Egy
nem is olyan szörnyű esküvő
(Jean/Mikasa)
modern!AU
Megjegyzés:
nem tartozik a Szabadság Szárnyai
szösszenetcsokorhoz, de említés szintjén Levi/Eren, Armin/Annie valamint
Sasha/Connie. Marco, Mina Carolina és a többiek élnek. Kicsit habos-babosra
sikeredett, de én nagyon élveztem írni. ^^
–
o –
Jean gyűlölte az
esküvőket. Egyrészt azért, mert mindenki undorítóan boldog volt, másrészt
azért, mert nem szeretett egyedül feszengeni a párok tömegében. Az egyetlen
lány, akit elhívott volna magával, egy magas, sötét hajú férfival érkezett,
aki, bár legalább tíz centivel alacsonyabb lehetett nála, ráadásul kellően
mogorva arccal szemlélte a vidáman mulatókat, remekül illett mellé. A napra a
koronát Connie Springer megjegyezése tette fel:
– Öregem, ez
nagyon ciki. – Connie állítólag a
barátja volt, de Jean ilyenkor komolyan fontolóra vette, hogy annak nevezheti-e.
A helyzeten kicsit sem javított, hogy Connie barátnője (vagy éppenséggel
menyasszonya?, ugyanis Jean sosem tudta, éppen hányadán álltak egymással),
Sasha Blouse felkuncogott, amikor meghallotta a kommentet. Jeant azonnal
elfogta a harag.
– Hé! –
vicsorgott rájuk. – Fogjátok már be!
– De hát ez
nagyon jó – vihogta Sasha. Fodros, lila ruhát viselt, és valahonnan sikerült
elcsennie egy burgonyát is, amiből jóízűen falatozott. Jean a fejét csóválta –
hát mégsem véletlenül aggatták rá a Burgonyalány
becenevet. – Mikasa mindig is értett hozzá, hogy kell elegánsan kosarat adni.
– Elegánsan?! Elegánsan?! – hüledezett Jean.
– Ez neked elegáns?
– Beletiport a
lelkivilágodba, mi, haver? – Connie és Sasha összevigyorogtak, sőt mi több: a fiú
bátorítóan hátba veregette. – Na, ne búslakodj, hamarosan te is találsz
magadnak valakit.
– Bizony. –
Sasha is elmosolyodott. – Talán jobbat is, mint Mikasa.
Gyenge
hazugság, gondolta Jean.
– Nála nincs
jobb! – tiltakozott. – Ő a legtökéletesebb… a leggyönyörűbb… a leg… – Érezte,
ahogy zavarában elvörösödött. Connie és Sasha előtt sosem szerette hangoztatni,
mennyire szépnek találta Mikasát, főleg azt nem, hogy mennyire őrülten
szerelmes belé, mert a barátai rendszerint elviccelték a komoly pillanatokat.
Bezzeg Marco vagy Armin! Jean két másik barátja figyelmesen végighallgatta,
utána pedig őszintén elmondta a véleményét! De persze könnyű volt úgy osztani
az észt, ha már rád talált a boldogság: Marco három jól sikerült randevún volt
túl az elmúlt másfél hétben – természetesen ugyanazzal a személlyel –, Armin
pedig… Az ördögbe is, Armin esküvője miatt csípték ki magukat ennyire! – Hol
van az ifjú pár? – kérdezte inkább hangosan, hogy más irányba terelje a
beszélgetést; a cukkolásánál bármi jobb téma volt. – Egy ideje nem látom őket.
Már le is léptek, hogy megtartsák a nászéjszakát?
– Elvesztek a
gratulálok tömegében – intett a fejével Marco, aki éppen akkor csatlakozott hozzájuk.
Nem egyedül érkezett, és Jean már ezen felhúzta magát.
Csak
én vagyok az egyetlen szerencsétlen, aki nem tudott meggyőzni valakit, hogy
jöjjön el vele erre a flancos esküvőre?!
Úgy tűnt, igen.
Eren Jaeger oldalán egy csinos, fekete hajú lány feszített – Mina Carolina,
mutatta be Eren udvariasan, amint sor került rá –, aki, bár már a húszas
éveiben járt, hozzájuk hasonlóan, mint azt Sasha kiderítette, haját két copfba
hordta. Amikor Jean odapillantott, éppen az ifjú párnak gratulált, és annyira
édesen mosolygott, hogy Jean majdnem megmásította a korábbi véleményét
Mikasáról. De csak majdnem. Azért ez a Mina Carolina Mikasa nyomába sem ért.
– Jaj – kapta
fel a fejét Sasha izgatott hangjára. A tény, hogy Eren sem egyedül jelent meg,
mindenki fantáziáját megmozgatta. Eddig semmit sem hallottak Mina Carolináról,
Armin azonban úgy köszöntötte, mint aki már régóta ismerte, nem az esküvőn
találkozott vele először. – Vajon ez a lány a barátnője?
– Erennek? –
ráncolta a homlokát Connie.
– Mégis ki
másnak, te ütődött! Persze, hogy Erennek!
– Hát… Nagyon
úgy tűnik.
– Menjünk oda mi
is! – indítványozta Sasha. – Gyere te is, Jean. Fogadjunk, hogy még csak annyit
sem mondtál Arminnak, hogy sok boldogságot.
Jean erre
elhúzta a száját.
– Nem tehetek
róla – dörmögte –, egyszerűen frászt kapok a menyasszonytól. Vagyis… most már a
feleségétől – javította ki magát –, ha már nem tudtuk megakadályozni az esküvőt.
– Hidd el,
haver, nem vagy vele egyedül – borzongott meg Connie. – Olyan hideg a
tekintete.
– Ha Arminnak ő
kell, akkor ő kell – torkollta le őket Sasha. – A lányt Mikasa és Eren is
leellenőrizték. Ha ők az áldásukat adják rá, akkor mi igazán nem
problémázhatunk, nem gondoljátok?
– Hogy is
hívják? – suttogta Connie. – Nem szeretném elrontani, a végén még a puszta
tekintetével fog nyársra döfni. Valami Anne, igaz?
– Annie, Connie, Annie. – Sasha a szemét forgatta. – Annie Leonhart. Szégyen, hogy
nem tudod megjegyezni az egyik legjobb barátod szerelmének a nevét!
– Nem tévedtem
akkorát!
Mielőtt Sasha
tiltakozhatott volna, Jean tekintete összeakadt Erenével. A fiú a magasba
lendítette a karját, úgy kezdett el integetni nekik.
– Sasha, Connie,
Jean – vigyorgott rájuk messziből. – Helló, srácok!
– Eren –
üdvözölte Sasha mosolyogva. – Ki a csinos barátnőd?
– Komolyan,
mintha nem tudná – nyögött fel Connie. Erent nem hozta zavarba.
– Srácok,
bemutatom Minát.
– Mina Carolina
– mosolygott a lány kedvesen. Túl csinos
és túl visszafogott ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljon Erennel, gondolta
egyből Jean rosszmájúan. – Eren csoporttársa vagyok az egyetemen. – Ez persze
mindent megmagyarázott.
– Nahát! Annyira
örülök, hogy megismerhetlek! – lelkendezett Sasha. – Mióta vagytok együtt? Ezek
szerint az egyetemen ismerkedtetek meg? Miért nem hozott el még magával sehová?
– Öhm… – Sasha
úgy letámadta szegény Mina Carolinát, hogy az csak kínosan feszengett. Jean
legnagyobb meglepetésére Eren ezúttal elvörösödött. Mindketten hebegni-habogni
kezdtek mindenféléről, és addig ügyeskedtek, míg a végén Sasha egyik kérdésére
sem kellett válaszolniuk, mert Armin és Annie elléptek a két – Jean szerint kolosszális
méretű – fiútól, akikről korábban kiderítették, hogy Annie barátai a
szülővárosából, és most már minden figyelmüket Jeanéknak szentelték.
Annie
menyasszonyi ruhája egyszerű volt, mindenféle habos-babos szörnyűségtől,
fodortól, csillámtól mentes. Jean hálával a szemében mérte végig; borsózott a
háta a túl giccses esküvőktől. A legrosszabb, amin részt kellett vennie, és
majdnem elhányta magát, az Franz Kefka és Hannah Diamant (most már Hannah
Kefka) esküvője volt, de tőlük már a középiskolában is tisztes távolságot
tartott, mert lépten-nyomon egymást nyalták-falták vagy a folyosón, vagy a tanteremben.
Hála
az égnek, hogy egy életre megszabadultam tőlük, sóhajtott
fel megkönnyebbülten. Remélem,
elfelejtenek meghívni a keresztelőre…
Szerencsére sem
Annie, sem Armin nem akartak nagy felhajtást. Annie, aki szőke haját mindig
feltűzte, most elegáns kontyba csavarta, egy-egy tincs azonban így is
kiszabadult a szoros viseletből. Egyetlen virág került a tincsek közé, az is
Krista jóvoltából, aki ragaszkodott hozzá, hogy Annie viselje.
– Csodálatos –
dörmögte Jean, majd megveregette Armin vállát. – Gratulálok. Sok boldogságot.
– Jean…
Köszönjük – mondta Armin meghatottan; Jean már várta, melyik pillanatban kezd
el sírni, mint egy gyermek. Annie csupán egy kurta bólintással és egy halvány
mosollyal felelt, ez utóbbi így is ijesztőre sikeredett. – Ne haragudj, amiért
nem tudtunk hamarabb elszakadni, de Annie barátai is megérkeztek a határon
túlról, ráadásul valamiért az az érzésem, hogy az apja nem kedvel… Mindegy is.
– Armin kínjában halkan nevetgélt. – Aztán itt vagytok ti is… Ahhoz képest,
hogy alig hívtunk meg néhány barátot, annyian vagyunk, hogy csak pislogok.
– Mindenki
hozott magával valakit – sötétedett el Jean arca, ahogy észrevette Mikasát és a
Törpét (mert magában már így nevezte el
az ismeretlen férfit). Amikor Armin követte a pillantását és hatalmasat
sóhajtott, elég bátorságot gyűjtött, hogy rákérdezzen: – Ő a barátja? Esetleg…
– A legrosszabb verzió mindezidáig még csak az eszébe sem ötlött. – A vőlegénye?
– H-hogyan? – Armin
nagy szemeket meresztett. – Öhm… Tulajdonképpen…
– Mindegy –
rázta meg végül a fejét csüggedten. – Inkább nem akarom tudni.
– Látod, Jean –
csapott a vállára Connie –, az a pasi minden, ami te nem lehetsz.
– Minden? – Jean
erre felhorkant. Na, azért ez már
mindennek a teteje! – Nem látjátok, mennyire törpe?
– Nem minden a
magasság! – húzta ki magát Eren, akiről lerítt, hogy gőze sincs róla, mi volt
éppen a téma, amikor becsatlakozott a beszélgetésükbe, és csak az utolsó
kommentet hallotta, de azt is a szívére vette. Úgy felfújta magát, mint anno a
középiskolában, amikor valaki megjegyzést tett a „szent küldetésére”. Jean
igazán nem értette, miért viselte meg (a középiskolai logikusnak tűnt, na de
ez…), Eren ugyanis éppen akkora volt, mint Mikasa, tehát a magasságára nem
lehetett panasza. De persze Eren mindig is különcködött.
Érdekel
is engem, hogy mi baja, rántotta meg a vállát. Hangosan nem
reagált a felháborodásra. Ha megtette volna, megint ugyanoda lyukadtak volna
ki, ahová legutóbb; akkor úgy összevesztek, hogy Ymir, Krista barátnője – a
lány kérésére – egyszerűen kipenderítette őket a házból.
– Tudod, Jean… –
Armin időközben nekilátott, hogy valamiféle magyarázatot adjon Mikasa rejtélyes
udvarlójának ittlétére, Jean azonban csak fél füllel hallgatta. – Hé, Jean,
figyelsz te rám? Éppen azt mondom, hogy Levi…
– Tehát így
hívják? – szűkült össze a szeme. – Levi? Milyen… bosszantó.
– Mégis mi bajod
a nevével?!
– Inkább neked
mi a bajod, Jaeger? Úgy viselkedsz, mint egy nem normális, pedig semmi közöd
hozzá!
Ha Mina Carolina
nem kapaszkodott volna bele Eren karjába úgy, mintha az élete múlna rajta, a
fiú már réges-rég Jean torkának ugrott volna.
Van,
ami nem változik, csóválta meg a fejét Jean. De vajon miért védelmezi ennyire ezt az öreg
törpét? Lehetséges, hogy ennyire összebarátkoztak? Nem, az nem lehet! Mikasa
eddig még sosem randizott. Egy normális fogadott testvér… eltávolítja a
potenciális udvarlókat a nővére közeléből, nem segít neki, hogy összejöjjön
vele!
– Jaeger –
kezdte –, ez a Levi…
– Nagyon rendes
srácnak tűnik – vágott a szavába Connie. Sasha hevesen bólogatott.
– Ó, igen,
nagyon rendesnek.
– Oh. – Eren
egészen megnyugodott ettől. – Így gondoljátok?
– Igen –
mosolygott Mina Carolina is. – Szeretném végre megismerni.
– Még te sem
találkoztál vele? – csodálkozott Jean.
– Csak mi
találkoztunk vele – mondta erre Armin, maga és Annie felé intve. Újdonsült
felesége éppen Eren zakóját igazgatta, és közben valamilyen megjegyzést
tehetett, mert a fiú zavarában elvörösödött.
– Akkor itt az
ideje, hogy megismerkedjünk vele mi is.
Vagy
nem, tette hozzá magában Jean. Nem tudom, jó ötlet-e. A végén még beégetem
magam előttük… Megint. Ahhoz ugyanis túl jól értett, különösen akkor, ha az
állítólagos barátai is segítettek.
– MIKASA! –
Sasha meglengette a karját, és akkorát kurjantott, hogy Jeannak még a füle is
csengeni kezdett tőle. – ITT VAGYUNK, ERRE GYERTEK! CSAK NEM HITTED, HOGY
MEGÚSZOD AZ ESKÜVŐT ANÉLKÜL, HOGY KÖSZÖNTÉL VOLNA NEKÜNK?!
– Tudod, Sasha…
– Jean hatalmasat sóhajtott, amikor Mikasa és Levi megindultak feléjük. – Ha
csak egy fokkal halkabban üvöltöttél volna, akkor biztos nem hallják meg.
– Ugye?
Szerintem is, ezért kiáltottam ekkorát.
Jean felnyögött.
– Ez most ugye csak
egy rossz vicc?
– Milyen vicc? –
értetlenkedett a lány, de Jeannak már nem maradt ideje, hogy elmagyarázza,
Mikasa és Levi ugyanis megérkeztek. Mikasa elbűvölően festett a sötétkék
ruhájában; a megjelenésén az sem tudott rontani, hogy erre a kivételes
alkalomra sem szabadult meg a nyaka köré tekert sáljától. Partnere – ez a Levi
nevű alak – túl jól illett mellé a nyilvánvaló korkülönbség ellenére is, ráadásul… Jean szeme meglepetten
elkerekedett. Mintha hasonlítottak is
volna egymásra!
– Mi a…
– Vigyázz –
hajolt a füléhez Connie vigyorogva –, a végén még elcsöppen a nyálad!
– Miért
csöppenne el? – ráncolta a homlokát Eren. – A torta még messze van.
– Jaj, Eren! –
Mina Carolina a szemét forgatta, miközben küldött egy mindentudó mosolyt
Jeannak. Bár most találkoztak először, pillanatok alatt összerakta a képet.
Jean nem tudta eldönteni, hogy ennek örüljön vagy inkább bosszankodjon.
– Most miért?
Igazam van! A torta később jön.
– De ugye jönni
fog? – kapott a lehetőségen Sasha páni félelemmel a hangjában. A ruhájához
illő, sötétebb lila retiküljében Jean már meg sem lepődött, hogy zsebkendő vagy
rúzs helyett burgonyákat gyömöszölt. Amint felmerült annak az esélye, hogy nem
érkezik több étel, nagyot harapott belőle, és talán az egészet befalta volna,
ha Armin nem sietett volna a megnyugtatással.
– Jönni fog, ne
aggódj – biztosította. – Kicsit később, mert csak most fejeztük be a főfogást,
de jönni fog. Nincs esküvő torta nélkül!
– Akkor jó – nyugodott meg Sasha. Nem titkolta,
mekkora kő esett le a szívéről, sőt mi több, a burgonyát is visszalökte a
retiküljébe. Mikasa felé pördült, a könyökével pedig sikeresen állba vágta
Jeant, aki ezen már végképp nem lepődött meg. Valamiért mindig ő jött ki
pechesen az ilyen helyzetekből. – Szóval – mosolygott Sasha sejtelmesen –, Mikasa, örülök, hogy összefutottunk.
– Nehéz lett
volna elkerülni – bólintott rá Mikasa. – Tudod, Sasha, ha egy fokkal…
– Ki a
partnered? – vágott a szavába a lány mindenféle kertelés nélkül. – Sosem
láttalak még! Sasha Blouse vagyok. – A kezét nyújtotta, ami első ránézésre
ragacsosnak látszott, ahogy néha félredobta a kést és a villát, és úgy esett
neki a falatozásnak. Ekkor egyszerre több dolog történt: Mikasa partnere, Levi
rámeresztette a szemét, a száját pedig undorodóan elhúzta, Armin felkuncogott,
Mikasa halványan elmosolyodott, Eren meg… Jean legnagyobb döbbentére Eren
hangosan felnevetett.
– Levi – vetette
oda a Törpe, mert Jean eldöntötte,
hogy csak azért is így fogja hívni, ha őt mindig Lópofaként mutatták be a háta mögött. Ha Eren is ismerte, akkor
biztos volt benne, hogy Törpe is így ismeri. – A kézfogást hagyjuk későbbre.
Mondjuk azután, hogy alaposan megmostad.
–
Tisztaságmániás – vágta rá Eren nevetve; még a könnye is kicsordult, annyira
jól szórakozott.
A
ritka pillanatok egyike, amikor Eren kedvel valamit vagy valakit, gondolta
Jean.
Connie a fejét
vakarta. Ő, mint mindig, azzal, hogy idiótaként viselkedett, olyan mederbe
tudta terelni a beszélgetést, amivel megkönnyítette a feszengők helyzetét.
Ezúttal éppen Jeanét, mégpedig azzal, hogy homlokráncolva Annie felé fordult,
és így kérdezett:
– Te, Annie,
akkor te most Annie Arlert vagy?
– Hihetetlen,
hogy ilyen problémáid vannak – csóválta meg a fejét Armin. Levi a szemét
forgatta, Mikasa és Mina Carolina elfojtottak egy mosolyt, Eren pedig a feltörő
nevetését. Annie idegei kötélből voltak, miközben válaszolt:
– Igen, az
vagyok.
– Hm.
Szerintetek is jól hangzik, hogy Sasha Springer?
– Tökéletesen,
Connie – előzte meg a többieket a válaszadásban Jean. – Haladjunk, különben
napestig itt dekkolunk.
– De hát az
terv! – vigyorodott el Eren. – Hajnalba nyúló mulatozás.
– Hát… ez igazán
remek… – Jean kényszeredett mosollyal az arcán fordult Levi felé. – Jean vagyok
– mutatkozott be, mert ha a többieken múlt volna, erre sosem került volna sor.
– Jean Kirstein. – Levit azonban egy cseppet sem érdekelte. Felvonta a
szemöldökét, és látszólag nem értette, miért kötötte az orrára Jean a nevét, ha
egyszer nem kérdezte. Sőt az is lerítt róla, hogy a háta közepére kívánja ezt
az egész flancos esküvőt, csak Mikasa elrángatta, hogy ne jöjjön egyedül.
Pedig
velem is jöhetett volna, húzta el a száját erre a gondolatra
Jean. Én elhívtam volna, ha egy szóval is
említette volna, hogy nincs partnere!
Hangosan persze
nem mondhatta ki ezeket a gondolatokat.
– Jean Kirstein
– ismételte meg Levi a nevét elgondolkodva. Mikasára nézett, a lány viszont
megrántotta a vállát. Nem kívánt magyarázkodni Jean kilétét illetően. Hát persze, hogy nem… Jean a fogát
csikorgatta.
– Lópofa! – rikkantotta Eren és Connie
kórusban, majd Eren folytatta:
– Emlékezned
kell rá, hiszen annyit meséltem róla!
– Oh. – Levi
homlokán kisimult a ránc, ahogy eszébe juthatott neki Jean neve és a
hozzákapcsolódó történet. Miért is
lepődöm meg, hogy Lópofa kapcsán egyből beugrott neki, hogy ki vagyok. Jean
hatalmasat sóhajtott, amikor meghallotta a folytatást: – Így már emlékszem.
Eren ezek után
átvette a szót Mikasától, aki igazából egyik barátját sem mutatta be Levinak – „Egy újabb furcsaság a mai napra nézve…”,
gondolta Jean –, és alig néhány perc elteltével Törpeuraság a társaság közepébe
csöppent. Ezt végképp nem akarta, éppen ezért csak tőmondatokban válaszolt a
felmerülő kérdésekre. Mina Carolina kedves kérdezgetésére kiderült, hogy tényleg
sokkal idősebb Mikasánál – „Harminc
fölött van! Harminc fölött!”, háborgott Jean –, és egy Szabadság Szárnyai nevezetű cégnek dolgozik egy bizonyos Erwin
Smith irányítása alatt. Mikasával a nagybátyjának köszönhetően ismerkedett meg,
akivel Jean ugyan még nem találkozott, de eldöntötte, hogy utálni fogja.
A helyzet fél
órával később sem változott: Jean változatlanul magányosnak érezte magát,
Connie és Sasha idétlenül vihorásztak, Eren lefoglalta Levit, Armin és Annie
eltűntek, Mina Carolina pedig Marcóval társalgott. Ezalatt Mikasa…
Hova
tűnt Mikasa?
Egy furcsa színű
koktél társaságában találta, éppen gyanakodva szaglászta. Annak ellenére, hogy
ezzel a Levijal érkezett, egy cseppet sem foglalkozott vele – igaz, valamiért
Törpe is hasonló magatartást tanúsított. Ezt Jean sehova sem tudta tenni.
Nem
kellene őrülten szerelmesnek lenniük?
Úgy tűnt,
szerintük nem.
– Én a helyedben
azt nem innám meg – szólította meg végül bátortalanul. – Elég hülyén néz ki,
ízre sem lehet sokkal jobb.
Mikasa felé
kapta a tekintetét, majd néhány pillanatnyi gondolkodás után igazat adhatott
neki, mert letette a poharat.
– Egyedül
érkeztél?
– Látsz velem
valakit? – Jean megrántotta a vállát. – Egyedül jöttem. – Mikasa hümmögve
bólintott. – De ahogy látom – folytatta Jean –, te nem. Rendes pasas ez a Levi,
csak egy kicsit öreg.
Mikasa erre
megemelte a szemöldökét.
– Először engem
is zavart a korkülönbség – ismerte el szokatlan hangon –, de aztán megbékéltem
vele. Ha tényleg szeretik egymást, akkor nem avatkozom bele.
– Pontosan –
értett egyet Jean, majd meglepetten kerekedett el a szeme, ahogy megértette, mi
hangzott el. – Ha tényleg szeretik
egymást? – ismételte meg. – Hogy érted, hogy tényleg szeretik egymást? Kik? Úgy érted, hogy ti szeretitek egymást, nem? Mármint… – Jean esetlen mozdulatot tett
a kezével. – A t-te pasid, nem?
Mikasa szeme
kitágult, a borzalom az arcára volt írva.
– Várj egy
percet! Te azt hiszed, hogy az a törpe meg én…
Jean eltátotta a
száját.
Törpe?
– Öhm… Igen?
Mikasa nyelt
egyet. Nem válaszolt, de az egyértelmű borzalom, amihez most már a
hitetlenkedés is társult, nem tűnt el az arcáról.
Ez
vajon azt jelenti, hogy…
Mikasa, még
mindig tágra nyílt szemmel, a fejét rázta.
– Nem jártok? – Jean remélte, hogy a
hangját csak ő hallotta annyira reménykedőnek; Mikasa jelenlétében sosem tudott
közömbösen viselkedni. – Nem azért hoztad el az esküvőre, mert ő a barátod?
– Levi a
rokonom. A távoli unokatestvérem – pontosított –, aki nem mellesleg Erennel
jár, nem pedig velem. Hála az égnek.
–
AZ A TÖRPE A ROKONOD?!
Azon az
információn már fenn sem akadt, hogy a pasas Erennel járt – Eren mindig
szeretett különcködni –, azon viszont jobban, hogy egészen eddig abban a tudomásban
volt, hogy esélye sincs Mikasánál. Persze ez még így sem jelentette azt, hogy
lenne esélye, Mikasa sosem pillantott még rá úgy, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy többet akarna
tőle barátságnál. Most is inkább tűnt döbbentnek.
– Igen! Te
komolyan azt hitted…
– Mind azt hittük! – kiáltott vissza Jean
zaklatottan. – Mindenki! Connie,
Sasha, Marco!
– Nagyon
sajnálom. – Mikasa finoman vállat vont. – Nem akartalak megtéveszteni
benneteket, de Eren mindenképpen Levijal szeretett volna jönni, csak aggódott
rajta, hogy mit fognak szólnak az emberek. Mármint azok, akik még nem tudtak
róluk. Például Annie családtagjai és barátai.
Hirtelen
teljesen összeállt a kép.
– És akkor ezért
megkérte a csoporttársát, Mina Carolinát, hogy jöjjön el vele – mondta Jean
csüggedten –, Levi meg gálánsan felajánlotta, hogy elkísér téged, így
mindketten jól jártok. Jól sejtem?
– Pontosan –
biccentett Mikasa. – Senki sem hívott el és nem akartam egyedül jönni.
Jean néha nagyon
bánta, hogy nem tudott csomót kötni a nyelvére. A szavak azelőtt buggyantak ki
a száján, hogy átgondolhatta volna őket.
– Én elhívtalak
volna… Ha tudtam volna, hogy lenne esélyem – tette hozzá halkan, mire Mikasa
meglepetten pillantott rá a szeme sarkából. A nyomasztó és súlyos csend, ami
beállt a kijelentése után, túl sokáig tartott. Jean a végén kezdte már azt
hinni, hogy Mikasa figyelmen kívül hagyja, és úgy tesz, mintha meg sem hallotta
volna, de akkor… Ugyanabban a nyugodt stílusában, mint mindig, hirtelen így
szólt:
– Mindig is volt
esélyed.
Jean leesett
állal viszonozta a pillantását.
–
H-hogyan? – hebegte vékony hangon.
Mikasa
megnedvesítette az ajkát, mielőtt válaszolt volna:
– Mindig is volt
esélyed, csak sosem éltél vele.
–
Hát persze, hogy nem éltem vele! – mondta Jean
hüledezve. – Hiszen halálosan szerelmes voltál Erenbe!
– Inkább úgy
fogalmaznék, hogy nagyon sokat jelent nekem, de…
– Én inkább
szerelemnek nevezném. És kérdezd meg a többieket, ők is velem fognak
egyetérteni!
– Mindegy. –
Mikasa vállat vont. – Az régen volt, most meg most van.
– De…
– Elhívhattál
volna. – A hangjából vádló él csengett ki. Elhívhattál
volna, de nem tetted, hát akkor viseld a következményeket, súgta egy
alattomos kishang Jean fülébe. Mire akar
kilyukadni? Mielőtt rákérdezhetett volna, a semmiből Armin bukkant elő.
Félrecsúszott a nyakkendője és furcsán kipirultnak tűnt, de ez utóbbit Jean az
alkoholnak is felírta, nemcsak Annie közreműködésének – Armin ugyanis egyáltalán
nem bírta, újdonsült felesége barátainak noszogatására azonban már az előző
napi botrányos legénybúcsún is kirúgott a hámból.
– Hát itt
vagytok! – Mikasa összevonta a szemöldökét, de nem szakította félbe. – Ymir
intézi a zenét, lehet táncolni! Jean, ugye felkéred Mikasát? Azt említettem
már, hogy gyertek, mert lesz tánc?
– Szerintem azt
már ne idd meg – csóválta a fejét Mikasa. – Mennyit ittál, hogy ennyire
megártott?
– Reiner, ő
Annie egyik barátja… – Armin megvakarta a tarkóját. – Hozott valami nagyon
erőset. Előtte meg valami mással kínált…
– Igyál sok
vizet – tanácsolta Jean. – Attól jobb lesz.
– Hé, Armin, ezt
kóstold meg! – rikkantotta a távolból egy nagydarab, szőke férfi. Jean
Reinerként azonosította, amikor meghallotta Armin elkeseredett nyögését.
– Itt már semmi
sem segíthet… De azért igyekszem.
Mikasa aggódva
nézett utána.
– Eren
megígérte, hogy nem hagyja, hogy hülyeséget csináljon.
– Felnőtt férfi
– vonta meg a vállát Jean. – Tud magára vigyázni. Inkább Eren miatt kellene
aggódnod, nem gondolod?
– Amíg Levi
mellette van, tud viselkedni. Ez az egyik dolog, amiért elfogadtam, hogy
járnak. – Mosoly suhant át az arcán, majd a fejét kezdte ingatni. – Bármennyire
is nem tetszik, az a törpe határozottan a legjobbat hozza ki Erenből.
Jean még sosem
hallotta Mikasát így beszélni. Ő csak a túlságosan is védelmező Mikasát
ismerte, aki már a puszta gondolatát is gyűlölte annak, ha Eren egy méternél
távolabb került tőle. Persze, ahogy felnőttek, mindenki megváltozott. Mikasa is
sokat változott; hagyta, hogy Eren szabad legyen. Nem kellett engedélyt kérni,
nem kellett magyarázattal tartozni. Jean mindvégig ott volt mellette, és így a
változást páholyból nézhette végig. Azt, ahogy mindenki megkomolyodott.
Mindenkinek benőtt a feje lágya, még Connie és Sasha is sokat változtak,
különösen azután, hogy egymásra találtak.
– Kezdődik a
tánc. – Mikasa a parkett felé sandított hosszú, fekete pillája alól, utána
pedig vissza Jeanra. – Szeretek táncolni. – Ezt olyan halkan jelentette ki,
hogy Jean először azt hitte, rosszul értette. De a célzás valóban megtörtént.
Mikasa őt nézte, amikor megismételte, és mintha halványan elpirult volna.
Persze Jean ebben sosem lehetett biztos, Mikasa nem az a fajta ember volt, aki
csak úgy elpirult.
– Hát öhm… Ha
szeretnéd…
– Menjünk. –
Átvette a gyeplőt. Jean a makogásával megtette az első lépést, onnantól kezdve
nyugodtan bízhatta rá. Az ujjaik egymáséba siklottak, és Jean szíve olyan
erővel dörömbölt a mellkasában, hogy majd’ kiugrott. Aztán Mikasa vezetni
kezdte, és a parkettre érve, a hangos füttyszó és taps kíséretében, Armin és
Annie után nem sokkal ők is összesimultak. Connie és Sasha is csatlakoztak
(Connie hiába tiltakozott foggal-körömmel, Sasha nem engedett a táncból), és
Jean szemtanúja volt, ahogy Eren, miközben Mina Carolinát rázta a nevetés
mellette, összeszűkült szemmel bámulta meg Levit.
– Csak nem
akarja, hogy…
– Eren mindig is
makacs volt – jelentette ki erre Mikasa. – Kíváncsi vagyok, melyikük fog
győzni.
Jean nem felelt
többé. Az egész szituáció… hogy a kezét Mikasa derekára simíthatta anélkül,
hogy az megpofozta volna, hogy lassan billegtek egyik lábról a másikra, hogy
néha a zenéről is megfeledkeztek… hihetetlennek tűnt. Nem valósnak. Egy
álomnak. Pedig valóban megtörtént, és amikor Mikasa a vállára hajtotta a fejét,
az érzés még elevenebb lett. Érezte Mikasa bőrének puhaságát, a hajának finom
illatát, és ezt az élményt semmi sem ronthatta el, az sem, hogy Sasha
megtaposta Connie lábát, az sem, hogy Armin véletlenül elszakította Annie
csodaszép ruháját a bénázása közepette. Minden hiba megbocsátható volt, mert a
karjában tarthatta Mikasát.
– Tudod, mi a jó
ebben az egészben? – hümmögte a fülébe a lány. A kérdése kiszakította a
romantikus andalgásból; összeráncolt homlokkal sandított rá. Fogalma sem volt,
mire gondolt, és ezt Mikasa egyből megértette, mert elmosolyodott. – Sasha
elkapta a menyasszonyi csokrot. Újabb esküvő elé nézünk, és azon az esküvőn nem
leszel egyedül. Legalábbis merem remélni, hogy akkor már bátrabb leszel.
– Bátrabb leszek
– vágta rá Jean. – El foglak hívni.
Mikasa kihívó
fénnyel a szemében bólintott.
– Úgy legyen –
mondta. – Alig várom már.
Jean viszonozta
a mosolyát. A zene felerősödött, és amikor eljött a megfelelő pillanat,
megpörgette Mikasát. A testük újra egymáshoz simult, Connie pedig felemelte a
hüvelykujját, amikor összeakadt a tekintetük. Sashával veszettül vigyorogtak,
és Jeannak ekkor végre feltűnt a gyűrű a lány ujján.
Hát
tényleg lesz egy újabb esküvő, remek! Az esküvő
költségekkel járt, pláne akkor, ha a legjobb barátaid vagy rokonaid házasodtak.
De Mikasáért megérte hatalmas összegekbe verni magát. Mikasáért minden megérte.
A sok évnyi várakozás is. A türelem. Amikor mindenkit visszautasított, csak
azért, mert a lányra várt.
Jean teli
szájjal vigyorgott.
Élete legszebb napja volt.
Készült:
2017. 08. 24. – 2018. 02. 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése