Vihar
11. fejezet
~
Nyomtalan sérülések ~
– Lehetetlen! –
tiltakozott Eren gyengén. – Hogy a fenébe maradhattak életben odakint? És ha
tényleg túlélték, miért nem jöttek vissza a fiukért? Hagyták, hogy szegény Mr.
Arlert egyedül nevelje őt! Miféle emberek ezek?
– Engem jobban
érdekel, hogy kinek az oldalán álltak – húzta össze a szemöldökét Levi. – Az az
üzenet arra utal, hogy Selma Dokot támogatják.
– Ők nem tudnak Selma
tettéről – jegyezte meg Hanji elgondolkodva. – Ez lehet az egyetlen logikus
megoldás.
Eren összepréselte az
ajkait. „– Elpusztítom az óriásokat,
egyet sem kímélek…” – Mindvégig csak ez járt a fejében. Ez éltette akkor
is, amikor évek múltán újból átváltozott – amikor még azt sem tudta,
tulajdonképpen mi történik vele, ott lapult benne a vágy, hogy megsemmisítse
őket –, és még csak nem is sejtette… Fogalma sem volt róla! Fogalma sem volt,
milyen szerepet játszott Selma az édesanyja elvesztésében, családok porrá
rombolásában!
Érdekel is engem a saját kivégzésem! Csak találkozzunk szemtől szemben,
Selma…! Nem kíméllek! Ha ismét látjuk egymást, a puszta kezemmel öllek meg!
Váratlanul tenyér
simult a vállára, egyszerre erős és gyengéd szorítás; összerezzent tőle, aztán
nyomban el is lazult. Levi hadnagy megérezhette, miféle gondolatok férkőztek az
elméjébe, mert odalépett mellé, és közben határozottan érintette,
figyelmeztette valamint emlékeztette is. Eren sosem volt még ennyire hálás, amiért
maga mellett tudhatta őt. Szemhéja lassan lecsukódott; óvatosan félrefordította
a fejét, hogy kerülje a kíváncsi pillantások kereszttüzét, közben pedig nehezen
lélegzett.
Anya, bocsáss meg! – gondolta.
– Ha tudtam volna… Én megvédtelek volna,
anya! Én… Én mindent megtettem volna… Akkor is, csak Hannes… Hannes mindent
tönkretett! Ha ott maradtunk volna, ha elmagyaráztátok volna, ha én is
átváltoztam volna, amikor Kreusa… Csak átalakultam volna… Legyőztem volna azt
az óriást, anya.
De mindent
eltitkoltak előle, így Mikasán kívül mindenkijét és mindenét elvesztette. A
családját, a múltját, az egykori életét, az emlékeit… Mindent elvettek tőle, és
mindezért a pusztításért Selma Dok volt a felelős.
– Ha tudnának róla,
biztosan nem választanák Selma oldalát! – bizonygatta Nifa.
– Olyan emberekről
beszélünk, akik lemondtak a saját gyerekükről. – Levi hadnagy morgásszerű
horkantást produkált, hangjából mély megvetés csendült ki. Eren gerincén
végigszaladt tőle a hideg.
– De kinek az oldalán
áll Selma? Benne nem bízhatunk, hát a gyermekében? – tette fel a kérdést Hanji.
Nifa felsóhajtott.
– Vajon a gyermekkori
kötelék elegendő ahhoz, hogy ne árulja el Erent? – Hangja aggódóan csengett.
Elhallgatott, amikor találkozott a tekintete a hadnagyéval.
– Nifa – szólt a férfi halkan. – Most
hagyj minket magunkra!
Eren csodálkozva
emelte fel a fejét.
„– Nifának egy szót sem!” – villant
az elméjébe Levi akkori mondata. „–
Félreérted. Mindennél jobban megbízom Nifában.” – Mégis kiküldte őt. Miért?
Nifa nem ellenkezett,
engedelmesen bólintott. Vetett még egy utolsó pillantást, azt is Annie-ra,
aztán eleget tett a kérésnek, távozott a helyiségből. Miután léptei is
elhaltak, mély, fojtogató csend telepedett a szobára.
Annie szája széle
felfelé kunkorodott, ujjai lágyan mozogtak. Szemével követte Hanjit, aki
fel-alá sétálva, félig hangosan, félig mintegy magának motyogva gondolkodott,
azonban akárhányszor Eren megmoccant, odakapta a tekintetét.
Vadász, aki a prédája után leselkedik… – Eren megnedvesítette az ajkát. Nem tudta, hogyan viselkedjen a
jelenlétében; mit tehet meg, miről beszélhet…. Semmit sem tudott.
Legszívesebben ő maga is távozott volna Nifa után, ám a hadnagy nem engedte,
hogy elhúzódjon tőle. Ezt nem bánta annyira; Levi közelsége nyugtatóan hatott
rá, felmelengette és mozgásra ösztökélte félelemtől megbénult testét,
emlékeztette rá, mi a kötelessége, mik történtek vele.
– Anka előtt
nincsenek titkok – jelentette ki Hanji. – Talán ő az egyetlen, akiben Kreusa
jelenleg megbízik.
Levi összeráncolta a
homlokát.
– Csak nem arra
gondolsz, Pápaszem, hogy rá tudná venni egy találkozóra Erennel?
