2018. március 14., szerda

A Szabadság Szárnyai – Jean x Armin, Levi x Eren – 7. felvonás [manga spoiler!]


Szabadság Szárnyai

7. felvonás

Tartalom: Félig-meddig egy kis kitekintő, főszerepben Arminnal. A felvonás első felében Jean és Armin szála kerül előtérbe – említés szintjén Annie/Mikasa valamint Levi/Eren –, ezért akit az a rész nem érdekli, nyugodtan kihagyhatja. A csillagozott rész után viszont, aki kíváncsi, hogy Eren milyen kalamajkába került ezúttal, szabad az olvasás, mert fontos jelenet lesz a 8. felvonás szempontjából. ;)
Jó olvasást kívánok! ^^



Nem tudta, mikor kezdődött, nem tudta, miért kezdődött, semmit sem tudott, csak azt, hogy valamikor, valamiért beleszeretett. Az érzés lassan tudatosult benne. Eleinte a segítő szándék vezérelte: Jean Kirstein azóta – reménytelenül! – volt szerelmes Mikasába – Armin egyik legjobb barátjába –, amióta először megpillantotta a lányt. Évek múltán a környezetüket kezdte idegesíteni, hogy sehogy sem jutottak egyről a kettőre. Miután többen – sikertelenül! – közbeavatkoztak, Armin úgy érezte, neki is meg kell tennie, már csak a barátságukra való tekintettel. Egészen pontosan ő akkor keveredett bele, amikor meggondolatlanul következtetéseket vont le Mikasa szerelmi élete kapcsán, és úgy döntött, segíteni fog Jeannak, hogy végre összejöjjenek. A küldetése a végén legalább annyira reménytelennek látszott, mint amilyen Jean szerelme is volt Mikasa iránt. Hatalmas bakot lőttek! Mikasa nem is abba az illetőbe volt szerelmes, akire Arminnal gondoltak, egyáltalán nem táplált gyengéd érzelmeket Eren iránt – csupán a túlzottan védelmező, ugyanakkor hálás nővér szerepében díszelgett, s ez adott okot a félreértésre.
Mindenki követhet el hibákat, gondolta. Persze nem ekkorát.
Mikor megosztotta a problémáját egy másik közeli barátjával, Marcóval, az nagyszerűen megfogalmazta, hogyan fajulhatott el idáig a helyzet. Armin valamiért nem ismerte az aranyszabályt: „Soha, semmilyen körülmények között ne üsd bele az orrodat más szerelmi ügyébe, csak saját magadnak okozol vele kárt!”. Még akkor is, ha valaki elszántan bizonygatta, hogy nem lesz szerelmes és csupán a jó szándék vezérli, előbb vagy utóbb mégiscsak elkezdett máshogy gondolni az illetőre. Vagy ha nem, akkor többet ártott, mint segített. Ez a két véglet létezett. Reiner is össze akarta hozni a két legjobb barátját, Bertoltot és Annie-t, s a végén ő is csúfos kudarcot vallott. Persze ebben az esetben az is közrejátszott, hogy Annie…
Nos, igen, Annie, sóhajtotta Armin, egészen véletlenül… Mikasa barátnője.
A sokkoló felfedezés, amit Armin egyszer csak elkezdett sejteni, egyik napról a másikra bebizonyosodott, mikor Mikasa bevallotta nekik. Hárman laktak egy lakásban, a három gyermekkori legjobb barát: Eren, Mikasa valamint Armin. Mikasa túlzott szeretetét gyakran gondolták sokan szerelemnek, és a félreérthető viselkedésével Eren gyanúját is felkeltette, aki éppen akkoriban kezdett randizgatni a Szabadság Szárnyai teázó tulajdonosával, Levijal. Hogy tisztázzák (no meg azért is, mert most már elengedhetetlenné vált, hogy beszéljenek róla, mielőtt megbántják egymás érzéseit), Mikasa mindkettőjüknek elárulta, hogy egy jó ideje találkozgatnak – vagyis járnak, pontosított magában Armin hitetlenül – Annie-val; így Bertolt szerelme is pusztán plátói szinten maradt.
