2018. március 11., vasárnap

A labda és a kesztyű (novella) [manga spoiler (90+)]


A labda és a kesztyű

MANGA SPOILER (90+)
Teória, ami arra épül, hogy Zeke és Eren mindvégig összedolgoznak. A szösszenet a 97. fejezet környékén játszódik, Eren és Zeke a kórházban találkoznak, és mint két idegen, társalognak az ott lakók jelenlétében.
Jó olvasást kívánok! ^^



A fiú, akit Falcónak hívtak, rendes gyerek volt, Eren őszintén remélte, hogy nem esik áldozatául Ymir átkának. Hosszú és boldog életet kívánt neki, miközben a gyomra izgatott bukfenceket vetett a gondolattól, hogy a levelét kézbesítették. Álmában sem gondolta volna, hogy minden ennyire egyszerű lesz, hogy csak kérnie kell, és az akarata teljesedik. Persze a bűntudat azonnal megtalálta a maga útját, nyilallva emlékeztette őt, hogy gyakorlatilag becsapta Falcót. Igaz, nemcsak arról volt szó, hogy elnyerte a bizalmát, amellett, hogy játszadozott vele, őszintén kedvelte is a kölyköt. Ezért volt kétszer olyan rossz, amire készült.

De nincs megállás, gondolta. Ha már idáig eljutottam, nem táncolhatok vissza.

A napok egybefolytak.

A lelkén az sem könnyített, hogy mindezek után végre megismerhette a nagyapját. Élete első és talán utolsó szóváltása annyira felkavarta, hogy a kezébe kellett vennie a labdát. Ez az ő titkuk volt, a kettőjüké. Senki más nem érthette a labda jelentőségét, csak ők ketten, illetve azok, akik kellően szemfülesek voltak. Remélhetőleg senkinek sem tűnt fel a kis összjátékuk.

A kórház, ahol rehabilitációra kényszerítették, mindent megadott neki, ami a végső megmérettetésre kellett. Eren boldog akart lenni, de nem tudott. Teljesen kihasználta Falcót, mert ezt kellett tennie, ha meg akarta nyerni a háborút és be akarta fejezni a küldetését, a családja pedig… A családja egy karnyújtásnyira volt tőle. A múltja, mindene.

A labda a levegőbe repült, ahogy feldobta, a kocsi csikorgó kerekekkel állt meg. Most egyformák voltak, mindketten ugyanolyan ruhát, ugyanolyan szalagot viseltek. Zeke Grisha, Eren Carla szakasztott másaként. Fivér és fivér, egyformák és mégsem, ám egymás kiegészítői. Eren nem számított nagy családi összeborulásra, mégis megérintette őt, hogy Zeke-nek elakadt a lélegzete, amikor ismét megpillantotta.

– A nagyapámat jöttem meglátogatni – dünnyögte oda az egyik ott dolgozónak, mire az ápolónő bólintott. Jaeger doktornak le kellett pihennie egy újabb összeomlás után, de felkeltik. Igazából mindig ugyanez történt: a nagyapjuk gyakran zaklatta fel magát nem is olyan semmiségeken, Zeke viszont – állítása szerint – tudott várni. – Addig kényelembe helyezem magam. – A fejével az egyáltalán nem üres pad felé intett. Eren ott ült, kezében a mankójával, mellette a labdával és a kesztyűvel. A titkaikkal.

– Sietünk – biztosította az ápolónő.

Zeke megajándékozta egy udvarias mosollyal.

– Köszönöm, Greta.

Eren a szeme sarkából figyelte, ahogy átszelte a köztük levő távolságot. Minden egyes lépés felért egy nagyobb szívdobbanással. Eren egyszerre volt izgatott és nyugtalan, Zeke látványa az utóbbi időben, amióta tudta, hogy ki ő, mik a szándékai, ezt váltották ki belőle. A négy évvel ezelőtti szavai még most is a fülében csengtek. Azóta sok minden megváltozott, Paradis lakói okosabbak lettek. Eren emlékeket szerzett a családjukról – a nagyszüleikről, Grisháról és Dináról, Krugerről. Most már tudta, mit kell tennie.

– Szabad? – Zeke megjátszotta magát. Színészkedett, ahogyan Eren is.

Eren az ölébe húzta a kesztyűt és a labdát, majd aprót biccentett a fejével.

– Hogyne – felelte. – Úgysincs társaságom.

Zeke óvatosan helyet foglalt, de közben egyszer sem nézett rá. Nem kellett egymás szemébe nézniük ahhoz, hogy tudják, innentől kezdve megkezdődött a játékuk. Ügyesen csűrték-csavarták a szálakat, a végjáték, a mindent eldöntő küzdelem egyre közeledett. A leszámolás pillanata! A küldetés bevégzése!

– Azt mondta, Mr. Krugernek hívják?

Eren ajkán halvány mosoly futott át.

– Igen – ismerte el. – De valójában erre sem emlékszem.

– Ó, igen – bólintott Zeke. – Néha jómagam is megfeledkezem róla.

– Pedig ismerjük már egymást egy ideje – fűzte hozzá Eren halkan.

Zeke szeme megcsillant a szemüvege mögül.

– Valóban – simogatta meg a szakállát. – Mindig itt találom, ha a nagyapámat jövök meglátogatni.

– Remélem, a nagyapja hamarosan jó egészségnek fog örvendeni.

– Én is remélem. Hamarosan eljön annak is az ideje.

Az idő, gondolta Eren, valami egészen másról beszélgetünk. Arról az időről, amikor cselekednünk kell. Az az idő már a nyakunkon van, Zeke. Tényleg így döntöttél? Tényleg a mi oldalunkat választottad? De miért? Mi motivált? Rájöttél végre, hogyan játszadoztak veled gyermekkorod óta? Előbb az apánk, most Marley… A saját utadat szeretnéd járni? Életed utolsó évét… velem eltölteni?

Fivér és fivér ült egymás mellett, Eren lopva a bátyjára sandított.

– Nemrégiben patkányt találtak a kórház egyik folyosóján – jegyezte meg. – Hihetetlen, hogy megtalálta az útját, nem igaz? Az itt dolgozók azt mondják, amint egy megjelenik, a többi is követni fogja. Lehetetlenség lesz őket kiirtani, maga nem gondolja?

– Az ittenieknek megvan rá maguk fegyvere. – Zeke megrántotta a vállát, ám a testéből feszültség áradt. Megértette Eren kimondatlan üzenetét, és ő maga is közvetített egyet. Eren a kilencedik óriásra gondolt, akit Willy Tyburként emlegettek. Ez a Willy Tybur… nem élhetett tizenhárom évet, ahogyan Bertolt és Ymir sem élhettek. Nem engedhette meg neki. – Ha patkányinvázió lesz – folytatta Zeke ezalatt, amíg ő gondolkodott –, megannyi áldozattal fog járni. Olyan küzdelemben lesz részük, amiről még csak álmodni sem mernek.

– És lehet, hogy az ellenállás ellenére győzelmet aratnak.

– Akár az is lehetséges.

Zeke viszonozta a pillantását.

Eren… – szólította meg az igazi nevén. – Fesztivált fogunk tartani, itt, Liberióban.

Eren bólintott.

– Hallottam a hírét. Azt pletykálják, egy gazdag fickó is beszédet fog mondani.

Willy Tybur.

Ó, igen. Az emberek nyugtalanok… A háború

– Véget fog érni.

Egymás szemébe néztek és hallgattak. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy megértsék egymást. Eren a fesztiválra időzítette a tervét. Falco segítségével a levelet kézbesítették, így sikerrel kellett járnia. Ha Zeke-kel megtalálta a módját, hogy kommunikálni tudjon, úgy a barátait is el tudta érni valahogyan. A támogató egység már úton volt, Erennek csak várnia kellett. Ez volt a legrosszabb az egészben, a tétlenség, a várakozás. Számolta a másodperceket, aztán a perceket, végül az órákat. A napokat.

– Egy nap… – törte meg a csendet végül rekedten. – Miután minden más lesz… – mutatott a lábára, majd a feje körüli kötésre. – Szeretnék egyet játszani. – A labda és a kesztyű békésen pihent az ölében. Egészen eddig Falco adta az egyetlen örömöt az életében, most már viszont ezek is hozzátartoztak. Szerette őket nézegetni, szeretett gondolkodni, álmodni. Egy olyan világot képzelt el, amiben minden máshogyan alakult. Abban a világban nem voltak óriások, nem voltak falak sem. Az emberek szabadon éltek, s a családja, a szerettei… sosem hagyták el az oldalát. – Sosem játszottam még ilyet – folytatta mélázva –, mégis szeretném kipróbálni. Amíg gyermek voltam, nem volt egy testvér, aki utat tudott volna mutatni. Aki megtanított volna, hogyan kell.

– Egy nap játszhatunk egyet – egyezett bele Zeke. – Jómagam kitűnő játékos vagyok. Biztos vagyok benne, hogy meg tudom rá tanítani, Mr. Kruger.

– Lekötelez.

Eren mosolygott.

A kezét nyújtotta, amikor megpillantotta a nagyapjukat, s Zeke hálásan fogadta el azt.

– Örülök, hogy beszélgethettünk egy kicsit, Mr. Jaeger.

– Jobbulást kívánok, Mr. Kruger.

– Köszönöm. Remélem, kellemesen fog telni a napja.

– Viszont.

A kívülállók csupán udvarias társalgást láttak két egymás mellett ülő férfi között, valójában azonban egészen más történt a felszín alatt. Eren és Zeke szövetséget kötettek, s eme szövetséget a labda és a kesztyű pecsételte meg. Ez egy váratlan fordulat volt, Eren mégis örült neki, hogy így alakult. Visszakapott valakit, akit elragadtak tőle. A küldetés… jól alakult. Minden végül úgy haladt, ahogyan azt eltervezte, sőt még jobban is.

A fesztivál közeledett, ahogyan Falco is.

Egy utolsó kérés… Kérlek, tedd meg értem, kölyök, gondolta, te vagy minden reményem.

Falco lehuppant mellé.

– Szép napot, Mr. Kruger – vigyorgott rá teli szájjal, mire Eren elmosolyodott.

– Szervusz, Falco.

A kérés a nyelve hegyére tódult.

– Falco… Szeretnék tőled kérni egy utolsó szívességet – kezdte, és amikor a kisfiú csillogó tekintetével találta szembe magát, a bűntudat ismét belényilallt. A kölyök felnézett rá, tisztelte őt, ő mégis arra készült, hogy átverje. De ilyen az élet, gondolta. Azért teszem, hogy mindannyiunkat felszabadítsam.

– Mit tehetek önért, Mr. Kruger?

És Eren elmondta.

Reiner…, sóhajtotta egykori barátja nevét. Falco beleegyezett. Lelkes volt és naiv, akárcsak azok a gyerekek, akik annak idején lyukat ütöttek a Mária falba és megannyi embert lemészároltak. Hozzájuk hasonlóan ő sem tudott semmiről, de ennek így kellett történnie. Lassan négy éve már, Reiner, gondolta, és később ugyanezeket a szavakat mondta a férfinak is.
Örülök, hogy vissza tudtál térni a szülőföldedre.

Készült: 2018. 03. 09.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése