2016. október 21., péntek

Vihar – 10. fejezet – Anka titkai

Vihar

10. fejezet

~ Anka titkai ~

Levi felhümmögött, miután kortyolt egyet a csészéjéből, aztán lehunyta a szemét: a meleg tea íze mindig kellemes megnyugvást okozott egy fárasztó nap végén. Eren mellett maradt, azok után is, hogy a fiút elnyomta az álom, és eleinte meg sem merte mozdítani, pedig olyan kifacsart pozícióban, félig ülve, félig feküdve aludt el, hogy Levi biztos volt benne, hogy ébredés után minden porcikája sajogni fog. Végül mégiscsak segített neki, sőt még a lepedőt is eligazította rajta. Utána visszaült a székébe, és figyelte, ahogyan alszik. Nem telhetett el egy teljes óra, Krista nyitott be félősen, egy tálcát egyensúlyozva: vacsorával és teával kedveskedett neki, közben pedig szelíden mosolygott. Levi, bár magának sem akarta bevallani, kedvelte őt. Kicsit olyan volt, mint ő: alacsonyabb társainál, ugyanakkor bátor, a bajtársaiért bármire képes. A párhuzam annyira meglepte, hogy egy pillanatig csak meghökkenten bámulta a lányt, és csak azután biccentett a fejével köszönetképpen, hogy az zavartan lesütötte a szemét, kerülve a tekintetét.
– Ön… ön nem fekszik le, uram? – nyögte ki a lány, mielőtt magára hagyta volna őket. Látszott rajta, hogy hezitált, de mikor kérdezett, felnézett, s mindvégig megtartotta a szemkontaktust.
– Később – válaszolta. – Nem vagyok fáradt.
– Uram…
– Ne aggodalmaskodj annyit, Lenz – sóhajtott mélyet. – Én csak néhány órát alszom… Különben is, nem árt, ha valaki a kölykön tartja a szemét, a végén még ismét belázasodik.
Krista nyelt egyet.
– Mikasa odakint várakozik, uram – mondta. Levi bólintott. Sejtette, hogy előbb vagy utóbb beszélnie kell a fekete hajú lánnyal, ám remélte, hogy később lesz ebben „szerencséje”. Kikerülte Kristát, és mereven előrenézett; nem akarta látni, amint az apró lány helyet foglal abban a székben, amiben korábban ő is ült, sem a kezét, amivel gyengéden végigsimít Eren homlokán. Krista Ymirért aggódott, azért a magas, csípős nyelvű lányért. Barátok voltak és valami mások is. Levi nem volt ostoba, mégis bosszantotta a gondolat, hogy valaki más viselkedjen úgy Erennel, ahogyan ő.
Mikasa Ackerman Hanji állítása szerint kicserélődött, miután visszakapta Erent, s noha megpróbálta megedzeni indulatait, akárhányszor kénytelen volt Levi társaságában időzni, tekintetével nem sikerült meghazudtolnia önmagát. Levi látta benne az igazságot, az igazi érzelmeket. Mikasa nem kedvelte őt, és egyedül Eren volt az, aki miatt hajlandó volt fejet hajtani a férfi előtt – egy időre.
Levi összefonta a karjait a mellkasa előtt, hátával pedig a falnak támaszkodott. A lány mélyet lélegzett. Végül erőt vett magán, és így szólt:
– Köszönöm, uram – mondta. Levi alig tudott uralkodni a vonásain, hogy ne fejezze ki döbbentét. Mikasa mindig is ellenségesen méregette, sosem fordult elő, hogy valaha is bármiféle kedvességet mutasson az irányába, ez alkalommal mégis éppen ennek ellenkezője történt: nemcsak hogy állta a tekintetét, hanem meglepően udvariasan viselkedett. – Eddig még nem volt alkalmam rá, hogy megköszönjem, amit Erenért tett. Elismerem: megmentette az életét. Hálás vagyok érte, uram. – Levi összeráncolta a homlokát, miközben hallgatta. Úgy tűnt, mintha valaki valamilyen módon – vagy baráti jó tanáccsal, vagy paranccsal – hatott volna Mikasára, de ez annyira váratlan volt, hogy Levi nem tudta elhinni. Végül okkal kételkedett a változás őszinteségében. Mikasa szeme hirtelen összeszűkült. – Nem tudom, mi folyik itt, uram, azt viszont igen, hogy nem állok jót magamért, ha Erennek bármi baja esik. Nem tudom, mi a terve Annie-val… Azt sem tudom, mit akar Erentől… De én ott leszek mellette. Védelmezni fogom, uram, hiszen nélkülem… nélkülem meghalhat… – Az utolsó szavakat csak suttogni merte, sőt hangja még árulkodóan remegett is.
Levi felhorkant.
– Nem rossz – közölte, majd elfordult a lánytól.
– Eren nem erőltetheti  meg magát! – tört ki az idegesen. – Nem mehet Annie közelébe, amíg fel nem épül! Annie… veszélyes. Legutóbb is… Nem mehet oda és kész!
– Értem.
– Uram…
Én értem, te viszont nem – pillantott hátra. – Én sem akarom, hogy Erennek bármi bántódása essék. Engem bíztak meg, hogy ügyeljek rá. Arra, hogyha kell, akkor ártalmatlanná tegyem.
– Hogy megölje – suttogta Mikasa elborzadva.
– Igen. – Levi rekedten felelt. – Megfontolom, amit mondtál – folytatta halkan. – Most menj, végezd a dolgodat!
Nem mozdult, amíg meg nem hallotta, hogy a lány engedelmeskedik az utasításának. Lehunyta a szemét, és majdnem felsóhajtott – de csak majdnem; végül összeszorította a fogát.
– És mit fog tenni, uram? – kérdezte egy vékony hang Eren szobája felől. Krista becsukta maga mögött az ajtót; hóna alatt a tálca üres volt, ami azt jelezte, hogy Eren időközben felriadhatott. Pillantása komoly volt, komolyabb, mint máskor. Levi leplezett kíváncsisággal sandított rá. Felhúzta a szemöldökét, némán kérdezett vissza. Krista nyelt egyet, fejét bátran szegte fel. – Ha eljön az a nap, amikor…
– Azt teszem majd, amit tennem kell – vágta el a mondandóját hűvösen. Krista elhúzta a száját.
– Mit gondol, uram, képes lesz rá?
Levi döbbenten fordult felé.
– Képes? – ismételte mintegy magának. Krista bólintott.
– Úgy vettem észre, hogy Eren… – Elbizonytalanodott. – Én sok mindent tudok, uram – mondta végül lágyan. – Kedvelem Erent, de csak mint egy barátot. Én… a-azt hiszem, mást szeretek. – Pirulva tette hozzá, még a szemét is lesütötte. Levi felhorkantott. Hátat fordított neki, s megindult a folyosón.
– Azt teszem majd, amit tennem kell – jelentette ki halkan, azzal magára hagyta a lányt a gondolataival.

** * **
Mikasa nekidöntötte a hátát a falnak, és mialatt szemhéja lerebbent és számolt – „Egy, kettő, három… Nyugalom!” –, magába fojtotta zihálását. Jean, miközben egyetlen alkalom kivételével, amikor óvatosan rásandított, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy nem esett baja, tekintetét le nem vette Annie kristályba zárt alakjáról, nem kérdezett semmit. Mikasa magának sem vallotta volna be, de ezért is szeretett a fiú társaságában időzni. Míg Armin, Krista, Sasha vagy Nifa, sőt talán még Connie is kíméletlenül faggatta volna, addig Jean nem erőlködött, türelmesen várta, hogy magától eredjen meg a nyelve. Persze arra olykor ítéletidőig várhatott volna, Mikasa azonban értékelte a gesztust. Fejével biccentett a fiúnak, aztán csatlakozott mellé.
– A kristály megrepedt – mondta Jean halkan. Mutatóujjával végigkövette a repedés útját, mire Mikasa szeme összeszűkült.
– Tehát tényleg elő akarsz bújni, igaz, Annie? – suttogta. – Ha egyszer kikerülsz, akkor muszáj válaszolnod a kérdéseinkre. Remélem, tudod, hogy bármit is teszel, nem változtathatod meg a múltbeli döntéseidet. Gyilkos vagy, Annie, és egy nap meg fogsz lakolni a bűneidért.
– Szerintem elsőre is felfogta – motyogta Jean. Mikasa keze ökölbe szorult.
– Lehet – hagyta rá. – De addig ismétlem, amíg látom rajta, hogy nemcsak eljutott a tudatáig, hanem meg is értette a figyelmeztetésemet.
Annie szája széle felfelé kunkorodott. Ritka reakció volt, mintha mulattatta volna az előtte játszódó jelenet, a megfontolt civakodás két egykori bajtársa között, különösen akkor, amikor a szó valahogyan Erenre terelődött.
Eren volt az egyetlen, aki Mikasa mindenét jelentette. Arra a lányra emlékeztette, aki egykor volt, majd arra, akivé vált. Egy álomvilágra, mert éveken át abban élt, aztán a valóságra: kegyetlen világban éltek, kegyetlen, ugyanakkor gyönyörű világban, s ahogy egyre többet látott belőle, kezdte akarni, hogy megismerhesse a falakon túlit is. Ha hihetett Hanji meséjének, Annie is ott született. Persze nemcsak Annie, hanem a Kolosszális Óriás és a Páncélos Óriás is, Carla és Grisha Jaeger… Meg még sokan mások.
Erenre gondolt, és arra, hogy tulajdonképpen a fiú onnan származott. Ugyan Shiganshinában látta meg a napvilágot, gyökerei mégis a falakon túlra húzták, talán ezért is vágyott rá, hogy megpillanthassa azt is.
– Ó, Nifa, máris? – rángatta ki Jean meglepett hangja az elmélkedésből. Mélyet sóhajtott, majd az érkező lány felé fordult.
– Leváltalak titeket – mosolygott Nifa, mire Mikasa felhúzta a szemöldökét.
– Mindkettőnket?
– Krista hamarosan csatlakozik hozzám – vonta meg a vállát. – Addig szeretném megnézni magamnak Annie-t.
– Miért?
Nifa összepréselte az ajkait. Mikasának egyből az eszébe villant, hogy Levi hadnagy eltitkolt előlük bizonyos információkat a lány múltjáról. Nifa valamilyen módon kapcsolódott Annie-hoz.
Jean gyengéden megérintette a vállát.
– Gyere – hívta lágyan. – Krista pillanatokon belül itt lesz, ugye, Nifa?
– Hát persze.
Mikasa tiltakozni szeretett volna, de Jean ugyanazzal a szelíd erővel, amivel igazából mindig is szokta, ha kettesben voltak, magával húzta. Feladta hát, és egy utolsó figyelmeztető pillantás után, melyet valamilyen okból kifolyólag egyik lány sem akart észrevenni, követte a fiút.