Egy problémát azonban ez a színvallás nem tudott megoldani: Jeant. Jeannal ugyanis mindenki elfelejtette közölni ezt a tényt, így a kínos feladat végül Arminra hárult.
Pont Arminra, aki szépen beleártotta magát… és aki szépen bele is szeretett Jeanba.
Minden katasztrofális fordulatot vett.
Miután Mikasa bejelentette, hogy a délutánt Annie-val kettesben fogják tölteni a lakásukon, hogy még véletlenül se könnyítse meg a helyzetüket, Eren meg valamilyen titkos küldetést hajtogatva, amiből egy kukkot sem lehetett érteni, szó nélkül elrobogott, amint felkelt, Armin jobbnak látta, ha inkább a Szabadság Szárnyaiban találkozik Jeannal. Annak kisebb volt a valószínűsége, hogy Mikasáék úgy döntsenek, a teázóba mennek kikapcsolódásként; Arminnal ellentétben valahogy senki sem rajongott igazán a teáért, sem a hangulatos kis teázóért (most már Erent leszámítva), noha szerették ott tölteni az idejüket.
Jeant persze nem érdekelte. Ugyanolyan mohón kapott a forró teája után, mint előző héten, amikor egy kávézóban ültek össze, s mint mindig, most is megégette a nyelvét. Könnybe lábadt szemmel kezdett fújtatni, majd zavarában, hogy annyi vendég figyelmét vonta magára, a füle tövéig elvörösödött. Armin a fejét csóválva rejtette el a kuncogását és igyekezett sajnálkozó arcot vágni.
– Hol is tartottam? – mímelt tűnődést, hogy aztán a homlokára csaphasson. – Áh, igen, ott, hogy mindenképpen téli esküvőt akarnak! Hát ki hallott még ilyet?
A kis incidenst megelőzően éppen arról diskuráltak, hogy Armin az egyetemről hazafelé tartva véletlenül összetalálkozott Hannah-val és Franzzal, akik nemrégiben eljegyezték egymást, azóta pedig bőszen tervezgették az esküvőjüket. Armin ezt már csak azért is mesélte el Jeannak, hogy elterelje a gondolatait Mikasáról és a lány költözéséről. Jeannak ugyanis, a lehető legrosszabb módon – az örök pletykások, Sasha és Connie elszólták magukat – végre a fülébe jutott a bombaként robbanó hír, mégpedig az, hogy Mikasa és Annie közös jövőt terveznek egymásnak, ez pedig azzal járt, hogy a szíve – állítása szerint – kismilliónyi darabra tört.
A figyelemelterelés pocsékul működött, Jean szemmel láthatóan teljesen maga alatt volt. Amint elmúlt a zavara, búskomoran kezdett neki a teája szürcsölésének, hosszú ujjaival pedig zaklatottan dobolt az asztalon. Észre sem vette – vagy ha mégis, akkor nem adta jelét –, hogy Armin elhallgatott, monoton tempót diktálva küldte magát egyre mélyebb letargiába. Néhány perc telhetett csupán el, amikor Armin megelégelte a negatív aurát, amit árasztott magával, s a kezét sietve ráfonta Jean doboló ujjaira. A mozdulat áramcsapásként érte Jeant, jól láthatóan egész testében összerándult. Felkapta a fejét, és meglepetten nézett Arminra.
– Öhm… Sajnálom, elkalandoztam.
– Azt vettem észre – bólintott Armin összevont szemöldökkel. Megértette, amiért így viselkedett, ezért nem is rótta meg érte. Más helyzetben biztosan nem tolerálta volna ilyen könnyedén, hogy a barátja ennyire a semmibe vette. – Figyelj – kezdte óvatosan –, tudom, hogy Mikasa volt a mindened, de… biztos vagy benne, hogy amit iránta éreztél, az szerelem volt? És nem nagyon erős rajongás? Tény, hogy nagyon csinos – tette hozzá gyorsan, amikor Jean meg akart szólalni –, de… egyszer sem kezdeményeztél. Annyi éve ismered már, mégsem léptél, pedig én még noszogattalak is. Biztos vagy benne, hogy ez szerelem?
– Mi más lehetne? – nézett rá Jean értetlenül. – Hogy lehetne nagyon erős rajongás, ha rajta kívül… Ha rajta kívül soha nem is létezett más?
– Azért Kristát te is megnézted magadnak – mosolyodott el halványan.
– Ez igaz – tiltakozott –, de ő… Az más – mondta végül. – Az nem olyan volt, mint amit Mikasa iránt éreztem. Mikasa… Ő az egyetlen… Az igazi
– Annyira fiatalok vagyunk még, ne vonj le ilyen következtetéseket. Sosem tudhatod, hogy…
– Armin – vágott a szavába kétségbeesetten –, én tudom. Ugyanúgy tudom, mint ahogy Franz is tudta, ha már megkérte Hannah kezét… Én… Nagyon szeretem őt – suttogta. – Mindennél és mindenkinél jobban szerettem. Mi ez, ha nem szerelem? Hogy is lehetne ez az érzés erős rajongás, ha senki más nem jár a fejemben, csak ő?
Jean sokadjára is tőrt döfött Armin szívébe, ráadásul úgy, hogy neki fel sem tűnt. Arminnak nevetni támadt kedve kínjában, végül azonban mégsem tette; akkor magyarázatot kellett volna adnia, hogy mit talál ennyire szórakoztatónak, s Mikasával ellentétben nem állt rá készen, hogy vallomást tegyen.
– Ha így érzed – préselte ki magából nagy nehezen –, akkor biztos így is van, Jean. Én nem mondhatom meg helyetted, hogy ez szerelem vagy sem, csupán tanácsokat tudok adni. Meg azt tudom elmondani, hogy én hogyan látom. Ne haragudj, amiért mást feltételeztem.
– Dehogyis! – Jean a fejét rázta. – Te ne haragudj rám, amiért mindig csak panaszkodom! Szörnyű barát vagyok, tudom. Rólad sosem beszélünk.
Armin megvonta a vállát.
– Mert nagyon nincs mit mondanom.
– Egy csinos lány sincs a határon? – Jean felnevetett. – Ugyan már, Armin, ezt kétlem!
– Pedig ez az igazság – tárta szét a karját Armin. – Egy lány sincs.
Valahogy elárulhatta magát, mert Jean homlokra egy pillanatra ráncba szaladt.
– És ha nem lánnyal teszem fel a kérdést? – kérdezte óvatosan. – Az sem probléma! – mondta gyorsan. – Tudom jól, hogy Eren Levijal kavar… vagy tudja, a franc, mit csinálnak, engem rohadtul nem érdekel a gusztustalan szerelmi életük… Még annak az öngyilkos idiótának is van szerelmi élete, csak nekem nincs. Ne haragudj… Megígértem, hogy nem hozakodom elő vele… Beszéljünk rólad! Szóval nem zavar. Egyáltalán nem. Nyugodtan öntsd ki a szívedet, Armin, én is meghallgatlak! Én majd… helyrejövök. Egy kis alkohol minden sebet begyógyít, majd este kirúgok a hámból.
Armin felsóhajtott.
– Azért ne vidd túlzásba – forgatta meg a szemét. – Részegen mindig őrültségeket csinálsz. Például amikor szerenádot akartál adni Mikasának… és összetévesztetted a szobája ablakát. – Teljesen belepirult az emlékbe, ugyanis Jean nem akárkivel tévesztette össze a szobát: Mikasa ablaka helyett Arminé előtt zendített rá, ráadásul amikor Armin papucsban és köntösben kiment hozzá, még mindig nem esett le neki a tantusz. Később senki sem értette, Jean hogyan tudta összetéveszteni Mikasát, a sötét hajú Mikasát Arminnal, akinek a szőke haja még éjszaka is virított, de valahogy mégis megtörtént. Mikasa egyetlen szóra sem méltatta az esetet, Eren viszont annyira jól szórakozott, hogy még képeket és videókat is készített, amik aztán bejárták az egész internetet. Aki egy kicsit is ismerte Jeant, az vagy látta, vagy hallott az incidensről.
– Vagy amikor az üzenetekkel bombáztalak… Pedig Mikasának szántam őket.
