Levi x Eren – Szabadság Szárnyai (novella) – 2. felvonás

Levi x Eren

Szabadság Szárnyai

2. (és talán nem utolsó?) felvonás

modern!AU

Közkívánatra a Szabadság Szárnyai folytatása: Eren sokféleképpen elképzelte már az első randevúját Levi-jal, de az meg sem fordult a fejében, hogy teljesen véletlenül, az éjszaka kellős közepén történjen meg. Avagy első csók, picit esetlen Levi, Mikasa esetleges szerelme Eren iránt, illetve leheletnyi utalás Eren/Mina Carolinára (szerintem Mina nagyon cuki ^^), mert a középiskola már csak ilyen, szerelembe esünk. :)

Aki nem olvasta az előző szöszt, annak tömören: Levi a Szabadság Szárnyai teázó tulajdonosa, Farlan és Isabel élnek, Eren nem szereti a teát, Armin viszont igen, és érte bármire hajlandó – avagy Hanji (és Isabel) nagy Ereri shipper.

Szerintem az előző olvasása nélkül is érthető, de ezt majd döntsétek el ti. ^^

– o –

– Lekéstem a buszt. – Eren sietve eltartotta a fülétől a telefonját, de a vonal túlsó végén felcsendülő aggódó kérdések áramlata így is elérte. Armin arra sem hagyott időt, hogy valamelyiket megválaszolhassa, Eren azonban nem kísérelte meg félbeszakítani, csendes beletörődéssel tűrte, hogy összeszidja.

– Ilyenkor óránként járnak, jól tudom? – Ezt legalább egy árnyalatnyival szelídebb hangon kérdezte. Eren majdnem elfelejtette, hogy telefonon beszélgetnek, ösztönösen bólogatással és hümmögéssel válaszolt. Armin azonnal kommentálta, amiért nem volt képes normális válaszadásra, és a hangján ezúttal tisztán érződött, hogy aludhatott már, mikor Eren felhívta. Eren elszégyellte magát, tényleg nem akarta felébreszteni.

– Igen – felelte halkan. – Valahogy csak hazakeveredem, amiatt ne aggódj, csak jobbnak láttam, ha inkább téged hívlak, mert Mikasa… Mindketten tudjuk, mi történne, ha tudomást szerezne erről. Megmondanád neki, hogy… Összefutottam valakivel? És emiatt a későbbi busszal megyek.

– Jean?

– Korábban elbúcsúztunk egymástól.

– Csodálatos. – Armin nagyot ásított. – Hol vagy pontosan? Ne állj az üres buszmegállóban egyedül… Téged ismerve pillanatokon belül találkozol olyan alakokkal, akik beléd köthetnek. Született tehetség vagy, Eren.

– Mintha nem tudnám ellátni a bajukat – morogta.

– Hát… Mindegy. Hol vagy?

Eren összeszűkítette a szemét a váratlan témaváltás hallatán.

– Most úgy teszek, mintha nem hallottam volna – mondta kegyesen, majd körbenézett. – Öhm… A Szabadság Szárnyai még nyitva lehet ilyenkor? Mégiscsak egy teázó…

– Egy próbát megér, de ha szeretnéd, felhívom Levi-t és megkérdezem.

– Levi? Csak így, Levi? Mikor lettetek ennyire jóban?

– Amióta rendszeresen odajárunk, és mindig hozat a kedvenc teámból? Jaj, Eren, ne kombinálj. Csak azért ajánlotta fel, hogy szólítsam így, mert idegesítette, hogy folyton a vezetéknevét használtam, és nem, véletlenül sem Mikasa miatt. Azt mondta, van egy nagybátyja, őrá emlékezteti.

– Nem kombinálok, de biztos…

– Menj már a teázóba, Eren! – Armin elvesztette a türelmét, hangjában ingerültség és álmosság keveredett, a legrosszabb párosítás. – Leteszem, aztán felhívom Levi-t. Isabel szerint a fél életét ott tölti, úgyhogy biztos bent van. Vagy ha esetleg mégsem, úgy emlékszem, pár utcára lakik. Csak elég lesz a nevedet mondanom, és mire kettőt pislogsz, már ott áll előtted.