** * **

Mire Levi visszaérkezett, hogy ellenőrizze Eren álmát, a fiú már felébredt, és éppen az ingébe bújt bele, mikor az ajtó – mindenféle csikorgás nélkül – lassan feltárult. Ijedtében felvinnyogott, a hadnagy azonban nem lépett hátra; éppen ellenkezőleg: becsukta maga mögött az ajtót, hátát pedig lustán nekivetette. Összefonta a karjait a mellkasa előtt, és látszólag közömbösen bámulta meg a félmeztelen fiút.
Eren lesütötte a szemét, és minden figyelmét a ravasz gombokra fordította, melyek furcsamód remegtek a kezében, alig tudta megfogni őket.
Vagy nem is a gombok remegnek, hanem a kezem?
Nyelt egyet. Makacsul erőltette, s a végén annyira reszketett, hogy alig tudta magába fojtani a szitkozódást. Arra eszmélt fel, hogy a legfelső gomb valahogy mégis megtalálta a helyét. Meglepetten emelte fel a fejét, amikor észrevette a hófehér ujjakat végigsiklani a sajátjain, melyek óvatosak voltak ugyan, ám mégis határozottak, ahogy átfogták az övéit, segítve, hogy véghezvigye. Levi hadnagy tekintete mit sem változott annak, aki nem ismerte őt. Eren sosem állította azt, hogy minden titok tudója, de többet tudott a férfiról, mint mások – mint Mikasa, aki anélkül ítélkezett, hogy esélyt adott volna neki, vagy Armin, aki csak találgatni mert vele kapcsolatban –, és ő most látott valamit, valami csillanást, amit korábban nem. A többi gombok különösebb noszogatás nélkül mozdultak a helyükre. Levi végzett, azonban nem lépett el mellőle.
Eren pillantása az ajkára rebbent. Öntudatlan cselekedet volt, még nem is súrolta a józan ész határát, mégis annyira helyesnek tűnt.
Levi felhorkant.
Eren volt az első, aki belemozdult az érintésbe: ajka lassan és bizonytalanul simult a férfiéra. Nem érzett ellenállást, sőt! Talán egy pillanatig tartott, amíg Levi csak tűrte, hogy kíváncsian cirógassa, aztán egyik keze valahogy meglelte a megfelelő utat Eren keskeny csípőjére, s finoman megszorította azt. Közelebb rántotta magához, elrabolva a lélegzetét, elvéve a kezdeti dominanciáját; szomjasan falta a fel-felszökő sóhajokat és a halk nyöszörgéseket, jobbjának ujjai pedig megpihentek a fiú tarkóján. Valahogy minden nappal, minden perccel, érintéssel bátrabbak lettek, meg- és kiismerték egymást. Eren eddig mindegyik alkalommal felnyögött, akárhányszor Levi végigzongorázott a gerince mentén, s amikor egy másodpercre elszakadtak egymástól, a hadnagy meg áttért a szája sarkára, majd az állára, végül pedig a nyakára, a nyögések hangos, levegőért kapó zihálásokba csaptak át.
A férfi megpihent a nyakánál, fogával gyengéden a puha, érzékeny bőrbe mart, mire Eren felcsuklott a meglepetés erejétől.
Ez meg fog maradni – gondolta, ám nem érdekelte. Hátravetette a fejét, és szégyellte magát, amiért ennyire nem bírta kontrollálni arcának vörösségét és egyre sűrűbbé váló levegővételeit, de Levi időt sem hagyott, hogy elmerüljön az önszánalomba, fogát a nyelve, aztán az ajka követte, s amikor elhúzódott tőle, szemében mélysötét vágy lapult meg, ahogy elégedetten szemlélte elkészült művét.
Eren mordulásszerű nyögést produkált.
