Vihar – 27. fejezet – Kreusa döntése

Vihar

27. fejezet

~ Kreusa döntése ~

– Kreusa… – Eren szíve a torkában dobogott, csak arra volt képes, hogy a nevét nyöszörögje. A gondolatai őrült tempóban kavarogtak az elméjében, miközben Yoel ellépett tőlük. A férfi kinyújtott tenyerén egy kés pihent, szórakozottan mélyesztette bele a penge élét a bőrébe, ám nem annyira, hogy megsebezze. Eren szemmel tartotta, noha Kreusához beszélt. – Ezt nem teheted… Ezt nem… Kreusa…

A lány ráemelte hideg, kék szemét. Eren nyelt egyet, ahogy véletlenül összekapcsolódott a tekintetük. Hirtelen olyan távol érezte magától, mintha egy mély, áthidalhatatlan szakadék húzódott volna közöttük. Tényleg csak egy pillanat volt, míg egymásra néztek, utána Eren elkapta a fejét. Yoel veszélyesebbnek látszott. Yoel volt az igazi ellenségük, nem? Kreusa nem árulhatta el őt, ugye?

– Miért nem, Eren? – kérdezte aztán a lány, elkergetve a hamis illúziókat. De, elárulhatta, ha azt akarta. – Miért nem tehetném meg? Ha ez az egyetlen megoldás, amivel megmenthetem Ymirt… Te nem áldoznál fel engem, ha Levi hadnagy élete lenne a tét? Te nem tennéd meg ugyanezt a szerelmedért, Eren?

– Levi hadnagy? – Yoel arca őszinte meglepettséget tükrözött. – Ki az a Levi hadnagy? A szeretőd? – Kimondatlan kérdés volt: pont egy férfi? Yoel meglepettsége undorba csapott át, amikor Eren nem válaszolta meg. A tekintete maga volt egy vallomás, és Yoel fel-felhorkantott nevetés közben. – Levi hadnagyot lőttem le – fejtette meg végül. – A szeretőd halott. A nagyanyád halott. Látod, Eren? Mondanám, hogy végleg egyedül maradtál ebben az ördögi világban, de Kreusa meg én még itt vagyunk neked, ó, és persze a rokonaid édesanyád által. Carla Hoover. Ó, igen, drágaságom – villant meg a szeme, amikor meghallotta Eren elakadó lélegzetét –, az édesanyád a Hoover családhoz tartozott. Robert és Sylvia Hoover egyetlen lánya. Anyád öccse, Tilo hagyta, hogy a fia, Bertolt megegye őt Shiganshina előtt.

– Bertolt?!

Kreusa egy pillanatra elfelejtette, min kell gondolkodnia; hasonlóan döbbentnek tűnt, mint Eren. Yoel rá sem hederített, egyedül Eren érdekelte.

– Bertolt Hoover – mondta a fiú szemébe –, azaz a Kolosszális Óriás.

– A Kolosszális…

Eren élesen szívta be a levegőt.

– Folytassa! – szólította fel; orrcimpája remegett a dühtől. – Ha már úgyis fel akar falatni a saját unokatestvéremmel, azt hiszem, jogom van tudni, hogy kik az ellenségeim. Kik azok, akik ezek szerint elárultak. Annie Leonhart, Nifa Arlert, Krista Lenz, Ymir, Hitch Dreyse. Kérdem én, kik azok, akik még elárultak? – Neveket sorolt, és úgy érezte, az eszét fogja veszteni. A végső pillanatban, amikor a legéberebbnek kellett volna lennie, megbolondult. Beleőrült mindabba, ami körülvette, a múltjába, amit ismert is meg nem is. Amire emlékeznie kellett volna, valamiért mégis elfelejtette.

– Reiner Braun, azaz a Páncélos Óriás. – Yoel kaján élvezettel hozta a tudomására a titkokat, vagyis azoknak egy részét. – Azon gondolkodom, kit és miért tartasz közülük az ellenségednek. Vannak, akiktől tartanod kell, ezt nyugodt szívvel árulom el. Most már tudod, hogy Céline Dreyse lánya, Hitch volt az, aki Kreusa anyját a házatok felé csalta, mégpedig Selma utasítására. Selma és én együtt döntöttük el, hogy véget vetünk édesanyád életének. Bevallom, én azt hittem, Carla Hooverbe még szorul annyi becsület, hogy megküzdjön velünk, pontosabban Aletheával. Nem olyannak ismertem, aki nem küzdött azért, hogy élhessen. Meglepett, mikor azt hallottam, egyszerűen csak feladta. Miért tett volna ilyesmit?

– Értem tette – felelte Eren. – Értem és Mikasáért.