– Megfordult a
fejemben – vallotta be a nő. – Őrült ötletnek véled?
– Mindegyik ötleted
őrültség, Pápaszem – horkantotta válaszul.
– A végén még
elpirulok, Levi!
– Hidd el, nem állt
szándékomban. – Felhúzta a szemöldökét, és végigmérte a nőt. – Pirulás helyett
inkább vehetnél egy fürdőt – javasolta. – Undorító vagy.
Hanji figyelmen kívül
hagyta a megjegyzést. Szemében huncut fény csillant, amikor Erenre mosolygott.
– Ugye milyen vicces
a mi hadnagyunk? – kérdezte kuncogva. Eren a szája elé tette a kezét, hogy
elfojtsa nevetését, tekintetét viszont nem rejthette el, az vidáman csillogott.
Levi felmordult, mire
Hanji szinte azonnal elkomolyodott.
– Elég a játékból,
Pápaszem.
– Rendben, Levi.
– Anka meg tudja
győzni?
– Bízom benne –
bólintott. – Legutóbb, amikor beszéltem vele, azt mondta, Kreusa rendszeresen
visszajár hozzá. Egy percre sem hagyták egymást magukra az elmúlt évek alatt.
– És mi van Selmával?
Vele találkoztak?
– Nem – rázta a fejét.
– Ha Selma akart is velük kommunikálni, üzeneteit rendszerint Nile
közvetítette.
– Sejtettem – morogta
Levi. – Mindig is utáltam azt a balfácánt.
– Már nem számít,
Levi. Selma gondoskodott róla.
Eren arca megrándult,
ahogy a Dok családra gondolt. Nile Dok felesége, a gyermekeik… Mindannyian
odavesztek.
– Nem értem őt –
suttogta. – Nem értem, mi vezetett idáig. Nem értem a falakon túli világot sem:
miért akarják ennyire elpusztítani a falakat? Mit titkolhattak még a szüleim?
Mit rejt a pince?
– Egyelőre Kreusára
és Selmára koncentráljunk – jelentette ki Hanji. – Utána megvitathatjuk
Shiganshinát. Mindenekelőtt ki kell derítenünk, hol lehetnek Armin szülei, mit
tudnak, kinek az oldalán állnak, aztán kezdenünk kell valamit Fritz királlyal
is. Máig nem sikerült rájönnöm, miért óvta ennyire Carlát. Megfordult a
fejemben, hogy ő is a falakon túlról származott, de… mégiscsak Fritz királyról
beszélünk. Ismerjük, milyen.
– Bolond.
Eren szeme
kikerekedett, mikor meghallotta a hadnagy hangját.
– Bolond?
– Egy ideje – vonta
meg a vállát a férfi.
– Én inkább
szenilisnek hívnám, Levi.
– Csodálkozom, hogy
még nem döntötték meg a hatalmát. Egy csettintésbe telne, és már nem ülne a
trónon.
– Kapóra jön nekik,
hogy gyenge – vélekedett Hanji. – Bármit megtehetnek vele.
Levi hadnagy
tekintete elsötétült.
– Erwin – vicsorogta.
– Igen, például Erwin
kivégzését… vagy elfogató parancsot Erenre.
– Ezek szerint nem is
Fritz király az, aki ennyire holtan akar látni, hanem valaki, akitől ezeket a
tanácsokat kapja? – kérdezte Eren rekedten. – És ha Fritz király tényleg
törődött az édesanyámmal, miért nem kíméli meg az életemet? Miért akar ennyire
elpusztítani?
– Jogos – biccentett
Hanji. – Még mindig túl sok darabja hiányzik a kirakósunknak. Attól tartok,
Anka ezekre nem fog tudni választ adni. Vannak dolgok, amikben várnunk kell.
Türelmesnek kell lennünk, Eren… Addig is pedig a legfontosabb a biztonságod.
– Ha Lieselotte
igazat szólt, Selma itt vár téged, Eren – mondta a hadnagy. – Amíg máshogy nem
határozunk, addig maradj mellettem.
– Pontosan. Levi meg
tud téged védeni.
– Én is meg tudom
védeni magamat! Az óriásom…
– Nem javaslom az
átváltozást, Eren. Nem tudhatjuk, Selma mennyire erős, ahogyan azt sem, hogy
mit akar. Nem szabad ugyanazt a hibát elkövetnünk, mint Annie esetében. Nem igaz,
drágaságom? – Hanji a kristály felé fordult. Annie a szemét pihentette, de Eren
biztos volt benne, hogy tökéletes hallja és érti a beszélgetésük minden
mozzanatát. – Jól van, először is azt kell tennünk, hogy… – kezdett bele a
folytatásba, de mondatát már nem tudta befejezni. Léptek zaja hallatszódott,
aztán néhány pillanat múlva kivágódott az ajtó, és Connie érkezett meg zihálva.
– Itt vannak! –
lihegte a térdére támaszkodva. – Itt vannak!
Levi keze a kardja
felé moccant.
– Kicsodák, kölyök? –
sziszegte ingerülten.
– A többiek – nyögte
Connie. – Bertolt, Reiner és Ymir… Itt vannak, uram.