– E-elég… – zihálta, végül azonban mégis ő volt az, aki közelebb hajolt. Igazából csak belekapaszkodott a férfiba, mintha minden ezen a könnyű, óvatos ölelésen múlott volna; szemhéja lecsukódott, ajkai elnyíltak. – Uram – mormolta, és hallotta, amint a férfi horkantva mormogott.
– Ülj le, Eren – mondta csendesen.
Az ágy felé húzta, Eren pedig kábultan engedelmeskedett. Lassan józanodott ki, és egyedül az nyugtatta meg, hogy a hadnagyra is hatással volt a köztük történtek: arccsontján a bőr mintha felmelegedett volna, tekintete meg szinte lázasan csillogott. Haja rendezett maradt, ellentétben Erenével, aki tudta magáról, hogy az összekócolás nélkül is úgy nézett ki, mintha bedugta volna a fejét a szénaboglyába, így volt némi sejtése újdonsült állapotáról.
Hogy mennyi ideig ültek egymás mellett szótlanul, Erennek fogalma sem volt. Nem lehetett annyira sok idő, mert a többiek nem keresték őket, mégis hosszú óráknak tűnt. Eren megnedvesítette az ajkát, közben pedig magán érezte a férfi pillantását. A harapás- és szívásnyom fájón lüktetett a nyakán, de ez egy jófajta fájdalom volt; gyengéden húzta végig rajta az ujját. Bizsergett a teste ott, ahol érintkezett a hadnagyéval, és arra gondolt, hogy Nifa biztosan fültövön vágta volna, amiért nem mert megszólalni. Sosem élt át még ilyesmit, ráadásul pont a hadnaggyal… Persze ez jó volt, ezt már korábban megállapította, ám nem tudta, hogyan viszonyulhat hozzá. Nem tudta, hogy egy ilyen kegyetlen világban, ilyen körülmények között mit engedhet meg magának és mit nem, és a hadnagy… vajon ő mit akar kezdeni mindazzal, ami az elmúlt napokban történt közöttük.
A szavak kevesek ahhoz, hogy kifejezzem, mit érzek – gondolta, miközben baljával tétován Levi kezéért nyúlt; a másikkal azóta nem eresztette, amióta leültek egymás mellé. Két keze közé fogta a férfiét, és bizonytalanul nézte, míg össze nem szedte minden bátorságát, hogy ajkával finoman érintse azt.
– Ez így jó, ugye? – kérdezte utána csendesen. – Ez így most… valahogy helyes. – Levi felhorkant; lassan, talán saját magát is győzködve, biccentett egyet a fejével. Eren megtalálta a hangját, egészen felbátorodott; hangosabban és határozottabban folytatta: – A hadnagy számomra mindig is egy fontos volt… Nagyon fontos. És történjék bármi, mindig is az lesz. Egy olyan ember, akire felnézhetek, akit büszkén követhetek… és szerethetek.
Levi hallgatott ugyan, fél szemmel viszont rásandított. Eren arca égett zavarában, de amennyire tehette, állta a pillantását. Felnyikkant, mikor Levi odahajolt hozzá, szája puhán találkozva az övével. Majdnem annyira ártatlan csók volt, mint az első, amit napokkal korábban váltottak, ám ez az új helyzet merően különbözött tőle. Többet jelentett az akkori bizonytalanságnál, több volt és komolyabb.
– Jól van, kölyök – mormogta végül a férfi, miután elhúzódva tőle, elfordította a fejét. Mikor meghallotta a fiú felzihálását, kiengedett magából egy mély sóhajt. – Hé, Eren… – mondta lágyan. Megvárta, amíg össze nem kapcsolódott a tekintetük, csak azután fejezte be sóhajtásba fulladó mondatát. – Maradj életben.
Eren nyelt egyet. Bólintott.
Levi felállt.
– Menjünk vissza a többiekhez – indítványozta. – Itt az ideje, hogy fény derüljön az igazságra.

