ezt, Carla elvesztése után mégis megtette. Nem tudom, mennyire látszik/érezhető, de Carla Jaeger nekem nagyon a szívemhez nőtt, és benne sokkal több potenciált látok, mint Grishában, így ebben egy kicsit el is térek a mangától. :) Igen, ahhoz meg kell ennie valakit, meg is tette, a kérdés már csak az, hogy kit. :D
Nem ígérem, hogy a következő fejezetben, de hamarosan kiderül, hogy miért is pont Hitchéket választotta. :) Jól sejted, nem véletlenül... :D
Ami Nifát illeti, annyit elárulok, hogy nemcsak egy jelentéktelen karakter lesz, akit aztán "x" fejezettel később felfalnak az óriások. (Én ezt tartom egy kicsit a manga/anime hibájának. Hullanak az emberek, és néha nem tudom őket hova tenni, így nem is váltanak ki belőlem akkora traumát.) Na de visszakanyarodva a véleményedhez, nagyon örülök, hogy ennyire elgondolkodtatlak az írásaimmal. :) Persze azt nem mondom meg, hogy az elképzeléseid közelállnak-e az igazsághoz. :P
Nifa, mint hardcore Ereri shipper!!! :D Hát ez kész. :D Ciki, nem ciki, visítva nevettem, nagyon tetszik! :D És amúgy tényleg. Ő az a személyiség, aki egyértelműen shippeli a hadnagyot a fiúval... Hamarosan amúgy érkezik a múltjából egy röpke szelet, úgy érthetőbb lesz a kapcsolata is a hadnaggyal. :)
Ne aggódj, nekem biztosan nem lőtted le a poént. :D Előbb megírtam a kivégzését, aztán elolvastam a mangát... és huhh, egy pillanatig azért elérzékenyültem, de aztán rájöttem, hogyha az írásról van szó, nagyon kegyetlen tudok lenni a karakterekkel. :D
Nagyon köszönöm, hogy írtál, igyekszem hozni a hatodik fejezetet jövőhéten. :) Nem ígérem a hétfőt, inkább a kedd-szerda esélyesebb, mert kicsit elfoglalt leszek a hétvégén, de azért próbálkozom, hátha. :)
Detti ^^
Már nagyon vártam az új részt:)alig győzöm kivárni már az khm...az izgalamasabb részeket;)köszönöm, Devilgirl :)
VálaszTörlésSzia! ^^
TörlésÓóó, érkeznek azok is, ígérem, de azért a hadnagy nagyon makacs és hát, na, tudjuk róla, hogy nem nagyon ért a kapcsolatokhoz. :D És nem könnyíti meg a helyzetét, hogy Eren sem veszi a lapot. :D
De az első csókocska nagyon közeledik. ;) Nifa, aki meg tényleg egy hardcore Ereri shipper, ahogy Aurea megfogalmazta, majd segít nekik és teremti a szituációkat, ha nagyon bénáznak. ;)
Detti ^^
Impeccable!!! Te lettél a példaképem, Detti! Nagyon tetszik ahogyan fogalmazol, ahogy alakítod a történetet!^o^
VálaszTörlésAz a kis jelenetet Eren és a hadnagy között... egyszerűen Wáóóó! *_*
Vajon kit evett meg Kreusa? Annyi kérdésem van még a történettel kapcsolatban, persze ezekre később úgyis választ kapok szóval...
Üdv.: Szinténegyhardcoreererishipperakitűkön ülvevárjaakövetkezőfejezetet :)
*jelenet
TörlésSzia! ^^
TörlésHűha, nagyon köszönöm a véleményed, örülök, hogy ennyire tetszik! *-* Irulok-pirulok és veszettül vigyorgok, amióta olvastam, mit írtál! :D
A következő fejezet egy-két napon belül érkezik, sok-sok Ereri jelenettel, ennyit ígérhetek, illetve lassan eljutunk az Alvilágba. ;) Már nem kell sokat várni, bontogatom ám a szálukat. :)
Detti ^^
Végre egy normális, igényes Ereri Fanfiction. Igaz elég későn találtam rá de azóta is függök ezen a sztorin! Nagyon nagyon jó és büszke lehetsz rá! Én is próbálgatom szárnyaim ilyen téren de ez valami... Csoda! * - * Imádom!
VálaszTörlésSosem késő elkezdeni egy ficet! Nagyon köszönöm a kedves sorokat, boldog vagyok, hogy ennyire tetszik! ^^ Remélem, a későbbiekben sem okozok vele majd csalódást. :D
Törlés