** * **
A rossz állapot enyhe kifejezés volt arra, ahogyan három
barátjuk, akiket hónapok óta nem láthattak, valóban
megérkeztek. Eren utolsóként ért fel a lépcsőkön, és majdnem nekiütközött Levi
hadnagynak, amikor a válla fölött elnézve megpillantotta Bertolt, Reiner és
Ymir megtépázott, tetőtől talpig sáros alakját. Levi és Hanji váltottak egy
pillantást, aztán a férfi megfordult.
– Srácok! – kiáltotta
Eren. – M-mi történt veletek?
Krista szipogva
kapaszkodott bele Ymir karjába, aki ez alkalommal nem ölelte magához, hanem
csak kimerülten tűrte a kedveskedést. Csak azután engedte el, amikor a lány
megkérte rá. Bertolt és Reiner elhúzták a szájukat. Levi nem hagyta, hogy Eren
megközelítse őket; mikor észrevette, hogy megindul feléjük, kinyújtott karjával
állította meg.
– Bízd rám őket, Levi
– mormolta Hanji. – Majd én kikérdezem őket.
– Előbb a
sérüléseiket! – csattant fel Krista tiltakozva. – Az a legfontosabb!
Hanji bólintott.
– Természetesen –
mosolygott rá a lányra szelíden. – Connie, Jean, segítsetek a fiúknak!
A két fiú habozás
nélkül engedelmeskedett.
– Te addig gyere
velem, Eren – hívta a hadnagy. Eren összerezzent az érintésétől. Az ajkába
harapott, és bizonytalanul nézett a barátaira. Miközben Levi hadnagy
határozottan megmarkolta a csuklóját, és annál fogva tulajdonképpen elrángatta
tőlük, figyelmét nem kerülte el, hogy Mikasa szeme hirtelen összeszűkült. A
lány kivételesen azonban nem őket tisztelte meg vele, hanem valaki egészen mást,
aki éppen akkor csukta be az ajtót a három eltűnt fiatal után, csizmája azonban
hozzájuk hasonlóan sáros volt, combján és a halántékán pedig egy-egy mély vágás
éktelenedett. Bicegett.
Eren nyelt egyet.
A francba!
** * **
– Gyerünk, Annie! Nem
érünk rá az idők végezetéig! – vesztette el a türelmét.
Annie kuncogott.
– Igazán? – kérdezte;
hangja rekedt volt, erőlködött, hogy beszélni tudjon. A kristály alkotta
védelem már szabadon hagyta a fejét, ám a válláig fogságban tartotta őt. – Én
ráérek. Nem tudsz ártani nekem. Többször is megpróbáltad, mindegyik alkalommal,
mikor azt hitted, végleg győzelmet arattál felettem, elbuktál. Persze… én
mindig szívesen adok egy újabb esélyt. A mi körünk még nem ért véget, nem igaz?
Mikasa szemében haragos
fény villant.
– Mondd el az
igazságot, vagy az első dolgom az lesz, hogy lecsapok a nyakadra, amint
kiszabadultál a kristályodból!
– Nem vagy valami
meggyőző.
– Halljam!
– Mikasa… Elég volt.
– A lány elhallgatott, mikor Armin odalépett mellé. Annie sem vágott vissza
többé, szinte sokkoltan meredt Arminra. A fiú megfogta Mikasa kezét, és finoman
megszorította azt. – Elég volt – ismételte meg. – Erőszakkal nem mész semmire.
Annie… – fordult a lányhoz. – Kérlek. Emlékezz rá, mivel kezdtem ezt a beszélgetést.
Annie szája széle nem
gúnyos mosolyra, hanem sokkal inkább fintorra húzódott.
– Legyen – egyezett
bele. – De ha nem tartod be a szavad…! – Nyitva hagyta a mondatát.
Armin egyszerűen
válaszolt: jobbját a mellkasához húzta, a szíve fölé, baljával pedig, derékszögbe
hajlítva a háta mögé nyúlt; tisztelgett.
Annie lehunyta a
szemét.
– Legyen – suttogta.
– Legyen…
** * **
Erennek annyi ideje
sem maradt, hogy ellenkezzen; tulajdonképpen nem is mert, a férfiban rejtőző
erőtől ösztönösen követte őt. Becsukódott mögöttük az ajtó – vagy igazából
becsapódott?, Eren elmélázott ezen egy pillanat erejéig, egészen addig, míg meg
nem érezte a hadnagy érintését. Levi lassan, mintegy elgondolkodva végighúzta a
mutatóujját a szívás- és harapásnyomon, amivel előzőleg dekorálta ki a bőrét, hogy
utána az ajkával is végigkövesse ugyanazt az utat. Eren eddig bírta a józan
eszével; háta ívbe görbült, torkából pedig furcsa, félig morranás, félig
nyögésszerű hang tört fel. Hideg szaladt végig a gerince mentén, egészen
hátrasimult, ahogy megborzongott, Levi meg bizonytalan erővel szorította
magához. Óvatosan fordult meg az ölelésben, s egy pillanatig tartott a
bosszantó realizálás, hogy a hadnagy fölé magaslott. Elfojtotta a kuncogást,
amikor találkozott a tekintetük; Levi hadnagyé sötét volt, a vágy mögött pedig
bosszús düh várta sorát, hogy felszínre törjön. Eren nem hagyhatta, hogy ez
utóbbi megtörténjen: előrehajolt, és mindenével, amije csak volt, megcsókolta a
férfit. Engedélyt kapott rá, hogy a maga módján fedezze fel szájának minden
titkos zugát – vagy legalábbis a hadnagy nem vette el tőle a lehetőséget, hanem
türelmesen kivárta, amint ügyetlenkedve megtalálja a nyelvét, végigsimít a
fogán. Végül, amikor Eren odáig merészkedett, hogy megszívja az alsóajkát,
mielőtt elhúzódott volna tőle, morranással fejezte ki elégedettségét, meg
azzal, hogy olyan erősen markolta meg a fiú csípőjét, hogy az alig hallhatóan
felnyögött.