** * **

Hanji megköszörülte a torkát, mutatóujjával feljebb tolta az orrára biggyesztett szemüvegét. A repedés, mely végigszaladt a kristályon, egyre mélyebbé vált, Annie pedig szinte izgatott türelmetlenséggel várta, hogy kikerüljön börtönéből. Eren megállt előtte, és próbált úgy tekinteni rá, mintha a Nőstény Óriással kéne szembenéznie, de minduntalan csak a lány arcán lefolyó könnycseppeket látta maga előtt.
Vajon kinek az oldalán áll? – méregette bizonytalanul. – Ha felébred, változik majd valami? Most, hogy annyi mindent tudunk… – Persze még semmit sem tudott biztosan. Voltak teóriái, de Hanji még nem kezdett bele a meséjébe. – Anka… Vajon hogyan kapcsolódsz hozzánk? Mi a szereped ebben a történetben? Anya, apa, mit titkoltatok még előlem?
Hanji felsóhajtott, mikor ránézett. – Anka Rheinberger édesapja Carla Jaeger nevelőapja volt – mondta. – Édesanyád a falakon túli világból származott, Eren, gyermekként találtak rá a Felderítők és hozták be közénk. Fritz király elsimította az ügyét, ennek okát sajnálatos módon máig nem tudom, azt viszont igen, hogy kevesen tudtak róla, valójában ki is ő. Mr. Rheinberger és a felesége vették magukhoz, egy évvel később pedig megszületett a saját gyermekük, Anka. Amennyire tudom, édesanyáddal a korkülönbség ellenére is közel álltak egymáshoz – legalábbis egy ideig. Később megromlott a kapcsolatuk, és évekig nem találkoztak. Szerintem nem kell kimondanom, mikor látták egymást újból.
– Shiganshina… – sóhajtotta Eren. – Hát persze – húzta el a száját –, minden arra a napra vezethető vissza.
– Igen – biccentett Hanji komoran. – Selma Dok lemondott a lányáról erre az öt esztendőre, amint megérkezett a Rózsa falon belüli területre, de valamilyen szinten gondoskodott róla: Ankára bízta, aki nem hagyta magára őt. Mint említettem, nem értem, miért kellett ezt tennie. Kreusa valamiért nem maradhatott vele. Nem mondhatjuk, hogy ismerjük Selma Dok gondolatait, viszont azt tudom, hogy a falakon túl létezik egy világ… Élnek emberek, akik képesek óriássá változni. Mindannyian onnan érkeztek. Anka nyelve egy idő után megeredt: mindent elmesélt, amit csak édesanyádtól megtudott, Eren. Shiganshina egy küldetés volt az emberiség ellen, Annie-nak meg azért volt rád szüksége, Eren, mert te is Intelligens vagy, mint ő.
– Ismerhette a szüleimet?
– A történetüket mindenképpen. – Hanji elhallgatott, vetett egy pillantást Nifára, aki csendesen meghúzódott a sarokban. – Gyere ide, kedvesem – hívta, mire Nifa elfordította a fejét.
Nifa – morrant fel Levi. – Gyere ide.
A lány megállt Eren mellett.
Hanji felsóhajtott.
– Te is onnan származol, nem igaz? – Annie felé fordult, és így szólt: – Ezt a lányt az édesapád vitte magával az Alvilágba. Anka Rheinberger azt mondta, több gyermek is volt, nemcsak Kreusa és Eren. Azt is mondta, hogy még jóval Shiganshina előtt tenniük kellett valamit, és az, hogy Nifát biztonságba jutassák, egyike volt a feladatnak. Carla Jaeger is tudott róla.
Annie jeges-kék szeme kitágult.
– Nem értem – suttogta Eren.
– Egy ideig én magam sem értettem – mormolta Hanji –, de most, hogy Nile Dok meghalt… Hogy felbukkant az az Intelligens… Hogy ismét találkozhattam Ankával, és megoszthattam vele, mik azok, amikre már rájöttem… Anka beszélt, Eren, mondott dolgokat, amikről korábban mélyen hallgatott.
Eren nyelt egyet. Nifa furcsamód kerülte a tekintetét, és látszott rajta, hogy legszívesebben elmenekült volna, egyedül Levi hadnagy miatt maradt a helyén.