– Mikasa? Hát ő meg? Újabb szerető? Fattyú féltestvér?

– A fogadott testvérem – vicsorogta Eren. – És válogassa meg a hangnemét, ha róla beszél! Nem tűröm el, még ebben az állapotban sem!

– Nem sokat tudnál tenni, kölyök.

– És ne hívjon kölyöknek! – Eren végleg elvesztette a türelmét, Yoel pedig szemlátomást különös örömét lelte benne. Tagadhatatlanul kéjes mosoly vándorolt az ajkára, és egyre csak szélesedett, ahogy Eren eszét vesztetten rángatni kezdte a láncokat. Pusztulj, pusztulj, pusztulj! Egyfajta mantrává vált. Zihálva kortyolt a levegőből, a homlokán izzadtság gyöngyözött.

– Hogy döntöttél, Kreusa? – Yoel végre a lányára pillantott. A mosolya mit sem fakult. – Megölöd az unokatestvéredet, hogy a szerelmed élhessen?

– Maga nemcsak tőlem, hanem Kreusától is undorodik – éledt fel Eren bátorsága. Ahogy figyelte Yoel arcát, a hanglejtését, valahányszor Ymir szóba került… Gyűlölte Ymirt, okkal, hiszen ő volt a felelős az anyja haláláért, ugyanakkor megvetette őt is meg Kreusát is, amiért egymásba szerettek. – Kreusa… – Eren a lányra nézett. – Ha meg is teszed, téged sem fog életben hagyni. Egyikünket sem akar.

– Miért bántanám a saját lányomat? – húzta fel a szemöldökét Yoel. – Én nem hazudtam. Ígéretet tettem, hogy Ymirnek nem esik bántódása. Hogy lesz egy hosszú és boldog életetek, drágám.

– És miért kéne elhinnünk minden szavát? Kreusa, ne hallgass rá!

– Az életedért könyörögsz, Eren Jaeger?

– Nem! A barátomért könyörgök, hogy térjen észhez!

– Túl késő, Eren – mondta hirtelen Kreusa. Hangja hűvös volt, akár a jég, tekintete pedig megfejthetetlen. Lassan Yoel felé fordította a fejét, és amikor bólintott, Eren szíve kihagyott egy dobbanást. – Döntöttem.

** * **

– Johanna? Johanna, hallasz engem?

A hang mintha egy áthatolhatatlan védőburkon túlról szólt volna. Levi hadnagy fájdalmasan markolta meg az oldalát. Résnyire nyílt a szeme, de csak homályos foltokat látott maga előtt. Érezte a vére melegét, a teste minden porcikája sajgott.

A hang ismerősen csengett.

– Johanna, térj magadhoz!

– M-meghalt? – Levi összeszorította a fogát, úgy kérdezte. Valaki térdelt Johanna mellett, és ujjai óvatosan simultak az idős asszony holtsápadt arcára.

– Nem, még nem – hangzott a megkönnyebbült válasz. – Azt hittem, elkéstem… Bár bizonyos értelemben így is elkéstem, nem igaz, Levi hadnagy?

Az alak Levi felé fordította a fejét, arcát megannyi szeplő borította.

– Hogy érzi magát? – kérdezte Ymir.

– Pocsékul – nyögte Levi. – Lelőttek.

– Sikerült elállítanom a vérzést. Mit gondol, fel tud állni?

Levi a fogát vicsorítva, sziszegve tornázta fel magát.

– H-hol van? H-hol van Eren?

– A Mária falon túl.

Levi az oldalára szorította a kezét. Nekidőlt a pince hűvös falának, nehezen lélegzett. A sebe fájdalmasan lüktetett, Johanna pedig még mindig eszméletlenül feküdt a földön. Még élt, bár nem lehetett tudni, mennyi ideig.

– Jól van?

Ymir ránézett.

– Talán még nem késő – suttogta. – Jöjjön, hadnagy! Sietnünk kell!

– Te… – Levi arca megvonaglott a fájdalomtól. – Tényleg… nem az vagy, akinek… mutattad magad, igaz, kölyök?

Ymir megrázta a fejét.

– Valóban – mormolta; a pillantása valamiért Johannára esett. Levi összeráncolta a homlokát. Volt benne valami furcsa, amit sehová sem tudott tenni, ezért úgy döntött, egyszerűen rákérdez. Ymir a múltkor őszintén beszélt a múltjáról, s mintha Johanna is a részét képezte volna. A nevét mindenképpen tudta, és ez azt jelentette, hogy már többet tudott, mint Eren, amikor lement a pincébe.

– Ki vagy te?