– Igen, azok is… érdekesek voltak – emlékezett vissza. A gyomra görcsbe rándult, ahogy megtette. Jean ekkor szimplán pancser volt és félrenyomta a telefonját. Az üzenetei zavarosak voltak, Arminnak egyből leesett, hogy többet ivott a kelleténél, s szerencsére első csörgésre felvette. Valamennyire el tudta magyarázni, hogy nem egy bárban történt, hanem otthon, egymagában… és Armin már száguldott is hozzá, nehogy véletlenül kárt tegyen magában.
Mintha odafent is azt akarnák, hogy szenvedjek, húzta el a száját. Igaz, ha úgy vesszük, megérdemeltem. Magamnak kerestem a bajt, hát most viseljem is a következményeket, ne panaszkodjak. Úgyhogy befogta és mosolyt erőltetett az arcára. Gyerünk, Armin, biztatta saját magát, meg tudod csinálni! El tudod őt felejteni! De úgy még rosszabb volt, hogy pont vele szemben ült, hogy még mindig fogta a kezét… Az egész olyan volt, mintha randiztak volna. Nevetségesen jó és rossz egyszerre.
– Ne aggódj miattam, Armin.
– Ha azt mondod, nincs miért, akkor nem aggódom.
– Nincs miért. – Jean elmosolyodott. Nem húzta ki a kezét Armin szorításából, és ezzel egyáltalán nem javított a helyzeten. A kívülállók tényleg randit szimatolhattak, még azok után is, hogy jobban megnézték őket, éppen elég jelet adtak ugyanis, hogy félre lehessen érteni a szituációt. Amikor Jean előredőlt és hirtelen olyan közel kerültek egymáshoz, hogy Armin tisztán érezte az arcán a fiú leheletét, a szomszédos asztalnál ülő lányok, akik valószínűleg azon csámcsoghattak, hogy vajon együtt vannak-e vagy sem, felvisítottak. Jean és Armin is annyira zavarba jöttek, hogy az össze-vissza mozgásban ügyetlenül összekoccantották a fejüket. A fájdalmas szisszenést dörzsölés és szitkozódás követte, még Armin is elmormogott egy-két nem túl kedves kifejezést, pedig ő tényleg nagyon ügyelt a szókincsére.
– Mindegy – mondta. – Beszéljünk valami másról, Jean. A szerelemmel csak a baj van.
– Szerelmes vagy valakibe? – Jean azonnal lecsapott a témára. – Hát persze, hogy az vagy! Látom rajtad, hogy ugyanaz kínoz, mint engem! Milyen a lány? Vagy fiú – tette hozzá. – Engem nem zavar. Barátok vagyunk, nem? Mondd el!
Istenem, de kínos…
– Igen… Barátok… – fészkelődött zavartan. Úgy érezte, ha tovább firtatják, akkor egyszer csak kitálal. Azt Jean csak nem fogadta volna olyan könnyedén, nem? Tolerancia ide vagy oda, az ember csak elkezd másképp tekinteni a másikra, ha egy ilyen vallomást kapna, nem igaz? – Jobb lenne inkább, ha Hannah és Franz esküvőjéről beszélgetnénk… – próbálta elterelni a beszélgetést egy teljesen más irányba, Jean azonban nem hagyta. Ha már szóba került, szemlátomást szent céljául tűzte ki, hogy mindenképpen kiszedje Arminból a titokzatos lány vagy fiú nevét.
– A francokat érdekelnek Franzék! – csattant fel. – Engem te érdekelsz!
Armin elvörösödött.
– Hogy kibe is vagyok szerelmes…
– Pontosan! – bólogatott Jean elszántan. – A nevét akarom!
– Öhm… Igazából…
– Valaki, akit ismerek? – találgatott. – Olyasvalaki kell legyen, különben rég elmondtad volna! És ahogy elnézem, viszonzatlan, tehát… Te jó ég! – Elakadt a lélegzete.
Te jó ég! – ismételte Armin is vékony, reszkető hangon. RÁJÖTT VOLNA?!
– Hát ezért értettél meg ennyire! Ugyanabban a cipőben jársz, mint én!