– Korántsem tudunk még eleget – csendült fel újból Hanji hangja –, de ahhoz igen, hogy mindezzel Fritz király elé mehessünk.
– Elment az eszed, Pápaszem? – morogta oda Levi. – Ha odamegyünk, elfognak minket. Éppen azért vagyunk itt, hogy épségben tartsuk a kölyköt.
– Nem is mindannyian mennénk.
– Nem mehetsz oda, Hanji! – kiáltott fel Eren, amint megértette, mire utalt a nő. – Egy szavadat sem hinnék!
– El sem jutnál Fritz királyhoz – toldotta meg Nifa. Levi összeráncolta a homlokát.
– Nekem viszont sikerülne – jegyezte meg elgondolkodva. Erennek az ajkába kellett harapnia, nehogy megemelje a hangját vele szemben. Ha megtehette volna, ha nem számítottak volna a következmények, azon nyomban rákiabált volna a férfira, hogy eszébe ne jusson ehhez hasonló őrültség. A kishang gondoskodott róla, hogy valamelyest lehiggadjon: De mégis ki vagyok én, hogy így beszéljek a hadnaggyal?
Hanji mélyet sóhajtott.
– Mindig is érdekelt a Dok család körüli titok – terelte el a témát –, kerestem a kulcsot, amivel felnyithatom a zárat, de nem találtam… Egészen Ankáig. Nile Dok mindig is hallgatott, Anka viszont valamennyivel készségesebb volt, amikor elmondtam neki, hogy már láttam azt a kislányt valahol… Hogy tudom, hogy az a gyermek Selma Dok lánya. Ez a történet, azt mondta, egy barátságról szól… És arról, hogy árulták el és hagyták cserben egymást azok, akik hosszú éveken keresztül hittek és bíztak egymásban. Carla Jaeger, Selma Dok, Lieselotte Arlert és egy negyedik lány, Céline… Céline Dreyse – hangsúlyozta –, ők azok, akikről ez a történet szól, jelentette ki aznap Anka. Közülük egyedül Lieselotte született a falakon belül.
– Armin  édesanyja – lehelte Eren.
– Pontosan.
– És ez a Céline Dreyse… – szólalt meg ismét elgondolkodva.
– Egy Hitch Dreyse nevű lány anyja. Tudod, mi az érdekes még? Hitch Dreyse szintúgy a Katonai Rendőrség tagja, akárcsak Selma, Nile és Annie… Sőt valamilyen szinten Annie egyetlen barátjának is lehet nevezni.
– Tehát ő is mindenről tud – szögezte le Levi.
– Nagy valószínűséggel. Úgy hiszem, ismeri Kreusát is. – Hanji visszafordult Annie felé. – Még mindig nem végeztem, Nőstény Óriás – mondta halkan. – Még mindig vannak dolgok, amiket tudok.
Annie szeme megvillant; mozgott ajka, Eren könnyedén le tudta olvasni a ki nem ejtett szavakat.
„Mondd hát! Lássuk, mit tudsz.”
– Nem tudom, ki kinek az oldalán áll, nem tudom, kitől kell félnünk igazán… Ha egyszer újból találkozunk Kreusával, sejtelmem sincs, mit fog tenni. Az anyja oldalára áll, vagy inkább a miénkre? Rejtély. De egy egyelőre biztos: tudok arról az óriásnőről is, aki elhozta Eren számára az üzenetet.
Annie összeszorította a fogát, mire Hanji sötéten felkuncogott.
– Igen – suttogta –, ő az. Nem is értem, miért nem gondoltunk erre korábban, hiszen a megoldás mindvégig ott volt a szemünk előtt. Négy fiatal lány, közülük egy szinte azonnal eltűnt. Kijutott a falakon túlra, nem igaz? Az emberek pedig nyomban elkönyvelték, hogy meghalt a férjével együtt.
– Ostobák – horkantotta Levi.
– Hogy értik ezt, hadnagy? – kérdezte Eren nagyot nyelve.
Hanji válaszolta meg a kérdését:
– Az az óriásnő, akiről beszéltél, Eren – mondta lágyan –, feltehetőleg Lieselotte Arlert.
Eren szeme meglepetten kerekedett el.
– Ez azt jelenti, hogy… – De nem tudta befejezni a mondatát, elakadt a lélegzete a felismeréstől. Hanji és Levi komoran biccentettek.
– Ez azt jelenti, hogy Armin szülei még mindig életben vannak…