– Ne… mozdulj… –
mormogta a fülébe. – Amíg itt vagyok, ne mozdulj!
Eren kábultan
nyöszörögve egyezett bele.
Utána Levi tényleg
csak ölelte; meleg tenyere a tarkóján pihent, a másik a csípőjén. Eren akár egy
örökkévalóságig el tudott volna így lenni, ebben az édes álomvilágban, ahová
nem ért el az óriások, Fritz király és a falon túliak keze, de aztán a
barátaira gondolt, Mikasa tekintetére, és a végén… a végén eszébe jutott a
legutolsó álma, amiben ismét felbukkant az édesapja. Ugyanúgy kezdődött, mint
legutóbb; homályos emlékfoszlányok az injekcióról, a fájdalomról, a
kétségbeesett kiáltásáról, mely üvöltésbe fulladt, ám aztán megjelent az a
lány, az a sötét hajú, komoly arcú lány. Miután minden elcsendesedett, miután
Grisha Jaeger hangja sem hallatszódott többé, Eren pedig félig eszméletlenül,
félig ébren feküdt a nyirkos földben, a lány letérdelt mellé.
– Jaeger doktor – suttogta, miközben
lágyan kisimította Eren arcába lógó tincseit –, biztos volt benne, hogy jó döntést hozott? Még nem is ismeri igazán,
kikkel áll szembe. Szegény, drága Erenem, hamarosan újra találkozunk.
– Hé, ne most
romantikázzatok!
Eren olyan gyorsan
reagált Nifa hangjára, hogy majdnem elbotlott a saját lábában. Ha a hadnagy nem
kapta volna el a karjánál fogva, bizonyosan a földön kötött volna ki. Nifa az
ajtóban állt, mikor Eren végre-valahára eljutott odáig, hogy megkeresse
hangjának forrását, szemében éppen nevetős fénnyel figyelte őket, jobbját pedig
a szája előtt tartotta, mögé rejtette kuncogását.
Levi felvonta a
szemöldökét, ám nem kommentálta a megjegyzését.
– Hanji most indul –
magyarázta a lány, szintén nem foglalkozva többé azzal, amit mondott, mintha
véget ért volna a tréfája. – Gondoltam, szólok. El kellene tőle búcsúznunk.
Lehet… Lehet, hogy soha többé nem látjuk.
– Én is vele tartok –
jelentette ki a hadnagy ellentmondást nem tűrően. Eren felzihált. Megnedvesítette
az ajkát, és érezte, amint a férfi a tekintetével követi a mozdulatát. – Egy
darabig legalábbis – tette hozzá.
– Hová megy, Hanji? –
kérdezte Eren elszoruló torokkal.
– A kis barátaitok
nagyon érdekes történettel álltak elő. Hanji egyenesen Fritz királyig megy.
– Fritz királyig? –
hitetlenkedett. – Ez őrültség! Ezt nem hagyhatjuk! Amint meglátják, be fogják
börtönözni, akárcsak Mikét és Nanabát!
– Nem tudhatjuk, ha
nem próbáljuk meg – vonta meg a vállát Nifa. – Hanji megy és kész. Te nem
hallottad a történetüket…
– Uram… Ön… Ön ezt
csak úgy hagyja? – fordult a férfi felé. – Azt se tudja, mit mondtak!
– Menjen, ha menni
akar. Ostoba. Ostobákkal nem vitatkozom.
– D-de… U-uram…
– Bízd rájuk, Eren! –
kacsintott Nifa. – Ők megoldják. Ügyesek.
Levi hadnagy érintése
felcsúszott a karján, a határozott erő, mely nemcsak abból, hanem szürke
szeméből is szólt, megszédítette Erent.
– Foglald el magad –
mormogta. – Hamarosan visszatérek. – Egy pillanatig hezitált, mielőtt elengedte
volna. – Maradj Nifával – mondta még. A lányra nézett, annak lehervadt a mosoly
az arcáról, komoran bólintott.
– Vigyázok rá –
ígérte. – Ne aggódjon, nagyságos hadnagy úr. – Azért nem tudta megállni, hogy
ne viccelje el a végét. Levi hadnagy morgással felelt, aztán eleresztette
Erent, és el is lépett tőle. – Elleszünk mi, nem igaz, Eren? – Nifa odalépett a
fiú mellé. Játékosan a vállába öklözött, mire Eren összerezzent. – Jaj, milyen
édes reakció! Na, nem kell félni, nem harapok! Legalábbis nem olyan nagyot! –
Ismét kacsintott.
Levi hadnagy
felsóhajtott, majd kilépett az ajtón.
Magukra hagyta őket.
** * **
Eren nekidőlt a
falnak, miközben Nifát figyelte. A lány mindvégig mosolygott, míg szórakozottan
tett-vett a hálóban – megigazította a bevetett ágyat, még egyszer felrázta a
párnákat, végigsimított a rongyos függönyökön, közben pedig ott ragyogott az
arcán a mosoly, mintha nem érezte volna a helyzet komolyságát.
– Jaj, Eren! –
sóhajtotta. – Miért nem teszed fel a kérdéseidet? Nagyon csendes vagy.
– Szeretnéd, hogy
kérdezzek? – szólalt meg Eren rekedten; hangjából kihallatszódott a
csodálkozás. Nifa felkuncogott.
– Szótlanul várjuk
meg, míg a hadnagyunk visszatér? Ez nem vall rád. Te nem szoktál tűrni.
Eren mélyet
sóhajtott.
– Úgy érzem,
megőrülök – vallotta be. – Olyan, mintha csak ölbe tett kezekkel ülnénk és
várnánk, amíg levadásznak minket! Nem csinálunk semmit! Fogalmam sincs, mi jár
a hadnagy fejében… Azt hittem, kezdem megismerni, de annyi minden van még, amit
nem tudok róla, Nifa. Megőrülök!
– Tulajdonképpen
tényleg azt tesszük, amit mondtál – jegyezte meg a lány elgondolkodva. – Ez egy
taktika, Eren. Várunk, hogy az ellenségünk megtegye az első lépését.
– És mi van, ha az
első lépés az utolsó is lesz?
Nifa elkomorult.
– Nos… akkor
aggódhatunk, addig viszont… addig élvezzük ezt az édes békét! Élvezd az új
érzéseidet… Jaj, milyen kis aranyos vagy, hogy elpirultál! – Felkuncogott, majd
lágyan rámosolygott a fiúra. – Hallottál a közös múltunkról, én abszolút
támogatlak benneteket. Levi megérdemel valakit, aki elég erős hozzá, hogy
mellette tudjon maradni. Kegyetlen ez a világ, Eren, ő pedig… lassan
mindenkijét elvesztette már, néhányunkat kivéve.
Eren elmosolyodott,
miközben leült a padlóra. Felhúzta a lábát, és karjaival átölelte azt. Nifa
háttal tevékenykedett neki, de amikor megfordult, arcán nem látszódott
meglepetés; a motoszkálásokból kikövetkeztethette, hogy mi történik mögötte. Nem
kérdezte meg, mi a baj, amikor meghallotta Eren sóhaját, inkább megértően
bólintott.
– Szegény drágám! –
mormolta. – Szegény kicsi drágám!
** * **
– Nagyon aggódtunk
értetek, srácok – sóhajtotta Sasha, miközben letérdelt, hogy megvizsgálja
Bertolt lábszárát.
– Csoda, hogy
megúsztátok sérülések nélkül – kommentálta Connie ámultan.
– Au! – szisszent fel
a kijelentéssel egyszerre Bertolt. – Ez fájt. – Vágott egy grimaszt, majd
elfordította a fejét, hogy ne lássák, mennyire elvörösödött zavarában.
– De mi történt
veletek? – kérdezte Jean homlokráncolva. – Mintha szétszaggatták volna a
ruháitokat! És hogyhogy nem sérültetek meg?
– Megsérültünk –
sziszegte Ymir fájdalmasan –, de már jobban vagyunk.
– Merre jártatok? –
Krista szomorúan cirógatta a kézfejét.
– Én drága Kristám! –
sóhajtott fel erre a lány. – Fel sem tudom fogni, mi minden mehettél keresztül
nélkülem.
Krista megfogta a
kezét, és óvatosan megszorította azt.
– Én jól vagyok –
jelentette ki határozottan. – Értetek viszont nagyon aggódom, srácok. Még
mindig.
– Meséljetek el mindent! – bólogatott Sasha is.
– Mindent, amit Hanjinak elmondtatok! Úgy elviharzott, hogy még az ajtót sem
csukta be maga után!
– És ráadásul Levi
hadnaggyal – fűzte hozzá Jean.
– A hadnagy nem marad
sokáig – jegyezte meg Connie.
A három fiatal
összenézett.
– Ez egy nagyon
hosszú történet – mondta végül Reiner.
Jean elvigyorodott.
– Nekünk pedig
rengeteg időnk van.
– Tényleg, jut eszembe!
– csapott a homlokára Connie. – Hol van Mikasa és Armin?
** * **
– Tehát tényleg ő az…
– suttogta Mikasa mintegy magának. – Armin, jól vagy?
A fiú hosszú percek
óta bámulta Annie-t sápadtan, mint aki nem akarja felfogni, hogy ez alkalommal
igazat szólt. Mikasa kivételesen holtbiztos volt benne, hogy nem hazudott neki.