– Jean, figyelj, én…
Annie az, igaz?
Armin azonnal befejezte a magyarázkodást.
He?
Annie?
Mégis… Miért?
– Annie? – kérdezte hangosan is legalább annyira döbbenten, mint magában, mire Jean mindentudóan bólintott. Olyan arcot vágott, mint akinek hirtelen összeállt a kép. Armin egyszerűen nem értette, hogyan jutott erre a következtetésre. Igaz, Annie-nak két barátja volt, Bertolt és Reiner, rajtuk kívül, mivel mindig olyan magának valóan viselkedett, nem nagyon beszélgettek vele, kivéve Armint, aki gyakran próbálta őt szóra bírni. De ezt hogy a francba lehetett félreérteni? Egyáltalán nem csinált úgy, mint Mikasa! Jean mégis, annak ellenére, hogy Armin tényleg nem tett semmit, amivel okot adhatott volna a feltételezésre, úgy tűnt, szentül meggyőződött afelől, hogy eltalálta a titokzatos „lányt”.
– Ő az, igaz? Ezért értettél meg annyira… Ugyanazon mész keresztül, amin én Mikasával… Ugyanúgy… szenvedsz most miattuk, igaz? – pillantott rá együtt érzően. Armin azon kapta magát, hogy elszoruló torokkal bólogat.
Ezt nem hiszem el, gondolta. Ha azt hittem, ez nem lehet rosszabb, akkor tévedtem.
Jean még mindig nem eresztette a kezét (vagyis nem húzta ki, mert igazából Armin szorította görcsösen, egész testében megfeszülve), azzal viszont, amelyikkel nem fogta, átnyúlt az asztal fölött, hogy Armin vállára tehesse. Vállveregetés történt, bátorító és továbbra is együtt érző, Armin pedig megszólalni sem tudott, annyira megdöbbent, hogy az események milyen váratlan fordulatot vettek.
– Majd kitalálunk valamit – mondta rekedten. – Valahogy… megoldjuk, Jean.
– Pontosan – biztosította Armint egy széles mosollyal. A korábbi levertsége mintha elillant volna azáltal, hogy megtudta, van még rajta kívül más is, aki hasonlóan szenved, mint ő. Armin ezt látva úgy érezte, már ezért megérte, hogy belebonyolódjon egy hazugságba, még akkor is, ha ő mélyen elítélte az ilyesmit.
Jean ujjai az ujjaiba fonódva túl jólestek ahhoz, hogy bármit is változtasson a helyzeten. A vihorászó lányok sem érdekelték, átadta magát az illékony pillanatnak. Egy olyan pillanat volt, amikor nyugodtan – vagyis igazából őrülten dörömbölő szívvel a mellkasában – érinthette meg Jeant anélkül, hogy a fiú frászt kapjon tőle. Egy ilyen pillanatért érdemes volt élni.
Csak akkor húzódtak el egymástól, mikor fizetni kellett. Armin hiába forgolódott, sehol sem látta Levit, pedig már az első alkalommal „összebarátkoztak” – ha használhatta ezt a kifejezést a kapcsolatukra –, mivel mindketten hasonló szeretetet tápláltak a teák iránt. A másik két eladóból is csak Farlan tartózkodott az üzletben, hála az égnek. Armin kivételesen örült, amiért nem futott össze a mindig csacsogó Isabellel; a lány bizonyosan nem tudott volna lakatot tenni a szájára, ráadásul nő létére egy-kettőre átlátta volna a helyzetet, még kínosabba hozva Armint. Biztos nem szálltak volna le róla Hanjival, ha megtudták volna, hogy Armin titokban…
Elhessegette a gondolatát, már a puszta lehetőség megrémisztette. Mosolygott, miközben Jean udvariasan előreengedte az ajtóban, aztán várt, amíg a fiú egészen addig megtartotta, míg egy anyuka a két csemetéjével be nem sietett a teázóba. A percek teltek és múltak, minden egyes pillanattal Armin szíve őrültebb tempót diktálva kalapált. Miután Jean számára kiderült a „lány”, könnyebb volt témát terelni. Eren botrányos szerelmi románca kapcsán mindketten csak a szemüket forgatták, Hannah és Franz esküvője esetében pedig a hideg rázta őket; a „gusztustalanul szerelmesek” díjat, ha létezett volna, bizonyosan nekik ítélték volna. Fesztelenebbül lehetett másról is beszélgetni: a múltkori sörözésről (bár Armin nem kimondottan szerette a sört), az előző napi meccs végeredményéről – gyakorlatilag mindenről, Annie-t és Mikasát kivéve. 