Megjegyzésáradat:
Elnézést, amiért ennyit késtem ezzel a fejezettel, borzasztó hónapon vagyok túl. Lekopogom ugyan, de úgy tűnik, sikerül visszarázódnom, a következő fejezet pedig már a megszokott időben fog érkezni. :) Ha esetleg előfordulna egy-egy kimaradás, mindenféleképpen tájékoztatlak titeket!
Röviden összefoglalva az eddigi eseményeket (vagyis amiket eddig tudunk):
1., A falakon túli világból, még Shiganshina előtt több óriássá átváltozni tudó fiatal érkezett a Mária falon belülre, mint például Carla, Selma, Grisha, Mr. Leonhart és Céline. Mindannyian megpróbáltak beilleszkedni, megházasodtak, gyermekeik születtek.
2., Carla Jaegert Anka Rheinberger édesapja vette magához. Felderítő volt, ő talált rá. Anka ezért is fontos karakter, mert tud bizonyos dolgokat arról a másik világról.
3., Céline Hitch Dreyse édesanyja, tehát Hitch éppúgy mindennek a tudója a fiatalok közül, mint Kreusa és Annie.
4., Még Shiganshina előtt Mr. Leonhart azt a feladatot kapta, hogy vigye Nifát az Alvilágba. Meg is tette, ott is hagyta, Nifa így találkozhatott Levi hadnaggyal. Mindezekből az következik, hogy Nifának is van valamilyen kapcsolata a falakon túli világgal.
5., A Shiganshina előtt érkezők mind ugyanazzal a küldetéssel rendelkeztek: lerombolni a falakat, azonban beilleszkedésük során többen szoros barátságokra tettek szert. Elsősorban Carla és Lieselotte barátsága kiemelendő, mely végül odáig fajult, hogy Lieselotte és férje, hátrahagyva kisfiukat, Armint, kijutottak a falakon túlra, és soha többé nem tértek vissza. Az egyelőre homály, egészen pontosan mi történt velük odakint, az viszont biztos, hogy Lieselotte valahogyan megkapta a szérumot, így ő is Intelligenssé vált. A 3. fejezetbeli óriásnő ő az.
6., Valami történt Shiganshina alatt, melynek az lett a következménye, hogy Selma Dok hozzájárult Carla Jaeger megöletéséhez. A Mosolygós Óriás, aki megette őt, szintén Intelligens.
Egyéb megjegyzés:
Levi és Eren lassan, de biztosan haladnak. ^^ Nem akarom elkapkodni a szálukat, egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Ami a többi párost érinti, Connie x Sasha jelenet lesz még, egyszerűen imádom őket együtt, Jean és Mikasa meg… még szenvednek egy kicsit, mielőtt boldogok lesznek.