– Ne kombinálj, Armin. – Eren elvigyorodott; nem tudta megállni, hogy ne vágjon vissza. Amikor belegondolt a fiú szavaiba, csakis a hideg szél tehetett róla, hogy megborzongott, és véletlenül sem melegedett ki, közvetlenül ezután, mert… nem volt miért, nem igaz? Hanji csak őrült volt és nem bírt nyugton ülni a fenekén, ezért hadovált össze-vissza, meg próbálta őket rávenni olyan dolgokra, amik tényleg őrültségek voltak, és Levi meg… nos, Levi meg Levi. Egyszerűen nem lehetett szavakba önteni, hogy milyen is volt valójában, Eren éppen ezért fel is adta, hogy megtegye. Levi csak Levi volt.

– Hát hogyne, blabla. Leteszem, Eren.

A vonal megszakadt, mielőtt Eren reagálhatott volna: Armin valóban letette. Eren összeráncolta a homlokát, és egy pillanatig hezitált. Alig néhány utcányira volt a Szabadság Szárnyaitól, ahol az utóbbi hetekben a legtöbb idejét töltötte, ám a gondolat, hogy az éjszaka kellős közepén, majdnem egy teljes órán át kettesben ücsörögjön Levi-jal, annyira megszédítette, hogy majdnem megbotlott a saját lábában. Ellenőrizte az időt a telefonja kijelzőjén, aztán mély levegőt vett. 

Az sem biztos, hogy el fog jönni. Normális ember ilyenkor alszik… – Hogy most győzködte magát vagy arra törekedett, hogy minél inkább lelombozza, azt nem tudta. Azt viszont igen, hogy nem kellett volna Jeanra hallgatnia. – Csak a baj van vele, Mikasa is előre figyelmeztetett… Remélem, sosem tudja meg – húzta el a száját. Már csak az hiányzott, hogy Armin után Mikasától is megkapja magáét. 

De Levi nem aludt, sőt… Arminnak átkozottul igaza volt, és Eren elhatározta, hogy sosem fogja neki elárulni, hogy tíz perc sem telt el, a férfi pedig befordult az utcasarkon. Eren finoman ökölbe zárta a kezét, nehogy integessen, így is félig azt kívánta, bárcsak sosem hívta volna fel Armint. Felkavaró volt a férfit látni, tudni, hogy kettesben lesznek. Sosem voltak még kettesben, pedig Hanji és Isabel egyből szövetkeztek, amint világossá vált számukra valami, amiről sem Eren, sem Levi nem akartak tudomást venni. 

– Kölyök.

Levi nem pillantott rá, amikor megállt előtte, hanem az aranyló kulcsot figyelte hosszú, sápadt ujjai között. Eren örült neki, mert hirtelen annyira forrónak érezte magát, hogy megijedt a reakciójától. Ilyen még sosem fordult elő, amikor a többiek társaságában találkozott a férfival. Persze akkor Levi nem nézett ki úgy, mint akit az ágyból ugrasztottak volna. Nem tűnt kifejezetten fáradtnak, de a haján és a ruháján látszott, hogy negyedórával korábban, ha nem is aludt, mert túlságosan is ébernek tűnt, igenis pihent.

– Köszönöm – találta meg végül a hangját, miközben a férfi hátát figyelte. Kulcs fordult a zárban, a Szabadság Szárnyai ajtaja pedig lassan feltárult. – Hamarosan itt a buszom, de Armin… Ő… Szereti túlreagálni – folytatta a magyarázkodást, miután botladozva beljebb jutott. – Szégyellem magam, amiért iderángattunk.

– Éjjel nem a legszebb környék – rántotta meg a vállát Levi. Még mindig nem fordult felé, de a hangja meglepően mély volt. – Aki hajlamos bajba keveredni, annak tényleg nem a legideálisabb hely egy üres buszmegállóban ácsorogni hajnali kettőkor. Mondjuk a hozzád hasonló kölyköknek ilyenkor aludnia kellene, ahogyan a kis barátod is tette, de te… egy lóarcú idiótával róttad a felesleges köröket, jól tudom? – Felé fordította az arcát, és fénylő, szürke szemében szokatlan komolyság csillogott. Eren csodálkozva nézte. Armin mindig is szeretett sokat fecsegni, de hogy hogy tudott ennyi információt belesűríteni egyetlen rövid telefonbeszélgetésbe, különösen azután, hogy szinte szívrohamot kapva ébredt a mobilja csörgésére, azt végképp nem értette.

– Jeannak szerelmi bánata volt! – mentegetőzött ahelyett, hogy tovább töprengett volna. – Lehet, hogy egy idegesítő seggfej, de akkor is a barátom!

– Csak volt? – húzta fel a szemöldökét Levi. – Enyhítetted? – kérdezte horkantva. Eren meglepetten nézett fel. Nem káprázott a szeme, a nevetős fény, még ha nem is tartott tovább egyetlen kósza pillanatnál, valóban megcsillant a szürke íriszben. Levi jól szórakozott. A vele közös beszélgetésen szórakozott jól, és ez… borzongtató volt.

– Azt nem mondanám – csóválta a fejét. A zavartság ott fodrozott a levegőben, s Eren nem tudta, mit tehet meg és mi az, amit nem. Kettesben volt a férfival, akit több heten keresztül csak bámult, miközben Hanji, valahányszor úgy találkoztak, hogy ő is a teázóban töltötte a szabadidejét, nem felejtett el célozgatni a randevúra. (Mert elmondása szerint Levi a középiskola óta nem randizott, az pedig nem tegnap volt, hanem sok-sok évvel korábban, és mert Eren hihetetlenül édes, és nekik feltétlenül randizniuk kell, és mi az, hogy még nem tették meg, hát mikor találkoztak először?) – Egy rakás szerencsétlenség tud lenni, ha a nővéremről van szó – mondta végül sután, kirángatva magát az emlékekből.

– Mikasa? – Levi remek tanítványnak bizonyult a neveket és a különböző gyerekkori történeteket illetően, Armin büszke lehetett rá. Ajkán halvány mosolyféleség suhant át, ahogy Erenre pillantott, és átkozottul jól állt neki. Túl jól. – Nocsak. Tehát az olyan lányok jönnek be neki, akik rá sem néznek? Gondolhattam volna. Pedig ezzel a lópofával nem kéne erőltetni, nem?

– Talán nem esélytelen.

– Nem? A fogadott nővéred valaki másba szerelmes.

Eren meglepetten kapta fel a fejét.

– Mikasa szerelmes valakibe? Mégis kibe? – ráncolta a homlokát.

Levi kihúzta a széket a pulthoz közelebbi asztalnál, majd intett neki, hogy a foglaljon helyet. Eren mindenféle tiltakozás nélkül engedelmeskedett, közben pedig azon töprengett, amit a férfi mondott. Levi megvárakoztatta a felelettel, előbb a pultnál foglalatoskodott, és Erennek kellett némi idő, hogy rádöbbenjen, mi történik. A férfi két gőzölgő csészével érkezett vissza, a tea és kávé aromája betöltötte a helyiséget.

Eren torkát összeszorította valami – valami meghatározhatatlan érzés. Hála?

Levi odatolta elé a csészét, aztán leült vele szemben.

– Természetesen beléd.

– Dehogyis! Ő a fogadott testvérem.

– Fogadott – vonta meg a vállát Levi. – Nem vérszerinti. Előfordul az ilyesmi.