A végén Armin olyan őszintén mosolygott és nevetett, mint még azelőtt soha sem.

** * * **

– Majd írj, ha végeztél – búcsúzott el Jeantól; a fiúnak volt valami dolga a városban, amiért sietnie kellett, Armin pedig nem akarta feltartani. Az ellenkező irányba mentek, Jean még egy utolsót intett, mielőtt felszállt volna a buszra. A menetrend szerint Arminé két és fél perc múlva kellett beérkezzen.
Két és fél perc vajon mire elég?, tűnődött, miközben előhúzta a telefonját, hogy ellenőrizze az üzeneteit. Egyre sem számított, mégis vagy két tucat fogadta, a fel nem vett hívásokat pedig még meg sem számolta.
– Mi a manó? – motyogta. – Eren is? Mikasa is? És… Levi? – kerekedett el a szeme, amikor megpillantotta a férfi nevét. Azonnal az utolsó névre nyomott rá, hogy visszahívja. Levi az első csörgésre felvette és a köszönést nem ismerve, időt sem adva Arminnak, hogy kérdezzen, így szólt bele:
– Vele vagy?
Armin összeráncolta a homlokát.
– Öhm… kivel? – kérdezte értetlenül.
Erennel, ki mással! – csattant fel a férfi.
– Nem – rázta a fejét. – A Szabadság Szárnyaiban vagyok, vagyis most már a buszmegállóban. Eren nincs velem, valami küldetés miatt elrobogott valahová, azóta sem hallottam felőle. Amikor kérdeztem, hogy mi dolga, nem válaszolt. Tényleg nagyon sietett – tette hozzá halkan. Megrémisztette a vonal végén uralkodó csend, kiérezte belőle Levi idegességét. Levi, ha ideges is szokott lenni, többnyire nem mutatta ki. Mi a fene történhetett, amiért most minden a feje tetejére állt?
Eren nem veszi fel a telefonját – hangzott végül a válasz. – Nem reagál az üzenetekre sem, ami más esetben nem bosszantana, de… most a helyzet teljesen más. Bizonyára hallottál a nagybátyámról…
– Kennyről – bólintott Armin. Ő is nyugtalan lett. – Gondolod, hogy…
Nem tudom – vágott a szavába Levi. – Hívj, ha megtudsz valamit! – Azzal bontotta a vonalat.
Armin következőleg Mikasát hívta vissza. A nyugtalanító érzés egy percet sem távozott belőle, különösen azután nem, hogy megtudta, a lány is azért kereste, mert nem sikerült kapcsolatba lépnie Erennel.
Az utolsó üzenet egy csoportos beszélgetés részét képezte, Arminnak a szíve is elállt, amikor elolvasta. Ymir küldte, és Armin a három felkiáltójel nélkül is tudta, hogy a lány is hasonlóan szívbajt kapott, mint ő meg mindenki más, akihez eljutott az az egy, rövidke sor, amit odapötyögött.
Krista eltűnt!!!
Krista, aki sülve-főve együtt volt Ymirrel, eltűnt. Sem a telefonját nem vette fel, sem az üzenetekre nem reagált. Pont, ahogy Eren is. Armin nem akart téves következtetéseket levonni, de az első gondolat, ami megfordult a fejében, annyira aggasztani kezdte, hogy gondolkodás nélkül tárcsázta Levi számát.
Alig kezdett bele az elméletének magyarázatába, amikor a férfi félbeszakította.
– Nem tudom, milyen játékot űz Kenny, de ez biztosan az ő műve.
– De… Ha tényleg köze van az eltűnésükhöz…
A múltkor, amikor összeverekedtem vele, találtunk Erennel egy papírfecnit. Annyi állt rajta, hogy „a lány”.