– Ymir vagyok – mondta a lány, mire Levi szeme összeszűkült.

– Ymir? Csak Ymir?

– Nem… Annál jóval több.

– A barátja?

Ymir ajka halvány mosolyra görbült.

– Ugyan már, hadnagy – mosolygott –, mindketten tudjuk, hogy nem ez az igazság. Miért találgat? Miért nem mondja ki azt, ami igazán megszületett az elméjében? Talán az lesz az, ami a kőkemény valóság.

Levi a szemébe nézett.

– A testvére vagy – mondta, s Ymir rábólintott.

– A nővére – suttogta.

Levi megnedvesítette az ajkát, mielőtt kérdezett volna; porszáraznak érezte a torkát, a gondolatai csak úgy kavarogtak a fejében.

– Hogyan lehetséges mindez? – Aztán elhallgatott. – A kristály? – húzta fel a szemöldökét kérdőn. – Azt mondtad, ugyanolyan kristályba zártad magad, ahogy Annie Leonhart. A kristályban nem öregedtél egy napot sem. Akkor kerültél bele, amikor még… fiatal voltál. Tizenéves. Tizenkettő-tizenhárom, hiszen most csatlakoztál a Felderítő Egységhez.

– Pontosan – biccentett Ymir. – Ez egy bonyolult történet, hadnagy. Elégedjen meg annyival, hogy valami olyasmit követtem el a múltban, amire még csak nem is emlékszem. Tudja, ki az az a Rene Jaeger?

– Eren és Kreusa nagyapja.

Ymir lehunyta a szemét.

– Életem megkeserítője – mormolta. – Ő volt az, aki mindent tönkretett. Aki szörnyeteget csinált belőlem.

– Akkor Johanna még nem volt Rene felesége.

– Nem – rázta meg a fejét Ymir. – Mindketten gyermekek voltunk még. Rene első feleségét Kristának hívták. Ő Yoel édesanyja.

– Krista?

– Innen ered az én Kristám neve is – mosolyodott el Ymir. A mosoly végül tovaveszett, nem illett a történetéhez. – Rene Jaeger – folytatta komoran – egy nap úgy határozott, engem is eszetlen óriássá tesz. Én voltam a Langnar család idősebbik lánya, engem választott, nem Johannát. Johanna akkor még nagyon fiatal volt, én meg… Mégiscsak hét év a korkülönbség közöttünk.

– Langnar? – szakította félbe Levi élesen. A nő, Ilse Langnar neve mélyen az emlékezetébe vésődött. Tőle hallottak először „Ymir úrnőről”, aki valójában Ymir volt. És most Ymir azt állította, a teljes neve Ymir Langnar. – Az egyik Felderítőt is így hívták. Ilse, a harmincnegyedik falakon túli expedíció áldozata.

– Azt hiszem, az öcsénké. – Ymir bizonytalanul nézett rá. – Nem tudom, uram. Túl sok évet vesztegettem el, mikor pedig újra a testem birtokában lehettem, már semmi sem volt olyan, mint régen. Alkalmazkodnom kellett egy teljesen új élethez.

– Folytasd.

– Közben mennünk kell – rázta a fejét Ymir. Fájdalom csillant a szemében, ahogy a húgára nézett. – Johanna, sajnálom… – Levi tiltakozni akart, Ymir azonban benne akasztotta. – Ha meg akarja menteni Erent, akkor áldozatokat kell hoznunk. Igen… Most a húgom lesz ez a bizonyos áldozat. Mit gondol, uram, képes lesz harcolni? A felszerelését magán hagyta, azt hitte, megölte.

Levi nyelt egyet. Szédült és gyengének érezte magát – de ahhoz nem eléggé, hogy ne tudjon harcolni.

– Voltam már szarabb állapotban is – húzta el a száját megvetően. – Nem lesz baj.

– Jól van.

Ymir sem festett jobban, ruhája rászáradt a vére. Sebek nem látszottak rajta, a képességének köszönhetően könnyedén regenerálódott.

– Ha odaérünk, át fogok változni. Segítenie kell, hadnagy. Nem tudom, mi fog minket várni, de ha Yoel Jaeger csak egy kicsit is hasonlít az apjára, akkor joggal félthetjük a szeretteinket.

– Mit tettél azon a napon, Langnar? – kérdezte Levi.

Ymir felsóhajtott.

– Megettem Krista Jaegert, Yoel anyját.

Elindultak.

Levi kérdezősködött.

– Azok után, hogy megetted azt a nőt, visszanyerted az emberi formádat, igaz? Erennel és Kreusával is ez történt. Eren Grisha Jaegert, Kreusa Rene Jaegert falta fel. Emberek lettek ezáltal, emberek egy démoni képességgel.