Annie a következő fejezetben megszólal, a három eltűnt madárkánk, Bertolt, Reiner és Ymir pedig hamarosan hallat magáról. :)

4 megjegyzés:

  1. Szia,nagyon vártam már:):) egyszerüen fantasztikus rész volt, annyira imádtam Levit:D egész nap elolvasgatnám őket<3 ^^ remélem lassan visszaáll a helyzet a frissitésekkel :) köszönöm,Devilgirl:):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      Örülök, hogy ennyire tetszett! ^^ Egyre több Ereri jelenet lesz, a következő fejezetben meg talán izgalmasabbak is. ;) Ami a folytatást illeti, vagy ma, vagy holnap kerül fel az új fejezet. Azért nem ígérem biztosra a mai napot, mert az utóbbi két-három napban 39-40 fokos lázam volt, és nem tudom, hogy ma még mi vár rám... De azért a lázmentes órákban szorgosan gépelem. :)
      Nagyon köszönöm, hogy írtál, várlak szeretettel a következőnél!
      Detti ^^

      Törlés
  2. Szia! Imádom azt, ahogyan fogalmazol. Annyira leírhatatlanul egyszerűen és szemgyönyörködtetően mesélsz, a karakterhűség pedig mintha a kisujjadban lenne, viszont... van egy észrevételem. Levi káromkodik. Sokat. A mangában rengetegszer hagyja el a száját szitokszó, és ugyanúgy a személyiségének egy része, mint a felhorkantás. Ez az, amit hiányolok; néha indokoltnak éreztem volna a száját elhagyó obszcén szavakat. Köszönöm, hogy írsz, köszönöm, hogy megosztod a műveidet! Ereri. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      Nagyon köszönöm, hogy írtál, nagyon örülök, hogy tetszik. ^^ Teljesen igazad van, tényleg sokat káromkodik, főleg a mangában, igyekszem a későbbiekben figyelni erre is és nem szégyenlősen bánni a szavakkal. Köszönöm az észrevételedet! :)
      Detti ^^

      Törlés