Gyűlölete a Nőstény Óriás iránt egy mákszemnyit sem csökkent, sőt egyre inkább
érlelődött benne a gondolat, hogy végleg le kell számolnia vele, mielőtt ismét
Eren közelébe tud férkőzni, azonban tudta, hogy Annie abban, amit elmondott,
egyszerűen nem hazudhatott. Ösztönösen érezte, hogy az igazságot hallották, bár
ha korábban nem gyanította volna, ő maga sem akarta volna elhinni.
– És most mit
csináljunk? – kérdezte végül Armin rekedten. Annie megrántotta a vállát.
– Rajtatok áll, mit
kezdetek ezzel az információval. Én csak gondoltam, megosztom veled a szüleid
történetét.
Armin nyelt egyet.
– A szüleim… Akik
magamra hagytak…
– Sajnálom. – Annie
hangjából nem csendült ki őszinte sajnálkozás, ám a szemében mintha felcsillant
volna valami, valami halvány szikra.
– Találkoznom kell
velük.
– Édesanyád vár rád,
Armin.
A fiú bólintott.
– Armin… – szólt
Mikasa figyelmeztetően. – Nem szabad belesétálnunk a csapdájukba! Erre még te
magad hívtad fel a figyelmemet!
– Ne aggódj, Mikasa,
nem fogok. Én csak… Én csak szeretném őt látni. Szeretném, ha tudná, mit tett
Selma Dok Eren anyjával. Ha megismeri a teljes igazságot…
– Armin…
– Gyerünk, Mikasa! –
határozta el magát. – Menjünk!
** * **
Későre járt már az
óra, amikor Levi hadnagy visszatért, Eren szemére azonban nem jött álom.
Mozdulatlanul feküdt az ágyban, a szemét lehunyva számolta magában a perceket,
jobbját pedig ökölbe szorítva húzta a mellkasához.
Tudta, hogy nem
sikerült átvernie.
Az ajtó becsukódott;
a nyikorgást vetkőzés követte, Levi minden egyes levetett ruhadarabját gondosan
összefogta, majd a komód tetejére helyezte.
Eren legszívesebben
azonnal kifaggatta volna, ám nem akarta azonnal letámadni. A hadnagy kirángatta
volna az ágyból, ha valami olyasmi történt volna, ami több szót is érdemel.
Hanji biztonságosan eljuthatott a királyhoz… hogy a zárt ajtók mögött mi
zajlott le, azt még Levi hadnagy sem tudhatta, hiszen láthatott át a falakon.
– Beljebb – hallotta
meg aztán a férfi hangját. Odébb gördült, de ez még mindig nem volt elég. – A
falhoz. – Eren anélkül engedelmeskedett, hogy kérdésekre fecsérelte volna az
idejüket; odacsúszott a hideg kőfalhoz, és amikor az ágy panaszosan reccsent
egyet, a matrac pedig besüppedt a váratlan súlytól, szemhéja lecsukódott.
Hosszan remegett a borzongástól, ezért figyelmét inkább arra fordította, hogy
minél feljebb rángassa a vállán a takarót, kizárva a gondolatot, hogy tulajdonképpen
a hadnagy akaratából osztozkodnak a keskeny ágyon. Más volt most mellette
feküdni és más a Blouse család otthonában; azóta a világ mintha pördült volna
egyet körülöttük, ők meg lemaradva próbáltak lépést tartani a megannyi
változással.
– Így jó lesz? –
kérdezte végül. Magában pedig csak ennyit kérdezett: – Ugye jól van, uram?
Levi hadnagy
elégedett mormogással válaszolt.
Eren lassan kifújta a
benntartott a levegőt; már nem emlékezett rá, mikor felejtett el lélegezni,
szúró tüdeje viszont panaszkodva fejezte ki nemtetszését. Levi a hátán feküdt,
szürke szeme csillogott a szoba sötétjében, s nem tiltakozott, amikor Eren
összeszedte minden bátorságát, és óvatosan, fölé gördülve összeérintette az
ajkukat. Érdes tenyere a fiú csípőjére siklott, ujjai meglepő határozottsággal
kúsztak be az ing alá, Eren meg felnyikkant, amikor végigsimítottak a
csípőcsontján, a meztelen bőrén tulajdonképpen. Majdnem olyan forróságot
érzett, mint mikor az óriásában volt, és soha nem örült még ennyire annak, hogy
nem világítja meg őket semmilyen fényforrás: az éjszaka megőrizte a titkait,
azt, hogy mennyire lángolt az arca, mennyire bizonytalanul helyezkedett el a
férfi fölött, mennyire nem tudta, mit tegyen, ha már ennyire közel kerültek
egymáshoz. Végül egyszerűen csak átadta magát az érzésnek, hogy komótos
tempóban felfedezzék egymás száját és ízét, közben pedig próbált nem
összerezzeni, amikor Levi ujjai játékos táncba kezdtek az oldalán,
fel-felcsúszva meztelen testén, kíváncsian követve a csigolyái útját.
Felnyögött, a mondat meg, amely a nyelve hegyére tódult, elfulladt a sóhajával.
Nem feszítette meg többé az izmait, hagyta, hogy azok elernyedjen, míg a végén
ő maga is csupán megpihent a hadnagy karjai között, szorosan a testéhez
préselődve, érezve annak melegét, érezve a benne égő vágyat.