– Pontosan.

– És utána? Hogy kerültél a kristályba?

– Nem tudom. – Ymir őszintén felelt. – Azt hiszem, ösztönből védtem meg magamat. Rene… ő… szabályosan megveszett, amikor Krista meghalt. Alig tértem magamhoz, alig értettem valamit… Krista nem volt, Rene meg úgy bámult rám, mint egy torzszülöttre. – Megrázta a fejét. – Nem akartam elhinni, amikor megláttam Johanna vonásait Erenben. Amikor megtudtam, hogy Grisha Jaeger Eren édesapja. Amikor kiderítettem, hogy Johanna férjhez ment ahhoz az emberhez, aki tönkretette az életünket. Tudja, hadnagy, a szüleink sosem heverték ki az elvesztésemet. Az anyánk félig belebolondult, az apánk meg addig nem nyugodott, míg az öcsénket a falakon belülre nem küldhette. Valahogy így került a Langnar család a Mária falon belülre. Tovább merészkedtünk: Rózsa fal, igaz?

Levi mély levegőt vett. Ymir legalább annyira bizonytalanul mozgott az alagútban, mint ő, de már látszott a kinti világ fénye, így nem kérdezett. Lüktetett az oldala, és csak remélni merte, hogy lesz még benne annyi erő, hogy megküzdhessen mindazokkal, akik Eren és Kreusa életére törtek.

Ymirrel ugyanazt akarták: megvédeni azt az embert, akit a legjobban szerettek.

Levi keze finoman ökölbe szorult.

– Az óriások, akiket irányítasz… Ezt a képességet Krista Jaegernek köszönheted?

– Azt hiszem, igen. – Ymir megérintette az ajkát az ujjbegyével, mintha csak rá akarna harapni. – Krista Jaeger különleges asszony volt. Azt pletykálták, a családjának valamiféle köze volt az első óriások létrejöttéhez. Nem tudjuk, honnan érkeztek, miért érkeztek… Voltak pletykák, hogy emberek hozták őket létre. Tudja, fegyvernek egy háborúban. Krista Jaeger vissza tudta vezetni a családját azokra az időkre, amikor először felbukkantak. Én mindössze ennyit tudok. Talán tényleg közük volt hozzájuk… Talán ezért rendelkezett valamiféle képességgel. Azok az óriások az én életerőmből táplálkoznak. Képes vagyok őket irányítani, de ha én meghalok, úgy ők sem engedelmeskednek többé.

– A beszélő óriás megölte Ilsét.

Ymir összerezzent.

– Ha velem valami történik – mormolta –, az kihatással lesz rájuk.

Ilse Langnar halott volt. Ymir hibájából volt halott.

A kinti világ fénye Levi szemébe vakított.

Ymir kezében penge villant, elgondolkodva forgatta meg, mielőtt kiléptek volna.

– Mit gondol, hadnagy? Készen áll?

Levi Erenre gondolt.

– Igen.

Az aranysárga robbanás a kint sorakozó katonák arcára fagyasztotta a döbbenetet.

** * **

– Igen – nézett egyenesen az apja szemébe Kreusa. – Megteszem.

Yoel szemében mohó fény villant. Leguggolt a lány elé, durva ujjai az arcára siklottak.

– Igazán? – lehelte. – Valóban megteszed?

– Kreusa…

– Igen. – Kreusa figyelmen kívül hagyta Eren kétségbeesett pillantását, sőt szándékosan kerülte a tekintetét. Eren biztos volt benne, hogy azért, mert hogyha mégis egymásra néznének, akkor meggondolná magát. Kreusa végtére is Krista volt, a barátja, az unokatestvére, a bajtársa. Nem ölhette meg… Ugye?

De meg is értette. Ha fordított helyzetben lettek volna, ha Levi hadnagy élete lett volna a tét… még akkor is, ha semmi sem garantálta, hogy Yoel igazat mondott, nem kockáztatott volna. Kreusa Ymirért egyezett bele Yoel tervébe, Eren pedig Levi hadnagyért vállalta volna el ugyanezt a feladatot.

Yoel Kreusa füléhez hajolt; sutyorogtak.

Eren lehunyta a szemét, és Levi hadnagyra gondolt. Yoel el fogja oldozni Kreusát, Kreusa fel fogja ölteni az óriásalakját, utána pedig… utána minden könnyű lesz. A halál egyszer sem fordult meg a fejében, pedig akkor, Trostban már majdnem megízlelte. Ha az apja nem fecskendezte volna belé a szérumot, nem élte volna túl azt a csatát. Ő is egy lett volna a harmincnegyedik osztag áldozatainak, éppúgy, ahogy Thomas, Mina és a többiek voltak.

Levi hadnagyot a kemény padlón hagyták hátra, Erent azonban mégis éltette a halvány remény. Talán mégsem halt bele a sérüléseibe, talán valaki a többiek közül utánuk merészkedik a pincébe és megtalálja. Talán pont Mikasa. Ő sosem bírta elviselni, ha Eren távolságot tartott tőle.

Mikasa, kérlek! Menj le a pincébe! Kérlek, menj le a pincébe!

Mikasa nem szívlelte a hadnagyot, de végül elfogadta a kapcsolatukat, és akkor sem hagyta volna meghalni, ha teljes szívéből gyűlölte volna.

Ha rátalálna, még meg tudná menteni… Őt is és Johannát is…

Yoel leszedte a láncokat Kreusáról; a lány reszketve egyenesedett fel. Eren könnycseppeket pillantott meg a szeme sarkában, és tiszta látta, hogy szája széle megremegett, amikor felé fordította a fejét. A kés Yoel kinyújtott tenyerén pihent.

– Kéred?

– Nincs rá szükségem – felelte Kreusa összeszorított foggal. – Ebben nem különbözünk egymástól, Eren – mondta a fiúnak halkan. A szájához emelte a kezét, és egyetlen, hosszú percig mintha megbabonázva bámulta volna azt. Yoel nem sürgette, de jobbjával finoman a vállára markolt.

– Meg tudod csinálni, drágám – mormogta a lány a fülébe. – Én tudom, hogy képes vagy rá. A vérem vagy, Kreusa. Az anyád is belátta, hogy nem érdemes ellenállnia. A mi oldalunk áll. Neked mellettünk van a helyed, gyermekem, engedd hát, hogy felemeljelek közénk.

– Ennyire magasztos lenne közétek tartozni? – suttogta Kreusa. Yoel elfojtott egy kuncogást.

– Ó, de még mennyire, gyermekem!

Kreusa lehunyta a szemét.

– Jól van – találta végül meg a hangját. Amikor felemelte a fejét és ezáltal összekapcsolódott a tekintete Erenével, a fiú határozottságot látott ragyogni a kék szempárban. A félelem, a bizonytalanság tovaszállt, kőkemény elszántságot tükrözött a pillantása, és Eren valamiért abbahagyta a vergődést. A szíve olyan ütemben dörömbölt a mellkasában, hogy félő volt, már Yoel is pontosan tudja, mennyire megrémült, mégis igyekezett nem kimutatni. Nem adhatta meg ezt az örömöt a férfinak. – Sajnálom – érte el a fülét Kreusa szenvtelen bocsánatkérése, mire Eren felhorkant.

– Én is – mondta. – Én is sajnálom, Krista.

A lány arca megrándult a régi-új neve hallatán, de már nem táncolt vissza: harapás hallatszott, fogával a bőrébe mart, s az aranysárga fény robbanásszerűen töltötte be a helyiséget.

** * **

– ANNIE!

Armin nem akarta elhinni, amikor meghallotta, hogy Mikasa a lány nevét sikoltja. Mikasa, aki mindig is ellenségesen viselkedett Annie-val, szinte aggódva figyelte őt. Mivel harcolni csak hatalmas kínok közepette tudott, mikor Alethea Fritz mosolyogva megindult feléjük, Jean kivonta kardját, hogy védelmezze.

Annie őket védte. Értük kockáztatta az életét Alethea Fritzzel szemben. Mikor Hitch óriássá változott, hogy harcoljon a támadó óriások ellen, Reiner továbbhurcolta Armint. Azt mondta, sem Hitch, sem Sasha nem szorulnak rá a védelemre, Armin pedig hiába tiltakozott, Reiner nem engedte, hogy maradjanak.

És akkor megpillantották Annie-t. A lány nem halt meg, csak megsérült. Valahogy kikecmergett a faltömb alól, és meghúzódott a kődarabok között, amíg nem tudott teljesen regenerálódni. Reiner láttán megfeszült. Ami akkor történt, örökké Armin emlékezetébe vésődött. Annie – annak ellenére, hogy nem gyógyult meg – nekiesett a nagydarab fiúnak, és vehemenciája megrémisztette Armint. Hogy került kés a kezébe? Hogy tudott ennyire jól támadni? Reiner elengedte a fiút. A robbanás a levegőbe dobta őket, s mire Armin feleszmélt, Reiner óriásának csontvázával nézett farkasszemet, a fiú meg köddé vált. Megragadta a lehetőséget, eltűnt a szemük elől.

– Annie!

Most Armin kiáltott.

Alethea lassan mozgott, a mosoly-vicsor rémisztővé varázsolta az arcát, de határozottan nem a gyorsaság jellemezte. Annie előnyben volt – egyrészt a gyorsasága, másrészt a harci képességei miatt. Az apja alaposan kiképezte, minden egyes mozdulatával meglepetést okozott Fritz király lányának.

Felbőszítette Aletheát. Amikor szélesre tátotta a száját, az üvöltése pedig bezengte egész Shiganshinát, Armin ereiben megfagyott a vér. Annie megmerevedett; addigi magabiztos arckifejezése pillanatok alatt változott meg, rémület vette át a helyét.

– M-most mi történt? – hebegte Sasha. – Ez ugyanaz a hang, amit a Nőstény Óriás, izé, Annie adott ki magából az erdőben?

– Attól tartok – nyögte Armin. – Ez pont az.

– MINDENKI, FELKÉSZÜLNI! – üvöltötte Jean. – JÖNNEK AZ ÓRIÁSOK!

Valamennyi óriás, aki Shiganshinában tartózkodott, irányt váltott. Armin keresni próbálta a szüleit a tekintetével, azonban sehol sem találta őket. Egyedül Nifát pillantotta meg, akinek egy-egy vállát Hanji valamint Connie foglalták el. Hanji egész arcát vér borította, Connie pedig meglehetősen sápadtnak látszott.

– ARMIN, TŰNJETEK EL ONNAN! – kiabálta Hanji, ám mire kimondta, már mindannyian tudták, hogy elkésett a paranccsal. Az óriások megrohamozták őket, emberfeletti erővel, emberfeletti számban, Jean meg olyan hangosan káromkodott, hogy Sashának elakadt a lélegzete döbbentében.

De nem őket támadták.

Valamennyi óriás Annie-ra vetette magát, s Armin szeme ijedten kerekedett el.

– Annie… – lehelte a lány nevét. – Védjétek Annie-t! Széttépik! Szét fogják őt tépni!

Sasha megtapogatta a törött lábát, a fájdalomtól könnybe lábadt a szeme.

– HOL AZ ÖRDÖGBE VAN HITCH?! – ordította Jean. – NEM AZT MONDTÁTOK, HOGY VELETEK VOLT?!

Armin kieresztette a karjaiból Sashát. Nifa döngő lépteitől megremegett alattuk a föld, Connie meg néhány pillanat múlva zihálva egyenesedett fel előttük az ugrásából. Mintha végleg magához tért volna, ismét lett színe az arcának, valamivel jobb a hamuszürkénél, szemében meg lázas fény csillogott az aggodalom mellett.

– Sasha, jól vagy? Bízd rám! – kiáltotta aztán, mikor észrevette, kire vándorol Annie tekintete. – Menj! Igen, menj már! Az én barátnőm! – Halványan, de még mindig elpirultak Sashával a kijelentésétől.

Armin elvigyorodott, utána rendezte a vonásait és komolyan bólintott.

– Értettem!

– Jean, Mikasa! – Hanji csatlakozott melléjük. – Mikasa, fel tudsz állni?

– Nagyon összetörte magát, parancsnokasszony – válaszolt Jean a lány helyett.

Mikasa összeszorította a fogát.

– Megpróbálhatom – szűrte a szavakat, mire Hanji bólintott.

– Szükségünk van rád. – A pillantása Annie-ra siklott. – AKI CSAK TUDJA, VÉDJE A NŐSTÉNY ÓRIÁST!

Nem volt rá szükség: bár az óriások rávetették magukat a Nőstény Óriás testére, az már füstölögni kezdett, a magasba egy apró alak szökkent fel, s mielőtt bárki észhez kaphatott volna, egyik kardjával egyenesen szemen döfte Alethea Fritzet. Az óriások már csak a füstölgő testét marcangolták teljes erőből, Annie pedig emberi alakban esett neki Fritz király lányának. Arcára mély nyomot vésett az óriásalakja, ám erejéből mit sem vett vissza az átváltozás, szédületes gyorsasága megdöbbentette Armint.

Alethea sikolya éles volt és fülsértő; vér ömlött a szeméből, Annie a meglepetés erejével sikeresen megvakította. Armin maga sem értett, hogyan tudta megtenni, valahogy ő is megpördült a levegőben, ahogyan Mikasától látta, és Alethea Fritz nyakszirtjébe mártotta a kardját.

– VIGYÁZZ! – figyelmeztette Annie sikoltva.

Az óriások abbahagyták a Nőstény Óriás testének felzabálását, a test szinte teljesen elpárolgott. Hanji és Jean összenéztek, míg Connie ideges káromkodásba kezdett. Nifa, aki még mindig óriásalakjában pihent, megfeszítette az izmait; felkészült rá, hogy szembeszálljon a szörnyetegekkel.

– Öhm… meg tudunk ölni ennyit? – vinnyogta Sasha. – Istenem, nem! Dehogy tudunk! Te jó ég, meg fogunk halni!

– Fogd már be! – rivallt rá Jean. – Még nincs vége… De azt mondja már el valaki, hol a pokolban van Hitch?

– Otthagyott minket, hogy harcoljon – szipogta Sasha. – Csatlakozott Mr. és Mrs. Arlerthez.

– Hozzájuk aztán biztos nem – csóválta a fejét Hanji. – Én mindvégig velük voltam.

– Hol vannak? – kérdezett rá Mikasa, gyanakvóan húzva össze fekete szemöldökét. – Őket miért nem látom?

Hanji elfordította a fejét.

– Ne mondjatok semmit a fiúnak – intett Armin felé. – Nifa szeretné.

Sasha a szája elé kapta a kezét.

– Nem…

– Nincs idő a siránkozásra – emlékeztette őket Mikasa. Nyögve próbált feltápászkodni, Jean viszont azonnal ugrott, hogy segítsen. – Jól vagyok – mondta a fiúnak. – A-azt hiszem… – A lába alól kiszaladt a talaj. – A francba! – szitkozódott. – Ha egyszer a levegőbe kerülök, jól leszek. Levi hadnagy is meg tudta menteni Erent törött lábbal, én is meg tudom csinálni. – Megrázta a fejét, hogy felocsúdjon. – A pince – suttogta. – Bertolt a Kolosszális, Reiner a Páncélos. A pincébe mentek… Eren után.

– Akkor csatlakoznunk kell hozzájuk, nem igaz?

Annie hangja volt.

– Mi a… – Jean elhallgatott: a Mosolygós Óriás teste éppúgy füstölgött, ahogy korábban a Nőstény Óriásé. – Hol van az a ribanc?! Armin, nem vágtad ki a nyakszirtjéből?!

– Kivágtam! – A fiú arca merő vér és seb volt.

– Számított rá – magyarázta Annie. – Amint kiszabadult az óriásából, belevágott Armin arcába.

– És hol van most? – szűkült össze Mikasa szeme. – Ő is…

– Nifa – fordult a nővére felé Armin. – Ymir óriásai közelednek! Rátok bízhatjuk?

– E-ezt hogy érted? – hebegte Sasha. – Hova megyünk?

– A pincébe – közölte Mikasa. – Eren után megyünk.

– És az óriások…

– Nifa, elboldogultok?

– Én is itt maradok velük – törölte meg véres arcát Hanji.

– Én is – mondta gyorsan Connie, mire Sasha felnyikkant.

– D-de…

– Maradok. – Connie az ajkához emelte a lány kezét. – Minden rendben lesz.

– Pontosan – csettintett Hanji a nyelvével. – Megcsináljuk. Menjetek!

– D-de…

– Menjetek!

Sasha tiltakozása abbamaradt. Hanji, Connie és Nifa csatlakoztak Ymir óriásaihoz, és egyikük sem nézett többé vissza. A Mosolygós Óriás testéből semmi sem maradt. Jean az ölébe emelte Mikasát, Armin és Annie pedig hagyták, hogy Sasha rájuk támaszkodjon.

– Leviszünk titeket a pincébe – magyarázta a szőke lány. – Ott biztonságban lesztek.

– Ha belehalok is, akkor is odamegyek, ahol Eren van – vicsorogta Mikasa. Annie a szemét forgatta.

– Mozdulni sem bírsz! Ennyire ostoba te sem lehetsz!

– Örülj, amiért életben hagytalak, Annie… A mi körünk még nem ért véget.

Annie megrántotta a vállát.

– Rendben, küzdjünk! – állt meg. – Ebben az állapotban porrá alázlak.

Mikasa mély levegőt vett, Jean azonban elhallgatatta.

– Ne most.

– Igaza van – mondta Armin is. – Fogytán az időnk. Sietnünk kell!

Mindannyian bólintottak. Hosszú volt az út a Jaeger család pincéjéig, s mögöttük a káosz lassan bontogatta szárnyait.

A szabadság még messze volt.

** * **

Kreusa óriásalakja legalább tizennégy méteres volt, pedig Eren alacsonyabbra számított, pont azért, mert emberi formában nem éppen a magasak körét gazdagította. Szőke haja hosszabb volt a kelleténél, bőven a válla alá ért, kék szeme meg úgy világított, mintha egy drágakő lenne. Eren megborzongott tőle.

Ez lenne a vég?

A könnyek lefolytak az arcáról, észre sem vette, melyik pillanatban kezdett el sírni. Kreusa óriásalakja a szeme láttára bontakozott ki az aranysárga fényből, a szeme láttára elevenedett meg a saját halála – Kreusa által.

Yoel nevetett. Akkor is rázta a nevetés, amikor Kreusa megindult Eren felé, hogy fölfalja, s akkor sem hagyta abba, amikor a fiú fölé tornyosodott. Eren lehunyta a szemét. A szájára akarta szorítani a kezét, hogy elfojtsa a kiáltását, de a láncok miatt még ezt sem tudta megtenni. Emlékek villantak fel, az anyja, ahogy a mosolygó szörnyeteg – az elmondottak alapján Alethea Fritz eszét vesztetten – kiemeli a romok alól, összezúzza, aztán a szájába tolja; utána más képek is: Petra a fára simulva, Oluo, Eld a fűben, Gunther a fáról lelógva, Marco, vagyis amennyi hátramaradt belőle…

Ez lenne a vég?

Mintha hangokat hallott volna.

– YOEL! – kiáltotta valaki, egy nagyon ismerős valaki, mire Eren szeme felpattant. Kreusa eltépte a láncait, aztán a szájához emelte éppúgy, ahogy Alethea Fritz öt évvel korábban az édesanyját… És megállt. – YOEL! – hangzott el ismét a kiáltás, és Eren lassan a hang felé fordította a fejét.

– Y… m… i… r… – Kreusa torkából embertelen hörgésként törtek fel a szavak. Ymir állt a trónterem ajtajában, az oldalán pedig… te jóságos ég, az oldalán pedig Levi hadnagy, kivont karddal…

– KREUSA, NE CSINÁLD! – kiáltotta Ymir, Levi azonban nem emelte meg a hangját.

– Kreusa – szólt –, ne merészeld. – Ezzel mintha megadta volna a kezdőlöketet a lánynak. Eren felüvöltött, és Kreusa már majdnem… te jóságos ég, majdnem…

Abbahagyta.

– Mit művelsz, te ostoba? – szisszent fel Yoel. – Miért álltál meg? Olyan vagy, mint én, a lányom vagy. Meg kell tenned… Közös a bosszúnk. Ymirért teszed. Életben hagyom őt, ígéretet tettem.

Eren zihálva nézett a lány szemébe.

Kérlek, Kreusa.

– Mozdulj már, te ócska kurva!

Kérlek, Kreusa.

A lány mintha hallgatott volna a kimondatlan kérlelésre. A teste előbb megfeszült, utána elernyedt, a szorítása is ellazult. Eren, ha akart volna, könnyedén kicsúszhatott volna a markában, ám mégsem tette meg. Valami azt sugallta, hogy ne mozduljon.

Kreusa kitépte saját magát a nyakszirtjéből.

– Nem! – sikoltotta. – Nem, Yoel! Én nem vagyok olyan, mint te!

– Nem? – Yoel szeme megvillant. – Biztos vagy benne?

Kreusa óriása válaszolt rá, az üvöltése borzongást csalt ki Erenből. A fiú kicsusszant a szorításából – vagy magától engedte el? –, és a szeme ijedten kerekedett el, ahogy ráébredt, hogy keményen a padlónak fog csapódni – de: mégsem következett be.

– Meg ne halj nekem, mielőtt újra látnád a nagyanyádat – suttogta Levi hadnagy a fülébe, s Eren könnyekkel a szemében, rémülten dobogó szívvel kapaszkodott meg a nyakában.

– Nem fogok – suttogta. – Megígérem, Levi…

– Elnézést, hogy félbeszakítom a romantikus újraegyesülést… – Ymir hangjából pánik csendült ki. – D-de a-azt hiszem, van egy kis problémánk…

– Annyira nem is kicsi – mormogta Levi.

A robbanás a falnak repítette őket, Yoel óriása pedig, melynek mérete kis híján vetekedett a Kolosszális Óriáséval, lassan föléjük emelkedett…

Megjegyzés:

Ha valaki elveszett volna a családfa-áradatban, annak súgok, hogy hamarosan hozom a teljes és valós családfát, amin mindenki rajta lesz. :D Ymir és Johanna testvérek, a Langnar család tagjai, de Ymir és Kreusa nem rokonok, mert ugye Johanna csak Eren nagyanyja, Kreusáé nem.

A 28. fejezet a nyaralásom miatt várhatóan július 18-án fog érkezni, és addig, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül, hozok majd egy rövid szösszenetet. ^^