– De nem velünk! – Eren orrcimpái megremegtek. Egyszerre érzett dühöt, undort és döbbenetet, még a feltételezés is, hogy Mikasa esetleg szerelmes lenne belé, sértő volt. Mikasa a családja volt, az egyetlen, aki megmaradt neki, miután elvesztette a szüleit, és Mikasa… Annak idején megmentette az életét. Otthon nyújtottak neki, lehetőséget egy boldogabb jövőre, és Mikasa azóta is hálával gondolt vissza arra a napra. A hála mellé túlzott védelmi ösztönök társultak, de mindezek nem jelentették… Mikasa nem lehetett belé szerelmes. – Ha szerelmes – mondta hangosan –, akkor sem számít. Ő a nővérem és ezt ő is tudja.

Levi elgondolkodva bólintott.

– Legyen – hagyta rá.

Eren nyelt egyet, mielőtt előredőlt volna ültében. Keze valahogy megtalálta a férfiét, és annak elkerekedett a szeme az óvatos, puhatolózó érintéstől. Eren mosolyogni szeretett volna, de nem volt benne biztos, hogy az a valami, ami átszaladt az arcán, nem lett inkább zavart vicsor. A torkában érezte a szívét, az arca pedig átforrósodott.

– Mit művelsz? – Levi hangja alig volt több puszta suttogásnál. Egészen riadtnak tűnt, ahogy egymáshoz simult a kezük, s amikor az ujjaik is összefonódtak, majdnem elrántotta a jobbját. Talán meg is tette volna, ha Eren nem szorítja meg finom erővel. – Kihűl a kávéd, kölyök, nekem meg a teám.

– Azt hittem, méregnek tartod a kávét. – Eren szelíden nézett rá. Emlékezett Isabel szavaira, mikor legelőször beültek a barátaival a teázóba, és még a lélegzete is elakadt a felismeréstől: Levi, aki a kávé létezését is gyűlölte, azzal töltötte az idejét az éjszaka közepén, hogy készítsen egy csészével. Megtehette volna, hogy teával kínálja, mert végtére is, egy teázóban voltak, de tiszteletben tartotta Eren ízlését. Eren nem szerette a teát, a kávét viszont igen. A kávé mérgek mérge, de Eren… (Köszönöm.)

– Az is. – Levi meg sem próbálta titkolni ellenszenvét, tekintete undorodva villant a gőzölgő csészére. – Jobb lenne, ha leszoknál róla, ártalmas a szívnek.

Eren felkuncogott, nem eresztette a kezét; ujjbegyével finoman simított végig rajta. Hirtelen, ahogy tudatosult benne, hogy legközelebb biztosan megint nem ketten fognak ücsörögni a teázóban, felbátorodott. Soha vissza nem térő lehetőség bontakozott ki előtte, nem engedhette meg magának, hogy elszalassza.

– Hamarosan jön a buszom. – Eren lustán cirógatta a puha bőrt. – Gyorsan repül az idő, nem gondolod? Valahogy a teázóban eltöltött órák mindig olyan gyorsan elszállnak… Mire feleszmélek, már Mikasa rángat kifelé, nehogy lekéssük a buszt. És persze olyan ritkán látlak. Odajössz hozzánk, de csak Isabel miatt… Vagy Armin miatt. Vagy Krista miatt. És közben mindig bámulsz. És akkor Hanji is felbukkan, és tudom, csak segíteni próbál, de mindkettőnknek menekülni támad kedve, nem?

– Eren… – Levi megköszörülte a torkát, ám amikor megszólalt, a hangja még így is rekedten csengett. – Van fogalmad róla, hány éves vagyok?

– Nahát! – Eren meglepődést mímelt. – Csak nem öregebb vagy nálam?

– Eren…

– Túlélem – jelentette ki határozottan. – Akkor is, ha nem egy vagy két évről van szó.

– Idejét nem tudom már, mikor jártam középiskolába.

– De én már nem középiskolás vagyok – nézett rá jelentőségteljesen. – Elég a próbálkozásokból, egy cseppet sem foglalkoztat, hány éves vagy.

– Majdnem kétszer annyi idős vagyok, mint te.

– És akkor mi van?

– Nem is ismersz – érkezett a következő érv, amire Eren szemforgatással reagált.

– És? Valahogy így szokott kezdődni, nem?

– Ha megismersz, rá fogsz jönni, hogy én nem… Talán nem vagyok olyan tökéletes, mint amilyennek gondolsz. Különben is… Még fiatal vagy, nagyon fiatal. Ez csak… kamaszkori fellángolás.

– Hát persze! – csattant Eren ingerült hangja. Villámlott a szeme a hirtelen fellobbanó haragtól. – Kérlek, hadd döntsem el én, hogyan érzek, mit szeretnék! Idősebb vagy nálam, na és? Nem vagy tökéletes? Istenit, Levi, egyikünk sem az! Nem létezik tökéletes ember! Mi is volt az utolsó? Kamaszkori fellángolás? Nem vagyok már kamasz, és tudom, mi fellángolás és mi nem! Ha ennyire nem kellek, hetekkel ezelőtt kellett volna távolságot tartanod tőlem, de te egyszer nem tiltakoztál, amikor Hanji és Isabel célozgattak ránk! Igaz… – Eren haragja a hangjával egyszerre csendesedett el. – Egyet sem értettél – lehelte. Biztos volt benne, hogy a fájdalom nyilvánvalóan megülte a szemét; pocsékul érezte magát, és bánta, amiért engedte Arminnak, hogy felhívja a férfit. – Nem csináltál semmit – folytatta suttogva. – Akkor kellett volna kijelentened, hogy nem akarsz velem randizni, amikor először felmerült, hogy te meg én… – Végleg elhalt a hangja, megszólalni sem tudott.

– Eren… Én nem…

Eren nem válaszolt, a torka annyira elszorult, hogy ha akart volna, akkor sem tudott volna. Valami csípte a szemét, és csak remélte, hogy a könnyei észrevehetetlenek maradnak.

– Nem tiltakoztam… mert nem akartam tiltakozni.

Eren felemelte a fejét. Remegett.

Levi nyelt egyet, tekintete szinte parázslott, és Eren türelme valamikor akkor fogyott el, amikor ismét megpróbált tőle elhúzódni. Ezúttal sem hagyta, de most nem az óvatos finomkodással tartotta magánál. Váratlanul mozdult, váratlanul és gyorsan, és érezte a döbbenet ízét Levi ajkán, amikor először vette birtokba. Szédületes volt vele csókolózni, szokatlan melegséget érzett, és ahogy a keze a tarkójára simult, hogy még közelebb húzhassa magához, Levi, aki mindaddig mozdulatlan kőszoborrá dermedve tűrte, hogy ostrom alá vegye a maga köré emelt falat, lassan felengedett. A szájába nyögött, meglepetten és egészen vékony hangon, és az az édes hang egyenesen Eren ágyékáig hatolt; egyszerűen muszáj volt még több erővel, még nagyobb vággyal folytatnia a felfedezését, mielőtt végleg el kell szakadniuk egymástól.

A Trosti Középiskola harmadik évében majdnem egy fél éven keresztül együtt volt egy lánnyal. Mina Carolina is a száznegyedik osztályba járt, ahová ő is, és azalatt, míg együtt voltak, természetesen többször is csókolóztak, de valamiért egyik csókjuk sem hasonlított arra, mint amit most tapasztalt. Levi-jal minden annyira más volt, eleven és valós, s csak másodpercek teltek el, ám ő majdnem eszét vesztette a vágytól, annyira folytatni akarta. Folytatni és folytatni, csókolni, amíg csak lehet. Az sem érdekelte, ha az utolsó buszt is lekésni, semmivel sem foglalkozott. Egyedül a jelen érdekelte, mindaz, amit éppen megélt – nem is akárkivel, hanem Levi-jal az oldalán.

Nem lehetett ártatlan és bizonytalan csóknak nevezni, noha Eren a nyelvén érezte, hogy a férfi kizökkent a magabiztos világából, amint leomlottak a védelmező falai, valahogy pont tökéletes volt, ahogy mindketten megtalálták a bátorságukat és mertek érinteni, ízleli, szeretni. Lassú, lusta felfedezés, határozott simítások, és Eren tudta, hogy menthetetlenül felizgult, pedig már rég nem volt az a kamaszsrác, aki majdnem elment egyetlen, kevésbé ártatlan csókocskától.

Levegőért kapkodva szakította el a száját a férfiétől, és annak íriszében meglapuló sötét vágy szinte felette az ezüstös szürkeséget. Arccsontján kipirult bőre, az ajka pedig duzzadt volt a csókok hadától. Ő is mohón lélegzett, a kezét meg olyan erősen szorította ökölbe, hogy a bütykei kifehéredtek.

Eren megnedvesítette az ajkát, mire Levi pillantása rárebbent. Amikor újra megtette – mert muszáj volt, egyszerűen túlérzékenynek érezte –, az égető tekintet végigkövette az apró mozdulatot, s az asztal, a köztük levő távolság túl nagynak és zavarónak tűnt. Nem volt helyénvaló, azok után pláne nem, hogy mennyire jólesett Levi-jal csókolózni.

Ismét előredőlt, a kezét nyújtva, és Levi hasonlóan cselekedve, óvatosan a tenyerébe simította a forró arcát. A teázó halvány fényében, a kongó ürességben csókolta meg Eren újból, ezúttal sokkal gyengédebben, kevésbé kiéhezetten, és aztán…

Aztán Levi átvette az irányítást. Nem falta mohón az ajkait, a tempó éppolyan komótos, az érintés meg lepkeszárny-finom maradt, mint amilyen korábban, ám sütött belőle az egyértelmű dominancia. Ha nem is randizott a középiskola óta, a tehetsége nem veszett el, legalábbis Eren csak erre tudott gondolni, miközben lehunyta a szemét és élvezte a csókjuk ízét, meg arra, hogy túlságosan is keveset tudott a csókokról. Ez még az elsőnél is jobb volt. Levi ajka az ajkán, nyelve a szájában, a keze mindenhol, olyan helyeken is, ahol a legjobban lángolt a bőre, az ing alá becsúszva, kicsit visszafogottan, ám határozottan simogatva.

Aztán félbeszakadt.

Amilyen hirtelen kezdődött, olyan váratlanul is ért véget. Eren bánta is meg nem is. Végre kitisztult az elméje, hogy felfogja, korábban csörömpölés hallatszott, a forró tea meg kávé pedig eláztatta a Szabadság Szárnyai földjét, az idő meg annyira eltelt, hogy tizenkét percük maradt a busz megérkezéséig.

– Ne törődj vele! – Levi hangja vágytól karcos volt, amikor megszólalt, tekintetével az őket körülvevő káoszt bámulva. – Később feltakarítom. Ilyenkor úgysem alszom. Ezek után meg… Úgysem aludhatnék, nem igaz?

Eren a nadrágjára sandított. Jó érzés volt látni és tudni, hogy ugyanolyan hatást gyakorolt a férfira, amilyent ő is rá, a kétség azonban görcsbe rántotta a gyomrát. A kérdés ott lógott a levegőben: Most hogyan tovább, Levi?, a férfi pedig mintha megérezte volna a kimondatlan gondolatokat, elkapta a csuklóját. Nem rántotta közelebb magához, csak finom szorításába zárta, és a homlokán a barázda elmélyült, ahogy elgondolkodva figyelte Eren arcát.

– Ha ennyire nem félsz…

– Egy cseppet sem – jelentette ki Eren határozottan. Levi felhorkant.

– Találkozhatnánk – mondta halkan. – Valamikor máskor, emberibb órában, emberibb körülmények között. Valahol egészen máshol, nem ott, ahol amúgy dolgozom. És véletlenül sem úgy, hogy Hanji bármikor betoppanhat. – Eren Levi-jal egyszerre borzongott meg. – Azt nem élném túl.

– Én sem – suttogott vissza riadtan. – Értékelem a segítségét, de… van, amikor elég belőle.

– Pontosan – értett egyet Levi szárazon. – Bőven elég.

Eren mélyet sóhajtott. Az órájára pillantott, aztán világfájdalommal ingatta a fejét.

– Le fogom késni a buszomat – dünnyögte. – Azt hiszem, muszáj mennem, így is hatalmas fejmosást fogok kapni.

– Azt nem kétlem. – Levi morogva húzta a szájához és érintette meg az ajkával a kézfejét. Eren teljesen belepirult ebbe az egyetlen, bensőséges érintkezésbe. Levi elengedte a kezét, és hagyta, hogy magára kapja a kabátját. Tényleg indulniuk kellett, bármennyire is nem akartak. – Elkísérlek a megállóig és meg is várom veled, amíg megjön a buszod.

– Igazán nem…

– Ez nem egy szép környék – vágta el a tiltakozását ellentmondást nem tűrő éllel. – Gyere.

– Legyen – egyezett bele Eren halvány mosollyal az arcán. – Nem bánom.

Hideg szél süvített a kihalt utcában, az egyik lámpa fénye csak halványan pislákolt. Levi morgolódva fejezte ki a nemtetszését, mikor észrevette, és gondosan bezárta a teázót, mielőtt csatlakozott volna Erenhez. Egymás mellett haladtak a megállóig, s Eren bizalmatlanul nézelődött; örült neki, amiért a férfi ragaszkodott hozzá, hogy elkísérhesse. Nem félt, de kellemetlen gombócot érzett a torkában: éjjel mintha maga az Alvilág bontakozott volna ki Trostban, nem éppen lehetett biztonságos körzetnek nevezni. Eren tulajdonképpen csodálkozott, amiért Levi nem valahol máshol, mondjuk Mitrasban nyitott kávézót, a fővárosban ugyanis sokkal több rendőr tevékenykedett. Amikor ezt hangosan is kifejtette a férfinak, annak szája széle kevésbé láthatóan, ám felfelé görbült. Szomorú volt a mosolya, s Erennek nyelnie kellett tőle, miközben átkozta magát, amiért nem bírta magában tartani a gondolatait.

– Nem érdekes. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.

– Én nem félek az Alvilágtól. – Levi mégsem tett úgy, ahogyan kérte. Szürke tekintetét megülte valami, amit Eren nem tudott megfejteni, keserű fájdalom, makacs őszinteség.

Megálltak a buszmegállóban, ami valóban kongott az ürességtől, de Eren pillantások kereszttüzében érezte magát. Noha bármerre fordult, egy lelket sem látott, egyszerűen tudta, hogy nincsenek kettesben: mintha a környék valamennyi zsiványa őket bámulta volna, lépni azonban nem mertek. (Miért?)

– Csütörtök? – váltott témát hirtelen a férfi.

Eren megzavarodva nézett rá.

– Hogyan?

– Csütörtökön találkozhatnánk. – Levi halkan beszélt, és közben óvatosan körbepislogott. – Csütörtökön korábban végzel, pénteken pedig nincsenek óráid, nem igaz? Találkozhatnánk, ha te is szeretnéd.

– Milyen jól ismered az órarendemet – lepődött meg Eren, mire a férfi megvonta a vállát.

– A kis barátod nagyon beszédes, de úgy hiszem, Hanji és Isabel is sokat fecsegtek.

– Ó, igen, de nem kellett maguktól fecsegniük. – Eren rávigyorgott. – Természetesen én magam faggattam ki őket, hogy melyik napokon, milyen gyakorisággal dolgozol. Nem mondhatjuk, hogy nem ragadtam meg a lehetőséget, hogy összefussunk.

– Tisztára mintha a középiskolában lennénk – nyögött fel Levi. – Két hormontól megkergült tinédzser. Istenem, pedig már a harmincas éveimben járok.

– Nekem még szabad, alig kerültem ki onnan.

– Köszönöm, hogy emlékeztetsz, mennyivel vagy fiatalabb nálam.

Eren felkuncogott.

– Hétkor? – kérdezte végül lágyan. – Addigra ide tudok érni. Vagy… – Elbizonytalanodva harapta be az alsóajkát. – Egyáltalán hol szeretnél találkozni? Gondolom, nem a teázóban… Hanji, Isabel meg a többiek…

– Az egyetemed előtt – mondta Levi gyorsan. – Odamegyek eléd. – Eren csodálkozva nézett rá. – Farlan tartja a frontot, nem lesz baj.

– Biztos?

– Biztos – bólintott a férfi. Eren legszívesebben ismét megcsókolta volna, de így is szélsebes tempóban haladtak. (Túl gyors, túl jó.) – Jön a buszod. – Levi mintha kitalálta volna a gondolatát. Úgy érintette meg Eren kezét, mintha magához rántaná, de végül azonban nem tette; helyette az ujjbegyével apró köröket kezdett írni a puha bőrön. Eren mindegyik körbe beleremegett.

– Csütörtök este hét – szögezte le még egyszer. – A könyvtárban leszek, ha megérkezel, írj.

– Úgy lesz, kölyök. – Levi szórakozottan bólintott. Látszott rajta, hogy nem szívesen engedte el, és Eren is nem szívesen lépett el tőle, hogy felszálljon a buszra. Hátában késként szegeződtek a soha nem látott pillantások, és egy pillanatra elfogta az aggodalom, amiért a férfit egyedül hagyja. Levi intett a fejével. – Ne foglalkozz velük – mondta. – Ismerem őket.

– Levi…

– Jó éjszakát – búcsúzott. Eren tiltakozása elhalt.

– Jó éjszakát.

Felszállt a buszra, Levi pedig mindaddig nem mozdult, csak állt a megállóban és nézte őt, míg el nem indultak. Eren nekidöntötte a homlokát a hideg ablaküvegnek, és sóhajtva bányászta elő a telefonját a nadrágja zsebéből.

Már úton vagyok, hamarosan otthon – pötyögte be gyorsan az üzenetét, majd elküldte Arminnak. A válasz szinte azonnal érkezett, Armin valószínűleg nem tudott visszaaludni:

Tudom. ;-) Vigyázz magadra.

Eren összeráncolta a homlokát.

Te ezt mégis…

Örülök, hogy jól sikerült a randi. :-)

Mélyen elpirult, ahogy elolvasta, mit írt neki a fiú.

Ez nem randi volt – írta hevesen dobogó szívvel, aztán odabiggyesztette: (Még. ^.^)

Ami késik, nem múlik. Amúgy… Azt hiszem, Mikasa tudja.

A randit vagy a buszt?

Talán mindkettőt? Kérlek, ne ölj meg!

Eren hangosan felnyöszörgött, amint elképzelte, mi vár rá otthon. Meg sem lepődött, amikor egymás után háromszor csipogott a telefonja. Egy nem fogadott hívás, két üzenet, mindkettő Mikasától. A lány felébredhetett, és Armin… Nos, Armin sosem tudott jól hazudni, erről mindenki tudott.

– Ó, te jó ég!

Mikasa újból hívta, Armin pedig sejtette, miféle vallatás vár rá, ha hazaérkezik, mert még egy utolsó üzenetet küldött, aztán többet nem beszéltek. Eren teljesen az üvegnek dőlt, jólesett neki annak hűvössége. Életében először köszönettel tartozott Jeannak és a szerencsétlenkedésének, mert máskülönben nem késte volna le a buszát, nem találkozott volna úgy Levi-jal, hogy nem lihegett a nyakukba Hanji, Isabel, Mikasa vagy a többiek, és akkor… Sosem jutottak volna el odáig, hogy egyeztessenek egy hivatalos randi-időpontot. Örömét még az sem tudta elrontani, hogy belegondolt, hány kört kell még lefutnia ahhoz, hogy Mikasa is megbékéljen.

– Uh – nyögte, Armin üzenete pedig találó volt.

Sok sikert, Eren.

Készült: 2017. 05. 17 – 05. 21.