Levi hadnagy kevés
embert engedett közel magához, a szívéhez különösen. Farlan, Isabel, Nifa a
hadnagy előző életéből, Erwin és Hanji pedig az újból, de a teljes múlt
mindmáig homályban maradt Eren számára. Tudott valamennyit, voltak sejtései,
miken mehetett keresztül a férfi, azonban a teljes igazságot nem ismerhette. Mindent
tudni akart. Nem a kamaszbeli kíváncsiság hajtotta, hanem az, hogy azok is,
amikről Levi mélyen hallgatott, az életének részét képezték. Mindenestül meg
akarta őt ismerni, és ehhez az kellett, hogy a legfájdalmasabb pillanatokat is
megvitassák.
Felsóhajtott, amikor
az ujjak gyengéd erővel végigszaladtak a hátán. Legalább a hadnagy is – hozzá
hasonlóan – csak a tekintetét láthatta, azt nem, hogy a szégyen pírja mennyire
festette meg az arcát. Így is elég volt, hogy zavarba ejtő dolgokat
érzékelhetett. Próbált nem fészkelődni, nehogy elárulja magát – ha már a teste
így is megtette –, de a vágya annyira nyilvánvaló volt, hogy minden
erőfeszítése feleslegesnek bizonyult. Igazából már akkor felizgult, amikor
becsúszott a paplan alá, a hadnagy meg nem mozdult az ágya mellől, csak bámulta
őt, izgalma pedig csak fokozódott, miután egymáshoz simultak.
Semmit sem tudott a
testiségről, a csókok is homályos emlékek voltak, melyeket elméje legmélyebb
zugából rángatott elő. Még Shiganshinából származtak, amikor az édesanyja
csókkal búcsúzott az édesapjától, ő pedig gyermekként vigyorogott és szólta meg
őket, amiért előtte is kimutatták, mennyire szeretik egymást. Később a kiképzés
alatt eszébe sem jutott, hogy lányokkal foglalkozzon. A többieknek sem.
Esténkét fél füllel azért hallgatta Jean szerelmetes ömlengését Mikasáról, de
nem nagyon mert belegondolni mindebbe, mert Mikasa végül is a fogadott testvére
volt, a többi lány pedig… Reiner Kristáról áradozott, Ymir viszont senkit sem
engedett a közelébe, Annie távolságot tartott tőlük, Sasha meg mintha Connie
Másik Felének teremtődött.
Soha nem érzett még a
mostanihoz hasonlót, érzések kavalkádját, azt, hogy egyszerűen helyes, hogy a hadnaggyal van. Bármilyen
formában is, helyes, hogy ragaszkodik
hozzá, hogy vágy tombol benne, hogy legszívesebben sosem szakadna el tőle.
Mintha mindig is maga mellett tudhatta volna a hadnagyot, nemcsak nemrégiben
ismerte meg. Mintha mindig is az élete részét képezte volna, nem? Előtte nem
kellett megjátszania magát: ember volt, aki óriássá változott, a férfi pedig
így fogadta el őt. Ha kettesben maradtak, nem számított semmi és senki, és ez
így volt rendjén.
Hogy Levi hadnagy
miket tapasztalt meg már, azokról mit sem tudott. Nem érdekelte, ahogyan az
sem, hogy a hadnagy férfi, a köztük levő korkülönbség meg mások számára túl
sok. Egy olyan világban, ahol bármelyik percben meghalhattak, ahol jóformán
mindannyian az elpusztítását követelték, nem törődhetett ilyesmikkel, s úgy
vélte, másoknak sem kellene foglalkoznia.
Lassan, megfontoltan
előrelökte a csípőjét. Ösztönből jött, hogy ezt kell tennie, és amikor
meglepett nyögést csalt ki vele a hadnagyból, alig tudta megállni, hogy ne
kuncogjon fel; elvigyorodott, aztán ugyanabban a tempóban megismételte a
mozdulatot. Az ajkába harapott, úgy próbált uralkodni a saját reakcióján.
Combjai remegtek, ahogy satuba fogták Levi izmos testét, ezért előrehajolva
támasztékot keresett, mely végül maga a recsegő ágy lett volna, ha a hadnagy
nem kapja el a kezét félúton. A mellkasához húzta, Eren pedig nyikkanásszerű
hangot hallatott, amikor megérezte, milyen gyorsan ver a férfi szíve.
Találkozott a tekintetük, mire Eren nyelt egyet. Felkészült, hogy csípőjével
lassú ringásba kezdjen, Levi azonban a másik keze, amelyikkel nem az övét
fogta, hanem a hátát cirógatta, visszacsúszott a derekára, megállítva, hogy
újból mozogjon.
Eren sziszegett,
ahogy a szorítás erőssé vált. Levi tulajdonképpen magához vonta, ő meg nem
bírta többé kontrollálni a hangját, amikor az ágya recsegve adta tudtukra a
tiltakozását. Levi nem eresztette ki a kezét a fogságból, ahogyan a csípőjének
sem engedte meg, hogy szabadon ringjon, helyette ő mozdult, s ahogy egymáshoz
simultak, Eren torkából mély nyögés tört fel. Megpróbálta a baljával magába
tartani, azonban keze alig moccant a szája felé, Levi hadnagy felmordult.
– Maradj – szűrte a
szavakat összeszorított fogán keresztül, Eren pedig kelletlenül
engedelmeskedett neki. Lángba borult az arca, s az ajkával kísérelte meg
elfojtani a nyögéseit, miközben a zavartság, a szégyen és a vágy különc
keveréke hullámokban öntötte el, a férfi azonban nem hagyta. – Elég, Eren –
mondta. – Maradj nyugton. – „Hallani
akarom…”, volt a kimondatlan parancs. Erennek nyelnie kellett, amint
realizálódott benne mindez. Mélyet lélegzett, hogy csillapítsa a gyors ütemben
kalapáló szívét, de vajmi keveset segített vele az állapotán.
Levi hadnagy kemény
volt alatta, ezt a fiú a ruhán keresztül is tökéletesen érzékelte; szemében
mély vágy és koncentráltság ült. Eren remegve nyöszörgött, a forróság mintha
felemésztette, a hadnagy pedig, aki maga is nehezen vette a levegőt, egy
pillanatig erejéig sem vette le róla égető tekintetét.
– K-kérem – zihálta.
Végül, miután lehetőséget kapott rá, hogy belemozduljon az érintésbe,
hátravetette a fejét, szemét meg szorosan behunyta; egészen addig, amíg nem
tehetett semmit, pontról pontra növekedett benne a vágy, s most, hogy végre
cselekedhetett, úgy érezte magát, mintha az eszét vesztette volna. Ajkai
elnyíltak, ziháló nyikkanásféleség találta meg útját a felszínre, és azzal a
kezével, amelyikkel mindeddig az ágynak támaszkodott, most a férfi vállában
kapaszkodott meg. Gerince ívbe feszült, teste pedig hosszan remegett meg. Nem
bírta tovább megtartani magát, szinte rázuhant a hadnagyra. Egy kicsit emelte
el tőle a fejét, hogy ránézhessen, és igenis elégedett volt: Levi arccsontján
kipirult a bőre, légvétele kapkodó volt, szemében pedig lázas fény csillogott.
Levi gyöngéden maga
mellé gördítette, kezét meg csak azért sem eresztette el. A szoba levegője
fülledt volt, tömény vágy és kielégültség sós ízének keverékéről árulkodott.
Eren nehezen lélegzett; mindkettőjük teste kellemesen zsibongott az élvezettől,
combján pedig érezte annak meleg bizonyítékát. Levi volt az első, aki
valamelyest magához tért; könnyedén csusszant ki az ágyból, Eren kábultan
követte a tekintetével. Rongydarabbal érkezett vissza, a Eren pedig a takaró és
a férfi melege nélkül fázósan borzongott meg. Egy szót sem szólt, csak nézte a hadnagyot,
amint gyors, ám precíz mozdulatokkal megszabadítja előbb magát, utána őt a
mocsoktól, s miután végzett, és újból befeküdt mellé, hálásan simult hozzá.
Szája egy másodperc erejéig megpihent a nyaki hajlatban, aztán lassan
ráhajtotta a fejét, szemhéja meg lecsukódott. Megérezte a csípőjén az érintést,
boldogan és megkönnyebbülten szusszantott fel.
Pillanatok alatt
nyomta el az álom.
Megjegyzések:
Szép estét mindenkinek, aki erre jár! ^^
Rossz hír, hogy még mindig eléggé szenvedek a magas láztól, a jó hír viszont, hogy végre sikerült befejeznem ezt a fejezetet (és igen, beléptünk a +18ba, juhé :D). Remélem, az állapotom miatt nem lett katasztrófa, szívesen fogadok visszajelzéseket! :) Kicsit máshogy alakult a történet, mint ahogy eredetileg terveztem, de szerettem volna betartani a határidőt (amit én magam tűztem ki), és muszáj volt alakítanom egy-két dolgon. A 12. fejezetben lesz már egy kicsi bonyodalom, talán valaki óriássá is változik... ;) Vagy lehetséges, hogy a fenti világból hallanak majd valamit drága hőseink! Bevallom, még nem tudom pontosan. Kicsit újra kell gondolnom ezt a részt.
Egy hét múlva találkozunk, igyekszem hétfőn hozni a folytatást! ^^
Szia,annyira jóóó volt!!*.* ééés...Levi,annyira...szivesen lennék Eren helyében:):) lassan mindenre fény derül,és csak kapkodom a fejemet:):) kösziii<3 Devilgirl
VálaszTörlésSzia! ^^
TörlésÖrülök, hogy tetszett! *-* Erennek már most nagyon jó dolga van, hát még később, amikor még közelebb kerülnek egymáshoz. :D Igyekszem a folytatással, csak az egészségem és az egyetem is azért rendesen közbetesz most... De remélhetőleg tudom hozni jövőhét hétfőn. :)
Nagyon köszönöm, hogy írtál, öröm volt olvasni! :)
Detti ^^
Szia,mikor lesz új rész??~.~ Devilgirl
VálaszTörlésSzia! ^^
TörlésBocsánat, hogy csak most válaszolok, sajnos nagyon elhúzódott a betegségem, de ezen a hétvégén mindenféleképpen érkezni fog. :)
Detti ^^