– Aki ezek szerint Krista – bólintott Armin megértően. – Ennek van értelme.
Annak nincs, hogy miért is kell neki… és mit akar Erentől, ha azt leszámítva, hogy… – Levi hangja elhalt, de Armin nem kérdezett rá. Eren valószínűleg úgy keveredett bele az egészbe, hogy beleszeretett Leviba.
– A családod véletlenül nem tartozik a maffiához?
– Ez nem vicces, rohadt kölyök!
– Bocsánat-bocsánat. Ezek szerint nem.
Bármilyen mocskos kis ügye van Kennynek, tartanunk kell tőle!
– Értettem. Hívom a rendőrséget.
A vonal végén ismét csend lett. Armin ellenőrizte, Levi azonban nem tette le. Hallgattak és gondolkodtak. Armin nem szállt fel az időközben beérkező buszra, elindult vissza a Szabadság Szárnyai felé, reménykedve benne, hogy Levi találkozni akar vele. Nem is váratott magára sokat a meghívás, Levi következőleg azt mondta, hogy a teázóban találkoznak, a rendőrséget pedig egyelőre még ne hívják. Eren és Krista csupán néhány órája nem adtak magukról életjelet, ez még nem jelentette azt biztosan, hogy Kenny a felelős érte. Az is lehet, hogy lemerült a telefonjuk, nem volt térerő… Annyi ésszerű megoldást lehetett volna találni, mégis mindketten automatikusan a legrosszabbra gondoltak.
– Jaj, Eren… – sóhajtott fel. – Mibe keveredtél?
A telefonja az utca végében szólalt meg percek után először. Azonnal kikapta a zsebéből, és amikor meglátta a képernyőn villogó nevet és képet, hatalmas kő esett le a szívéről: Eren volt az.
– Halló? – szólt bele. – Hol a francban vagy?! A frászt hoztad mindenkire!
A vonal végén csend támadt.
– Eren? Ott vagy? Hol vagy?
A csend nyomasztotta.
Óráknak tűnő másodpercek telhettek el, míg Eren végül megszólalt. A hangja karcos volt, mint aki hosszú ideje nem beszélt, azelőtt meg rekedtre kiabálta magát.
ArminAzt hiszem, rohadt nagy bajban vagyok.
– Eren, megijesztesz! Mi történt?
– Mr. Arlert? – szólt bele a telefonba egy idegen hang. Armin azonnal mozdulatlanná merevedett. Ne! Kenny! A férfi folytatta: – Örülök, hogy felvette a telefont, már azt hittem, sokat kell csörgetnem. Ezek szerint felfedezték, hogy a kis barátjuk… nem éppen aktív az utóbbi órákban. Nem kell megijedni, sem a rendőrséget hívni. Nem fogom bántani egyiküket sem, nem ezért hozattam őket ide.
– Hát persze! – vicsorgott Armin. – Ha azt hiszed, hogy ezt megúszod, akkor nagyon tévedsz, Kenny! A rendőrség…
Nem Kenny vagyok – vágott a szavába a férfi, mire meghökkent.
– Nem Kenny? – kérdezte döbbenten. – Akkor… akkor meg ki a franc?
– A nevem Rod – mondta. – Rod Reiss. Historia, vagyis, ahogy maguk ismerik, Krista apja vagyok.
– KRISTA APJA?! – Armin leesett állal szorongatta a telefonját. – Mégis… mit akar Erentől és Kristától?
Beszélgetni – érkezett a válasz. – Sok éve már, hogy láttam. Ne aggódjon, Mr. Arlert, épségben vissza fogja kapni a barátait. Ha megkérhetném, adja át ezt az üzenetet Mr. Ackermannak is. A kis barátainknak egyetlen haja szála sem fog meggörbülni, ezt megígérhetem. Hamarosan jelentkezem.
– M-mi? V-várjon!
De Rod Reiss nem várt; letette.
Armin nagyot nyelt.
– Mi a franc folyik itt? – suttogta.
Eren… mibe keveredtél?
Készült: 2018. 01. 19. – 03. 14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése